Az első szex órám

Első mélytorkos szopásom és hátulról történő megdugásom rövid története. Ez volt az ellső biszex élményem, és a szűztelenítésem. Vagyis a biszex szüzességem elvesztése.

Régóta figyelgetem a biszex oldalakat, és nagyon sokszor felizgultam egy egy szép pénisz látványától. Ilyenkor elképzeltem hogy milyen is lenne ha én lennék a farok másik oldalán, láttam magamat amint épp egy szép farkat a számba veszek, és érzem, ahogy megnő, és azután már keményen elkezdi dugni a szám mélytorkosan, és belém lövi forró spermáját! Ilyenkor akkorára duzzadt a farkam, amilyen még sosem volt, hatalmasat maszturbáltam, beterítettem ondóval még a mellkasomat is.

Többen hívtak randevúra, de én még nem voltam felkészülve, de a vágyakozás meghozta gyümölcsét: randira hívott egy pasi. Félve, de teli vágyakozással mentem a megbeszélt helyre, ahol egy jóképű ötvenes pasi várt, levetkőztünk és kezdtük felfedezni egymás testét, csókolgattuk, simogattuk, puszilgattuk egymást majd rávetettem magam a farkára és végre megízlelhettem az ízét ami, nagyon finom volt.

Szoptam, szoptam és élveztem ahogy egyre vastagabb és hosszabb lesz. Közben ő a popómat ujjazta először egy, majd két, illetve három újjal. Eleinte kicsit fájt, de beizgultam amint a prosztatámat kezdte izgatni. Fenséges érzés töltött el, és már csak azt vártam, hogy végre magamban érezhessem e csodálatos férfi még csodásabb vastag péniszét. Nem kellett sokat várnom, négykézlábra álltam, és ő óvatosan belém hatolt az előzőleg kitágított popómba. Ekkor kezdődött az az isteni érzés (amit eddig nem éltem meg) amint ütemesen el kezdte dugni a seggem, ingerelve prosztatámat.

Amint a csúcsra jutottunk belém élvezett /természetesen a gumiban/ vonaglott, hörgött a testünk. Felejthetetlen élménnyel lettem gazdagabb, és megbeszéltük, hogy a későbbiekben is találkozgatni fogunk és legközelebb én is megdugom őt. Mindketten nősek vagyunk, ezért ez a mi titkunk marad.

A szerelemboszorkány (szextörténet)

Nem tudjuk, honnan jött az a lány. Sosem mondta el. Egyszer csak ott volt, és beragyogta az éjszakát. Nézett csillogó szemeivel, vizsgálódva fürkészett, én pedig már az első pillanatban elvesztem pillantásában, huncut fénye annyira magával ragadott. Aztán rám vetette kislányos mosolyát, és úgy éreztem, különlegesen puha vasmarokba fogtak.

– Táncolunk? – kérdezte könnyedén, én pedig bólintottam rá, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga.

A haverok röhögtek, mivel sohasem láttak még táncolni. De csak addig röhögtek, amíg észre nem vették a lány mozgásán a vágyat. Még a léptei is érzékiek voltak. Nemcsak az ajkai, a pillantása, hatalmas hajzuhataga, hanem még a füle tövében, a nyaka ívében is volt valami bujaság. Egyedül kislányos mosolya, az nem illett a képbe, de az meg éppen ezért volt lefegyverző.

Fiatal volt, de nem csitri. Mindenre és mindenkire nevetett. Nem vihogott, szemében komoly fényekkel viselte az életet, érettebb volt mindenkinél. Persze, ezt nem tudtam még ott és akkor, a klubban. Csak lötyögtem mellette, nemtörődöm módon, kívülállóként, ő azonban teljesen átszellemülten táncolt. Becsukta a szemét, vonaglott a ritmusra, dobálta, rázta a csípőjét, mintha szeretkezne. Úgy tűnt, nem is érdekli, hogy van-e rajta kívül valaki a teremben, ám mikor kinyitotta a szemét, az nagyon beszédes volt. Karjait a vállamra fonta, és a tekintete azt mondta, hogy örömet keres. Örömet, mindenáron…

Még most is nehezen írom le a nevét.
A szerelemboszorkány (szextörténet) részletei…

Az árúfeltöltő

Fiatal 17éves,frissen szabadult kereskedő segéd voltam.Egy vidéki nagyváros élelmiszer üzletében kezdtem a szakmát.A boltvezető helyettes egy 35 év körüli,gyönyörű,barna rövid hajú Ági nevű fiatalasszony volt.A férje nagyon féltékeny,gyakran bejött a boltba a két gyerekükkel.Július közepe,jókora hőség.A boltban a csajokon csak 1 szál bugyi és 1 rövid köpeny volt.Kora délután a nagyfőnök hátra küldött a göngyöleg raktárba,segítsek Áginak összeszámolni az üres rekeszeket.Ahogy beléptem Ági épp egy polcra dőlve írta össze a tételeket.A köpenye egészen felcsúszva,ráfeszült a fenekére.Tisztán kirajzolódott a bugyija körvonala.Mögé léptem és viccelődve a fenekéhez nyomtam az ágyékom,többször egymás után,mintha szeretkeznénk.Mosolyogva hátra nézet és ő is elkezdte mozgatni körkörösen a seggét.Ezen felbátorodtam,előre nyúltam és simogatni kezdtem a combját a köpenye alatt.Hagyd abba Peti,ez már nem vicces,de én nem hagytam abba.Egyre feljebb kúszott a kezem.Tiszta hülye vagy,ha ezt az uram megtudja,agyon üt,de téged is.Honnan tudná meg?Én tudok hallgatni.Közben a kezem már egészen fel csúszott,a bugyiján keresztül simogattam a punciját.Aztán hirtelen leguggoltam,felhajtottam a köpenyét.A bugyiját térdig lehúztam.Ott volt a gyönyörű segge az arcom előtt.Megcsókoltam a farát,aztán finoman nyalni kezdtem a punciját.Egyre jobban benedvesedett,már csurgott a nedv a kezemen.A nyelvem egyre gyorsabban mozgott,aztán Ági fura,nyüszítő,szinte fejhangot adott ki és iszonyúan lihegett.Tudtam hogy orgazmusa van.Szinte csurgott belőle a kéjnedv.Még soha nem láttam nőt ennyire élvezni.Jó 10 percnyi nyalás után felálltam.Elővettem a keményen ágaskodó farkamat.Ági hátra szólt,várj én akarom berakni magamnak.Megmarkolta és a puncijához illesztette.Verd belém.Először csak a makkom,aztán egyetlen lökéssel az egész farkamat belé nyomtam.Hatalmasat nyögött.Lassan ki,be mozogtam benne.Többször egymás után adta ki magából azt a fura,nyüszítő hangot.Én sem bírtam tovább,hatalmasat élveztem Ági puncijába.Legalább 8-10 hatalmas sperma adagot spricceltem belé.Hagytam hogy benne lankadjak le.Aztán kihúztam belőle,nagyot cuppant,majd a hatalmas adag sperma kifolyt belőle.Jókora geci tócsa volt a beton padlón.Ági elő vett a zsebéből 1 csomag papír zsepit,kitörölte a punciját,felhúzta a bugyit és a köpenyét is rendbe szedte.Aztán a farkamat is megtörölgette.Én is rendbe raktam magam,majd vissza mentünk a boltba,a jól végzett „munka” után.

Apja lánya

Annyira elmélyedtem a gondolataimba,hogy észre sem vettem a férfit kinek neki mentem.-Ne haragudjon!-mondtam rekedt de kislányos hangon.A férfi elmosolyodott kis mosolygödröcskéitől szinte égtem.-Az én hibám!-vállalta magára csacskaságom.Olyan 190 magas lehet, tengerkék szemei szinte kivillannak kleor bőre miatt.Ahogy végig mértem tudatosult bennem, hogy kívánom ezt a férfit akit még csak nem is ismerek.-Kicsit elfehéredtél, jól vagy? Ha gondolod gyere fel egy teára-mondta,mire már csak bólintani tudtam.A lakására érve szinte égtem a vágytól, hogy ráugorjak és szétharapjam azt a vastag száját.Mosolyogva méregetett a pasas.-Krisztián vagyok-mosolygott rám kedvesen,majd kezét alkaromra simította.-Lia-suttogtam arcát nézve, olyan szépen ívelt és férfias volt csontozata.Nagyot nyeltem majd lehunytam szemem, hogy valamiféle rendet tegyek a kavalkádban.Nyitottam volna ki de nedves ajkait éreztem meg enyéimen.Szemeim kipattantak arcát néztem, még most is mosolygott. Végülis 17 éves vagyok és valamikor el kell veszíteni a szüzességem.Vadítva a dolgon nyelvemmel játszani kezdtem szájában, mikor társra talált egyszerűen csak faltuk egymást.Derekára ugortam,majd átöleltem nyakát.Krisztián felnyögött és izmos kezével lesöpört mindent a régi asztalról.A tárgyak hangosan csattantak a földön de ez most senkit nem érdekel. Kb az asztalra dobott, felnyögtem hiszen fájt.-Bárányka, bárányka besétáltál az oroszlán barlangjába-suttogta fülembe.Alig kaptam levegőt, forró lehelete csiklandozta fülemet.Kezét combomra vezette és erősen ketté feszítette azt.Kék szemei most elsötétülten csillogtak, annyira kiszolgáltatott vagyok neki de nem érdekel.Azt hiszem kicsit féltem de ő egy percig sem hagyta, hogy én irányítsak.-Mit tegyek veled kislány?-suttogta fülembe,majd erősen nyakamat harapta.Felnyögtem hátát karmolva erősen, hiszen nem éppen finoman harapta bőröm.
-Auuuu-kijött egy könnycsepp mire ő kuncogni kezdett.
-Sírj apucinak-morogta,majd lehúzott az asztalról és a térdeimre kényszerített, nadrágját gyorsan kigombolta mire egyből elég nagy és vastag álló férfiassága tárult elém.Még csak levegőt sem vettem hajamba markolva tuszkolta magát belém.Majd meg fulladtam farkától de ő szabályosan dugta a számat.Tetszett ez nekem így mosolyogva néztem fel szemeibe.Mérges volt láttam rajta,lehúzott farkáról mire egyből felálltam de hajam nem eresztette.
-Mi olyan vicces?-kérdezte és ezzel együtt nagyot csapott fenekemre.

Egy rövid biszex sztori

Előre belejentem biszex vagyok de el is kezdem a történetet az egyszer iskolába menet megláttam Bencét az ablakán keresztül hogy ép maszturbál nekem rögtön fel állt szerencsére velük szembe laktunk.

Bementem hátulra az udvarra is elkezdtem verni. ott folytatom ahol abba hagytam egy 10 perc múlva ki is mentem de mama észre vet kérdezte mért voltam bent azt mondtam hogy vécén voltamszerencsére elhitte az iskolában rögtön vécére mentem ott megláttam bencét a piszurálnál odamentem én is a piszuárhoz amíg nem figyelt meg néztem a faszát v igaz hogy még csak iskolások voltunk de neki volt vagy 20 centis fasza nekem meg kb 25 igen tudom nagyon feljetek voltunk ez után óra alatt csak arra tudtam gondolni hogy szexelek Bencével szünetben megegyeztünk hogy átmegyek délután psezni eltelt pár óra is már ott is voltam ott játszottunk aztán rátértünk a porno témára arról beszélgetünk voltunk emá nővel aztán néztünk egy kis pornot mind a ketten elővettük farkunkak is vertük én hamarabb élveztem el mint ő de ő meg pont az arcomra élvezet én meg lenyaltam ő megfogta a faszom is bekapta olyan jól szopott hogy 10 perc allat háromszor jutottam a csúcsra .

Öltözői szextörténet

Egy rövid történet a tini szexualitásról, és vágyakról… Életem első, egészen jól sikerült szexuális élménye. 100%-ban valódi!

Néhányat húzott rajta és elmentem. Mindeddig álltunk és közben csókolóztunk. Felemelte a gecis kezét, és a szemem láttára lenyalta róla az anyagot. Egy adagot lenyelt belőle és utána megint megcsókolt. Hát gondolom nem is kell mondanom, hogy ezután a farkam ismét égnek állt. Elkezdte szopni a farkam, amitől ismét majdnem elélveztem, de még sikerült szólnom időben, hogy hagyja abba. Ezután eljátszadoztam egy kicsit a meredező bimbókkal. Már ettől is nyögdécselt az aranyom. Pár másodperc múlva rátértem a lényegre. Lassan lehúztam a bugyiját; láttam, ahogy a bugyi és a puncija között nyúlik az átlátszó kéjnedv. Belekóstoltam a szent nektárba, és egy világ értékelődött át bennem. Nem bírtam sokáig, alaposan megmostam a csapnál a faszomat, és még pisiltem is egyet, hogy a húgycsőben maradt spermiumok távozzanak. Azt mondják, hogy lehetséges, hogy az előváladékban is találhatóak spermiumok, de ezzel már nem foglalkoztunk. Mint már írtam szűz volt a szentem, én is, de egyszerűen minden annyira adta magát, hogy nem kerültünk kìnos helyzetbe. Lassan becsúsztattam neki a dákót, mire ő felnyögött. Volt egy kis vér, de azt lemostuk. Ezután úgy döngettem, hogy kitágult a szűk kis puncija. Néha enyhe remegést éreztem a lány alhasi részénél. Meg is kérdeztem tőle, hogy mi van, de annyira élvezte, hogy alig bírt válaszolni. Egyszer csak azt láttam, hogy a farkam tövén valami geciszerű dolog csordogál le, pedig még nem élveztem el. Kiderült, hogy a csaj pont akkor ovulált, és tudott, hogy ekkor néhány nőnél izgalom hatására ilyen anyagok távoznak a punciból. Ekkor lovaglós pózban voltunk, ő gyorsan leugrott a dákómról és lenyalta a saját nedveit. Én is megkóstoltam, de nem volt különösebben extrém íze, viszont a látvány mennyei volt. Pár perc múlva elértünk a csúcshoz. Én nagy önuralommal kihúztam a farkam a csucsogó pinából, ami láthatóan rosszul esett partneremnek, de gyorsan kárpótoltam egy adag meleg gecivel, amit ez alkalommal a mellein kent szét…

Ezt egészen decemberig minden héten megismételtük. Sajnos utána egyszer sem jöttünk össze.

Maszturbálás a szomszéd lánnyal

A kertben napozott a gyönyörű, szőke szomszédom, és mindössze csak egy bokor választott el bennünket egymástól. Anyaszült meztelen volt. Kemény mellbimbói minden lélegzetvételekor finoman felemelkedtek, majd lassan leereszkedtek.

Hosszú, formás lábai elég nagy terpeszben voltak ahhoz, hogy jól, kétséget kizáróan megfigyelhessem: a rejtélyes szomszédnő rendszeresen borotválja leginkább egy barackra hasonlító, szédítően csodálatos punciját, melyet legnagyobb örömömre szinte minden ujja egyszerre kényeztetett!

Ettől a látványtól szinte megzavarodtam, majdnem kiesett a bögre a kezemből. Szorosan a falhoz lapultam. Titkos vágyaim tárgya szerintem hallhatott engem, de látszólag nem zavarta szemlélődésem.

Éppen ellenkezőleg, egyre gyorsabban és intenzívebben simogatta magát, egyre forróbb és hevesebb lett kezének játékától, miközben bal kezével áttért mellbimbóinak izgatására.

Az ujjaid csak szerény pótszerszámok gondoltam, miközben én is magamhoz nyúltam és hímvesszőm bőrét finoman húzogattam. Mivel testének belefeledkezett vonaglásai a közelgő orgazmust jelezték, visszafogott sóhajtással én is szabad folyást engedtem vágyaimnak, miközben spermám hatalmas spriccenéssel a bokor túloldalán landolt. Azóta kerüljük egymást. Azóta csak abban bízom, hogy hosszú, forró nyarunk lesz