Pisi szex, bizarr, extrém szex

Peti volt a legjobb fej az összes fiú között. Nem csoda, hogy a csajok mind örá hajtottak. Természetesen nekem is megfordult a fejemben, milyen lehet az ágyban, hiszen helyes és roppant jó alakú srác volt, A farkáról pedig legendák jártak szájról szájra.
Bedobtam, amim volt, mindig a legsexisebb ruháimat hordtam, és ami a fürdoruhámat illeti, olyan volt, mint nagy ködben az országház, vagyis alig látható. Meg is lett az eredménye. Már a harmadik este kint smároltunk a parton, majdnem éjfélig. Akkor tudtam meg, hogy amit a farkáról mesélnek az nem kacsa. Tényleg akkora, mint egy extra méretü müfütyi, amit még Dolly Buster is csak félve nyomna fel magának.
Csodálatos, enyhe éjszaka volt ,és semmitoö sem kellett tartanunk, hiszen az a partszakasz privát terület volt, tehát azt csináltunk, amit akartunk. Petinek, szinte már minden ujja a puncimban volt és vadul csókolóztunk. Kigomboltam a farmerját, és kiszabadítottam a farkát, ami nem volt egyszerü, hiszen már úgy ágaskodott, mint egy villanypózna.
Ahogy végig simítottam, ellenállhatatlan vágyat éreztem, hogy egy kicsit bekapjam, és a számban is érezzem, ezt a nem mindennapi szerszámot. Hosszan, és nagy élvezettel szoptam a farkát, alig tudtam betelni vele. Azután egy elszánt mozdulattal ráültem, és megpróbáltam a puncimba préselni. Amikor már tövig bennem volt, azt hittem, nyomban szétrepedek, és szinte mozdulni sem tudtam. Néhány másodperc múlva el is élveztem, és Peti mellkasára zuhanva, magamon kívül voltam a gyönyörtol. Talán fél percig hagyott pihenni, azután gyengéden megfordított, és nyalni kezdte a puncimat.
Szinte most is érzem ahogy finoman belenyomja nagy, vastag nyelvét a még mindig remegö pinámba. Mind a két kezével fogta combjaimat, és néha a nyelve át-át tévedt a fenekembe is. Próbáltam ugyan elhúzni eleinte, de határozottan visszahúzott, és még mélyebbre dugta nyelvét a fenekembe. Egyre izgatottabb lett. Azt hittem azért mert újra szopni kezdtem a farkát, de késöbb rájöttem hogy a nuncim izgatta fel.
Nem kell pisilned? kérdezte hirtelen.
De igen, válaszoltam mert tényleg nagyon kellett.
Kérlek pisilj a mellkasomra meg a számba mondta remegö hangon.
Olyan természetesnek túnt a hangja, és maga az egész szituáció, hogy nem is ellenkeztem. Fölé guggoltam, és elkezdtem pisilni.
Lassan. Mondta szinte nyögve az élvezettol. Láttam, ahogy a farkáért nyúl, és elkezdi vadul rázni. Lassan engedtem a mellére a pisit, ami igen jól esett, mert már nagyon feszített. Vékonyan engedtem négerbarna szorös mellére. Ekkor lejjebb csúszott, és kinyitotta száját. A feljövö hold fényénél tisztán láttam, ahogy a hófehér fogain csillog a pisim. Hallottam, mikor tele lett a szája, és láttam, ahogy élvezettel, nagy kortyonként le is nyeli. Felbátorodtam, amint észrevettem mekkora élvezetet nyújt neki a pisim, és mozgatni kezdtem a csípömet. Lepisiltem szinte mindenét. A haját, a szemét, belepisiltem az orrlyukába, és a füleibe is.
Az utolsó cseppeknél tartottam, amikor nyöszörögve elélvezett. Éreztem, ahogy a hátamra csapódik a spermája, és ráfolyik a fenekemre, onnan pedig az ö hasára csöpögött
Nagyon hálás volt nekem, amiért teljesítettem ezt a titkos vágyát, és megígértette velem, hogy amíg együtt leszünk, máskor is megteszem. Persze, hogy megígértem, hiszen imádtam a farkát. Így aztán azon a nyáron ritkán pisiltem a WC kagylóba

Lent és fent egyaránt dugtok

Felkorbácsoló már a gondolata is, hogy egyszerre két pasival kefélek. Elképzelem, ahogy csókolózunk. Először téged csókollak, mélyen és hosszan, aztán a másik fiúval forrunk egybe egy hatalmas csókban.
Ekkor még mindannyian ruhában vagyunk, de a csókok közben a kezek nem pihennek, és míg ti ketten vetkőztettek engem, én hol egyikőtökről, hogy másikotokról fejtek le egy-egy ruhadarabot. Nem kell sok idő hozzá, hogy teljesen meztelenül álljak előttetek, és ti elölről és hátulról egyaránt csókokkal, simogatásokkal kényeztetitek a testemet, egyetlen millimétert sem felejtve ki. Ekkorra rajtatok már csak az alsók vannak, és ahogy közrefogtok a testemen érzem, ahogy farkaitok egyre türelmetlenebbül várják, hogy megérintsem őket. Egyszerre nyúlok bele mindkettőtök nadrágjába és finoman végig simítom a keményedő faszokat, majd megfogom és kicsit megszorítom őket. Ti a nyakamat, vállaimat, melleimet csókolgatjátok, amit a testem hálásan fogad. Óvatosan kihúzom a kezeimet a nacikból, és lassan lefelé ereszkedve lehúzom rólad a boxert. Ágaskodó farkadat csodálom, s már alig várom, hogy érezhessem magamban. Közben a másik fiúról is lesegítem az alsót, és köztetek térdelve gyönyörködve nézem a két hatalmas farkat, ami hamarosan betölt majd.
Felváltva kezdem izgatni büszkeségeiteket, kinyújtott nyelvvel kapok utánuk, de még nem nyalom meg, csak hergellek titeket. Érzitek meleg leheletemet, amely bársonyos borzongással tölt el mindkettőtöket. Olyan közel álltok hozzám és egymáshoz, hogy a fejem fordításával elérhetem mindkét, a kezeimben nyugvó faszt. Őrülten kívánjátok, hogy végre szopni kezdjem a farkaitokat. Persze én sem tudok ellenállni a csábításnak, és felváltva szopom, szívom farkaitokat, közben a kezeim egyfolytában járnak, hol a rudakat, hogy a golyóitokat masszírozom. Időnként elkalandozok a popó nyílások felé is, ami csak tovább hevít benneteket. Élvezettel nézitek, ahogy szorgosan munkálkodom, és kéjesen sóhajtoztok közben. Egyre gyorsabb tempóval próbálom fokozni az izgalmatokat, és már alig várom, hogy a forró geci borítsa el a számat, a testemet. Lassan közeledni érzem a másik srác kilövellését, ezért még gyorsabban szopom a farkát. Közben a te farkadat se hagyom pihenni, és érzem, hogy már nálad is közeleg a vég. Ekkor hozzád fordulok és teljes odaadással szopom, szívom a faszodat. És eljön a várva várt pillanat, mély sóhajokkal kísérve egyszerre élveztek el, a geci csak úgy fröcsög, és én megpróbálok mindkettőtökéből elkapni egy-egy adagot, hogy aztán a számban összekeveredve nyelhessem le. Az ondó csurog az ajkamról, a nyakamon át egészen a melleimig. Fényesen csillog a bőrömön, ahogy szétmaszatoljátok rajtam.
Mindeközben a pinámban gyülemleni kezdenek a nedvek, s immáron kezdetét veszi a kényeztetésem. A földre fektettek, lábaimat széttárjátok és te elkezded lassú nyelvcsapásokkal izgatni a puncimat. Hosszan belenyalsz, végig a popónyílástól egészen a csiklómig. A nyelvedet megfeszítve belém hatolsz, és így dugod meg a lyukamat. Eztán rátérsz a csiklómra – imádom mikor nyalod – és gyors mozdulatokkal nyalogatod, amely ekkorra már gyöngyszemként keményedik. Miközben te engem nyalsz, és ujjaiddal dugsz, addig a másik fiú a mellbimbóimat szívja keményre. Én az ő farkával foglalkozom, próbálom mielőbb keményre varázsolni. Annyira finom, ahogy a puncimat kényezteted, hogy kéjes sóhajok, nyögések szakadnak ki belőlem. Érzem, hogy közeledik az orgazmus, ezért biztatlak, hogy még gyorsabban izgasd a csiklómat. Összerándul a testem, mikor elélvezek. Ujjaid a hüvelyemben pihennek, így érezheted, ahogy az összehúzódik és elernyed. A nedvek beborítanak és te élvezettel hörpintesz belőle. A nyalás annyira felizgatott téged is, hogy mire én elélveztem a te farkad is ismét kőkemény. Azért mielőtt magadévá teszed a puncim, még gyorsan végig nyalom a farkadat, és meg-megszívom, hogy még nagyobb legyen az izgalmad. Aztán óvatosan belém hatolsz elölről, a másik fiú farka pedig a számban mozog. Lent és fent egyaránt dugtok, ami nagyon izgató. Ezután a srác nyomul belém, de most hátulról keféli a pinámat, miközben te a fenekemet izgatod. Krémmel a kezeden először egy, majd két ujjal tágítod a segglyukamat. Azon szorgoskodsz, hogy a fenekem készen álljon a gyönyörű farkad befogadására. Mikor úgy érzed, hogy lassan megpróbálhatsz meghágni hátulról, óvatosan, lassan, érzékkel csúsztatod a seggembe a faszodat. Enyhe fájdalmat érzek miközben egyre mélyebbre nyomod belém a farkad, de kéj utáni vágy eltompítja a fájdalom érzetet. A másik srác eközben hanyatt fekszik, hisz ezután egyszerre akartok baszni. Én beleülök a szerszámába, és kissé előre dőlve várom, hogy te is bennem legyél. Most még óvatosabban hatolsz a seggembe, és én érzem, ahogy majd szét szakadok a két fasztól, ami most teljesen betölti a testemet. Egyszerre mozogtok bennem, és én szinte már az ájulat határán élvezem a játékunkat. Hármunk teste szinte eggyé forr, és a következő orgazmust egyszerre éljük át. Ahogy mindkettőtök belém élvez én is elmegyek.

Mikor kicsusszantok belőlem, és mielőtt kettőtök között feküdve elnyúlnék, a gyönyörért, amit kaptam tőletek, egy-egy apró csókot lehelek a farkaitokra, és a szátokra. Zihálva fekszünk egymás mellett, majd némi pihenő után ott folytatjuk, ahogy abbahagytuk

A félénk barátnőm

Egyik iskolai napon sétálni mentünk, jó testű, kerek seggű, barnaszőke hajú barátnőmmel. Kértem hogy vonuljunk arrébb és mutassa meg a fenekét bugyiban. De nagyon mást kaptam.

Elvitt magukhoz mondván hogy utcán nem meri és hogy úgysem lesz otthon náluk senki.
Haza is mentünk, már állt a farkam de nem vette észre. Belépünk az ajtón, leteszi a táskáját, iszik egy kortyot majd megcsókol.
Kérdezte hogy biztos látni akarom-e. –ha nem akarod nem erőltetem csak gondoltam már 1 éve együtt vagyunk miért ne… megfordult,bepucsított majdnem a fejembe, majd lehúzta a nadrágját… olyan kerekséget körzővel nem lehetett volna rajzolni amilyen neki volt. Megfogod? Kérdezte nevetve.
Én persze nem akartam tolakodó lenni,mondtam hogy nem, látni elég volt, majd megfogta a kezemet, és a fenekére rakta. Kemény, izmos feneke volt, jó volt gyúrni egy darabig.
Felhúzta a nadrágját majd bement átöltözni.
Kijött egy könnyű ruhában amiben látszódott a közepes méretü melle, illetve egy shortot ami a fenekére simult.
-Nem elég könnyen öltöztél fel kicsim?
azt mondta egy ilyen fiúnak mint én akárhogy felöltözik.
Viccelődtünk egy darabig a fenekéről, testéről majd valahogy átváltottunk a szex témára, persze ott voltam a témában.
Ltérdel elém, mélyen a szemembe néz majd simogatni kezdi a melegítőm a farkamnál, 3rezte hogy duzzad, én kicsit rosszu léreztem magam…
Megfoghatom? Jött a kérdés.
-ha akarod akkor szopd is le. Válaszoltam nevetve.
Úgy is tett, kigombolta a ruháját, elővette a melleit, lehúzta a gatyámat, meglátta majd egy kicsit megszeppent. Te Zsolti(én) nem nagy ez egy kicsit a korodhoz képest.
16 cm? Szerintem pont jó. Miért kérded?
-hát tudod, baj ha nem kapom be tövig?
-nem picim a lényeg hogy jól csináld..
Fogdosta, verte amíg kemény nem lett majd megnyalta,ízlett neki, be is kapta a makkot majd a puha nyelvévek körköròen nyalogatta.
Hamar el is mentem, szóltam neki hogy jön, kivette a szájából majd megint be és lenyelte.
Jó voltam kicsim? Kérdezte cica hangon
Dadogva mondtam hogy persze kicsim.
Elment fogat mosni én meg pisilni. Láttam a shorton keresztül hogy nedves a puncija mivel átázott a short.
Picim, nedves a puncid?
Kicsit félve de igent válaszolt.
Akarsz picit játszadozni? Kérdeztem.
Elsőnek ellenkezett de bele egyezett, leült a kád szélére,levette a shortot és nem volt rajta bigyi sem? szétrakta a combjait, elkezdte dörzsölni majd felállt a farkam. Lenyaltam a levet a finom, édes hamvas puncijáról majd mire végeztem elélvezett.
Nagyon tetszett neki. Folytattam, 2szer még elment majd abbahagytam,csókolgatni kezdett, a farkamat húzogatta közben, majd megfordult bepucsított majd mondta:dugj meg!
Nem a puncidba inkább? Ha fenékbe duglak az fájni fog fekeltem.
Nem érdekelte, bele igazította, majd rányomta a fenekét a farkamra. Forro, pici nedves lyuk volt, nem birtam magammal, kihúztam majd ráélveztem a hátára, fenekére….
Majd valaki kopogott…

A szexrobotok (sci fi szex történet)

A hajó, amelyet Oedipusseus-nak hívtak, és amely némán szelte az űr hátborzongató ürességét, hatalmas volt. Nem is maga a hajó, hanem a vontatmánya, amely 4500000000 köbméternyi árút volt képes befogadni, ez esetben az almát. A gyümölcsöt a Dhugo nevű bolygó rendelte meg, amely 15 fényévre keringett egy Gliese 876 nevű, M színképtípusú vörös törpecsillag körül. A Gliese rendszerében a Dhugón kívül még öt bolygó keringett: a Shagma, a Letshow, a Vektor, a Che-che és a Bhe-che. Ezen planéták közül a Letshow és a Vektor Jupiter típusú, de annál valamivel nagyobb gázóriások voltak, teljesen haszontalanok az ember szempontjából. A Che-che és a Bhe-che föld típusú kisbolygók voltak, amelyeket már a fényutazást követő 2. században sikerült gyarmatosítani, és lakhatóvá varázsolni. Abban az időben a SpaceCorp még virágzó részvénytársaság volt, és úgy tűnt, az Aquarius csillagképnek eme galaxisa fejlettebb gazdasági mikrotérséggé válik, mint maga a naprendszer. Ez még az előtt volt, hogy SpaceCorp űrflottája landolt volna a Shagmán.

Az hiba volt.

A Shagma rendkívül barátságtalan bolygó volt – kőzetbolygó, ám a felszínt közel olyan erős viharok dúlták, akár a Vénuszt – viszont a vizsgálatok nagy mennyiségű aduint mutattak ki rajta, ráadásul jó esélyt láttak a kitermelésére. Az aduin olyan elem volt, amelyet a földön nem fordul elő, így az emberiség nem is ismerte egészen addig, míg rá nem bukkant a Marson. Ez az anyag – most nem részletezném miként – lehetővé teszi a fénysebességgel, sőt még annál is gyorsabban történő utazást. Az aduin beláthatatlan távlatokat nyitott – csakhogy aduinra sehol másutt nem bukkantak a Marson kívül, ott pedig már kimerülőben voltak a készletek. A szakemberek rámutattak arra, hogy valószínűleg a Marsra is csak egy meteor vagy egy kisbolygó becsapódása hozta magával: ki tudja, milyen eldugott zugából érkezett az a világegyetemnek.

A Shagma-i aduin felfedezése lázba hozta a SpaceCorpot. Harmincmilliárd tasunyi érdekeltségét adta el a Proxima Centauriban és a Taurusban azért, hogy előreteremtse a tőkét a rendkívül költséges építkezésekhez. Húsz évbe telt, mire felépítették a bányatelepet, és a klímamanipuláló berendezésekkel lecsökkentették a bolygó iszonyú viharainak erejét. Végül is úgy tűnt, a vállalkozást siker koronázza. Amikor sor került a több ezer telepes kihelyezésére, a részvényesek már dörzsölték a markukat. Az aduin kitermelésével kapcsolatban akadtak nehézségek, de ezt átmenetinek tekintették. Aztán a fu.f.k. 314-ben bekövetkezett a termonukleáris robbanás, amely elpusztította a kolóniát, a bányát, a telepeseket, mindent. A robbanás okára azóta sem derült fény. A veszteség több száz milliárd tasura rúgott, és a SpaceCorp beleroppant. A bolygót le kellett írni, legalábbis jó időre. Az azóta eltelt időben a társaság a Dhugóval, és a többi két lakott bolygóval folytatott kereskedelemből próbálta fenntartani magát.

A legkelendőbb cikk most az alma. A Gliese-rendszerben rajonganak az almáért, különösen a fagyasztva jól szállítható ipari almát. A földi almagyárak az elmúlt hat évben sűrített műszakban dolgoztak, hogy a távoli lakosság és a betelepített vitaminhiányos vöcskök megfelelő mennyiségű akali-B típusú almához jussanak.

De tegyük most félre a közgazdasági rizsát, és vessük pillantásunkat a Oedipusseusra. Rozsdás volt és viharvert, gigantikus törzsén halványan látszott a SpaceCorp felirat, amelynek e betűje már szinte teljesen lekopott. A hiperhajtóművek hangtalanul dübörögve okádták a láthatatlan lángcsóvát. Unalmas egy jármű volt, annyi szent. Az odabenn folyó élet sem volt sokkal izgalmasabb.

Meglepőnek tűnhet, de a személyzet mindössze két főből állt: egy férfiból és egy nőből. A férfit Kozlowksynak, a nőt pedig Mirandának hívták. Nemrég ébredtek fel a hibernálásból, és most egymás meztelen testét tisztogatták a ragacsos szilíciumgyantától.

Fúj- mondta Miranda.

Hát – felelte Kozlowsky.

Néhány évvel korábban még szükség lett volna a mostaninál nagyobb személyzetre: gépészre, navigátorra, kapitányra, stb. Mostanra azonban két ember lazán képes volt elvégezni minden, az utazással kapcsolatos feladatot. Az androidgyártás odáig fejlődött, hogy immár tökéletesen megbízhatóan képesek voltak elkormányozni egy teherhajót. A fedélzeten volt is belőlük épp elég, mintegy tizenkettő, plusz négy különleges példány. Ők voltak az erotoandroidok.

Az erotoandroidok alkalmazása akkor terjedt el, amikor a SpaceCorp konzervatív elnöksége rendeletileg megtiltotta, hogy az űrhajósok szexuális kapcsolatot létesítsenek egymással megbízatásuk teljesítése alatt. Ennek oka nem volt világos: egyesek tudni vélték, hogy a rendelet a hatvan éves elnök transzszexuális beállítottságából fakad. Mások ezzel szemben azt hangozatták, hogy bár az elnök valóban transzszexuális, ennek nincs jelentősége, mivel immár negyven éve elveszítette a férfiasságát a III. Zónaközi polgárháborúban.

Akárhogy is, a rendelet életbelépett, megszegését szigorúan büntették. Ám a szexuális késztetés nagy úr, így néhány szemfüles feltaláló igen hamar megtalálta a megoldást az erotoandroidok kifejlesztésével. Az erotoandroidok alkalmazását törvény nem tiltotta. Gyártották mind férfi, mind női kivitelben, és az űrhajósok úgy érezték, jobb szeretők, mint bármilyen ember a világ nagy kerekén.

Miranda és Kozlowsky, alighogy lepucolták magukról a szilíciumgyantát, máris indultak ellenőrizni, nem történt e bántódása az erotoandroidoknak a hosszú út során. A hajó állapota látványosan nem foglalkoztatta őket, tudták, hogy a többi android náluk gyakorlottabban képes ellenőrizni azt. De ha mégsem, tettek volna arra is. Mindez sokat elárul egyrészt a technika fejlődéséről, másrészt arról, hogy a szexuális vágy még fu.f.k. 343-ban is mennyire hatalmába tudja keríteni az embereket.

Fittyet hányva egymás meztelen testére, megnyomták a hidraulikus emelő gombját, mire kinyílt a személyzeti raktér ajtaja. Ez elég logikátlannak hangzik, de így működött. Odabenn békés gépi álmukat aludták az erotoandroidok – Adonisz, Apolló, Heléna és Aphrodité. Gyönyörű példányok voltak – minden férfi és nő legsötétebb erotikus vágyálmának megtestesítői. A szilíciumgyanta őket is körülölelte, hogy vonzó, bronzbarna bőrük megőrizze vonzó feszességét. A két férfipéldány kicsit nőies volt, a női példányok pedig egyszerre keltettek gyengéd és rámenős benyomást. Akárhogy is, Miranda és Kozlowsky testében már láttukra zsibongani kezdtek a nemi hormonok.

– Kozlov, szerinted…

– Mira, meg kéne nézni a rakományt.

A lány, aki huszonöt éves volt, és fél éve, amíg a fagyasztóban hibernálódott, nélkülözte a szexuális ingereket, türelmetlenül legyintett.

– Az a nyavalyás alma nem fog megfonnyadni. Alig tizenkét óránk van a landolásig. A Dhugón pedig a legtöbb férfi impotens a ritka légkör miatt. Kozlov, látom hogy neked is áll a répád. Mit hülyéskedünk?

– Rendben – sóhajtotta a férfi, és nekiállt megtisztogatni Helénát és Aphroditét a gyantától. Miranda csábosan elmosolyodott és ugyanezt kezdte művelni Adonisszal és Apollóval.

– Jól van drágáim – duruzsolta. – Remélem jól vagytok. Jól utaztatok?

Az erotoandroidok felnyitották babakék szemeiket, melyekből sugárzott az erő az intelligencia és a szexuális vonzerő.

– Csókollak édes Mira – mosolyodott el Apolló, és egy gyengéd mozdulattal magához szorította a lányt. Az felnevetett, és megpróbálta eltolni magától, nem nagy meggyőződéssel.

– Jaj Apo, várj kicsit. Nagyon ragadsz.

– Nem érdekel – mondta Apolló, és forrón megcsókolta Mirandát. A lány viszonozta a csókot, és lehunyta a szemét. Kábultan érezte, hogy Valaki a fenekét kezdi el simogatni. Tudta, hogy Adonisz az. Újra kinyitotta a szemét, és rámosolygott.

Heléna és Aphrodité közben Kozlowskyra csimpaszkodott, a férfi mosolyogva ölelgette a lányandroidok feszes testét, farka már látványosan meredt az égnek.

– Figyelj, Kozi – Heléna a férfi fülét puszilgatta, és közben megmarkolta a farkát.- Menjünk légyszi a szobádba… nem akarjuk Mira előtt csinálni.

Miranda meghallotta ezt, és kinyújtotta a nyelvét az erotoandroidra. Apolló mosolyogva kapta el a nyelvét, és visszagyömöszölte a szájába.

– Jól van lányok – mondta Kozlowsky, és Mirandára kacsintott. A lány nem viszonozta, mert látóterét betöltötte Apolló isteni arca, és közben megérezte Adonisz ujjait a fenekén, és ettől teljesen begerjedt – már nem figyelt semmi másra.

Kozlowsky nevetve tűnt el a két női erotoandroiddal. Miranda észre sem vette. Apolló már a nyakát csókolgatta, olyan végtelen gyengédséggel, amire férfi aligha képes. Adonisz ujjai pedig olyan hozzáértően cirógatták a fenekét, hogy a lány érezte, legördül combján ölének első kéjcseppje.

– Finom kedves? – duruzsolta Adonisz.

– Jaj… nagyon – lihegte Miranda, és hátrahajtotta a fejét, hogy Apolló ajka rátapadhasson a nyakára. Tudta, bőre kissé megereszkedett a hibernációtól, de nem kellett attól tartania, hogy nem fog emiatt tetszeni az androidoknak. Adonisz és Apolló akkor is kielégítenék őt, ha száz kilós lenne és fonnyadt, mint egy dhugói répa.

És akkor megérezte. Adonisz hátulról hozzásimult, és fenekéhez nyomta varázsszerszámát. Az android farka volt vagy huszonöt centi, vastagsága pedig állítható. Miranda már elvégezte az optimalizációt, pont olyan vastagra lőtte be, ami kompatibilis volt hüvelyének befogadóképességével. A pénisz után sóvárgó, kiéhezett női test megremegett.

– Szeretnél érezni engem, drágám? – kérdezte az erotoandroid olyan hangon, amitől a világ minden nőjének az öle csuromra nedvesedett volna.

– Igen… dugd be… kérlek drágám – lihegte Miranda, és forró csókban olvadt össze a mosolygó Apollóval.

Adonisz megragadta a lány fenekét, és tövig nyomta neki csodálatos varázsbotját. Miranda felsikoltott, majd torokhangon nyögni kezdett. Az erotoandroid alig lendült mozgásba, a lány öle máris összerándult, és Apolló izmos vállába vájva fogait óriásit élvezett. Apolló nem szisszent fel a fájdalomtól, hisz ilyesmit nem érzett, csak gyengéden cirógatta a lány haját. Adonisz kihúzta farkát az átforrósodott hüvelyből, és szétkente mesterséges ondóját a lány fenekén. Miranda könnyezett a gyönyörtől, majd a földre roskadt.

– Gyertek… – súgta. – Még akarom…

Adonisz letérdelt a lány fejéhez, és szájába adta a farkát, amely természetesen mit sem vesztett keménységéből. Miranda vadul szopni kezdte, és elégedetten állapította meg, hogy az íze semmitől sem tér el egy hús-vér férfiétól. Legfeljebb nincs állott vajszaga, ami külön öröm.

Apolló eközben széttárta a lány combjait, és csókolgatni kezdte őket. Egyre feljebb haladt, mígnem elért a csiklójához. Nyelvmozgása mesteri volt – egy különleges program vezérelte, amelyet a szilíciumvölgyben fejlesztett ki a már említett szemfüles feltalálók egyike. A program tesztje során a fejlesztők sokat szórakoztak azzal, hogy addig szopatták és nyalatták magukat az androidokkal, amíg tökéletesnek nem találták a végeredményt.

Most Miranda is meggyőződhet arról, hogy milyen kiváló munkát végeztek.

Apolló nyelve végignyalta csiklóját, elidőzött kisajkain, majd mohón beléfúrta magát a csöpögő hüvelybe. Mindeközben olyan elektromos impulzusokat gerjesztett, hogy Miranda néhány perc után már azt sem tudta, hol van. Reszketett, vonaglott a gyönyörtől, s míg testében egymás hegyére tolultak az orgazmusok. Sikoltani nem tudott Adonisz farkától, ezért aztán harapni kezdte, még pedig jó erősen. Kamaszkora óta imádott harapni, de eddig titkolnia kellett, mert fájdalmat okozott vele a férfiaknak. Egyszer félig leharapta egy űrkikötői munkás farkát, aki perrel fenyegetőzött, de végül az apja elsimította az ügyet azzal, hogy állta a műtét költségeit, melynek során új, szintetikus, a réginél pompázatosabb fasszal pótolták a munkás férfiasságát.

Ezt végre harapdálhatta – az android farka nemcsak hogy kőkemény, de sebezhetetlen is, és fájdalmat sem okoz vele.

– Urrggg— ureggg… – Miranda már a nyolcadik orgazmusánál járt, amikor Kozlowsky szobája felől egy hosszú, elnyújtott ősemberi üvöltés ütötte meg a fülét. Tudta, társa mindig így élvez el. Aphrodité és Heléna alighanem szintén bedobták magukat.

Adonisz élvezésvezérlője közben kiadta a parancsot, hogy eljött az idő ismét spriccelni. Hatalmas mennyiségű, ízletes spermát lövellt hát Miranda szájába, aki nyelni kezdte, mégpedig mohó kortyokban. Öle már túlérzékennyé vált a sok gyönyörtől, és Apolló, érzékelve ezt, abbahagyta a nyalást tizenöt centis nyelvével. Már csak a combját csókolgatta.

– Megdugjalak még drága? – kérdezte Mirandától, akinek a szája már üres volt, bár az egész arcáról csöpögött a műondó.

– Nem… köszi, most elég volt – mosolygott az androidokra, és magához ölelte őket. A két tökéletes, habár mesterséges férfitest gyengéden cirógatta őt, amíg el nem szunnyadt.

A lány úgy hat órát aludt, aztán megszólalt a riasztójelzés:

– Legénység, figyelem. Érkezés a Dhugó bolygóra két órán belül. Kérem készüljenek fel a landolásra. Köszönöm.

Miranda kábultan felállt. Aztán nyílt Kozlowsky szobájának ajtaja is, és a férfi támolygott ki rajta. Egymásra vigyorogtak a lánnyal.

– Jó volt?

– Jó?

– Neked?

– Nekem is.

Az erotoandroidok udvariasan mosolyogtak, aztán visszabújtak a raktárba. A kikötői hatóságokra való tekintettel, nem volt ajánlatos, ha hogy szem előtt legyenek.

– Gyere, ellenőrizzük végre a rakományt – mondta Kozlowsky.

– Oké – bólintott a lány.

Dokkoltak az uszályba, amelyben hegyekben állt az alma. Édes és finom volt a levegő, és a két kielégült ember úgy érezte, egy illatos őszi mezőn állnak, milliárd mérföldnyire a földtől.

Alattuk pedig, az Oedipusseustól 80000 mérföldnyire, kék színekben felpompázott a Dhugó bolygó.

Az élettársam kefélései

Mikor megismertem az élettársamat a feleségem kint kurválkodott az külföldön. Ö 170 cm magas volt jó húsos-melles és imádta a meztelenkedést.A mellei sajnos neki is megereszkedett a sok használat miatt, de nagyon szép telt mellei és szép mellbimbói voltak. A strandokon mindig monokinozott. Alul mindig viselt bugyit vagy valami keskeny ruhadarabot,mert szerette ha az alsó fertálya fehér és virít a sötétben a kefélésekor. Minden barátom imádta a vele való kefélést és én is órákig élveztem,hogy markolászhattam a melleit a combjait a fenekét is.

Neki teljesen csupasz volt a puncija,mert erős ragasztóval lassanként eltávolítottak róla minden szőrt.Neki nem lehetett gyereke egy rossz művi kaparás miatt. Így egyáltalán nem zavarta ha a puncijába élvezett bárki.Nagyon szeretett bulikra járni és sose zavarta ha valamelyik bulin én is félrekeféltem esetleg a háziasszonnyal.Sokszor voltunk nudista kempingbe is és ott is sokszor megbaszták mások is. Ha otthon volt mindig hazajövetel után lezuhanyozott, és felvett egy mélyen kivágott vékony nyári ruhát fodros szoknyával,de alá semmit sem vett,se melltartót sem bugyit.

Nem zavarta,ha hirtelen fordulásnál felcsapódik a szoknyája és kilátszik a segge partja. ha néha elmentünk együtt a piacra és fújt a szél sokszor a szoknya alá i aláfújt és volt nem egy alkalom amikor még a melle is kilátszott a szél segítségével. Persze ilyenkor vagy én vagy ha az én kezembe is sok volt a csomag valakit megkértünk húzza le a ruháját. Persze sokan ilyenkor megfogdosták a mellét vagy a seggét is.Ezért sose szóltunk,hisz azért ment ilyen vékony nyári ruhába,hogy élvezze ahogy mások is élvezzék a látványt. Nagyon szerette mutogatni a csupasz pináját és ez engem sem zavart sosem.

Ha elmentünk nyáron a Balatonra vagy más helyekre, vagy olaszba Velencébe mindig is voltak kalandjai. Ha tavasszal elment a két barátnőjével A Tavaszi Velencei Karneválra. Mindig sok pénzt hozott haza és persze megosztotta velem is. Sose volt smucig. Rengeteg fényképet csináltak róla külföldön is , hisz olyan szerelésbe voltak,hogy a melleik kint voltak a ruhából és a puncijuk is szabadon volt.Szerencsére sose hozott haza semmiféle ragályos betegséget.Nyáron sokszor elment férfiakkal kocsikázni, mert ilyenkor mindig pénzért leszopta őket.

Vagy két nyáron azzal szórakozott,hogy Pesten és vidéki nagyvárosba sok idegen fotós leszólította és jó pénzért megengedte,hogy lefényképezzék esetleg meg is basszák a pináját a seggét és ahogy nyelte a srácok spermáját. Kérésére sokszor elmentünk, Csehbe a swinger klubokba is,hogy ott kiélvezze azt ahogy egy éjszaka sokszor 30-40 férfi dugja meg.Kint történt meg ,hogy az egyik ilyen kirándulásunkon ő még elment a szállóba való visszaérkezésünk után csavarogni egyedül amikor elkapta egy hármas fiú csapat és ledöntötték és megerőszakolták.

Elmondta,hogy mikor végeztek a három srácok megkérdezte ennyi volt csak ilyen gyengék vagytok és ekkor elvitték egy közeli házba ahol tizenkét srác kefélte orrba szájba.Na ez jó volt kérdezték tőle .Erre közölte ennyien még sose basztak meg erőszakosan. Holnap is jöhetek. Erre már csak röhögtek és visszavitték a szállónkba. Mikor feljött és lemondta csak néztem nagyot és bement és egy jó óráig a forró vízben áztatta a megkínzott seggét és a pináját.

Másnap azzal ébresztett,hogy ráült a számra ,hogy felébredjek és egy oltári nagyok keféltünk.Ez az igazi vérbeli asszony.

Kutyaszex történet

Két évvel ezelõtt történt velem, hogy anyám testvérénél kellett eltöltenem pár napot Sopronban.Zita és családja egy nagy házban laktak a belvárosban. Örültek nekem amikor szüleimmel együtt megjelentünk. Zitának két lánya volt, ezért azt vettem észre, hogy szívesen anyáskodik felettem.
Ez hízelgett nekem, mert nagyon szerelmes voltam belé. Vállig érõ barna haja, barna szeme volt amiben valamiféle izgató tûz csillogott.
Elsõ éjjel úgy maszturbáltam, hogy arról ábrándoztam Vele szeretkezem. Másnap napközben a kertben segédkeztem Tóninak a férjének, estére hulla fáradtan mentem vacsizni.
Unokanõvéreim elmentek éjszakára bulizni, ugyhogy tök csöndes lett a ház.
Zita elmosogatott, amig letusoltam. Amikor kijöttem a fürdõbõl szólt hogy halkan legyek, mert Tóni már lefeküdt a hálójukban. Amikor Zita elment tusolni kilopóztam a szobámból leselkedni. A fürdõajtó kulcslyukán át csak a tükör elõtti rész látszott. Amíg tusolt a leselkedõk izgatottságával bámultam befelé.
Amikor törölközõben megjelent végre, éreztem, hogy a farkam lüktetni kezd. Zita letette a törölközõt a helyére és megláttam a meztelen testét. Remegni kezdtem a puncija láttán s verni kezdtem a faszom. Mielõtt azonban elélveztem volna végzett a dolgával és fölvette a köntösét. Idejében eljöttem az ajtó elõl. Csalódottan figyeltem a szobámban, hallottam amint kijön és látva, hogy nálam nem ég már a lámpa halkan lement a földszintre és sutyorogva feljött és bement a hálójukba.
Pár perc múlva nem bírtam magammal és odamentem a hálószoba elé, mert eszembe jutott, hogy a kulcslyukon belátok az ágyra is.
Amit láttam hirtelen nem is fogtam fel. Csak a narancsfényû asztalilámpájuk világított, de éppen elég fényt biztosított, hogy a lyukon át mindent lássak. A sötétbordó ágyon feküdt Tóni meztelenül mellette felesége egy combfixes harisnyában és mellette pedig Artur állt, a család kutyája!
Tóni az oldalán feküdt és a faszát a kezében tartotta. Zita szétterpesztett lábbal feküdt Tóni mellett, úgy, hogy az egyik lábát átfektette a férje derekán. Mindketten a méretes farkat kényeztették. Szemmel láthatóan azonban Artur teljesen be volt kanosodva, vagy féltékeny lehetett mert farkát csóválva erõszakosan nyomult Zitára aki többször is megpróbálta ellökni a nagytestû ebet.
A kutya a fülét nyalogatta mire Zita összerándult.
– Nem lehet ezt kibirni! – nevetett fel anyu nõvére. – Szörnyen erõszakos vagy!
Na gyere!
Azzal levette a lábát Tóniról és négykézlábra állt. Arturnak több sem kellett azonnal felugrott a hátára és párzó mozdulatokat kezdett tenni. Csak Zita nyögésén hallottam mikor hatol belé a kutya, mert sajnos nem látszott semmi a péniszébõl. Artur vadul kefélte, amit kéjes nyöszörgéssel nyugtázott. Végre Tóni elhúzta az eb farkát, hogy láthassa hitvese pináját. Ekkor alkalmam nyílt meglesni Zita formás popsiját, szeméremajkait amint a kutya heréi ütemesen ütögetik. Egy-egy pillanatra megláthattam Artur furcsa faszát, ami a tövénél vastag volt. Egyszer ki is húzta véletlenül a puncijából, és meg sem állva a combját baszta tovább.
A pénisze végérõl valami fehér csöpögött az ágyra, de szerintem nem geci volt. Zita kezével hátranyúlva újra magába igazgatta a hegyes farkat. Artur pedig a farát leszegve hatolt újra belé és baszta tovább. Amikor hirtelen újra kijött a farka híg folyamban ömlött ki az ondója Zita pinájára, combjára.
Artur kicsit görcsölt és félre állt, nyalogatni kezdte a saját faszát.
– Na remélem most tudsz várni! – kacagott Zita. Ismét férje farkának szentelte figyelmét és hagyta, hogy megsimogassa a szeméremszõrzetére lõtt spermát.
Rámosolygott és mondott valamit, amit nem értettem.
Késöbb Tóni alaposan megkefélhette kedvesét, mert õ nagyokat nyögött de ekkor én már akkorát élveztem, hogy nem figyelhettem Õket, az ajtójukról kellett letörölnöm az ondómat.
Reggel más szemmel néztem Zitára meg a hülye kutyájára. Azóta is Zita az egyik legizgatóbb nõ akit valaha is láttam.