Anyu lett a nőideálom és a kurvám

Amikor anyámnál egyszer bebuktam a pornóval, azt hittem gáz lesz. Aztán elkezdtünk beszélgetni a szexről, majd közeledni egymáshoz minden tekintetben.


Elhúzott sötételőfüggönyök, a számítógép csöndes, néha meglepve fel-erősödő zúgása, anyu szöszmötölése odakint. Én csak ültem az ágyam szélén jólesően vakarózva, bal kezemben a kávéval, mintha el sem hinném, hogy ott van. Kint lehetett vagy harminc fok, úgy nyolc óra magasságában; álmosan néztem a függönyök résein beszűrődő júliusi izzást, és az igazat megvallva szerettem volna, ha legalább vagy tíz fokkal hűvösebb lenne. Kedvetlenül megittam a kávét, aztán kisétáltam a konyhába.
-Úgy készülj, hogy ma tiéd a mosogatás. – fenyegetett meg anyu, és láttam rajta, hogy komolyan gondolja. – Nekem itt van a padlástér. A szobádban eszel?
Mindig csodálkoztam rajta, hogy tud a korai kelés ellenére is olyan friss lenni mindig; arckifejezése általában olyan volt, mint akit éppen most vertek fel valami nagyon szép álomból, és nem tud kikerülni annak hatása alól. Kinyitot-tam a hűtőszekrényt. – Igen, ha nem baj … Korán keltél?
Rámnézett. Ajka szélén mindig ott bújkál valami, kifejezetten az én buta kérdéseimnek szánt cinkos kis mosoly. – Ha fél hét neked korán van … Hékás, én bevásárolni is voltam már.
-Ezzel most felvágsz.
-Úgy aludtál, hogy azt sem vetted észre, hogy megpusziltalak.
Erre el kellett vörösödnöm. Sosem tiltakoztam a puszija ellen, csak akkor, ha többen is voltak körülöttünk – vagy ha apu a közelben volt. Vágtam egy fintort, és gyorsan megpusziltam az arcát. Szőke haja megint a szemébe lógott, én meg akaratlanul is elsimítottam onnan – de amikor lehajolt a lapátért, az a tincs megint odahullott.
-Hagyd csak, a héten majd elmegyek fodrászhoz. – már az ajtóban voltam, amikor utánamszólt. – Mész ma valahová, egyetlenem?
Húha. Ilyenkor valamit tervez, már abból láttam, ahogy nagy levegőt vesz és lehúzigálja melléről a trikót. – Nem. A mai programom az lesz, hogy végre ki-játszom magam. – és mutatóujjammal úgy doboltam a tálca szélén, mintha legalábbis az egér bal gombja lenne.
-Hát, ha van feles energiád, akkor délután segíthetnél nekem odafent. – és a partvis nyelével a mennyezet felé bökött. – Szeptemberre rendet kell ott rak-nunk, mire jönnek az új albérlők.
-De csak délután! Addig is van egy lezáratlan ügyem Gandhival.
Anyu csak pislogott, és meg gügyén kacarászva visszamentem a szobámba, kezemben a szendvicsekkel rogyásig rakott tálcával. Gyorsan beizzítottam a Civilization 3-at, és mire betöltötte a gép a játékot, én már be is vágtam egy fél szendvicset. Akkor Hammurabi volt a karakterem, és bosszantott, hogy Gandhi, felrúgva a meg nem támadási szerződést, összefogott Kleopátrával ellenem. Talán egy óra múlva döntöttem úgy, hogy fel kellene állni és meg-mozgatni a tagjaimat; a vállam és a karom mindig borzasztóan el tud zsib-badni a gép előtt ülve. Visszavittem a konyhába a tálcát, anyu könnyezve vágta fel éppen a hagymát, kézfejével törölgetve a szemét.
-Mikor mosogassak?
Szipogva válaszolt, dühösen az asztalra csapva a kést. – Akár most is neki-láthatsz, ha a dalai láma engedi … A fenébe is, nem tudom, miért vacakolok ennyit ezzel a kurva hagymával.
Feszengve tettem le a tálcát. Anyu zsebkendőt ráncigált elő a sortja zsebéből, azzal törölte meg a szemét. Tudtam, hogy kemény hete volt, bíróság, ügyvéd meg minden … én meg csak hallgatásommal asszisztáltam hozzá. Melléléptem, és sután megsimogattam a derekát; éreztem, hogy el-ernyed a háta egy pillanatra, majd megfeszültek újra az izmok. Feszes volt mindene, mint valami gitárhúr.
-Tudok segíteni valamiben?
-Csak a takarításban. Nem értem. – kifújta az orrát. – Egész héten semmi bajom nem volt, most meg felmérgel ez a kis hagyma. – hirtelen, egy félfordu-lattal megfordult, és átölelte egy pillanatra a nyakamat bal karjával, és megint megpuszilt száraz ajkaival. Megsimogattam a fenekét, csak úgy; gyönyörűen és éretten gömbölyded volt ez a berendezés mindig, és meglepően melegnek éreztem a sort csúszós anyaga alatt. Mosolya végre szétterült az arcán. – Nem viszed onnan a kezed?
És játékosan meglegyintett a konyharuhával.
-Szóval? – sóhajtottam. – Mit segítsek?
-Mondom: délutánig semmit. Addig is ne legyél útban. Ne is lássalak.
Kicsit megkönnyebbülve ültem le a gép elé. Anyu ritkán borul ki. Nem szereti a bánatát magába fojtani, és tőlem is elvárja, hogy megosszam vele gondjaimat. Talán ezt nem értette meg apu. Szórakozottan levettem a pólóm, mert egyre fülledtebb lett a hőség, rossz még belegondolni is, hogy délután takarítanom kell, ráadásul a tetőtérben …
Újabb óra telt el. Vészesen közeledett a nyugdíjazásom ideje, közben Gandhi mérnökei már mindenféle ketyeréket építettek a készülő űrhajójukba … Észre sem vettem, ahogy ebédidőbe fordult lassan a nap,csak azt, hogy anyu lép be a szobába. Szeme tiszta volt, vonásai frissek, haja vizes – biztosan megfürdött. Megállt az ajtófélfának támaszkodva, és diszkréten köhintett.
-Hahó. Én is itt vagyok.
-Tudom. – feleseltem. – Hallottam, amikor bejöttél. De miért kopogtál? -Hátrafordultam. Megint halványzöld trikóját húzogatta, meg-meglegyezve annak szélével a hasát. Elég nagy mellei vannak anyunak, és néha mások előtt is csinálta így – csak szórakozottságból. A hasa sosem volt igazán lapos, puhán és barnán domborodott elő; és ahogy az ajtófélfának támaszkodott, széles csípője és kemény combjai még teltebbnek tűntek. Nagy körülmé-nyesen kiléptem a játékból, és elzártam a gépet.
-Hát, nem tudtam, éppen miben zavarlak meg … – már megint az a mosoly. Ilyenkor nem lehet tudni, viccel-e vagy komolyan beszél.
Akkor rendeztem át a szobát és fordítottam el a számítógép monitorát másik irányba, amikor anyu legnagyobb megrökönyödésemre áthajolt egyszer a vállam felett, és azt mondta, hogy nem hiszi el, hogy ezeket a csajokat nem piszkálták komputerileg. Hát a szívbajt hozta rám, és én ijedtemben azt is elfelejtettem, hogyan kell bezárni a képnézegetőt, csak kattintgattam ide-oda.
-Most jobban érdekel a játék … De ha érdekel, ebéd után megnézegethetjük azokat a képeket. Még megvannak.
Legyintett. – Kösz, nekem más dolgom van. És ne kezdd, hogy féltékeny vagyok. Nekem legalább mindenem természetes. -Gyorsan másfelé fordultam zavaromban, a pólómat keresgéltem. Mire felvettem, még mindig ott állt az ajtónak dőlve, tűnődve, ajkát beharapva, mint amikor nagyon eltöpreng valamin,a padlót nézve. Én meg gyorsan újra megsimogattam a csípőjét, és belecsókoltam a nyakába vállának finom hajlata mentén, hogy meglepetésében felsikkantott; éreztem rajta a hagyma szagát épp úgy,mint a tusfürdő és a zuhanyzó párás illatát. Úgy meglódult egy pillanatra a szívverésem, mint az imént, a konyhában.
-Menjél már. Mosd meg a kezed. – mondta elgyengülve … aztán minden átmenet nélkül átfonta két karjával a nyakam, kemény melleit az én mell-kasomnak préselve, és megcsókolta a szájam szélét. Aztán elengedett; csak úgy izzott az arca, én meg csak álltam, mint a sóbálvány. Aztán, ha rekedtesen is, de hamar megjött a hangja. – És teríts meg. Menj már.
És rácsapott a fenekemre. Csak úgy biztatásképpen.
Csendben ebédeltünk meg. Szólt mindenfelől a déli harangszó, a rádióból meg kintről; aztán a hírek. Robbantás itt, hurrikán ott, csupán a mi konyhánk-ban van ilyen csend. Anyu, miközben feltálalta a nagy nehezen elkészített pörköltet, dudorászott magában; akkor tűntek csak fel olyan apróságok ,mint hogy borotválja a hónalját vagy hogy másik trikó van rajta, mint délelőtt. Szűk kis konyhánk van egyébként, a hűtő mellé bepréselt ebédlőasztal mellett ketten épp hogy elfértünk – normális körülmények között a szék alá húzott lábakkal. Most azonban mindketten kinyújtottuk lábunkat, anyu az enyémen pihentette az övéit. Egyszer, a bal kezemmel megérintettem; ugyanolyan tömör, meleg húsból volt, mint a feneke. Anyu kezében megrezzent a villa, de nem nézett rám, én meg nem akartam tovább játszadozni.
Igazság szerint olyan erekcióm volt ebéd közben, hogy az már szinte fájt. Lopva anyura néztem, de ő nem figyelt rám, hanem a híreket hallgatta. Moso-gatás közben is igyekeztem szorosan a mosogatóhoz tapadó magatartást folytatni, miközben anyu ide-oda járkált, leszedte az asztalt, elémrakta a szennyes edényeket – közben melle neki-nekilibbent a könyökömnek. Szemem sarkából figyeltem, ahogy lehajol, hogy visszatolja a székeket az asztal alá, vagy kinyitja a hűtőt; nagy mellei kelletlenül követték felsőtestének mozgását, nehézkesen ringva közben. Egyszer meg is álltam, és megittam két pohár vizet hirtelen. A meleg. Csak a meleg.
Egy kicsit leültem még játszani, de nem ment a játék; határozottan vesztésre álltam a civilizációk nagy párharcában. Csak ültem a vibráló monitor előtt. Az ajtó csukva volt. Kiléptem a játékból, és megnyitottam a képnézegetőt – de előbb úgy gondoltam, a biztonság kedvéért kinézek a konyhába. Anyu nem volt ott; a hálószobából hallottam hangokat. Nyitva hagyta az ajtót. Éppen akkor vette le a trikót, a szekrényben keresett valamit. Hangosan dobbant a szívem, ahogy néztem csupasz hátát, rajta a bikinifelső által hátrahagyott világosabb tanúvonallal. Épp csak hátra tudtam lépni, ahogy megfordult; aztán nagy garral visszaléptem, mint aki most jön a konyhából.
-Anyu, itt vagy?
-Itt vagyok, a szobában. Súgjad, kicsim.
Félig elfordult, így csak egy pillanatra láttam karja alatt elővillanni szép, fejlett jobb keblét. Nagy levegőt vettem. – Mikor megyünk takarítani?
-Ha ráérsz, és nem anyád stírolásával lennél elfoglalva, akkor hallottad volna, amikor azt mondom, hogy amint átöltöztem, mehetünk.
Azt hittem, ez komoly letolás, és már leforrázva indultam is volna kifelé, ami-kor nevetve utánamszólt: – Hé, azért segíthetnél egy picit. – és mutatta a bikini melltartójának szabadon lengő pántját. Odaléptem.
-Sosem tudom, mikor hülyéskedsz, és mikor vagy mérges. – mondtam duzzogva, és összekapcsoltam a pántot.
-Jaj, fiam, ha valakinek, hát neked érezned kellene a különbséget. Mindig ilyen izzadt a kezed?
-Meleg van. – komótosan végighúztam ujjaimat a megcsavarodott pánton, aztán egy pillanatra megállapodtam kétoldalt mellei hajlatán. Úgy álltam mögötte, orrommal jó illatú hajában. – Nem félsz, hogy leszakad a melltartó? Nem ekkora súlyra tervezték. – és elkalandoztak ujjaim, becsúszva a pánt alá, ezúttal felülről simogatva kebleit.
Bugyborékolva felkacagott, és én boldogan jöttem rá, hogy kibővültek játékom határai. Remegett a kezem, amikor visszahúztam.
-Elférnek azok ott. Mi bajod van egyébként a nagy mellű csajokkal? – folytatta az évődést.
-Semmi. Imádom őket.
-Ó. A következő áldozat meg a popsim lesz, mi?
Úgy gondoltam, rakok még rá egy lapáttal, és most kissé ráérősebben simo-gattam meg fenekét, ezúttal elkalandozva a sort gumírozott pántja alá. – Gyönyörű feszes. Nincs ezzel gond. – mondtam rekedten.
-Csak bókolsz. – megsimogatta az arcom. – Amíg én elkészülök, felvihetnél pár dolgot a padlástérbe. Mosogatószert, ilyesmit.
A padlástér furcsán meghitt terület volt számomra mindig is. Apu sorra becsődölő vállalkozásai közül kétségtelenül ez volt a legsikeresebb; tíz éve mindenféle figura megfordult nálunk, és a kétszer három ágyas albérlet na-gyon jól jövedelmezett. Gázkitermelők, idénymunkások, útépítők, de laktak itt varrónők is egy évig nem kis örömömre és anyu bosszúságára. Kinyitottam az ablakokat, borzasztóan megállt odafönt a levegő; három hónapja nem is járt fönt senki sem. Kiálltam az utcára nyíló nagy erkélyre, onnan néztem, ahogy vibrál a levegő az aszfalt fölött, amíg meg nem hallottam anyu lépteit. Valami jelenség volt zöld bikinijében, és csak addig tartott a varázs, amíg a kezembe nem nyomta a porszívót.
Késő délutánig dolgoztunk; ezúttal mélyebb és meghittebb volt a csend, mint ebéd közben. A porszívózással igyekeztem minél hamarabb végezni, hogy a közelében lehessek; együtt mostuk le az utcai, kisebbik szoba ablakait. Volt valami álmatag, derűs hangulata az egésznek, amikor mindketten saját gon- dolatainkkal vagyunk elfoglalva, nem is nézünk egymásra, egy-két szót váltunk csak … Én persze néha rápillantottam, néztam, ahogy szőke haján fénylik a délutáni nap,vagy ahogy felnyúl, hogy elérje az ablak felső részét is, és meg-feszül a teste, hasa keményre nyúlik, keblei az üveghez lapulnak …
Öt óra felé, amikor már lihegtünk a melegtől és a fáradtságtól, anyu elővarázsolt a hűtőből egy palack hideg kólát; kiderült, hogy már egy reggel felhozta ilyen esetekre. Leültünk békés egyetértésben az ágyra, az utcára nyíló ablak tárva-nyitva; akkor éreztem csak, milyen szomjas vagyok, nem is ittam semmit dél óta.
-Ne olyan mohón. – nevetett anyu. – És hagyják nekem is.
Egy pohár volt csak fent. Töltöttem neki kólát, és ő jólesően megitta; bal keze a combomon pihent. Rövidnadrág volt rajtam, más semmi, és éreztem, hogy mocorog a farkam teste közelségétől, ahogy száraz ujjai motoznak combomon.
-Furcsa. – maga elé emelte a poharat, és szürke szemeivel bandzsítva nézte az üveg alján maradt jégtörmeléket. Mondanivalója azonban ellentmondott vicces arckifejezésének. – Apáddal nem tudtunk sohasem ilyen harmóniában dolgozgatni. Valamelyikünk mindig ellent akart mondani a másiknak.
-Muszáj most róla beszélnünk? – kérdeztem feszengve.
Rámnézett hosszan, ahogy szokott, aztán megsimogatta az arcomat, kezét ottfelejtette fülemnél, míg másik keze a jéghideg pohárral a combomon pihent. Én meg ügyetlenül átfogtam a derekát. Talán egy percig feszengtünk így egymás mellett, míg végre meg nem mozdultam, kezem a derekáról a vállára csúszott, így húzva őt magamhoz. Cserepes, duzzadt ajkai a fülemet súrolták, aztán nagysokára megcsókolta alig érezhetően a nyakam. Most még, jutott eszembe, most még mondhatom, hogy nem, ez még belefér úgy-ahogy egy anya-fiú kapcsolatba, nem is követné második csók az elsőt, de bal kezem már mozdul is, és megfogom a jobb mellét. Határozottabb most a csókja, én pedig felbátorodva kezdem masszírozni azt az elomló gömbölyűséget. Érzem tenyeremen, mekkorára duzzadt a bimbója, ajkai ekkor már arcomon járnak, majd szájam szélén … Visszacsókolok, erre keze el-mozdul a combomról, és farkamra csúszik. Lehunyt szemmel csókolom, mert egyszerűen nem merek a szemébe nézni, nyelve a számban, közben előveszi a farkamat.
-Nem mersz rámnézni? – kérdezi hirtelen, egészen komolyan.
-Nem. – válaszolom, és elengedem a mellét, mire ő is visszahúzza a nadrá-gomat a helyére. – Ne haragudj.
-Haragudni? – lepődik meg. – Már miért kéne haragudnom?
Ég az arcom, ahogy válaszolok: – Mert gyönyörű vagy.
Elég buta válasz, nevet is rajta, majd belekócol a hajamba. – Fáradtak vagyunk mindketten és izzadtak meg porosak. Mi lenne, ha megfürödnénk?
-Most ..?
-Hát, ha te kibírod estig, akkor várhatunk is.
Ezen a válaszon elrágódok egy kicsit, miközben ő feláll, és leveszi mell-tartóját. Bimbóudvarai nagyok és sötétek, bimbói visszasüllyedtek újra alap-állapotba; derekán a kis hurkácskák medrében verejték csillan, ahogy mozdul. Hátat fordítva nekem húzza le a bikinialsót is, elbűvölve nézem nagy fenekét, ahogy ring az egész, ahogy mozog. Szó nélkül kimegy a fürdőszobába, kis-vártatva hallom is a zuhany sziszegését, ahogy beállítja. Miközben levetkőzök én is, eszembe jut, hogy amikor lakók vannak, odalent mi is halljuk mindig, amikor zuhanyoznak. Kissé hülyén érzem magam, mert a fütykösöm félmere-ven lengedezik összevissza lépés közben; anyu nekem háttal áll a zuhany-rózsa alatt. Köhintek, nehogy megijedjen – nem tudom, miért gondoltam azt, hogy megijedhet – és mögélépek.
Sokáig csak simogatom, gyönyörködtem benne. Imádom a testét, nem tehetek róla. Megmostam izmos hátát, gyűrögettem derekán a hurkácskákat, aztán fenekének vágatába csúsztattam a kezemet. Hirtelen hátranyúlt, és a bal kezemet a mellére húzta; tusfürdőtől volt síkos a bőre, és én elkezdtem masszírozni a bimbóját. Keménynek és rugalmasnak éreztem. Közben odalent matatva széthúztam hátulról szeméremajkait, és közéjükszúrtam középső ujjamat; aztán ahogy egyre feljebb tornásztam magam hüvelyében, mutató-, majd gyűrűsujjamnak már sokkal könnyebb dolga volt, így matattam három ujjal anyuban.
Végre megfordult. Valamivel alacsonyabb nálam, le kellett hajolnom, hogy meg tudjam nyalni a mellét, amit ő adott a számba készségesen. Újra meg-kerestem csatakos szeméremszőrzetében a szűk nyílást, és felnyomtam megint neki ujjaimat egyenként. Bimbócskája ott volt végre a számban, türelmetlenül szopni kezdtem, így is maradtunk néhány percig – vagy egy pillanatig ..? – amikor eltolta zihálva arcomat a mellétől.
-Ezt tanultad te a lányoknál? Ne siess már annyira. Mert neked mindig rohannod kell valahová.
Ezzel letérdelt elém. Félresöpörte arcából csatakos haját, és kezébe fogta fütykösömet. Finoman lehúzta a bőrt róla, majd ajkai közé szívta a makkomat, azon járatta a fejét, hogy kiszállt a lábaimból az erő. Nem engedte beljebb egy jottányival sem, csak nyelvével ingerelte a hegyét, éreztem ,ahogy beljebb próbál férkőzni a nedvedző kis résbe, aztán feladja, és makkom aljának, annak a hihetetlenül érzékeny kis koronának szenteli minden figyelmét.
-Anyu. – próbáltam neki mondani, de ő csak szopott tovább állhatatosan, én meg nem tehettem mást, minthogy fejére nyomjam kezem; löktem egy nagyot a csípőmön, amikor éreztem, hogy vége, és belelövelltem a szájába. Ő nem kapta el a fejét, szaporán nyeldekelve fogadta ondómat. Reszkető lábakkal álltam, majd lecsúsztam a nedves csempe mellett. Ő meg csak mosolygott; felállt, majd kiöblögette a száját a kézmosó csap alatt.
A kisebbik ,napsütötte szobában ülve vártam; azt mondta, feltétlenül fel kell még valamit hoznia. Sejtettem, mi az, és a gyomrom már a puszta gondolatától is görcsbe rándult. Időbe telt, míg visszaért, hiszen a lépcső a lakáson kívül volt, újra fel kellett öltöznie, meg lemennie, kinyitni az ajtót, bemenni a hálószobába, kinyitni azt a fiókot, amelynek tartalmából én is vettem már kölcsön, persze apu tudta nélkül … Nem tudom, mennyi lehetett az idő akkor, hat órára járhatott talán, de a forróság tovább vibrált odakint, mint délben.
Anyu öléről mindig az jut eszembe, hogy termékeny. Amikor leheveredett mellém az ágyra, úgy tárult fel előttem puncija, mint valami nagy, húsos virág. Tudtam, hogy most azt csinálok vele, amit akarok, felhúzom a kotont és belenyomom a farkam, csak győzzön kapálózni … De nem siettem, és nem volt még akkor sem igazán merevedésem, amikor megnyalintottam először a csiklóját. Előtte inkább végigpuszilgattam kemény combját; azok belsejét valahogy puhábbnak és simábbnak éreztem, mint a lányokét, akikkel eddig dolgom volt ezen a téren. Fanszőrzete is dúsabbnak tűnt, mint az övék, hiába volt precízen körbeborotválva, mégis olyannak éreztem, mint a drót. Még vizes volt odalent, le lefetyeltem bozontjáról a vizet, aztán duzzadt kis csiklóját vettem célba, közben pedig ujjaztam, ujjaim szinte otthon voltak már hüvelyében. Nem igazán volt türelmem ehhez a játékhoz, de éreztem, mennyire jó neki, aztán meg már egyre jobban ízlett …
Teljesen elzsibbadt a nyelvem. Suta, nyálas csókot nyomtam a mellére, miközben ő felült. Akkorra rendesen kemény voltam. Szétkente az előnedvet a makkomon, amely csak úgy vágyta megint puha száját, majd ráhúzta a kotont. Remegett a keze, szerintem már nagyon türelmetlen volt ő is, megint csókolta az arcomat meg a számat, miközben beléhatoltam. Ernyedtnek éreztem magam alatt testét, néha bimbói után kaptam számmal, de a végén már nem tellett tőlem többre, mint hogy a nyakába lihegjek … nem néztem közben az arcát, pedig egész délután azon fantáziáltam, hogy nézem majd, ahogy élvez. Ehelyett inkább lökdöstem szorgalmasan, ő meg csípőmre fonta combját, még mélyebben akart magába fogadni, és én egészen mélynek éreztem őt, ahogy dugtam. Onnan tudtam, hogy elélvezett, hogy a fenekembe markolt és szaporán lihegni kezdett, ennyi hangot adott csak ki, más semmit … aztán el-ernyedt, én pedig még löktem kettőt, és kész voltam, mint a házifeladat. Rá-borultam, ő pedig megcsókolt újra meg újra.
-Most hülyének tartasz, ugye? – kérdezte később, amikor legördültem róla.
Bágyadtan ránéztem. Kisimult volt az arca, mosolya mégis fáradt. Azt hittem még néhány perccel ezelőtt, hogy elélvezek, és vége – ehelyett újra meg-csókoltam nagy merészen a száját. – Én is csak annyira vagyok hülye, mint te.
Bal könyökére támaszkodott, úgy hajolt fölém – mellei a bordáimra felakadva, haja az arcomban. Aztán kicsit feljebb húzódzkodott, ajka így egy magasság-ba került az enyémmel.
-Egyezzünk meg abban, hogy mindketten jó nagy hülyeséget csináltunk. – nevetett. – És nehogy lelkifurdalásod legyen nekem.
-Majd igyekszem. Mikor fejezzük be a takarítást?
-Majd holnap. – ásított, majd felült. – Ha lesz hozzá kedved, és nem azon jár az eszed, hogyan győzzél a buta játékaidban. Meg hát hosszú még ez a nyár… lesz mindenre időnk.
Felültem én is. Felkapta bugyiját meg melltartóját a földről, én pedig meg-csókoltam még gömbölyű vállát gyorsan. Úgy tett, mintha mi sem történt volna, álmosan öltözött fel, egy pillanatra ért csak hozzám, akkor, amikor megcirógatta az arcomat kézfejével.
És csak mosolygott.

Átverésből dugás

Ildi átveri a lányát amiből az sül ki hogy Mesit megdugják mindkét lyukába és egy édes hármasba csöppen

Mesi már 16 éves ildi eldöntötte hogy most már jöjjön aminek jönnie kell.Ildi megismerkedett egy nőgyógyásszal és vele tervezte meg. Először ildi mesi minden bugyijába viszketőport szórt .Ez meg tette a hatását Mesi egyre többször kezdte ott vakarni míg oda ment Ildihez hogy baj van.Ildi elvitte a nődoki barátjához Tamáshoz.Bejelentkeztek a rendelőbe.Majd behívták mesit ildi is ment vele .
Tamás először elbeszélgetett vele:
Hány éves vagy?-kérdezte tamás
16-felete mesi
Rendszeres a menstruációd?
igen
szűz vagy?
igen
ekkor ildi ránézet tamásra tamásra meg vissza mesi nem is értete mi van
tamás megkérdezte még hogy dugot e fel valamit magának a fenekébe
mesi azt válaszolta igen
utána azt kérdezte hogy anyukád e a legszebb nő?
mesi habozva de igent mondott
Utána levetkőzőtt teljesen meztelenre és felfeküdt a vizsgáló asztalra
tamás mondta neki forduljon meg és pucsicson be tamás adott neki egy lázmérőtt a szájába és egyet bedugott a fenekébe .
majd mikor jelzett kivette és láttam hogy ami a fnekébe volt szaros lett . erre mondta ide kelleni fog egy beőntés de mesi legnagyobb bajára csak régi fajta készlet volt .Mesi ugyan úgy maradt tamás hozott egy tasak vizet es a beőntő készletet .a készlet olyan volt hogy a cső végén volt egy felfújható rész ami megakadályozza hogy ki csússzon .tamás bedugta neki majd felfujta mesi ettől fájdalmasan nyöszörögni kezdett majd tamás elkezdte engedni a vizet.mikor kész volt mondta tamás mennyen be a wcbe de csak akkor vécézhet ha az anya megengedi.Mesi az anyára nézet és mondta elcsukló hangon anya vécézhetek?
Ildi kicsit késleltetve de mondta hogy igen.ekkor mint egy vulkán tört ki minden mesiből tamás és az anya láttára .ezután mesit vissza ülteték a székbe .Tamás először kívülről vizsgálta meg a puniját .utána megszólalt hogy baj van .Belső fertőzés és csak egyféleképpen lehet gyógyítani .Mesi mindegy hogy hogy csak most azonnal mert nagyon viszket.Tamás újra ildire nézet ildi bólintott. Majd egy szemfedőt rakott mesi szemére mesi semmit se látott csak mély sóhajokat hallott mint kiderült ildi leszopta tamást .majd valaki oda hajolt és elkezdte nyalni ildi égő punciját ő erre:ne ez fáj inkább hagyjuk .az anya rászólt mesi nyugodj le majd valaki odalépett és elkezdett vele csókolózni .ettől ki ment a fejéből mi történik ott lent mikor abba hagyták a nyalást akkor kezdett valami feszítést a nunijánál egyből tudta mi a helyzet hogy tamás dugja és az annyával csókolózik .Majd mesi egy eszméletlen fájdalmat érzet .Átszakadt a szűz hártyája
Ildi ekkor levedte a szemkötőt és igy dugtak tovább a történetnek nincs vége folyt köv..

Csoportos szex

A házasságunk (Juli+Zoli) rövid története: főiskola-házasság-albérlet-nagy szeretkezések-
örökségből-társasházi lakás, és itt tartunk, íme:
Nekünk tetszett, szintenként két lakás volt.
Izgultunk, vajon milyen a szomszédság? Nos hamar kiderült!
Beálltam a közös garázsba, és épp pakoltam, amikor mellém gördült egy kocsi, kiszált egy nő! Akkor itt az idő a bemutatkozásra, gondoltam. A kocsit megkerülve odaléptem a kezem nyújtva, abban a pillanatban a kezéből kicsúszó palack a földön széthasadva felfröcskölt, egészen a blúzomig beterítve valami piros löttyel.Bambán egymásra néztünk, ekkor elkapva a csuklómat,húzott a lépcső felé! Gyere gyorsan, gyere mert beáztatom, kár lenne a ruhádért, olyan csini mint te vagy…Egyébként ki vagy , még nem találkoztunk, lihegte a lépcsőn vonszolva! Hát még jó is , nevettem el magam! Az új lakó a másodikon. Akkor a szomszédod vagyok, Irén! Ugye jól bemutatkoztam, nevette el magát!
Felértünk, nem engedte el a kezem, húzott a lakásához, gyere gyorsan… De itthon vagyok majd elintézem én…ellenkeztem! Nem, gyere csak!
Leültetett az ebédlőben, és jött egy trikóval, vegyük le gyorsan a blúzt, még megmentjük. Vedd a szoknyád is. Nálam lehetsz bugyiba, de még annélkül is, nevetett a saját viccén-, még nincs itthon a férjem!
Bocsi, disznó vagyok, csak gondot okoztam neked, ezzel a nyakamat érintve elörenyult a szék mögül, és elkezte kigombolni a blúzom, kétoldalról enyhén símitva a melleimet!
Megdermedtem, majd a harmadik gomb után megállt, és sűrű bocsi bocsi, között elvette a kezét. A végén a szomszéd asszonyom kölcsön köntösében mentem haza, a tiz lépésnyire lévő lakásunkba. A konyhaasztálnál üllő férjem kezéből kiesett a kanál, és tészta lógott a szájából, amint meglátott egy rövid selyemköntösben, harisnya nélkül a tüsarkumban belibegtem.
Rögtön megmagyarázom…!
Hát így kezdődött, az új szomszédság, de később jó viszonyba kerültünk egymással.
Irén és a férje még aznap este átjöttek, sűrű bocsánatért esedezve, miközben Irén bocsi-puszija majdnem a számra sikerült! A szemébe néztem, ne haragudj biztos a pia..Irén evvel elintézte, átölelt majd majdnem a számra sikerült a bocsi puszija.
Hirtelen a szemébe néztem ! Ó, egy kicsit sok volt a pia, ne haragudj, mondta.
A fiúkon látszott a szimpátia, már elsőre fesztelenül dumáltak!
Elalvás előtt beugrott néhány részlet a napból -a trikó felajánlása-, -a bugyi nélküli- elejtett megjegyzés, a -majdnem szájra puszi-, na meg azok a szemek.
Béla a szomszéd sokat segítő ember volt, a berendezés, a fúrások, tiplik szerelések nagymestere, és minden kész lett a keze alatt. Irén is naponta átjárt, olyan kis női pletyklkodásra! Irén állitotta, ő biztos benne, Bélája hű hozzá, más nőre nem ácsingózik.
Gondoltam magamban,-ha tudnád-, a mult nap épp szerelt a szobánkban, én meg felnyúltam a szekrény tetejére, elfelejtve, hogy az előbb dobtam a gépbe a bugyim, és nem vettem másikat, mivel épp csöngetett a Béla!
Nyakig elvörösödtem, Béla mosolygott, ha majd tegeződünk , mondok neked valamit, és úgy éreztem a tekintetétől rögtön elélvezek!
A két férfi mindent megcsinált a lakásban , mi lányok pedig sütöttük-főztünk, és készültünk a lakásavatóra, mert úgy éreztük, jó barátok, jó szomszédok leszünk!
Délután lezártuk a rácsos lépcsőházi ajtót(hisz csak a két lakás volt a szinten) mivel a cuccokért ide-oda járkálva, ne kelljen zárni az ajtókat!
A fiúk hamar jókedvre derültek az italoktól, Irénnel mi, inkább mértékkel, de azért gondtalanul ittunk. Csini felsőd van, méregette rajtam Irén, majd a karom mellé nyulva könnyedén megsímította a mellem oldalát, de gyorsan visszahúzta a kezét!
Mereven néztem, amikor megéreztem a másik kezét, határozottan fogta a combomat, a térdem és a puncim közt félúton! Húha…csak nem leszbi a csaj? és beugrottak a főiskolai leszbis napjaim emléke!
Elmosolyodtam, Irén, rólad még nem beszéltünk, te csak engem dícsérgetsz!
Hát beszéljünk rólam mondta, elkapva a kezem, a szétnyilt lábai közt a csupasz puncijáig húzta az ujjaim! Na látod,-nincs rajtam bugyi- Mit mondjak még magamról? Add a kezed-mondta!
Ijedten visszahúztam. Irén nevetett, pedig most érezhetnéd , hogy nincs rajtam melltartó, látod, evvel a pólo kivágásán kiemelte az egyik cicijét.Nem tudom, biztos „megőrültem”, mert ráhajoltam, és megnyalintottam a cicibimbót!
Elvette a szám elől, visszatéve a helyére, és mosolygott! Te egy huncut kislány vagy!
Már jócskán iszogattunk, és úgy éreztük, nagy barátság lesz ennek a vége! A hangulat veszedelmesen emelkedett. Irén megfogta a karom, Juli gyere megyünk és átöltözünk a fiúk ugyis isznak , utánna meg hadd legeltessék a szemüket. Gyere, és megfogta a kezem.
Csak néztem Irénre mint a megbűvölt kígyó, és biztos hogy Irén igazi kígyóbüvölő volt.
Átmentünk. Hú gyere zuhanyozzunk gyorsan, legalább felfrissülünk, és már be is lépett a víz alá! Nőként végignézve nagyon szép apolt bőrű, izmos kemény húsúnak nézett ki.
Egyszerűen, tényleg szép nő volt.Gyere rántott be a zuhany alá, összeért a mellünk, közben végig símította a lábamközét.
Juli, olyan félénk vagy mint egy kislány! Olyan -rámnézett- mint egy harapni való hamvas barack!
Te most udvarolsz ? -kérdeztem-
Egyik kezével átkarolt, a másikkal a puncimat marokra fogta, megcsókolt. Megnyílt a szám, és játszottak a nyelveink! Nem tudtam ellenállni!
Irén, te megbűvöltél, ezt nem is értem, és lehet hogy holnapra már kijózanodok?
Te kis buta, nincs semmi bűvölet, csak olyan csinos kislányos vagy, pont az esetem!
Mással én soha nem tudnék ilyen kedves lenni!
Gyerünk vissza!
A fiúk azóta már túl voltak a világ összes dolgán, már azt is megbeszélték, hogy a nyáron az ő vendégük leszünk a nyaralójukjban.

Heló fiúk, most játszani fogunk ! Midenki átöltözik, és semmilyen kifogást nem fogadunk el Julival! Remélem, elmultatok 18..mert ez szigorúan felnőtt club! A fiúk semmit se értettek már..Most átöltözünk, itt egymás előtt, és a buli megy tovább! Béla,Zoli, ide középre, és vetközni! Béla csak bambult! A ruhákat én adom lóbált egy szatyrot Irén!
Gyerünk fiúk a gatyát is. Végre elkészült a két fiú (anyaszült mesztelenül ácsorogva)!
Mint az ijedt kisfiúk, -nevetett Irén, de sebaj tapsot neki, és rámnézett! Megtapsoltuk a fiúkat!
Nem volt sok, egy rövid atléta, és egy-egy halványpiros női átlátszó franciabugyi!
Szépek vagytok fiúk, most mi jövünk, evvel középre álltunk! Vetkőzni harsogtak a fiúk, és nagy tapsot kaptunk! Jó így, nevettek! Nekünk Irén csak egy pántos női trikót hozott, ami pontosan punciközépig ért, és a kivágás szinte egyvonalban volt a cicibimbónkal!
Mi is nézhettük a fiúk farkának minden rezdülését a csini kis francia bugyikban! (Bár alig fért a farkuk el benne)
A játék csak most indult igazán. Na mit szólsz a férjem farkához ?, látod, méretes, evvel megsimogatta a hátam!
Irénhez hajoltam, na és te mit szólsz a férjem farkához? Jó, mosolygott!
Mindenki örült mindenkinek, és főleg az italoknak, mert lassan már nem volt gát!
Táncoltunk, mindenki mindenkivel! Egyszercsak ahogy Irénnel forgok , azt mondja, nézd csak a fiúkat Juli…
Majdnem elestünk ahogy leblokkoltam, de Irén tovább rángatott! Táncolj , nehogy észrevegyék, hogy figyeljük őket!
Az én férjecském összekapaszkodva Bélával, egymás hátát simogatva táncolt,és közben a farka keményen a bugyin kívül lengedezett, hozzádörzsölődve Béla órjásira duzzadt csomagjához! Látszott rajtuk hogy már tudatos egymás farkának a dörgölése!
A következő körnél odaszóltam Zolinak, neked így jó? Persze jött egyből a válasz!Szerintem fogalma se volt, hogy mire értettem!
Irén ekkor a nyakamba hajolva megnyalt és pici puszikat adva mondta, hagyd, azt se tudják már,mit csinálnak! És te? Te tudod?, eközben kiemeltem egyik cickóját egy rövid szopira,puszival tetézve!
Holnap majd meglátod ,fogalmuk se lesz a dolgokról, legyintett Irén, a hajamba túrva…!

Megszerettem a fiam hatalmas farkát

Mint már írtam, puncim fokozatosan ” hozzászokott”a hatalmas méretéhez.
Hónapokig rendszeresen lovagoltam rajta, és nagyokat élveztem!
Láttam a fiamon, hogy más pózokat is szeretne kipróbálni.
Mondtam neki, ha én irányíthatok, megbaszhat hátulról , vagy szemből is.
Egyik este, mikor fürdése után a farkánál fogva behúztam a szobámba, elfektettem, és hatalmas makkját szopva, a farkán a bőrét húzogatva kőkeményre izgattam, már
tudtam, hogy nem csak lovagolni fogom.
Nagyon izgatott, hogy hátulról basszon meg.
Megegyeztünk, hogy kíméletes lesz. Feltérdeltem neki, és vártam hogy hátulról
basszon meg. Nagyon tapintatos volt! Pucsitottam neki, makkját húzogatta a punci vágatomba. Nagyon élveztem, éreztem, hogy folyt a farkára a puncinedvem, és
akkor elkezdett „felnyársalni” Már akkor elélveztem, amikor a hatalmas farka elkezdte feszíteni a hüvelyemet. És óvatosan nyomta belém hatalmas farkát, és amikor már éreztem, hogy megteltem, hátranyúltam, és farka tövét fogva szabályoztam, a mélységet, ami nekem elég!
Nem akart fájdalmat okozni, és tudta, ennyit bírok.
Elkezdett lassan, majd egyre gyorsabban baszni.
Két-három lökése után egymás után egyből elélveztem. A farka teljesen kitöltött, feszítette a hüvelyemet. Folyamatosan élveztem, élveztem. Nyüszítettem mint egy kutya.
Egyszer csak éreztem, hogy teleélvez. Mondanom sem kell, én is sokadszor élveztem el. Mikor megállt, utána valami kíváncsiságból óvatosan elkezdtem rányomni magam a farkára. egyszer csak éreztem, hogy tövig a puncimban van!
Máig sem tudom, hova fért el bennem a hatalmas farka, de jó érzés volt, hogy teljesen bennem volt. Lehet, még a gyomromat is elérte. Igaz, azóta sem húztam rá magamat teljesen.
Inkább csak úgy engedem magam megbaszatni, hogy 15-20 cm-t használok a farkából. Ő elfogadja és élvezi, hogy „csak” a hüvelyemet használja és úgy élvez tele.
Azóta, egy-két kivétellel …. rendszeresen így élvezkedünk.
Mi az az egy-két kivétel?
Szemből, valahogy nem vette be a gyomrom, hogy a fiam rám feküdjön.
Ezért kifeküdtem a kanapé szélére, felhúztam lábaimat, Ő letérdelt, és farkát elkezdte dörzsölni a puncimon. Mondanom sem kell, egyből benedvesedtem.
És nyomta, egyre csak nyomta belém a farkát.
Persze megmarkoltam, hogy teljesen tövig belém nyomva ne nyársaljon fel,de ahogy kitöltötte hüvelyemet, én már el is élveztem.
Láttam, ő is élvezi, hogy a farka tövét szorítom, és elkezdett baszni, élvezve azt, hogy szabályozom, milyen mélyen baszhat. Meglepően gyorsan tele élvezett, amit nem is bántam, mert én már sokadszor élveztem el, és tudtam, hogy a puncimnak megint izomláza lesz!
(ha az egy-két kivételre kíváncsiak vagytok, kéritek, leírom!)
Várom véleményetek!

Családi perverziók 1-2

Nálunk anya(Irén) a menő, (vállalati igazgatósági tag, vagy mifene…, hihetetlen fizetés, minden extra…anyagi gond egy szál se…).
Persze ennek ára van: szinte sohasem látjuk itthon, állandóan dolgozik, tárgyal, vagy a személyi edzőjét boldogítja a fittsége okán!
Apa,(Géza) már többet látható az irdatlan nagy házban, de ő anya szerint csak egy „LSzK” („Lótifuti Szerencsés Kisfőnök”), és ilyenkor mint a kifiúknak: -megsimogatja a buksiját- és kacarászva otthagyja!
Én következem: (a lány a fotóról: Rita), ha apa nem lenne, nem is tudom, ki nézne rám vagy ki beszélgetne néha velem egy két szót a családi dolgainkról.
Persze én se viszem túlzásba otthon a megjelenésem, mert az egyetem(harmadéves), az állandóan csajozni akaró fiúk, bulik, bizony lekötnek, és néha a jegyzeteket is forgatni kell.
Egyébként „otthon” elég jó, mintha csak „jó ismerősök” volnánk, úgy élünk egyenként, és a
jelesebb napok kivételével ritkán van hármasban családi programunk, pedig apáék nem veszekszenek, sőt a házra, az életünkre ható pénzügyeket együtt alakítják!
A ritka alkalmakkor viszont utállom állandóan hallgatni: -a nagyfőnök így, a nagyfőnök úgy…be nem áll anya szája.
Ezért jobb hogy nálunk általában mindenki maga él, így nincs veszekedés, kikerüljük a húzós helyzeteket.

Egy szülinapi bulin a fiúk leitattak, de még sikerült meglógnom, éreztem, ennyi elég… A taxit nem tudtam kifizetni, szerencsére apa felfigyelt a ház előtti autóra , kijött elrendezte, majd belémkarolt, de egy zsákot csak vinni lehet, felkapott és bevitt, miközben végigrókáztam a hátát, majd nálam -konyec-záróra- következett.
Másnap délben az ágyamban ébredtem, egy trikó volt rajtam, és a takaró alá nyúlva éreztem, bugyi nélkül vagyok!
Apa megjelent, jónapot szépségem, gyerünk, vár a fürdőkád!
Apa mi történt, hogy kerültem ide, kérdeztem (már visszafekvéskor)amikor egy csésze kávét hozott.
Leült mellém és mesélt: mivel lerókáztad (a hátamat)és összekented mindened, a fürdőben pucérra vetkőztettelek, és megpisiltettelek. Apa, és tényleg tök mesztelen voltam?
Igen, és miután kitöröltelek, és a lepisilt lábadat is megtöröltem, találtam a gépen egy trikót, bugyit nem láttam , felvettelek, behoztalak és íme itt a dél, itt a lányom!
Szégyenlem magam, de nagyon! Én megértelek, de mások? Bár az ivásra nem lehetsz büszke, mondta apa. Szerencséd, anya csak a jövő héten jön, így megúszod a szidást!
De apa, te néztél engem este? Mesztelen? Teljesen mesztelen voltam a kezedben?
Én, a 22 éves lányod…?
Arra hogy nézegesselek nem volt sok időm, persze…igen azért láttam a pucéran is gyönyörű lányomat. A cickóid majd kiszúrták a rád adott trikót, pedig messze voltál a józanságtól!
Büszke vagyok rád, nagyon szép nő lettél
.Miközben egy pillanatra lehunytam a szemem-, megéreztem apa kezét: a vékony takarón keresztül símogatta a lábom…
Soha, de soha nem fogom megérteni, abban a pillanatban mi történt velem, de újra behunytam a szemem és szinte csak sóhajtottam: még…még…símogass…
Apa keze egy pillanatra megállt, éreztem a símogatást, de már a takaró alatt volt a keze…
Bocsi,én…hebegtem, mire csitt…psz…jött a válasz, csak hunyd le a szemed!
A bokámtól indult, végig símogatva a combjaimat, a keze megállt, érezte a picit szétnyíló lábam között a nedves bugyim érintve, utánna a hasam, majd a cickóm következett.
Újra megállt, és szinte azonnal borzongatta a lehelete a nyakam, és máris csókolgatni kezdett, a fülcimpámat se kihagyva. Kezdtem beinduln! A bimbóim üveggé keményedtek, és jött a többi finom apró puszi, kőrbe-körbe a nyakamon.
Jaj…jó…hu…apa..apa..apa.. csináld!
A takarót én hajtottam fel, megemeltem a fenekem, így segítve a bugyim lehúzásában. A bugyit végig görgette a combomon, egy-egy puszi kíséretével, és a talpamnál végződtek a finomságok. Majd elindult visszafelé a szája, az addigra jócskán széttett lábam közt a a belső combomat nyalogatva a puncimhoz!
A gyönyörtöl nyöszörögve, vártam azt a szájat, Apa ekkor a kispárnát alám csúsztatta, és elöntött a gyönyör: a nyelve birtokba vette a tiszta lucsok puncim. Végignyalogatva a fenekemtől a csiklómig, majd a nyelve csodákat téve fúrta be magát a puncimba.
Ekkor elöntött az elsö kéjhullám, és nem engedte ősszezárulni a combjaim, hanem az addigra harciasan kibújó csiklómat végtelen finomsággal nyalogatta, körbe-körbe, majd lehelet finoman szopogatta…Ezután elöntött az újabb kéj, de most már a lábaim foglya maradt, mert satuként szorítottam a fejét (vajon hogy kapott levegőt?).
Apa feljött, és csókolóztam punciízű szájával, kinyalva belőle a saját nedveimet is.. Picit magamhoz térve felfedező útra indultam, izmos, enyhén pocakos testén, és máris élvezte a farkára cuppant számat. Ugye jó? Jól csinálom? (a szopásban azért volt egyetemi gyakorlatom)Apa nyögizett, mozgott a számon, majd egy idő után már nem bírtam magammal, megálltam: apa kérlek…basszál szájba, kérlek… és már újra rajta cuppogtam !
Megremegett, a fejemet ütemesen mozgatva húzta magára, ki-be-tövig-vagy csak a nagy vörös kalapját, és nagy lihegések közepette őmlött a számba a mag, nyelni se bírtam mindet,
egy kevés a farka mellett kifolyt.
A kezemmel intettem, hajolj rám, és a nyakát átfogva a szájába csókoltam a magja maradékát! Nyeld le drága apukám, finom, neked tartogattam!…
Ekkor leforgatott… gyere, és máris a lábam közt éreztem a gyorsan visszakeményedő farkát.
Ömlőtt belőlem a nedvem, így könnyedén tett magáévá, ki-be tologatva a duzzadt makkot, szinte perverzen kínozva de végtelen finomsággal végre tövig nyomta a farkát!
Eközben a kezemet megfogta,odahúzta a csiklómhoz: közben játszál magaddal kedvesem…
Megőrültem, dörzsöltem a csiklóm,vonaglottam alatta, majd elöntött az újabb adag, és végtelen kéjt érezve,remegni kezdtem…és jött az áramszünet…
Arra ébredtem hogy egy kéz símogat. Jó volt kedvesem? (ezt nekem soha nem mondta)
Apa nem tudok magamhoz térni! Ilyen nem lehet, ekkora gyönyört még nem éltem át.
Tudod hogy nem vagyok szűz, volt már három fiúm, de hozzád nem mérhetőek, pedig hű de nagy
kanoknak hiszik magukat!
Ne haragudj rám kislányom, arra álmomban se mertem gondolni, hogy valaha a saját lányomat magamévá teszem,kinyalom, és megkefélem.
Úgylátszik, ma a „bolondok napja” van -ezzel egymásra borulva elkezdtünk nevetni.
Én se apa! Eddig még soha nem gerjedtem rád, ugyan már végignéztelek mesztelen (amiről nem tudsz!), de soha nem kívántalak ! Most már tudom: kár!!!
Rita, te is része vagy a családnak, látod az itthoni dolgainkat, mi anyáddal megvagyunk, bár ő szerintem a nagyfőnökével kefél, (szerintem tudja hogy tudom)szinte együtt élnek. Amikor hazajön, (ha van ideje) engem is elfogad, aztán megy a saját élete után! Persze nincs köztünk harag, szeretem anyádat, és elfogadtuk egymástól külömböző életünket, továbbra is férj -feleség vagyunk, egy háztartásban!
Néha még, ha összejön kefélünk is egy nagyot… Ezek után nekem csak te vagy valójában, és boldog vagyok hogy örömöt okozhattam neked!

Apával nagyon belejöttünk, ő olyan végtelenül kedvesen, de határozottan becézte a testem,
amit az eddigi fiúimtól soha nem kaptam meg. Jóformán minden nap időben hazajöttem.
Ilyenkor apa mindig megkérdezte: mi legyen a vacsora? -Puncinyalogató- vágtam rá rögtön!
Akár anya előtt is minden gondolkodás nélkül egy ilyen „mi legyen vacsorára?” mondat után biztos lehetsz benne, hogy kimondanám: -puncinyalogató-
Apa nevetve ingatta a fejét…
Engem a fiúim is kinyaltak, de semmi olyan finomságot soha nem éreztem mint veled!
Ők inkább a kefélésért remegtek, az volt az első nekik, és az utolsó is: mert utánna azonnal cigi, ivás, pisi, vagy sietnem kell…stb..utójáték? az ismeretlen volt !
Apával egész más volt a helyzet. Ő előtte és utánna is gyönyöröket okozó szerető volt
Rákaptam a nyalására, szinte remegtem (már készülődés közben is) az érzéstől, na mindjárt
jön és…nyal…nyal.Boldogan dobtam szét a lábam és nyalattam magam.(de tudott is nagyon…)
Bejárta a lábamközének minden pontját, csókolódzott a puncimmal, nyalogatott, és a csiklóm
nagyon megszerette a száját, ahogy újabb és újabb gyönyörökbe hajszolt.
Egy egy nyalás, nálam három kéjes (szinte fájó) élvezést csiholt ki.
A kefélés után rettegni kezdtem, nehogy abbahagyva otthagyjon, inkább gyengéden nyomtam a fejét lefelé:apa újra nyalj ki…újra… kérlek!
A következő élvezéskor már markoltam a haját, gyere és csókolj, és erre apát kérni se kellett, már a puncimból kinyalt nedvekkel keveredett magja a számban is volt.
Mindezeket apa megteszi kérés nélkül is, csak …biztos akarok lenni…, pedig tudom, ha kérném tőle, akár a fenekem is élvezésig nyalná!
Szerelmes lettem a nyalakodásába, meg az egész apámba!
Egy ilyen örült esti hancúrozás (hú..ha..aoh..oh..) közepette egy ismerös női hang visszahozott
a hétköznapi valóságba:
-Jóestét az én kedves drága szeretkező családomnak….
Na ekkor egy újabb nagy… -rövidzárlat-…egy bomba…!!

Az esti őrült kalandunk közepébe robbant bombától (anya) bizony azonnal lefagytunk! Anya csak állt, nézett bennünket, és újra ránk köszönt, szevasztok, ugye nem vártatok?

Vannak kínos dolgok az életben, mint ez most nekem is: anya előtt mesztelen ki a fürdőbe a ruháimért,
Apának felugrani rólam, füléig maszatosan, az arcán a nedveimmel, álló farokkal, (még az is lefagyott) ő is ki a fürdőbe…húh..
Meg egyáltalán a látvány: apa és lánya kefél, hancúrozik, miközben anya ott áll és néz
bennünket, ( ki tudja mióta) és a köszönés az eleget látottat jelentette?
Semmi mást nem szólt, megfordult és felment a saját szobájába, mi is eltüntünk !
Másnap reggel a közös kávézás (ez nálunk családi szokás, ha együtt voltunk), csak levitt bennünket az ebédlőbe, (mégha égett is az arcunk.)!
Apa és én lehajtott fejjel leültünk, de anya már ott ülve, (semmi szigor az arcán, inkább derűs volt) elénk tologatta a csészéket.
Na mi van veletek? Nem is örültök hogy előbb jöttem haza?
Nézz rám mondta Ritának: úgy láttam, nagyon egymáséi voltatok tegnap este!
Az apád ennyire jó fej, hogy ilyen, (hozzád) öreg embernek engeded hogy keféljen? Ennyire tud?,
közben mosolygott. Akkor én valamiről biztos lemaradtam, ugye Géza!
És mondd, izlik a friss pipihúsi, a saját kislányod..?..igen..? Szétolvad a szádban, olyan cuki és édes?
Apa nem válaszolt, anya folytatta: remélem azért még én is beférek közétek? Igaz? nézett ránk!
Egy csipet gúnyt éreztem a hangján, dühömben elkapott a mersz és visszaszóltam: képzeld el hogy apa kegyetlen jól baszik, és jó a farka is, amit te is érezhetnél hogy milyen, ha néha itthon lennél!
Anya felemelte a kezét, állj…állj…gyerekek ne bántsatok, nagyon szeretlek benneteket, de a végébe már- belekönnyezett-! Örülök hogy nélkülem is együtt maradt a családom, és ezután remélem engem is újra befogadtok. -És folytak a könnyei trovább. Apa felállt, odament és átölelte, akkor mondd el, mi a bajod?
Mi azt hittük hogy… Á, anya közbevágott, én biztos hogy bűnösebb vagyok nálatok!
Végül oldódó hangulatban mesélte anya az általunk nem ismert dolgait.

A lehetőség, a karrier, a pénz, (indult a mókuskerék) hajtani kellett hogy ilyen fedél legyen felettünk, és a célok miatt mindent megtettem, másodrendű lett a családom, azt hittem a jólét a pénz majd
mindent megad hogy szeretetben éljünk!
A nagyfőnököm(65éves) minden hétvégén meghívott magukhoz, éltem a társasági életet, és az eligazodásban a felesége (Éva30) kedvesen segített és figyelmes kis teremtés volt.
Minden kiruccanásra cipeltek magukkal, például az exkluziv (zártkörű) melegvizű strandokra is
Egy ilyen fürdőzés alkalmával a medencében női dumcsi egymással, amikor a viz alatt símogatás a combomon, majd a finom kéz a puncimon folytatta. Közben Éva a fülembe suttogta: csodálatos vagy istennőm, és ment tovább a puncim simogatása.
Ránéztem, elpirult, bocsánat, és újra bekalandozta a puncim, erre picit széjjelebb nyitottam a combjaim, -ha te ezt akarod , hát legyen jó neked-gondoltam!
Egy idő után mentünk a szobánkba (kabin helyett) öltözni. Ekkor elémállt,(a cicim a hideg zuhanytól borzasan). meredezett.
Hercegnőm, megfoghatom? és már símogatta a melleim, a szájával rábukva szétszívta a bimbóim!
Nem vagyok hercegnő, Irén a nevem …á nekem az vagy! Ránéztem, ha te úgy gondolod, hát itt van -cumizz-…, és a szájába toltam a bimbóm! (Ó azok a koleszos régi idők…)
Nem tudom mi ütött belém, én mindig a fiúkat szerettem jobban, a nők nekem csak a „létrához” kellettek! Hát igen, csakhogy ő a nagyfőnök felesége!…”Nem kis létra…”
Hazaérve a nagyfőnök leültetett beszélgetni, és örült hogy a feleségével szerinte jó lesz a kapcsolatom, és hagyom magam szeretni! Kerekre nyíltak a szemeim!
Minden további nélkül vázolta a lehetőségeimet: mivel az övé fontos pozició, diszkréció kötelező, az előmenetem biztosított, a további életem sinen lesz, amennyiben elfogadok néhány feltételt!
Az emberek előtt úgy kell látszania a dolognak, hogy én az ő nője (kurvája)vagyok, olyannyira, hogy én is a szűk társaságába tartozom!
A feleségem hajlamát jól ismerem, és ő nagyon hűséges hozzám, a maga módján szeret is, ragaszkodó, de teljesen leszbikus lett, testileg csak a nőket hajlandó elfogadni!
Bárkivel nem jöhet össze, mert az kitudódna, és vége a kariernek a jó életnek!
Ezen én nem tudok segíteni, de amióta téged megismert , azt mondja: megőrül érted, megszállta a szerelem, nagyon beléd szeretett! Ha te visszautasítod öngylkos lessz, mondta!
Ugye a fokozott nőisége jeleit talán te is tapasztaltad a fürdőben?
Én nem engedhetek semmi pletykát szállongani, ezért egy barátnő kellene neki aki
lekötné a vágyait, miközben te a társaságom tényleg megbecsült tagja lennél, pozicióban,
elismerésben, és a pénz ne érdekeljen, az van amennyit akarsz!
A pletyka meg had terjedjen a cégnél, az igazgatónő a kurvám…suttogják csak! Az a jó!
Akkor te nem is az ő kurvája vagy? -szólt közbe apu- én azt hittem!
Nem, valójában az öreg örült hogy a rangját, családi titkát megtarthatja, velem együtt, és nem is próbálkozott azt tönkretenni!
Én férfivel igazából csak veled éltem, (bár egy-két egyórás kalandom néha ritkán volt ), és amikor nem sűrün haza jövök, nagyon vágyom veled lenni, és erre mit látok?
Az én szép leánykám a férjem nagy farkán túrázik! Jó mi?
Ne itéljetek, nem haragszom, megértem az apádat is, és még örülhetek hogy veled szeretkezik,
(-nem valami…) és nem hagyja el a családunkat!
Hogy folytassam a dolgot:
Azt se tudtam az öreg beszélgetése után, fiú vagy lány vagyok-e, vagy mi van?
Bizalom ide-oda, kikötötte, egy szeretkezésemet a feleségével, felveszi videóra, ő is bele látszik majd néha, de ő nem folyik bele a dologba.Csak arra kell, hogy ez biztosíték legyen mindkettőnknek!
Este a társaság távozott, én is a szobámba mentem, majd néhány perc mulva egy mesztelen
kemény húsú szőkeség csúszott a takaróm alá!
Nekem az egyetemi leszbi játékokon kívül nem volt nővel dolgom, és most tessék, itt van!
Éva, te ezt jól átgondoltad? Én negyvenkettő vagyok te 27! Kell egy ilyen nő neked? Mit akarsz?
Mindent, mondta azonnal, téged és csak téged, belédszerettem, még mielőtt érintettem a tested!
A rabszolgád akarok lenni! Érted?
Azon az éjszakán felborult minden, Éva olyan elánnal szeretett, hogy a végén sorozatban élveztem a munkálkodását! Nem bírt betelni velem, nem érdekelte hogy én akarom-e viszonozni!
Később kezdtem elfogadni ezt a helyzetet,(főleg hogy viszonoznom se kellett) és lassan úgy éreztem, egy magakellető kis ringyóból egy nagy ringyóvá váltam!
Ennyire sose vágytam nőre, de a feltétlen kiszolgálása belevitt az úrnő szerepébe!
Lett egy rabszolgám, aki az úrnője óhajait azonnal teljesítette, akármit kértem!
Elvárta a kis büntetéseket is, nekem meg kezdett tetszeni a domina szerep!
Pisilés után mindig ki akarta nyalni a puncim, végül néha megengedtem, ha annyira akarod tessék, és feltettem a lábom a kád peremére! Nagyon boldogan tolta a fejét a lábam közé! Máskor kénytelen voltam az ujjam felemelve figyelmeztetni, vécézés után a fenekem nyalása tilos! Érted? Ilyenkor szomorúan bólogatott, jó akkor majd este..kétszer…susogta az orra alatt!
Azért annyit csak elért hogy megengedtem, ő törölje ki a fenekem, majd megmosott és átkrémezte a lábam közét. Ez már elég volt neki egy pici boldogsághoz!
A fotelba ülve odakuporodott az ölembe, és élvezésig szopta a melleim, persze közben a kezével befurakodva a puncimba, vagy feldugott egy vékony vibrátort! Amig nem élveztem, nem hagyott békén! Ha már untam, szétnyitottam a lábam, kitárulkoztam: gyere csinálj amit akarsz!
Minden nap legalább egy órát krémezett és maszírozott, lesve a sóhajaimat, hol kell erősebben vagy gyengéden! Ha ketten voltunk, mindig kérlelt : Úrnőm, engedd a rabszolgádnak, hogy megszeretgessen! Képes volt a talpam és a lábujjaim addig szopogatni, (bevallom finom volt),
mig megérezte hogy nedvesedni kezdek, és akkor jött a nyelve!
Játékszerekkel egy szekrény telis-tele volt, és csak az én kedvemre válogatott benne!
Hétvégeken fürdőkbe járunk, és néha már azon kaptam magam, az ott séptálgató nőket nézve,
melyikük feneke a szebb… Na, lassan én is igazi leszbivé válok? A nagyfőnök engem soha nem kúrt meg, csak a felesége akcióit látva, néha kiverte ránk a farkát, és kész! A munkahelyen senki nem mert kikezdeni velem: -azt suttogták, jó lesz vigyázni vele, ő a -nagyfőnök kurvája!-
Amikor meg elszabadultam rohantam hozzád haza, egyet kefélni…, ami -elismerem- neked rosszul esett, de mindent akkor nem magyarázhattam meg! Égett az arcom, hogy te és a lányunk egy oltári nagy kurvának néztek!
Géza, -mondta anyám-, megértem hogy az semmi amit eddig adtam neked, csak hébe hóba
egy-két numera, az kevés egy férfinek!
Hogy Ritával csináljátok, hát úgy legyen: áldásom adom rá!
Szeressük egymást, ahogy az élet most elénktette!
Anya!! Itt közbevágtam, minden újamra lenne fiúm az egyetemen, de nekem apa is kell, mert
életemben nem élveztem ekkorákat mint a 44 éves apámmal, aki a legjobb -puncinyalogató-
Bármit csinálsz anya, még ha már férjnél leszek is, nem mondok le apa szájáról és farkáról!
Végre kimondtam! -sóhajtottam egy nagyot!-
Békülésképp csináljunk egy nagy hármas bulit! Mostmár úgyis tudunk egymásról mindent!
Mit szóltok hozzá? -kérdezte felszabadultan anya! Ha már visszafogadtok a családba, akkor lehetünk egy szerető család asztalnál és ágyban! Nem igaz? Végre újra együtt leszünk, ha nagy kitérővel is, de visszataláltam hozzátok!
Változtak a dolgok, az öreg bejelentette,nyugdijba megy, és kiköltöznek Svájcba!
Nem fogadtam el a könyörgésüket hogy magukkal vihessenek!
A céget az öreg nekem adta, az enyém lett, én meg ujra a családomé!
Úristen, hát tényleg nem leszek végleg leszbi? Mégiscsak a férjem farka lesz újra a csoda?

Családi buzulás

Hétfön történt ez az esett. A bátyám 17 én 16 vagyok. Hol is kezdjem. A szüleim elmentek 1 hétre Lengyelbe egy fontos megbeszélésre és addig én és a bátyám dugtunk egy jót

Reggel 6 volt amikor a szüleim puszit nyomtak a homlokunkra és elköszöntek. 1 hétre elutaztak egy megbeszélés miatt Lengyelbe én természetesen a bátyámmal maradtam itthon. Már rég óta kivántam a bátyámat. Elképzeltem hogy megdug és a kezembe vehetem a farkát, de tudtam ugyse fog ez valóra válni.. Este lett.. A bátyám adott egy öklöst és elment aludni. Én természetesen nem aludtam, hanem maszturbáltam és közben rá gondoltam. Másnap arra keltem fel hogy valaki zuhanyzik. A bátyám volt az. Elhatároztam miháncs végzeg a zuhanyzással beleskelödök hátha láthatom a farkát. Igy is lett. A kulcs lyukon néztem miközben a hatalmas faszát veri. Pont jól láttam. 5 perc múlva annyira felizgatott hogy az ujjamat a bugyimba csusztattam, gondolkozas nélkül lefeküdtem a padlóra és elkezdtem magam újjazni.

10 perc múlva kijött a bátyám és én elvörösödött fejjel néztem öt és be futottam a szobamba. Annyira dobogot a szivem.. 3 óra múlva rávettem magam hogy kimegyek a szobából. A bátyám épp evett én lesiettem felkaptam egy üveg vizet meg egy almát és visszarohantam a szobámba. Olyan fél óra múlva a bátyám kopogott hogy hozott nekem halat és krumpli pürét a kedvencemet
mert látta hogy csak egy almával mentem fel. Elfogadtam… Megettem aztán arra kért hogy jöjjek be a szobájába videó játékozni ahogy régen. Nagy nehezen rá vettem magam. Ahogy játszottunk láttam hogy a bátyám farka dudorodik.

Azt gondoltam hogy talán jobb lett volna olyan ruhát felvenni ahol nem látszik ki ennyire a mellem… De nem foglalkoztam vele. Hirtelen a bátyám megálította a játékot és kirohant a fürdöbe. Futottam utána mi a baj. Max 4 perc múlva azzal jött ki hogy csak kiverte. Mondom rendben…….

Elmentem lezuhanyozni. Mondta a bátyám hogy utána menjek vissza hozzá.. Zuhanyzás után visszamentem. Egy száll törölközöben voltam.. Elfelejtettem a pizsomámat bevinni.. Láttam hogy a bátyám néz miközben egy szàll törülközöben videó játékot játszottam. Nem akartam a pizsomámba lenni még

A szemem sarkából láttam hogy a bátyám engem néz és turkál az alsó nadrágjába. Rà vettem magam és megszólaltam: nyugodtan maszturbálhatsz elöttem. Mondtam nevetve. Nem ellenkezett kirántotta és elkezdte verni a hatalmas dákoját.

Láttam hogy engem néz közben így felsóhajtottam és megkérdeztem: miért engem nézel? Erre ez volt a válasza: megakarlak dugni. Erre ránéztem miközben a farkát fogta, én megálítottam a játékot és oda mentem hozzá. A farkát a kezembe vettem és elkezdtem neki verni. Aztán a számba tettem. Halottam hogy nyögdécsel ugyhogy jól csináltam. A makkját megmarkoltam és elkezdtem simogatni és közben szoptam.

A számba élvezet, kirohantam a fürdöbe kiköpni nem az izével volt a baj! Visszamentem és tovább folytattam a szopást. 5-6 perc múlva elélvezett újra de akkor hamar kivettem a számból. Utána levetköztem. Mindketten meztelenek voltunk.. A bátyám elkezdett újjazni. Mennyi volt. 3-4 perc múlva nagyot élveztem. Elkezdte a csiklómat nyalogatni. Ez sokkal jobb volt mintha magamnak csinálnám. 5 perc múlva következett a 69-es póz. Azután meglóvagoltam. Az egész szoba a nyögéstöl zengett. Kutya pózban is megdugott közben a fenekemet csapdosta. Amikor mindketten egyszerre elélveztünk elkezdte a melleimet nyaldosni. Azután kifeküdtünk és megígértük egymásnak hogy soha de senkinek se mondjuk ezt el. Egymás mellett aludtunk el meztelenül.reggel természetesen zuhanyoztunk és zuhany alatt is megdugott. Annyira jó érzés amikor belémhatol.. Amikor egyedül maradunk akkor mindig dugunk egyet. Nekem mostanra lett barátom de ö ezt az egészet nem tudja, és a szüleim se.

Testvérszex

Az események majdnem 10 évvel ezelőtt kezdődtek. Én akkor 17 éves múltam és egy vidéki város gimnáziumának végzős tanulója voltam. Korán önállóságra neveltek szüleim, mert a munkájukból kifolyólag sokat tartózkodtak külföldön, a bátyám pedig Budapesten volt egyetemista, így sokszor kellett egyedül töltenem napjaimat. A 2-3 kilogramm többletsúlyom, az általam még kifinomulatlannak vélt testem miatt visszahúzódó voltam, pedig a barátnőim szerint alkatom már egy igazi bombázóé volt – az anyukámtól örökölt kemény, 90-es labda formájú melleim meg vonzották a fiúk tekintetét. Kapcsolataim a fiúkkal viszont ezen visszafogottságom miatt gyorsan megszakadt, hisz a smárolásnál tovább nem engedtem őket tovább menni. Büszkén vállaltam, hogy akkor még szűz vagyok, ami miatt a fiúknak még izgatóbb lettem, de azért szenvedtem is tőle.

Egy péntek kora délutáni szerelmi csalódás utáni pityergésemben annyira beleéltem magam ebbe az önsajnálatba – tudva hogy szüleim egy hétig nem jönnek haza – hogy észre sem vettem a már 20 éves bátyám hazaérkezését. Összerezzentem, mikor vidáman berohant a szobámba, ő meg megdöbbent, hogy itatom az egereket.
– Húgi mi történt? Nagy baj van?- faggatott köszönés után azonnal. Zavaromban nem tudtam mit mondani, csak pityeregtem tovább. Mellém ült, magához húzott, puszit nyomott a fejem búbjára majd nyaggatni kezdett.
– Tündi! Ne légy buta. Jön a hétvége és te siránkozással akarod tölteni? Ha gondolod, megbeszéljük mi a bajod, tudod, mint régen – na! Ha máshogy nem tudok segíteni akkor segítek azzal, hogy meghallgatlak.
– Ari vagy bátyus, de nem hinném, hogy neked most egy hisztis csitri panaszáradatára van szükséged, inkább menj Zsókához, már egy hete nem találkoztatok – szipogtam a papírzsepibe és titkon irigykedtem Zsókára, a bátyám menyasszonyára, hogy neki milyen könnyű, hogy ilyen klassz hapsit sikerült kifognia.
– Tündi! Hát nagy lehet a baj a fejedben! Elfelejtetted, hogy már a múlt héten mondta, hogy a hétvégén nem jön haza?! Úgyhogy ha kell, minden időm a te panaszáradatodra tudom áldozni – mondta nagy mosollyal, majd ismét egy puszit nyomott az orrom hegyére, ami melegséggel töltött el, hogy ilyen jó bátyám van.
– Ja igen, emlékszem.. de akkor meg pihenj, tanulj és törődj magaddal mintsem egy ilyen kis liba nyafogását hallgasd.
– Ne ellenkezz velem te lány, mert apád helyett is apád leszek és elfenekellek, mint ő tette veled tízenjónéhány évvel ezelőtt, mikor hisztiztél a ruhád miatt. Emlékszel?- egy huncut mosoly futott át az arcán amiben egy kis gúny is volt.
– Jól van hagyjál már békén! Amúgy sem bírnád el a disznósúlyomat!- mosolyogtam már én is, de a szemem még könnyes volt.
– Na ne nézzél már olyan mimózának, hogy a pihe kis súlyoddal nem birkózom meg. Hány kiló is vagy, 45?
-De hülye vagy te! 45 hmm, hát jó is lenne! Nézz már rám! 170 centi magas vagyok és pár kilóval 55 felett! Nem csak te nőttél ám fel, hanem én is!
– Jól van, nem kell leharapni a fejem. Gyere le velem a konyhába, együnk valamit, mert éhes vagyok mint a farkas. Majd utána dumcsizunk, tudod, mint gyerekkorunkba a szoba sarkába bújva, hogy senki ne tudjon a mi kis titkainkról.. – aztán kézen fogott, felhúzott az ágyról, maga elé engedett és a fenekemre pacsizott egyet.
– Na – már nevettem én is, mert ez a pacsi állati jól esett.

Megmelegítettem a maradék rakott krumplit aztán a jénaiból kezdtük behabzsolni, hogy ki a gyorsabb, mint régen szoktuk. Közben meséltünk egymásnak az elmúlt héten történtekről és kezdtem feledni a bajom. Tisztára nyaltuk a tálat, megittunk majd egy liter teát és a nyelvünket öltögettük egymásra. A végén már röhögtünk egymáson. Mikor bekapcsoltam a mosogató gépet, megfogta a kezem és húzott a nappaliba.
– Gyere te nagy disznó most öntsd ki a lelked!
– Te szemét! Nem is vagyok disznó és már jobb a kedvem is.
– Nincs apelláta, jössz és kiöntöd a lelked.
– De komolyan semmi bajom, csak … csak… – haraptam el a mondat végét.
– Csak?- nézett rám kérdőn és ellentmondást nem tűrően.
– Figyelj erről nehéz beszélni.. és pont neked a bátyámnak!?
– Mi van bankot raboltál? Kocsit loptál?
– Neeeemmmmmmm!
– Akkor csak női dolog lehet!
– Ahhaaa!
-Nem baj kezdj bele! Előttünk a délután, az este sőt az éjszaka is.

Még kérettem magam, de a végén vörös fejjel belekezdtem a mondókámba.
– Tudod olyan szerencsétlen vagyok, mert minden pasim repít, mint az atléták a diszkoszt és tudom is az okát, de nem vagyok képes változtatni… nem is nem képes inkább nincs bátorságom lépni.
– Mi a baj?- szúrta be a kérdést Zsolt.
– Mikor egy fiút megkedvelek, megszeretek sőt szerelmes is leszek bele.. sajnos a szexuális visszafogottságom miatt elveszítem.
– Mi a gond?- félszavakkal irányította a beszélgetést.
– Rövidebb hosszabb idő elteltével a fiúknak nem elég a sétálás, csókolózás és a mozi sötétjében a matatás, pettingezés. Többet akarnak.
– Ez a természetes! Ebben mi a probléma?
– HÁTTTT! Valahol már én is vágynám a más által adott élvezetet, de szégyellem a meztelenségem és félek a fiú látványától is, de ha ezen túl is lépnék, mit kezdenék egy meztelen fiúval és Ő mit kezdene velem.
– Tündi!… Látod az van amit mondtam – nemigen tudok neked segíteni ebben a gondodban, de már azt is látom, hogy ,,a csak beszéld ki” most neked nem segít. Hads gondolkozzam egy picit a zuhany alatt, mi is a megoldás aztán térjünk vissza erre egy fél óra múlva.
-Á nem! Hagyjuk a fenébe, ez nem a te dolgod!
-Nem nem! Első ötletem már a kútba is dobom, mert rajtad egy pornó nem segít, nálad már az alapoknál gondok vannak. Gondolkozom!- majd gondterhelten kimászott a fürdőbe.

Nem telt bele 20 perc és a bátyám vizesen, egy szál törölközőbe csavarva jött vissza, de a ráncok még a homlokán voltak. Én kigubbadt szemekkel, vörös fejjel bámultam rá, de őt nem zavarta, de miért is zavarta volna, 5-6 évvel ezelőtt még együtt fürödtünk, csak utána a szüleink nem engedték.
– Hugi! Nem jött jó ötlet a fejembe, de … helló mi van veled nem láttál még? Kocsányon lóg a szemed… Basszus, hát te már tőlem is zavarba jössz?
– Hááátttt! Mit ne mondjak megváltoztál előnyödre és biz Isten jó irányba. Nem sok ilyen jó hapsi szaladgál manapság… Lehet irigykedem Zsókára? – és hangos erőltetett nevetéssel lepleztem zavarom.
– Megvan! Persze, hogy úgy kell kezdeni az ,,oktatásod”, hogy a kúra első része a meztelenséghez való szoktatás lesz! Most azonnal vetkőzz bugyira és melltartóra, úgy beszélgetünk tovább! – mondta már csillogó szemekkel.
-Te lökött, hát nincs szemed! Néz már végig rajtam! Nem látod, hogy nincs is rajtam melltartó! – mondtam reflexből, de már bántam is, hisz a kezem a szám elé kaptam.

Zsolton volt most a csodálkozás és dülledt szemekkel vizsgálta a melleimet a pólón keresztül, zavaromban a bimbóim már szinte átszakították az anyagát! Nyelt vagy négyet a bátyám és jó egy perc után elcsukló hangon a szemét le sem véve a pólóról csak annyit nyögött.
– Hát akkor vetkőzz bugyira.
– Nem vagy te normális! Pont a bátyámnak mutogatom magam!
– Ühüm – volt csak a válasz.
Én felháborodottan tiltakoztam, de igazából már le akartam venni. Ő meg csak azt hajtogatta, hogyha már előtte a bátyám előtt szégyellem magam, akkor más idegen srác előtt hogy vetkőzök le? Tudtam hogy igaza van, és már kezdtem vágyni is rá, úgyhogy erőt vettem magamon. Hátat fordítottam neki majd letoltam a szabadidőnadrágom, a pólómból is kibújtam. Visszafordultam, kezem átfontam a mellem előtt, tenyeremmel próbáltam takarni a melleimet, de nem sok sikerrel álltam a bátyám előtt. Zavart, hogy nem szól hozzám és semmi nem történik és kezdtem magam kellemetlenül érezni, mire megtörte a csendet.
– Na látod nem is volt olyan nehéz. Hiába vagy a húgom, de be kell valljam, csodálatos tested van és bolondulni fognak érted a férfiak.. Közben elfordultam megint, és mivel háttal álltam neki és az arcom nem láthatta, elégedetten mosolyogtam. Megijedtem, mert hallottam feláll és nem tudtam mit akar, de csak elment mellettem és hátra se fordult, pedig azt hittem most már előlről is jó alaposan meg akar nézni, de ő csak elviharzott mellettem és annyit mondott.
– Jó sós volt ez a rakott krumpli, megyek iszok valamit! Jössz?- de meg sem várva a választ kiment.

Álltam egy darabig szerencsétlenül és csalódottan, mert azt hittem megoldást találunk a gondomra, de hát mit volt mit tenni lassan kimentem utána a konyhába. A kezemmel még takartam amit bírtam, nem sok sikerrel és láttam a bátyám az ajtónak háttal ül az asztalnál és martinit kortyolgat. Hátra sem nézet csak mondta két korty között.
– Ha kérsz te is gyere, hozz magadnak egy poharat.
Hát most gondban voltam. Ha pohár van a kezembe, hogy takarom magam? De nyeltem egy nagyot és kivettem egyet a szekrényből és a bátyámmal szembe ültem. Ő mintha semmi szokatlan nem lenne csak egy pillantást vetett rám, teliöntötte a poharam és csak annyit mondott.
– Fenékig a sikeredre.
Nem tudtam mit mondani, megittam az italt, de zavarom csak fokozódott hisz Zsolt úgy ült velem szembe mintha egy vasárnapi ebéden ülne a család és az egyetemről kezdett beszélni. Érdekelt a téma, hisz egy év múlva én is az akartam lenni és tátott szájjal hallgattam és kérdeztem olyan dolgokat ami érdekelt. Teleöntötte a poharam és furcsálltam hogy magának csak félig, de jól esett és mind meg is ittam. Még vagy öt percig beszélgettünk mikor egyszer csak elhallgatott, végigmért és csak annyit mondott.
– Azt a bugyikát is dobd csak le magadról – ekkor eszméltem csak rá, hogy szinte meztelenül diskuráltunk és fel sem tűnt és nem zavart, de azt azért már mégsem akartam, és egy merész csellel akartam kibújni az utasítása alól.
– Hahaha persze én pucérkodjak, te meg itt csücsülsz a törülköző takarásában – még be sem fejezhettem a mondatot, mert a bátyám felállt és egy laza mozdulattal ledobta magáról és visszaült a székre. A megdöbbenéstől meg sem tudtam figyelni a testét, meg persze merszem sem volt hozzá.
– Látod ennyi az egész! Nem szabad görcsölni akkor sem ha mással vagy. A koleszba is nagy melegben mindig pucér mindenki.. és úgy is alszunk, még télen is. Nem csinálunk gondot belőle, ha akár a gondnok lát meg minket, akár a takarító csajszi. A strandon is azok a pici rongydarabkák alig takarnak valamit és mégsem zavar.

Rájöttem hogy igaza van, az alkohol is dolgozott és felemeltem a fenekem és az asztal alatt letoltam a bugyimat. Tovább beszélgettünk, de a téma egyre sikamlósabb lett és egyre merészebben a szex felé terelődött. Főleg ő mesélt az elmúlt 2-3 évről, a hódításairól a Zsóka korszakig. Forrt a levegő és éreztem nedvesedik a puncim a témától. Tátott szájjal hallgattam az izgalmasabbnál izgalmasabb sztorikat.

Zsolt szokásához híven gondolatát félbehagyva az órára nézett és elcsodálkozva mondta:
– Húgi már több órája diskurálunk, vagyis inkább pofázok neked és a te gondod meg még nem oldottuk meg.
– Semmi gond, jó volt már megint diskurálni veled és bevallom élveztem is a beszélgetést!
– Csak nem úgy?- és kacsintott egyet.
– Hát… ez hadd maradjon az én titkom – mosolyodtam el.
– Na add a poharad ne hagyjuk meg a nedűt az üvegbe.. míg megiszogatjuk addig megbeszéljük a haditervet. Nem szóltam, csak tartottam a poharat és csurig is lett.
-Na akkor ezen a hétvégén a lakásban csak így meztelenül tartózkodhatunk és a téma is köztünk csak a szex lehet. Te kérdezel és én ha tudok válaszolok, de ne itt a konyhába, mert elültem a seggem. Gyere menjünk fel a szobámba – válaszomra se várva elindult, de oly sebesen, hogy csak a fenekét láttam és a golyóit a zacsekba a lába között csüngeni lépés közben.
Mire felértem már hanyagul az ágyán feküdt és az L alakban lévő rész maradék fekhelyére mutatott, hogy én oda üljek, feküdjek. Mivel az alkohol igen csak hatott jobbnak találtam a fekvést úgy, hogy a lábam az övére tettem. Csak feküdtünk az oldalunkon és egymás testét néztük hosszú ideig. Láttam nem hagyja hidegen a bátyámat se az elé tárulkozó látvány, azaz a testem, mert a férfiassága kezdett megdagadni. Mivel most már én is jobban mertem mustrálni picit csalódtam, mert Zsolt szerszáma nem volt oly szép, formás méretes mint a neten, az újságokban, meg a filmekben láttam, de így élőben és világosban ennek is örültem. Ő törte meg a csenget.
– Na jól megvizsgáltuk egymás testét.. most beszéljünk a te problémádról, hogy miért tartasz a
férfiaktól.
– Nem is tudom! Félek hogy csalódást okozok a férfiaknak a testem látványával.
– Te nagyon hülye vagy! Ez a test … Hát nézz rám szinte harcképes lettem a látványodtól, pedig én nem a nőt nézem benned hanem a húgom – mondta komolyan és én elég bunkón reagáltam le, gondolkodás nélkül és nem törődve azzal, hogy esetleg megbántom.
– Azt látva ami a lábad között van hát nem nagyon van dicsekedni valód!
– Ezt már nevezem! Jól az ember pofájába vágod, hogy kicsi a farka! Köszi. De ezt te honnan is tudod?
– Jaj bocs nem úgy gondoltam, mert biztos nőne ha izgatnák – próbáltam menteni a helyzetet- én azokhoz viszonyítom amiket fotókon láttam, mert élőben így még nem láttam, csak éreztem a fiúk nadrágján keresztül, de az is csalóka tudom- magyarázkodtam, de Zsolt megkegyelmezett, mert kedvesen belevágott.
– Nem kell a rizsa! Ha harcra kész vagyok nekem is van 17, és ahogy a mondás is tartja nem a méret számít, hanem hogy játékos legyen!
– És a tied játékos?- provokáltam.
– Ha nem a hugim lennél, mondanám hogy próbáld ki.

Erre nem tudtam válaszolni így ő kérdezett.
– Kérdem még egyszer miért félsz a férfiaktól? Ja és nem félek a szádtól és nem terelni akarom a szót az én farkam cikizéséről.
– Még egyszer bocs! Most mondd el te mi a véleményed rólam, mert félek a férfiak mit gondolnak rólam, lehet nem is tetszem nekik. Ne szólj még semmit, csak akkor ha megígéred az igazat mondod még ha az fájni is fog nekem.

Vártam, de a bátyám csak vizsgált és bizony tényleg egyre méretesebb lett a szerszámja. Percek múlva törte csak meg a csendet.
– Próbállak más szemmel nézni, úgy mint egy nőt. A hajad dús és koronába fogja a baba arcocskádat, min a két huncut szemed mindig mosolyog. Orrod piszesége és a két kis gödröcske kihangsúlyoza a szádat, mire nemes egyszerűséggel csak azt mondanám: igazi szopós formája van. A nyakad bársonyos bőre hívogatja a férfi ajkakat egy csókra és éke a vállaidnak. Derekad mint egy nádszál és csípőd kellemesen szélesedik. Feneked most nem látom, de olyan harapnian hívogató, igaz kicsit ledolgozhatnál belőle, de legalább is izmosíthatnád. Combod kecses és nem elefántlábra hasonlít, hanem szépen vékonyodik a térdedig, de ezt is lehetne edzeni egy kicsit. A térded és a lábszárad kecses őzikére hasonlít. A bokád kecses, szabályos, nem kiugró. A lábujjaid formásak, ívesen rövidülnek és nincs gumó a lábadon. Utoljára az erogénzónáidat hagytam. Melled látszatra kemény és labda formájú, mint az anyáé, de a te bimbóid kecsesen állnak rajta, a tízforintos nagyságú udvar pedig igencsak hívogató szopogatásra. A puncid pamacsa pont jó, nem túl szőrös de nem is csupasz, amit én nem szeretek. Pont jó, mert ahogy most van, úgy adja ki a domborulatát, sejtelmesen látni a vágatban azokat a csodás ajkakat és… A lényeg, hogy igazán izgató vagy és nem csodálkozom, hogy a fiúid mind fogdosni akarnak és szexuális aktust kezdeményeznek veled – fejezte be hosszú és viccelődőn dicsérő monológját.

Én próbáltam válaszolni, de nem tudtam hirtelen mire is reagáljak, így picit csak hallgattam és néztem az akkora már remegő, teljes nagyságában meredező bátyám farkát.
– Zsolt most hadd válaszoljak és csak akkor válaszolj ha befejeztem mondókámat. … A tornán én is sokat gondolkoztam és vettem is erobik kazettát és ezzel fogom erősíteni a fenekem és a combom, így a zsírréteg talán leég róluk. Azt hiszem ez volt amit kifogásoltál rajtam és a többi bókot köszönöm és … és … és ha akarod ellenőrizd a cicim keménységét és ha máshogy nem tapogass meg odalenn..
– Te lány! Hát kínozzál csak! Figyelj férfi vagyok! És lassan egy hete nem elégültem ki. Te meg egy jó nő vagy, és már meg akarlak dugni, de mégiscsak a húgom..
– Mert ha nem a húgod lennék?- kacérkodtam.
– Biz Isten neked esnék …, de legalábbis élnék a felkínált lehetőséggel.
Mivel eléggé beizgultam én is és akkor nem beszéltem a martiniről sem, én is izgatottam folytattam.
– Látom már tényleg kezd a szerszámod emberes lenni. Ha nem a bátyám lennél biz megérinteném én is. De igazad van ezt a beszélgetést fejezzük be.. Vagy tudod mit? Gyere, borotváljuk együtt a puncimat. Ami kevés változtatást szükségesnek tartasz – ezt kibúvóként mondtam, hogy érjen végre hozzám!
– Oké gyere a fürdőbe, irányítlak.
Lementünk és utasítgatni kezdett.
– Zsóka mindig a kád szélére ül, lavórt vesz a lába közé, meleg vízzel és úgy csinálja.
– Oké! Én is így teszek. De közben mondd mit tegyek.
– Itt a kisolló, vágd le attól függően hol nem akarod és a maradékot milyen nagyra akarod.
Ez a része ment is és behajoltam magamnak, majd szakszerűen kihúztam a göndörödő szőröket és majdnem tőbe lenyisszantottam. Úgy gondoltam én is csak fent hagyok szőrt, mint ahogy a bátyámnak van csak nem vízszintesen, Hitler bajuszosan, hanem a vágatommal folytatólagosan.
Ahogy feltekintek, látom a bátyám húzgálja a bőrt a farkán, de hirtelen elengedi és zavartan fordul apa borotválkozó habjáért és a borotvájáért.
– Olyan izgató volt ahogy masztiztál!- néztem a zavart szemébe.
– Az az izgató, ahogy foglalatoskodtál a puncid körül, de most inkább fújd be habbal, kend szét az ujjacskáddal és kezdd megborotválni. Szó nélkül követni akartam az utasítását, de visszahúzta a habot.
– Tegyél papírtörölközőt a vágatodba, hogy ne teljen meg habbal.
Betettem és kezdtem fújni, mitől bizsergett a fenekem, olyan izgató volt a hideg hab csapódása. Már hátracsapott fejjel kentem szét a habot és óriási önuralom és a bátyám jelenléte kellett, hogy ne kezdjem simogatni magamat. Zsolt szólt rám remegő, de ingerült hangon.
– Elég lesz már az izgatásomból! Legyünk túl rajta és had menjek!- és kezembe adta a borotvát.
Zavartan nézegettem és próbáltam elképzelni, hogy is csináljam. Zsolton éreztem a türelmetlenséget.
– Gyorsabban nem lehetne?
– Ha oly okos vagy, mutasd meg hogy csináljam! – és földhöz vágtam a borotvát.
Ingerülten felvette, elém térdelt és bal kézzel a nagyajkamnál félrehúzta a bőrt amitől áramütésszerű érzés haladt át a testemen és kéjesen nyögtem fel. Zsolt rám nézett már kedvesebben, és huncut kacsintás kíséretében cukkolt.
– Ne hogy itt élvezz el nekem az érintésemtől!- és szakszerűen borotválta aszerint ahogy mondtam, hol hagyjon csíkot.

Mikor végigsimított, ellenőrzésképpen, egymás ellen sóhajtoztunk. Elmentem zuhizni, persze hideg vízzel, hogy csillapodjon a szexuális vágyam. Közben hallottam a bátyám is a zuhany alá állt az emeleten, szerintem ő is ilyen megfontolásból.
Mire lecsillapodtam ő ismét a régi helyén feküdt egy üveg sör társaságában és az én helyemnél is volt egy üveg. A zuhany ellenére is igencsak ácsingózott a bátyám szerszáma.

Sörözgetés helyett a bátyám kezdte a beszélgetést.
– Na akkor már tudod, kívánatos vagy a férfiaknak. Szégyellem magam, hogy a fürdőben nem tudtam türtőztetni magam, de ez is az igazam bizonyítja, hogy a saját húgomra begerjedek. Most próbáljunk tovább lépni! Mi még a gondod?
– Oké én is bevallom – kezd érdekelni a szex és én is beindultam tőled.. és már tudom más hapsi is elérné ezt, de utána mi következne? Ne mondd hogy nézzek meg egy filmet, mert az nem támpont, ott egyből egymásnak esnek.. Mesélnél erről? Mit csinálna a srác és mit én? Ki kezdeményezzen, mit csináljon?
– Ez mindig máshogy történik, de egy sablont el tudok mondani! Ha valami érdekel szólj közbe kérdezz.
– Ok kezdj bele!
– A randin természetesnek kell mutatkoznod mint nőnek, és a kezdeményezést úgy kell irányítanod, hogy a férfi azt higgye mindent Ő csinál. Csókolózás az első és mikor a srác matatni kezd kezdj Te is, és ha neked nem elég gyors a tempó kezdd el vetkőztetni te, de felülről és fokozatosan haladj lefelé. Erre már ő is akcióba lép és viszontvetkőztet, ha meg mulya, mint eddig te voltál vagy vezesd a kezét a ruhád alá, vagy egyszerűen dobáld le a ruhád. Ha neked kell kezdeményezni csókolgasd a nyakát, mellét és simogasd az alhasát és néha érj a faszához. Majd add át neki a terepet. Add a szájába a melled és cumiztasd, de ezt már a férfi ösztönösen fogja csinálni. Után… – itt beleszóltam.
– Milyen lesz az nekem mikor a szájába veszi a bimbómat? Olyan mint mikor magamnak csinálom?
– Mi van? Mit csinálsz magadnak?- kérdezte, de én válasz helyett megemeltem a bal mellem a fejem felé a hajtottam és a nyelvemmel köröztem a bimbómon.
– Te ez nagyon király, de hagyd inkább abba mielőtt eldurran a farkam – vazze! – és közbe kajánul vigyorgott.
– Oké, de ha a srác csinálja az is ilyen érzés? – mosolyogtam vissza.
– Figyi nem tudom az NEKED milyen érzés, de hagyd abba különben rádugrok és megkúrlak!
– Jójó.. Bár nem is biztos, hogy ellenemre lenne.
– Még pár ilyen műsor és megszólalás és együtt folytatjuk.. Addig is nyugi hugicám! Ha hagyod, hogy befejezzem a végére bölcsebb leszel. Ő haladni fog, elidőzik combod tövénél egyre közelebb a vágatodhoz. Aztán játszadozik veled, akár lefetyel mint egy kutya.. Ha ügyes megdug a nyelvével, de a csúcsra a csiklód nyalásával szívásával, ha eléggé kidudorodik a fogával ingerléssel juttat el. Azaz orgazmus csak ám az igazi… – folytatta volna, de ismét belevágtam.
– És én mit fogok érezni mikor nyalja a pinusomat.
– Figyelj Tündi! Én azt honnan tudjam!
– És mivel háláljam meg ezt az orgazmust a fiúnak?
– Szopd le. De folytatnám ám, ha nem szólnál bele mindig.- hőbörgött, de nem haraggal. Ha lecsillapodott az orgazmusod, ülj fel és csókold meg köszönésképpen a srácot, ezzel megízlelheted a nedveidet is ami keveredett a nyálával, ha a szájába élveztél. A csókból kibontakozva döntsd a hátára és apró csókokkal borítsd be a testét, elidőzve a bimbónál. Ha szereti a vadságot haraphatod jól beszívhatod, de figyelj ne sok vércsókot rakj a testére. Az nem biztos, hogy dicsőség az ő köreiben. Ha inkább romantikus alkat a csávó akkor ne is próbálkozz a harapással, mert lelombozod az erőszakossággal. Ha elérsz a farkához ne bukj rá azonnal. Csókolgasd körbe az addigra merev szerszámot, de ne csak ott időzz, haladj a heréihez is.. Finom puszikkal borítsd, majd ismét a farokra koncentrálj húzd le a bőrt… – látta bele akarok vágni erre kedvesen csittegett. – Csíííííííííí … ha lehúztad a bőrt, fogd a tövénél marokra és mint a fagyit a makkját kezd kinyújtott, nyálas nyelvvel nyalni. Erre a fiú agya berobban és ő fogja a szádba nyomni a szerszámot. Figyelj rá, ne érintsd a fogaddal előszörre, mert az fáj, hanem az ajkaddal enyhén szorítva bólogass a szerszámján és egyre jobban vedd a szájába a szerszámot. Közben a nyelved se lazsáljon járjon a szádba és nyalogasd a makkját. Ekkor gyorsíts és már a kezed is mozgasd. Figyeld a fiú légzését és ha már zilál, nyögdécsel készül a lavina kitörésére. Ha engeded a szádba, koncentrálj nehogy levegő vételkor jöjjön az első adag, mert fulladozni kezdesz, ha pedig nem engeded a szádba akkor időbe vedd ki a szádból… – itt már nem bírtam tovább és közbevágtam.
– Milyen szopni a faszt? Milyen az íze a gecinek? Jaj Zsolt…
– Már mondtam ilyeneket én nem tudhatok! Egyet tanácsolhatok … próbáld ki.
– Hát pont ez az! Annyira beindultam, hogy nekem most azonnal kell egy hapsi, akivel ezt kipróbálhatom … Zsolt … ne csak szóban taníts … mutasd meg kérlek. Soha nem hittem, hogy ezt én ki tudom mondani, de az izgalom és az alkohol bizony kihozta belőlem. Akartam. Furcsán félrenézett, majd azt mondta, hogy ő ezt nem is hallotta meg.

-Légyszi, légyszi, légyszi!- könyörögtem és kezdtem felé mászni.
Zsolt kidülledt szemekkel nézte, ahogy csüngött a mellem és izgatóan egymáshoz ütődött és nagyokat nyelt. Én csak másztam tovább és a térdére és sarkamra ültem és a merev szerszámját a mutató ujjammal megérintettem és kis köröket írtam le vele. Majd két ujjammal csináltam, végül marokra fogva húzgáltam a kezem rajta, de a bőrt még nem húztam le.
-Te… -kezdte volna a bátyám, de a szájára tapadtam és a nyelvemmel játszottam a szájában. Előbb csak tűrte, majd egy hirtelen mozdulattal átkarolt magára húzott és vad csókolózásba kezdtünk. Véget nem érő nyelvcsatát folytattunk, de egyre finomabban érzékien és Zsolt keze már nem feszített magához hanem simogatta a hátam, nyakam fenekem, combjaimat. Óvatosan a hátamra fordított, majd egy szájrapuszival elvált és a fülem kezdte puszilgatni harapdosni. Bizseregtem az élvezettől és éreztem szinte csepeg a puncim. Szinte bénának éreztem magam nem volt kedvem megmozdulni féltem a bátyám abbahagyja a testem kényeztetését. Már a vállaimon is túl volt és a két kezével a melleim közé szorította a fejét és úgy csókolta a völgyet. Lassan a szorítás engedett és hirtelen váltással a bimbóim kezdte az ujjai hegyével érintve simogatni és a nyelvével körkörösen haladt felfelé a mellemen a bimbóm felé és ezekben a pillanatokban rám tört az első orgazmusom ami tényleg össze sem volt hasonlítható a masztizás közbenivel. Már zsibbadtan feküdtem és elterültem mint egy béka, de az izgalmam az orgazmus ellenére sem csillapodott. Már a bátyám nyalogatta a bimbóudvart és néha bekapta a hegyes bimbóimat és szívott rajtuk, majd éppen hogy csak a nyelvével kényeztette, de a következő pillanatban megfogta a fogával ráharapott annyira, hogy még ne fájjon, de szinte leszakította. Ezt a játokot a másik mellemmel is eljátszotta. Haladt utána lefelé a nyelvével, de a kezei maradtak a mellemen és az ő mellkasa pedig már a lábam között ingerelte a puncimat. Leért a puncimhoz és előbb kívülről, majd belülről nyalogatta, nyelvével játszott a csiklómmal. Már két orgazmuson voltam túl mikor az egyik ujját betolta a puncimba és éreztem elérte a szűzhártyámat. Akkor ott azt sem bántam volna, ha az ujjától vesztem el, de nem: visszább húzta, játszott előtte belűlről, közben egyfolytában a csiklóm szopogatta. Úgy tört rám az orgazmus, hogy testem hídba feszült és már nem bírtam sikítottam, nyögtem az élvezettől és éreztem a bátyám is egyre jobban zihál és hörög majd mint egy fatuskó a hasamra ejti a fejét és két percig csak szuszogtunk együtt. Én törtem meg a csendet.
– Zsolt ez állati jó volt.. és örök hálám.. hogy ezt megmutattad nekem, de szeretném ha te is..
– Hugi! Az amit mi most tettünk talán megbocsáthatatlan bűn, de bevallom, kurvajó volt. És most elárulok egy titkot. Már 17 évesen is, mikor te még csak 14 voltál és én szűz, álmodoztam, hogy egyszer kalandom legyen veled …Most beteljesült és talán még folytatni is fogjuk..
– Zsolt! Szeretném még érezni milyen egy faszt szopni és milyen ha egy férfi az én közreműködésemmel élvez el. Hálám jeléül. Gyerünk!
-Tündi! Nem tudom – én akarom, de te? Biztos? – mondta és hallgattunk, de az agyam járt, mert tudtam hogy ÉN le akarom szopni őt és MOST akarom leszopni.
– Nem érdekel, biztos. Felőlem most meg is erőszakolhatnál, élvezném és akarom. De ha nem, akkor elmondom Zsókának. Na mit szólsz? Leszophatlak már? – évődtem.
-Hejhej! – mosoly terült szét az arcán, de miután elgondolkozott folytatta – bizony rossz fényt vetne ez a dolog mindkettőnkre, ha kitudódna és ráadásul én vesztenék többet.. ha Zsóka fülébe jutna.. így alávetem magam a ZSAROLÁSODNAK és jól megszopatlak. Na mit szólsz?

Csak bólintottam és hajoltam volna az ölébe, de a bátyám útközben megtartotta a fejem adott egy szájra puszit és csendben mondta.
– Vigyázz, mert majd visszazsarolok. Ahogy az én farkam nem ússza meg a te szádat, a te puncid se ússza meg sokáig az én faszom.