Felszabadító fényképek

Ez a történet jó pár éve esett meg velem, de tudom, hogy életem végén is az egyik legszebb napként fogok visszaemlékezni rá.

20 éves voltam akkortájt, pár nappal karácsony előtt járt a naptár. Egyetemista voltam, s az egyik olyan napra ébredtem, amikor semmi sürgős tennivalóm nem akadt, a vizsgákra folyamatosan készültem, így engedélyeztem magamnak egy szabadnapot.

10 körül felkeltem, s lenyomtam a szokásos egy órát a kondipadomon. Nemrég vettem, mert előtte jártam 2 évet konditerembe, de jobb szeretek egyedül gyúrni. Nyugodtan, kényelmesen, s nem várni a soromra, s közben nem hallgatni az izomagyúak idióta történeteit, hogy éppen hogyan és milyen lányt dugtak meg előző nap. E téma különösen fájó pont volt akkori életemben, hiszen már javában nagykorú voltam, s még mindig szűz. Pedig semmi okom nem volt a szégyenkezésre, értelmes, jóképű gyerek voltam, aki a rendszeres kondizás hatására végleg maga mögött hagyta a vézna kisgyerek-státuszt, ami miatt annyit bántották kisebb korában osztálytársai. Több mint valószínű, hogy a gyerekkori emlékek, traumák, állandó céltáblaként élés, visszahúzódás túl sokáig képezték mindennapjaim szerves részét, így később sem tudtam megnyílni senki előtt annyira, amennyi akár csak egy futó kapcsolathoz, egy szeretkezéshez szükséges.
Felszabadító fényképek részletei…

Szexbarátság

Már hosszú ideje tudtam, hogy ki vagy, míg Te észre sem vettél. Évek teltek el úgy, hogy csak elsétáltunk egymás mellett, míg egy napon, mikor már mindkettőnket messzire sodort a Sors, azt internet csodálatos világa folytán mégis egymásra találtunk

Tetszettél a szőke hajaddal és a kék szemeddel. Már az első találkozásunkkor elbódított a férfias kisugárzásod és a belőled áradó szexuális energia. Mindennél jobban vágytam arra, hogy megérints, mégsem tetted. Elérhetetlennek tűntél, azt hittem, hogy számodra én csak a „kiscsaj a szomszédból” vagyok. Próbáltam mindent megtenni azért, hogy megkívánj. Végül próbálkozásaimat siker koronázta. Szexbarátok lettünk.

Egy napfényes, meleg, őszi csütörtök délután van. Alig múlt el a nyár. A fák koronái lassan sárgára színeződnek, hogy később minden egyes színpompás levél a földön fejezze be életét. Várod, hogy megérkezzem. Egy apró puszival köszöntesz. Kezed súrolja a hajamat, majd a vállamra vándorol. Az érintésedtől megborzongok, mert magában hordozza egy izgalmas éjszaka ígéretét. Rövid időn belül ott kötök ki, ahol a legjobb helyen vagyok, az ágyadban. Segítesz levenni a pólómat, majd a melltartóm sem menekülhet. Alám terítesz egy lepedőt, és masszázsolajat csöpögtetsz a hátamra. Finoman oszlatod szét, illata betölti a szobát ,és még inkább kiélezi érzékeimet. Magamon érzem a bőröd melegét, érzem, ahogy ujjaid játékos köröket rajzolnak rám, hol erősebben, hol finomabban megdolgozol. Mozdulni sem bírok, csak élvezem ezt az édes kínt. Legszívesebben sikítanám már, hogy tegyél a magadévá, de meg sem mukkanok. A nyakamra hajolsz, birtoklóan megcsókolod. Megfordítasz, várakozóan nézel rám. A szememben nem látsz mást, csupán a vágy lobogó tüzét. Szemérmetlenül kívánlak. Magamhoz húzlak, a kezemmel a hajadba túrok. Ízlelgetjük egymás száját. Nyelvünk táncot jár. Innen már nincs visszaút, menthetetlenül Rád izgultam, kellesz nekem, érezni akarlak. A puncim már csak Rád vár.
Szexbarátság részletei…

Erotikus nyáltörténet

Belépek az ajtón, te mosolyogva sietsz elém. Teljes testeddel hozzám simulsz miközben csókolózunk. Átölellek, kezeim a hátadat simogatják, majd felfedező útra indulnak lefelé. Végig simítom feszes feneked, selymes combjaid, amíg csak elérek. Visszafelé már rövid ruhád alatt simogatom feneked. Kigombolod az ingem, és lehúzod rólam. Én is lehúzom ruhád zipzárját, és megszabadítalak tőle. Melleid már hetykén ágaskodnak, szinte szúrják a mellkasom, mikor ismét hozzám simulsz. Már csak egy csipke bugyi van rajtad, azt dörzsölöd egyre keményedő farkamhoz.

Aztán kigombolod a nadrágom, és az alsómmal együtt a föld felé küldöd. Farkam kihasználja a hirtelen szabadságot, és teljes nagyságában kihúzza magát. Tovább csókolózunk, és simogatjuk egymást, miközben kilépek a bokámnál fekvő nadrágomból, és az ágy felé indulunk. Gyengéden hanyatt fektetlek, és csókokkal árasztom el ajkad, nyakad, füleid. Aztán szám lefelé indul, halkan felnyögsz mikor meredező mellbimbóid kerülnek ajkaim közé.
Erotikus nyáltörténet részletei…

Pornómese – Tulipán

Belökték az ajtót. Testük egymáshoz simult, érezték a másik gerjedelmét a ruhán keresztül is. Vágytól felhőzött szemeik az ágyat keresték, miközben a csókolódzást egy pillanatra sem hagyták abba. Kezük egybekulcsolódott, a fiú remegve simogatta a lány finom, törékeny ujjait. Édes a szád, gondolta, istenem mennyire édes! A legfinomabb csokoládé, a frissen pergetett méz nem ér fel vele… mintha magát a hajnali napot csókolnám, miért érzem ezt, miért? Én még soha… a fiú elmerült agyának kósza hasonlatai, felfokozott érzelemi között. Odalentről a buli zaja szűrődött fel, de nem törődött vele.

Valahogy eljutottak az ágyig. A fiú felkapta a lányt, aki nagy, nedves szemekkel nézett rá. Gyöngéden lefektette, és majd felfalta tekintetével. Kurta szoknya, feszes top takarta feszes test, göndör barna haj, csinos arc. Nem is csak csinos… bájos, őszinte, nyílt. Gyönyörű szemek: hatalmasak, beszédesek. Őszinteséget sugárzók. És ismerősek. A vonások, a mozdulatok. Őt kerestem, igen azt hiszem, őt kerestem mindezidáig.
Pornómese – Tulipán részletei…

Reggeli erotika

Késésben Vagy. Imádtam, ahogy reggel simogató szavaid kitakartak.

Úgy maradtam, váratlan hívás, menned kell. Valami még hiányzik.

Sietve öltözöl, kezed alá készítem a fontos dolgokat, dossziék, slusszkulcs, iratok, mi kell még?

Tétovázol, hogy lehetne lecsípni egy fél órát, várjanak egy kicsit, van rövidebb út is. Telefon, egyeztetés, az ügyfélt végig kell hallgatni.

Kitöltöm a kávéd, gondosan kavarom. Beszélsz, de a szemed rajtam időz. Megnyalom a kanalat, jól eső érintés nyelvemnek.

Félig nyitott köntösömből kilátszanak combjaim, ahogy felhúzom lábaim a szék szélére. Tudod, hogy alatta nincs rajtam semmi. Mellém simulsz. Bal kezedben a telefon, jobbod szemtelenül nyúl a nyakamnál a bársony alá.

Az ügyfél hajthatatlan, ad 45 percet az indulásig. Cserébe végig kell hallgatnod az előző esti munkavacsora számodra unalmas részleteit.
Reggeli erotika részletei…

Családi szex sztori az öcsémmel

Én egy 23 éves lány vagyok. Van egy öcsém, egy 20 éves helyes fiú. A karantén első hulláma idején rengeteget voltunk kettesben. Semmit nem akarok megmagyarázni, semmit nem bántam meg, egyszerűen így alakult. Kefélünk egymással, de nem így kezdődött.

Suliba járunk mind ketten, általában kollégiumban vagyunk. A szüleink külföldön dolgoznak, nem is jöttek haza, csak az első hullám után. Majd két hétig semmi nem történt, mivel ritkán találkoztunk, sokat dumáltunk. Mindenről, ki hogy tanul, hol bulizik, haverokról stb. Nekem épp nem volt senkim, neki a barátnője az ország túlsó felére ment haza.

Családi szex sztori az öcsémmel részletei…

Tanyasi szexelés

Sziasztok! Megtörtént esetet fogok megírni. Niki vagyok, az esemény megtörténtekor, 1,5 évvel ezelőtt, 29 voltam. Egy békés-megyei város mellett lakok egy tanyán az édesanyámmal. A tanyán még Sanyi is ott szokott lenni, övé a tanya, mi albérletben lakunk. Már 11 éve szerelmes vagyok Sanyiba, de mivel 58 éves és házas, ezért próbálom titkolni… Nem mindig sikerült, már három pasim is rájött, hogy ők csak álcának vannak. Ez azért is bajos, mert Sanyi házas és ha elválik, akkor ugrott mindene, mert minden a felesége nevén van – jókora balek, de mindegy. Szóval 11 éve nézegetem, maszti közben rágondolok, hogy jól elkap és elrendez, de eddig erre még nem került sor. Eddig… Épp a birkaólban voltam, amikor bejött és beszélgettünk. Ez eddig nem volt szokatlan, mert sokat beszélünk. Egyszercsak jött a kérdés a szexről is, hogy pasim – Karcsi – milyen az ágyban. Meglepett, de válaszoltam, hogy jó, bár keveset vagyunk együtt, mert vidéken dolgozik. Teljesen meglepett, mert erről eddig nem kérdezett. Aztán semmi, gyanús csönd. Hirtelen mögém lépett, a rövidnacimat a bugyival együtt lerántotta és két nyelvcsapás után már tolta is be!

Idős fiatal szextörténet – Sanyi bácsi és én
Idős fiatal szextörténet – Sanyi bácsi és én
Mire feleszméltem, óriási nyögés közepette már dolgozta is a kopaszra borotvált puncikámat! Hihetetlen volt! Hihetetlen volt, az egyik pillanatban semmi, a másikban pedig már fel is nyársalt. Gyorsan dugott hátulról, “természetesen” védekezés nélkül, mert ki gondolna ilyet, hogy a birkák takarítása közben megbasznak. Egy tini kori “kihúzom időben” eset miatt írtazok a terhességtől, ezért gumi nélkül csak a számban voltak farkak, de sperma ott sem. Szerencsére akkor nem lett semmi, de anyum megtalálta a tesztet és óriási cirkusz lett. Szóval Sanyi dug, nyög, folyik a puncimból a nedv, imádom, 11 éve vártam ezt a percet! Nem is gondoltam volna, hogy ilyen idős korára, így bírja. Bár még nem láttam a faszát, mert ugye most is hátulról tol, de érzem ,hogy pont jó, nem nagy, nem is kicsi. Imádom, csillagokat látok a gyönyörtől és egyszer csak “Hhááááhhhháááhhhááááá” elélveztem, remeg a lábam, egy kicsit spricceltem is. Ekkor el is agyalok, hogy remélem lesz annyi kontrolja, hogy nem üríti belém, ugyanis a balek “párommal” gumival szexelünk, nem szedek tablettát – pedig könyörögtek már az exeim, hogy hadd jöhessenek csak egy kicsit, egyszer elég volt idegeskedni. Ez végig fut a fejemben, amikor Sanyi is óriásit nyögve elkezdi spriccelni… “Mi a fenét csinálsz, te marha!” szaladt ki a számból, de természetesen nem ugrottam el…

– Ne haragudj kicsim, de 11 éve várom ezt a percet.

– Jó, én is, de most mi lesz?

– Semmi baj, elintézzük.

Érdekes módon, ki sem vette, csak egy kicsit lankadt le és folytatta a toszigálást. Egyszerűen nem értettem, hogy ahelyett, hogy mérges lennék, elkezdtem ismét élvezni. Éreztem, hogy újból megkeményekedik és dug, dug, dug.

Maradtunk hátulról pózban, majdnem sikítok az orgazmustól, amikor kb. 10 perc után ismét elkezdett hörögni és még egy adagot lött belém. Ömlött mindenfelé a meleg sperma. Ez fogalom, itt ez az “öreg” és 10 perc alatt kétszer is feltöltött.

– Most mi lesz? Én nem akarok gyereket, Karcsi is tudni fogja, hogy nem ő az apa, mert csak gumival csináljuk és ő sem akar gyereket.

– Nyugi, gyors zuhanyozz le, elviszlek egy orvos ismerőshöz, kapsz tablettát.

– És ha nem működik?

– Akkor Karcsinek megengeded, hogy feltöltsön és ő lesz az apa.

– Rendben ,megyek tusolni.

Anyunak fura volt, hogy így nap közben zuhanyzok és hogy aztán bementünk a városba, de szerencsére nem faggatózott. A doki írt esemény utáni bogyót, szerencsére megtette a hatását, a bődület mennyiségű anyag ellenére nem lettem terhes. Persze ezt a teszt mutatta meg végül – aminek a dobozát megtalálta Karcsi… Sejthetitek… Azt mondtam, hogy egy munkatársammal a céges bulin piásan összefeküdtünk, mert Sanyit nagyon szeretem és nem akartam a cirkuszt. Karcsi kiakadt ,hogy ő szeret és mégsem engedtem neki gumi nélkül, egy idegen viszont feltölthet. Természetesen lelépett, én meg kezdhettem az újbóli pasivadászatot, hogy ne legyen fura az “egyedüllétem”.

Sanyival azóta többször is összebújtunk, most tervezünk hármast. Ha érdekel, azt is megírom.