Sziasztok! Megtörtént esetet fogok megírni. Niki vagyok, az esemény megtörténtekor, 1,5 évvel ezelőtt, 29 voltam. Egy békés-megyei város mellett lakok egy tanyán az édesanyámmal. A tanyán még Sanyi is ott szokott lenni, övé a tanya, mi albérletben lakunk. Már 11 éve szerelmes vagyok Sanyiba, de mivel 58 éves és házas, ezért próbálom titkolni… Nem mindig sikerült, már három pasim is rájött, hogy ők csak álcának vannak. Ez azért is bajos, mert Sanyi házas és ha elválik, akkor ugrott mindene, mert minden a felesége nevén van – jókora balek, de mindegy. Szóval 11 éve nézegetem, maszti közben rágondolok, hogy jól elkap és elrendez, de eddig erre még nem került sor. Eddig… Épp a birkaólban voltam, amikor bejött és beszélgettünk. Ez eddig nem volt szokatlan, mert sokat beszélünk. Egyszercsak jött a kérdés a szexről is, hogy pasim – Karcsi – milyen az ágyban. Meglepett, de válaszoltam, hogy jó, bár keveset vagyunk együtt, mert vidéken dolgozik. Teljesen meglepett, mert erről eddig nem kérdezett. Aztán semmi, gyanús csönd. Hirtelen mögém lépett, a rövidnacimat a bugyival együtt lerántotta és két nyelvcsapás után már tolta is be!
Idős fiatal szextörténet – Sanyi bácsi és én
Idős fiatal szextörténet – Sanyi bácsi és én
Mire feleszméltem, óriási nyögés közepette már dolgozta is a kopaszra borotvált puncikámat! Hihetetlen volt! Hihetetlen volt, az egyik pillanatban semmi, a másikban pedig már fel is nyársalt. Gyorsan dugott hátulról, “természetesen” védekezés nélkül, mert ki gondolna ilyet, hogy a birkák takarítása közben megbasznak. Egy tini kori “kihúzom időben” eset miatt írtazok a terhességtől, ezért gumi nélkül csak a számban voltak farkak, de sperma ott sem. Szerencsére akkor nem lett semmi, de anyum megtalálta a tesztet és óriási cirkusz lett. Szóval Sanyi dug, nyög, folyik a puncimból a nedv, imádom, 11 éve vártam ezt a percet! Nem is gondoltam volna, hogy ilyen idős korára, így bírja. Bár még nem láttam a faszát, mert ugye most is hátulról tol, de érzem ,hogy pont jó, nem nagy, nem is kicsi. Imádom, csillagokat látok a gyönyörtől és egyszer csak “Hhááááhhhháááhhhááááá” elélveztem, remeg a lábam, egy kicsit spricceltem is. Ekkor el is agyalok, hogy remélem lesz annyi kontrolja, hogy nem üríti belém, ugyanis a balek “párommal” gumival szexelünk, nem szedek tablettát – pedig könyörögtek már az exeim, hogy hadd jöhessenek csak egy kicsit, egyszer elég volt idegeskedni. Ez végig fut a fejemben, amikor Sanyi is óriásit nyögve elkezdi spriccelni… “Mi a fenét csinálsz, te marha!” szaladt ki a számból, de természetesen nem ugrottam el…
– Ne haragudj kicsim, de 11 éve várom ezt a percet.
– Jó, én is, de most mi lesz?
– Semmi baj, elintézzük.
Érdekes módon, ki sem vette, csak egy kicsit lankadt le és folytatta a toszigálást. Egyszerűen nem értettem, hogy ahelyett, hogy mérges lennék, elkezdtem ismét élvezni. Éreztem, hogy újból megkeményekedik és dug, dug, dug.
Maradtunk hátulról pózban, majdnem sikítok az orgazmustól, amikor kb. 10 perc után ismét elkezdett hörögni és még egy adagot lött belém. Ömlött mindenfelé a meleg sperma. Ez fogalom, itt ez az “öreg” és 10 perc alatt kétszer is feltöltött.
– Most mi lesz? Én nem akarok gyereket, Karcsi is tudni fogja, hogy nem ő az apa, mert csak gumival csináljuk és ő sem akar gyereket.
– Nyugi, gyors zuhanyozz le, elviszlek egy orvos ismerőshöz, kapsz tablettát.
– És ha nem működik?
– Akkor Karcsinek megengeded, hogy feltöltsön és ő lesz az apa.
– Rendben ,megyek tusolni.
Anyunak fura volt, hogy így nap közben zuhanyzok és hogy aztán bementünk a városba, de szerencsére nem faggatózott. A doki írt esemény utáni bogyót, szerencsére megtette a hatását, a bődület mennyiségű anyag ellenére nem lettem terhes. Persze ezt a teszt mutatta meg végül – aminek a dobozát megtalálta Karcsi… Sejthetitek… Azt mondtam, hogy egy munkatársammal a céges bulin piásan összefeküdtünk, mert Sanyit nagyon szeretem és nem akartam a cirkuszt. Karcsi kiakadt ,hogy ő szeret és mégsem engedtem neki gumi nélkül, egy idegen viszont feltölthet. Természetesen lelépett, én meg kezdhettem az újbóli pasivadászatot, hogy ne legyen fura az “egyedüllétem”.
Sanyival azóta többször is összebújtunk, most tervezünk hármast. Ha érdekel, azt is megírom.