Horror történet

Életem kezdetén,mikor még csak 4 éves voltam,a szüleim észrevették,hogy olyan emberekkel beszélek,akik nincsenek ott.Amikor nem hittek nekem,sikítottam,és bőgve elrohantam.Így ment 10 éves koromig,amikor rájöttem,hogy jobb ha ezekről a dolgokról nem beszélek.Mármint a hangokról a fejemben,amiket akkor hallottam,mikor mérges voltam.Például amikor 11 éves lettem,az iskolában a lányok folyton csúfoltak,mert különc voltam.Legjobban egy kis szöszi lány csúfolt,aki a vállamig is alig ért fel.Akkor ilyeneket hallottam-Majd megbosszulod…Jessica,te erősebb vagy…Nem hagyhatjuk,hogy megalázzanak..
Ennyire emlékszem,és arra,hogy a kislányt másnap egy késsel a szívében találták meg az ágyában.Nem tudom,hogy én voltam -e,vagy nem,de aznap nagyon furcsán éreztem magam,és találtam a ruhámon egy-két vércseppet.Ezek az esetek gyakran megismétlődtek,egészen 15 éves koromig.Azután 2 évig semmi.De 17 évesen szörnyebb lett mint volt.
Ugyanis reggel az iskola előtt pár fiú elkezdett écelődni velem.Nem tudom,hogy az ultra rövid miniszoknya miatt volt -e,amit aznap reggel vettem fel,de nem ez a lényeg.Amikor kellőképpen bemérgesedtem,a hangok újra rákezdték.
-Jaj,ne…-motyogtam,befogtam a szám,és hangosan elkezdtem lalázni.
-Nézd már!Nem akarja hallani mit mondunk-röhögött az egyik gyerek.
Erre a másik odajött,irtó szorosan megmarkolt,és lefejtette a kezem a fülemről.Én nem emlékszem nagyon,utána mi történt,csak arra hogy bevittek az igazgatóhoz,mert megpróbáltam „megsebezni” a fiút.
A szemtanúk szerint amikor a fiú odament hozzám,a pupillám úgy kitágult,hogy nem látszott a szemem fehérje,és a kezemben lévő kulcscsomót beledöftem a hasába.
És ebből egy kurva szóra sem emlékeztem!Csak a lalázás van a fejemben.
Most 27 vagyok.Már többször próbálkoztam öngyilkosságggal,de sosem jött össze.Igazából nem utálok élni,csak másokat féltek magamtól.
A hangok valószínűleg a tudatalattimból származnak,és a legmegdöbbentőbb az,hogy nem tudom kontrollálni a viselkedésem,mikor dühös vagyok.
20 évesen azt hiem itt az ideje az újjabb próbálkozásnak,hogy véget vessek az életemnek.Éjjeli sétára indultam,és vittem magammal egy kést is.Egyszercsak megálltam,a csuklómhoz tettem a kést,
de valami arra késztetett,hogy azonnal ledobjam.Görcsösen kapaszkodtam a késbe,de az kihullott a kezemből.Éjjel 2 lévén nem láttam semmit,így leguggoltam,hogy kitapogassam a kést.Meg is találtam,de mikor felpillantottam egy árnyat láttam elsuhanni.
-Nyugi Jessica.Csak képzelődsz-nyugtattam magam.
-Valóban?Én nem hinném-válaszolt belül egy jeges hang-Nagyon is valós vagyok.Ekkor megfordultam,és leejtettem a kést.Magamat láttam,véres ruhában.
-Ki vagy te?-kérdeztem.
-A tudatalattid.Én öltem meg a kislányt,én sebeztem meg a fiút.Téged is meg akartalak ölni,de rájöttem hogy hasznos lehetsz még nekem,így nem hagyhatom hogy végezz magaddal.A testedben bármit megtehetek.
-Nem igaz!Te nem létezel!-ordítottam zokogva,és hátat fordítottam ennek a valaminek.Reménykedtem,hogy csak képzeltem,de ott állt,és mosolygott.Nem,nem is mosolygott.Inkább vicsorgott.És egyre közelebb jött.Éreztem az arcomon a leheletét.Behunytam a szemem.Mikor kinyitottamsenki nem volt ott.Valószínüleg már megint játszik velem a fantáziám.Futva elindultam,de folytonos nevetést hallottam.Mikor egyszer már nem bírtam,megfordultam,és elordítottam magam:-Hagyj békén!
Hazafutottam,de a lány,aki úgy nézett ki mint én,hazáig követett.Otthon befeküdtem az ágyamba.Bérlőtársam csak nézett,mitől lehetek olyan fehér mint a hó.
Amikor elaludtam,szörnyű álmokat láttam.Éjjel egyszer felébredtem,és egy szörnyű hangra lettem figyelmes.Valaki a fülembe súgta:Egyszer eljövök érted…

Azóta minden éjjel hallom a hangot,így sosem felejtem el,hogy egyszer eljön értem.Egyszer mindenkiért eljönnek,de az én időm hamar lejár.

Van egy lány

Volt egy lány,ki a suliba járkált.Tanult mindig,de nem ment jól neki.Egyszerűen nem érti.Suli után edzésre járt,s nem érdekelte,ha meglátják.Úszott.Utálta, mégsem hagyta abba.Voltak barátai,de nem értették őt,s egyszer megismerte őt.Élete felragyogott.S ezután sokat mosolygott.Ezt a lány még életébe nem látta,mégis úgy érezte a világon nincs más számára.Legjobb barátnők lettek,s boldogan éltek.A lánynak mindig ott volt a tudatába,h nem tart ez ötökké,de reménykedett,h ez a barátnő az ővé.Nem,ne értsetek félre.Nem arról van szó,h máshogy szerette,csak barátként,de úgy nagyon!!Sőt,mintha nővére lenne.Imádták egymást.A lányt pedig,huginak hívta.Rengeteget beszéltek,s megértették egymász,ha az egyiknek rossz volt a sorsa,a másik is úgyan úgy sírt,érzett,szenvedett,s közben mégis boldogok voltak,mert ott volt velük a másik.Már lassan egy éve.A kislány újra fél.A nővére már máshogy tekint felé.Vagy mégsem?Nem értem…Gina,a nővére,már nem beszél vele.Legalábbis nem annyit.Ha a kislány fellép MSN-re,nem támadja le rögtön,h hogy vagy…semmi.Se szija,se csá.S a kislány…egyszer ki írta neve mellé:’Nem szeretsz többé?Már más a barátnőd?A múltunk felejtendő?És te vagy a legjobb barátnőm?’A leány nem tudta mit reagál rá a nővére…,de igen.Megtörtént.Rákattogot,s beszéltek.Ez volt az első kérdése:
-Ez nekem szól?
-Igen,neked – rá a felelet.
-És mért?Mit tettem?
-Nem,nem érted!Én mit tettem?Mért nem beszélsz már velem?Mi történt?Belőlem már nem kérsz?
-DEHOGYNEM!SZERETLEK!CSAK NEM ÉRTELEK…
-Nem?Mért nem?
-Nemtudom,aszittem megutáltál…mintha már nem imádnál,vhogy nem nézel fel rám.Megnöttél,már nincs szükséged rám.
-Hogy nincs??NEKEM RÁD??HOGYNE LENNE?NEKEM MINDIG KELLESZ!!!NINCS ÉLETEM/JÖVŐM NÉLKÜLED!!! -a kislány már sírt,de nem mondta,remegett hangja.
-Tényleg szeretsz?Még kellek neked?
Igen volt rá a felelet,s újra boldogan éltek.De ne higgyétek,h itt vége.Ez még semmi.Gina egy különös oldalra járkált.Ilyen barátkozós szar,angolok,németek,magyarok,franciák… mindent megtalálsz.A hugának is megteccet.Jó pasikat szerzett.De a nővére megismert egy lányt,Judittnak hívták.Jól összebarátkoztak,s egyszer a két barátnő ezért veszett össze.Túl sokat törödőtt vele.Judittal.S ez nem teccet a huginak!Veszekettek,kibékültek,s megint újra beszéltek.De mikor megkérte a huga,h töltse vele a szilvesztert,ő nemet mondott,mert Pestre kell mennie…Pestre.S ki lakik Pesten?Még jó,h ő…Juditt..De azóta megint kibékültek.Aztán történt vmi…csak úgy,nem beszéltek.A kislány próbálkozott,de folyton lerázták.Azóta hagyja őt…s nem történik semmi…Remélem ő lép elösször….s megint boldogok leszünk!

Ez meg mi?

Az erdő csengett a madárcsicsergéstől. Mindössze 3 hangot lehetett hallani;madárének,ágreccsenés és a szerelmesek csókjainak csattanása…Igen, tavasz van!A legyszebb évszak kerek e világon.Ilyenkor senki sem fázik, és nincs melege senkinek.Csak a virágok és a fk hűsölnek a lágy szélben.Itt kezdődik történetünk, messzin innen, közeléntúl…
Egy magányos gyertyánost kifúrva földönfutóként élt Túlió. Akirő bár azt hitték, tolvaj és gonosz szíve, akárcsak fürtjei, aranyból volt.És ezen az aranyburkon, csakis a szerelm tört utat. A szétrepedt fal darabkái pedig a fiatal úrilányé, Táliáé voltak. Oly közel és mégis egy világnyi távolságra voltak egymástól…Mert ugyan Túlió a lány birtokán belüli erdőben szemelte ki otthonát, távol mert szinte sosem átták egymást, csak a fiú figyelte egésznap a szépséget.A lány mindig mosolygott, lelketükrét, a szemét, mégis mindig vágy fátyolozta, a szerelem vágya, a fiú mégis mindig tisztának látta. mert ő tudta, hogy szép mert hosszú leomló haja és tengerkék szeme volt, és belül gyönyörű mert lelke tiszta mint az első, leesett hó, most mégis holló szállt a hóra:Tália sirt.Éppen az ablakban ült, igy a falakója tisztán látta mi történik:
Könnyei szív alakban folytak le csillogó bőrén, le a fűre melyből később gyönyörű virág sarjadt, amit a viszontszeretetlen letépett és átnyújtotta szerelmének.
-Köszönöm-pityeregte a leány.-Visszaadtad szívem hervadni készülő virágát.
Túlió megfogta a kezét, és visszamosolyogva lesegítette az ablakban pityergő szépséget.
-Nem tesz semmit, csak lelked tükre ismét ragyogjon, hogy az arcom láthassam benne!
-ne félj, ezentúl mindig ragyogni fog és csak terád és csak teneked!
És valóban! Tália szeme mostmár mindig csillogott éjjel nappal, télen nyáron, ha esett ha fújt…
Pár nap múlva ugyanazon a helyen sétáltak, ahol egy kis emberke várta őket és ezekkel a szavakkal fogatta a párt:
-Túlió, Tália! Minden szerelem az én gyermekem, mivel minden gyermekem nem lehet biztos a dolgában, örökké vagy semmikor, ez sem biztos önmagában…
(folytatása következik)

A kujon kapusi gyuszibácsi

Egy szép napon Kujon Gyuszó bácsi (aki mellesleg a falu bolondja) üldögélt kis Bivaj-Hörcsög Röcsögei házának tornácán. Ez a vén hülye nagy népszerüségnek örvendett a kissrácok körében az elborult, morbid és elmebeteg meséi miatt. Ezek az elborult történetek hosszu órákra a hülyeség birodalmába.
Az öreg szájában egy félig elszívott füvescigi parázslott,
a földön vodkásüvegek. A picsavirág utca végét figyelte.
Tudta hogy a gyerkőcök megint egy idióta mesét akarnak.A picsavirág utca végén hirtelen megjelent egy csapat gyerkőc, futottak mintha kergették volna őket.
Az egyik orrabukott a nagy rohanásban.Ettől az öregre
nevetőroham tört. Mikor a sok lurkó odaért a vénség kapujába illedelmesen így köszöntötték:
-Csőváz Kujon Gyuszó bá’!
Erre ő így felelt:
-Na mit akartok kis pöcsök?
-Azt mondta elmond még egy morbid mesét.
-Ja, az más-mondta és eldobta a közben már hamuváégett füvescigit.
A vénség sör és vodkaszaga úgy elkábította hogy szinte már látták magukban a helyszínt
-Hogyaszondja:
Hol volt, hol nem volt ahol egy bazi nagy disznó zsíros szaglószerve túrt, amikor a hülyét is j-vel írták, nah hagyjuk a bevezetőt a büdös picsába, térjünk a lényegre.Volt egyszer egy város úgyhívták: Buziváros (egy falu amit hülye módon városnak neveztek).
Ebben a városban élt egy ember, úgyhívták hogy Töketlen János. Azért hívták így mert még kiskorában
belelógatta a tökét a cséplőgépbe, és a cséplőgép bedarálta a tökét.
Egy nap Béla király, vagy ahogy a nép nevezte Hogyishijják Béla( mert senki se tudta a vezetéknevét),
Ellátogatott Buzivárosba, hogy megnézze magána a buzikat. Megyen nagy aranyozott hintóján a a falu szélén, hirtelen meglátta János barátunkat.
-Hé te paraszt!- kiáltott a király.
-Paraszt az a büdösseggü telibebaszott gecisszáju kurva anyád!- válaszolt János.
-Mi a neved?-kérdezte a király.
-Töketlen János!-hangzott a válasz.
-És tudod hogy én ki vagyok?-hagnzott az újabb kérdés.
-Hát persze! Hogyishijják Béla királky.
-Akkor tudod mit tehetek veled.
-Igen, de buzivárost egyezményes törvények védik.
-Akkor gyere fel a váramba, ott majd kapsz egy feladatot.Ha azt teljesíted gazdagon megjutalmazlak, ha pedig nem akkor a fejed a trófeám lesz.
És mondandóját befejezvén elhajtott puccos, aranyozott hintóján a még puccosabb várába.
-Na majd én kiállom azt a hülye próbát és meggazdagszom!-gondolta magában, és nyugovóra tért.
Másnap reggel pórázra fogta tököst a kutyáját (ami mellesleg dobbermann), és Puccvára felé vette az irányt
ahol Béla király élt.
Ment, mendegélt mígnem találkozott két verekedő emberrel.Az egyik ember egy nagy kigyúrt benga állat volt, a másik meg egy kis cingár.Úgy gondolta hogy ez a küzdelem egyenlőtlen így szóltt kutyájához:
-Tökös tudod mit kell tenned.
Erre a kutya odafutott és leharapta a benga állat tökét.
Az pedig szopránban sikítva elfutott.
A vézna férfi felállt és így szóllott:
-Köszönöm szépen ember! Ha te nem jössz biztosan megöl az az állat! Ha kell neked egy kis segítség fújj bele a gigolo céh sípjába!-azzal kezébe nyomta a sípot és elviharzott.
Másnap reggelre Puccvára kapujához érkezett.
A kapuban az őr így szólt:
-Hóvá, hová?
-Béla királyhoz!-hangzott a válasz.
-Akkor beengedlek hogyha odaadod annak a felét amit kapsz!
-Jó megegyeztünk!-azzal kezetráztak és János belépett
Puccvára kapuján.
Ahogy ment a belső udvarban elért egy másik kapuhoz.
Ott is egy őr állt. Az őr azt kérdezte:
-Hová haladsz?
-Béla királyhoz!-mondta.
-Akkor mehetsz be hogyha megkapom annak a felét amit kapsz!
-Oké!-mondta, kezetráztak és János belépett a várkapun.Ott már várt rá maga Béla király várt rá.
-Töketlen János!-kiáltotta.
-A feladatod: a feleségem egy kielégíthetetlen sexgép.
-De én már nem vagyok a régi.-folytatta
-A feladatod pedig az hogy elégítsd ki a királynét.
-Holnap reggelig van rá időd, ha meg tudod tenni akármit kérhetsz, ha pedig nem, akkor a trófeáim között végzed!
-És most elmegyek habfürdőzni. Szolgák!-és elviharzott.
János elkeseredett, elvégre ő impotens.
Leült egy fa alá és töprengeni kezdett, hát hirtelen eszébe jutott a gigolo céh sípja.
Kiment az erdőbe és belefújt a sípba.Erre megjelent a vézna srác és azt kérdezte:
-Segítség kell?
-Igen.Azt a feladatot kaptam hogy ki kell elégítenem Béla király feleségét.
-Ezen egyet se bánkódj, csak rakj egy nagy létrát a királyné szobályának ablaka alá.-és ezzel eltűnt.
János így is tett.Éjszaka a gigolo céh emberei összegyűltek az ablak alatt sorakoztak, és felváltva baszták a királynét.Úgy megrakták hogy a királyné többet nem is akart dugni.
Béla király tróntermébe hivatta Jánost.
-János, teljesítetted a feladatod.Mit kérsz jutalmul?
-Két nagy seggbedugást!-válaszolta János.
-Mért pont ezt kéred?
-Mert két őr a kapukban azért cserébe engedtek be amit kapok, mindegyiknek odaigértem a felét.
-Hát legyen! szólt a király
-Szolgák hozzatok ennek az embernek 10 zsák aranyat!
A két őrt seggberakták,János pedig boldogan élt amíg meg nem halt.

Niki baszik megint

Elmentem egy házibuliba,és este 8orakkor elkezdtünk inni….(vodka,bor stb),nagyon bevoltam már állva…Benn vagyok a szobába és bejött egy nagyon helyes srác….Elkezdtünk beszélgetni,és spontán odafeküdtem mellé….De nem tudtam hogy kivolt mert nem ismertem.És a hasamra rakta a kezért,és elkezdett simogatni…..A lábamat,a a seggemet a p…mat,és azt mondta hogy ,,akrlak,, és mondta hogy nem-e megyek el vele cigit venni…Megyünk ki,erre megy a garázs fele,és kiderült hogy van egy dögös bmw-je..És gondolhathátok hogy nem cigit vettünk,hanem kimentünk a határba,…

Hátraültünk,és elkezdtünk smárolni….Tök romantikus volt,és elkezdte levetni a nadrágomat….Aztán a bugyimat….Én levettem persze az ővét…Aztán elkezdte a csiklómat izgatni….Azután elkezdett ujjazni,és kinyalt.én meg elkezdtem neki verni…….
Aztán belémhatolt…..És nagyon volt….És mindaketten elmentünk…Nagyon jo este volt,
Persze kiderült minez a haveri társaságban,és az lett az uj nevem hogy bömös..Mert a bmw-t bömösnek röviditik..Na ennyi…

Nagyon jo este volt…

Családi szex

16 és fél éves, bátyám 14 éves volt, amikor megállapodtunk abban, hogy megvizsgáljuk egymást, mert a gyermekkori fürdések emléke elhalványult, hiszen nem nagyon érdekelt mi van a másik lába között. Kivártuk az alkalmat, amikor szüleink elmentek színházba, magunkra zártuk a lakást és bátortalanúl elkezdtünk mondogatni, most itt a lehetőség. Igen ám, de ki kezdje a vetkőzést és mutogatást? Sorsot húztunk, úgy adódott, hogy Ferinek kellett elővennie a fütykösét, s én szemlélhettem, játszhattam vele. Letolta a nadrágját, alsóját is, s előtünt apró, kókadt farka. Simogattam dús, fekete szőrét, ropogtattam az ujjaim között. Megérinthetem? Persze, vedd a kezedbe bátran. Ekkor ért az első csoda. Ott a markomban elkezdett nőni, keményedni és lehetett vagy 14-15 cm hosszú, 3-4 cm átmérőjű. Megbűvölten tekintettem rá, amikor megszólalt: nyugodtan húzogad a fején a bőrt. Le–fel, le–fel, viccesnek, murisnak találtam a sapka alól kibukkanó nagy lilásvörös fejet, rajta a hasadékkal. Miért nem ilyen kemény mindig? kérdeztem. Azért mert csak akkor keményszik meg, ha felizgulok, meg csak így, mereven tud becsuszni a női punciba. Aztán belejöttem,egyik markommal húzogattam, másikkal a golyóit fogdostam, s egyszer csak hörögni kezdett, kapkodta a levegőt, majd megjelent a nyílásba az első fehéres csepp, aminek olyan szaga volt, amit gyakran éreztem szüleink szobájában, de nem tudtam mi az. Fröcskölt, jutott belőle a kezemre, arcomra, ruhámra is. Gondoltam egyet, lenyalogattam a kezemet. Jó íze volt. Aztán bátyám elmesélte, hogy magának is szokta csinálni, mert az olyan jó. Nem mertem mondani, hogy én is simogatom a puncimat vagy három éve, s nekem is kellemes, de olykor–olykor fantasztikus jó érzés is, meg hogy akkor én is elfulladok, nehezen kapok levegőt, s legjobban sikítani szeretnék. Aztán kiment a fürdőbe, én meg utána, s néztem elbűvölve, hogyan mossa meg a közben lekonyult dorongját a csap alatt. Visszamentünk a szobába, s kérdezgettem, ő meg mesélt arról, miként szeretkeznek a felnőttek. Te csináltál már olyat? Nem, sajnos még nem, válaszolta, s visszakérdezett. Persze én sem dugtam még, de nem is akartam, mert megígértem anyukámnak,(amikor 10 éves koromban felvilágosított a szexről, de a masturbációról nem szólt), hogy 17–18 éves koromig nem is engedem a fiúknak, hogy ezt tegyék velem. Majd ha túl vagy az érettségin kicsim, akkor add oda a szűzességedet,amikor már érett, felnőtt leszel,hallottam anyám hangját. Talán fél órát beszélgethettünk így, amikor bátyámra néztem, aki még mindig meztelenül ült mellettem. Jó lenne, ha te is megmutatnád, kérte. Aztán lassan, mert szégyeltem magam, levetettem a pólómat, a rövid topot, s csak a bugyim maradt. Azt is, hangzott a sürgetés, és feküdj is le. Letoltam a bugyit, kiléptem belőle, s végig nyúltam a heverőn, de szorosan összezártam a combjaimat. Melleim már kezdtek növekedni, puncim fölött vékony szőrszálak jelentkeztek, de még nem jött meg az első menstruációm. Nagyon vártam, hogy „nagylány” legyek, ami elképzelésem szerint azt jelentette, hogy szép szőrös lesz a puncim, meg nagyok a melleim, s lesz rendszeres menzeszem. No ebből még csak a finom szőrösödés, meg két, almányi mell volt meg. Igaz a szőr nagyon tetszett, naponta fésülgettem, kefélgettem.Arra már régen rájöttem, miként szerezhetek gyönyört magamnak,de persze ezt titkoltam még a legjobb barátnőm előtt is. Feri megsimogatta, cirógatta a szőrömet, ami kikandikált az összezárt combok fölött. Tedd szét a lábaidat, utasított, mert így nem látok semmit. Vonakodva, lassan, de jó nagyot terpesztettem, s akkor éreztem ujjait a rés partjain, majd finoman széthúzta az ajkakat. Nem tudom miért, szégyeltem magamat, karommal eltakartam az arcomat, szememet, ne is lássam mit bámészkodik. Éreztem, hogy ujja hegyével megérinti, majd masszírozni kezdi a csiklómat, kellemes, furcsa érzést kiváltva, s azt is tapasztaltam, hogy benedvesedek ott lent. Jó szaga van, hallottam, s kitekintve fedezékemből láttam, hogy arca, szája elég közel van nunimhoz. Majd eltávolodott, csak ujjai matattak az ajkakon, csiklómon, s megpróbálta egy ujját bevezetni, ami sikerült is.Ekkor már bepörögtem, ez sokkal jobb volt, mint amikor magam csinálom, igaz még sohasem próbáltam ujjazni magamat. Ismét eltakartam szememet, arcomat, s egyszer csak azt éreztem, hogy valami kemény ütődik a bejárathoz, aminek ajkait ujjaival széthúzta. Önkéntelenűl behajlítottam térdeimet, kicsit megemeltem csípőmet, s ekkor éles fájdalom hasított belém. Fájt egy pillanatig, utána csak feszített, és éreztem, hogy valami bennem van. Első pillanatban fel em fogtam mi történik, aztán rájöttem, hogy belém dugta farkát. Mit csinálsz te hülye,? szakadt ki belőlem a kétségbeesés, de válasz nem jött, csak pisszentett egyet. Nem mozdultam, s ő is csak nagyon óvatosan, finoman nyomta beljebb és beljebb. Aztán amikor ütközött, megállt. Ekkor már nem fájt, sőt kellemes volt az érzés, a tudat, hogy dugunk. Pár percnyi szünet után elkezdett bennem ki-be mozogni, jó volt, de éreztem nem elég. Ujjamat a csiklóra helyezve elkezdtem körözni. Nyolc-tíz perc múlva bátyám megint hörgött, mint amikor a kezemmel játszottam fütykösével, kapkodta a levegőt, majd megfeszült a teste, és ott belül éreztem, hogy valami belémspriccol. Tudtam, mi az, szorosan a bátyámhoz nyomtam magamat, s közben ujjammal lassan köröztem. Még meg-megrándult bennem a farka, ujabb sperma-cseppeket pumpálva belém, s akkor soha nem tapasztalt érzés indult el a pinulimtól, felfelé a hasamon át, a fejemig. Elszédültem, de nagyon jóleső zsibbadtság vett rajtam erőt. Bátyám még mindig lihegett, aztán éreztem amint egyre puhább és kisebb lett a dorongja, s lassan kicsusszant belőlem.Addigra rólam is felszállt a lila köd. Ekkor vettük észre, hogy vékony vércsík folyik a combomon, a fenekemen. Megíjedtem, de aztán eszembe jutott, hogy ez „normális”, ennek be kell következnie. Kimentem a fürdőbe, megmosakodtam, néztem, néztem a megdugott opuncimat, amely már nem fájt, de kissé égett. Egész este nem szóltunk egymáshoz, a magunk gondolataival, érzéseivel voltunk elfoglalva. Tulajdonképpen nem bántam meg, hogy elvette a szűzességemet, (csak a szüleink meg ne tudják), s azon elmélkedtem hogyan tovább? Első gondolatom volt, hogy soha többé nem engedek Ferinek, meg senki fiának. Aztán azon töprengtem miért ne? amikor olyan jól esett.
Hát így zajlott le a mi BEMUTATÓNK (ahogy neveztük), aminek hamarosan folytatása is lett. De azt majd legközelebb.

Alvó feleségem kefélése idegeneknek adtam cserébe

Pár évvel ezelőtt a húgom kórházba volt és én gondoztam a virágjait.Az egyik alkalommal amikor odamentem akkor jött ki az albérlő felesége a fürdőből meztelenül,mert nem gondolta azt,hogy valaki más is lehet ott. Megrémült amikor meglátott és maga elő kapta a kezét. Mondtam neki ne zavartassa magát,hiszen olyan gyönyörű és nem gondoltam volna,hogy van itthon valaki.Nem vagyok kurva,hogy mindenki csodáljon engemet.A hágom nem mondta,hogy ilyen csinos az albérlő felesége. Ő egyszer látott így amikor ő jött ki meztelenül,de rögtön magára terített egy ruhát,mert nem szereti ha mást lát női meztelenségben. Mikor láttam megbékélt odamentem hozzá bemutatkoztam neki,majd megfogtam az arcát és szájon csókoltam. Erre mondta úgy tudja,hogy nős vagyok miért nem a feleségemet csókolom. Mondtam neki igazán rávehetné a férjét,hogy megbassza a feleségemet amikor alszik. Majd megbeszélem vele és megfogta a farkamat amit rövid időn belül a puncijába dugtam.

Hatalmasat keféltünk és mondta nemsokára jön az egyik szembe lakó szomszéd,hogy megkeféljen,mert néha megbeszélik,hogy ilyenkor ha átjön mindig megkefélhet,mert az egyik este amikor már itt laktunk elkapott és lehúzta a bugyimat és megkefélt. nagyon jól esett bár nem volt ilyen hosszú farka mint nekem. Ahogy beszélgettünk csengettek én elbújtam ő meg beengedte a faszit. Már javában dugtak amikor én is bementem hozzájuk és hátulról a csaj seggébe dugtam a farkamat amikor egy nagyot sóhajtozott és megköszönte,hogy végre seggbe baszta valaki. Mondta mindig is szerette ha seggbe basszák és a férje volt az aki a harmadik szeretője volt aki elvette a szüzességét.

Persze a férfi is észrevett és amikor ki akart ugrani alólunk mondtam neki nyugodtan maradjon biztosan elférek még abban a lyukban is.A következő pillanatban már be is toltam a farkamat a csaj puncijába amit szívesen vett és mondta ez a másik dolog amit igazán szeretek,mert az előző élettársam mindig a testvérével közösen szeretett baszni,mert olyankor élvezte igazán a szexet,mert nem volt olyan tág a pinám. Nemsokára mindketten elélveztünk,és én nem bele,hanem a seggébe akartam elélvezni, de a csaj kérte a szájába menjek el. Élvezettel szívta ki a farkamból a nedűt miután már a másik srácot leszopta. Másnap amikor megint felmentem ugyanabban az időben a férje is ott volt és a barátjával kefélték a feleségét. Nevetve mondta,hogy elmondta a feleségem,hogy meg kéne baszni a maga feleségét is. Persze, de van egy kérésem.estére kéne úgy kilenc tíz óra tájban jönnie mert addigra elalszik és az lenne a kérésem alvás közben kéne megbaszni. Jó és felkelve adott egy kis tablettát és mondta nekem ezt tegyem be egy deci borba és itassam meg vele, Ez azért is jó mert nem ébred fel és akár hat órán keresztül is bárki meg tudja baszni és szoptatni. Ha ez igaz akkor a farok tartalmát le kéne vele nyeletni,mert az jó móka lenne. Megbeszéltük,hogy másnap este ott lesz és viszi még két barátját is és ,hogy én se maradjak ki a jóból jöjjek bármikor ha itthon van segít levetkőztetni a feleségét és elmegy,hogy tudjak vele baszni nyugodtan. Köszöni,hogy megdugtam a seggét tegnap és máma már én is bejutottam a seggébe és oda is engedtem a zacskó tartalmát, sőt mindkét barátom is keféli most már a seggét a nejemnek.

Másnap este eljöttek és nekem roppant tetszett ahogy megszoptatták és többször is megbaszták a feleségemet,majd megitatták vele a gecijüket. Én közben seggbe basztam az asszonyomat és azt hittem felébred közben mert ez fájdalmas lehetett naki, de nem történt ilyesmi,nekem meg nagyon is jól esett és ajánlottam a srácoknak is, de azok közölték majd egy másik alkalommal. Közben megint jött a hétvége és az albérleti srác összejött a nejemmel akit elvitt az erdőbe és ott két barátjával megkeféltek,majd közölték ezentúl akkor is fel fognak jönni, ha esetleg ott lesz a férjed,mart legfeljebb azt is megbasszuk. Szombat reggel amikor elmentem az albérleti asszonykához az közölte,hogy az előbb ment el a feleségem akit az erdei kefélés után felhozott a férje és összehozott két barátja három fiával akinek az elmúlt héten volt a 18 éves szülinapjuk és a feleségedet adta nekik oda ajándékba akik jóformán alig szálltak le róla egész éjszaka. Mondta,hogy most hazamegy lefeküdni mert nagyon fáradt és a férjem elkísérte,hogy még ott is megbasszák vagy ketten.

Közben engem valószínűleg felcsinált az a néger akivel az elmúlt hétvégén vasárnap délig reggeltől keféltem,mert nem jött meg a vérzésem és mivel négerrel keféltem aki úgy megkefélt,hogy berepedt a pinám be kell mennem megint a klinikára vizsgálatra. addig míg nem kapok eredményt,hogy a négertől nem kaptam semmit nem fekszem le senkivel.