Bi-orgia

Tomival fekszünk meztelenül egymás mellett az ágyon. Titeket nézünk, ahogy erotikusan vonaglotok, és vetkőztök előttünk. A markunkba fogjuk a farkunkat, és lassan verjük. Ti figyelitek, hogy mennyire feszül a két fasz, és egyre izgatottabbak vagytok.

Simogatjátok a puncitokat, ami már csillog a nedvességtől. A nagyujjatok néha be-be csúszik a hüvelyetekbe, és lassan közeledtek felénk…..Timi ér oda először, és ráhajol a farkamra. Szopni kezd, amit te kikerekedett szemekkel nézel. Aztán belenézel kacéran a szemembe, és Tomi és én közém térdelsz.

A kezedbe fogod a heréimet, miközben Timi az én farkamat tartja a szájába. A másik kezeddel megmarkolod Tomi faszát, húzol rajta párat, rám nézel, majd egy hirtelen mozdulattal tövig bekapod a farkát. Egyenletes ütemben és erősséggel szopni kezded és a kezeddel a fenekét simogatod. Elengeded az én farkam, és óvatosan -úgy, hogy Tomi farka a szádba marad- megfordulsz és a puncidat a szájának nyomod. Franciázni kezdtek, de közben figyeled, ahogy engem ügyesen nyalogat és szop Timi. Én két fele figyelek. Egyszer azt nézem, ahogy Tomi nyalja a puncid, és az ujjával a feneked dugja, egyszer Timi fejét és száját nézem, ahogy a farkam mozog benne. Aztán Timi leszáll rólam, és odahajol eléd.

Megfogja Tomi farkát a tövénél, és kiveszi a szádból. Ő kezdi szopni, te meg csak élvezed, ahogy Tomi izgat. Én Timi mögé kerülök, megsimogatom a nedves punciját a farkammal, megfogom a csípőjét és baszni kezdem hátulról. Te nézed, ahogy Timi két fasszal élvezkedik, és közben feszíted neki a puncidat Tomi nyelvének. Hirtelen megfeszülsz, ahogy érzed a nyelvcsapásokat, és élvezni kezdesz. Én gyönyörködve nézem ahogy vonaglasz és nyögsz az orgazmustól, és egyre nagyobb erővel nyomom a farkam Timi puncijába. Jó megbaszni, azt a szép hamvas punciját! Még élvezel, amikor én is érzem, hogy kitörni készül belőlem a sperma. Ekkor megszólal Timi, aki egy pillanatra kiveszi a szájából Tomi faszát, hogy ne hagyd abba! Vadul szopni kezdi a párját, és Ő is élvezni kezd. Egyre kevésbé bírom tartani magam. Aztán már nem is fogom vissza. Timi megérzi, hogy mindjárt elélvezek, ezért kicsusszan belőlem, elém fordul, marokra fogja a farkam és verni kezdi. Nézi az arcom, a szemem, majd a farkam is. Élvezni kezdek ahogy csinálja. Fröcsög belőlem a sperma. Timi érzi, ahogy a meleg geci nekicsapódik a mellének. Oldalról veszi a szájába a farkam, miközben még mindig lüktet ki belőle az anyag. Amikor elélveztem, akkor beveszi a szájába és nagyon finoman szopni kezdi. Nem engedi, hogy lekókadjon. Te is újra felizgulsz a látványtól, de már vágysz arra is, hogy fasz kerüljön beléd. Hívsz magadhoz.

Timi abbahagyja a szopásom, és én mögéd állok. Timi fogja a farkam, és Ő helyezi be a Tomi nyálától is csúszós, pillangóként szétnyílt pinádba! Most téged kezdelek baszni Kicsim!Közben figyelem a fejed, ahogy ütemesen mozog fel-le Tomi farkán. Most mindent megkapsz, amit szeretsz! Hátulról én baszlak, közben a Tomi nyalja a puncid. A szádat is fasz tölti ki szépen, neked csak élvezned kell. Timi pihenésképpen Tomi combjára teszi a fejét, és veled együtt szopja a farkát. Aztán széthúzza a párja lábait, majd behajlítva megemeli. Amíg a farka a te szádba van, addig ő a heréit nyalogatja. A nyelvével lejjebb megy és a popsiját is nyalni kezdi. Ezt meg már Tomi nem bírja tovább és élvezni kezd. Te nem veszed el a fejed, hanem szopod tovább. Érzed, ahogy a torkodnak spriccel a geci, de csak szopsz tovább. Nem nyeled le a spermát, de már akkora adag került a szádba, hogy a farka mellett folyik ki belőled. Ami kikerül, azt Timi keni szét a zacsin és a popsijánál. Tomi orgazmusa ismét beindít téged, főleg úgy, hogy mi sem hagytuk abba az izgatásunk. Tomi még élvezése közben is hevesen nyalta a puncid, én meg mélyen nyomtam a farkam beléd! Hosszan élvezel. Úgy szorítod a farkam a punciddal, hogy szinte eltöröd. Aztán ellazulsz, és lehanyatlasz. Leszállsz Rolandról, akinek a farka ugyanúgy áll, mintha nem is most élvezett volna el. Timi csillogó szemmel nézi kielégült párját, aztán fölé guggol és beleül a meredező faszába. Lovagolni kezd rajta, de közben azt is figyeli, ahogy te kiterülve fekszel mellettük, és én lazítás képen nyalom a puncidat. Teljesen kielégülten mondod nekem, hogy most egy kicsit takarjalak be, és foglalkozzak én is Timival. Nem kellett kétszer mondanod, mert a farkam azóta is feszült, hogy kiszálltam belőled. Néztem, ahogy Timi meglovagolja Tomit, és elkezdtem csókolni, nyalogatni a melleit. Timi lenyúl hozzám és húzogatni kezdi a farkam. Azt akarja, hogy álljak mellé. Megteszem neki. Szopni kezdi a farkam. Megfogom a fejét és egyre mélyebbre tolom belé. Közben nézem, ahogy Tomi bassza a punciját, és meg a száját baszom meg. Nagyon jól szopik, úgyhogy lassítanom kell. Ki is szállok a szájából. Timi előredől és úgy kefél tovább Tomival. Mögé kerülök és nyalogatni kezdem a popsiját.

A nyelvemmel körözök az ánuszán, és amikor érzem, hogy lazít egy kicsit, akkor belenyomom a nyelvem. A nyelvemmel baszom a popójának nyílását. Azt vettem észre, hogy a síkosítót keresed. Jó nagy adagot nyomtál a tenyeredbe, és a farkamat kezdted kenni vele. Tocsogott már a faszom, annyi van rajta. Be kéne már tennem valahova… Abbahagyom Timi popsijának nyalását, erre te a kezeden maradt síkosítóval kezded kenni. Egész tenyereddel kened őket, úgy, hogy egészen Tomi heréitől kezdve, a farkán, és Timi punciján keresztül a popsiját is. Timi és Roland egyszerre nyögnek fel az érzéstől. Timi mögé térdelek és a farkam óvatosan, szépen lassan belenyomom a popsijába. Timi megáll, és várja, hogy teljesen benyomjam. Aztán lassan mozogni kezd. Ahogy egyre jobban önti el az érzés, hogy két férfival baszhat, egyre gyorsul a mozgása. Élvezi, ahogy fasz feszül a puncijába és a popsijába is egyszerre. Nagyon jó segge van, mondom is neki. Jó érzés seggbebaszni, és látni ahogy vonaglik a farkakon! Te sem akarsz tétlen maradni, ezért mindhármunkat simogatni kezdesz. Timiból akkor tör ki az orgazmus, amikor a még mindig síkosítós kezeddel a mellein, mellbimbóján kezdesz körözni. Elemi erővel tör fel belőle az élvezet. Sikolt a gyönyörtől, és vonaglik a két faszon. Nagyon hosszan élvez, és már majdnem abbahagyja, amikor meghallja, hogy a Tomival együtt egyszerre élvezünk el mi is.

Nagyon keményen basszuk tovább, és elöntjük a punciját és a popsiját is gecivel. Az élvezetünket hallva Timi tovább élvez. Egyszer csak megvonaglik, megfeszül, sikkant egyet és Tomira borul. Nagyon gyorsan szedi a levegőt, talán nincs is már magánál. Lassan mozgunk benne. Alig puhul a farkunk a szorításától. Aztán enged, és mi kicsúszunk. Egymás mellé zuhanunk, és kielégülten mosolygunk egymásra.

Meleg szex Csabáékkal, maszturbáció

Mióta emlékszem, mindig verem a farkam. Az év bármely napján hajlandó vagyok áldozni erre néhány percet. Vagyis, mit percet, néhány másodpercet. Ezt a bátyáim tudják a legjobban. Amikor még kicsi voltam, közös gyerekszobánk volt, így a faszverésről elég hamar tudtam.

De én sokkal gyakrabban csináltam, mint Ők. Lehet, hogy nem hiszed, de olyan gyakran csináltam, hogy a gatyámra lyukat vágtam, hogy ne kelljen olyan sokat keresgélnem, ha elő akarom kapni. A tesóim mindig viccelődtek velem, hogy mennyire tele vagyok. Egy idő után már én is aggódtam, hogy én vagyok az egyetlen srác, aki nap mint nap kiveri a farkát. No persze annyira nem vettem a szívemre a dolgot, hogy emiatt abbahagytam volna!

Aztán egy napon már a középiskolában észrevettem egy srácot a tornaterem öltözőjében, akinek ugyanolyan gatyája volt, mint nekem. Nagyon megörültem. Bár már annyira nem foglalkoztatott ilyesfajta másságom, mégis egyre jobban felizgultam, ha ezzel a sráccal összefutottam!
No de vissza a lényegre. Felnőttünk szépen lassan én és a három bátyám. Martin négy évvel idősebb nálam, Csaba hárommal és Petya eggyel. Lakásunkban csak két hálószoba volt, így hát mi négyen kaptuk a nyagyobbat, anya és apa a kisebbet. Két franciaágy, négy szekrény és négy íróasztal. Igazi gyufás doboz. Ez volt a mi szobánk. De legnagyobb szerencsénkre valamelyikünk mindig távol volt otthonról. Ha nem így lett volna, az olykor maga lett volna a pokol – főleg nekem, a legkisebbnek.

Apától megszoktuk, hogy otthon csak alsógatyában szaladgáltunk. Ha már hűvösebb volt az idő, akkor esetleg egy trikó. De egyébként mindig alsóban voltunk. Úgy is csináltuk. De ha láthattam farkukat, mindig elfantáziáltam a férfiakról. Sajnos ez csak átöltözésnél adatott meg nekem, de annak minden másodpercét kihasználtam a gyönyörű szerszámok megkukkolására.
Tényleg kis szobánk volt, így idősebb bátyáim elég gyakran csinálták előttem, vagy úgy, hogy feküdtek az ágyon, vagy csak úgy, ha éppen a házi feladat elkészítésekor tartottak egy kis szünetet.

Gyakran dumáltak a Playboyos csajokról, amit én és Petya szépen lekopiztunk! Hamar megszoktam a faszverést. Amikor először spricceltem, lehettem vagy 11 éves.

Egy idő után Jácint Atti elkezdett hívogatni az ágyába, hogy aludjak vele. Biztos, hogy megtervezték a dolgot, mert Csaba Petyát kezdte hívogatni. Egy idő után kialakult a sorrend is. Egyik éjjel Jácint Attival aludtam, aztán Csabával. Ez egészen addig ment így, amíg Petyát nem vették fel a főiskolára s nem került egy másik városban kollégiumba. Tudod, mikor Jácint Atti először hívott a saját ágyába, Éreztem a farkát a hátamon. Erekciója volt, és éreztem, hogy keményedő fasza a fenekemnél van. Egy párszor megmozgatta faszát, s kis idő múlva észre vettem, hogy a gatyám hátsó részén folyik a forró geci. Hihetetlenül izgató volt! Csabával kicsit más volt. Ő sokat játszott a mindig kemény farkammal, egészen addig, amíg el nem sültem.

Egyik nap Jácint Atti igért valamit, amit még nem próbáltunk. Azt mondta, feküdjek a hátamra. Gyöngéden rám ült, s elkezdte verni az arcom előtt. Átnéztem a másik ágyra, ahol Csaba és Petya lélegzet visszafolytva figyelték, mit csinálunk. Életemben először láttam, hogy más emberek arcán hogyan látható a felizgultság. Ez még jobban izgatott. Éreztem, hamarosan kész leszek. Igy is lett. Ezt követte Jácint Atti orgazmusa, aminek köszönhetően azonnal beterített forró gecije. Hangosan nyögtünk a gyönyörtől. Eközben Csaba ugyanezt csinálta Petyával, s mi végignéztük, hogyan érnek a csúcsra. Ők még hangosabban nyögtek. Jácint Atti mondta is, hogy a jövőben kicsit halkabban kellene csinálniuk, nehogy anyáék még átjöjjenek ellenőrizni minket. És eljött a legközelebbi alkalom. Ahogy mindig, Csaba kezdte most is. Levetkőzött, rám feküdt, s kőkemény faszát betolta az én gatyámba. Mozgott egy keveset, amitől én is nagyon begerjedtem. Úgy csinált, mintha baszna engem. Kurva jó farmozgása volt. Éreztem, hogy lök rajtam, s kemény faszával kúrja az én faszomat. Annyira felizgultam, hogy minden mozgás nélkül elmentem. Forró gecim ráfojt az Ő farkára, amitől jobban csúszott. Természetesen Ő is azonnal belém élvezett. Vagyis a gatyámba.

Sok dolog megváltozott, amikor Martin elkerült a koleszba. Csak nagy ritkán aludt otthon. Egy nap hozott haza néhány igencsak kemény pornó ujságot. Az egyik egy biszex ujság volt, ahol egy szőke picsa volt, meg két kidolgozott testű bika. Pár képen csak a két srác volt, ahogy 69-es pózban szopják egymást. Annyira beleéltem magam, hogy azonnal ki akartam próbálni Petyával. Csaba eléggé semlegesen fogadta elképzelésemet, Jácint Atti aki mindig azt mondta, a melegek a világ szemetei, mégis láthatóan felizgult s benne volt a dologban, mondván ezek biszexuálisok. Éreztem, valamit lát, valamit érez ezeken a képeken, de Ő sem tudja, mi az. Noha én vagyok a legfiatalabb, tudtam, most nekem kell valamit csinálnom. Ami ez után következett, arra most is úgy emlékszem, mintha tegnap lett volna. Felálltam (mindannyian a földön feküdtünk) Csaba szólalt meg először, eléggé hangosan kiáltott: Nem, én ezt nem csinálom meg! . Szinte remegett. De Csaba, Szólt Jácint Atti, Neked is tetszeni fog. Kedvesen mondta, de határozottan, hátha jobb belátásra bírja Csabat. Ezalatt végig játszott a farkával, amit már kivett gatyájából. Félkemény volt, felhúzta a bőrt, s a makkjával játszadozott. Nem kényszeríthetsz! kiáltott rá Csaba , s kirohant a szobából. Petya repült utána. Négyünk közül mindig Ő volt, aki megpróbálta elkerülni a balhékat. Ő mindig tudta, hogyan lehet a dolgok között lavírozni. Még mielőtt kiért volna a szobából Martin utána szólt, hogy hagyjon neki békét.

Amikor este lefeküdtünk, Jácint Atti Csaba mellé feküdt és valamit suttogott neki. A mellettük levő ágyon feküdtem, de nem is szoktam hallgatózni, meg a délutáni dolgokon járt az eszem. Még mindig azok a képek motoszkáltak gondolataimban. Azok a srácok, ahogy szopják egymást. Nagyon szerettem volna kipróbálni. De a történtek után semmiképpen nem Csabával.

No hát ennyi. Köszönöm, hogy elolvastad ezt a hosszúra sikeredett történetet. Bevallom, megírnom hosszabb időt vett igénybe, mint Neked elolvasni. Néhány epizódnál én is elővettem a farkam, s beterítettem a billentyűzetet forró fehér gecimmel. Remélem Neked is sikerült.

Családi tiniszex

Miután megnéztük öcsémmel, ahogy a húgunk műfaszokkal elégíti ki magát, átmentünk miközben aludt és megdugtuk. Hárman vagyunk testvérek. Én 21, az öcsém, Márk 19, a húgunk, Viki pedig 16 éves.

Az egész akkor kezdődött, amikor a szüleinket megleptük egy romantikus héttel, elvégre nekik is jár pihenés, ami három gyerek mellett eddig nem nagyon adatott meg. Szóval ott tartottam, hogy ők elutaztak Horvátországba, a ház pedig a miénk maradt. Én és az öcsém már nem ott laktunk, de anya megkért, hogy vigyázzunk Vikire. A húgunk elég szépen domborodott, nem tagadom ezelőtt is sokszor megnéztem. Mellei közepesek, de annál feszesebbek, feneke pedig példaként szolgálhatna a tökéletes hátsó fogalmáról. Lábai hosszúak és karcsúak, bőre napbarnított. Sportos család vagyunk, én focizok, és mellette járok kondizni, az öcsém kosarazik, Viki pedig röplabdázik. Nem mondanám, hogy izompacsirták vagyunk, de azért szépen ki van dolgozva aminek ki kell lennie. A házunk nem volt túl nagy, de talán ez tette családiassá. Az első este gondoltam benézek az öcsémhez, rég beszéltünk már egy jót. Halkan benyitottam hozzá, gondoltam mi van, ha már alszik. Az öcsém az ágyon feküdt, meredten nézte laptopja képernyőjét és láttam, hogy nadrágja árulkodóan domborodik lent. Á, szóval pornót néz, jöttem rá magamban. Rég nem voltam csajjal, eléggé ki voltam éhezve így gondoltam beszállok én is és vele együtt nézem.
– Szia, öcsi! Csatlakozok én is – válaszát sem várva befeküdtem mellé. Megpróbálta gyorsan lecsapni laptopja tetejét, de nem sikerült időben, megláttam, hogy mit néz. Ezt hogy szerezte meg? Bekamerázta a szobákat? A felvételen a húgom volt látható amint épp pucéran pucsít a kamera felé, ami valahol a könyvespolcon helyezkedhet el. A pozícióját tekintve épp az éjjeliszekrényben kotorászhatott. Meztelen feneke ingerlőn meredt felfelé, ami láttatni engedte puncija egy kis részét is. A mi kishúgunk bizony borotválta magát. A látvány kezdett engem is felizgatni és már akartam is tovább nézni, de öcsém ijedten bámult rám. – Na! Mire vársz még? Mutasd tovább! Ez mostani felvétel? – kérdeztem amikor végre valahára tovább néztük.
– Ma délutáni. Kb azelőtti, hogy megérkeztünk – mindketten a felvételen szereplő lányra lányra néztünk aki két vibrátort húzott elő a fiókból. Ó, istenem mondd, hogy a seggébe kerül, fohászkodtam, miközben egyre keményedő farkamat simogattam nadrágon keresztül. Márknak már kint volt, és keményen verte kishúgunkra. A megfigyelő képességem nem csalt, Viki tényleg formás idomokkal rendelkezett. Ebben a pillanatban nem akartam mást, csak jól megdugni, miután leszopta immár álló vesszejem. A lány a szájába vette a pótlékot, és elkezdte szopni. Nem kívántam egyebet, minthogy az enyém legyen ott. Szinte éreztem, ahogy a meleg ajkak fel le járnak farkamon. Most már én is kivettem szűkössé vált nadrágomból a fegyveremet és elkezdtem húzkodni. Viki cuppanva vált el játékszerétől, és miután kicsit még izgatta csiklóját vele, magába vezette. Egyre nagyobb nyögések hagyták el száját és ahogy a vibrátor, úgy a mi kezeink is gyorsultak. Egy kis idő elteltével húgunk négykézlábra helyezkedett és ánuszát kezdte tágítani először egy, majd több ujjával is. A kamera tökéletes helyen volt, így első sorból láthattunk mindent. A vibrátor még mindig a puncijában tette a dolgát, immár bekapcsolva, miközben lassan a másik is a helyére került. A lány lassan már sikongatott a kéjtől, és dobálta magát. Az én az én szerszámom is hamarosan elsül, és ahogy láttam az öcsi sem áll messze tőle. A mi nyögéseink egybeolvadtak Vikiével, míg végül ő sikongva elélvezett. Pihegve feküdt az ágyon a két vibrátor még mindig benne, miközben megszólalt a csengő. Ezek mi voltunk. Akkor érkeztünk meg. Megdöbbenésünkre a húgunk nem vette ki játékszereit, csak egy trikót és szoknyát kapott magára, miközben elindult ajtót nyitni nekünk. Az a kis ördög két vibrátorral megtöltve adta egész délután az ártatlan kislányt. Beletekertünk addig amíg vissza nem tért a szobájába és újra lefeküdt az ágyára. Melleit kivette a trikóból, és elkezdte kényeztetni miközben a puncijában lévő farokpótlót mozgatta, hamarosan ismét elélvezett és így ahogy volt, elaludt. Ezután nem történt semmi, ebben a pozitúrában aludt tovább. Elérkeztünk a mostani perchez és már seggét az ajtó felé enyhén pucsítva, bal lábát felhúzva engedett rálátást mindenre a befelé érkezőknek. A kamera ezt már nem mutatta rendesen, csak a mélyen alvó lányt láthattuk. Farkam lüktetett kezemben és nem járt más a fejemben, mint hogy meg akarom őt dugni. Az öcsém felé fordultam és láttam, hogy még ő sem élvezett el.
– Mi lenne, ha meglesnénk, hogy még így fekszik-e? – mondtam sóhajok közepette. Márk először ódzkodott az ötlettől, mert mi van, ha felébred és úgy talál minket, de aztán beleegyezett. Levettük a zavaró ruhadarabokat és meztelenül indultunk a szomszéd szobába. Testvérem ment elől és halkan kinyitotta az ajtót. Hallottam ahogy elakadt a lélegzete, és megtorpant, úgyhogy átnéztem a válla fölött. Bizony, hogy Viki még mindig úgy feküdt. Élőben ezerszer jobb, mint egy kamerán keresztül. Láttam, minden egyes kis csillogó cseppet bőrén, és láttam a nedvtől csuszamlóssá vált vibrátorokat. Közelebb mentünk, Márk az egyik oldalára, én a másikra álltam. Csak úgy ittam a húgom látványát. Csökkentettem a távolságot közöttünk, lassan és finoman elkezdtem a combjait széthúzni ezzel enyhén a hátára fordítva.
– Mit csinálsz!? Még felébred! – suttogta enyhén idegesen Márk, pedig láttam rajta, amint meglátta nedvedző punciját Vikinek, farka – ha lehet – még keményebb lett. Az enyém sem reagált másként, szinte üvöltött, hogy dugd már meg. Csillogott a pinája azért kérlelve, hogy nyaljak bele. Nem bírtam magammal, eleget tettem ösztönömnek. Mintha mézet nyalakodnék, ami még édesebb a tudattól, hogy tiltott.
– Most már tényleg felébred! Nekünk annyi! – öcsi ideges volt, pedig tudtam, hogy ő is szeretné szétbaszni ezt a picsát.
– Ha már úgyis annyi, akkor legalább élvezzük ki – súgtam nem is figyelve rá. Neki sem kellett többször mondani, máris a mellén kalandozott a nyelve. Viki lassan tényleg ébredezett, ezt nyögései adták tudtomra és az egyre több folyadéka. Mégsem érdekelt. Hagy ébredjen fel, legalább jobb lesz a játék.
– Márk? Levi? Mit csináltok itt? Szálljatok le rólam! – ellenkezéséből tekintélyt vett el az, hogy alig lehetett érteni a nyögéseitől. Combjait megpróbálta összezárni, de lefogtam, és úgy látszik öcsi is ledobta gátlásait, mert Viki kezeit feje fölött tartva, egyre erősebben kényeztette.
– Mondd csak, húgi – búgtam puncijának. – Nem szeretnéd ezt – mozgattam meg a vibrátort hüvelyében – és ezt – húzogattam meg a másikat – lecserélni igazi faszokra? – szívtam meg csiklóját. Halk sikollyal válaszolt és az ellenállása is alább hagyott. Márk felkelt melléről és a szájához adta 18 centis farkát. Viki először végignyalta aljától a tetejéig, majd beengedte telt ajkai közé. Ütemesen szopni kezdte, majd Márk átvette az irányítást és baszni kezdte a száját. Húgi kiszabadította egyik kezét és öcsi golyóit kezdte masszírozni. Én ezalatt lent tevékenykedtem a vibrátorral és a nyelvemmel, majd megelégelve a játékot kivettem a pótlékot és tövig nyomtam a sajátomat. Viki a szájában járó fasz miatt csak nyögött, ezáltal kellemesebbé téve Márknak is az élményt. Az én farkam vastagabb volt a vibrátornál, így tovább tágítottam. Gyorsan és ütemesen kezdtük el baszni, miközben magasabb fokozatra kapcsoltam a seggében lévő játékszert, ami masszírozta a farkamat.
– Cseréljünk! Kár lenne kihagynod ezeket a csodás ajkakat mielőtt elmész! És én a pinájába akarok elélvezni – adta tudtomra öcsi a kívánságát, ami nekem is tetszett. Helyett cseréltünk és minden átmenet nélkül nyomtam bele a szájába.
– Gyerünk, húgi! Vedd be mélyen! Ezek az ajkak szopásra termettek – nyögtem. Éreztem, hogy mindjárt elmegyek és most már nem is akartam visszatartani. – Kényeztesd a bátyuskádat, Viki! – húztam ki szájából átadva neki a terepet. Márk keményen döngette, emiatt az egész teste fel le mozgott. Húgi először már a szétrobbanni készülő golyóimat vette kezelésbe, majd áttért hímvesszőmre. Nyalogatta, szívogatta és majd keményen szopni kezdte. Istenem, ezt a szájat, hogy hagyhattam ki eddig? Nagyot nyögve elment, őt követte az öcsém is. Két perccel később én is beleélveztem a szájába, amit engedelmesen le is nyelt, majd letisztogatott. Fenekéből kivéve a vibrátort, egymás mellett fekve aludtunk el. Éjszaka még dugtunk hármasban, és az elkövetkezendő egy hétben is. Azután néha nálam aludt és ,,véletlenül” akkor jött látogatóba öcsém is.

A családi szexmozi

Egy másfélszobás panel lakásban 3-an éltünk, így magánéletünk nem igazán volt, mindig láttuk és hallottuk egymást. Anya az aktívan „kívánós” korába lépett, amit apa látható gerjedelme igazolt.

Ahogy hajtott a tini kíváncsiság, úgy fedeztem fel szüleimben egyre több és több szexualitást, és kezdtem figyelni őket, ami nem volt nehéz, ilyen kis helyen összezárva. (35nm)
Anyával kezdem. Elvárta, a simiket, apró csókokat, és apa kezét a mellein, meg a szoknyája alatt. Ha sikerült beindítania, azonnal széjelebb terpesztett,és ha már begerjedtek, nem zavarta őket hogy én is ott vagyok.Ilyenkor, hipp-hop, máris repültek a ruhák a mosógép tetejéről. Néha még az ajtót is én csuktam rájuk.
Nem csoda hogy rászoktam az otthoni ingyen mozira, hisz a 15 évemmel én is éjjel nappal masztiztam, ha lehetett, máris a bugyimba csúszott a kezem…
Fiúm nem volt, de a barátnőm jött délutánonként, és együtt tanultunk… Leckét, és szexet. Smárolás, tapi csókolódzás, és ha alkalom adódott, kinyaltuk egymást. Bizsergetően finom volt az én drága barátnőm, így valahogy elvoltunk egyenlőre fiúk nélkül…
A gépezést hanyagoltam, mert anyámék ingyen mozijába kezdtem lelkes néző lenni…
Megérte, mert az első felálló férfifarok amit élőben láttam, az apámé volt. Néhány napig lefekvéskor gyorsabban elélveztem, végig a szerszámára gondolva…

A panel a nyári melegek pokla. Most jött az igazi „mozi”. Anya, a pinájáig érő trikójában bugyi nélkül, apa egy lenge slicces alsóban, mindig kilógó farokkal, (ha épp nem állt…)
Anya persze egész nyáron bemutatózott apa trikóit nyúzta, a mellei, kemény bimbókkal mindig kinn, és a rongyok alja a pinájánál végetértek.
Az idén már én se menekültem meg ettől a családi mesztelenkedéstől….
Anya széttett lábakkal ült a széken,- gyere csak- intett, na vetkőzünk lányom…és előkapott a háta mögűl egy oltári jó spagis női trikót, amibe első látásra beleszerettem.
Gyere közelebb, és a kezei rám símogatták a trikót. A lassan nővé érő lányom csini legyen, nevetett, közben már a combom közét, és a puncimat símogatta. Levesszük a bugyit is …és húzta, én meg (utánakaptam), mire apával nevetni kezdtek, és mindketten gyönyörködtek a mesztelenségemben…
Előttünk ne szégyeld magad, én szültelek, apád csinált…Lefagytam, égtem, ez eddig nem volt…
Apa felé fordított, nézz a lányodra, jövőre már senki nem mondja, hogy még nincs 16, és közbe kuncogva fogta tenyerébe a kemény cicimet. Pirul a lányka, -nevetett- a vöröslő fejem láttán. Kicsim, a nőnek nem elég a szépség, azt megmutatni másnak, az a gyönyör… A trikó nekem pár centivel hosszabb lehetett mint anyáé, és hirtelen rápaskolt a fenekemre, a bugyit meg itthonra elfelejtjük. Rendben?
Ahogy elnézem, a lányunknak lassan fodrász kell, fordult apához -aki közben leült mellé-, és anya fellibbentette a rövid trikómat, megsímítva a ritkás göndör szőrömet, apától várva az egyetértő igenlést. Aznapra kész voltam, eltüntem a szobámba, égtem és masztiztam…
Reggel anya a fürdőből kiabált, gyere megyünk shopingolni, mert mindened tragikusan kislányos..
Éreztem valami „kínos” biztos lesz… és nem csalódtam. Kislányom, a multkor, az -Era barátnőddel-, az nem iskolai tanulás volt, hanem éppen nyaltátok egymást… Láttam, amikor hazaértem…
Nem akartam rátok ilyeszteni, halkan becsuktam az ajtót, és elmentem vásárolni. Na már megint elsülyedtem szégyenemben…Semmi baj kicsim, és megsímogatott…tényleg nem akartam rátok nyitni….de anyának annyit elárulhatsz, jól esett? Nézett rám, biztos finom volt, ha kuka vagy…és kaptam egy puszit az arcomra.
A választ kikerülve dadogtam…Anya, mire mondtad a fodrász… Ah legyint, azt majd apával
egy-kettőre elintézzük.
Este apa előtt kellett bemutatnom magamon a cuccaimat (anya összeállítása szerint) és amikor álló cici bimbókkal, -mesztelenűl-, egy fehér körömcipőben és combfixben eléjük léptem, hirtelen bekattant, , , és boldogan billegettem tovább magam az új holmikban.

Anya bizalmas barátnő lett és kezdett tanítani rafinériára, kenceficékre, testápolásra, a fehérneműkre és ilyenkor körbezsongva mindig igyekezett érzékien símogatni.
(bevallom, néha lucskos lettem…). Nézz a szemembe! Látni akarom, és végig símította a puncim, közben mosolygott, -nedveském-, jól esik?
A női kezeket már ismered, de mit gondolsz, milyen finoman tud símogatni egy fiú?
Odahaza teljesen feloldódtam, többé nem zavartak a dolgok, és örültem a szüleimnek.
Egyre többször láttam, apa duzzadó farkát a gatya alatt, néha majdhogy felállt, vagy kibukott a sliccén. Anya ezen mosolygott, képzelheted, ő nem a lányát látja, hanem két illatozó mesztelen pinájú nőt maga körül, és mivel férfiból van, azonnal elkapja a gerjedelem. ha akarja, ha nem…
Ilyenkor anya nevetve közölte: majd este meggyógyítom.
Persze, -közbeszóltam- én is tudok a sok kezelésről, mert elég hangos a gyógymód, olyankor nem tudok aludni se.
Anya fűzte tovább: na jól is néznék ki ha esténként nem állna fel a farka, mi lenne velem?
Igaz apuci, kérdezte, és ott előttem benyúlt a kis gatyába, marokra fogva apa farkát.
Szóval otthon megváltozott a világ, kezdett jó lenni a majdnem mesztelenségünk, és egyszer apa elszólta magát: jövőre úgyse itthon lesz a mozi…
Fúrta az oldalam, mit akart evvel mondani?
A nyári hőség új ötleteket szült anyában: gyerekek, szombaton „mesztelen hétvégét”
tartunk, akkora kánikula lesz. Na jó az ötlet? Én csak tátottam a számat.
Anya azért finoman elszórta az intelmeit is: mindenben szabadok lehetünk egymás előtt,
de nem szeretném megérni, hogy apucid farkán lássalak, és felemelte az ujját, ugye értitek, drága kis családom…?
Megszünt a fürdőben a „foglalt”, már nem zártuk az ajtót, nem volt miért kukkolni, hisz láthattuk egymást mesztelenül, és nem jöttem zavarba, ha apa farka felállt, ilyenkor diszkréten elfordult, anya kuncogó megjegyzésével: sietek szivem, tudom szörnyü lehet egyszerre két mesztelen nőt…de majd mindjárt megoldom…
Persze nem volt habostorta minden, a piros napokon apa farka mindig állni akart, ilyenkor anya nevetve mondta, nagyfiú vagy már, ki tudod verni magadnak, nem?
Másnap anya kiabálása keltett,
Gyertek ide, és anya kitárta a két karját: ismerkedjünk…és körben állva, kézfogva, arccal összeborultunk. Ettől kezdve én is mindenben egyenlő voltam velük…
Anya rámnézett, gyere megyünk fodrászhoz, és húzott a fürdőbe. A mosógép kijebb húzva, letakarva, rajta falhoz támasztott díszpárna. Csüccs, segitett, ne félj, apa még soha nem vágott engem se meg. Ért a pinához, bízhatsz benne. . Elöntöttek ismeretlen új érzések, (a puncim kitárva apa előtt, érzem a lehelletét, na és az a matató pöcöksímító kéz…).
Nedves a mi lánykánk, gondoltad volna, mondta anyának, aki a lábaim tartotta apa mögött. Férfi kéz életemben először ért így hozzám, és a gyönyörtől csak folytam, és folytam.

Kész vagy királylány, tértem magamhoz apa hangjától. Anya már illatos kendővel tisztított,
maradj, -fogta meg a combom-, letérdelt, a nyelve a vágatomba csúszott, és már birtokba is vette az egész puncim, csiklótól a gátig. Apa odalépett, megfogott vonaglásom közbe nehogy anyára csússzak, és élveztem..de nagyon élveztem…Hangot hallottam: nézz rám kicsim!
Felocsúdva, anya előttem, apa az ajtónak támaszkodva (hihetetlen nagyra duzzadt eres álló farokkal).
Anya keze magához húzta apát a farkánál fogva, (ugye nem baj hogy a lányod izeivel tele a szám??). Mosolygott, és a vöröslő lilás makk eltünt a szájában. Az utolsó cseppig mindent kiszívott és lenyelt a hörögve élvező apámból…
Én még mindig nem tértem magamhoz, zsibongó, kitárt pinával bámultam az apám élvezetét,
és az én drága anyukám eddig ismeretlen szopós száját…
Valamit azért kinyögtem a végére: < Nahát.., ez tényleg egy igazi mozi...>

Ez a történet első fele, de nem tudom, érdemes-e folytatnom?

Csoportos XXX

A két férfi épp az utcát kémlelte. Életük nagy dobására készültek, már hetek óta tervezgették ezt az éjszakát. A terv egyszerű volt: felfeszítik a zárat, kirámolják a lakást, aztán megpattannak. Pofonegyszerű. A házaspár még egy hétig Németországban, a lányuk meg szombat este révén már biztosan elment a kedvenc klubjába, mint a múlt héten vagy akár azelőtt. Az ablakok sötétek, az utca kihalt, minden ideális a nagy estéhez.

Joe (mert így hívták az egyik férfit) óvatosan odament a bejárathoz és intett Dereknek hogy jöjjön. Derek előkotorta zárnyitó készletét és pillanatok műve volt csupán, hogy kitáruljon előttük az ajtó. Még halkan fel is nevetett, mint aki túl könnyű prédát ejtett el. Halkan belopóztak, betették maguk mögött az ajtót és útjuk egyenesen a nappali felé vezetett. Zseblámpájuk fényénél eléjük tárult a zsákmány: TV, video, hi-fi, számítógép és apró csecsebecsék, mint például az asztalon felejtett arany karkötő. Jól felszerelkezve, hátitáskával és sporttáskával; pár perc és már itt se vannak. Lázas munkába fogtak, még azzal sem törődtek, hogy csendben tevékenykedjenek. Már épp a zipzárakat húzták össze a táskáikon, amikor lépteket hallottak a lépcső felől, ami a felső szintre vezetett. – Hát nem azt mondtad, hogy nincs itthon senki? -kérdezte suttogva Joe Derektől. -Kussolj, és tünés az ajtó mögé! -felelte Derek és miközben elbújt egy szekrény mögé, elővette a pisztolyát. Feszült csend következett, aztán egy fehér ruhás alakot láttak belibbenni az ajtón. Az alak hirtelen tétován megállt, körbenézett, majd a villanykapcsolóért nyúlt. Fény borult a szobára, és a két férfi felismerte a lányt. Derek hirtelen a lány mögé ugrott, majd egyik kezével a lány hátának nyomta a pisztolyt, míg a másikkal erősen befogta a száját. – Húzd el a függönyt, te pedig kisanyám meg se mukkanj, mert keresztüllőlek!

Joe szó nélkül engedelmeskedett, a lány pedig annyira megdermedt a félelemtől, hogy ha a férfi nem szól rá, akkor sem tudott volna kinyögni egy szót sem. – Szóval leskelődünk, mi? Ha fennmaradtál volna, akkor most nem lennél ekkora szarban! – mondta Derek. A lány tekintetében a rémület egyre fokozódott, főleg amint látta, hogy Joe szinte felfalja a szemével. – Hmmm, milyen csinos aranyhalat fogtunk ki, talán még teljesíti is három kívánságunkat. – mondta Joe, miközben valóban élvezettel mustrálta az újdonsült jövevényt, aki most teljesen ki volt szolgáltatva nekik. Beszólását mindketten nagy röhögéssel nyugtázták. A lány tényleg feltűnő jelenség volt. Festett szőke haja éles ellentétben volt barna szemével, mégis gyönyörű kontrasztot mutatott helyes arcával. Törékeny testét csak combközépig érő fehér, derékig gombos hálóing takarta, mely alatt a mell és a (valószínűleg az ijedtség és a szoba hűvöse miatt megkeményedett) mellbimbó tisztán kirajzolódott. – Mi a neved kislány? Úgy válaszolj, hogy ha hangoskodsz, abban a pillanatban véged van! – kérdezte Derek, miközben leengedte a kezét a lány szájáról. -Vivien, Viviennek hívnak. felelte a lány. – És hány éves a mi kis Vivienünk? -kérdezte Joe, miközben egy lépést tett a lány felé, le sem véve szemeit, annak melleiről. -19. – hangzott a válasz. – Nos, mi a véleményed, mivel érdemelje ki az életét? -kérdezte társától Joe, miközben kezét a lány nyakára tette. -Tudja azt ő nagyon jól, ugye szivi? – felelte Derek, és kezével hátrafordította a lány fejét és száját rátapasztotta a lány szájára. A lány megpróbálta zárva tartani a száját, de Derek nem az a fajta ember volt, akivel szórakozni lehet. Egy hatalmas pofon csattant és a második próba sikeres volt.

Vivien könnyes szemmel szájába fogadta a férfi nyelvét, amely mohón csapkodott ide-oda. Míg a lány hátrafordulva ‘csókolózott’ Derekkel, teste mindinkább megfeszült, köszönhetően még a hátának nyomódó pisztolycsőnek is. Ezt kihasználva Joe, elengedve a lány nyakát, kezével gombolni kezdte a hálóinget, majd bebújtatta kezét a kigombolt nyíláson. Vivien ösztönösen megfeszült az idegen kéz érintésétől, de tudta: ha megint ellenkezne, nem úszná meg egy pofonnal. Csak tűrte, ahogy a matató kezek fogdossák, simogatják és markolásszák mellét és mellbimbóját. Joe az első ‘sikeren’ felbuzdulva félrehajtotta a hálóinget, és szájával vette kezelésbe célpontját. Kezével szorosan fogta a lány mellét, miközben nyelvével körkörösen nyalta, szívta és harapta a mellbimbót. És mintha ez nem lenne elég; Derek kezei is vándorútra indultak és megállapodtak a feszes, kerek fenéken. Vivien, a kissé előredőlt helyzetben valósággal ‘C’ betűt írt le testével. Csak arra tudott gondolni, hogy nemsokára megszabadul abból a megalázott helyzetből és talán a két betörő megelégszik a simogatásokkal. Erre cáfolt rá Derek keze, ami szép lassan a fenékről az első testtájakra tévedt. Becsúsztatta kezét a hálóing alá és nekikezdett a lány szeméremajkainak masszírozásához, míg Joe még mindig a lány melleit nyaldosta azzal a különbséggel, hogy az egyik keze a fenekét kezdte markolászni. Vivien ekkor kezdte érezni, hogy szeméremajkai nedvesednek, jelezve ezzel ösztöne megjelenését. Miközben Derek nyelve még mindig a szájában kutakodott, remélte hogy nem veszti el teste felett az irányítást, hiszen undorodott és rettegett is a két alaktól. Ekkor szokatlanul puha nedvességet érzett a lába között és gyorsan föleszmélt, hogy az egyik férfi nyelve nyalni kezdte combjának belső részét. Lábát a háta mögött lévő férfi már rég szétfeszítette kezeivel, így nem okozna nagy nehézséget a másiknak, hogy közéjük hatoljon. De reményei szertefoszlottak, amikor a nyelv egyre feljebb és feljebb haladt, megtalálva a borsó nagyságú érzékeny pontot, mohón nyalogatva azt.

A kéj cseppjei egyre jobban jelezték neki, hogy a lány lassan eléri azt a pontot, amikor készen áll és ezt szóvá is tette társának. – Gyere szépségem, csapunk egy kis murit! -mondta Derek és egy asztal felé vezette a lányt, még mindig hátának nyomva a fegyvert. – Hagyjanak békén, vigyék ami kell, és takarodjanak innen! – fakadt ki a lány sírva. Egy írtóztatóan nagy pofon volt a válasz Derektől. Vivien keservesen zokogni kezdett, de nem tudta megakadályozni, hogy a két férfi ráfektesse az asztalra. Derek arra az oldalra ment, ahol a lány feje volt és félrehúzta a hálóinget. – Gyönyörű melleid vannak, baby. Ugye megengeded, hogy megkóstoljam Őket? – kérdezte, ráhajolt a lányra, majd mindkét kezével és a nyelvével cirógatni és izgatni kezdte a feszes, telt kebleket és a mellbimbókat, melyek az ébredező izgalom hatására kőkeményen ágaskodtak. Ezalatt Joe az asztal másik végén terpeszbe feszítette a lábakat és egyre gyorsabban nyalni kezdte a kiszolgáltatott lányt, akiből ennek hatására halk sóhajok törtek elő. Egy-két perc múlva a két férfi szinte varázsütésre gombolni kezdte a nadrágját. – Na, ki legyen az első? – tudakolta Joe. – Legyen tiéd a megtiszteltetés. -vigyorgott Derek. – Addig mi nagyszerűen elleszünk itt a túl végen ugye, kislány? És eszedbe ne jusson semmi trükk, mert úgy éljek, kinyírlak, ha bármi gikszer lesz! – üvöltötte a lány arcába.

Vivien már tudta, hogy semmi értelme az ellenállásnak. Becsukta a szemét és igyekezett másra gondolni akkor is, amikor megérezte magában Joe hatalmas szerszámát, aki egyre gyorsabban és erősebben döfte mind mélyebbre a lányba. Hirtelen megcsapta orrát a hímszag és csak azt vette észre hogy Derek a szájába rakja óriási farkát. Vivien még jobban összepréselte szemhéjait, de ellenkezés nélkül befogadta a férfi igencsak méretes hímtagját, amelyről ránézés nélkül is tudta, hogy nagyobb, mint amekkorát az ő puncija befog tudni fogadni. Ezért elhatározta, hogy bármennyire is viszolyog a gondolattól, megpróbálja minél jobban leszopni, hogy a férfinak ne legyen már vágya arra hogy betegye a puncijába. Hevesen nyalni kezdte a makkot és egyre erősebben szopogatta a hatalmas szerszám végét, mialatt össze-össze rándult Joe ügyködése miatt, aki tiszta erőből nyomta a lányba a falloszát. A két férfi szinte egyszerre ment el. Vivien érezte amint megtelik a szája Derek ondójával és a puncija Joe-éval. – Nyeld le te kis ribanc, vagy felnyalatom veled! – utasította Derek, így kénytelen-kelletlen szót fogadott. De vége. Megállta orgazmus nélkül (amit szégyellt volna a két férfi előtt, bár magának sem vallta be, hogy alig bírta visszafogni magát). Mindjárt elmennek és ő végre egyedül maradhat, hívhatja a rendőrséget és vége ennek a borzalomnak. De csalódnia kellett. Szinte öntudatlan állapotban volt, amikor a két rabló ráhasaltatta az asztalra úgy, hogy míg deréktól felfelé az asztalon feküdt, lábaival a földön állt, fölkínálva hátsó felét. -Kérem, ne csinálják! Bármit, csak ezt ne! Ígérem nem szólok a rendőröknek, csak ne tegyék ezt velem! – könyörgött elfúló hangon de nyöszörgésére hangos röhögés volt a felelet. – Most párcsere kislány, lássuk milyen szűk a segged! – vihogott Derek. – És hogy tudsz szopni, te kis kurva! – kontrázott Joe, aki felfeszítette a lány száját és egész a torkáig nyomta péniszét. – Micsoda pazar segg, és csak az enyém! – mondta Derek és akkora terpeszbe állította a lányt, amekkorába csak tudta. Felnézett Joe-ra és látta, hogy keményen kezelésbe vette a lány száját, majd lehajolt és elkezdte harapdálni és nyalogatni az eléje táruló fenséges testrészt, miközben kezét a lábak közé csúsztatta, ujjai között morzsolva a csiklót. A lány felsikoltott volna, de ezúttal a gyönyörtől, ha nem tölti ki száját Joe pénisze, így csak egy halk nyögés lett a dologból, de Derek ezt is meghallotta: – Na mi van baby, élvezed?

Meglátjuk ezt is élvezed-e. És méretes farkát a felkínált fenékhez tette. Először csak lassan tolta be, majd kissé kijjebb húzta és teljes erőből tövig beledöfte a lányba. Joe szerszáma kicsúszott Vivien szájából, ahogy az megvonaglott és hatalmasat sikított. Aztán a hajánál fogva húzta vissza magához, hogy befejezze amit elkezdett. Vivien érezte, hogy az első fájdalom után, amely Derek akcióját követte, mindinkább kezdenek rajta eluralkodni az ösztönök és a kéj. Hihetetlennek tűnt számára, hogy a férfi hatalmas farka nem szakította szét sehol, sőt mintha épp teljesen kitöltené, mint a kulcs a zárat. Már észre sem vette, hogy csípőjét Derekhez igazítva ritmusra mozgatja, csak várta a beteljesülést. Joe farka közben óriásira duzzadt a szájában és nem győzte szívni, bár egyre kevésbé tudott figyelni rá, mert egész testét a hátul vadul belemelegedett Derek ténykedése hozta lázba. Az ismeretlen érzés amivel találkozott, miszerint análisan beléhatoltak, teljesen új dimenziókat nyitottak meg számára. Kezdeti tiltakozása szertefoszlott és nem tudta kivonni magát a gyönyör alól, amit Derek okozott neki. Már szinte nem is vette észre, ahogy Joe a szájába spriccelt, önkéntelenül lenyelte, hiszen minden érzékét hátulról mozgatták. Most, hogy felszabadult a szája, kéjes nyögések és sóhajok hagyták el ajkait. Egy-egy pillanatra átcikázott az agyán, hogy szégyellnie kellene magát, de nem volt tudatánál, nem volt energiája, sem pedig akarata, hogy véget vessen a rázúduló gyönyörnek. Mámorosan felsikoltott, amikor elérte a csúcspontot és teste annyira megfeszült, hogy néhány pillanattal később megérezte Derek ondóját magában, ahogy jóleső melegséggel borítja el lüktető bensejét.

Magatehetetlenül, zihálva feküdt az asztalon, szótlanul nézve, ahogy a két férfi összeszedelőzködik. – Príma voltál kislány, lehet hogy megint meglátogatunk majd. – mondta Derek röhögve. – Ja, jól mondod, egy kis dugásért bármikor visszajövök ehhez a ribanchoz. -helyeselt Joe. – Aztán vigyázz magadra, nehogy aztán egyszer tényleg benézzünk újra! -vigyorgott Derek és elindult kifelé. Kiérve az éjszakába egymásra néztek: – Hú, ez volt aztán a csaj, öregem. Mit is mondtál, mikor jönnek vissza az ősei Németországból? – kérdezte Joe. Ha jól tudom a jövő héten. Csak nem arra gondolsz, amire én? – Miért ne? Tutira élvezte a kicsike. – Majd meglátjuk, óvatosnak kell lennünk. Holnap eljövünk és megnézzük mennyire tiszta a levegő zsaru ügyileg. Biztosra veszem, hogy elmondja a fakabátoknak, hogy megígértük a másodi menetet. – mondta Derek. – Oké, majd holnap reggel erre sétálok, persze csak tisztes távolból és kifigyelem, hogy éjszakára marad-e felügyelet a kiscsajon, és ha nem, akkor csapunk egy újabb görbe estét, esetleg holnapután. – válaszolta Joe és befordultak a sarkon.

Vivien nagy sokára magához tért a kábulatból és leszállt az asztalról. Megpróbálta végiggondolni az egészet, de nem jutott dülöre. Felvette a telefont és tárcsázta a rendőrséget, akik ígérték, hogy negyedórán belül kint vannak. Gyorsan magára kapott valamit, bereteszelte az ajtót és gyorsan lezuhanyozott. Mire végzett, már csöngettek is a rendőrök, élükön egy zord és mogorva felügyelővel, aki nem is teketóriázott sokat a kérdésekkel. – Kisasszony mondja el mi történt! – Nos, nem sokra emlékszem, fentről zajt hallottam, lejöttem és megláttam a két rablót. – Bántották magát? Mi az ott az arcán? – mutatott rá a felügyelő. -Amint beléptem, egyből leütöttek, sötét volt, még az arcukat sem láttam. Mire magamhoz tértem, már elmentek. – Különös. – mondta a felügyelő. – Ha megengedi, kicsit körbenézek. -Persze, tessék csak. – felelte Vivien. Míg a felügyelő és a rendőrök körbevizslatták a lakást, Vivien arra gondolt, hogy vajon látszik e rajta, hogy milyen ‘izgalmakat’ élt át és, hogy nem az ellopott cuccok miatt idegeskedik, hanem minden idegszálával a másnap éjjelt várja…

Roli és az anyja

Rolinak hívnak 26 éves vagyok. Jelenleg anyámmal élek itthon, apám külföldön dolgozik és három hetente jár haza. Körülbelül 18 éves korom óta izgat az a dolog, hogy anyámnál valamit elérjek, hogy a közelébe tudjak férkőzni. A kapcsolat átlagosnak mondható közöttünk, mindenről el tudunk beszélgetni egymással. Gyerekkorom óta úgy nőttem fel, hogy a családban nem volt tabu a meztelenül járkálás, ezért nem kellett leskelődnöm soha, mindig láttam anyám szőrös punciját. Egyébként ő most 52 éves 160 cm, 54 kg. Apám már 10 éve külföldön dolgozik ezalatt a házasságuk eléggé tönkre ment, ha haza is jön apám 2-3 napra akkor is veszekednek és már nincs közöttük nemi élet, pedig anyám állandóan be van rá gerjedve de apám inkább kocsmába jár, lerészegedik, vagy tévézik. Már-már olyan dolgokat hallok ki a veszekedésből, hogy anyám kiabálja, hogy nem áll fel apámnak, nem tudja kielégíteni, de megcsalni meg nem csalja, sosem volt más pasi nála. Gondoltam egy merészet körülbelül 3 hónappal ezelőtt, hogy megpróbálok rajta segíteni, hiszen nekem is jó lenne, mert izgat az hogy milyen lehetne vele szexelni. Egyre többet beszélgettünk, kérdeztem a kapcsolatukról apámmal. Elmondta nekem, hogy már nem szoktak szexelni túlzottan kéthavonta 1-2 alkalommal, pedig láttam a szemén, hogy ő viszont ki van éhezve. Napról-napra folyamatosan dicsérgettem, hogy pedig milyen jó alakja van, még igy is hogy már 52 éves, hogy sok nő elbújhatna mellette. Közben mivel elhatároztam, hogy meg fogom dugni, minden nap legalább 3-4 alkalommal kivertem, miközben ő rá gondoltam, hogy a szőrös pináját ujjazom, nyalom, szétdugom. Egyik este, amikor a szobámban vertem a farkam, hangosan szólt a zene, így nem hallottam hogy jön fel a szobámba. Kopogás nélkül jött be és hozta a ruháimat, közben megijedtem mikor berontott. Ő is megijedt, zavarba lett, bocsánatot kért és kiszaladt a szobámból.Ezt követően kerülte lent a pillantásomat, próbáltam vele beszélni, de nem akart róla. Letudta annyival, hogy ez teljesen normális dolog, és hogy kopognia kellett volna. Eljött az este, épp lent voltam a konyhában, anyám fürdött. Furcsa módon kiszólt nekem.
– Rolikám, tudnál segíteni egy pillanatra? Én meglepődtem, mert fürdés közben sosem szokott csakúgy behívni.
– Igen, válaszoltam, majd megkért hogy menjek be a fürdőbe.
Csupaszon ült a kádban, és kérte, hogy mossam már meg a hátát. Nem szokott ilyet kérni, meg is lepett, de természetesen készségesen segítettem. Már körülbelül egy perce mostam, amikor hátra nyúlt és elkezdte simogatni a kezem. Felhozta, a délután történteket, hogy mennyire sajnálja és hogy ne haragudjak rá. Megbeszéltük, de sajnos ennyiben maradt a dolog, megkérte hogy most már menjek innentől ő boldogul. Ekkor kicsit csalódott voltam, mert mást vártam, azonban még koránt sem ért véget az éjszaka. Egész éjszaka gondoltam rá, vertem a farkam nem tudtam aludni, majd lementem wc-re. A wc közvetlen anyám szobája mellett van. Nem oltottam fel a villanyt, ezért nem érzékelte, hogy lementem. Csendben voltam, és a szobájából halk sóhajokat hallottam, és azt hogy az ágy folyamatosan ütemesen mozgolódik. Ekkor rájöttem, hogy maszturbál. Nem bírtam magammal, elkezdtem verni a farkamat az ajtaja előtt. Próbáltam belesni, de sajnos az ajtó megnyikordult amikor próbáltam kintebb tárni ő erre felfigyelt, és én meg nem mozdultam meg, de meglátott.
– Rolikám te meg mit csinálsz itt? Abban a pillanatban elraktam a farkam a boxerba.
– Csak a wc-re jöttem le mert megy a hasam, válaszoltam.
– Kijött a szobából, én meg gyorsan be a wc-re.
– Körülbelül két percet voltam ott, aztán mentem a fürdőbe ahol anyám is fogat mosott. Csak egy melltartó és egy tanga volt rajta. Megkérdezte hogy jól vagyok-e? Feleltem, hogy persze, csak valami meghajtott, de már jobb lesz, mert veszek majd be Normaflore-t. Észrevettem, hogy lopva, a farkamra nézeget. Gondolhatjátok alig bírtam magammal. Kezet mostam és jóéjt kívántam neki. Azonban nem tudtam aludni.
Hajnal három volt már eldöntöttem, hogy lesz ami lesz bepróbálkozok nála.
Beosontam a szobába, most ügyeltem arra, hogy ne nyikorogjon az ajtó. Odalopóztam az ágya mellé, kitakarva aludt hanyatt fekve széttett lábakkal egy tangában, melltartó nélkül. Leszállt a lila köd, nem tudtam magammal mit kezdeni. Elővettem a farkam is elkezdtem verni egyik kezemmel, közben lassan nagyon óvatosan elkezdtem cirógatni a melleit a másik kezemmel. Fél perc sem volt elélveztem a hasára, össze-vissza fröcskölve a gecimmel a testét. Nem volt nálam zsebkendő így nem tudtam letörölni róla, visszamentem a szobámba.
Reggel, mikor felkeltem a reggeli készen volt, pedig máskor nem szokott ilyen lenni. Együtt reggeliztünk anyámmal, akire tegnap éjjel rávertem a farkam. Kérdezte hogy aludtam, meddig voltam fent? Válaszoltam, hogy olyan fél 2-ig. Aztán azt mondta, különös álma volt. Én nekem ekkor összeszorult a gyomrom, de nem mondott erről tovább semmit, azonban láttam, hogy rám néz és elmosolyodik. Reggeli után elutaztam egyik haveromhoz, és csak este jöttem haza tőle. Mikor beléptem az ajtón, beköszöntem anyám kijött elém és nagyon meglepett, hogy egy miniszoknyában és egy kivágott top-ban volt, magassarkúval fekete átlátszó harisnyával. Megdöbbentem, mennyire bombasztikus, és megkérdeztem hova megy. Nem megyek sehova, felelte, csak felpróbálta ezt a ruhát, hogy jól áll-e még neki.
– Hogy nézek ki? kérdezte.
– Anya, hihetetlen vagy, annyira szexi és gyönyörű vagy.
– Komolyan? kérdezte ismét.
– Persze, sosem hazudnék neked feleltem.
– Hozzám lépett és adott egy puszit az arcomra, majd mondta, üljek le vacsorázzunk.
Megittunk két üveg bort, közben mindenről beszélgettünk, és felhozta a témát hogy apám inkább kurvázik nem vele foglalkozik, és ezért azt hiszi hogy ő már csúnya, undorító. Az elfogyasztott ital után már én is bátrabb voltam ezért így szóltam:
– Anya, ezt fejezd be hiszen annyira szexi vagy, hogy ha nem lennék a fiad, már ruha sem volna rajtad és letepernélek itt a konyhában.
Felnevetett, és mondta hogy aranyos vagyok és ez kedves tőlem. Mondta, hogy menjünk aludni, mert már későre jár. Előtte lefürdött, majd én is a fürdőbe mentem miután ő végzett. Megtaláltam a szennyesben az aznapi tangáját, felvettem, az orromhoz szorítottam, és vertem a farkam. Anyám hirtelen belépett és csak ennyit hallottam:
– Hű Rolikám, te aztán tényleg nem vicceltél a konyhában hogy letepernél.
– Kissé megijedtem, de anyámat látva, ahogy mosolygott nem raktam el a farkam hanem tovább húzgáltam lassan. Ő sem ment, ki hanem mosolygott és mondta, hogy de szép farkam lett, régen látta már. Igaz hogy csak 14 cm állva is, meg is jegyezte hogy kisebb mint apámé, de már két hónapja látott utoljára élőben faszt.
– Van egy ötletem, mondta, de csak ha megígéred, hogy senkinek nem szólsz róla.
Ekkor megörültem, hogy kicsivel előrébb tudok lépni, és végre lesz köztünk valami.
– Megígérem, feleltem.
– Mi lenne, ha anya megsimogatná a faszodat drágám?
Meglepett a drágám szó, de annyit mondtam, hogy igen anya az jó lenne.
Mellém lépett és szép lassan elkezdte húzgálni. Annyira felizgultam, hogy akkorát élveztem, hogy az egész combja gecis lett.
– Nevetett, azt mondta jól fel lehettem izgulva.
– Most én is szeretnék segíteni, de anyám közbevágott hogy mára ennyi, menjek aludni közben rám kacsintott és kiment a fürdőből. Este nem bírtam magammal, a történtek után és lementem anyám szobájához. Ment a tv gondoltam, hogy fent van. Bekopogtam, megkérdeztem bejöhetek-e? Válaszolta, hogy persze.
Mondtam neki, hogy tvt jöttem nézni vele, a történtek után nem tudok aludni.
– Feküdj csak le mellém, mondta. Oldalasan feküdt, én pedig mögé kerültem. Láttam domborodó seggét a tangán keresztül szándékosan neki nyomtam a farkam, ami rögtön kemény lett.
– Hééé, nagyfiú nem volt elég az előbbi?
– Dehogy volt, mondtam, érezni akarlak én is téged már.
– Nah, jól van egye fene, de senkinek egy szót sem, felelte. Ekkor örültem, hogy végre beadta a derekát. Megfordult és szájon csókolt. Olyan jól még sosem smárolt senki , mint akkor az anyám. Egyik kezével megmarkolta a boxerban a farkam, majd rögtön ki is vette és elkezdte húzgálni. Én sem tétlenkedtem, benyúltam a tangába ami olyan nedves volt, mintha akkor mosta volna ki.
– Azért ilyen mert már maszturbálok egy órája fiam, és folyamatosan rád gondolok már nem apádra. Meglepett ez a mondata, de nagyon boldog voltam, és aminek külön örültem, hogy teljesen frissre borotvált volt a puncija.
– Reméltem, hogy lejössz este még, a fürdőszobai akció után, szólalt meg.
– Anya évek óta erre vágyom, hogy érezzem a pinádat hogy minden zugát körbejárjam.
– Tiéd fiam, mondta anyám és nyögdécselt miközben simogattam a már nedvekben úszó pináját.
Két ujjam könnyedén csúszott a pinába, tövig elmerült benne.
– Nyomj be még egy ujjadat, kérlelte anyám. Én meg rögtön cselekedtem is. Körülbelül két percnyi ujjazás után akkora orgazmusa volt, hogy a szeme is felakadt, sosem láttam még ilyet, és rángatózott vagy fél percen keresztül.
– Ez kibaszott jó volt fiam, kár hogy nem dughatunk mert az anyád vagyok, pedig a faszod is biztos finom.
– Ajj anya, senki nem tudná meg, a mi közös titkunk maradna, mondtam.
– Nem lehet, de képzeld, tegnap mikor rám verted a farkam nem aludtam, már akkor azt akartam hogy ujjazz meg, csak olyan hamar kirohantál, hogy szólni sem volt időm. Azóta, egész nap maszturbáltam, amíg a haverodnál voltál. Annyira vártam az estét, hogy elcsábítsalak.
– Sikerült, mondtam neki.
– Dugni nem dughatunk, de szívesen megkóstolnám a gecid.
– Elállt a lélegzetem, anyám 52 éves és szopni akar.
– Válaszolni sem tudtam, a farkam már tövig a szájában volt, könnyen elfért a maga 14 centijével. Megfogtam a tarkóját, majd ütemesen húzogattam a fejét a faszomra.
Miután tele élveztem a száját nem nyelte le a gecimet, hanem a szájában játszott vele, majd lenyelte teljesen egy nagy nyeléssel. Ekkor jöttem rá, hogy anyám igencsak tapasztalt ezen a téren.
– Sok pornót nézek, mióta apád nem kefél meg, és ott láttam, hogy milyenek is a mai fiatalok.
– Örülök neki, válaszoltam.
– Ha beleegyezel hogy senkinek nem szólsz erről, akkor ezt minden nap csinálhatjuk akár többször is. Leszoplak, kiverem a farkad, megujjazhatsz és kinyalhatsz rendben?
– Rendben van, feleltem.
-Aludhatok veled? kérdeztem.
– Ha szeretnél, igen szívem. Te leszel mától az én kis lovagom, és kölcsönösen segítünk egymáson.
Kikapcsolta a tv-t és egy csókkal elköszöntünk, aludni készültünk.
Nem tudtam aludni meg akartam baszni, ott volt közel hozzám, gondoltam csak megengedi valahogy hiába tiltakozott.
Elkezdtem simogatni a combját, majd csókolgatni a vállát nyakát. Nem aludt még ő sem, csak nevetett, hogy nem elég még ennyi sem, és mondta hogy de kis telhetetlen vagyok. Felém fordult, és smároltunk egyből a bugyijában matattam. Ujjaztam ismét 3 ujjal, de nem engedtem hogy elélvezzen, direkt abba hagytam, mikor éreztem közel a csúcs. Levettem róla a tangát, és levettem a boxerem. a hátára fordítottam és a csiklóját dörzsöltem.
– Anya engedd, hogy megkúrjalak, látom rajtad hogy hiányzik neked a fasz, ne ellenkezz engedj a kísértésnek és élvezz el végre igazán.
– Nem lehet kisfiam ezt már megbeszéltük.
– Ígérem, hogy jobban megbaszlak mint apám, és addig duglak amíg csak akarod, és úgy ahogy csak akarod.
– Ajj de jó lenne drágám, de ne kínozz kérlek, nem lehet családtagok vagyunk.
– Ez sem helyes, hogy itt szétujjazlak, meg hogy leszoptál, akkor a dugás is mehetne.
– Jajj szivem, nem tudom, akarom én is érezni a kemény faszod, de félek hogy nem tudnánk leállni ezzel és lebuknánk ha apád hazajön.
– Majd akkor nem csináljuk kibírjuk azt a három napot.
Közben a farkamat már a puncija bejáratánál húzogattam a nagyajkaiban.
– Jajj szivem, ahhh uhh. nyögött anyám.
– Na csak egy kicsit hadd rakjam be, csak a makkomat, egy pár másodpercig, hogy érezzem a pinád melegét.
– Na jól van, de ígérd meg hogy csak egy kicsit kicsim. Én kaptam az alkalmon és nagyon lassan betoltam a makkom majd ki. Anyám nagy sóhajokkal nyugtázta hogy nagyon jó amit csinálok. Gondoltam egy merészet és tövig nyomtam neki. Egy nagy nyögés volt a válasz rá. Ismét kihúztam és visszanyomtam, ismét nyögés.
– Ajj kisfiam ezt nem szabad, de rögtön ekkor rám nézett, megfogta tarkóm magához húzott és a fülembe súgta:
– Azt akarom, hogy kefélj szét, bassz meg jól ha már apád nem tudott rendesen!
– Úgy lesz anya, válaszoltam.
Körülbelül két perc sem telt el és egyszerre élveztünk el, anyám pináját tele lőttem. Nem vettem ki belőle, csak lelankadtam kicsit a pinájában.
– Ez tényleg jó volt kicsim, mondta anyám.
– Na ugye én megmondtam, tudtam én hogy faszhiányod van.
– Az van már régóta, de szeretném ha még folytatnák tovább. Van kedved?
– A lankadt faszom egyből megkeményedett -e szavak hallatán, és ismét elkezdtem neki nyomni a farkamat. Nagyon csúszott a benne lévő gecitől, ezért kicsit megálltunk, megtörölgette magát majd megkért , hogy feküdjek hanyatt mert most ő akar beleülni a faszomba. A faszom rögtön eltűnt benne, úgy szippantott be, mint egy fekete lyuk. Olyan jól lovagolt, közben a seggét markolásztam, vagy a melleit gyűrtem. Anyám kétszer elélvezett ismét, mire én is ismét tele lőttem a lyukát.
Ezután abbahagytuk, és megkért, hogy aludjak külön, mert ha itt maradok akkor reggelig baszunk.
Nevettem és mondtam, hát azt kéne pedig. De erre ő jött a munkával, hogy reggel korán kell kelnie és dolgozni mennie. Megígérte, hogy minden nap baszunk, ha nincs itthon apám, de ha itthon van akkor meg valahogy sunyiban megoldjuk. Így egy csókváltás után felmentem a szobámba, jól kiélvezett fasszal, anyámat megdugva.

Családi szex történet

Történetemet úgy kezdem, hogy ami megtörtént, lányom és én köztem, az elsősorban a lányomnak, másodsorban a véletlennek köszönhető!

A feleségemmel és tizennégy éves, nagyon szép és fejlett kislányommal, Erikával élünk egy vidéki kisvárosban, jó harmóniában és szeretetben. A feleségem a helyi kórház elismert orvos belgyógyásza.

Én, pedig az egyik helyi szupermarket felelős vezetője, igazgatója vagyok. A lányom még általános iskolába jár, nyolcadik osztályos.

Mivel feleségem idejét, a munkája jelentősen lekötötte, ami azt jelenti, hogy este hattól másnap este hatig tart, az-az 24 órázik, aztán két nap szünet, így szinte csak én mellettem nőtt fel a kicsi lányom. Én foglalkoztam vele, nap, mint nap. Kisebb korában szinte mindig közöttünk aludt. Erről később kezdett leszokni. De a mostanában újra kezdte, eme szokását, és egyre többször bújik közénk. De, ha a feleségem, nincs otthon, az-az minden harmadik nap, a kórházi ügyelete miatt, akkor biztos, hogy bejön, és velem alszik! Mivel eléggé félénk volt, így nem tűnt nekem (nekünk) ez fel! Tényleg nem szeretett egyedül aludni. Korábban többször szóvá tette ezt, és bekérezkedett közénk.

Már kezdett cseperedni, nőttek a cicijei, karcsúsodott a teste, tehát nőiesedett.

Az utóbbi időben, amikor velem aludt, azt vettem észre, hogy egyre jobban simul a kis testével éjszakánként hozzám. Néha ara ébredtem, hogy ha hanyatt feküdtem, ő, pedig az oldalán, hozzám simulva, felrakta a lábát az én testemre, többnyire a farkamra.
Családi szex történet részletei…