Szexuális vágyak

.elindultam. Amikor odaértem o nyitott ajtót. A többiek már mind ott voltak. Csak rám vártak, hogy elkezdjük a bulit. A házigazda félre hívott. Sok mindenről beszélt, de én csak egy dologra tudtam koncentrálni. Csábítóan huzigálta a pólóját. A kezével játszott. Egyetlen-az utolsó- mondatát hallottam meg: -huh! De melegem van!- megfogta a kezem, és bevezetett egy szobába. Itt már abszolút nem hallatszott a buli zaja. Mindenki kint táncolt, csak mi ültünk-bezárkózva- ebben a szobában. Levette a felsőjét. A vízcseppek végig folynak édes testén. Teljesen elakadt a lélegzetem. Izmos felsőteste volt. Két erős keze egyre jobban szorította az enyém. Hallhatóan de mégis halkan sóhajtottunk. Várt valamire. Közben a száját nyalogatta. aztán eleresztette az egyik kezem. Felemelte a fejem, mélyen a szemembe nézett, és egész közel hajolt. Elöntött a forróság. Már éreztem forró testét ahogy teljesen hozzám simul. Beleremegtem. Hirtelen a vállamra tette a kezét, ami szép lassan csúszott egyre lejjebb és lejjebb. A derekamnál állt meg, aztán óvatosan húzta felfelé a felsőmet. Mikor már nem volt rajtam leterített az ágyra. Sokáig feküdt rajtam, és sokáig nem vesztettem el gyönyörű tekintetét. Csak akkor tűntek el előlem igéző szemei, mikor a nyakamat kezdte csókolgatni. Forró ajka végig siklott a nyakamon. Közben simogatott, és ölelt. finoman lehúzta rólam a nadrágot, és magáról is. A mellem csókolgatta és egyre lejjebb csúszott. Már az egész testemen éreztem puha ajkait. Félre húzta a tangámat. Először csak a nyelvével hatolt belém. Később éreztem, hogy most o is akar valamit. A hátára fordítottam. Simogatni kezdtem. A mellkasán még mindig vízcseppek csillogtak. Belemerültem izmos testébe. Le-le csúsztam. Elértem azt amire már o is vágyott. Ajkaimmal izgattam. Látszott, hogy nagyon élvezi. Lassan visszacsúsztam a nyakáig. A simogatás kölcsönös volt. Megcsókolt. Aztán ismét én kerültem alulra. Valamit még keresett. Felkelt és a nadrágja zsebében keresgélt, ami a földre volt dobva. Végül is megtalálta. Amikor fent volt, vissza feküdt rám. Éreztem valami keményet, és mégis puhát. Lágyan hatolt belém. Vigyázott nehogy fájdalmat okozzon. Éreztem ahogy cseppjei el akarnak árasztani de ´valami´ visszatartja őket. A paradicsomot járjuk meg és később kíméletesen hagyjuk el. Sokáig fekszünk még így Majd eltűnik belőlem valami, és már csak kezével kényeztet, mint utójáték. És az álmunk csendjét csak a kopogás zavarja meg, és pár hang ami azt mondja: nah mi megyünk! sziasztok! …

Egy kis leszbikus kaland

Lily velem szemben ült. Olyan gyönyörű lány. Én is mindig ilyen akartam lenni. Telt ajak, széles csípő, tökéletes fenék, kék szemei világítanak és jól egyensúlyozzák ki hullámos fekete haját. Csak ültem ott és őt bámultam. Sokszor elgondolkodtam már rajta.. leszbikus vagyok? Imádom a szép melleket és a borotvált pinákat. Lehet. Én nem is számítanék lánynak, ha ő lenne az átlag? Szerintem nem. Nekem uncsi szőke hajam és szürke szemeim vannak. Mindig is irigy voltam rá. Minden pasit megkapott, de egyikkel sem feküdt le. Engem persze, aki nagyon vágyott már a szexre, észre sem vettek a fiúk. Vékony vagyok, de szerintem túlságosan is…
Lily ott ült velem szemben, mivel épp a szülinapi tortámra vártunk. A szüleimtől már rég elköltöztem és most egy kicsi, de nagyon otthonos lakásban éltem. A nappali közepén egy nagy kanapé volt és mi most azon ültünk. Lily mosolygott (mint mindig) és kezében tartotta a „Boldog Szülinapot Hanna” – feliratú papírtábláját.
– Olyan jó ez a parti. – kiáltott fel.
– Nem különös, hogy nem érkezik meg a torta? Pedig már délután megrendeltem.
Erre ő fülig elpirult és szégyenkező pillantást vetett rám.
– Hanna az a torta már nem fog ideérni. Lemondtam a rendelést.
Ez váratlanul ért. Micsoda? Akkor most mire várunk? Ő közben közelebb jött hozzám és átölelt. A testünk a szoros ölelésben egymásnak feszült és éreztem, hogy lángol a bőre. Még közelebb húzódott hozzám és egy apró csókot lehelt a számra. Az ajkai puhák voltak és nagyon is ápoltak. Egy röpke pillanatig érthetetlen mámor vette át a testem felett az irányítást és visszacsókoltam. Erre ő magához vont és hosszú percekig csak faltuk egymás ajkait. Ahogy a nyelve az enyémhez ért egy apró kis szikra repült végig a testemen. A kezei közben munkálkodtak és mindkettőnk blúza a padlón kötött ki. Amikor le akartam húzni a nadrágját így szólt.
– Ó, Hanna ez életem legtökéletesebb perce. Gimi második óta kívánlak. Leszbikus vagyok. Nem baj ha mi…?
Megráztam a fejem. Erre ő tovább csókolt. Elvesztem a szájában. Olyan tökéletes volt.Ő közben meztelenre vetkőzött és próbálta rólam is leráncigálni a maradék ruhát. Segítettem neki és amikor én is meztelenné váltam megállt a hosszú csókáradatban és végignézett rajtam.
– Gyönyörű vagy… – sóhajtott bele a fülembe. – Kényeztetést érdemelsz.
Lefektetett a padlóra. A hideg fa szinte égette felhevült bőrömet amint hozzám ért. Hideg és meleg furcsa és gyönyörű találkozása. Ő fölém hajolt és elkezdte csókjaival borítani a testem. Finoman bánt velem mint egy kinyílni észülő virággal. Simogatta a melleimet és közben a kezei is egyre lejjebb indultak a testemen egészen a puncimig. Csak most veszem észre, hogy elkezdtem nedvesedni. Lily egy ideig a csiklómat izgatja, mire én szaporán kezdem venni a levegőt és nyöszörögni kezdek. Ujjai ekkor belém csusszannak. Felsikoltok és hangosan kezdek nyögni.
– Ah, igen Lily olyan jó vagy! Igen! Ah, ah!
Ujjai mozognak bennem, érzem, hogy kitöltenek. Ahogy egyre mélyebbre tolja belém az ujjait annál erősebbek a sikolyaim. Úristen mindjárt elélvezek. Akarom őt, teljesen itt és most. Olyan gyönyörben van részem amit csak a nők adhatnak meg a másik nőnek. Csak ők értik meg egymást.Egyszer csak abbahagyja és lehajol, hogy a szájával is megízleljen.
– Hanna az illatod… megrészegít.
Belém nyal. Nyelve ide-oda mozog bennem. Nyalogat és néha-néha nedvesíti az ujját a nedveimmel. Végül beleharap a csiklómba mire én hatalmasat élvezek egyenesen az arcára. Lenyalja és elégedetten pillant rám.
– Édesem ez isteni volt. Boldog szülinapot.
Felöltöztünk, adtam neki egy csókot és megszorítottam tökéletes fenekét.
– Legközelebb én jövök. – suttogom.
Lihegve és szétzilált külsővel búcsúztam el tőle.
Ez a szülinap csodás volt.

Beindult a leszbikus énem

Nagyon el voltam keseredve, hiszen ez a felállás teljesen új helyzetet teremt, mert nem csinálhatom azt, amihez nekem kedvem van. El kell ismernem, hogy kellőképpen felingereltem magam még az érkezése előtt. Meséltem a barátomnak, hogy megszűnik a lehetőség a kettőnk együttlétére, más megoldást kell majd találnunk. Meg is beszéltük, hogy lehetőségeink szerint albérletbe költözünk rövid határidőn belül.

Eljött a következő hét eleje és én nyugtalanul vártam az új lány érkezését. Már feküdtem az ágyban, amikor valaki kopogott az ajtón.
– Gyere! – mondtam. És csendesen kinyílt az ajtó, ott állt az új lány a kis előtér félhomályában.
– Gyere csak! – mondtam felkelve az ágyamból.
– Ne haragudj, hogy ilyen későn érkeztem, sajnálom ha felébresztettelek volna! – mondta.
Különös volt a hangja, nem igazán szoktak érdekelni a lányok ilyen téren, de valahogy annyira kedves, csilingelő volt ahogy beszélt, hogy úgy éreztem, mintha halovány borzongás futna végig a hátamon. És akkor belépett a szobába, ahol már nem takarta félhomály…
Megdöbbentem. Ilyen gyönyörű lányt még életemben nem láttam! Magas, karcsú, hosszú szőke fürtök, gyönyörű szemek, kis fitos orrocska, szépen ívelt száj – az egész lány úgy nézett ki, mintha a teremtő a maga gyönyörűségére teremtette volna.
Azután magamon döbbentem meg, hogy ez volt az első gondolatom, ami eszembe jutott. Minden dühöm, amit az új lakótárs miatt napok óta magamban hordoztam, egy pillanat alatt elpárolgott – és úgy éreztem, hogy én nagyon jól meg leszek ezzel a lánnyal.
– Szia, Reményi Zsuzsa vagyok. – mutatkozott be. Beindult a leszbikus énem részletei…

Az egyik barátnőm nemrégiben kezdte el felfedezni, hogy a nőkhöz is vonzódik

A szülinapomon történt. A barátommal már 3 éve jártunk és a szex mindig is baromi király volt. Általában nem volt túl érzelgős, sosem voltak hosszú előjátékok, csak lekaptam a felsőm és a következő pillanatban már négy kéz láb álltam és vártam, hogy hátulról megdugjon. Imádom kutyapózban csinálni. Főleg mikor a hajamat a keze köré tekeri és magafelé húzza, hogy minél mélyebbre menjen a farka. De mindig is nagy álom volt, hogy egyszer egy lánnyal is csináljuk hármasban. Az egyik barátnőm nemrégiben kezdte el felfedezni, hogy a nőkhöz is vonzódik és párszor viccelődött vele, hogy simán benne lenne velünk. Na meg párszor smároltunk is néhány buliban. Szóval elég egyértelmű volta, ha egyszer valaha is meglesz, akkor az Franciskával fog megtörténni. Szóval a 21, szülinapom közeledett és egyik este szóba került, hogy mi lenne, ha hármasban csinálnánk. Annyira beindultam már csak a gondolatától is, hogy Petinek elég volt csak végig húzni az ujjait a puncimon és máris elmentem, ebből tudta, hogy benne vagyok.
Felvettem a legszexibb bodymat, ami bordó csipkés és alul kivágott. Peti nagyon szereti, mert így nem kell azzal bajlódnia, hogy kihámozzon belőle, hanem rögtön ott van a puncim, hogy használhassa. Szexi cipőt húztam, és combfixet, készen álltam életem egyik legjobb estékére, ami minden várakozásomat felülmúlta és miden vágyamat kiélhettem.
Franciskával egy hotel szobában találkoztunk, mert különlegesre akartuk az egész estét és nem a saját lakásunkra hívtuk. Peti már ott volt és előkészített mindent. Mikor felértünk megittunk egy üveg bort. Majd egyszer csak Franciska megcsókolt, amitől olyan nedves lett a puncim. Peti eközben meztelenre vetkőzött és miközben azt nézte, hogy Franciska levetkőztet elkezdte verni a farkát. Mikor már meztelen voltam Peti odajött és letérdeltetett, majd a hajamba túrt és farkát mélyen a torkomra nyomta. Én a farkát szoptam hosszú percekig, amíg ő szépen lassan megszabadította Franciskát a ruhaitól. A ruhája alatt egy fekete bőr body volt necc harisnyával. Mindhárman lefeküdtünk az ágyra. Peti előbb engem majd Franciskát is megcsókolt, durván. Majd a barátnőm száját a farkához nyomta és ő durván leszopta, eközben én Peti szájához mászta és ráültem az arcára, mert tudtam, hogy az imádja. Nagyban nyalta a puncimat és ujjaival dörzsölgette a csiklómat amitől már majdnem elmentem, amikor egyszer csak Franciska elkezdte simogatni a popsim, egyre erősebben dörzsölte a lyukam. Csak sikítozni tudtam, próbáltam elmozdulni, mert már alig bírtam de Peti keze erősen tartott. Franciska a csípőmnél fogva hátrahúzott és beleültetett Peti farkába. Nagyon mélyen volt bennem a hatalmas farka. Meglovagoltam őt, közben hallottam, hogy Franciska valamit szöszmötöl, aztán megéreztem. Lenyomta a hátam és egy felcsatolhatós hatalmas műfarkat nyomott a popsimba. Azt hittem ott halok meg. Peti diktálta a határozottan nem lassú tempót és mindenhol kitöltöttek a hatalmas farkak. Olyat élveztem amit azelőtt még sosem. Peti letolt magáról és miután Franciska megszabadult a felcsatolhatóstól őt is keményen megdugta, miközben én a mellbimbóit nyalogattam és csókolgattam. Majd velem is ugyanezt tették. Franciska először a nyelvével kényeztette a puncim, közben Peti farkát szoptam. Peti egymásmellé fektetett minket, úgy hogy négykézláb legyünk, és amíg az egyikünket megdugta addig a másikban járt a keze és kényeztette a csiklóját. Aztán hatalmas sóhaj kíséretében a hátunkra élvezet.
Azt hiszem minden szülinapomra ezt kérem ezentúl.

Szállodai pornó

Tudjátok mi a jó abban, ha az embernek három szállodája van? Nos igen, nem mellékes, hogy a munkaidőm kötetlen, a fizetésem azon múlik, mennyi a bevételem, és kis odafigyeléssel, megfelelő alkalmazottakkal szinte gondtalan az életem. Nem is tudom, örülnöm kellene-e, hogy húszévesen mindezt nagyapámtól megörököltem.

Nem is kívánhatnék ettől többet. Valamikor régebben még nagyravágyó terveket szőttem, mindenbe belefogtam, amiben csak lóvét sejtettem, de ma már jobban szeretek nyugodt körülmények között kiülni egy tópartra, és pecázni egy hideg sör mellett.
Hogy eddig nem nősültem meg? Egye fene. Negyvenhárom évesen talán még nem késő, de a dolog sokáig abszolút nem érdekelt. Régebben előszeretettel csaptam a szelet a nálam megszálló, jobb csajoknak, kedvezményeket ígértem, meg extra szolgáltatásokat, ami által nem is a bérelt szobájukban aludtak, hanem az én puha ágyamat melegítették egész éjszaka. Jó is volt ez hosszú időn keresztül, de az igazság az, hogy rájuk is untam. Szállodai pornó részletei…

Kolett élete

Nikoletta pénzt akart. Alig tudta fizetni albérletét,főleg miután a pasija – az a balek-, lelépett.
Jó kis cirkusz volt, gondolta, az egész emelet hallotta a srác üvöltését, amikor csalódottan vette tudomásul, hogy a vízvezeték szerelő bedumálta magát a lábai közé.
– Olyan közhelyes vagy te köcsög kurva, hogy arra nincs szó – ez a végső elkeseredés hangja volt a pasija szájából. Niki jól ismerte ezt a hangot.
Ő volt a 3. vőlegénye. Sajnos Niki anyja egy ócska ribanc volt, és Niki nem esett messze a fától.
„Számtalan férfiszívet fogsz összetörni” – mondta az anyja, de igazából Niki is egy ócska ribanc volt,aki azért értette a dolgát.
A hülye szerelő is 5 perc alatt elment, pedig már akkor készült elélvezni harmadszor. Kellett neki engednie, hogy hátulról jöjjön!
Időnként úgy léptek be vadidegen férfiak az életébe, hogy egyszerűen nem tudta miért volt. A dolgok csak úgy megtörténtek, és számtalan könnycseppet hullajtott, amikor magányosan bandukolt estefelé, papírzsebkendővel a bugyijában, arra gondolva, hogy mikor jön már egy gazdag pasi, aki elviszi innen, hogy végre boldogan éljenek egy úszómedencés, tetőteres házban… Egy ilyen jó csaj, na nehogymár valami lúzer macájaként szenvedjen majd 2 gyerekkel valami panelben, másfél szoba-konyhában!

Mindig úgy gondolta,egyszer gazdag lesz, bár azt nem tudta hogyan, de most itt a lehetőség! Ő többet nem lesz nős, pocakos, kisfarkú gazdag pasik kitartottja!
Persze, hogy pornó. Ő nem egy közönséges kurva!
Természetesen mikor főhősnőnk fiatal volt, gyakran leszopott valakit azért, hogy fizesse neki a beugrót, és a drogot a dizsiben. De hát ezt nem minden tinilány így csinálja?! Legalábbis, ha van egy kis sütnivalója.
Volt olyan, hogy havonta 8 alkalommal mást-mást ápolt le. A jogosítványát is úgy szerezte, hogy leápolta az oktatót 130-as tempónál… Az oktatót sok csitri leszopta már, de ettől igazi macho vagánynak érezte magát, valamint szakmai szinten is előrelépésnek érezte a sok állóhelyi szopatás után; már-már beleszeretett a lányba.

A jó lányok a mennybe jutnak, a rosszak meg mindenhová, a nagyi mindig ezt mondta.
Lehet, hogy sztár lesz, na jó, először csak az interneten, aztán majd bekerül Kovi angyalai közé… Felsóhajtott, és alig látta az eldugott román falu helységnévtábláját az álmaitól…
A kisbuszban a rendező pillantgatott a tükörbe, amit már otthon átállított, és volt oka; Niki miniben, széttett lábakkal ült a hásó ülésen, falatnyi tangája, mintegy jelképezte hogy ki is ő.
Niki egyébként a csípőnadrágjából is szerette kivillantani a tangáját. Sok kalandja így kezdődött.

Buszsofőrök esetében persze szoknyát vett fel, majd leült… mert mindenre volt elképzelése. Ő nem áll a sofőr mellett, sokkal okosabb volt a többi naiv ribancnál, bizony!
Három személyes a stáb, Niki többre gondolt….
És sehol egy másik lány, ez viszont jó. Niki igazi nő volt, igazi ambíciókkal.
A panzió helyett, amit várt, egy erdészlak várt a három személyes stábra.
– Így legalább nem zavarnak a kukkolók – morgott a rendező.
Niki kíváncsi volt a partnerére, de homályos, vigyorokkal és összenézésekkel tarkított „válaszokat” kapott csak. Valami erdélyi nagyfarkúról gagyogtak.
Elkapta egy érzés, hogy valami nem stimmel ezekkel, főleg, hogy idefelé egyik parkolóban sem akarták megpipáztatni (miféle pasik ezek?!), de aztán rögtön a pénzre gondolt.

Akkor is a pénz járt a fejében, amikor rendező magáévá tette a kamera előtt, orálisan és análisan is. Amikor a vaginájába hatolt, arra gondolt, hogy lehetne nagyobb farka is a rendező-színésznek. Niki sajnos csak húsz centinél nagyobb farkakkal volt képes élvezni, az okokat nem kutatta.
Akkor is arra gondolt, amikor bekötötték a szemét a következő jelenethez, lekötözték és meghallotta a nehézkes lánc csörgését, és megcsapta az édeskés szag, amely a vadállatokra jellemző.

Amikor megérezte a hatalmas nyelv érintését. Soha nem nyalták még így.
És levették szeméről a kendőt.
Látta a medve szemét, a tépőfogakat, amelyek a húsába martak, kibelezték, vergődött, teli torokból sikoltozott, miközben darabokra tépte a vadállat…
– Csodálatos lesz ez a gyilpokpornó haver! – őrjöngött a beteg lelkű rendező.
– Igen, valszeg az bazmeg – mondta a réveteg tekintetű operatőr.
Arra gondolt, hogy megpipáztathatta volna a lányt a parkolóban, és most, hogy Niki elhunyt… őszintén sajnálta, hogy nem tette meg.

Szeretem a löttyedt csöcsöket

Kb. két éve történhetett, kora ősz volt, s akkor még jó meleg volt az időjárás. Hetente kétszer járt hozzánk egy bejárónő, aki a délelőtti Órákban dolgozott. Egy nap valamikor 1 óra körül haza mentem, azzal a tervvel, hogy lezuhanyozom, mivel mint írtam aznap nagyon meleg volt, s teljesen átizzadtam a ruhámat. Klári a bejárónő, mivel aznap későn jött, még nálunk volt.
Néhány szót beszéltünk, s mivel nem volt túl bizalmas köztünk a viszony, megkínáltam egy pohár konyakkal, hogy ne legyünk olyan kimértek egymással.
Akkor még nem kapcsoltam, hogy miközben vasalta az alsónadrágjaimat eléggé kétértelmű kijelentéseket tett arra vonatkozóan, hogy jó keményre vasalja Őket.
Közben én mondtam, hogy most elmegyek zuhanyozni, Ő pedig hogy befejezi a munkáját és már megy is.
Miközben már levetkőztem, rövid idő múlva kopogott a fürdőszoba ajtón:
– László, nincs benn törölköző, adok be egyet- mondta s a résnyire nyitott ajtón beadta a törölközőt- de aztán alaposan lezuhanyozni ám.
Úgy próbáltam állni, hogy a törölközőt a lehető legdiszkrétebben vegyem át, azonban azt egy pillanatra észrevettem, hogy a tükörre látva pont engem néz.
– Köszönöm- mondtam, majd becsuktam az ajtót.
Zuhanyozás közben elgondolkodtam a vasalás közbeni kétértelmű megjegyzéseken, majd a törölköző beadáson, s azt vettem észre, hogy a farkam vörösen izzva elkezdett ágaskodni.
Hosszan zuhanyoztam, arra számítva, hogy majd csak elmúlik.
– László, talán lefolyt- hallottam- segítsek megmosni a hátát ? Na erre ismét elkezdett merevedni.
– Nem köszönöm, már végeztem is.
Mivel a felhajtott konyak kis bátorságot adott, úgy jöttem ki a fürdőből, hogy a felálló farkam teljesen kinyomta a fürdőköpeny elejét.
A nappaliban ott várt még egy konyak.
– Gondoltam jól fog esni még egy – mondta a bejárónő.
Felhajtottuk a konyakot, majd elvonultam a hálóba, hogy felöltözzem, hiszen az igazat megvallva Klári nem volt az esetem, nem is mai csirke.
A hálóban vettem észre hogy a szekrényemben nincs alsónadrág, ezért nem volt mit tenni át kellet mennem a másik szobába, ahol Klári vasalt és ott voltak az összehajtott, keményített alsónadrágok. Úgy vasalt, hogy a vasalódeszka az ajtónyílásba volt beállítva, mivel fél szemmel a TV-t is szokta nézni.
– Egy alsógatyára van szükségem, mivel a szekrényemben nincs- mondtam, mire Ő nem félreállt, hanem csak a vasalódeszkához állt közelebb, hogy mögötte szorosan tudtam csak belépni a másik szobába. miközben elhaladtam mögötte, a fenekét kicsit hátra tolta, de éppen csak leheletnyire, hogy a még mindig álló farkam súrolta a köpenyen és a szoknyáján keresztül. Visszafelé ugyanez megtörtént.
Visszamentem a hálóba, hogy majd felöltözöm, de közben a farkam már tüzesen lüktetett, mivel a helyzet kissé felizgatott.
Alig telt el egy kevés idő nyílt az ajtó , s Klári hozta a kivasalt ruhákat. Én még mindig köntösben, álló farokkal, a bátorságomat gyűjtögetve álltam. Miközben a ruhákat pakolta be a szekrénybe leengedtem magamról a köntöst , s ott áltam vörösen izzó, álló farokkal.
Mikor megfordult megdöbbent.
– Mit szól Klári- mondtam- mit csinált velem.
– Nem érek én rá ilyen dolgokra, láttam én már elég faszt – (kb 4 férjtől vált el)
– Elnézést már azt sem tudom mit csinálok- mondtam csodálkozva, hiszen úgy éreztem Ő provokált.
– Talán csak nem akar megbaszni ? – kérdezte, s kiviharzott a szobából.
Én leforrázva álltam ott , még mindig álló fasszal, s elkezdtem a szekrényemben keresgélni, hogy mit vegyek fel.
– Engem mindenki csak megbaszni akar, meg hogy állítsam fel a faszát (fászát : ezt így mondta)- jött vissza, közben engem nézett.
– Klári elnézést, nem tudtam mit csinálok.
– Biztosan valaki felizgatta, hogy feláll a fasza.
– Klári ez magától áll fel.
– Most feküdjek le magával? – kérdezte .
– Nem, – habogtam, mivel a helyzetet nem tudtam már mire vélni. Közben csak felvettem egy alsógatyát, ami elől jócskán kidudorodott. Erre kiment, s folytatta a vasalást. én ledőltem az ágyra, mivel kissé forgott velem a világ. Klári rövidesen visszatért:
– Milyen sokáig feláll magának a fasza, ilyenkor Örömet kell magának szereznie.
– Dehogyis- mondtam, csak nem fogom előtte kiverni.
– Magának jó vastag fasza van, s az hogy felfelé görbül, az jó a nőknek.
– Biztosan
– Tényleg milyen sokáig feláll, ilyet még nem láttam.
– Milyet látott.
– Volt olyan férjem, akinek abszolut nem állt fel hiába símogattam.
Közben visszament vasalni, s onnan szólt vissza:
– Biztosan azért csinál ilyen butaságot, mert kiment a vér a fejéből, s a faszába vándorolt.
Felkeltem, s utána mentem.
– Klári és hogyan szokott kefélni.
– Ahogy mindenki- mondta- szoktam nézegetni szexújságot- s abban láttam, hogy a nőnek a fenekébe dugta a pasi a faszát, azt nem tudom, hogyan viselte el. A maga faszába szerintem bele is lehetne halni (!!!)
– Ebbe?- mondtam, s letoltam a nadrágom, s ismét ott álltam előtte meztelenül, álló fasszal.
– Jó nagy, s milyen veres- lihegte Klári
– Nem akarja megfogni? – kérdeztem. Mire félszeg mosollyal előre lépett s először megsímogatta a combom- milyen forró- modta, majd a zacskómat fogta meg- ebben a zacskóban bőven termelődhet gyermekáldás- majd a farkam megfogva a fitymát lepattintotta a makkról. Miközben a farkamat fogta, én megfogtam a mellét.
– Jó kis löttyedt csöcsöm van- mondta.
– Én szeretem a löttyedt csöcsöket, vegye le a pólóját.
Erre levetette a pólóját, én pedig a melltaróját kapcsoltam ki. Tényleg nem valami feszes labdák álltak előttem, hanem jó nagy , kissé lógó, hatalmas bimbójú mellek.
Számba vettem a bimbóját, miközben keze a farkamon pihent, azonban különösebb mozdulatokat nem tett.
– Ez nem helyes, mi most vétünk.- mondta, s eltolt magától, majd visszavette a pólóját, s folytatta a vasalást-Majd legközelebb még beszélgetünk, most megyek, mert kikapunk.
Összeszedte a cuccait, majd elment.
Én is lassan felöltöztem, visszamentem dolgozni. Farkam még mindig lüktetve merevedett a nadrágomban, de arra gondoltam majd csak lelankad.
Mikor beléptem az irodámba, a titkárnőm egy kb 100 kg-s nő így szólt.
– Főnök , neked feláll a faszod – mondta (soha, semmilyen kapcsolat, utalás nem volt köztünk)
– Hozd csak ide, régóta furdal a kiváncsiság, milyen faszod van.
Közelebb léptem, erre lehúzta a sliccemet, kihalászta a farkam,- majdnem kiverte a szemem- mondta- hát téged ki izgatott fel ennyire, Most leszoplak- mondta majd szájába vette.
Kb 3 perc múlva éreztem, hogy már nem bírom tovább az egész napos feszültséget, s a farkam hatalmas rándulással kiadta magából tartalmát.
Szinte ugyanabban az időben nyílt az ajtó, s belépett rajta az egyik adminisztrátor nő, akinek földbe gyökerezett a lába a csodálkozástól. A titkárnőm a száján csorgó ondóval odalépett hozzá, s lesmárolta a nőt, a szájában lévő ondót átpréselve annak szájába. Miközben smároltak elkezdték egymás ruháit észveszejtő gyorsasággal lehámozni egymásról, s néhány másodperc múlva már egymás cuppogó pinájában matattak.
– Főnök basszál meg- mondta az adminisztrátor nő- s felfeküdt az asztalra, lábait pedig felhúzta.
– Megbaszunk, de közben szárazra nyalod a bulámat- mondta a titkárnőm.
– Várjatok bezárom az ajtót, mert elég lesz nekem két nő is.
– Főnök te se láttál még ekkora csöcsöt, meglengetem neked- mondta Éva (a titkárnő) s elkezdte az orrom előtt rázni hatalmas emlőit.
– Anikó most ráülök a szádra- mondta Éva s felmászott az asztalra.
Én odatérdeltem Anikó pinájához, s elkezdtem nyalni. Néhány perc múlva Éva egy hatalmas fingással élvezett el.
– Folyasd a számba a lucskodta- nyögte Anikó, majd a nyalástól ( a szám már begörcsölt) rövidesen Ő is vísítva élvezett el.
– Most dugd belém a faszodat, de óvatosan.
– Óvatosan bedugtam faszomat a pinájába, a s amikor a makkom átpattant a pinája záróizmán, már éreztem, hogy hatalmas élvezés fog eljönni.
– Miközben csumiszoltam, Éva elkezdett a seggem körül matatni, maj szép lassan, először a kisujját, majd a végbelemet tágítva két újjal nyúlt a seggembe.
– Nyugodtan szarjál, ha úgy érzed ha kell.
Erre bátran elengedtem magam, s olyan érzéssel, mintha egy hatalmasat szarnék elélveztem, forró gecipatakot lövellve Anikó pinájába.
– Mekkora baszás, minden csupa lucsok, pina és fasz szag- mondta Anikó – Most kinyalom belőled a főnök gecijét- mondta Éva félrelökve Anikó pinájától.
– Ha kinyaltad adj belőle nekem is – nyögte Anikó, s Éva ismét lesmárta Anikót, átadva neki a geciből.
– Ez valami szuper volt, eddig csak hírét hallottam a főnök faszának, de most ki is tudtuk próbálni.
Két nap múlva, amikor ismét jött a bejárónőnk éppen indulóban voltam.
– László, már megy is – kérdezte (aznap egy mini ruhát vett fel, a az látszott, hogy nincs rajta melltartó.
– Igen- hebegtem, mivel nem tudtam, hogyan viszonyuljak hozzá az előző alkalom óta.
– Akkor jó munkát- mondta, s valamiért lehajolt, mire a szoknyája teljesen felcsúszott, s akkor láttam, hogy nincs rajta bugyi. (Ezt biztos szándékosan csinálta)
Ekkor még nem kapcsoltam, nem akartam ismét leégni.
– Múltkor sikerült Örömet szerezni magának ?- kérdezte.
– Dehogy, megvártam míg lelenkad – nem akartam elárulni neki kis kalandomat.
– Az pedig egészségtelen, fezsülséget hagyni.
Erre a beszélgetésre farkam már ismét állt, kiszáradt torokkal mondtam:
– Klári láttam a pináját, nincs magán bugyi.
Erre leült a kanapéra, lábait felhúzta, kitárult fekete, sűrű szőrrel borított pinája.
– Mielőtt ide jöttem, megittam két fél konyakot, bátorságot gyűjteni- mondta.
– Nekem még soha nem puszilták meg a pinámat, puszilja meg.
Erre odahajoltam, s elkezdtem csókolgatni, először csak úgy kívülről.
Igazi bulaszaga volt, azt hittem már attól elélvezetk.
– Most már elég- mondta, s ekkor már láttam, hogy fogalma sincs a nyalásról.
A feneke alá nyúltam, majd a bozont közé nyúlva a nyelvemmel először a csiklóját, majd a hüvelyét kezdtem nyalogatni.
– Mit csinál, hagyja abba, ez olyan gusztustalan.
– Már miért lenne gusztustalan
– Mert eddig minden férjem azt mondta, hogy nem puszil meg ott , mert ott pisilek.
– Én már nem is puszilom, kinyalom, s ki fogom elégíteni.
– Nekem még soha nem volt orgazmusom.
Na bumm, gondoltam, de mivel már volt olyan nő az életemben, akinek frigiditása az én nyelvemtől múlt el, ezért bizakodtam magamban
– Nyugi – mondtam, majd folytattam a minkát.
– Kis idő múlva elkezdett nedvesedni, majd lucska kezdte elönteni a pináját.
– Jaj, valami folyik belőlem, biztos valami gusztustalan- nyögte- hagyjon békén, hagy töröljem meg.
– Nyugi, majd én felnyalom, modntam, s elkezdtem símogatni a hüvelyét, majd a kellően benedvesített ujjamat a végbélynílásához illesztettem, s szép lassan betoltam.
– Mindjárt beszarok, a farkát nem teheti be a seggembe.
Közben a szőre már összevissza vagdosta a nyelvemet, a farkam többször volt abban az állapotban, hogy magától eldurran a nadrágombam, mire elkezdett zihálni, s aprókat nyögdécselni.
– Mindjárt bepisálok- mondta.
– El fog élvezni- mondtam, s mélyebben dugtam nyelvem a hüvelyébe, majd a csiklóját nyalogattam, ami akkora volt mint egy gyerekpöcs.
– Jaj behugyozok, istenem, bocsánat, szétdurran a pinám- sikoltotta, s akkorát élvezett, hogy azt hittem kitöri a nyakamat a combjaival.
Néhány másodperces lihegés után azt mondta- azt hittem le fogom pisálni.
– Csak hasonló az orgazmus kezdete a vizelési ingerhez. Amikor először kivertem a faszom, azt hittem be fogok pisálni, de már nem voltmegállás, s rájöttem, hogy ez mégis más.
– László, baszni majd később basszunk, most elsőre nem bírom tovább.