Megkúrt a férjem haverja

Már lefürödve vártam férjem, mert fogadkozva ígérte, hogy ma időben hazajön, és minden úgy lesz, ahogyan én kívánom. Erre megint részegen, egyik haverja hozta haza. Rettentően dühbe gurultam. Pocskondiáztam a férfiakat, hogy szemetek, mert semmire sem képesek, mikor a szexre kerül a sor, akkor is csak töcskölődnek a maguk kedvére, aztán szerintük minden rendben van.

-Na azért nemegészen így van. -tiltakozott haverja öntudatosan.

-Neked is csak a szád jár. -vágtam hozzá indulatosan.

-Aha. Szóval baszást vártál. Akkor most tőlem megkapod.

Megkúrt a férjem haverja részletei…

Romalány fantáziák 1.

Biztonsági őrként dolgozok egy telephelyen. Járőrőzes közben észrevettem, hogy bemásztak a kerítésen. Szóltam a Donkopil kollégámnak és elindultuk körbe nézni. Nem sokkal később rá is találtunk a behatolókra 3an voltak és éppen az egyik raktár ablakán másztak ki. Rájuk szóltunk erre ők elkezdtek szaladni a kerítés felé mi meg utánuk rohantuk. A kerítésnél sikerült az egyiket elkapni egy fiatal lány volt.

Bevittük az irodába leültettük majd mondtuk, hogy ez nem jött össze. Kezdtem írni a jegyző könyvet az esetről. Kérdeztem, hogy hívnak? Nem válaszolt. „Nem vagy együtt működő. így nem leszünk jóban.” – mondtam neki, aztán szóltam Donkopilnak, hogy hívja fel a rendőrséget. Majd ők intézkednek. Erre a lány megrémült és mondta, hogy Zsaklinkanak hívják.
Romalány fantáziák 1. részletei…

Kefélés az irodában 3.

Szerintem ez az ügyvezető csak sportot űz a szivatasombol, direkt az utolsó utáni pillanatban lebegteti meg a fizetési hajlandóság könnyű selyem hálóját, majd mikor utána kapok és érdemi előre lépést tudnék felmutatni az ügyben nem jelentkezik nem válaszol nem hív vissza.

Utóbbit nem is bánom, a hangja olyan hatással van rám, mint a forró bőrhöz erő hideg fém… Ledermeszt szinte a bemutatkozásával. Két napja tudom, hogy jön azóta erre készülök. Félek, de örülök, hogy legkésőbb 1 órán belül lezárhatom az egészet. A recepción szólnak, hogy az ügyfél a tárgyalóban vár, ketten vannak. Remek! Remélem az ügyvédje is eljött, en meg majd makoghatok miközben az ide illő paragrafusokkal dobajozik.
Kefélés az irodában 3. részletei…

Elkaptam a takarítónőt

A piacról két szatyrot cipelve igyekeztem az emeletre. Már lentről hallottam a takarítónő dúdolását. Még viszonylag új volt nálunk. A régire sokan panaszkodtak, ezért másikat kértünk. A mostani egy fiatal, állandóan nevetgélő, a lakókkal is viccelve szóba álló csinos teremtmény volt.

Most éppen a lépcsőt mosta. A fordulóban megállva vártam, hogy észrevegyen és helyet adjon. Ahogy tolatva hajolgatott, igencsak nagyot nyeltem. Feszes feneke elővillant és nem volt rajta bugyi. Ahogy lejjebb lépett, combjai között látszottak gyönyörű hatalmas szeméremajkai.

Elkaptam a takarítónőt részletei…

A feleségem és három haver

Már 25 éve vagyunk házasok, és a fantáziám mindig el-el kalózkodott, hogy is mondjam más irányba, minden féle közös szex gondolatra. Szeretem a nejem, de nagyon vágyom különleges, mármint számomra különleges szexre. Több férfit neki, minden féle perverz kielégítésre!

Szerettem volna látni több férfival és az igényeimnek való szeretkezésre. Egy este iszogattunk, házassági évfordulót ünnepelve, előkerültek az én gondolataim, amit kicsit félve adtam elő. Lassan kezdtem bele vigyázva meg ne sértsem. Már régebben szeretkezés közben is perverz dolgokat súgtam a fülébe amit később követelt is, innen tudva az érdeklődést irányába. Mikor már kellő hangulatban voltunk és elkezdtük a szeretkezést megint rákezdtem fura gondolataimra,. Ismét tetszett neki a fülébe suttogott mocskos gondolataim, amire feleskettem, miközben nagyokat élvezett.

Szeretek vele szeretkezni, mert mindent meg csinál, amit kérek minden téren…hagy ne térjek rá. Szóval nem esik nehezére akár milyen gondolat teljesítése! Sokat meditáltam mikor merjek konkrét dolgot előhozni, de sikerült, majd szeretkezés közben elő adtam mit is szeretnék, ha ő is bele megy. Kicsit ittasan rá bólintott a dologra. Most már csak rajtam áll a dolog mikor szervezek be arra méltó embereket, hiszen azt rám bízta. Hosszabb gondolkodás után meg született a választás. Ő senkit nem ismert. Ismét iszogattunk a vendégeinkkel, mikor elérkezett az idő a nejem azt hitte ők haza mennek.

Mondtam neki nincs busz és taxi sem már ilyen későn. Még egy kicsit iszogattunk miközben a nejem elő készítette a vendégszobát, mert csak egy volt. Idő közben mindent megbeszéltem barátaimmal. Kicsit még iszogattunk majd tisztálkodás után mindenki a maga szobájába nyugovóra tért. Én és a nejem természetesen az utoljára. Kicsi fáradtan, kicsit becsípve bújtam a nejemhez. Lassan simogatni kezdtem, fülébe ismét fura gondolatokat súgva.

Kellő izgalom után elmondtam mik a gondolataim a másik szoba lakóival. Nem tetszett a dolog neki eleinte, de szex közben ismét engedett a mocskos gondolataimnak. WC-t színlelve behívtam barátaimat és pár perc múlva folytattuk a szeretkezést négyesben. Eleinte kicsit kapkodott, majd meg nyugtattam, szépen lassan mindenkit elégítsen ki. Velem kezdte, ami nem tartott sokáig. Nagyon tetszett a további látvány, hiszen szopás.. popónyalás minden mennyiségben. Barátaim mindent bele adtak és mind a négyen kielégülve pihentünk le pár óra múlva.

Én egy másik szobában alszom, mert nagy horkoló vagyok. Éjszaka hallottam több orgazmusa volt nejemnek. Barátaim másnap távoztak mintha meg sem történt volna. Mi az óta nagyokat szeretkezünk és várjuk a következő alkalmat.

Az ismeretlen szexpartner

Egy panzióban tartottuk meg egyik összejövetelünket. Rajtunk kívül mások is voltak még, és este jó hangulat kerekedett ki. Igaz, nem volt bemutatkozás, csak ivászat, meg viccelődés. Néhányan táncoltak is. Én a hosszú nap után hamar szobámba vonultam, és csak úgy alsónadrágra vetkőzve dőltem végig a széles ágyon. Egyszer csak kaparászást hallottam az ajtón, és egy szőke fej kukucskált be.

-Mégis megtaláltalak. – kuncogta egy kissé ittas női hang.

Az a nő volt, akinek a bombázó alakját én is megbámultam, igencsak szemrevaló volt.

-Láttam ám, hogy tetszem neked.- huppant le mellém az ágyra.

-Kicsit becsíptem.-mosolygott rám. -De így legalább lett bátorságom utánad jönni. Mert… szóval… na.. nem kertelek.. megkívántalak.- fogta meg farkamat gatyámban.

-Húú. Nem gondoltam hogy ekkora. -fogta tenyerébe, és ujjai hegyével cirógatni kezdte.

Aztán fölé borulva megpuszilgatta és nyalogatásába fogott.

-Ha nem bánod leszoplak. Már nagyon kiszáradt a szám. -és lassan szájába vette már mereven álló rudamat.

Nagyon profi módon szopni kezdett. Néha megszorítva, kicsit megharapdálva, mélyen torkáig benyelve.

-Élvezz el bátran. A spermádat akarom. Aztán majd te is nyalakodhatsz. Meg is baszhatsz, ha akarsz. Hosszasan szopott, heréimet is simogatva közben. Spriccelve élveztem el szájában. Ő pedig csak nyelte és szívta ki az utolsó cseppet is belőlem.

-Ez nagyon finom volt. -dőlt hanyatt. -Most már kinyalhatsz.- húzta derekára ruháját.

Csak egy kis szőrpamacsot hagyott meg borotvált puncija fölött. Szeméremajkai már csillogtak nedvétől. Hívogatóan tárta szét combjait. Most én kezdtem nyalogatni. Élvezettel mélyesztettem nyelvem pinájába. Aztán csiklóját kezdtem szopni és majszolni.

-Gyönyörűen csinálod. -rándult meg csípője és hatalmasat sóhajtott.

Közben melleit markolászta. Farkam újra merevvé vált.

-Basszál meg. Verd belém a faszodat. -nyögdécselte.

Nem kellett bíztatása, mert ekkor már épp igazítottam bunkómat pinájába. Valósággal szívott magába, ahogy elkezdtem betolni rudamat. Iszonyatos baszásba kezdtünk. Lihegve, nyögdécselve űztük egymást a kielégülés felé. Végül kifulladva zuhantunk egymás mellé. Farkam lassan csúszott ki belőle, mit csorgadozva követtek nedveink.

-Ugye nem kell most elmennem? Ugye itt maradhatok ? -kérdezte hozzám simulva.

-Aztán majd reggel újra baszunk egy hatalmasat. -kuncogta már-már álmában.

Ordas kurva Niki fantáziál

Egyszerűen unalmas az élet. Az, hogy elmegyünk dolgozni, suliba, aztán hazajövünk, megnézünk egy filmet és vagy lefekszünk egymással vagy nem. Unalmas a szex vele. Szerelmeskedünk és egy igazi úriember, na és ahogy kinyalja a puncimat az valami király, de akkor is unalmas. Arra vágyom, hogy amikor felülök a konyhapultra és odahúzom a lábam közé letépje rólam a bugyim és jól megkeféljen. De ehelyett nyom egy csókot a homlokomra és kivesz egy sört a hűtőből.
Azt hittem, hogy nem ilyen fiatalon fogom hiányolni a szexet. Azt hittem hatalmas kalandokban lesz részem. Szóval csak fantáziálok….
Néhány hónapja, hogy felregisztráltam egy oldalra, ahol BDSM kapcsolatokat lehet keresni. Csak beszélgetni akartam. De teljesen magával ragadott a világ. Egy sráccal már majdnem találkozót is megbeszéltem, mert annyira beindított az a kép, ahogy meztelenül egy erdőben pórázon sétáltat, aztán amikor csak kedve tartja, megdug vagy, hogy a munkahelyén, amíg ő dolgozik, hosszan szopom a farkát az asztal alatt. Ilyenekről beszélgettünk és napokig nedves volt a puncim, mert képtelen voltam másra gondolni.
A ribanca akartam lenni, a kiscicája, akit dédelget, és kedvére használgat, simogat és dugja meg a száját, punciját, popsiját. A kiscicája, aki cicafülekkel és pórázzal a nyakán hozzábújik és utasításra leszopja, akit néha durván elfenekel, hogy megtanulja, hogy a helye és, hogy mindig teljesítenie kell a parancsot, akkor is, ha egy másik férfinak kell felkínálnia magát. Akit órákra ott hagy a munkahelyén a fészerben, hogy ő is és a munkatársai is kedvére használhassanak. Akit megdug egy kocsma mosdójában, akit letérdeltet egy sikátorban és olyan mélyre tolja a farkát a torkába, hogy majd megfulladt, de készséggel lenyel minden, amit a gazdája neki ad. Akit egész éjszakára kikötözz egy buliban, hogy a társaság elszórakozzon vele, akit addig hajszol az orgazmusig, míg végül majd elájul. Az, akinek kedves szavakat mond. Az, aki szerezz még egy lányt, hogy ketten kényeztessük a gazdit és, hogy egymással is eljátszunk. Az akartam lenni, aki a gazdija kívánságára kinyalja a barátnője punciját, izgatja a mellbimbóját, megujjazza, hogy aztán a gazdi mindkettőjüket durván megkefélje. Az akit, ott hagynak kikötözve gecisen, hogy türelmesen várjon, amíg a gazdája ismét nem kívánja meg a punciját. Az, akit egyszerre megbecsülnek, de meg is alázzák, hogy érezze, hogy csak egy ribanc. Aki felett uralkodnak, az, akitől elveszik a kontrollt, hogy a férfié legyen. Az akarok lenni, aki nem az ágyban unatkozik, hanem egy erdőben egy fához kötözve egy egész airsoft csapat megdug, és még élvezi is.
De én továbbra is csak fantáziálok…többnyire a vibrátorom társaságában.