Te hogyan veszítetted el?

Te hogyan veszítetted el? – kérdezte egyszer egyik magántanítványom. Lány volt, 17 éves, én éppen cikkeket írtam egy fiataloknak szóló portálra, és megkérdeztem tőle, szerinte miről olvasna a korosztálya szívesen. Az első témajavaslatai között szerepelt a szüzesség elvesztése, és elmondta azt is, hogy őt ez foglalkoztatja mostanában leginkább.

Én azt gondoltam, hogy nehéz erről beszélni egy fiatalnak, mivel a szavainkkal normákat szabunk neki, ami elég nagy felelősség.

Nekünk is ilyen normákat szabtak: filmekkel, könyvekkel vagy éppen a hallgatással, de őket ez nem különösebben zavarta.

A szüzesség misztériumáról, tabujáról és megéléséről beszélünk most. Fontos téma ez az emlékeink, az önértékelésünk és a következő generációk miatt is.

Három történet
Én nem emlékszem rá, hogyan lettem felvilágosítva, kiskamaszként már eléggé képben voltam, akkori barátnőim két-három évvel voltak idősebbek nálam, ami a szexualitás szempontjából elég soknak számított abban a korban. Én még éppen csak felvittem a babáimat a padlásra, amikor ők már fiúzni kezdtek. Te hogyan veszítetted el? részletei…

Kefélni szép, kefélni jó!

Én már nem vagyok fiatal, a gyermekeim– egy lány meg egy fiú – családos emberek, sőt, az unokáim sem éppen kicsik. A fiam, miután megnősült, külföldre költözött, a lányom azonban itthon maradt. Ő is férjhez ment, és van nekik egy aranyos kislányuk, aki középiskolába jár. Kezdetben nálunk laktak, de aztán elköltöztek tőlünk, azonban nem messzire, itt béreltek lakást a másik utcán, úgyhogy továbbra is sűrűn voltunk együtt, s a lányuk, Mónika, mitőlünk járt iskolába, mivel mindkét szülő dolgozott. Ezt most már múlt időben mondom, mert a lányomék házassága, sajnos, megromlott, s úgy döntöttek, hogy jobb lesz elválni. Mónika az anyjánál maradt, s még több időt töltött nálunk, mint azelőtt, s mi – a világ többi nagyszülőjéhez hasonlóan – a rajongásig szerettük és kényeztettük őt. Megítélésem szerint én voltam kezdettől fogva a kedvence, velem játszott a legszívesebben. Amikor hazajött az iskolából, jött és egyenesen ült az ölembe, ott érezte magát a legjobban. Együtt csináltuk a leckét, s a titkaiba is egyedül csak engem avatott be. Biztos volt benne, hogy a titkok nálam biztonságban vannak, senkinek se fogom őket tovább adni.
Nem sokkal azután, hogy a szülei elváltak, nálam is tragédia történt. Rövid ideig tartó betegeskedés után meghalt a feleségem. Ekkor a lányom Mónikával együtt hazaköltözött. Kefélni szép, kefélni jó! részletei…

Erotikus történet, egy csodás éjszaka

 Csodálatos nyári este. Meztelen testünkek fekszünk egymás mellet. Lágyan csókol ölel ugy mind amikor legelőször talákoztunk. Egy kis idő műlva felém hajol és megsúgja, hogy nagyon kiványa a puncim. Mosolygok mert tetszik ez a kijelentés. Megcsokolom és szét tárom a  lábbam, hogy legyen belátása a puncimra.

  Hozám ér. Felsohajtók….. Ahhhh…..

Bele csokol a puncimba én élvezem. Hoza érek a férfiaságához. És már észre is veszem menyire kiván.
Megkérdezi még nyalja a puncim, jól esik montam, hogy igen nagyon jó. Fel ültet a szája főlé és nyal. Sohajtok élvezem minden nyelv rebbenését. Ahh….  ő közben be dugja az uját és ugy is kényeztett. Tudja, szeretem.! Majd átfordit 69 és pozba. Elötem a farka. Ő megint a puncim kányezteti hol a nyelvével hol az ujával. Nem birom Megfogom a farkát érzem ha nem foghatom meg és ne játszhatók vele bele halok. Megfogom odaajolok és megcsokolom. Körbe nyalom halom mikozben ő is sohajt. Élvezi….
 Nyaljuk faljuk egymás sohajtunk nyőgödözünk. Erotikus történet, egy csodás éjszaka részletei…

Leszbi történet, Angi és Marika

Nagyon forró, párás meleg volt, Angi arra gondolt, hogy a többi utas a buszon is érzi ölének csábító illatát. Angi öle olyan nedves volt, hogy szinte már csepeget. Bizonyára, ha viselt volna bugyit, akkor senki nem érezte volna meg vágyai illatát, de ő sohasem viselt bugyit, mivel szépen szólva exibicionista volt. Ebben a pillanatban felnézett, és egy középkorú férfit látott magával szemben, aki bámulta ot. Angi miközben hegyes kis nyelvével megsimogatta a szája szélét lábat annyira széttárta, hogy a szemben ülő férfi egészen tisztán látta nedves bozontos ölét. A férfi lassan emelte szemeit Angi arcára és meglepödött, hogy a milyen elégedetten néz rá. Angi lassan összezárta combjait és az előadásnak vége lett.

Leszbi történet, Angi és Marika részletei…

Dugás a fák között

Látom a sziluettjét. Pontos volt, én pedig megint késtem. Előbb érzem meg az illatát, mint hallom meg az első szavát. A padon ül, az erdő szélén, ott, ahol legutoljára találkoztunk. Éppen hogy éjfélt ütött az óra, amikor elindultam otthonról. Kitapogatom, hol a pad széle, leülök mellé, majd odanyúlok hozzá. Alig súroltam az inge gallérját, ő már tudja, mit akarok és olyan közel ül hozzám, hogy az arca pár centire van csak az enyémtől.
A levegő fülledt és meg sem mozdul. Nem tudom eldönteni, hogy köztünk forrt-e így fel, vagy csak ez a nyári este ennyire meleg.

Gondolatok cikáznak a fejemben, össze vagyok zavarodva. Szavak, mozdulatok emlékképei, amelyek annyiszor eszembe jutottak már. Még mindig csendben ülünk egymás mellett, alig merünk megmozdulni. A Hold fényében megcsillan a szeme, csak azt, és a távoli falu halovány fényeit látom, ahogy átszűrődnek a ritka növényzeten. Ő a szemembe néz, egyszer-egyszer pedig lejjebb csúszik, és az ajkamra tapad a tekintete. Minden idegszálam megfeszül, dobol a vér a fülemben és hiába kéne, nem jutok levegőhöz. Az ő arca nyugodt mosolyra húzódik, biztató, féloldalas, alig észrevehető mosolyra, s ettől kicsit nekem is könnyebb lesz. Mélyet szippantok a levegőbe, és megint megérzem azt az illatot, amely számomra a legémelyítőbb és leghívogatóbb a világon.
Érzem, ahogy a keze a derekam köré fonódik. Ha lehet, az arca még közelebb kerül az enyémhez, bennem pedig megint meglódul a vér. A mosoly még mindig ott bujkál a szája szélén, én pedig nem tudom, mit kezdjek a kezeimmel.
Dugás a fák között részletei…

Barátnők és szeretők

Hello mindenki! A nevem Eszter. Budapesten lakom egy kis földszintes házban. A ház az egyik rokonunké volt, ám amikor ő elköltözött a szüleim megengedték, hogy ide költözzek. Ez egy éve történt. Akkor voltam 21. Azóta egyedül élek itt. Megpróbáltam az egyetemről idecsábítani néhány embert, hogy legyen lakótársam, ám ez nem igazán sikerült. Már lassan beletörődtem hogy egyedül lakom ebben a viszonylag nagy házban, ám ekkor a helyzet váratlan fordulatot vett.

Történt ugyanis hogy a régi gimis barátnőm Dalma, aki már hét éve Angliában élt, írt egy e-mail hogy haza jön. Dalma apukája angol volt, úgyhogy az első adandó alkalommal vissza akart menni a hazájába. Ez sajnos be is következett és tizedikben Dalmát átíratták egy londoni iskolába. De a barátságunk nem szűnt meg. Leveleztünk, e-mailoztunk, SMS-eztünk és néha telefonáltunk is egymásnak. Szóval Dalma hazajött. És mivel az itteni házukat már eladták nem volt hova mennie ezért megkért, hogy hadd lakjon nálam. Én persze boldogan beleegyeztem. Örültem, hogy vele lakhatom együtt. Hiszen nem hiába voltunk már tizenkét éve barátnők (nyolc osztályos gimibe jártunk).
Barátnők és szeretők részletei…

Pajzán barátnők

Andrea letette a hőálló zsinórt a konyhai pultra. Amy a pult mellett állva idegesen nézte. Andrea melegen rámosolygott, hogy megnyugtassa, majd lesegítette Amyről a cipőjét.
-Ne aggódj ennyire Amy drágám! Mesés leszel, mire végzek veled.
Ez egyáltalán nem nyugtatta meg Amyt. Különösen a “végzek” szóra helyezett hangsúlytól remegett meg.
-De…de te tudod Andrea…én nem vagyok oda attól, hogy megsüssenek…nem vagyok olyan lány, mint néhányan ebben a városban.
Andrea felnevetett, miközben kigombolta Amy nadrágját, majd azt mondta:
-Te is olyan jól tudod, mint én, hogy az, hogy mennyire “vagy oda”, egyáltalán nem számít. Kisorsoltak, úgyhogy te leszel a fő fogás a polgármester vacsoráján.
Andrea egyszerre húzta le a fiatal nő nadrágját és bugyiját Amy bokájáig.
-Nem kell úgy tenned, mintha a véged nem izgatna fel.
Felemelte Amy reszkető, de nem ellenálló lábait és teljesen lehúzta a nadrágot és a bugyit, majd félredobta őket. Andrea végigfuttatta ujjait Amy combjain és csípőjén, majd a nő pólója alá nyúlt. Ahogy elkezdte lehúzni a pólót hozzátette:
-Be kell vallanom, hogy -bár te nem örülsz a dolognak- én boldogan jelentkeztem, hogy önkéntesként segítsek neked. Van valami benned Amy…nem is tudom hogy nevezzem.. valami, amitől összefut az ember szájában a nyál.
Finoman megszorította Amy hegyes melleit, mielőtt teljesen áthúzta volna a pólót a nő fején. Amy még mindig riadtnak látszott, és Andrea ugyan élvezte ezt, de valamivel mégis kényelmesebbé akarta tenni új barátnője helyzetét. Megragadta a tűzálló zsinór tekercset és Amy elé tartotta. Pajzán barátnők részletei…