Női bugyis fasz

Zoltánt egy házibulin ismertem meg. Fekete hajú. magas fiú volt, és amikor egy lassú számnál hozzám símult, éreztem, hogy nem mindennapi méretei vannak. Hamarosan a teraszon kötöttünk ki, ahol nem zavart senki bennünket. Remekül tudott csókolódzni, és az egyik lábamat felemelve, a puncimon éreztem azt a dudort, amiről tudtam, hogy a nadrág alatt ágaskodó hatalmas farkától van. Legszívesebben akkor, és ott odaadtam volna magam.

Már nem is sok hiányzott hozzá, de amikor gombolni kezdtem a nadrágját, hírtelen ellökött magától. Nem tudtam mire véljem a dolgot, de nem akartam eröltetni. A buli után találkozgattunk, és egyszer feljött végre a lakásomra is. Leült velem szemben, és zavartan, de minden szégyenkezés nélkül elmondta, hogy neki egy furcsa szokása van, és szeretné előre tisztázni velem a dolgot. Nem akarja ugyanis, hogy váratlanul érjen. Hírtelen minden végigfutott az agyamon, és gondoltam minden rosszra is. Kár volt. A furcsa szokás csupán abból állt, hogy hogy Zoltán imádott női bugyiban járni.

Azt mondta, izgatja a női fehérnemű, különösen a bugyi. Szóval, nincs is férfi alsónadrágja. Az eddigi barátnői kinevették érte, ezért fél minden új kapcsolattól.
Női bugyis fasz részletei…