Ki korán kel, cigány pinát lel

Hétfő reggel volt már megint új hét, kinek van kedve fel kelni? A másik oldalamra fordultam és aludtam volna tovább, de már nem tudtam és eszembe jutott, hogy nem is fogunk felelni, mert hétvégén kirándúlni voltunk és az oszink beszélt a tanárokkal, hogy ne feleltesenek.

Máris jobb kedvel mentem a fürdőbe és mosakottam, persze minden porcikámat, mert szeretem ha tiszta vagyok. A tus alatt áltam épp a farkam mostam de a nagyfiu imádja a meleg vizet és egyből ágaskodni kezdett hát nem volt mit tenni elkezdtem játszadozni vele jól beszapanyoztam és aztán szép lassan elkezdtem húzogatni nagyon elveztem hehe J , mert 2 perc múlva már tiszta geci volt a kezem. Ezután mégegyszer beszappanoztam, és jól megmostam a farkam.

Hamarabb indultam el a kelleténél vagy fél órával, mert hát nem volt mit csinálnom lassan beértem a suliba, de hát nem valami sokan voltunnk az osztályba, az egyik osztálytársnőm volt csak, aki egyből elmosolyodott, amint meglátott. Biztos hogy örült, hogy nem fog egyedűl unatkozni, lesz még egy társa. Letettem a kabátom, a roma csaj panaszkodni kezdett, hogy nagyon elalúdta a vallát és megkért, hogy masszírozzam meg a vállát, ki mondana nemet egy olyan édes csajnak. Már rég tetszett nekem a cigány csaj, nagyon jól nézett ki barna haja volt, és zöld szeme, nagy dudái és nagyon kivánatos ajkai voltak hmm :-)). Még most is magam elött látom.

Hát neki is áltam megdolgozni a csajt, mire egyszer csak megfogja a kezemet és a mellére teszi es odaszorítja és azt sutogja -Ezt masszirozd te kis édes!!! -Hát mit mondjak nekem se kellet kétszer mondani a dolgott jól bele markoltam a mellébe, mire kettöt masziroztam rajta éreztem, hogy a mellbimbói már csaknem átjukasztjak a melltartóját. Ekkor megfordúlt és egyenest a gatyámhoz nyúlt és egy begyakorlott mozdulattal levette rólam a gatyát. Mire a nadrág lekerült rólam már a farkam mint egy árboc rúd úgy ágaskodott. A kis édes Renáta egyből megmarkolta a kis ujjaival és a szájaba vette a farkam szopta de nagyon, majd kicsit kivette a szajaból és a nyelvével veregette mint a kis pillangó a szárnyával, ismet bevette a szájába, ekkora már róla is lehámoztam a ruhát csak zokniba ült ott a széken a hatalmas farkammal a szájába.

Már lassan közel voltam hogy elélvezzek, ekkor ő hatalmasokat kezdett el szívní a makkomon, én azonnal elélveztem, bele a szájába, a kis édes annyira szívta a farkam hogy jó sokat kiszivott belőle. A kis szája tele volt a fehér nedüvel, majd lenyelte, és azt mondta hogy isteni volt, még soha nem élveztek a szájába. Pár perc pihenő után azt mondta hogy mielött még megjönnének a többiek én is elégitsem ki. Felfektettem az asztaltra a kis Renátát és végig nyaltam a lábát amig a kis punciához nem értem, de addigra már nagyon nedves volt a kis muff amikor odaértem kicsit játszadoztam a pinájával izgattam, majd abba hagytam ez így ment párszor, direkt húztam az időt, és mosolyogtam mondtam neki kérlyen szépen, hogy nyaljam ki, de ő nem volt aféle. A kis barna combjaival körül karolta nyakamat és kezével a tocsogó punciába nyomta fejemet, nagyon nedves volt Renike, csak úgy tocsogott, csiklóját izgattam nyelvemmel és jól belédugtam a nyelvem, mire ő csak kicsiket nyögött bele egyetértően, majd mondta, már a kéjtől megvadultan nyaljam ki mert már nem bírja ekkor addigra nagyra duzzat csiklóit a számba vettem és szívtam még két ujjamat a punciába dugtam, mire kétszer bedugtam a pinájába el is élvezett a kis Renike.

Majd felült és azt suttogta nekem gyere nagyfiú és basszál meg és ezzel visszafeküdt és széthúzta a még mindég nedves pináját és én szépen meghámoztam a farkam és jól beledugtam, nyelvemmel a mellbimbóit kényeztettem ő kezével virgonckodott a fenekem környékén, mire én is az ujjam a szájába dugtam, hogy nyálazza be és aztán a lyukába dugtam jó mélyen, már sikoltott kicsiket, mondta ne hadjam abba és ekkor átvettük egymás ritmusát és pár másodperc múlva pedig már közel jártunk az élvezéshez. Megkérdeztem hogy nem élvezhetnék a melleire.

Ő beleegyező tekintettel bólintott szolni már nem is tudott a kéjtől, ekkor kihúztam a nagy farkam és ráélveztem a barna mellére amely már olyan kivánatos volt mint az éret piros alma és a maradék gecimet a combjára kentem a kis barna bőrén olyan jól mutatott hehe. Lassan hallottunk a folyóson pár halk hangot és öltözkodni kezdtünk.

Nyolc órakor becsengettek és megkezdődott az óra, amikor ránéztem Renikere ő is visszamosolygott ugyanazzal a mosolyal mint reggel amikor beléptem az ajtón. :-))