Lepipáztam a pasim haverját

Forró, júniusi nap volt. Hétfő. Ahogy beléptem a lakásba, és bezártam magam mögött az ajtót, felsóhajtottam. Végre egy kicsit egyedül lehetek. Tudtam, hogy barátom aznap nagyon későn ér haza.

Egész hétvégén a szüleimnél voltam, mert a pasim a legjobb haverjával töltötte a hétvégét közös albérletünkben, s a haverja csak hétfő reggel utazott el. Bár nem ismertem a fiút, csak annyit tudtam, hogy Tamásnak hívják, mégis féltem, hogy rendetlenséget hagynak maguk után, elvégre fiúkról van szó.

Most, hogy visszaértem a lakásba, kíváncsian néztem szét, mekkora kupit okoztak. Legnagyobb meglepetésemre tök rendben volt minden.

Örömmel nyugtáztam, hogy nem kell takarítanom. Gondoltam, veszek egy zuhanyt a rekkenő hőségben, s már dobtam is le magamról nyári ruhámat, majd meztelenül a fürdőszobaajtóhoz léptem.

Lenyomtam a kilincset, majd beléptem a helyiségbe. Halkan sikítottam egyet, mikor megpillantottam a barátom haverját a fürdőkádban ülve, anyaszült meztelenül. Csak néhány habfoszlány takarta izmos testét.

Hirtelen lemerevedtem, s egy pillanatig nem mozdultam. Mire felocsúdtam, Tamás már állt fel a vízből. Nem tudtam nem odanézni. Hatalmas farka volt, még így petyhüdten is. Egy másodpercig tekintettem csak péniszére, aztán el is kaptam róla a szemem. Ajkam kissé beharapva szóltam:

– Bocsánat – és már léptem is ki az ajtón, szóhoz sem hagytam jutni a fiút.

Ahogy behúztam magam mögött a fürdőszobaajtót, kissé szégyenkezve bámultam magam elé. Nem tudtam, hogy Tamás itt maradt, honnan is tudhattam volna. Megláttam meztelenül, ő pedig meglátott engem. Végülis, nagy ügy. Felnőtt emberek vagyunk.

Azért meglehetősen zavarban éreztem magam, és kínosnak a szituációt. De az a hatalmas farok…

Miközben ilyen gondolatok kavarogtak a fejemben, már nyílt is ki az ajtó mögöttem, én pedig kissé megijedtem, majd gyorsan megfordultam, kezeimet pedig melleim elé kaptam. Tamás állt a küszöbön, immár törölközőt csavart ágyéka köré.

– Bocs, hogy megleptelek – mondta a fiú.

– Semmi baj – reagáltam zavartan mosolyogva, miközben lepillantottam. Szépen körvonalazódott a fiú óriási pénisze. Kőkemény merevedése volt, megemelve ezzel a fehér törölközőt. Gyorsan vissza is pillantottam Tamás szemeibe, majd onnan izmos mellkasára, mert a szemébe sem tudtam nézni.

– Gábor nem is mondta, hogy ilyen gyönyörű barátnője van.

Ez már több volt a soknál. Most kéne kivernem a hisztit. Vagy pofoncsapnom a fiút. De akkor elvenném az egyik kezem a melleimről, és megláthatná azt. De nem csináltam semmit. Csak álltam ott előtte meztelenül, s közben még egy gyors pillantást lövelltem álló farka felé.

– Kívánod? – kérdezte, s én éreztem, hogy szívem egyre hevesebben kezd verni. Nem voltam benne biztos, hogy jól hallottam a kérdését. Csak akkor vált bizonyossá, mikor Tamás az ágyékához nyúlt, és kibontotta törölközőjét, majd az a földre hullott.

A fiú izmos mellkasáról és hasfaláról akaratlanul is lejjebb siklott a tekintetem, miközben melleimet fogtam a tenyeremben, s éreztem, hogy Tamás azokat figyeli. Tudtam, hogy tetszem neki. Most már nem csak néhány másodpercig néztem a farkát, egyenesen bámultam a péniszét. Hatalmas, eres farok volt. Gyönyörűszép.

Megnyaltam a szám szélét. Úgy éreztem, álmodom. Felnéztem Tamás szemeibe. Lassan emeltem fel a szemem, és szenvedélyes tekintettel bámultam őt. Ő ugyanígy nézett vissza rám. Karakteres, férfias arca tekintélyt és egyben biztonságot is sugárzott.

Ő felfedte magát, s úgy éreztem, itt az ideje, hogy én is ugyanezt tegyem. A fiú elé tártam melleimet.

Láttam rajta, hogy tetszik neki. Azonnal megmarkolta az egyiket. Hozzámért, s bár már izmos testének látványától benedvesedtem, érintésétől úgy éreztem, elfolyok. Tapasztalt kézzel simogatta melleimet, én pedig hagytam. Úgy éreztem, az őrület határára kerget, ha így folytatja, s azt is tudtam, hogy bármit megteszek neki.

– Térdelj le – mondta halvány mosollyal Tamás, és elengedte melleimet.

Utasított, de talán ha nem mondja, akkor is megteszem. Remegve pillantottam le hatalmas dákójára, s lassan térdre ereszkedtem előtte. Közben elhaladt előttem izmos mellkasa és kockás hasfala, köldöke, majd szőrtelen, csupasz ágyékával néztem farkasszemet, és a felém meredező gigászi pénisszel, miközben térdeim alá igazítottam a fehér törölközőt.

Gábornak nincs ekkora, és nem is ilyen izmos. Ez jutott eszembe, miközben szívem még hevesebben kezdett el verni, majd’ kiugrott a helyéről az izgató látványtól. Újra felnéztem Tamásra, ő pedig biztatóan nézett le rám, mintha megérezte volna, hogy kissé lelkiismeretfurdalásom van, és attól is tartok, nem leszek majd elég jó.

Tamás pillantása nyugtatólag hatott rám, s én újra a hatalmas péniszt kezdtem el bámulni, ami már ott meredezett előttem, csupán néhány centire az ajkaimtól. Lassan kinyitottam a szám, és kinyújtottam a nyelvem.

Ahogy a nyelvem hegye Tamás farkának a tövéhez ért, már tudtam, hogy nincs visszaút. Lehunytam szemem, és finom mozdulatokkal végighúztam nyelvem hegyét a fiú péniszén. Mikor makkjához értem, újra felnyitottam a szemem, s egy másodpercre felnéztem, hogy figyeljem Tamás reakcióját. Hasfala megfeszült, és felsóhajtott. Ezek szerint élvezi.

Még egyszer megismételtem a folyamatot, élvezettel, miközben az jutott eszembe, hogy fogok megbirkózni ezzel a hatalmas pénisszel? Be fogom tudni venni egyáltalán? A válasz nem sokáig váratott magára.

Miután másodszor is végignyaltam a srác péniszét, felhördüléséből is megéreztem, hogy már többet akar. Nagy levegőt vettem, és számat olyan nagyra nyitva, amilyenre csak tudtam, bevettem a számba Tamás péniszét.

A fiú farka eltelítette számat, s először csak makkját vettem be óvatosan, úgy, hogy fogaim ne érjenek hozzá. Miután Tamás sóhaja alapján nyugtáztam, hogy ez jó neki, nyelvem kissé kinyújtva megpróbáltam többet bevenni péniszéből, és benyeltem félig a farkát. Szopni kezdtem.

A srác nyögései biztosítottak arról, hogy jó úton járok. Miközben ajkaim fel-alá jártak hímvesszőjén, s nyelvemmel is kényeztettem, ahogy tudtam, felpillantottam Tamás izmos testére. Hihetetlen bizsergés lett úrrá rajtam. Nagyon élveztem, ahogy a fiú előtt térdelek meztelenül, és szopom őt. Tudtam, hogy rossz kislány vagyok. De imádtam a srác hatalmas farkát, ahogy majd’ szétfeszítette számat.

Miután már egy jó ideig cumiztam Tamást, a heréit vettem kezelésbe, s nyelvemet kinyújtva nyalogatni kezdtem, majd óvatosan, finoman be-beszopkodtam őket. Csodák csodájára azok is majdnem teljesen szőrtelenek voltak, s én imádtam kényeztetni a srác golyóit. Egyre nagyobb önbizalommal végeztem a dolgom. Felpillantva láttam, hogy a fiú behunyt szemekkel kéjeleg, s egyre nagyobb és hangosabb nyögések hagyják el az ajkait.

Azért nem sokáig hagytam parlagon a farkát, újra a számba vettem, és még szenvedélyesebben kezdtem el újra szopni a péniszét, miközben eddig combjaimon nyugvó tenyeremet Tamás izmos, szőrös lábaira helyeztem. Még mindig olyan nagyra nyitottam a szám, amekkorára csak tudtam, s próbáltam egyre többet bevenni a fiú farkából. Már háromnegyedig jutottam, mikor a srác megfogta a fejemet, s éreztem, hogy nyomni kezd a péniszére. Próbáltam visszafogni öklendezési ingerem, miközben igyekeztem minél jobban benyelni kéjrúdját. Tamás próbált rásegíteni, én pedig mintha közben ásítanék, szélesebbé varázsoltam a torkom, s legnagyobb meglepetésemre a fiú hatalmas farka teljesen eltűnt a számban, tövig hatolt ajkaim közé.

Diadalittas tekintettel néztem fel a srácra, ő pedig vissza rám. Dicséretet láttam a szemében. Közben tudtam, hogy nem sokáig bírom így, s kissé megnyomva Tamás combját jeleztem, hogy engedjen a szorításon, mire a fiú visszább engedte a fejemet. Könnyes szemekkel nagy levegőt vettem. Meg akartam ismételni az előbbi mutatványt, s tudtam, hogy a srác is vágyik rá. Élvezetet akartam okozni neki. Nagyra nyitottam a szám, s bár megint egy kis segítséggel, de újra torkomra tolta Tamás a péniszét, s másodszorra már tovább tartotta benn.

Nagy levegőt vettem, mikor újra elengedte a fejem, s zihálva, levegő után kapkodva pillantottam fel rá, kissé félénken. A srác még mindig biztatóan, kissé mosolyogva nézett le rám, úgy jelentette ki:

– Nyisd nagyra.

Én gondolkodás nélkül engedelmeskedtem, ő pedig ajkaim közé lökte péniszét. Nem kímélt, durván rakta be farkát, és dugni kezdte nyitva hagyott számat. Egy pillanatra megijedtem, mi fog történni, ám élveztem is a dolgot. Még jobban nedvesedni kezdtem, ahogy Tamás újra megragadta fejem, és egyre mélyebbre lökte irtózatos szerszámát a számba, én pedig hagytam és imádtam.

Szenvedélyes tekintettel néztem fel a srácra. Láttam, hogy őt is örömmel tölti el, ahogy dughatja a számat. Majd letekintettem a fiú erekkel teleszőtt, piszoknagy péniszére, s úgy éreztem, egy másik világba repülök.

Akár egy örökkévalóságig ott térdeltem volna a pasim nagyfarkú, izmos haverja előtt, hacsak néhány perc elteltével nem ragadja meg péniszét, és nem fröcsköli szanaszét rám az ondóját. Valóságos sperma-szökőkút áradt belőle; a nyelvemre, az ajkaimra, a mellemre, de még a combomra is jutott, s én félénk tekintettel néztem fel Tamásra, miközben a forró nedű beterített. Hatalmasat élvezett, s nekem az épp elég örömet okozott, hogy ő elment. Nem vágytam semmi másra, úgy éreztem, ez egy tökéletes pillanat.

Ahogy a fiú magasodott előttem nagy farkával és izmos testével, én pedig előtte térdeltem ondójával a számban és a testemen. Még az ízét is csodásnak éreztem, ahogy Tamás magja elomlott a nyelvemen.

Lassan felegyenesedtem. Meg sem töröltem a szám, élveztem, hogy mocskos vagyok.

Tamás vigyorogva nézett rám, én pedig lesütöttem a szemem, és megint zavartan mosolyogtam. Közben a fiú utat engedett, s lehajolt a fehér törölközőért, ami a térdem alatt volt, én pedig beléptem a fürdőszobába.

Belenéztem a tükörbe, és figyeltem Tamás ondóját, ami az ajkaimra tapadt. Megnyaltam a számat.

Az egyik barátnőm nemrégiben kezdte el felfedezni, hogy a nőkhöz is vonzódik

A szülinapomon történt. A barátommal már 3 éve jártunk és a szex mindig is baromi király volt. Általában nem volt túl érzelgős, sosem voltak hosszú előjátékok, csak lekaptam a felsőm és a következő pillanatban már négy kéz láb álltam és vártam, hogy hátulról megdugjon. Imádom kutyapózban csinálni. Főleg mikor a hajamat a keze köré tekeri és magafelé húzza, hogy minél mélyebbre menjen a farka. De mindig is nagy álom volt, hogy egyszer egy lánnyal is csináljuk hármasban. Az egyik barátnőm nemrégiben kezdte el felfedezni, hogy a nőkhöz is vonzódik és párszor viccelődött vele, hogy simán benne lenne velünk. Na meg párszor smároltunk is néhány buliban. Szóval elég egyértelmű volta, ha egyszer valaha is meglesz, akkor az Franciskával fog megtörténni. Szóval a 21, szülinapom közeledett és egyik este szóba került, hogy mi lenne, ha hármasban csinálnánk. Annyira beindultam már csak a gondolatától is, hogy Petinek elég volt csak végig húzni az ujjait a puncimon és máris elmentem, ebből tudta, hogy benne vagyok.
Felvettem a legszexibb bodymat, ami bordó csipkés és alul kivágott. Peti nagyon szereti, mert így nem kell azzal bajlódnia, hogy kihámozzon belőle, hanem rögtön ott van a puncim, hogy használhassa. Szexi cipőt húztam, és combfixet, készen álltam életem egyik legjobb estékére, ami minden várakozásomat felülmúlta és miden vágyamat kiélhettem.
Franciskával egy hotel szobában találkoztunk, mert különlegesre akartuk az egész estét és nem a saját lakásunkra hívtuk. Peti már ott volt és előkészített mindent. Mikor felértünk megittunk egy üveg bort. Majd egyszer csak Franciska megcsókolt, amitől olyan nedves lett a puncim. Peti eközben meztelenre vetkőzött és miközben azt nézte, hogy Franciska levetkőztet elkezdte verni a farkát. Mikor már meztelen voltam Peti odajött és letérdeltetett, majd a hajamba túrt és farkát mélyen a torkomra nyomta. Én a farkát szoptam hosszú percekig, amíg ő szépen lassan megszabadította Franciskát a ruhaitól. A ruhája alatt egy fekete bőr body volt necc harisnyával. Mindhárman lefeküdtünk az ágyra. Peti előbb engem majd Franciskát is megcsókolt, durván. Majd a barátnőm száját a farkához nyomta és ő durván leszopta, eközben én Peti szájához mászta és ráültem az arcára, mert tudtam, hogy az imádja. Nagyban nyalta a puncimat és ujjaival dörzsölgette a csiklómat amitől már majdnem elmentem, amikor egyszer csak Franciska elkezdte simogatni a popsim, egyre erősebben dörzsölte a lyukam. Csak sikítozni tudtam, próbáltam elmozdulni, mert már alig bírtam de Peti keze erősen tartott. Franciska a csípőmnél fogva hátrahúzott és beleültetett Peti farkába. Nagyon mélyen volt bennem a hatalmas farka. Meglovagoltam őt, közben hallottam, hogy Franciska valamit szöszmötöl, aztán megéreztem. Lenyomta a hátam és egy felcsatolhatós hatalmas műfarkat nyomott a popsimba. Azt hittem ott halok meg. Peti diktálta a határozottan nem lassú tempót és mindenhol kitöltöttek a hatalmas farkak. Olyat élveztem amit azelőtt még sosem. Peti letolt magáról és miután Franciska megszabadult a felcsatolhatóstól őt is keményen megdugta, miközben én a mellbimbóit nyalogattam és csókolgattam. Majd velem is ugyanezt tették. Franciska először a nyelvével kényeztette a puncim, közben Peti farkát szoptam. Peti egymásmellé fektetett minket, úgy hogy négykézláb legyünk, és amíg az egyikünket megdugta addig a másikban járt a keze és kényeztette a csiklóját. Aztán hatalmas sóhaj kíséretében a hátunkra élvezet.
Azt hiszem minden szülinapomra ezt kérem ezentúl.

Egy kis paraszt erotika

Ahogy kinyitottam a szemem, hirtelen azt sem tudtam, merre vagyok. Aztán egy csapásra rossz kedvem lett, mert megvilágosodott az agyamban minden. Apáméknál vagyok, és ma szüretelni megyünk az unokahúgomékhoz, és a nagyiékhoz. A hátam közepére nem kívántam, főleg, merthogy buliba mehetnék Petiékhez, és ott talán-talán végre összejöhetnék Ildivel. Ildit nemrég ismerem, de mégis olyan, mintha már sok sok éve együtt lennénk. Aranyos lány, és a fantáziája… nos, akárcsak az enyém, csapongó, és imádja a sikamlós témákat…

Már reggelinél kezdett beigazolódni számomra, hogy a nap el van veszve. (A macska meg fel van mászva, de a kutya sem törődik ilyenkor a nyelvtannal…) Jó szar kedvvel vetettem be magam a kocsiba, még csak nem is én vezethettem… Ráadásul pont ráültem a telefonomra… ahogy nyúltam érte, hogy megigazítsam, megcsörrent.
– Szevaaa, Petikém!
– Szia! Merre is kell menni a hegyre? Az első vagy a második felhajtó?
– Mi van?
– Ne izgulj, haver, tudom, mire megy nálad a buli… szóval itt van mindenki, amég a Kornél is, lekapjuk azt a szőlőt, azt irány a buli!
-…a…. a…. harmadik…. majd…
– OK, onnan már tudom, voltunk elégszer nálatok cseresznyézni!

Na, viszlát a Egy kis paraszt erotika részletei…

Szolga lettem

Azt hiszem, szerelmes vagyok. Ez volt az első gondolatom azután, hogy szétváltak az ajkaink. A második pedig, hogy mi a jó istent fogok én magammal művelni. Hiszen barátnője volt, igaz, hogy megcsalták egymást, de akkor is. Tomi őt szerette, és én sosem leszek olyan, mint ő. Rám mosolygott azzal a hihetetlen kék szemével. Habár egy sötét erdő közepén egy autóban ülve alig láttam valamit az arcából, csak a szemei világítottak. Mindig idejártunk, kiskorunk óta. Mi hárman, Tomi, Fanni és én. A három jó barát, csak tudnám ezután a mennyi csók után, hogyan leszünk még barátok. Mert én többet akarok, azt akarom, hogy szeressen. Ez már a sokadik este, hogy egymásba gabalyodtunk, de még mindig nem veszi észre, hogy nekem ennél több kell. Na nem mintha nem mondtam volna neki számtalanszor, hogy inkább hagyjuk abba, mert nekem ez így nem jó. De a végén mindig ott lyukadunk ki, hogy fogom tudni kezelni az érzéseimet és, hogy többet nem fordul majd elő, mert a „barátságunk” többet ér.

-Öhm, ne haragudj… ezt igazán nem kellett volna.- mondtam, mert hirtelen eszembe jutott, hogy tulajdonképpen azért vagyunk itt, mert most tudta meg, hogy a barátnője megcsalja.
Ahelyett, hogy bármit válaszolt volna csak magához húzott és újra megcsókolt. Wishkey íze volt a szájának. Beletúrt a hajamba és még mélyebbre hatolt a nyelvével a számba, amitől felnyögtem. A keze egyre lejjebb vándorolt, már a mellemet fogta és mivel elég mélykivágású ruha volt rajtam egy mozdulattal elhúzta az anyagot és már a mellbimbómat dörzsölgette. A nagy csókolózás közepette, valahogy az ölébe kerültem és éreztem a puncimnál a hatalmas merevedését. Annyira nedves voltam odalent és forró, hogy szinte könyörögni tudtam volna azért, hogy a nagy farkával dugja meg a puncim. Az sem érdekelt, hogy nem engem szeret, annyira éhes volt a puncim. Csak úgy akartam tenni legalább egy estére, mintha én lennék minden, amire szüksége van.

Ekkor hirtelen eltávolodott végig simított az arcomon és végig húzta a hüvelyujját az alsó ajkamon. Megigazította a felsőmet, majd a szemembe nézett és azt mondta, hogy ideje lenne hazamennie.
Ennyi volt. Azóta sem találkoztunk. Fannival tartom a kapcsolatot, de vele évek óta nem beszélgettünk. A barátnőjével szakítottak és azóta megdug mindent, ami él és mozog. Kivéve persze engem. Mindig úgy mesél rólam embereknek, mintha én lettem volna az első számú „ribanca”. Tény, hogy sokáig húzta az agyam, de mindig szerettem azt hinni, hogy a lelke mélyén azért máshogy gondol rám. Hogy megviselte az, ahogyan otthagyott engem, ahogy feladta a barátságunkat. De ennyi volt.

¬¬¬¬¬¬¬***7 év múlva***

Ez az a nap, amitől rettegtem. Fanni férjhez megy, és nekem egyedül kell mennem a hülye esküvőjére, mert a hülye pasim elutazott a hülye Németországba.
Nagy hisztik közepette összeszedtem magam és végre kocsiba vágtam magam. Még csak reggel 7 óra volt, de hát Pécs sem itt van, szóval hamar el kellett indulnom. Egész kocsi út alatt azon morfondíroztam, hogy vajon milyen lesz őt újra látni. Egyszer pár éve összefutottunk egy bevásárló központban, de egy majdnem barátságos integetéstől többre nem futotta tőle. Tűkön ülve vártam ezt a pillanatot, hiszen végre összeszedtem magamat. Hiszen nem vagyok már az a gyenge kislány, akit 16 évesen hónapokig szédített, hogy aztán ribancnak nevezze őt mindenki előtt és átbassza. Felnőttem, lefogytam és megnövesztettem a hajamat, mert mindig azt mondta hosszabban jól állna nekem. Vettem egy méregdrága ruhát, amiben olyan kibaszott jól nézz ki a mellem, hogy még magamra is begerjedek. Szóval igazán nincs mitől félnem. Kivéve, hogy mégis nagyon be vagyok szarva. Attól félek, hogy meglátom, és egyszerűen nem fogom tudni magamban jó mélyre száműzni azokat az érzéseket, amik az elmúlt hét évben kergettek.
A vacsoránál egy asztalnál ültünk. Kellemesen elcsevegtünk a régi szép emlékekről. Nagyon jól állt neki a zakó és a krémszínű ing. Az ő haja is megnőtt. Szőkés barna haja a szemébe lógott, de a szeme pont ugyanolyan tökéletesen csillogott. Néha már majdnem olyan volt, mint régen, viccelődtünk nevettünk és még a legapróbb említést sem tettünk semmit arról, hogy mi is történt. Egyszer még táncoltam is vele. Persze én próbáltam kerülni a fizikai kontaktust, de azért majd beleremegett a lábam, amikor a keze a hátamról lecsúszott a derekamra.
Hamar leléptem. A gondolataim kezdtek nem jó irányba haladni és muszáj voltam magamhoz nyúlni, mert annyira beindított, amikor a táncnál a nyakamba fúrta a fejét és egy apró csókot lehelt a nyakamra. Elbúcsúztam a menyasszonytól és elmentem a szállodába, ahol az esküvő minden vendége szobát kapott. Az élet fintora, hogy a szállodát egy meseszép kis erdő vette körül.

„ Csak arra vágyom, hogy a ribancom legyél és engem szolgálj…legalább ma este.”
Alig hittem a szememnek. Háromszor is megnéztem, hogy mit mikor kitől és miért. Nem tudtam felfogni, hogy az sms Tomitól jött. Az meg még inkább nem, hogy a szavakat olvasva milyen hihetetlen forróság öntött el. Nem tudtam eldönteni, hogy ez most vicc akar- e lenni. Így vissza írtam neki, hogy ne hülyéskedjen és, hogy inkább aludjon.
„ Azt akarom, hogy a punciddal ma este csak én rendelkezek, szóval várlak 5 perc múlva a bejáratnál”
Elhűltem attól, amit láttam. Nem tudtam mit tegyek. És nem értettem, hogy honnan tudja, hogy szeretem, ha uralkodnak felettem. Pedig nagyon is imádtam. Volt is egy kis ideig egy Uram, de aztán megismerkedtem a mostani fiúmmal, aki még csak meg sem kefélt egyszer sem, pedig már együtt vagyunk egy ideje. Lehet, hogy Fanni mesélt neki róla. Megölöm.
10 perc múlva lent voltam a szálloda előtt. Egy fehér csipke melltartót és bugyit vettem fel, felé pedig egy nyári ruhát. Sajnos nem volt nálam semmi más. Aztán ő is kilépett a nyári éjszakában. Egy fehér póló volt rajta és egy egyszerű sort. Nem nézett ki olyan perverznek a helyzet, mint ahogy azt gondoltam. Mikor odaért mellém megcsókolt. Belenyögött a számba majd a keze belemarkolt a fenekembe.
– Annyira örülök, hogy itt vagy. Reméltem, hogy benne leszel velem egy kis játékban.
– Tomi…mi ez az egész? Nem akarom, hogy csak szórakozz velem.
– Először is-csapott rá gyengéden a popsimra- ma este inkább szólíts Uramnak! Másodszor pedig, gondoltam a régi idők emlékére, ma estére nekem adott a puncid és hagyod, hogy használjam, Szolga…- mondta majd felhúzta a szemöldökét a válaszra várva.
– Igenis….Uram!- annyira megdöbbentem, hogy el is felejtettem, hogy
miért engedelmeskedek neki. De akartam, a szám mondta a szavakat anélkül, hogy belegondolhattam volna, hogy mit is jelent ez.
– Annyira örülök, hogy ezt mondod kis ribancom. Menjünk, mert a farkam már nem írja kivárni, hogy megdugja a kis puncikádat. – a szavakat halva végig futott a hátamon a hideg. Milyen régen is volt már, hogy utoljára igazán élveztem volna a szexet.
20 perc múlva már meztelen voltam. Sokáig sétáltunk be az erdőbe, amíg nem el értünk egy szép tisztáshoz, ahol volt egy kis fakunyhó. Tomi hozott magával néhány dolgot. Az első, ami elkerült a hátizsákjából egy nyakörv volt pórázzal.
– Vegyél le minden ruhát magadról.
– Igen is, uram.- Majd levetkőztem. Először a ruhát vettem le, majd a bugyit és legvégül a melltartómat.
– Annyira gyönyörű vagy- sóhajtotta.
– Köszönöm, uram.
Miután rám tette a nyakörvet körbe sétált és a kezével végig simított a hasamtól a hátamig. Majd elővett még a táskából már mellbimbó csipeszt is. Azokat is fel tette rám majd a csipeszt a láncvégződésénél fogva a nyakörvem fémkarikájához erősítette. Aztán hirtelen nagyot rántott a pórázon és a földön találtam magamat.
– Na lássuk kis szolgám mennyire szopsz jól. Mindig is arról ábrándoztam 16 évesen, hogy milyen lehet jól megdugni a torkodat.
Azzal a hajamnál fogva, ami lófarokba volt kötve térdre rántott és letolta a nadrágját. Nem is emlékeztem, hogy ilyen nagy a farka. És, hogy ilyen vastag, azon kezdtem volna gondolkodni, hogy hol fog ez bennem elférni, de aztán mélyen a torkomra nyomta a farkát és keményen szopatni kezdett. Fulladoztam, szabadulni próbáltam, de erősen markolta a hajamat, így esélyemse volt. Hosszú percekig csak szoptam a szemem már könnyben úszott, a nyálam már folyt az egész arcomon. Mikor már majdnem elélvezett kivette a számból a hímvesszőjét. Végre megint rendesen kaptam levegőt.
– El is felejtettem milyen szexi tudsz lenni, ha be vagy indulva, kis szolga! Most pedig szeretném, ha kicsit sétálnánk, mert még terveim vannak vele ma estére és nagyon szeretném látni, ahogy négykézláb ringatott a seggedet nekem.
Azzal elindultunk a kis házikó felé. Végig mögöttem jött és néha-néha végig simított a fenekemen, egyszer pedig a csiklómon is. Azt hittem már most felrobbanok, pedig gyanítottam, hogy nem lesz ilyen hamar vége az estének.
Sétáltatott még egy kicsit, de aztán szerintem már ő is nehezen bírta, úgyhogy végre bementünk a kis házba. Nagyon szépen berendezett szoba volt. Volt benne egy kisebb konyha is, egy hatalmas francia ágy, amihez ha jól láttam tökéletesen ki lehet kötözni valakit és egy kisebb nappali is elfért a helységben. Az egésznek olyan vadászházas feelingje volt. Tomi nem tétlenkedett. Még mindig négykézláb voltam, úgy vezetett oda a tér közepén álló fa dohányzó asztalhoz. Leszedett róla mindent, közben én már alig vártam, hogy végre a farka bennem legyen.
– Most pedig megkötözlek, hogy biztosan ne mocorogj, amíg használom a puncikádat, vagy a popsidat.
– Igenis, uram. Bármit, amit szeretnél.
Nem volt kérdés, hogy bízom benne. Hiszen tudtam, hogy szeret engem és törődik velem. Ráfektetett az asztalra hassal lefelé. Előhalászott pár kötelet először a kezeimet erősítette oda az asztal első két lábához, aztán az egyik kötél végét elfűzte a nyakörvem fémkarikáján és azt is hozzá kötötte, így már nem igazán tudtam mozgatni a fejemet, csak előre tudtam nézni. Után a popsimhoz lépett és pár párnát dugott a hasam alá, így kikényszerítve, hogy pucsítsak az ég felé, aztán a bokáimat is hozzá erősítette a asztal lábaihoz. Nem volt túl kényelmes, de nem sokat fogtam fel belőle, mert már majdnem elmentem csak a gondolattól, hogy hamarosan Tomi farka bennem lesz, lehetőleg jó mélyen.
– Uhh…elképesztően gyönyörűen festesz így kikötözve, és annyira szűknek tűnik a puncid- azzal bedugta két ujját a nedves lyukba, amitől hangosan felnyögtem.
– Oh, kérlek uram….-kezdtem könyörögni.
– Mit kérsz kicsi szolga? Mondd el mit akarsz!
– Kérlek, kefélj meg amilyen durván csak tudsz, Uram- nyögtem, miközben ujjaival finomat dörzsölgette a csiklóimat, amitől elöntött az ismerős érzés és remegni kezdtek a lábaim.
– De csak, mert ilyen szépen kérted…
Azzal durván belém hatolt, nem óvatoskodott, keményen baszni kezdte a puncimat és közben néha rácsapott a fenekemre. Egyszere tűnt úgy, hogy hosszú órák óta ott fekszem kiszolgáltatva neki és egyszere úgy, mintha egy perce se lenne, hogy a puncimat neki adtam volna. Egyre közelebb értem az orgazmushoz, megkeményedett a mellbimbóm, remegett a lábam, megfeszült az egész testem…

Aztán felriadtam. Valaki kopog az ajtómon. A szállodai ajtómon. Ezek szerint csak álom volt az egész?!

SM az urammal

Beléptünk a szobába. Hirtelen tudatosult bennem, hogy már csak ketten vagyunk és elkerülhetetlen, hogy ne egymással foglalkozzunk. Összerándult a gondolatra a gyomrom.
Nem sok időm maradt az elmélkedésre, mert ő hirtelen felém fordult, átfogta a derekamat az egyik kezével és a falhoz nyomott. Találkozott a pillantásunk, miközben a szemembe nézett, mutatóujját végighúzta a szám körvonalán. Ezután már csak az elkerülhetetlenül bekövetkező csókra koncentráltunk. Nyelvével simogatta a nyelvemet, majd az alsó ajkamba harapott. Én átkaroltam mindkét karommal a nyakát és úgy húztam magamhoz.
Belemarkolt a hajamba. Fájdalmasan, nem azzal a gyengéd mozdulattal. Éreztem, ahogy egyre elviselhetetlenebbül kívánom őt. Amelyik kezével előbb még a derekamat fogta, benyúlt a piros-kockás miniszoknyám alá és végigsimított a combom azon részén, amin harisnyatartó pántjai feszültek. Egyre feljebb haladt a kezével és végül hozzám ért ott egy pillanatra, alig érezhetően, de a hatása robbanásszerűen érződött bennem és felnyögtem. Ezek szerint ma este játszani akar!
Levette a kis felsőmet és a szoknyámat, majd végignézett rajtam. Combfixben, franciabugyiban és csipkés fűzőmben-melyhez a harisnyatartó pántjai kapcsolódtak, álltam előtte.
– Ezt már szeretem!- suttogta, mintegy önmagának.
Hanyatt feküdt az ágyon és hajamnál fogva magára húzott. Beleharapott a nyakamba és éreztem, ahogy a fájdalom egyre élesebb lesz.
– Szopj le!- mondta nyugodtan, ámde parancsolóan.
– Igen…-feleltem elhaló hangon.
Érezhetően nem tetszett neki a válaszom, mert durván megrántotta a hajamat.
-Igen, mi!?-vészjóslóan nem érződtek ki az érzelmek a halk suttogásából.
-Igen, Uram!-feleltem sietve és nyöszörögve, majd mintegy békülésképpen, megcsókoltam.
-Nem hallottad mit mondtam?-kérdezte mérgesen, miután viszonozta rövid ideig a csókot.
-Azt mondtad, Uram, hogy szopjalak le.-suttogtam szemlesütve.
-Itt csak az a fontos, hogy én jól érezzem magam, és én nem szeretem, ha nem csinálják azt amit mondok!
-Sajnálom, Uram.-mondtam és rögtön elkezdtem kigombolni a nadrágját, majd elővettem a farkát. Végighúztam a tövétől felfelé rajta a nyelvem hegyét. Mikor felértem a tetejére, lassan körözni kezdtem a makkon, majd hirtelen bekaptam az egészet. Sokáig kényeztettem alaposan és keményen. Mindennél többet jelentett nekem, hogy láttam az arcán mennyire élvezi. Élveztem, hogy ekkora örömöt tudok nyújtani neki és minden egyes kéjes morgásánál erősebben szívtam a kemény hímtagját.
Végül szólt, hogy hagyjam abba, vegyem le a nadrágját és csak az alsónadrágját hagyjam rajta.
– Rossz voltál, nem csináltad rögtön, amire megkértelek. Meg foglak büntetni, megértetted?
-Igen.-feleltem.
Ekkor pofon ütött és belefúrta a tekintetét az enyémbe.
-Igen, kicsoda!?-sziszegte a szemembe nézve.
-Igen, Uram.
Megfogtam a bokámat, mert tudtam, hogy úgy szeret megbüntetni, hogy elfenekel valamivel. Most nem tudtam melyik eszközt választja. Végül egy mogyorófa pálcára esett a választása.
-Számold!-parancsolta.
Éreztem, ahogy megcsíp a pálca. Egész testemben összerándultam és éreztem, ahogy a vér áramlik az alsó részeimbe.

A második szex

A csoportomban van egy Zsuzsa nevű lány, akivel már az elejétől egész jó volt a viszonyunk. Egy társaságba tartozunk, így meglehetősen jól ismerjük egymást, sokat beszélgettünk, beszélgetünk azóta is. Soha nem gondoltam, hogy valaha történhet köztünk valami, mert ahogy észrevettem, más típusú pasik jönnek be neki, mint amilyen én vagyok. Ezt sajnáltam is, mert meglehetősen jól néz ki, és sokat fantáziáltam arról, milyen lehetne vele az ágyban.
Mikor nem voltunk az egyetemen, elég sokat beszéltünk egymással msn-n is, így szinte folyamatos volt a kapcsolattartás.

A januári vizsgaidőszak után történt, hogy szüleim úgy döntöttek, hogy elmennek Ausztriába síelni pár napra, ahová viszik öcsémet is. Nekem nem volt sok kedvem menni, inkább itthon maradtam, mondván, hogy tanulok az év végi vizsgákra. Persze tanulni igazából eszem ágában sem volt. Gondoltam, milyen jó buli lenne, ha meghívnám pár barátomat hozzánk, hogy bulizzunk egy kiadósat. Csak ketten, Gábor barátom, és Zsuzsa fogadták el a meghívást, aminek nem örültem, mert így kevesen voltunk, valamint a nemek arány is kiegyenlítetlen volt, ami nem túl szerencsés.

Még majdnem egy hét volt hátra a megbeszélt napig, amikor lejönnek, de mi már msn-n állandóan azt beszéltük, hogy mit fogunk csinálni. Zsuzsával egy idő után a szexre terelődött a téma, és elmondta, hogy milyen régen nem volt már pasival, és hogy eléggé hiányzik neki a dolog. Én rögtön felajánlottam neki „szolgálataimat”, persze csak viccből, nem gondoltam, hogy lehet valami a dologból. Ezen a témán jól elvoltunk egy darabig, jót hülyéskedtünk. Másnap megint feljött a téma, hogy mit fogunk csinálni, amikor lejönnek, és valahogy megint a szexnél kötöttünk ki. Nem tudtam, hogy ő ezt mennyire kezdi komolyan gondolni, de engem kezdett nagyon is foglalkoztatni a gondolat, hogy mi lenne, ha bepróbálkoznék, amikor itt lenne. Ugye némi borocska után már könnyebb az ilyesmi.
A nem várt fordulat másnap következett be. Amikor újra a szokásos szextéma volt napirenden, nekem szegezte a kérdést:

– Te ezt most komolyan gondolod, vagy csak elhúzod előttem a mézesmadzagot?
Gondolható, mekkorát néztem a képernyőre. Nem hittem el, hogy azt olvasom, amit, így próbáltam udvariasan fogalmazni:
– Te vagy a nő, ezt neked kell eldöntened
– Ne hülyéskedj már, döntsd el, hogy akarod, vagy nem?!
Itt már rögtön bátrabbá váltam:
– Naná, ki nem hagynék egy ilyen nagyszerű alkalmat

Szóval sikeresen megbeszéltük, hogy fog közöttünk történni valami. Nagyon nehéz volt kivárnom a hátralévő 4 napot. Jobban vártam, mint egy gyerek a karácsonyt. Pláne nehezítette a várakozást, hogy minden este erről beszéltünk msn-n, így sikerült rendesen felhúznunk egymás idegeit, vágyait.
Már csak az volt probléma, hogy hogyan jelezzük majd finoman Gábornak, mikor itt az ideje, hogy tovább ne zavarjon minket. Utólag végiggondolva sokkal jobban féltünk tőle, mint kellett volna.

Végre eljött a szombat. Délután 2 óra körül érkeztek meg, és mivel éhesek voltak, elvittem őket egy Pizzériába, ahol pár Whiskey is legurult. Utána hazajöttünk, és a nappaliban beszélgettünk. Közben bekapcsoltam a szaunát, mert megbeszéltük, hogy jó lenne kicsit szaunázni is. Mikor végre felmelegedett, akkor mindhárman bementünk. Nem akkor láttam Zsuzsát először bikiniben, mert előző nyáron együtt voltunk nyaralni, így nem volt új a látvány, de akkor, ott valahogy mégis sokkal jobban tetszett, mint nyáron. Lehet, hogy ez azért volt, mert bennem volt a tudat, hogy nemsokára együtt lehetek vele. Valahogy gyönyörűnek találtam. Félhosszú, barna haj, barna szem. Nem túl nagy, de formás, simogatni való mellek, kerek fenék, gyönyörű csípő. Csodás volt.
Én persze még ekkor sem igazán akartam elhinni, hogy ez a lány hajlandó velem lefeküdni, és nem csak azért, mert olyan autóval járok, amilyennel. Minél hamarabb szerettem volna teljesen megbizonyosodni a dologról, de mégsem kérdezhettem rá, mert az elég kiábrándító lett volna. Így más módszerhez kellett folyamodnom.

Aki szaunázott már életében, az tudja, hogy bizonyos időközönként ki kell jönni, és hideg vízzel lezuhanyozni. Az egyik ilyen alkalommal, amikor kiment, hogy lezuhanyozzon, utána mentem, és beálltam mellé a zuhany alá. Átvettem tőle a zuhanyrózsát, és én kezdtem el locsolni rá a vizet. Majd mikor úgy láttam, megfelelő az alkalom, megfogtam az arcánál fogva, és megcsókoltam. Egyáltalán nem ellenkezett, sőt! Hosszan csókolóztunk, miközben a kezünk is elkalandozott. én a melleivel játszottam, míg ő a hátamat simogatta, miközben az egyik lábát átkulcsolta a derekamon. Nem tudom, hogy meddig folytattuk volna így egymás kényeztetését, de szinte egyszerre ébredtünk rá, hogy Gábor még bent van a szaunában, és bármelyik pillanatban kijöhet ő is. Ezért kénytelenek voltunk szétválni, és visszamenni a szaunába, ami nekem elég kellemetlen volt, ugyanis Zsuzsának sikerült eléggé felizgatnia, ami ugye a fiúknál meglehetősen látványos jelekben mutatkozik meg.

Szerencsére sikerült úgy bemennem, hogy Gábor ne vegye észre, hogy a fürdőgatya alatt bizony áll a répa. Úgy helyezkedtünk el, hogy én ültem a legfelső padra, Zsuzsa meg egyel alám, így egyrészt takarta ugyan az erekciómat, de mivel nekem dőlt, hihetetlen finom bőrének érintése, valamint közelsége nem engedte, hogy lelohadjak, bármennyire is próbáltam asszexuálisra gondolni. Mikor Gábor döntött úgy, hogy kimegy egy kicsit, akkor magam felé fordítottam Zsuzsa arcát, és megint megcsókoltam, a jobb kezem pedig újfent elindult, hogy kényeztesse kicsit azokat a gyönyörű ciciket. Igazából nem tudom megmondani, hogy azért simogattam a melleit, hogy neki jó legyen, vagy azért, mert nagyon tetszettek, és imádtam fogdosni őket. Sikerült jól láthatóan felizgatnom.

– Meg akarsz ölni? – kérdezte kicsit kapkodva a levegőt
– Nem, csak kicsit felizgatlak.
– Már sikerült…
Muszály volt abbahagynunk a csókolózást, mert Gábor úgy döntött, izzad még egy kicsit. Arra minden esetre jó volt ez a kis „bemelegítés”, hogy meggyőződjek róla, nem gondolta meg magát idő közben.

A szaunázás befejtével mindenki rájött, hogy éhes, így leültünk vacsorázni. Evés után előkerült a bor, és a kóla, valamint némi whiskey is, amiből én nem mertem inni, mert attól féltem, nehogy túligyam magam, és elszalasszak egy ekkora lehetőséget.
Pár órát még beszélgettünk, iszogattunk. Kb. fél tíz körül Gábor bejelentette, hogy ő elfáradt, és megy aludni, mert hosszú volt az út. El is ment a szobába, mi meg Zsuzsával a másikba. Zsuzsa elment lezuhanyozni, én meg ott feküdtem az ágyban, és majd kiugrott a szívem a helyéről. Megmondom őszintén, kissé féltem is a dologtól. Elvégre ő 2 évvel idősebb volt nálam, sokkal tapasztaltabb. Attól féltem, nem leszek elég jó neki, nem leszek képes kielégíteni.

Mikor bejött a szobába, csak egy franciabugyi volt rajta, és egy topp. Addigra én már csináltam némi hangulatvilágítást, ami még szebbé tette. Leült mellém az ágyra, és megkérdezte:
– Alszol?
– szerinted?- válaszoltam, és mindketten elmosolyodtunk.
Tudtam, hogy miért vagyunk ott, de valahogy nem mertem hozzákezdeni. Olyan furcsa volt nekem, hogy csak úgy megbeszélünk egy ilyen dolgot. Végül ő oldotta a feszültséget:
– Akarsz róla beszélni?
– Nem, tudok, valami sokkal jobbat – feleltem, és megcsókoltam. Hosszan, nagyon lágyan csókolóztunk. Talán 2-3 perc is letelhetett, mire elkezdtem elhúzni a számat az övétől, hogy a nyakát végigcsókolgatva megindulhassak lefelé, miközben lefejtettem róla a toppot. Fedetlenül még sokkal szebbek voltak a keblei. Annyira megörültem nekik, hogy azokra fordítottam minden figyelmemet. az egyiket a számmal kényeztettem, a másikat pedig a kezemmel.

Mikor már nem bírtam magammal, akkor a hasát kezdtem puszilgatni egyre lejjebb, és lejjebb, közeledve a bugyihoz. Itt két érzés vitatkozott bennem. Az egyik, hogy szeretném végre látni, érezni, tapintani a punciját is, a másik, hogy annyira szép ebben a bugyiban, hogy szinte kár lehúzni. Mivel férfiből vagyok, előbbi érzés győzött.

Nem kicsit tetszett a látvány. Pont annyira volt szőrtelenítve, amennyire szeretem. Először csak körbepuszilgattam, és csak ezután értem hozzá konkrétan. Jó sokáig nyalogattam, egy idő után az ujjaimat is bevetve. Próbáltam figyelni, hogy mire hogy reagál, és ami a legjobban bejön neki, azt csinálni. Láthatólag nagyon élvezte, mert elég sok nedved engedett ki, másrészt a légzése is kapkodóvá vált. Szerettem volna így kielégíteni, mivel tudtam, hogy én sajnos elég hamar elélvezek. De ő egy idő után már nagyon akarta, így miután felhúztam az óvszert, lassan beléhatoltam. Fantasztikus volt. Meleg, szűk punci volt.

Egyre gyorsabban kezdtem benne mozogni, miközben csókolóztunk. Mikor éreztem, hogy jön a vég, megálltam, hogy nyerjek egy kis időt. Még egyszer sikerült magam így visszafognom, így kb. 3-4 percig bírtam. De mikor harmadjára is elkapott az érzés, már nem tudtam megállni, és elengedtem magam.
Lefeküdtem mellé, és még egy darabig csókolóztunk. Amit utána mondott, az nagyon jól esett:
– Köszönöm, ez már nagyon hiányzott.
Nem vagyok benne egész biztos, de bízom benne, hogy ez azt jelentette, hogy neki is jó volt.

Azon az estén még egyszer szeretkeztünk, majd elaludtunk. Másnap megbeszéltük, hogy néha jó lenne megismételni, amire sajnos azóta még nem került sor. Viszont most, pár hónappal a történtek után megbeszéltük, hogy együtt töltjük a szilvesztert. Remélem, nem jön közbe semmi, és tényleg így lesz. Fantasztikus lány, és nagyon jó volt vele.

Dugj szét!

Első storym főszereplője Tündi. Tavaly full belevoltam zúgva (most csak szimplán megdugnám/tam ),de elküldött a búsba. Na, de most.:) Épp kedd volt. Irodalom után kimentem a parkba ahova összegyűlik a nép, ahol legális a dohányzás (én nem szívom) és nincs tanár se. Magyarul kánaán földje. Ott volt Tündi is. Atom engem bambul már pár napja, ezt észre vettem. Gyönyörű amúgy a csaj! 15éves, 170cm körüli és pont tökéletes alkat! Szőke göndör haj és kékeszöld igéző szemek! Ja és azok a combok! Meg a cuccolnivalóan kerek popsija! Ah! Na banyek becsöngettek! Kémia. .Már bent punnyadok vagy 20perce, és rámjön a pisilhetnék!
– Tanár úr!
– Mit akar az a butafiú?
– Ki szeretnék menni Wcre! Sürgös!
– Mi van? Nincs a kisfiún Libero? Na menjen! De ez nem óvoda…blabla. Na spuri!

Könnyítettem magamon, majd kifele jövet látom, hogy ott a Tündi a folyosón, és épp a táskájában kutat (persze mélyen bedölve, felém pucsitóan!) ÚH! Csak néztem és képzeletben már toltam hátulról a kis picsát! Mire feleszméltem már észre vette, hogy dudor gatyóval bámulom a popsiját. Erre oda jön. Nyeltem kettőt és azt dadogtam:
– Öö. Hát ez a látvány mindent megért!
– Tényleg? – és mosolyogva hajol pár milliméterre az arcomhoz Ez is olyan! És érzem, ahogy keze a meredő farkam simogatja! Azt hittem ott elmegyek! De tudtam ezt ki kell használni! Oda húztam és lekaptam! Markolásztam azt a tökéletes segget! Vadul smároltunk, majd ő visszalökött a még nyitott ajtójú fiú WC-be. Nem szórakoztunk, kerestünk egy zárható boxot, majd ő letérdelt, letolta az amúgy is lent hordott nacim és simogatni kezdte a full merev 19 cm-es farkam! ÁÁ!

Az a látvány, ahogy az az édes pofi hozzá ér az álló faszhoz, és nyaldosni kezdi! Aztán bekapta és föl-le járt a forró, szűk szája úgy szopott! Össze is rúzsozta a farkam, de hamar le tisztult a cuppogó szopás közben! Ezt nem bírtam! Levettem a topját és a popsinaciját. Nyalogatni kezdtem az alma méretü melleket, simogattam, majd benyúltam a fehér, apró tangájába, ami már full átázott! Izgattam egy kicsit, aztán 2 ujjal ujjazni kezdtem az érezhetően bejáratott, forró, csupasz puncit! Sikoltozott a kis ribi! Lehajoltam és letéptem a tangát, majd nyalni kezdtem a nedves puncikát!

Olyan édes volt, hogy alig akartam abbahagyni! De muszáj volt, még meg akartam dugni, de úgy, hogy bezsibbadjon! Már én vezettem a csajt! Ő csak sikoltozott, meg nyögött!
– Dölj be! Hátulról akarlak megkúrni!
– Jóó! Dugj szét! Nagyon kívánom a farkad! Bedőlt, és elém tárult az a csoda! Hányszor képzeltem ezt már magam elé! Fú! Magamban nevettem, hogy milyen kis kurva, szét teszi akárkinek a lábát! Faszra éhes kis hülye! Na most kap! Mögé álltam és tövig belenyomtam a farkam a pici nunijába! Üvöltött! Para volt, hogy meghallja valaki, de nem érdekelt!

Néztem azt az édes testet, ahogy mozog ritmusosan. Kár érte, hogy ilyen lett! Megfogtam a derekát és vadul baszni kezdtem!
– Kurva jó a puncid, kurva! Ö nem tudott mit mondani, csak nyögött! Cuppogott a rózsaszín punci ,a hamvas fehér finom bőre pedig kipirosodott! A forró és szűk punci hamar kikészített, de még át tettem a popsijába! Rohadt szűk volt, de nekem nem fájt! A kis ribanc meg így járt! Agyon keféltem a kakis seggét! Élvezte, de tuti fájt neki! Pukizott is úgy basztam! De nem érdekelt! Jött a vég! Ráhúztam tövig a faszra, és a seggébe engedtem az összes gecim! Szerintem a meleg ondó érzésétől ő is elment! Ömlött ki belöle! De ahogy mesélte, még másnap este is ujjazta a popsiját, hogy érezze a gecim!

Most is érezhette, mert tisztára szopattam az édes szájával a farkam! Majd fölállt és azt kérdezte:
– Na ez milyen látvány volt? És mosolyogva lesmacizott a gecis szájával. Hát fura volt. Ekkor ki csöngettek. Én tipliztem ki, ő meg nem tudom. De nem az utolsó alkalom volt, hogy megkeféltem a kis kurvát! Volt, hogy sulirendezvényen a színházba szimplán csak leszopott. De simán faszt verni is tud! Jó napom volt Bár a kémia tanártól megkaptam a fikát rendesen, de sikerült ráfogni a pizzára. Na majd még írok! Remélem tetszett!