A feleségem más farkán

Még fiatal házas voltam amikor rájöttem,hogy a feleségem nemcsak velem kefél hanem másoknak is rendszeresen odatartja a nagy szőrös pináját. A kefeélést még fiatal korában kezdte el amikor két srác megerőszakolta és neki annyira tetszett,hogy rendszeresen hergelte a férfiakat akik sokszor megerőszakolták és elmondása esetén sokszor mondta a srácoknak,hogy imádja ezeket az erőszakokat.

Persze talált olyan idős férfiakat akiknek a kérésére is levetkőzött és napokig volt velük, de sose volt rajta semmi és folyton hergelte őket, hogy keféljék. Ilyenkor volt,hogy egyszerre ketten dugták a pináját és szélesítették amit nagyon is élvezett.Mikor rajtakaptam két roma koma kefélte ,de ezek olyanok voltak mint az állatok marták, nyúzták a már így is lógó melleit.

A feleségemnek 95-ös mellei vannak, de a sok használat és a két gyerek egy egy évi szoptatása, majd csaknem egy évig aki megkefélte kiszívta rendszeresen a melléből a tejet közben jó magam is és sokszor élveztem azt is ha máik férfi dugja és szopja a mellét. Általában két férfivel szeretett egyszerre baszni,mert az egyik a seggét kefélte a másik a pináját és mivel már nem volt szőrös a pinája imádták nyalni harapdálni a lyukait. Eleinte le lett borotválva aztán véletlenül belevágott a pengével és utána kenőccsel távolítottuk el a pinájáról és a segge lyukáról a szőrt.

Házasságunk hetedik évétől a 11-ik évig kint volt Amerikába a barátnőjével aki egy pornóstúdióba járt a férjével rendszeresen és ő is benevezett mindenféle kefélésekre. Itt aztán kefélt nagyon sok állattal dugott hallal, kutyával, nyalakodott macskával, majmokkal orángutánokkal rendszeresen, mert elmondása alapján sokkal jobban szerette az velük való kefélést, mint sok esetben a férfiakét.Imádta a nők pináját nyalni ököllel kézzel való bányászást a szétkefélt pinájukban.

A mellei még jobban megereszkedtek és sokszor a hasaalját verték és mindig látszottak a terhességi hurkák a hasán. A karikagyűrűit sose vette le, mondván ez emlékeztette arra hogy hazavárjuk. Sokszor elment külön kefélésre a saját bevallása szerint ilyenkor rengeteget keresett azzal,hogy nemcsak két hanem volt olyan alkalom amikor húszan szoptatták felváltva kefélték a végén volt aki a szájába volt olyan aki a testére,vagy az arcára élvezett el.Az egyik alkalommal elhívták egy esküvőre ahol negyven férfit kellett leszopnia és egy kutyát is. Ezért olyan sok pénzt kapott,hogy máskor is és sokszor csinálta ezt.

Persze mikor visszajött alig lehetett ráismerni úgy szét volt baszva, de azért jó volt vele dugni egyet ,csak sajnos itt is folytatta és énnekem le kellett szoknom róla mert folyton azt akarta,hogy amikor a kanija elélvezett a számba ürítse a zacskója tartalmát. Eleinte nagyon zavart később annyira megszerettem,hogy sokszor leszoptam a srácot mielőtt megbaszta a nejemet.

Rengeteg fényképet csináltak róla és már itthon is ha keféltek vele közben is a nagy lógó melleit is remegtek és élveztem ahogy kefélik egymás után a seggét és a pináját is.
Volt egy alkalom amikor egy hónapra idejöttek külföldről a barátnői és különböző parkolóhelyeken basztak a kamionosokkal felváltva. persze ennek az lett a vége,hogy négy kamion elvitte őket a szuba és már húsz éve ne kerültek vissza.

Kutyaszex történet

Két évvel ezelõtt történt velem, hogy anyám testvérénél kellett eltöltenem pár napot Sopronban.Zita és családja egy nagy házban laktak a belvárosban. Örültek nekem amikor szüleimmel együtt megjelentünk. Zitának két lánya volt, ezért azt vettem észre, hogy szívesen anyáskodik felettem.
Ez hízelgett nekem, mert nagyon szerelmes voltam belé. Vállig érõ barna haja, barna szeme volt amiben valamiféle izgató tûz csillogott.
Elsõ éjjel úgy maszturbáltam, hogy arról ábrándoztam Vele szeretkezem. Másnap napközben a kertben segédkeztem Tóninak a férjének, estére hulla fáradtan mentem vacsizni.
Unokanõvéreim elmentek éjszakára bulizni, ugyhogy tök csöndes lett a ház.
Zita elmosogatott, amig letusoltam. Amikor kijöttem a fürdõbõl szólt hogy halkan legyek, mert Tóni már lefeküdt a hálójukban. Amikor Zita elment tusolni kilopóztam a szobámból leselkedni. A fürdõajtó kulcslyukán át csak a tükör elõtti rész látszott. Amíg tusolt a leselkedõk izgatottságával bámultam befelé.
Amikor törölközõben megjelent végre, éreztem, hogy a farkam lüktetni kezd. Zita letette a törölközõt a helyére és megláttam a meztelen testét. Remegni kezdtem a puncija láttán s verni kezdtem a faszom. Mielõtt azonban elélveztem volna végzett a dolgával és fölvette a köntösét. Idejében eljöttem az ajtó elõl. Csalódottan figyeltem a szobámban, hallottam amint kijön és látva, hogy nálam nem ég már a lámpa halkan lement a földszintre és sutyorogva feljött és bement a hálójukba.
Pár perc múlva nem bírtam magammal és odamentem a hálószoba elé, mert eszembe jutott, hogy a kulcslyukon belátok az ágyra is.
Amit láttam hirtelen nem is fogtam fel. Csak a narancsfényû asztalilámpájuk világított, de éppen elég fényt biztosított, hogy a lyukon át mindent lássak. A sötétbordó ágyon feküdt Tóni meztelenül mellette felesége egy combfixes harisnyában és mellette pedig Artur állt, a család kutyája!
Tóni az oldalán feküdt és a faszát a kezében tartotta. Zita szétterpesztett lábbal feküdt Tóni mellett, úgy, hogy az egyik lábát átfektette a férje derekán. Mindketten a méretes farkat kényeztették. Szemmel láthatóan azonban Artur teljesen be volt kanosodva, vagy féltékeny lehetett mert farkát csóválva erõszakosan nyomult Zitára aki többször is megpróbálta ellökni a nagytestû ebet.
A kutya a fülét nyalogatta mire Zita összerándult.
– Nem lehet ezt kibirni! – nevetett fel anyu nõvére. – Szörnyen erõszakos vagy!
Na gyere!
Azzal levette a lábát Tóniról és négykézlábra állt. Arturnak több sem kellett azonnal felugrott a hátára és párzó mozdulatokat kezdett tenni. Csak Zita nyögésén hallottam mikor hatol belé a kutya, mert sajnos nem látszott semmi a péniszébõl. Artur vadul kefélte, amit kéjes nyöszörgéssel nyugtázott. Végre Tóni elhúzta az eb farkát, hogy láthassa hitvese pináját. Ekkor alkalmam nyílt meglesni Zita formás popsiját, szeméremajkait amint a kutya heréi ütemesen ütögetik. Egy-egy pillanatra megláthattam Artur furcsa faszát, ami a tövénél vastag volt. Egyszer ki is húzta véletlenül a puncijából, és meg sem állva a combját baszta tovább.
A pénisze végérõl valami fehér csöpögött az ágyra, de szerintem nem geci volt. Zita kezével hátranyúlva újra magába igazgatta a hegyes farkat. Artur pedig a farát leszegve hatolt újra belé és baszta tovább. Amikor hirtelen újra kijött a farka híg folyamban ömlött ki az ondója Zita pinájára, combjára.
Artur kicsit görcsölt és félre állt, nyalogatni kezdte a saját faszát.
– Na remélem most tudsz várni! – kacagott Zita. Ismét férje farkának szentelte figyelmét és hagyta, hogy megsimogassa a szeméremszõrzetére lõtt spermát.
Rámosolygott és mondott valamit, amit nem értettem.
Késöbb Tóni alaposan megkefélhette kedvesét, mert õ nagyokat nyögött de ekkor én már akkorát élveztem, hogy nem figyelhettem Õket, az ajtójukról kellett letörölnöm az ondómat.
Reggel más szemmel néztem Zitára meg a hülye kutyájára. Azóta is Zita az egyik legizgatóbb nõ akit valaha is láttam.

Családi szex történet

23 éves fiatal asszony voltam amikor a férjem munkahelyi baleset következtében itthagyott a kislányommal. Házasságot nem kötöttem egyedül neveltem leányomat. Partneri kapcsolataim voltak de ezek nem lettek véglegesek.
Fiatal asszony lévén puncim gyakran percegett ezért kerestem a megoldást egy tartós kapcsolatra.

Ismerős barati kör hozott össze egy elvált férfivel aki egyedül nevelte fiát. Ekkor én 27 éves voltam, leányom 8 éves ujdonsült párom 35 éves és fiúgyermeke 12 éves. Első idöben jól megvoltunk az új párommal. Összeköltöztünk vidéki házamba
És együtt neveltük gyermekeinket. Igaz a párom rövid ideig bírta a jó férfi szerepet mert az italt sem vetette meg.
E miatt kapcsolatunk nem volt felhötlen. Gyermekeink szépen fejlődtek és elértek a serdülő korba.
Leányomat a menzesz megjelenésekor kellően felvilágosítottam és 17 éves korában beszereztette velem a tablettát problémák elkerülése érdekében mert jó kiállása miatt kerülgették a fiúk.
Párom fiúgyermeke gimnáziumba járt és az iskola szünetekben lakott velünk. Ő is túl volt már a nemi érés korszakán és érdekelte a másik nem.

Ekkor én 31-32 éves voltam karcsú jó alakú fiatal asszony kemény testel merev 85-90-es cickókkal szép arcal úgy hogy egy szűk 1 0 – t letagadhattam volna. Persze mint fiatal nő aki felkivánja magára hívni a figyelmet mindig nagyon jól öltöztem. Álltalában feszes szoknyákban amiben jól látszott fenekem alakja a kivágott ruhákban és olyan melltartókban melyek engedték testem vonalainak láttatását. Melltartóimban nem kellett szivacs betét igy a nyári vékony blúzon is átlátszott mellem formája mellbimbóm udvara és hegyes mellbimbóm. Azt hiszen férfinek ennél nem is kell többet látnia a többit már magától tudja.
Társam fia mint meglett férfi tette nekem a szépet de nem akartam erről tudomást venni. Gyakran vettem észre hogy amikor fürődtem meglesett vagy öltöztem váratlanul véletlen benyitott de nem volt kezdeményező. /bár lehet hogy nem bántam volna/ amikor otthon voltunk mindig nagyon hizelkedő volt próbált kedveskedni kedvemben járni hogy hátha észre veszem. Könnyebb otthoni ruha volt rajtam szemeit rajtam felejtette azokon a szexuális pontokon ahol lehetett valamit látni. Párom szexulis kapcsolata nem szállított az egekig így jólesett ez a fiatal férfi vonzódása melyet testem is elfogadott. Néha valamnin vitatkozva el akarta azt a tárgyat venni tölem és finom birkozás lett belöle. Ezekben az alkalmakban teste hozzámért és érezetem keményre duzzadt férfiasságát de nem engedtem a csábításnak még akkor sem ha ő szorosan hozzámnyomta alsó testét, az én puncim pedig pillanatok alatt lucskos lett a kéjnedvtöl, mert éreztem azt a hatalmas merevedő férfi himtagot mely majdnem felnyársalt. Azt hiszem akartam is meg nem is.

Tartottam magam mégis csak a párom fia. Igaz számomra sem volt közömbös a fiatalember de érdeklödésem csak addig terjedhetett hogy ő ne vegye észre.
Volt amikor fürdött pont akkor kellet bemennen törülközöért a fürdőszobába és szándékosan zavartan vágytól izgatva néztem végig férfi testét amíg a gardrobból elökerült a keresett ruha. Csodáltam merev himtagját mely alkalmankint mikor megemelkedett látszott a fürdőhab között és jóleső gondolatokkal játszottam el hogy mit tudnék vele tenni.
Néha a hosszab szeszuális szünetekben puncim már kivánta a kefélést és tudtam hogy ez a férfi farok biztos hogy nagy élvezetet tudna biztosítani számomra. Nőiesen megvallva kivántam de nem tehettem meg.

Idöközben lakásra cseréltük vidéki házunkat igy egy előszoba, egyszoba , konyha , fürdőszobás lakással rendelkeztünk.
A szobában egy dupla kinyitható francia ágy és egy egyes ágy volt a berendezés . A franciaágyon a párommal ketten aludtunk a szóló ágy pedig a leányom részére állt rendelkezésre.. Nevelt fiam ekkor már 18 éves volt és iskolaszünet miatt hozzánk jött haza a koleszból.

Mint korábban most is nagyon kedves volt és mindent megtett annak érdekében hogy a kegyeimbe férközzön. Leányommal békésebb lett a kapcsolata a közös béke érdekében. Igaz mindketten serdülö korban voltak és a szórakozás közös érdeklődési köre is ezt váltotta ki. Gyakran jártak el táncolni és lányomnak jólesett hogy egy fiú van mellette aki jól is tud vele táncolni na meg valami védelmet is jelentett számára. Én is nyugodtabb voltam ha együtt mentek biztos ami biztos elv alapján. Egymás szimpátiájáról nem tudtam semmit mert párom fia mindig nekem a meglett asszonynak tette a szépet nem a fiatal kislánynak. Talán nem érdekelte még.

Saját személyem annál jobban izgatta ezt észrevettem mert állandóan mellettem vagy a környezetemben volt néha szexis pillanatokat vettem észre rajta. Kimutatta hogy nagyon érdekelheti testem mert megtett mindent annak érdekében hogy valamit is láthasson belőle.

Kislányom 14 éves volt és már aludt a helyén. Párom a munkából kora este nagyon erősen ittasan érkezett haza mondhatom totál részeg volt ezért lefektettük a nagy ágy jobb szélére a helyére. Annyira ittas volt hogy pillanatok alatt elaludt és fogalma sem volt mi történik körülötte.
Én levetköztem a másik helységben hálóingre -szokásomhoz hiven sem melltertó sem bugyi nem volt rajtam. Nevelt fiam a kulcslukon végig nézhette hogyan szabadulok meg melltertómtól csodálta dús kebleimet és meredt farokkal figyelte bugyim távozását puncimról amaikor az elökerült bozontos szőrzetével. Éreztem szexuális vágyamat amikor kebleimet kezemmelvégigsímítottam majd puncimhoz érve csiklómat simogatva vonaglott meg testem.
A látottak miatt fiatalos farka az egekig meredt a kéjtől. Mikor bementem a szobába szoros alsójával takarta nemi vágyát és ebbe a házikabátja is segített. Persze ezt úgy takarta hogy észre kellett vennem de szerintem ezt ő is akarta. Lefeküdtem az ágyra és középre húzodtam hogy a bal oldalon a nevelt fiamnak is biztosítsak helyet a pihenésre a széles dupla kihúzható heverőn. Nevelt fiam kifele fordulva próbált aludni.
Az apja az elfogyasztott alkoholtól szörnyen horkolt és nagyon rossz volt a lehelete amely nikotinnal is keveredett amit nem bírtam elviselni.
A fia még nem aludt amikor középröl kicsit balra húzódva próbáltam magamnak kedvezőbb helyet biztosítani.
Ahogy kijjebb húzódtam érezetem hogy testem hozzáér nevelt fiam testéhez. Testem megremegett szexuális vágy vett erőt rajtam és most elfogott az az érzés ami már korábban kialakult bennem. Úgy érezetm hogy megörülök a szeretkezésért de türtőztettem magam tudtam hogy eljön annak is az ideje. Azt hiszem ez volt az a pillanat ami a következő dolgokat napvilágra hozta.
Nevelt fiam megérezte forró nöi testemet és attól tartva hogy az ágyról le ne essen- persze ez csak indok volt- beljeb húzódott. Éreztem hogy forró fenekem hozzáér forró fenekéhez mert még háttal voltunk egymásnak.
Testem a hatástól tüzelni kezdett éreztem hogy jó lenne szeretkezni kivántam a fiatal farkat de ezt nem akartam vele éreztetni. Kénytelen voltam megfordulni mert az alkoholos lehelettől nem kaptam levegőt, de azt hiszem az érzésem is azt diktálta hogy meg kell fordulnom. Fordulás közben hálóingem feljebb csúszhatott úgy hogy alsótestem teljesen ruha nélkül maradt, és hozzáért nevelt fiamhoz. Ahogy fordultam feneke ölembe került combjaink összeértek és lábaink végig érték egymást. Lehet hogy véleltlen volt de lehet hogy ösztönösen történt az egész. Ez bátorította fel vagy már égő férfiassága nem tudom de egy pillanat alatt ő is megfordult, és nadrágjából kintlévő nagy és kemény farka hasam alatti területhez ért. Éreztem hogy megfordult a világ velem és engem már nem az eszem irányított hanem a vágytól kiéhezett puncim szabályozta testem mozgását. Mostmár nem is bántam hogy meg kellett fordulnom.
Teljesen le voltam dermedve az érzéstől. Nem tudtam mitévö legyek. Ölemben éreztem a kemény férfi farkat ami jóleső érzést váltott ki bennem szabályosan kivántam, remegett a testem érte szinte marokra akartam fogni és lucskos puncimba vezetni, hogy keféljen meg óriási mértékben mert nagyon kivántam vele a szeretkezést. Korábban sok alkalommal ért teste a testemhez mely vágyat ébresztett bennem de ezeket el kellett akkor oltani. Most az egész érzés egyszerre szabadult rám. Olyan érzés vett erőt rajtam hogy nem tudtam magamon uralkodni szeretkezni akartam.

Éreztem lüktetö farkát tudtam hogy nagyon fel van izgulva biztos voltam abban hogy puncimat teleélvezi spermájával szinte éreztem hüvelyemben méhem falán ahogy élvez és lüktetve ütemesen belém engedi férfias nedvét. Puncim már elöre élvezte a kéjt szemérem ajkaim vastagra duzzadtak és hüvelyem pillanatok alatt csucsogó lucskos lett. De tartottam attól is hogy csak a nevelt fiam nem tehetem meg.

Nem tudom de már nem nevelt fiamként érezetem mellettem hanem egy kéjéhes férfit aki a percegő lucskos puncimat akarja. Alsó testemet az ölemet betöltötte kemény farka és akaratlanul is hozzá húzódtam. Biztos hogy ezzel kapott valami biztatást mert csipőm felett óvatosan átnyúlt és magához húzott amennyire lehetet. Teljes teste remegett nagyon fel volt korbácsolva vágya, alsó testünk teljesen összeért férfiasságát ölembe érteztem ami forró vágyat váltott ki bennem. Kemény farka lüktetett ölemben úgy éreztem minden pillanatban eldurranhat -néha vonaglott a vágytól.. Nem ellenkeztem éreztem, hogy most vége minden ellenállásnak sőt inkább kivántam érintését. Fiatalos erős teste hozzámszorúlt szinte tüzelt a felhalmozódott vágytól. Éreztem farka lüktetését majd szétdurant a vágytól a kielégületlenségtől. Testem is forró volt puncim is rég volt kielégítve úgyhogy már ennyitöl is lucskos lettem. Nem érdekelt már semmi csak kefélni akartam kivántam a fergeteges orgazmust amit egy új férfi okozhat egy kéjéhes nőnek.
Testem el volt hanyagolva az alkohol miatt párommal a kapcsolt ritkult de teljesítőképessége is kivánnivalót hagyott maga után.
Kivántam is a lehetőséggel élni és nem is bántott a dolog hogy így alakult a helyzet. Persze volt ebben egy kis asszonyi hiúság is hogy ha neki nem kellek azért van olyan fiatal férfifarok aki kész minden vágyamat kielégíteni.

Ez a férfi kemény dorongja ott volt az ölemben azt tettem vele amit én akarok.

Nem is gondoltam át a dolgokat csak tartottam attól hogy a lányom vagy a párom fel ne ébredjen – de vele szemben meg kivántam a kéjt. Fiam hozzám simuló farkát önkéntelenül vadul megmerkoltam és jóleső érzéssel tapasztaltam hogy milyen jó vastag és méretes legalább 18-19-es féri farok van a kezemben és majd szétcsattan az erőtől. Ilyen méretes férfi farokra nem is emlékeztem nem csoda hogy nagyon kivántam magamban tudni.

Lassan húztam fel farkán a bőrredőt hogy makkját is érezzem. Fiam ekkor egyik kezébe vette remegö duzzadt keblemet másikkal pedig vad mozdulattal fogta meg puncimat. Szabályasan marokra kapta de úgy hogy az egész a tenyerébe került keze úszott a kiömlő kéjtől melyet eddigre puncim termelt mert egy pillanat alatt elélveztem.
Fülébe súgtam hogy az övé vagyok amit nagyon is akartam de úgy kell tennünk hogy fel ne ébredjenek észre ne vegyék. Ekkor már minden mindegy volt számomra csak a farkát akartam puncimban érezni ami vadul lüktetett és élvezni akartam.
Forró száles ajkát keskeny ajkamra tapasztotta és óly erővel szivta hogy kicsit talán fájt is de nagyon élvezetes volt .kezével szétnyitotta szemérem ajkaimat és puncimat simogatta csiklómmal játszott minden a szöröm a hasam csupa lucskos lett. Nem volt gyakorlott mert ez volt az első kapcsolata de tudatlan vadsága igazán jólesett.
Biztos voltam abban hogy jó szeretőtt fogok csinálni belőle.
Elöször egyik ujját majd mellé a másik ujját is bedugta puncimba ami aránylag könnyen ment, jól tágultam, és puncim -ba csúszott a keze a felhalmozódott nemi váladékomtól. Ujjaival izgatta hüvelyem bordás falát belülröl igy hamar elélveztem másodszor is.olyan lucskos lett puncim hogy szinte csucsogott. Rég élvezetm ekkorákat. Közben farkával játszottam símogattam, makkjának alját izgattam. Fülembe súgta hogy el fog élvezni de ezt már én is éreztem mert előnedve a tenyerembe csőppent.
Fenekem az ágy bal széle felé toltam hogy minél nagyobb hely legyen a mozgásra.farkát szorosan két marokkal megmarkoltam puncimat a farkához igazitottam és a merev dorongot toltam magamba amit már alig vártam amikor egy hatalmasat lökött rajtam teljesen elmerült bennem hüvelyem falán és méhemen érezetm hogy berobbant bennem valami forróság és ütemes hosszú mozgások közepedte spriccelte tele puncimat régóta felhalmozódott szerencsére sürü spermájával. Combjaimat összeszorítottam fenekemet megfeszítettem hogy bennem lévő test teljes minden pici felületét érezzem testemmel. Észveszejtöen forró volt testének váladéka teljesen tele lett puncim nem is emlékszem rá hogy valaha valaki ennyi spermát lövelt volna belém. Alig birtam magam tartani az élvezettöl. Nem is emlékszem rá hogy mikor élvezetem ennyire. Forró volt a farka és hatalmasnak éreztem puncimban. Nem akartam kiengedni belöle de nem lehetett a kegyes helyzettel visszaélni.
Lassan lankadni kezdett farka és engedett számomra kedves feszítésből. Farkát kihúztam puncimból és kimentem megmosdani.
Bíztam benne hogy senki sem vett észre semmit.
Visszafeküdtem a helyemre de puncim még mindig kivánta a kéjt. Mosdás ellenére a víz langyos höfoka egy cseppet sem csillapította kéjes vágyamat teljesen be volt indulva puncim ujjra kivánta a kemény férfi farkat. Úgy érezetm szétvet a vágy.
Így a már újjra kemény farkat a kezembe vettem és fiam kezét a puncimra helyeztem. Ő érezte hogy mennyire be vagyok indulva igy óvatosan maga felé húzott farkát pillanatok alatt puncimba tolta tövig inkább talán engem húzott fel a meredezö farkára. Érezetm azt a nagy forróságot bensömbem ami teljesen teletette hüvelyemet melynek következtében a következő orgazmus szaladt végig testemen ami közben vele párhuzamosan velem együtt élvezet neveltfiam ugyhogy puncim a férfi spermában fürdött. Élvezése közben két fél fenekemet tenyerébe vette és ütemesen mozgott seggemmel mely növelte izgalmamat. Mikor mindketten teljesen kiélégültünk elengedett magától és hagyta hogy kimenjek.
Megmosdottam majd helyemen farkát kezembe vettem puncimat pedig tenyerébe helyeztem.
Kemény farkával egy jó ideig még játszottam kezemmel izgattam.puncimban ujjaival ütemesen mozgott hol a csiklómat fogta meg hol pedig a g pont környékét izgatta vastag középső ujjával. Egy félóra eltelteltével meredt farkára felhúzta puncimat mely szorosan körbefogta azt. Nem birtam idegeimmel igy méhem izomzata a kemény férfidorongot érezve hol összeszorult hol ütemesen elerernyedt. Farka lüktetett bennem mely kéjes érzést váltott ki. Nagyon jó érzés volt így egymásban elmerülni -én az egész éjjszakát el tudtam volna vele tölteni.
Kis idő után a lányom idegesen forgott az ágyán és féltem attól hogy fel ne ébredjen szerintem zavarhatták a mozgásunk zajai.
Szóltam hogy veszéjes a dolog maradjon nyugton lesz majd ennek folytatása.
Igy farkát kivettem puncimból tenyerembe vettem és puncimat betakartam tenyerével hogy nyugodtan maradjon.
Így aludtunk el és külön külön ébredtünk reggel mintha mi sem történt volna. Úgy gondoltam senki sem vett észre semmit mert párom részegen horkolva mélyen aludt fogalma sem volt mi történik körülötte lányom pedig jelét sem adta hogy egy pillanatra is felébredt volna.

Párom nappalos volt késö estig dolgozott én pedig délelöttös igy csak 2 óráig dolgoztam. Lányom délelött iskolában volt délután pedig iskolai gyakorlaton kellett lennie.
Egész délelött az éjszakai események jártak az eszemben kicsit tartottam is tölük de észveszejtően jól is esett ami történt. Kétejekkel, vágyakkal vártam hogy müszak után hazaérjek.
Fiam otthon volt és házikabátban várta hazaérkezésemet.
Nem tudom mi járt a fejében az éjjszaka után de ahogy beléptem láttam rajta hogy nagyon fel van izgulva. Olvasott már könyveket a szeretkezésröl volt valami fogalma az egészröl.
Beléptem a lakásba csak ketten voltunk otthon ezt tudta ő is hogy egy ideig ketten leszünk. Hozzám lépett hirtelen átfogta derekamat és ajkát ajkamra tapasztotta. Vadul elkezdett csókolni kezével megemelte nyári szoknyámat és egyik kezét a bugyimba csúsztatta. Fiatalos hévvel vadsággal megmarkolta puncimat ami igazán jólesett. Kezdtem izgalomba jönni vagy talán a délelött átélt események folytatódtak amit nem is bántam. Puncim bizsergett és kivánta a fiatal farkat.
Ekkor megbeszéltük a köztünk kialakult kapcsolatot és arra a döntésra jutottunk hogy a szertője leszek. Elmentem a fördőszobába tusolni rendbehoztam magam és pongyolába mentem be a nappali szobába. Melltartó nem volt rajtam sem bugyi de fiamon illetve szeretőmőn is csak a házikabát. A széles nagy ágy ágynemü néklül két fönek nagyon kényelmes volt.

Leültem az ágy végébe neveltfiam ekkor hátamra fektetett és végig kigombolta pongyolámat. Most látott elöször kötetlenül nöi mivoltonban kitárulkozva. Jólesö érzéssel nézte kebleimet melyek ekkorra már keményre duzzadtak annyira fel voltam izgulva és jó nagy mellbimbóm udvara kidomborodott belöle és két marokba fogta öket. Utánna csipöm majd pucim letta szemle tárgya de úgy hogy a szőröm közül kihámozta szemérem ajkaimat, feltárva a behatolás helyét. Puncim az izgalomtól kinyílt hüvelyem kitárúlkozott és megmutatta a kiváncsi faroknak azt a helyet ahol a kéj magasra emel bennünket. Kiváncsiságomnak én is eleget téve szétnyitottam házikabátját melyet kemény farka már kidomborított. A szemle alatt láttam hogy farka folyamatosan emelkedik és kiemeli házikabátját. Kézbevettem merev farkát és örömmel állapítottam meg hogy méretére és vastagságára vonatkozó éjjszakai megállapításom hejtálló volt. Végigsimítottam a vastag farkat lehúztam makkjáról a bört és a vörös fejét egy pillanatra a számba vettem. Nem birtam magam türtöztetni igazán érezni akartam forróságát.
Azt hiszem mindketten kívántuk egymást készek voltun arra hogy szeretkezzünk kielégítsük egymás testi vágyát.
Megbeszéltük hogy az éjjszakai dolog csak töredéke az örömszerzésnek sok minden van ami a kielégüléshez vezet.

Vörös feszülö makkjához igazítottam számat és finoman elkeztem nyalogatni. Ezt kéjes élvezettel vette. Ekkor lefektettem az ágyra hanyatt megfordultam franciásan és puncumat kinyitottam úgy hogy egy kicsit terpesztettem és a
Szájához igazitottam. Ágaskodó farkát mely az égre mutatott számba vettem és a torkomig engedtem. Erősen elkeztem szívni majd ajkammal vonatoztam rajta amilyen hosszan csak tudtam.
Száját a puncimra tapasztotta és erős vákumot létrehozva kezdte el szívni. Szivta a puncim nedvét ami csöpögött az élvezettöl majd hevesen elkezdte nyalni nagyajkaimat,kisajkaimat és nyelvét a hüvelyembe igazította. Megfordultunk én kerültem fölülre ekkor megmutattam neki hogy hogyan kezelje nyelvével hüvelyemet. Keresse meg a g pontot. Fogtam az ujját és feldugtam magamnak a hasam felöli méhfalon megkerestük a legizgalmasabb helyet. Vastag ujjától puha újhegyétöl egy hatalmasat élveztem puncim úszott a lucskosságtól. Szájára helyeztem pinusom bejáratát és hagytam hogy puncim nedvét élvezze, érezze a punci igazi izét. Ő sem birta tovább farka keményre dagadt. Erek megfeszültek rajta éreztem hogy rögtön kilövel igy farkát számba vettem és nyelvemmet körbe körbe forgattam farka körül. Hirtelen el akarta venni de fogammal óvatosan megfogtam nem engedtem igy heréinek teljes tartalmát számba spriccelte. Élveztem spermájának izét amiben már rég nem volt részem. Teljes tartalmát kiüritette majd farkát nyelvemmel tiszára nyaltam. Közben puncim is ragyogott mint amelyik ki van nyalva.

Kiss idö után testemen éreztem hogy farka újjra elkezd lüktetni és kezével keresi puncimat.hanyadt feküdtem és kértem hogy kemény farkát dugja melleim közé úgy hogy fölém guggol.kebleimet összeszorítottam és a közte mozgó farkat mikor felül kibújt közüle a számba véve izgattam.
Kellően felizgattam amikor a farkával elkezdett puncimmal játszani, hol nagyajkaimat hol kisajkaimat hol pedig csiklómat dörgölte merev farkával. Amikor teljesen kinyiltam puncim nedve megcsillan méhem elején farkát egy mozdulattal belém döfte. Igazi kemény férfias mozdulat volt ami kicsit feszített is de nagyon jó érzést váltott ki. Hevesen kezdett el mozogni puncimba úgy kefélt hogy ez csak tényleg ilyen fiatal himtől várható el. Rövid idő után apró sikongások közepedte élveztem egy nagyot.farka nagyon jó nagy volt nagyon kemény és nagyon vastag. Kihúzta farkát belölem hasra fordított csípőmet megemelte térdelő helyzetbe állított. Fenekemet kezével óvatosan szétnyitotta hogy kidomborodó puncim a felszinre kerüljön. Ujjaival szemérem ajkaimat szétnyitotta és még mindig merev farkát teljes egészében belémtolta. Úgy érezetm magam mint akit nyársba húztak de jó volt testemben érezni végig azt a hosszú kemény farkat.ütemesem mozgott puncimban jól kefélt hátulról. Kezével alám nyúlt és marokra fogta szemérem dombomat majd csiklómat, ujjával izgatta. Majd csipőmet két kezével szorosra fogta és erőteljesen elkezdett kefélni. Olyan erőseket lökött hogy egész testem beleremegett. Nemi vágyam a csúcsra jutott mikor farkából forró sperma öntötte el puncimat és ekkor egy óriási orgazmus vett erőt rajtam. Hüvelyem ütemes rángásba kezdett és préselte ki magából puncim nedvét mellyel körbe beborítottam szeretőm farkát. Mindketten hatalmasat élveztünk és látszott nevelt fiamon hogy egyre jobban élvezi a szexet.
Még én is fital nő voltam igy többször tudtam élvezni egymás után de ő mint kezdő szerető nem tudott megállni.
A délután folyamán több alkalommal szeretkeztünk. Felállt az ajtó mellé maga elé hívott vele szemben a merev farkára emelte fenekemet, lábammal átkulcsoltam csipőjét és megemelve csipőmet farkát lassan csúsztatta puncimba. Heves ringatozó mozgás közben izgattam méhemmel csúszkáltam farkán igy kefélve jutottunk el az élvezetekig.
Majd ezt követően maga elé állított bokámat megfogatta kezemmel és feltáruló és szétnyiló puncimba préselte kemény farkát. Ütemeseket lökött rajtam ki be járt puncimba melyet nagyon élveztem. Jó volt érezni azt a ki be járó vastag himtagot mely hol szétfeszitette puncimat majd a kővetkező pillanatban hagyta elernyedni és ezt követöen forró nedvével lövelte tele. Puncim folyamatosan élvezte a szeretkezést nem is tudom hányszor élveztem el hány orgazmusom volt azon délután.
Mostohafiam nagyon az elején volt a szexuális életének igy ez még ujdonságot is jelentett számára az élvezet mellett.
Meg kell vallanom nekem is kellemes volt ez a kapcsolat mert olyan poziciókban szeretkeztünk melyek különleges élvezetet élményt nyújtottak. Mindig fogékony voltam az új dolgokra melyek nem szokványosak.
Nem sok idő telt el farka újfennt hadrafogható állapotba került és nem hagyott nyugodni. Igaz a dolog engem sem bántott mert az új szexulis szituációtól bizsergett puncim igazi vágy járta át testemet.
Hanyadt fekve merev farka az ég felé nézett és kért hogy vele szembe fordulva üljek bele. Nem rossz pozíció mert ekkora mérettel lehet mit kezdeni. Terpeszbe dereka fölé ereszkedtem és farkát puncimhoz igazítottam. Kicsit izgatta szemérem ajkaimat farkával elöször hosszában puncimon majd nagyszemérem ajkam belső oldalán körkörösen. Kezével mellbimbó udvaromat simogatta majd újjai között lágyan megcsipte mellbimbómat. Izgalmi állapotba kerültem és elöre dölve forrón elkezdtünk csókolózni. Játszott nyelvével ajkaimon majd nyelvemet átvette szájába és saját nyelvét adta nekem. Ezt követően mellbimbó udvaromat csókolta körbe és óvatosan szivta az érzékelö bimbókat majd mellbimbóimat. Teljesen felpörögtem mikor puncim kész volt arra hogy farka behatoljon.
Hasam megfogta kicsit hátratámasztott és puncimat kezemmel szétnyitva bevezettem feszülő farkát felforrósodott hüvelyembe. Szemével követte farkának eltünését és kéjes élvezet jelent meg arcán. Remegett teljes belsőm úgy élveztem a helyzetet. Farkát befogadta puncim teljes hosszában majd megemeltem csípömet és teljes hosszában elkezdtem lovagolni rajta. Kiemeltem magam annyira, hogy csak a makkja maradjom puncim külső felénél majd ujjra magamba engedtem. Ekkor kezével megfogta puncimat két oldalról és kinyitotta amennyire csak lehetett farka mellet felvillant rózsaszin puncim belsője. Olyan kéjes élvezet volt így mozogni mert g pontomon minden behatolásnál érezetm farkát és halk sikongatás közben folyamatosan élveztem. Ö is élvezte a helyzetet mert farka roppant kemény lett és alulról kefélés közben folyamatosan lökte farkát puncimba. Ezt követően megfordított hogy háttal lettem az arcának . Kezemmel térdére támaszkodtam. Csipőmet megemeltette fenekemet szétnyitotta és mikor puncim kitárulkozva szeme elé került ráhúzott égnek álló farkára. Megemelte fenekét és alulról kefélt ütemesen. Rövid idő után átvettem a szerepet ő az ágyra ereszkedett és én lovagoltam hosszú farkán. Mikor teljesem magamba eresztettem méhemen éreztem lökését. Kezével ammennyire csak tudta szétnyitotta fenekemet és puncim alsó részét és a gát közti tájat izgatta kezével. Megvadulva keféltem farkát és éreztem hogy puncim folyamatosan tágul. Alkalmanként farkát kiemelte pucimból és az uját tette a helyére és körkörösen tágitotta izmaimat.
Farka nagyon élvezetes volt és egyik pillanatban farka mellé pinusomba dugta ujját úgy hogy az alulra került és farka hüvelyem felső falához szorult.
Ekkor a hüvelyem felső oldalát a g pont környékét dörgölte farkával. Már elötte is folyamatosan élveztem de most úgy éreztem hogy szétfeszülök farkától és ujjától. Teljesen fel voltam izgulva belső izmaim ütemes rángásba kezdtek majd erős szivó hatást felytett ki azzal hogy hol elernyedt hol megfeszült hüvelyizmom. Így mozogtam farkán amikor pillanat alatt hatalmas orgazmus szaladt végig testemen és éreztem hogy farkának mozgása közben ütemes lüktetéssel puncimba préselte heréinek teljes sperma tartalmát. Elöntött a forróság és pillanatra talán az eszméletemet is elvesztettem vagy önkivületi állapotba kerültem. Akkorát élveztem hogy teljes erőmet elvesztve dőltem előre lábaira. Teljes energiám kiszállt belölem testemet kéjes rángás rázta meg. Ekkor még kemény farkát mozgatta bennem addig míg teljesen ki nem elégült.
Megfordultam mellé feküdtem és forró csókkal köszöntem meg hogy ily boldoggá tett. Oldalt fordultam fenekemet az ölébe toltam hogy pihenjünk egy kicsit mert úgy éreztem hogy nagyon szét vagyok kefélve puncim ki van készítve.
Gondoltam hogy már teljesen kielégült és pihenünk egy kicsit
Ekkor farka hátúlról kereste fenekem alatt puncim bejáratát. Puncim a sorozatos élvezés után már be volt csukódva igy nem tudott eggyből behatolni. Kezét puncimhoz igazitotta és lassan elkezdett izgatni felváltva ujjával és merev farkával. Nem vagyok hive az anális szeretkezésnek de amikor az ujjával izgatta puncimat farka a fenekemhez simult és zárógyürümet erősen döfködte. Számomra szokatlan érzés vett erőt rajtam és valami vágy ébredt fel bennem. Kellemes érzés volt amikor a farkát a puncimhoz illesztette kezét a fenekemre helyezte. Fenekemet hátratoltam a kezéhez és érezte hogy zárógyürűm az ujjához szorul. Nem várt vele körkörösen elkezdte izgatni zárógyűrű környékét és alatta a gátat majd farkával puncimat. Izgalmi állapotba kerültem és egyre szorosabban toltam alsótestem hátrafelé. Az éjjeli szekrényből krémet vett elő és ujját és fenekemet bekrémezte. Rövid izgatás után ujja becsúszott fenekem közé puncim ütemre megnyilt és magábaszívta bekivánkozó merev farkát. Tenyerét a fenekemen tartva farkával ritmusosan elkezdett kefélni, ezzel párhuzamosan mozgatta ujját is.
Hüvelyemmel belül éreztem farkát kivülről érdekes érzés vette birtokba. Nem bírtam magammal a különleges érzés annyira felizgatott hogy hevesen dobáltam magam és csuszkáltam le fel farkán. Rövid idő után hatalmas orgazmus futott végig rajtam puncim teljesen elúszott farka újjfent telespriccelte kéjnedvével hüvelyemet.
Régen szeretkeztem így élvezetből és rég kívántam annyira a férfi farkat mint most. Igaz hogy a pillanatnyi helyzet új volt számomra a szokásos hétköznapok között. Teljesen elvesztettem önkontrolomat és nem érdekelt semmi csak az hogy abban a pillanatban mikor puncim megmozdul belé hatoljanak és élvezzem az életet. Nem volt nehéz puncimat táncba vinni mert csak hozzám kellett érni és máris gerjedelembe jututtam. Most már folyamatosan élvezni akartam nem tudom meddig.
Farkát számba vettem szivtam és kezemmel heréivel játszottam. Puncimat marokba vette mely ennek hatására újra izgalmi állapotba került. Kinyílt és becsukódott szinte remegett. Rövid idő után farka keményedni kezdett ekkor kezemmel le fől húzogattam a bőrt makkjárol addig míg kezemell teljesem fel nem izgattam.
Ekkor lejjeb csúszott és ajkát puncimra tapasztotta.
Nyelvével hevesen izgatott oly mértékben hogy pinusom teljesen kitárulkozott.élveztem és már nem tudtam magamról.
Megfordultam franciásra mert én is újfent játszani akartam merev farkával. Puncim a szájához igazította és farkát számnak adta. Amit csak lehetett bevettem belőle a torkomig is leért de igy csak töredéke volt bennem. Erősen szoptam a kemény makkrészt amivel az egekig izgattam. Éreztem hogy remeg teste és folyamatosan halad az élvezet felé.
Puncim már teljes izgalmi állapotban volt amikor leszálltam róla és ráfeküdtem álló farkára. Farka puncimba csúszott testemmel ráfeküdtem melleimmel melléhez értem és csípőmet emelgetve vadul elkezdtem farkán le föl mozogni. Élveztem ezt a szeretkezést mert olyan érzést biztosított amit már rég éreztem. Teljes testem fel volt forrósodva a folyamatos élvezés alatt.
Ekkor szeretőm megfordított és én kerültem alulra. Vadul lökte farkát beleém éreztem hogy az ágy kontrázza lökéseit.
Olan érzésem volt hogy az egész testem puncim, hüvelyem. Méhem egy hatalmas farokkal van kitömve. Szörnyen izgató érzés volt azt hiszem már nem is azért szeretkeztem hogy elélvezzek hanam valami kéjes vágy vett birtokába.
Rövid idő után farkát kiemelte belőlem és négykézlábra állított ugynevezett kutya pozicióba.
Fenekemet szétnyitotta puncimat kiemelte és vadul elkezdte nyelvével hosszában izgatni. Alulról a csiklómig mozgatta le föl bordás nyelvét amit már testem sem birt mert egy nagyot élveztem és puncim leve a szájába csöpögött. Ő is élvezet közelébe jutott mert mezedező farkát vadul a puncimba tolta ezzel szétnyitva kicsit méhemet is hogy jól beférjen.
Kezével két mellemet átfogta és szorosan magához húzott.
Olyan ütemesen és erősen kefélt hátúlról hogy nagyon kellett magam tartani. Ö is szorított és farkát ki be járatta bennem. Nem is emlékszem hogy az életemben valaki ilyen vad vággyal kefélt volna. Teljesen szét lettem kefélve mire farkának tartalmát puncimba spriccelte.
Erőtlenül rogytunk egymás mellé pihenni.

Iskolai szüneteket alig vártam, hogy fiam otthon legyen mert biztos voltam abban hogy ezekben az időszakokban a puncimnak nem kell percegni,zsibongva vágyni a kéj után.
Minden otthon tartozkodása alkalmával férfiasan meg voltam kefélve ,testi vágyaim kielégítésre kerültek. Biztos voltam abban hogy ez nem tarthat örökké de jó volt és én nem akartam hogy jelenleg vége legyen.
Kapcsolatunk három évig tartott ami igazán szép volt és jólesett egy elhanyagolt fiatal szépasszonynak amikor megváltozott a helyzet.
Leányom már 17 éves lett érett nő volt,voltak fiú barátai. Mostoha fiammal jó volt a kapcsolata annak ellenére hogy néha vitatkoztak. Voltak köztük az élettel kapcsolatban vélemény különbségek.
Mindketten szerettek szórakozni járni táncolni is néha együtt mentek. Jól megértették egymást.
Lányom unoka növére mostohafiammal egyidős volt és ő is abba acsapatba tartozott akik együtt jártak szórakozni. Mostohafiam mindkét lánnyal nagyon jól táncolt néha otthon gyakoroltak egy-egy új figurát.
Egyik alkalommal az unokanövér eljött hozzánk hogy megbeszéljék a hétvégi szorakozás lehetőségét. Gyakran jött el hozzánk és beszélgettünk négyesben az életről. Nyitott voltam a fiatalok felé nem volt tabu téma számomra. Érzelem, szerelem, szex sem volt különös téma amiről nem lehetett volna beszélni.

Fiamon kívül senki sem volt otthon amikor mari megjelent az ajtóban. Betessékelte és helyet mutatott neki kezével a heverőn hogy üljön le. Mari felpenderitve a szoknyáját úgy ült le hogy azt ne gyürje össze. Fiam keze a heverőn feküdt a helykinálás miatt és mari ahogy leült oda véletlen-pont a puncija került a fiam kezére bugyin keresztül.fiam többször táncolt már marival igy ismerte milyen jó teste van a lánynak. Kezét kicsit mozgatta mikor megérezet hogy puncinedve a bugyin keresztül kezébe csöppen. Kezét kihúzta feneke alól és punciját kezébe vette. Mari nem vonta el magát és faim már tudta hogy szeretkezni fognak, megszerzi magának a lányt. Bugyiját a punci előtt félrehúzta és közvetlen kezébe vette a forró pinust.
Ujjával felnyult a csiklóhoz ami heves rángásba kezdett. Fiam farka megmerevedett ami kidomborította nadrágját. Marival mikor korábban táncoltak ruhán keresztül érezte hogy nem közömbös a fiu számára mert merev farka ruhán keresztül is érezhető volt. Most más volt a helyzet mert nem nyilvános helyen voltak és puncika is már izgalomba volt erősen zsibigott. Fiam az álltalam szerzett tapasztalatokkal biztos hogy nem vallt szégyent a lány elött. Ujját a punciba süjjesztette és izgatta a lányt. Mari kigombolta fiam nadrágját és alsójából kihámozta a számára áhitott kemény farkat. Meglepödőtt egy pillanatra a méreteken de gyorsan két markába vette és elkezdett játszani vele. Fiatalok voltak még élvezték a test adta szépséget és az új érzéseket.
Puncija fiam ujjától teljesen beindult izgalomba került. Kemény férfi farkat a szájába vette nagyokat cuppogot vele.
Nem bírta sokáig tartani magát félt hogy el fog élvezni ezért hanyadt feküdt a heverőn. Bugyiját lehámozták róla és széttáruló csillogó feszes fiatal rózsaszin punci került elő. Fiam nyelvével kezdte izgatni mikor mari megszólalt hogy nem bírja sokáig el fog élvezni. Fiam ekkor szétterpesztette mari lábát közé térdepelt és makkját puncija bejáratához igazitotta. Fölé könyökölt és elkapta a fiatal lány látványának vágya. Farkát hirtelen lőkéssel punciba nyomta gondolta úgy becsúszik mint belém de ez nem igy mükődott mert mari nem tágult olyan gyorsan. Felsikított és fenekét hátrébb rántotta. Fiam igy nem tudott teljesen behatolni ami kicsit zavarta is azt hitte ügyetlen? Ezért megmarkolta a lány derekát és teljes erővel magára húzta. Nem volt már gond mert a punci ekkora teljesen kitágult és befgadta a méretes himtagot. Mari élvezte a fiú méretes farkát erős kefélését.
Heves zihálás közepedte dobálta magát a fiú alat az meg egyre keményebben préselte farkát a lányba. Mindketten vad szeretkezésbe kezdtek a farkat ki be járatták a punciba vagy fél óráig amaikor mindketten egymást boldoggá téve élveztek el. Mari puncija megtelt fiam spermájával és saját kéjnedvével.olyan lucskos lett hogy folyt a puncijából ezért a kezét tette alá hogy fel tudjon kelni és a heverőn ne maradjon nyom. Erről én men tudtam semmit csak később derült ki más eset kapcsán egy elszólás miatt.

Egy másik alkalommal is itthon volt a fiam és észrevettem hogy a lányommal akivel szórakozni jár egyre jobban elviselik egymást. Nem vitatkoznak , fiam viszonylag kedves hozzá. Igaz nem mutatott /látszólag/ érdeklödést iránta.
Lányom már mint mondtam 17 éves karcsú megas nagyon jó alakú lány volt aki kiskorában balettozott. Én szőkésbarna voltam a lányom apja génjeit örökölhette mert böre szép sima és barna volt majdnem napbarnította barna és haja fekete. Nem anyai büszkeség de ismerőseim is dicsérték lányom jó alakját. Szakmája mellett alkalmanként manökenként is fellépett.

Egy napon elmentünk dolgozni amikor a két fiatal maradt otthon mindketten még aludtak az előző esti buli fáradalmait pihenték ki. Lányom az egyszemélyes heverőn aludt a fiam meg egy másikon amit közben szereztünk be számára.fiam ébredt fel hamarabb és kiment a fürdőszobába hogy rendbehozza magát. Mikor jött be látta hogy a huga megfordult az ágyon félig alszik hanyadt fekve és a takarója a forduláskor alá csavarodott, testét csak itt ott takarta.
Lányom is tőlem átvett jó tulajdonsága alapján hálóinge alat nem viselt alsófehérneműt. Nyár volt és a hálóing egy nagyon vékony anyagból volt ami teljesen átlátszott. Mikor fiam az ágyához ért megállt mert a takaró nem takarta keblét és derekát. A hálóinge rásimult börére és átlátszott mellének domborulata barna bőre miatt még barnább nagy mellbimbó udvara és rózsaszin kicsiny mellbimbói. Szemét nem tarthatta rajta sokáig mert valami lejjebb vonzotta azt. Lába közé be volt hajulva hálóinge de igy is látatni engedte puncijának nagy szörös szemérem dombját és nagy fekete punciszőrét.
Szemérem dombját tánc közben többször érezet és huga is érezte férfiasságát de abban a helyzetben ez önuralmat kellett hogy kiváltson. Most más volt a helyzet nem volt zavaró körülmény. Lány teste elkápráztatta fiamat aki meredten nézte azt. Lányom félálmában észrevehette mert felébredt és jólesően de haragosan nekiesett mostoha testvérének. Mondta hogy szemtelen vagy most megkapod a magadét még az esti dolgokért is tartozom neked amiért nekem nem hoztál inni..felemelkedett és el akarta kapni a fiút. Ez persze nem így sikerült a fiú a két kezét megfogta a lánynak és vissza nyomta az ágyra. Az ágyon rugkapált a lány hogy kiszabaduljon és bosszút álljon de nem sikerült.

felemelkedett és harapni próbált de nem érte el a fiut. Az arcát akarta elérni és megharapni ami félig sikerült is az hogy elérte de a fiú észrevette a ténykedést és kitérve a harapás elől. Szájával befogta a lány száját. Ekkor már felsőteste nekifeszült a lány feszes felsőtestének és ajkait harapás helyett forró csóknak engedte át. Fiam kikerülve a bosszú alól most lágysággal próbálta kiengesztelni húgát. Ajkát ajkára helyezte és elkezdte forrón csókolgatni ami nem maradt viszonzatlanul.lányom visszacsókolta fiamat mert érezte hogy lába között puncijában megmozdult valami.
Kezének feszitő ereje elernyedt igy fiam keze is felszabadult.
Sokat tudott tölem meg volt is kapcsolata és a lányomnak sem ő volt az első. Lányom még nálam is forrób vérű volt olyan mediterrán tipus. Csókok miatt pinusa egyre jobban nedvesedett nem beszélve arról hogy közben már egy férfikézben pihent. Nem állt már ellen jó volt számára a férfi kényeztetése. Hálóinge korábban is jól felcsúszott elég meleg is volt igy nem bánta hogy mostohatestvére leveti róla. Engedte ezt mert pillanatok alatt elöjött egy korábbi éjszakai kép amikor otthon aludt és a környezeti jelek hatására alig bírt testével. Felrémlett benne hogy mikor az anyja és mostohafia egy hosszú esti szeretkezesét folytattak nem sokon múlott hogy felkel ágyáról ás átmegy a másik ágyhoz ahol a zajok keletkeztek. Akkor is teljesen fel volt forrósodva teste és akarta hogy az ő punciját is kielégítsék. Nagyon vágyott mostohatestvére farkára és biztos volt abban hogy ha az anyjának akkora élvezetet tudott nyujtani neki sem maradt volna kivánnivalója. Nem tehette meg vagy talán nem merte. Így vágyát akkor masztival elégítette ki most biztos volt magában hogy akkor amit nem tudott megszerezni azt most magáévá teheti. Kivánta magában érezni mostohatastvére merev farkát.testvérének farka is meredezni kezdett a női test pucér látványától. Nagyon szabályos nöi alak volt azzal a hivatalos paraméterekkel kemény keblekkel és éjfekete puncival.kellemes nyolcvanötös mellek keskeny derék alatt húzódó csipö és szív formájú kis fenék. Elölröl hosszirányú vágatatát dús fekete szörzet fogta körbe. Barna böre mellett fekete szőrzete közül világlott elő feszes nagyon szabályos nyiladozó rózsaszin pinusa. Férfi szem szebbet elképzelni sem tudna.
Fiamnak volt összehasonlitási lehetősége mert az én testem is láthatta több alkalommal az unoka növérét is de egyikünk sem múlta felül szépségét pedig mi is büszkék voltunk méreteinkre.
Lányom tágra nyilt szemekkel nézte az ébredező fiatal férfi farkat de nem tudta elképzelni hogy meddig nő még mert mindig nagyobb- nagyobb lett. Lehámozta róla a házikabátot és markába fogta mert már nagyon kivánta hogy ő is élvezze a helyzetet mert puncija ekkor már kezelésbe volt véve.
Pinusának fekete szőre kézzel kétfelé lett fésülve majd csiklójáról felfelé és ekkor elökerült egy gyönyörü igazán szép feszes ives szeméremajkakkal takart rózsaszín punci. Gyönyörü látvány volt látni a puncitól nedves fénylő gyöngyözö kibújó kisszemérem ajkat.
Gabi csak nézte testvérének farkát és méretét amit kezében tartott.
Ekkor mondta mostohatestvérének hogy korábban mikor az anyjával szeretkeztek ő fenn volt és mindent tud átélte az estét. Már akkor abba a helyzetben is nagyon kivánta a farkát és szerette volna pinusában érezni azt a kemény dorongot amitől az anyja olyan kéjes nyögéseket hallatott. Ekkor elhatározódott benne a tudat hogy csak alkalom kérdése hogy kettejük között megtörténjen a szeretkezés. Erre most jó alkalom van és bizik abban hogy amit korébban csak hallott azt most ő is átélheti és nem marad benne kielégítetlen vágy. Kivánja a kemény farkat,pinusa teljesen fel van izgulva. Így biztoss abban hogy mindketten maximálisan élvezni fogják azt az orgazmust ahova együtt jutnak el. Testvére meglepődött a hallottakon a lány punciját markába fogta és fülébe suttogta hogyha ő is akarja mindkettjüknek maximálisan jó lessz mert nagyon kivánja azt a gyönyörű feket puncit, és ö is megkap mindent mit a korábbi este illetve éjszaka a nevelőanyja. Remegett a teste és várta az események bekövetkezését. Gabi testvére makkjáról lehúzta a bőrt és őrőmmel tapasztalta hogy milyen erős a farkának a vége azaz makkja milyen nagy.
Gondolt egyet és farkának tövéhez támasztotta a vonalzót és ráfektette azt hogy megmérje. Férfiassága kihúzta magát és tizenkilenc centit érte túl egy kicsit. Odahajolt és vőrős végét szájába véve kezdett el játszani vele. Tolta magába majd kiengedte szájából a kemény farkat majd nyelvével ütügetve izgatta hol meg körbe- körbe szaladt a makkon nyelvével. Testvére ez időalatt punciját bontotta ki és nyitotta minél tágasabbra. Először nagyszemérem ajka nyilt ki majd kiszemérem ajka vláglott elő barackvirág szinével.
Fiatalok nagyon játékosak tudnak lenni a szeretkezésben szeretnek játszva szeretkezni.

Ez után gabi hanyadt feküdt és testvére 6-9ben főlé fordult. Punciját hevesen kezdte nyalni csókolgatni hogy minél jobban izgassa. Farkát huga a szájába vette és elkezte nyálával nedvesíteni és szopta azt. Nagyon felzgult amikor kiment a konyhába és egy müanyag végü szedőkanalat hozott be. Bejelölte rajta a 19 centit és lassan puncijába dugta hogy befér -e, közben testvére izgatta csiklóját. A két dolog kéjes érzetet váltott ki benne amikor a méret eltünt megnyugodott és pillanatok alatt elélvezett,folyt puncijának lucskos nedve.testvére tovább foglalkozott a felhevült pinussal igy semmi sem veszett kárba. Farka is eljutott a csúcsra és vastag csikban spriccelte nedvét testvére szájába,.

Nem kellett sokat várni mert mindketten újra hadra foghatók voltak szinte látszott hogy élvezik a kefélést.
Hugát hasra fektette mőgé feküdt és kezével alányúlva izgatta a fekete puncit. Amint az kinyilt hátólról támadta merev farkával a rózsaszin testet. Nem volt kétség a hossz miatt az teljesen befért a punciba de vastagságához kicsit igazodni kellett.ütemesen emelgette fenekét hogy a farokból minél többet tudjon magában.ehhez meg is kapta a segítséget mert hátúlről eróteljes lökésekkel hatoltak be.
Hüvelyének redős izmai keményen súrolták a vastag férfi himtagot egymás kéjérzetét növelve de a punci csepegő nektárja kifejtette síkosító hatását.sokáig játszottak egymás testével. A mereven lefelé mutató kemény női keblek sem maradtak kia játékből hol az egyik kerűlt két marokba hogy a másik mellbimbó volt az ujjak között. A két test ütemesen mozgott felvették egymás ritmusát és keféltek egy jó ideig, élvezték egymás testét. A férfi farkat kihuzták a punciból majd tövid döfték abba majd ezt követöen csak a szeméremajkat elhagyva a hüvely bejáratáig engedték be háromszor egymás után igy fokozva a nemi vágyat ami nem is maradt el mert gabi kérlelte hogy kapja meg végre puncija a járandóságát.

Ezt követően hanyatt fordult gabi és testvére ajkaival izgatta mellbimbóit. Farkával hossz irányba simogatta punciját.nagyszemérem ajak közé fektette a merev farkat de nem hatolt be vele,.pinusa gerjedelme fokozódatt nagyon közel volt már ahhoz hogy a kéjes érzet elöntse. Ajkával testvére ajkát csókolta szivta közben puncija folyamatosan nyitotta magát. A kemény farok ezt érezve gerjedelembe jött egy mozdulattal behatolt elérve a g pontot is. Huga méhe ráfeszült a farokra és együttes mozgással kezdték egymást kefélni. A punci vadul élvezte a ki bejáró hatalmas farkat élvezett folyamatosan a mozgást a testvére farka pedig egyre jobban feszült a punci szórító mozgása közepedte míg egy hatalmas forróság érzet mellet telelötte a puncit spermával. Ekkora a punci is eljutott az orgazmusig és forró levével boritotta be a punci belsejét teljes hüvelyét és a benne lévő farkat. Kefélő mozgásuk nem maradt abba mert mindketten élvezték a kéjt. A lány hüvelye rezgö mozgást végzett és az utolsó csep nevet is magába préselte barátkja farkából.a csillapodó farok mellett a sperma kezdett kifolyni és punci fekete szőrzetét fehérre szinezte.
Mindketten jóleső fáradtsággal feküdtek az ágyon egy kellemes szeretkezés után.

Egy héttel később párom éjszakás volt és nem aludt otthon. Én délutános voltam és este tíz órakor a müszak végén barátnőm ica aki fiatalabb nálam és pár évvel öregebb lányomnál kért arra hogy aludjon nálunk mert férjével összeveszett és nem akart hazamenni. Én nem láttam semmi akadályát hogy ott alaudjon mert hárman lányok bőven elférünk a nagyheverőn.
Én reggel hatra bementem egy kolleginát helyettesíteni a speciális gépen mert nem mindenki tudott a gépen dolgozni. Nevelt fiam aznap reggel jött haza és a két fiatal hölgyet az ágyban találta. Fáradt volt mondta hogy szeretne lefeküdni-persze ez csak indok volt -és kérrte a lányokat hogy odafehket e ő is. A lányok igent mondtak és ő bedobta magát a két lány közé. Rövid pillanatok alatt a lányok teste vágyat keltett benne. Mivel gabival már korábban is volt kapcsolata a kezét lassan gabi lábaközé tolta és izgatni kezdte pinusát. A mozgást barátnőm ica is észrevette és mivel férjével mosolyszünet volt rég volt kielégítve igy puncija megmozdult, mivel mostohafiam nem volt közömbös számára. A fiatal férfi mellé tolta testét és a két test érintkezésekor már nem volt kétség hogy vágya fokozódik. Neveltfiam érezte ica forró testét és bizos volt abban hogy szexuális vágya kielégítetlen ezért másik kezével megkereste a takaró alatt ica punciját és az nem tiltakozott ellene. Bugyiját félretolta és csiklóját kereste szöre között. Ez igy hanyatt fekve nem ment könnyen ezért felkelt leemelte a lányokról a takarót és mindkét lányról levetette az alig bugyit mert más nem volt rajtuk mivel jó meleg volt a lakásban. A lányok nem tiltakoztak mert mikor gabiról került le először a bugyi minden tiltakozás nélkól, ica már biztos volt abban hogy nem ez az első alkalom így amit kívánt teste vele is megtörténik. Ezért megemelte fenekét jelezve hogy partnen minden eseményben. Így az ő bugyija is lekerült róla és előtárult izgalmi állapotban lévő erősen duzzadt puncija. Neveltfiam biztos volt abban a látottak alapján hogy a két lány partner lessz a szeretkezésben. Ica kolleginájától hallott már mostohafiáról és felsejlett benne a gondolat hogy itt valami több lehet mint sima családi kapcsolat. Nagyon izgató volt látni a két fiatal testet egymás mellet gabit fekete szörzetével és ica pinusát szőkésbarna szőr fedte. Vad izgalom vett erőt neveltfiamon farka hirtelen meredeken meredezett a két lány felé, és a két lány élvezte hogy milyen hamar izgalomba jött újdonsült barátjuk. Ica csodálta neveltfiam méretes farkát és izgalommal várta a következményeket, szerette volna minél hamarabb kezében tudni. Vagy talán inkább magában érezni. Felváltva csókolgatta a lányok kebleit, melyek az izgalom hatására keményre duzzadtak és meredeken álltak. A két lány folyamatosan játszott a merev férfi himtaggal miközben ő a lányok punciját izgatta nyelvével. Hol gabi puncija volt soron majd ica puncijában tünt el nyelve. Gabi és ica is felválltva vette szájába a kemény farkat. Ica teljesen el volt hülve hogy mi fog bekövetkezni hogyha ez a hatalmas farok a punciját veszi kezelésbe. Már nem csodálkozott azon amit mostafiáról hallott áttételesen kolleganőjétől, barátnőjétől. Férjén kívül eddig mással nem volt kapcsolata – az szerényebb méretekkel rendelkezett. Félt is de izgatta is a helyzet hogy ez a nagy farok hogyan fog puncijába behatolni és milyen fájdalmat vagy hatalmas orgazmust fog okzni. Kérdezte gabit hogy volt e már kapcsolata mostohatestvérével vagy most csak véletlenszerü az alkalom. Gabi megnyugtatta hogy ez nem az első alkalom amikor a nagy farok a puncijában volt és elmondta hogy nyugodjon meg segíteni fog be fog az ő puncijába is hatolni és erotikus kéjes orgazgmust fog okzni, mivel gyakorlatból tudja hogy mostohatestvére igazi jó szerető megtesz mindent annak érdekében hogy partnerét az egekig repítse élvezetében. A két lány felválltva izgatta egymást, hogy minél magasabbra jussanak a kéjvágyban. Lányom mostohatestvérét hanyadt fektette és égnek meredő farkát puncijába illesztette úgy hogy felülről ráült szembe testvérével. Vad iramban mozgott fel le a farkán élvezte a kefélést. Ica szembe gabival mostohafiam fölé térdelt és nyelvével izgatta gabi ajkait, és meglepődve figyelte hogy gabi puncija hogyan fogadja be teljes hosszában mostohatastvére farkát. Gabi ezt viszonozta nyelvét ica szájába helyezte majd puncijából kiengedte a kemény farkat és barátnőm pinusához igazította. Ica picit lejjeb csúszott és hüvelyének bejáratánál érezte a méretes farok makkját. Szeméremajka és hüvelye tágult kicsit megemelte magát és megpróbálta a keméy farokra ráengedni magát. Ez nem ment eggyből mert neveltfiam méretesebb volt férjénél amit már puncija megszokott. Igaz a hatalmas farok igazi vad vágyat ébresztett benne és szerette volna minél hamarabb magában tudni. Csiklóját kezébe vette és elkezdte izgatni hogy kéje minél jobban fokozódjon. Gabi is segített neki ő is izgatta ica csiklóját majd szeméremajkát símitotta körbe hogy minél jobban táguljon. Másik kezével melleivel játszott felválltva. Sikongatások közepedte egyre jobban magába engedte a férfi farkat és mikor elmerült benne teljes hosszában nagyot sikított az élvezettől és vad módon meglovagolta azt.testével élvezte a kefélés élményét és rövid időn belül elélvezett. Ekkor mostohafiamról a lányok leszálltak és hátall térdelve kinálták fel magukat mostohafiamnak. A két lány puncija a combok között domborodott és a duzzadt szeméremajkak villantak elő a combok vágatából. A lányok fel voltak izgulva így a szeméremajkuk a puncijiuk fokozatosan kinyilt és remegve kivánva a farkat. Összecsukódott majd ujjra kinyilt és kitárta rózsaszin kis szemérem ajkait és hüvelyük bemenetét. Gabi mostohatestvérének sem kellett ennél kívánatosabb látvány mert farka a vágytól vad lett keményre meredt és pillanatok alatt gabi puncibája helyezte és tolta tövig azt. A punci kivánta a farkat és cuppanva fogadta be majd hosszában előre hátra mozgott fenekével hogy a farok a hüvelyében végig élveztesse. Nagyon kivánta a férfi farkat mert rég volt kielégitve igy vad szeretkezésbe fogott amennyire csak bírta felhúzta magát a hosszú férfi farokra. Remegve tombolt puncijával a farkat lába közé szorította míg kéjes élvezet rázta meg és öntötte el testét. Ez idő alatt mostohafiam ujjával járt ica puncijában és tartotta azt izgalomba. Úgymond tissztességesen meg lett ujjazva. Ica sem birta sokáig és átvette gabitól a kemény férfi szerszámot és remegő hüvelyéhez igazította hátúlról kezével. A farok érezve a punci forróságát egyetlen mozdulattal tövig hatolt a punciba és ütemes mozgással kefélte azt. Ica kivánta a szexet és halk sikolyok közben élvezte a benne lévő nagy farok kellemes kefélését. Vadul mozgott előre és hátra hogy az ismeretlen de már megismert farok minél mélyebb kéjes élvezetet váltson ki belőle. Hátranyult kezével fenekét szétnyitotta hogy a férfi minél jobban hozzáférhessen hátulról. Kivánta hogy minél hosszaban minél jobban magában érezze a férfi farkát, kivánta hogy igazán meg legyen dugva.. Partnerének nem volt nehéz dolga mert méretes farka nagyon meg volt duzzadva megfogta a nő derekát és talán a méhszájat is szétnyitva tolta be végig puncijába remegő farkát. A kefélés alatt ica vágya fokozódott és bellsőjét kéjes élvezet töltötte el pillanatokra talán eszméletét vesztette úgy élvezte a kefélés élményét. Ezt követően a lányok hanyadt feküdtek egymás mellet. Az előbbi szeretkezés folytatódott de most ica volt hanyadt fektetve és felülről hatolt bele a vágyat biztosító kemény szerszám.
Vad iramban kefélte punciját mert az elébb már majdnem elélvezett. Mindketten a vágy csúcspontjára jutottak és a farok spermáját ica puncijába lövelte aki sikított az élvezet és az orgazmus hatására. Egyszerre élveztek el biztosítottak egymásnak teljes kielégülést.
Mostohatestvére farkát a szájába vette gabi mert már ő is alig bírt az események miatt testével és icavál közösen harcképes állapotba hozták mostohafiamat. Ekkor huga pinusát kezével megfogva szeméremajkát kinyitotta és merev farkát már az ismert járatba tolta. Gabi puncija fel volt hevülve ahogy hatolt bele a merev farok folyamatosan tágult és szivta magába azt. Testvére keményen kefélni kezdte gabit az ágy szinte rázkódott a lökésektöl. Gabi élvezte a vad szeretkezést. Alsó testével körkörösen mozgott hogy az élvezet minél jobban fokozódjon.vágya fokozódott nyögött a férfi alatt és annak fenekét átfogva egyre jobban húzta magára. Rövid idő után ica is segitett a szeretkezésben gabi ajkával és kebleivel játszott közben. Felforrósodott a levegő körülöttük és hatalmas lökések közepedte telespriccelte gabi pinusát spermájával. Gabi hüvelye sem maradt el a kéj szintjén mert erős orgazmus rázta meg testét és puncijának nedvével örvendeztette meg a még mindig benne mozó farkat. Mikor mindhárman kielégültek a fürdőszoba felé vették az útirányt.

Sokkal később ica egyszer beszélgetett velem amikor már rég látszólagos béke volt közte és férje között-nem tudott szabadulni a gondolattólés talán a vágytól – elszólta magát talán szándékosan hogy mikor ott aludt nálunk a mostafiam micsoda élvezetet nyujtott számára méretes farkával. Olyat szeretkeztek akkora élmény volt hogy ilyet még a férje életében nem tudott számára nyújtani. Egy életen át el tudná képzelni a szeretkezést egy ilyen férfival.talán kiváncsi volt a hatásra nem tudni milyen gondolat húzodott meg mögötte. -de lehet hogy kiváncsi volt arról hogy mi a véleményem egy ilyen kapcsolatról. Picit hamiskásan nevettem el magam mert tapasztalatbóltudtam hogy mire képes az a férfi himtag egy nő puncijában amire még nekem is szükségem volt de mint kiderült másnak is..

Egy alkalommal beszélgettünk a lányokkal a férfiakról és feljött a méret kérdése is. Mari rávágta hogy nem baj az ha van a családban egy olyan férfi akinek elég nagy a farka és tud vele szeretkezni. Rákérdeztem , hogy mégis mekkorára gondol és kapásból mondta a 18-19 cm méretet az igazi. Ezt gabi is megerősítette,hogy bizony jó dolog. Ő egyet meg is mért és az 19 cm volt. Gyanús lett a helyzet és rákérdeztem a lányokra hogy kire gondolnak de ők csak egymásra néztek és nevettek nem tudtak szóhoz jutni. Mondtam hogy volt nekem is egy barátom korábban aki hasonló paraméterekkel rendelkezett és nagyon tudott szeretkezni nagyon odaadó kedves fiú volt.
Ekkor jött haza a nevelt fiam aki már meglett férfi volt és kérdezte hogy mi a kedélyes állapot tárgya. Mi mondtuk hogy a férfi méretéröl beszélgettünk és a hozzá füződő tapasztalatunkról. Nem akarta elismerni hogy a méret ismerős lehet de látszott hogy nadrágja dudurodik egy kicsit.
Kinent a konyhába inni és én utána mentem és mondom neki hogy a lányok miről meséltek. Azt mondta hogy őt igazán nem zavarja a dolog de ha ennyire kiváncsiak mérjék meg. Persze ezt nem gondolta komolyan, és főként azt nem hogy az övét akarják megmérni. Már csak azért sem gondolta hogy megtörténhet mert mindhárom nö volt már a barátnője.

Bejött a szobába és a lányok legnagyobb meglepetésére mint aki már ismeri a helyzetet benyúltam nadrágjába elővettem ekkor már duzzadó farkát és centiméterrel 19 centit mértem. A két lányt figyeltem egymásra néztek és egy pillanatra elpirultak.
Mondom a lányoknak hogy látjátok tányleg van a házban azonos mérettel rendelkező férfi. A lányok átvették a centit és ők is megmérték a fiú meredező farkát. Azt hiszem ekkor jöhettek rá hogy ki volt az én régi barátom hogy ilyen magabiztosan bántam a kemény férfifarokkal. De gondolom ők is tudták egymásról hogy korábban ki volt a partnerük, és biztosak voltak abban hogy elárulták magukat.
Mondtam nekik hogy ez nem lehet gond előfordul az életben hogy azonos férfi vagy nő lesz partner egy kapcsolatban, illetve egy másik kapcsolatban is, de az is előfordulhat hogy többen vannak egy szexulis kapcsolatban,

Puncim már erősen zsibogott de a két lány bugyija is átnedvesedett az izgalom miatt. Mostohafiam sem volt már ekkor szégyenlős mert mikor fogták farkát a lányok ő pedig cserébe puncijukat vette kézbe. Az én puncimat nem bántotta nem akart elárulni de a végén a két lány után felém fordult és közölte hogy most középre kell állnom mert én következek érzi hogy bugyim átnedvesedett. Tudtam hogy nem akar leleplezni de éreztem hogy én sem maradhatok ki a megmérettetésből.
Én tagadtam de azt mondta mostohafiam ha nem igaz akkor nincs gond nem kell semminek sem történni ő vesztett de ha nedves a bugyim akkor a puncim be van gerjedve amit ki kell elégíteni, és most és ekkor meg kell történnie mert ezt ő is akarja, mivel mikor farkát elővettem hogy megmérjük farka gerjedelembe jutott, kivánja a puncit nem maradhat kielégítetlen.
Kénytelen voltam engedni az állitásnak és megfogta lucskos bugyimat amit egy rántással a bokámig húzott és diadalittasan közöltea társasággal hogy neki van igaza. Bugyim nedvesen feküdt bokámon és szoknyám alól fényesen csillogott nedvező puncim. A két lány felé fordult és egyenként vetette le róluk a bugyit mert mindenki puncija be volt már gerjedve. Lányom rám nézett és mondta hogy van egy emlék éjszakája. Tudtam most már hogy akkor fenn volt de nem szólt mert tudta hogy nekem jó.
Ekkor már a szoknyák lekerültek rólunk és sorba szemügyre lehetett venni az én barna szőrrel boritott puncimat. Mari állt melletem nyiladozó szép fiatal szöke puncijával és kontraszként ott állt gabi az éjfekete pinusával. Barátunk farka keményre duzzadt egyik kezében pinusomat fogta másikkal gabi fekete punciját simogatta és gabi pedig mari punciját izgatta. Mari fogta a kemény himtagot és puncim bejáratához igazította ami már nyiladozott. Izgatta azt mert a fogadás alapján az elsöség az enyém lett. Persze tudták azt hogy mindenki kiveszi részét a játékból mert a lányok puncija is csillogot a vágytól és kivánták a kéjt – kifejezve rózsaszin nyiladozó szeméremajkaikkal.elöször puncim fogadta be a kemény férfitagot a két lány látható megelégedésére majd utána gabi vette magához és illesztette helyére és bemutatta hogy milyen jól elfér benne majd mari puncija fonódott a kemény fértigara úgy hogy nem látszott belőle semmi. Mindenki bebizonyította a korábbi állítást amit véletlen szóltak el hogy ismernek egy kellemes játékos kemény méretes férfi farkat.

Az hogy ezek után négyönk között mi törrtént azt egy másik történet tartalmazza benne volt minden amit mi négyen tudtunk nem hagytunk ki semmit sem. De az igaz hogy mindenki kielégülve megelégedve távozott utána a dolgára.

2. rész

Egy elbeszélésben beszéltem már mostohafiam szerelmi viszonyairól. Kiderült egy elszólás kapcsán hogy szexuális kapcsolata volt velem is a későbbiekben a lányom és unokanövére is e körbe tartozott. Amikor ez kiderült a férfi méret kapcsán -megmértük szeretőnk méretes farkát. Ezt követően a farok elöször az én puncimat nézte körbe majd mari és gabi puncija is tesztelte hogy erről a méretről volt szó. Maga a művelet nem ment símán mert puncim a férfi farok hiánya miatt rövid idő alatt lucskos lett. A két lány sem birta ne

Egy rövid szextörténet

Sziasztok!
Az egész egy szép tavaszi délutánon történt 2004 04. 07.-én…
Mentem egyik haveromhoz, aki egy panelházban lakik.
Már párnapja figyeltük hogy a házba egy új, olyan 27 év körüli nagyon bomba csaj költözött…akiről nem tudtunk semmit, még azt sem hogy van-e pasija…!
Mindig egy kis kutyát sétáltatott!
Nos…térjünk vissza az elejére, amikor a ház oldalánál mentem láttam hogy a csaj pont most megy a lépcsőház fele. Akkor is a kutyájával volt.
Már a lépcsőn ment fela, amikor kutyája még visszafutott. Na a csaj visszament érte és nem vette észre hogy én is ott vagyok és nekem háttal állt de ekkor még tőlem kb. 20 méterre. A ktyához lehajolt teljesen, na és én meg egyenesen felé mentem ő a lépcsőház elöttállt. A fehér feszülős gatya volt rajta, átlátszott a rózsaszín tangája..
Na olyan segget én még nem láttam.
Nagyon közel értem hozzá.és persze hogy jól alányúltam.
erre ő felsíkított felmhívott magához és jól megdugtam
na ez az én kis történetem…

Glória és Viktor szex története

Egy rendes, konzervatív családból való úrilány vagyok. Voltam.
A fiúk a gimnáziumban nem nagyon vettek észre, volt persze egy-két ‘barátom’, akikkel maximum egy-egy szenvedélyes csókig jutottunk. Belejátszik, hogy volt egy kis túlsúlyom, emiatt elég szégyellős és félénk voltam. Elég későn vesztettem el a szüzességemet, 18 éves voltam, és nem volt valami nagy kaland.

Aztán jött az egyetem, leadtam vagy 10-15 kilót, kinyíltam, és hirtelen minden pasi megfordult utánam. Mindig is alacsony voltam, de ehhez most elég törékeny alkatra tettem szert. Hál istennek a melleim nem tűntek el, sokkal feltűnőbbek lettek karcsú derekam mellett. A lábaim a tánctól és futástól izmosak és ruganyak lettek. Megtanultam hangsúlyozni kék szemeimet, hosszú, hullámos szőke hajamat egyre többször engedtem le…
Én lettem az egyik legcsinosabb közgazdász az évfolyamon.

Egyik pillanatról a másikra elmúlt a félénkségem – a prüdéria azok menedéke, akik nem kellenek senkinek. A váratlan siker kissé elvette az eszemet – sok olyan kalandba belementem, amit józanul talán nem tettem volna. Igazi gonosz kis boszorka lett belőlem – nem érdekeltek a pasik érzései, nem szerettem senki, elvettem, amit akartam. És amit akartam, az a szex volt. Skalpokat gyűjtöttem. Sokat.

Következzen az egyik kedvencem – a szeretőm legjobb barátjával.

Akkoriban éppen egy Viktor nevű fiúval kavartam, hetente párszor összejöttünk szexelni. Nem volt köztünk érzelmileg semmi, de elég sokat lógtam a társaságával. Viktor élvezte a piszkos kis fantáziámat, és sokszor izgattam fel azzal, hogy kitalált történeteket mesélek neki arról, hogyan csinálnám valamelyik barátjával vagy barátnőjével…

Viktor legjobb barátja, Péter sokszor volt témája ezeknek a ‘meséknek’. Nagyon magas, szőkésbarna hajú fiú volt, inkább átlagos, testalkatú, persze hozzám képest óriás. Nem volt kifejezetten jóképű, mint a babaarcú Viktor, inkább markáns, érdekes arcú. Viktor elővigyázatlanul elmesélte, hogy Péternek más tekintetben is ‘óriási’ – nem akarom tudni, honnan tudta -, és azt állítja, hogy nagyon nehezen élvez el, van hogy órákig csinálja.

Egy idő után ettől függetlenül Pétert is nagyon megszerettem, mint barátot. Sokat voltunk hármasban, elmentünk sörözni, videót néztünk valamelyiküknél.

Épp egy ilyen esti filmnézés közben Viktornak valami miatt haza kellett mennie, én meg már végig akartam nézni. Úgyhogy ott maradtam kettesben Péterrel meg egy alig megkezdett üveg borral. Nyár volt, igazi hőség, elég lengén voltam öltözve – egy szűk kis pólóban és bugyiban. Egyáltalán nem voltam szégyellős. Még korábban rákérdeztem, hogy zavarja-e, hogy így mászkálok a lakásában.
– Dehogy – mondta, és nyelt egy nagyot – mintha csak otthon lennél…

Akkor még nem tudtam, hogy csak húzni akarom az agyát, és aztán angyalian ártatlan arcot vágva álló farokkal otthagyni – mert ez is egy kedves játékom volt akkoriban …

Együtt hasaltunk tehát az ágyon – a hálóban volt a tévé – röhögcsélve, borozgatva. Addig forgolódtam, amíg háttal nem kerültem neki – „így jobban látom a tévét” – kanál pózban. Tudtam, hogy ki fog készülni tőle, ha odanyomom a popsim a combjához, de pont ezt akartam. Éreztem, hogy megremeg, de továbbra is fenntartotta laza, barátságos viselkedését. Egyre közelebb toltam magam hozzá, ő pedig hosszú karjával átölelve a derekamat. Nem mertem hátranézni, nehogy pánikba essen és ne kapjam meg azt, amire vágyok.
De azt akartam, hogy ő kezdeményezzen – hadd higgye, hogy ő a gaz csábító, nem pedig én. Lassan a hátamra fordultam, csukott szemmel, mintha félálomban lennék, és egy kicsit szétnyitottam a számat. Tudtam, hogy ennek nem tud ellenállni. Bejött a számításom, azonnal megéreztem nedves ajkait az enyémeken. Először csak finoman puszilgatott, majd egyre szenvedélyesebben – naná, már egy órája remegett mellettem. Jobb kezével megfogta a mellem, simogatta, szorította – azonnal megkeményedett a mellbimbóm.

Hirtelen felpillantottam, és összenéztünk. Láttam, hogy zavarban van, és bűntudatos…
– De te a Viktor nője vagy… Nem szabad ezt csinálnunk.
‘Te álszent barom. Nehogy már most hagyjuk abba’ gondoltam magamban. De hangosan csak ennyit mondtam sunyin:
– Igazad van. Nem helyes ez. Nagyon megkívántalak, de ha gondolod, hagyjuk abba.
Közben mintegy véletlenül végigsimítottam a testemen.
– De ha mondjuk csak csókolóznánk – folytattam – Barátoknak szabad csókolózni.
Rátapadtam a szájára és hanyatt döntöttem, és lovaglóülésben ráültem. A bugyimon és a nadrágján keresztül is éreztem, hogy valami nagyon nagy és kemény vár rám odalent.
– Mondjuk, ezt még csinálhatjuk – suttogtam a fülébe, miközben harapdáltam a nyakát és a fülcimpáját.

Szegény, szinte csak nyögni tudott. A kezem egyre lejjebb csúszott, és amikor egy ujjal megérintettem duzzadó farkát felpattant.
– Na jó, végül is nem kell Viktornak mindenről tudni, nem igaz? – mondta, felkapott, mint egy pelyhet és a hanyatt döntött az ágyon.

Azonnal lekerültek a ruháim, az a kevés, ami volt – vadul csókolóztunk, birkóztunk az ágyon, Péter a mellemet és a fenekemet markolta, de nem engedte, hogy én is nyúlkájjak a farka felé.

Most ő volt az irányító, leszorította karomat, és végignyalta az egész testemet. Frissen volt csupaszra borotválva a puncim, ő pedig egyre nagyobb élvezettel nyalt bele, egy kicsit megharapdálva az ajkaimat és a csiklóm feletti részt. Bele-bele nyalt a hüvelyembe is. Még a nyelve is nagy volt, és izmos, szinte szétfeszítette a pinámat. A nyála összekeveredett a belőlem folyó nedvességgel.

Jó volt, de nem volt elég. Elkaptam a nyakát és felhúztam az arcomhoz. Éreztem a szájban a puncim édeskés ízét, ami teljesen felpörgetett. Faszt akartam.

Rajta még mindig volt egy boxer, amihez addig nem engedett hozzáférni. Annyira merev volt benne a farka hogy alig bírtam lehúzni róla a nadrágot. Amikor megláttam, majdnem hanyatt estem. Tényleg nagy volt, nagyon nagy. És nagyon szép – sima, feszes, vastag, formás. Odanyúltam és most már nem tolta el a kezem. Nagyon pici a kezem, szinte alig tudtam vele átfogni. Játszani akartam vele, a nyelvemmel, a kezemmel. De akkor már más járt a fejében.
– Majd később!
De tudtam, hogy nem lesz később….

Gyakorlott mozdulattal szétnyitott combjaim közé térdelt, egy párnát rakott a fenekem alá. Ismét nyalogatni és ujjazni kezdett, szóval nem azt, amit vártam. Hirtelen felültem:
– Na ne szórakozz velem! Ha kell, a farkadnál fogva húzlak bele!
Végignyaltam a tenyeremen, és húztam néhányat a farkán.
– Gyere!
Közelebb térdelt, és végre, VÉGRE lassan elkezdte bevezetni a faszát. Nagyon lassan kellett bedugnia, mert bár hihetetlenül nedves voltam, olyan szűk a puncim, hogy alig bírtam befogadni.

– Úúúúúúú – kiáltottam – nem lesz ez így jó! Mindjárt szétszakadok!
– Most már késő, kislány! – és egy mozdulattal belökte a maradékot.

Nem éreztem még ekkorát magamban, és hirtelen nem is tudtam, élvezem-e ezt az egészet. De aztán úgy döntöttem, élvezem. Először csak lassan finoman, majd egyre erősebben lökte belém a farkát. Teljesen rásimultam, és felvettem a ritmusát.
– Órákon át bírnám ezt – lihegtem. Akkor még nem tudtam, hogy órákig fogom bírni….

Fordultunk egyet, az egyik lábamat a nyakába vette, a másikat a lábai közé tette, és még mélyebben kezdett pumpálni.

Nem volt olyan póz, amit nem csináltunk azon az estén. Hol az ölében ültem, ő pedig húzogatott magára, hol megfordulva, a popsimat szétfeszítve, megfordítva lovagoltam rajta – alig emlékszem.

Egyszer csak hasra fordított és a hátulról kezdett dugni. Előbb még térdeltünk, aztán lenyomott az ágyra, és teljes súlyával rámnehezedett. Alig kaptam levegőt, de olyan pontot talált el, hogy nem akartam elmozdítani. Lenyúltam a jobb kezemmel, és nagy nehezen elértem a csiklómat. Annyira közel voltam, hogy egy kevés dörzsölgetés után azonnal elélveztem.

Vadul, hullámokban öntött el az orgazmus, és közben Péter tovább kefélte az egyre jobban összeszoruló kis pinámat. Egyszerűen nem ért véget az élvezetem, minden egyes lökésével még magasabbra vitt, már szinte rángatóztam alatta. Olyan hangosan élveztem, hogy be kellett fognia számat. Erre én inkább bekaptam az ujját, és éhesen szopni kezdtem. Éreztem, hogy felhördül, és jól telepumpál.

Abban a pillanatban kattant egyet a videokazetta, és elkezdett visszapörgetni. A végére ért a szalag. 240 perces kazetta volt. Long Playben felvéve. Hajnali négy óra volt.

– Ahhh, remélem, tényleg nem tudja Viktor…. – nyögte
– Nem fogja- duruzsoltam. Akartam még kapni belőle. És kaptam is. Majd elmesélem

Én és a családom

Én és a családom egy harmónikus családi környezetben élünk. Egy szép nyári napon amikor én 13 éves voltam a szüleim elutaztak és egyedül maradtam az akkor 18 éves bátyámmal akit ki nem állhattam. Benn ücsörügtem a szobámban és tévéztem amikor a bátyám szobájából nyögdécselést síkítozást hallottam. Hát én nagyon kiváncsi voltam és gondoltam megnézem. Benyitottam a szobája ajtaján és egy pornófilmet nézett. A foteljában ült és nézte nagyon mereven a filmet, állt a farka. Melléje mentem és rámnézett huncutul mosolygott rám. Meg is kérdezte: Na mi az?
Felállt és lelökött az ágyra hogy üljek le. Én nagyon beizgultam és csókolozni keztünk a tesómmal majd kivettem a farkát és erősem szopni keztem állatira élvezte. Kő kenyény lett a farka és lüktetett a kezemben. majd ő lehúzta rólam a tangát és elkezdett újjazni. Már majdnem elmentem amikor csengettek. A bátyám haverja. Mivel nyitva volt az ajtó bejött és meglátott minket. Nagyon nedves voltam és csak nyökögtem. A bátyám kacsintott a haverjának és ő is kivette a farkát. Elém állt és nézett engem elkezdett nyalni majd lassan benyomta a farkát a nedves punimba. Nagyon feszült a puncim és tövig nyomta belém elkezdett nyomni skítgattam az élvezttől. Egyre erősebben és elősebben gyömöszölt. Én is forgattam a csípőm.
Kivette a dákóját majd rám élvezett. Én is élveztem és nagyot sikítottam. Ezt mondtam nekik nyögdécselve: Semmiért nem hagytam volna ki.

Szex regény 32. rész

Alig néhány másodpercig ölelték egymást a kávéillatú konyhában, amikor Nitca érkezése zavarta meg a szótlan csendet. Ahogy a gyakornoklány belépett és megpillantotta őket, furcsán gondterheltté rendeződtek az arca gyönyörű vonásai. Hirtelen nem is tudta, mit mondjon, legfőképpen mert a jelenléte elenére Milán és Amanda nem röppentek szét, nem siették el az egymástól való eltávolodást. Amikor mindketten felé fordultak, csak annyit kérdezett: – Zavarok?

– Azonnal megyek, egy pillanat – vetette oda Milán, és úgy tett, mint aki tényleg kész van arra, hogy Amandát hátrahagyva Nitcával tartson. Szomorú szemekkel nézett a lányra, és lassan növelte a köztük lévő távolságot.
– Jutas vár minket, de szólhatok neki, hogy jobb dolgod van – élcelődött Nitca, és szúrós tekintettel nézett Amandára.
– Szeretném, ha megvárnál az irodámban. Jó lenne, ha tudnánk beszélni – mondta Milán Amandának, akinek ettől még nagyobb gombóc nőtt a gyomrában. Nem tudta, mit szeretne mondani neki, sem pedig, hogy akarja-e hallani, de végül némán bólintott.

Milán sarkon fordult, és megpróbálta Nitcát udvariasan kiterelni a teremből, a lány azonban nem hagyta magát. Egyenesen Amandához fordult és támadásba lendült.

– Ne haragudj Amanda, hogy ezt mondom, de szerintem, ha nem hátrálsz ki félidőben a projektből, talán a ti pályázatotok nyert volna – kezdte, majd Milánt megkerülve Amanda felé lépdelt, aki először meg sem tudott szólalni a sokktól.
– Nitca nem hiszem, hogy rád tartozik, miként végzem a munkámat.
– Persze, persze, nem is. Én csak annyit mondok, hogy nem hiszem, hogy kizárólag Milán hibája a kialakult helyzet – mondta, és csípőre tett kézzel nézett farkasszemet Amandával.
– Tudod, ha Milánnak valami problémája van, akkor majd szól. Elég nagyfiú ahhoz, hogy megvédje magát. Veled ellentétben és régóta ismerem őt – vette fel a kesztyűt Amanda, és közben összeakasztotta a tekintetét Milánéval, aki visszafordult ugyan az ajtóból, de egyelőre nem avatkozott közbe.
– Ha ilyen nagy barátok vagytok, tényleg nem értem, miért hagytad cserben egy ilyen helyzetben. És nem csak őt, hanem az egész csapatot.
– Ne haragudj Nitca, de szerintem ez nem a te ügyed. Ez nem a te csapatod, még csak nem is a te munkahelyed, te vendég vagy itt. Egy gyakornok, akinek az lett volna a feladata, hogy hozzásegít minket ehhez a munkához. Nem értem, hogy nem vetted észre korábban azokat a hibákat, amik később a pályázatunk elutasítását eredményezték. Szóval szerintem megegyezhetünk abban, hogy mindannyian hibásak vagyunk.
– Tévedsz, ha azt hiszed, hogy azért küldtek ide, hogy elvégezzem helyettetek a melót – támadt vissza a lány, mire Milán végre úgy döntött, véget vet a cicaharcnak.
– Nyugi, hagyjuk ezt abba! Nitca, menjünk, úgy tudom, Jutas már vár minket.
– Hagyd csak – állította le Amanda, mert úgy volt vele, előbb utóbb úgy is meg kell küzdenie a kiscsajjal, ha másért nem, akkor Milánért.
– Na, kíváncsivá tettél! Elárulnád, hogy mégis miért vagy itt? Csak mert, ahogy én tudom, éppen miattad kellett félidőben újrakezdeni munkát. Túl sok hasznunk nem volt abból, hogy itt voltál – keménykedett.
– Oké, ennyi volt – elégelte meg a vitát Milán, és azelőtt, hogy Nitca megszólalhatott volna, karon ragadta és kivezette a konyhából.
– Várj meg az irodámban! – parancsolt rá Amandára, majd Nitcát maga előtt taszigálva elfordult a főnök szobája felé.

Amanda belekapaszkodott a kávéjába, de túl dühös volt ahhoz, hogy eleget tegyen Milán kérésének és türelmesen várakozzon, így idegesen lépdelt fel-alá a konyhában. Elképesztette Nitca pofátlansága, az, hogy őt okolja azokért a hibákért, amiket ő maga is könnyen megelőzhetett volna. Ahogy múltak a percek, egyre kevésbé hitte, hogy ez a vita tényleg a munkáról szólt, nyilván Milán volt Nitca kirohanásának eredője. Amikor lenyugodott, elindult a férfi irodája felé.

Hiába tudta, hogy nem lesz bent a szobában, a torkában dobogott a szíve, amikor kinyitotta az ajtót. Bement és leült az íróasztal előtti forgószékbe, és a mobilját kezdte babrálni. Azon agyalt, mégis mennyit várjon Milánra. Ki tudja, Jutas meddig tartja még fogva őket, hibást, illetve megoldást keresve a kialakult helyzetre. Egyre inkább úgy érezte, minél tovább vár, annál zaklatottabb és zabosabb lesz.

Zsebre tette a telefonját, felállt a székből, és lassan elsétált az ablakig. Kinézett, de nem talált semmit, ami lekötötte volna a figyelmét, túl sok dolog zubogott egyszerre a fejében. Például Milán konyhai ölelése, mielőtt még Nitca rájuk rontott volna. Aztán a korábban vele töltött percek, a gyengédséget teljes mértékben nélkülöző együttlétük, majd pedig a pusztító gondolat, hogy pár nappal korábban Milán még Nitcával volt. Ettől hirtelen szánalmasnak és mocskosnak érezte magát. Haragudott magára, amiért belement, hogy szexeljenek, de olyan régen akarta már, hogy ott, akkor, nem mérlegelte azokat a dolgokat, amik most, utólag, iszonyatosan zavarták. Még épp magát ekézte felelőtlen viselkedésért, amikor a férfi asztalon felejtett laptopja pityegett egyet. Hátrafordult, és látta, hogy Milán a céges e-mail címére kapott egy levelet. Először meglepődött, hogy a férfi úgy hagyta itt a gépét, hogy nem zárta le azt, de aztán eszébe jutott, hogy mivel Milánról van szó, nincs semmi különös ebben a meggondolatlan nemtörődömségben.

Amanda tudatában volt annak, hogy nem jó, amit csinál. Amikor leült Milán székébe és a tenyerébe temette az egeret, már tudta, hogy bármire is kattint, amit tenni fog, az nem helyes. Az agya még ellenkezett, próbálta lebeszélni arról, hogy belenézzen a nyitva hagyott facebookjába, belépjen a levelezéseibe, de a keze önálló életre kelt. Biztos volt abban, hogy sok olyat találhat itt, ami nem fog neki tetszeni. Tudta, hogy Milán rengeteg mindent rejteget, hogy tele van titkokkal, de annyira kíváncsi volt, hogy nem tudott megálljt parancsolni magának.

A Facebook Üzenetek füle alatt aztán ott voltak. Milán háremének tagjai, kétségbeesett nők, sebzett lelkű naivák, akik mind egyet akartak. Őt. És akik közül Milán szándékosan nem választott soha. Ott volt Szeréna, akinek pár napja már nem válaszolt, holott az ex mindenképpen ki akart csikarni belőle egy közös vacsorát. Aztán ott volt persze kettejük pontokkal és kérdőjelekkel tarkított levelezése, de három teljesen ismeretlen női név is sorakozott a listában. Mindezek közül Amanda mégis Nitcáét nyitotta meg. Úgy volt vele, hogy az összes közül most az a legfontosabb, hogy kiderítse, mi van köztük.

Tudta, hogy nem üldögélhet sokáig Milán asztalánál, nyugodtan olvasgatva a levelezését. Elhatározta, hogy addig lépteti vissza a beszélgetést, ameddig csak tudja, majd az egészet kimásolja és elküldi magának, hogy nyugodt körülmények között majd elővegye, ha felkészült arra, hogy megtudja, mi van benne. Egy idő után azonban nem tűntek olyan izgalmasnak a sorok, a kezdeti flörtölgetés és a puhatolózás nem volt olyan lényeges, hogy Amanda ezekért a betűkért kockáztasson. Úgy ítélte meg, hogy az eddig kijelölt szövegmennyiség is bőven elegendő arra, hogy megtudja, amit meg kell. Így aztán nyitott egy új levelet Milán Gmail fiókjában, és elküldte magának a kimásolt részt. Az e-mailt ezután törölte az elküldött üzenetekből és a kukából is, remélve, hogy így már Milán nem akad rá.

Mindent visszarendezett az eredeti állapotába, és amikor érezte, hogy megrezdül a combjánál lévő telefonja, tudta, hogy átért a levél. Így aztán felállt, visszaült az asztal másik oldalán lévő székbe, és megvárta, amíg lecsillapodik a szívverése és visszaáll normálisra a légzése. Milán még mindig nem tért vissza, a zsebét viszont égette a rengeteg információ, amit megszerzett, így aztán úgy volt vele, olvasni kezdi, amíg a kollégája visszaér. Remegő kézzel nyitotta meg a beérkező dokumentumot, és elkezdte falni a sorokat.

Rosszul esett leírva látni, ahogy Milán az elmúlt hetekben Nitcával flörtölt, ugyanis a férfi nagyon élvezte, ahogy a kis gyakornoklány kitüntette a figyelmével. Nitca persze kacérkodott vele, mindent bevetett, tökéletesen kirajzolódott a szavaiból, hogy nem először csinálja. Valahol izgató volt olvasni, ahogy a szexről beszéltek. Ez még a szvingerklub előtt lehetett, akkor, amikor Nitca a bulija után Milánnál járt. Amanda ekkor elképzelte őket együtt. Most már nemcsak a képzeletére hagyatkozhatott, hiszen neki is volt elegendő emléke Milánról ahhoz, hogy lássa őt maga előtt valaki mással szeretkezni. A szeme vadul követte Nitca szavait, érzékletes leírásait, az elméjében pedig késleltetés nélkül megjelentek a képek is a történethez.

Amikor azonban Milán sora következett, amiben arról biztosította a lányt, hogy ő is hasonlóan jól érezte magát akkor este, és reméli, hamarosan megismétlik a dolgot, Amanda nagyot nyelt. Visszatért az a gombóc a gyomrába, amit mindig akkor érez, amikor olyat tud meg a szeretett a férfiról, amit nem kellene, vagy ami sokkal jobban fáj, mint amire számított. Nem sejtette, hogy ennyire szívet tépő lesz majd, amit talál. Azt tudta, hogy nem lesz jó olvasni ezeket a beszélgetéseket, és tisztában volt azzal is, hogy aki ilyen módon keres, az mindig talál valami olyat, amit valójában nem is akart megtudni. De végül úgy döntött, ha már elindult ezen a sötét úton, nem most fog megtorpanni. Úgy sem maradna veszteg az elméje akkor, ha most hírtelen bezárná a levelet és visszacsúsztatná a készüléket a zsebébe.

Többször nem jött elő az a bizonyos éjszaka, és Amanda hiába várta, nem esett szó a szvingerről sem. Azt mondjuk nem is biztos, hogy át akarta volna élni, így kicsit örült, hogy van, ami titokban marad. Látszott, hogy az elmúlt napokban Milán egyre ritkábban választolt Nitcának. Érezhető volt, hogy nőtt a válaszidő, és hogy már nem volt olyan izgalmas a dolog a számára, mint kezdetben. Aztán egyszer csak ott volt. Nitca számonkérő üzenete, amiért a férfi érezhetően ignorálja őt. „Amanda az oka, ugye?” – kérdezte, de Milán válasz nélkül hagyta a feltételezést. „Mit mondott neked? Elárulnád végre, hogy mi van köztetek?” – kérlelte. „Nem tudom. Nincs semmi. Nem fontos” – reagált pár órával később Milán. „Ne kamuzz, tudom, hogy nagyon fontos neked. Ugyan nem értem, hogy miért” – nyűgösködött Nitca, aki a szöveg tanúsága szerint nem jutott közelebb a megoldáshoz.

Amanda felnézett egy pillanatra a kijelzőjéről, és kifújta a tüdejében lévő levegőt. Sok volt még hátra, de úgy érezte, nem tudja egy szuszra végigolvasni az egészet. Kilépett a programból, megnyitotta a Milánnal való levelezését, és megkérdezte tőle, mennyi idő még, mert neki lassan mennie kell. A megszokottól eltérően a férfi azonnal válaszolt, az üzenete azonban még egyet csavart a lány lelkén. „Menj nyugodtan, ez még sokáig tarthat. Majd írok.”

Amanda még pár másodpercig szomorúan ült a székben, magába roskadt az elolvasott soroktól, és attól, hogy Milán nem jön. Nem jön vissza, hogy újra átölelje, ahogy tette azt korábban, nem tér vissza, hogy magyarázatot adjon arra, ami történt. Nem jön vissza, hogy a lány tisztázhassa, mégis miért lépett le a lakásából, és nem jött vissza azért sem, hogy kiderüljön, mi lesz most kettejükkel.

Fényes nappal volt, de Amanda úgy érezte, olyan sok időt töltött Milán irodájában, hogy már biztosan este van. Meglepte a szikrázó napsütés, ahogy a kocsijával kihajtott a mélygarázsból. Egy pillanatra látta még Nitcát kirobogni a főbejáraton, és ettől kicsit megkönnyebbült, hogy ezek szerint Milán biztosan nem vele van. Hogy akkor ezek szerint csak Jutassal beszél, vagy a mi még rosszabb, hazudott arról, meddig is tart a megbeszélésük.

Mire hazaért, úgy érezte, megőrül, ha nem tud meg valamit Milánról. Igen, szexeltek, ami pocsék volt, majd megölelték egymást, és igen, beleolvasott a levelezésébe is, de ettől nem kellett volna úgy éreznie magát, mint egy őrült, szerelmes idióta, aki legszívesebben azonnal felhívta volna, hogy válaszokat követelve ráömlessze az érzéseit. Nitca üzeneteivel és a konyhai incidenssel sikerült annyira összezavarnia saját magát, hogy félt, minden felülíródik a fejében arról, amit Milánról eddig gondolt. Csak azt látta maga előtt, hogy Nitca szerint fontos Milánnak, újra- és újraélte, ahogy magához vonta a konyhapultnak támaszkodva, és még a korábban oly vehemensen leminősített szeretkezésük is kezdett egészen más színben feltűnni, mint korábban.

Valami történt. Valamiért elkezdte máshogyan látni a dolgokat. Szabadjára engedett magában valamit, amit eddig blokkolt, valamit, ami mostanáig meg tudta akadályozni, hogy elöntsék az agyát a Milán iránti érzései. Nem akarta ezt érezni, nem akarta minden alól felmenteni, a kelleténél jobban megszeretni, de érezte, hogy ez történik. És akármennyire is igyekezett, nem tudta megállítani. Felötlött benne, hogy felhívja Kátét, de akkor valahogy őhozzá sem volt kedve. Legszívesebben Milánhoz rohant volna, hogy újra elbújjon az óvó ölelésében, és hogy megkérje, többé ne eressze el.

Mivel ezek körül egyiket sem tehette meg, bekucorodott a nappalijában lévő fotelbe és újra elővette a nitcás levelezést. Érezte, hogy elindult egy olyan úton, amin nem kellett volna, és hogy minél hamarabb le kell térnie róla. Tudta, hogy a sorok, amiket Milán egy másik nőnek címzett, visszaállítják majd a helyes irányba. Abba, melyben pontosan tudja, látja, hogy ez a férfi rossz, hogy semmivel nem lett jobb, vagy több, mint pár nappal ezelőtt volt. Hogy nem képes megváltozni, sem fejlődni, sem pedig érzelmeket azonosítani, vagy kimutatni, hiába is reménykedik ebben.

Egy ültő helyében elolvasta. Mikor a végére ért, letette az asztalra a telefonját, és a tenyerébe temette az arcát. Halkan kezdett el sírni, lassan jöttek elő a lomha könnyek. Fel akarta hívni Reginát, hogy elmondja neki, amit megtudott, de úgy döntött, megvárja, míg újra tud majd beszélni.