Az új lakótárs

Dina csomagjait szorongatva keresgélte a 210-es szobát a kollégiumi folyosón. Amikor végre rátalált, sóhajtva tette le a holmiját és bekopogott. Egy szőke lány nyitott ajtót.
– Szia! Én vagyok az új szobatársad – üdvözölte.
– Kerülj beljebb! – invitálta a másik. – Horváth Evelin vagyok – és nyújtotta a kezét.
– Szabó Edina – viszonozta Dina. Evelin kézfogása határozott és erős volt.
Lopva végigmérték egymást. Mindketten kb. 170 cm magasak, kisportoltak voltak. Dina fekete haja és kék szeme érdekes ellentétet jelentett Evelin szőkeségével és barna pillantásával szemben.
– Sportolsz? – kérdezte Dina. – Én aerobic versenyző voltam mostanáig!
– Igen. De az nem neked való… – mondta lekicsinylően Evelin.
Dina vállat vont, majd az ágyra borította a holmiját.
– Megyek zuhanyozni. – közölte Evelinnel, és belépett a fürdőszobába.

Az új lakótárs részletei…

A picsazsibbasztó

Múlt vasárnap kezdõdött a történet. Pápára mentünk a fürdõbe ott randiztunk elõször. Nagyon vonzo sexy pasi volt.ÁÁtöltöztünk. Kijöttem az öltözõbõl és látszott rajta, hogy izgalmi állapotba kerûlt a látván,tol. Bementünk a medencékhez. Beszélgettünk negyed ora mulva már a puncimhoz dörzsölte kemény lüktetõ farkát. Ezt ugy kb kb 2 orán át játszottuk. Már nagyon felizgatta a puncim az érzés, hogy ott a farka a bikinim alatt. Muszáj volt végre megcsokolni. Tele volt körülöttünk minden emberekkel. Elvonultunk egy csendesebb medencébe. Simogatta a puncim aztán lassan bedugta az ujját és szóvá tette hogy mennyire nedves és szûk a puncim ettõl nagyon beindult. Becsusszant a második ujja is. Ennyire jol még soha nem ujjazott meg senki. Fél perc alatt elélvezteztem tõle. Elõvette a farkát és tövig tolta rögtön mind a 23 centit. Alig birtam ki sikitás nélkül mert hát a medencében nem csak mi voltunk de ment a jacussi igy nem látott senki semmit. Negyed ora alatt még 2x remegtem a gyönyörtõl. Beleültetett a farkába. A picsazsibbasztó részletei…

Ribancfeleséget csináltam

A nyár vége felé közeledünk telik az idõ, a szép nyári esték rohannak el egymás után.
Az imádott férj régi vágya, hogy feleségét egy másik pasi ölelõ, kényeztetõ karjaiban lássa.

Egyre többször tör elõ a kérdés belõle, hogy mikor leszünk már hármasban? Feleségétõl egyre gyakrabban kérdezi: Drágám mikor csábítasz már el végre egy pasit aki tetszik Neked? Mikor kényeztethetem végre valakivel az imádott, gyönyörû, érzéki tested?

Mikor láthatom azt a kéjt ami ilyenkor elõtör, azt a felfokozott izgatottságot, tüzet ami szex közben eluralkodik a vékony gazella testû szerelmemen?
Sok próbálkozás, mellyel harmadikat próbáltunk keresni mind kudarcba fulladt.
Majd felmerült egy közeli barát neve és elõálltunk a vágyainkkal. Elmondtuk neki mit szeretnénk vele együtt megvalósítani, mire õ furán nézett és megköszönve a lehetõséget de elutasította a közeledést.
Ribancfeleséget csináltam részletei…

Az egyetemista picsa kalandja

Magamról annyit, hogy 20 éves egyetemista lány vagyok. Amit most leirok ez tavaly nyáron történt meg velem.

Van egy legjobb fiú barátom 4 éve. Mindent megbeszéltünk egymással megosztottuk gondolatainkat, érzéseinket. Csak sajnos kicsit eltávolodtunk egymástól… Pedig ő vette el a szüzességem is. De ez egy másik történet.

A szex mindent megváltoztat.Tartja a mondás. igy történt ez velünk is. Feszültek voltunk egymással. Nehezen birtuk tűrtőztetni magunkat. Szerettük volna egymást? Én igen őt nem lehetett tudni mindig mást mondott.

Áprilisban volt a névnapom. Akkor eljött és minden rendben volt. utánna jött a nyár egész nyáron nem találkoztunk…
Eljött az augusztus. 1 hétig enyém volt a ház. Gondoltam elhívom a legjobb bnőm és őt is. 3-an mindig elvagyunk. A srác nevezzük most S-nek kitalálta h játszunk alkoholityt.

Nem is tünt olyan rossz ötletnek. Sokat beszélgettünk ittunk:) Csókos feladat is volt:) Imádom ah csókol:P
Az egyetemista picsa kalandja részletei…

Szexhorror 18+

Eni és én már régóta vártunk erre az estére. A szülei vidéki háza üresen áll, én el tudtam szakadni a melóból, ő végzett a vizsgáival, már csak egymással kellett törődnünk. Péntek este kikocsiztunk a házhoz, vittünk magunkkal egy kis kaját, gyertyákat, vörösbort, pezsgőt, szóval mindent, ami egy romantikus hétvégéhez kellhet. A ház egy dombos környéken állt, egy kis tó partján (már azon is agyaltam megérkezésünkkor, hogy vajon lehet-e abban is huncutkodni), távol a világ, legfőképp a város zajától, még a szomszédok is jó másfél kilométerre voltak. Senki sem zavarhatott meg minket.

Még aznap kiültünk a verandára, és végignéztük a naplementét. Aztán az esti szelek elől behúzódtunk a kandalló elé. Egy kis asztalon megvacsoráztunk, csak a pattogó tűz fénye világította be a helységet. Nagyon jót beszélgettünk, és ahogy fogyott a bor (később már a pezsgő is) egyre felszabadultabbak lettünk, egyre jobban levetkőztük a város nyomását és előítéleteit. És bizony Eni is egyre kihívóbb lett. Mintha melege lenne, kigombolta a blúzát, és kivillantak a tökéletes mellei. Ezen okot használtam fel én is, hogy levessem az ingem. Nem voltam egy Schwartzi, de azért a heti két konditerem jót tett a felsőtestemnek. Nem hiúságból csináltam, hanem, mert tudtam, Eni mennyire meg tud vadulni egy izmos férfitest látványától. Ezt vetettem be most is ellene. Láttam Eni szemében fellobbanni a tüzet. Ő is kijjebb gombolta a blúzát, és kiakasztotta az elől kapcsos melltartóját. Azt hiszem, ugyanaz a láng lobbant fel az én szememben is, mert Eni félreérthetetlen mosolyt villantott rám. Imádtam ezt a lányt, amellett, hogy nagyon jó esze volt, bomba teste és kacér viselkedése megbolondította a férfiakat. Felálltam, és odamentem hozzá. Lehajoltam, és egy hosszú, vad csókot adtam neki. Amint végeztem, emeltem volna fel a fejem, de ő elkapta a tarkóm, visszahúzott, és egy még szenvedélyesebb csókkal válaszolt. A kezem végigsiklott feszes hasán, és megállapodott kerek mellén. Már épp vettem volna le róla a blúzt, és a melltartót, amikor száját eltépte a csókomtól.
Szexhorror 18+ részletei…

Szex a börtönben

Sasha az elmúlt hónapokban úgy érezte, hogy még soha senki sem használta ki így azelőtt, mielőtt bekerült a fogdába. Persze nem emlékezett tisztán a bekerülése előtt időre, de néha-néha felderengenek emlékfoszlányok, melyekben saját népét véli felfedezni.

De alig jut ideje ezeket elemezni. Derrick, a börtön királya, teljes mértékben a magáévá tette az első hónap után. Tisztán élt benne az emlék. Minden este elvitték Derrickhez, aki minden este egyre többet engedett meg magának. Aztán eljött a rettegett éjszaka. Ugyanúgy kezdődött, mint a többi, azonban a vége teljesen különbözött.

Derrick, mint mindig most is csókkal kezdett. Követelőző volt és úgy megharapta Sasha száját, hogy a vére is kiserkent. Ezután a nyakát és vállait csókolta és harapdálta. Derrick elégedetten nézte a lány bőrét ott, ahol előzőleg megharapta. Pír futott végig rajta. De nem csak a vállán, hanem arcán is. Sashaban egy idő után a kínnal az élvezet is párosult, amit szégyellt. És ez ült ki az arcára, amit Derrick pontosan jól tudott, csak nem foglalkozott vele. Ezután végig húzta tenyerét a lány dekoltázsán egészen a csípőjéig, le a combján, majd vissza. Felcsúsztatta a lány nyakán, megsimogatta az arcát meglepően gyengéden és beletúrt a lány szőke, már-már ezüstös tincseibe. Eztán szájával is követte ezt az útvonalat. De megállt a lány selymes combjánál és a belső részt kezdte el csókolgatni. Egyre beljebb haladt, végül elérte Sasha legédesebb részét. Nyelvét bedugta a lány nyílásába, ahol körkörös mozdulatokkal ingerelte a lány, már amúgy is felizgult testét. A nyelvét felváltotta egy, kettő majd három ujja, és nyelve Sasha csiklójával játszadozott tovább édes és hangos sóhajokat kicsalva a lány tüdejéből.
Szex a börtönben részletei…

Análpróba

J-vel 1991-ben ismerkedtem meg, ő akkoriban kezdte el az ELTE-t, én másodéves voltam egy másik fővárosi egyetemen. Nekem nem ő volt az első életemben, viszont mint később kiderült, életem talán legmeghatározóbb kapcsolatává fejlődött találkozásunk.
J még szűz volt akkoriban. Elméletben. Amolyan romlott szűz. Hamvas gimnazista lánykaként fedezte fel testét, fokozatosan rájött, hogyan kell simogatnia magát (előbb alkalmanként aztán egyre gyakrabban csinálta, végül kényszerré vált az új ismeret: nem tudott elaludni, míg ki nem elégült önnön kezei által). Megismerkedett a hüvelyi orgazmussal. Egyre rafináltabb módokat, egyre izgatóbb tárgyakat talált. Kipróbált mindent, ami „arra” emlékeztette. Csinálta krinolinnal, uborkával, fogkefével (!), de a spraysdoboz sem kerülhette el az intim találkozást. Egyik ilyen alkalommal ujja popsijába tévedt. Mintegy véletlenül. Először lágyan simogatta anusát, aztán benyálazott ujját mélyen fenekébe süllyesztette. Szűk volt a nyílás, kicsit fájt is, de vonzotta az ismeretlen, az új lehetőség. Lassan ellazította záróizmait és mutatóujját is bevezette a lyukba. Őrülten izgatóvá kezdett válni a játék. Másik keze lassan lehullott nedves öléből (előtte folyamatosan ingerelte a csiklóját szabadon maradt kezével), csak a hátsójára koncentrált. Egy szokatlan, igen kellemes, intenzív érzés tört rá. Egy érzés, mely újradefiniálta a szexualitásról alkotott fogalmait. Análpróba részletei…