Irénke és a csoportos szex


A házasságunk (Juli+Zoli) rövid története: főiskola-házasság-albérlet-nagy szeretkezések-
örökségből-társasházi lakás, és itt tartunk, íme:
Nekünk tetszett, szintenként két lakás volt.
Izgultunk, vajon milyen a szomszédság? Nos hamar kiderült!
Beálltam a közös garázsba, és épp pakoltam, amikor mellém gördült egy kocsi, kiszált egy nő! Akkor itt az idő a bemutatkozásra, gondoltam. A kocsit megkerülve odaléptem a kezem nyújtva, abban a pillanatban a kezéből kicsúszó palack a földön széthasadva felfröcskölt, egészen a blúzomig beterítve valami piros löttyel.Bambán egymásra néztünk, ekkor elkapva a csuklómat,húzott a lépcső felé! Gyere gyorsan, gyere mert beáztatom, kár lenne a ruhádért, olyan csini mint te vagy…Egyébként ki vagy , még nem találkoztunk, lihegte a lépcsőn vonszolva! Hát még jó is , nevettem el magam! Az új lakó a másodikon. Akkor a szomszédod vagyok, Irén! Ugye jól bemutatkoztam, nevette el magát!
Felértünk, nem engedte el a kezem, húzott a lakásához, gyere gyorsan… De itthon vagyok majd elintézem én…ellenkeztem! Nem, gyere csak!
Leültetett az ebédlőben, és jött egy trikóval, vegyük le gyorsan a blúzt, még megmentjük. Vedd a szoknyád is. Nálam lehetsz bugyiba, de még annélkül is, nevetett a saját viccén-, még nincs itthon a férjem!
Bocsi, disznó vagyok, csak gondot okoztam neked, ezzel a nyakamat érintve elörenyult a szék mögül, és elkezte kigombolni a blúzom, kétoldalról enyhén símitva a melleimet!
Megdermedtem, majd a harmadik gomb után megállt, és sűrű bocsi bocsi, között elvette a kezét. A végén a szomszéd asszonyom kölcsön köntösében mentem haza, a tiz lépésnyire lévő lakásunkba. A konyhaasztálnál üllő férjem kezéből kiesett a kanál, és tészta lógott a szájából, amint meglátott egy rövid selyemköntösben, harisnya nélkül a tüsarkumban belibegtem.
Rögtön megmagyarázom…!
Hát így kezdődött, az új szomszédság, de később jó viszonyba kerültünk egymással.
Irén és a férje még aznap este átjöttek, sűrű bocsánatért esedezve, miközben Irén bocsi-puszija majdnem a számra sikerült! A szemébe néztem, ne haragudj biztos a pia..Irén evvel elintézte, átölelt majd majdnem a számra sikerült a bocsi puszija.
Hirtelen a szemébe néztem ! Ó, egy kicsit sok volt a pia, ne haragudj, mondta.
A fiúkon látszott a szimpátia, már elsőre fesztelenül dumáltak!
Elalvás előtt beugrott néhány részlet a napból -a trikó felajánlása-, -a bugyi nélküli- elejtett megjegyzés, a -majdnem szájra puszi-, na meg azok a szemek.
Béla a szomszéd sokat segítő ember volt, a berendezés, a fúrások, tiplik szerelések nagymestere, és minden kész lett a keze alatt. Irén is naponta átjárt, olyan kis női pletyklkodásra! Irén állitotta, ő biztos benne, Bélája hű hozzá, más nőre nem ácsingózik.
Gondoltam magamban,-ha tudnád-, a mult nap épp szerelt a szobánkban, én meg felnyúltam a szekrény tetejére, elfelejtve, hogy az előbb dobtam a gépbe a bugyim, és nem vettem másikat, mivel épp csöngetett a Béla!
Nyakig elvörösödtem, Béla mosolygott, ha majd tegeződünk , mondok neked valamit, és úgy éreztem a tekintetétől rögtön elélvezek!
A két férfi mindent megcsinált a lakásban , mi lányok pedig sütöttük-főztünk, és készültünk a lakásavatóra, mert úgy éreztük, jó barátok, jó szomszédok leszünk!

Délután lezártuk a rácsos lépcsőházi ajtót(hisz csak a két lakás volt a szinten) mivel a cuccokért ide-oda járkálva, ne kelljen zárni az ajtókat!
A fiúk hamar jókedvre derültek az italoktól, Irénnel mi, inkább mértékkel, de azért gondtalanul ittunk. Csini felsőd van, méregette rajtam Irén, majd a karom mellé nyulva könnyedén megsímította a mellem oldalát, de gyorsan visszahúzta a kezét!
Mereven néztem, amikor megéreztem a másik kezét, határozottan fogta a combomat, a térdem és a puncim közt félúton! Húha…csak nem leszbi a csaj? és beugrottak a főiskolai leszbis napjaim emléke!
Elmosolyodtam, Irén, rólad még nem beszéltünk, te csak engem dícsérgetsz!
Hát beszéljünk rólam mondta, elkapva a kezem, a szétnyilt lábai közt a csupasz puncijáig húzta az ujjaim! Na látod,-nincs rajtam bugyi- Mit mondjak még magamról? Add a kezed-mondta!
Ijedten visszahúztam. Irén nevetett, pedig most érezhetnéd , hogy nincs rajtam melltartó, látod, evvel a pólo kivágásán kiemelte az egyik cicijét.Nem tudom, biztos „megőrültem”, mert ráhajoltam, és megnyalintottam a cicibimbót!
Elvette a szám elől, visszatéve a helyére, és mosolygott! Te egy huncut kislány vagy!
Már jócskán iszogattunk, és úgy éreztük, nagy barátság lesz ennek a vége! A hangulat veszedelmesen emelkedett. Irén megfogta a karom, Juli gyere megyünk és átöltözünk a fiúk ugyis isznak , utánna meg hadd legeltessék a szemüket. Gyere, és megfogta a kezem.
Csak néztem Irénre mint a megbűvölt kígyó, és biztos hogy Irén igazi kígyóbüvölő volt.
Átmentünk. Hú gyere zuhanyozzunk gyorsan, legalább felfrissülünk, és már be is lépett a víz alá! Nőként végignézve nagyon szép apolt bőrű, izmos kemény húsúnak nézett ki.
Egyszerűen, tényleg szép nő volt.Gyere rántott be a zuhany alá, összeért a mellünk, közben végig símította a lábamközét.
Juli, olyan félénk vagy mint egy kislány! Olyan -rámnézett- mint egy harapni való hamvas barack!
Te most udvarolsz ? -kérdeztem-
Egyik kezével átkarolt, a másikkal a puncimat marokra fogta, megcsókolt. Megnyílt a szám, és játszottak a nyelveink! Nem tudtam ellenállni!
Irén, te megbűvöltél, ezt nem is értem, és lehet hogy holnapra már kijózanodok?
Te kis buta, nincs semmi bűvölet, csak olyan csinos kislányos vagy, pont az esetem!
Mással én soha nem tudnék ilyen kedves lenni!
Gyerünk vissza!
A fiúk azóta már túl voltak a világ összes dolgán, már azt is megbeszélték, hogy a nyáron az ő vendégük leszünk a nyaralójukjban.

Heló fiúk, most játszani fogunk ! Midenki átöltözik, és semmilyen kifogást nem fogadunk el Julival! Remélem, elmultatok 18..mert ez szigorúan felnőtt club! A fiúk semmit se értettek már..Most átöltözünk, itt egymás előtt, és a buli megy tovább! Béla,Zoli, ide középre, és vetközni! Béla csak bambult! A ruhákat én adom lóbált egy szatyrot Irén!
Gyerünk fiúk a gatyát is. Végre elkészült a két fiú (anyaszült mesztelenül ácsorogva)!
Mint az ijedt kisfiúk, -nevetett Irén, de sebaj tapsot neki, és rámnézett! Megtapsoltuk a fiúkat!
Nem volt sok, egy rövid atléta, és egy-egy halványpiros női átlátszó franciabugyi!
Szépek vagytok fiúk, most mi jövünk, evvel középre álltunk! Vetkőzni harsogtak a fiúk, és nagy tapsot kaptunk! Jó így, nevettek! Nekünk Irén csak egy pántos női trikót hozott, ami pontosan punciközépig ért, és a kivágás szinte egyvonalban volt a cicibimbónkal!
Mi is nézhettük a fiúk farkának minden rezdülését a csini kis francia bugyikban! (Bár alig fért a farkuk el benne)
A játék csak most indult igazán. Na mit szólsz a férjem farkához ?, látod, méretes, evvel megsimogatta a hátam!
Irénhez hajoltam, na és te mit szólsz a férjem farkához? Jó, mosolygott!
Mindenki örült mindenkinek, és főleg az italoknak, mert lassan már nem volt gát!
Táncoltunk, mindenki mindenkivel! Egyszercsak ahogy Irénnel forgok , azt mondja, nézd csak a fiúkat Juli…
Majdnem elestünk ahogy leblokkoltam, de Irén tovább rángatott! Táncolj , nehogy észrevegyék, hogy figyeljük őket!
Az én férjecském összekapaszkodva Bélával, egymás hátát simogatva táncolt,és közben a farka keményen a bugyin kívül lengedezett, hozzádörzsölődve Béla órjásira duzzadt csomagjához! Látszott rajtuk hogy már tudatos egymás farkának a dörgölése!
A következő körnél odaszóltam Zolinak, neked így jó? Persze jött egyből a válasz!Szerintem fogalma se volt, hogy mire értettem!
Irén ekkor a nyakamba hajolva megnyalt és pici puszikat adva mondta, hagyd, azt se tudják már,mit csinálnak! És te? Te tudod?, eközben kiemeltem egyik cickóját egy rövid szopira,puszival tetézve!
Holnap majd meglátod ,fogalmuk se lesz a dolgokról, legyintett Irén, a hajamba túrva…!

Nem tudom hogy jó helyen szakadt-e félbe a történet első része, de a második részben a kígyóbűvölés folyik tovább, ám még nem jön a finálé!

Ne törődj velük, táncoljunk mi is, megérintette a puncim, ami lassan átment határozott símogatásba, a csiklómtól a gátig.
Vegyél mély levegőt suttogta a fülembe, és az ujját felnyomta a puncimba. Ez igen, ez finom, és szopogatni kezdte !
Újból rámhajolt, nagyon finom vagy suttogta, de nem tudod hogy az enyém milyen! Benyúlt magának, és már a számban volt az ujja! Nos? Ez izlik a kislánynak?
Mint a kigyó , amit elbűvöltek, válaszolni se tudtam, csak azt éreztem hogy milyen jólesik a matatása a puncimnál! Nyomd csak magad rá!-suttogta újra a fülembe, miközben már a combomon folyt a nedvem, olyan finoman maszturbált!
Ez a buli egyre szabadosabb lett, mindannyiunknál már elgurult a gyógyszer!

Nem is tudom mikor nyúltam le Irén lába közé, de az biztos hogy addig simogattam a csiklóját amig ő is (hozzám hasonlóan) elélvezett, és satuba tartotta az ujjaimat.Éreztem, nagyon felizgulhatott, mert határozottan keménynek éreztem a csiklóját! Eközben rámhajolt, és elkezte szopni a szabadon nézelődő mellbimbómat.
Már mindenkiben volt elég biztosan(nem emlékszem) amikor lehuppantunk egymás mellé Irénnel, és a srácokat kerestük a szemünkkel, hát bizony nekem nagyranyílt a látványtól.
Biztos nem igaz amit látok, odahajoltam Irénhez, nézd, jol látom amit látok?-evvel a fiúk felé intettem! Csípj meg!
Semmijen bugyi nem volt egyiken sem, mesztelen fenékkel táncoltak, ha táncnak nevezhető a körbeforgás, az is lassan, és a férjecském keze marokra fogva tartja Béla farkát, és innen az ágyról is jól láthatóan finoman feji, miközben Béla vállára támaszkodik.

Ne törődj velük, holnap majd másképp emlékszenek úgy is !
Majd ezt megbeszéljük velük, hidd el jó buli lesz, nevetett Irén, és megszívta a másik bimbómat is, amelyik büszkén állta a nyelve ostromát!
Persze hogy visszanéztem, és már Irén is figyelte a dolgok folyását, mert az aztán igazán volt!
Mostanra már szinte álltak egymásnak dőlve, de már Béla keze is tele volt A férjem farkával! Igen határozottan látszott, hogy ő is viszonozza Zoli szivességét, de egyszercsak a férjem elvette Béla farkáról a kezét, és két kézzel ölelte a vállait,
mialatt Béla határozottan fejte a férjecském bennem járatos farkát. Irén a fülembe súgta, ne haragudj rájuk, csak egy picit megbolondultak, de azért nagyon aranyosak, ezzel felállt, a kezében egy szalvétával, és odalépett hozzájuk.
A férjem abban a pillanatban teleéevezte az Irén által -jókor- odatartott szalvétát, gyönyörtől kapkodó hörgéssel!
Holnapra kialusszák, ugye tudod szivem? -megfogta a kezem, gyere- és kivezetett a fürdőbe! Én csak mentem, mert Irénnek egyszerűen nem tudtam ellenállni !Nekem ő lett a dominám! Ha arra kér nyaljam az utat előtte, biztos megteszem!
Ennél azért prózaibb volt, te szép kislány, most kinyalod Irénke punciját, és elélvezteted a csiklócskáját, – ugye te is így szeretnéd?-Gügyögte! Ahogy a mosógépen ült, a nyelvem elérte a kitárt lábak közt a puncit!
Másnap Irén megkért , hogy ő intézhesse el a buli utózöngéit, mert nem akarja hogy bármelyik család veszekedjen emiatt, -hidd el, én értek hozzá, és kacsintott-!
Hagytam, mert nem is volt semmi akarat bennem hogy szembeszálljak vele! Egyszerűen behódoltam neki, talán a gyönyörű csillogó, mégis parancsoló szemeinek?

Irén vezette a dolgokat és olyan ügyessen hogy a sok-sok bocsit is leállítva, szinte mindannyian csodálkoztunk, hát tényleg mit is kéne megbeszélnünk?
Hosszasan mesélte a fiúk viselt dolgait, amiről azoknak fogalnma se volt,(a mi kis játékainkból csak azt amire a fiúk nagyjából emlékeztek! Tudjátok, ez egy jólsikerült buli volt, és egy testi-lelki barátság kezdete! Ezzel Irén lerendezte a dolgokat!
Rendszeresen összejártunk, teljes volt a zártkörű barátságunk, ami csak négyünkre tartozott! Sok erotikával szinesített játékot találtunk ki, egyetlen feltétellel, „egymás feleségét nem keféljük meg, de majd eljön annak is az ideje…! Mind a négyen összedugtuk a fejünket…tudjátok hogy mi olyan „mocskos pervez” kis disznók vagyunk? De ugye milyen jó így?-összenevettünk-!
Irénéknél sokat fürdőztünk(óriási pezsgőkádjuk volt)Az idő előrehaladtával már nagyon összeszoktunk, gátlástalanul élveztük egymás becézését,mintha két férjünk, vagy két feleségünk lenne!
Az együtt fürdőzések oldott hangulatúak voltak, hol volt már a szemérem? Nem kellett már izgulni, ha például Béla mellettem elmenőben megállt, a blúzomból kibuktatta az egyik cicim, és megszopogatta a többiek előtt! Irén ezt szinte mindig megtette velem!!
Amikor mindenki mesztelen volt, ennek láttán a fiúk nyála sem csorgott, de nem ájultuk el mi sem a felálló farkuktól.Sőt megmértük nekik, hogy véletlenül se legyen vita, kié mekkora!
Hosszú időket tölttöttünk el, a víz alatti kézjátékokkal, mindenki mindenkiével játszhatott, ha éppen azt látta jónak.
A játszadozásokban Irén egyszercsk átlibbent mellém, -lenyúlt- és én abban a pillanatban ‘elvesztem’! Nekem Irén keze volt az eljövendő gyönyörök kertje és megnyiltotta a combom annyira, hogy kényelmesen puncizhasson. Már sose szégyelltem magam, pedig velem szemben a fiúk mindent láttak, igaz mi is őket. Ha egymást símogatják, hát legyen, ezért vagyunk itt, ez is belefér a barátságunkba.
Irén finoman az ő stílusában élveztetett, én engedelmesen nyomtam oda az ölemet a kezének, a szemeim lehunyva, gyorsuló visszafogott lélegzettel vártam a zsigereken átfutó gyönyört. A fiúk néztek bennünket,persze inkább jobban az arcunk mutatta az érzelmeinket, de azét a vizen jól átlátszott Irén kézmunkája is! Az élvezés pillanataiban megfeszültem, és nagy sóhajjal átadtam magam az elernyedésnek! A fiúk ekkor egy csókot küldtek a kezükkel a levegőben, és mosolyogtak, miközben Irén birtokba vette a számat. Meglöktem könyökkel Irént, és a fiuk felé pillantottam. Az akciónk mindkét fiú farkát felállította, és a két farok büszkén himbálódzott a vízben.
Ilyen dolgok után soha nem dőlt össze a világ…Általában csak sikamlós témák voltak műsoron, és mindig könnyen rágerjedt valamelyikünk a müsorra. Az én szende férjem (valaha azt hittem ) egyszer csak velünk szemben, elkalandozott a Béla őléhez! Láttuk, hogy símogatva, húzogatva a makkján a bőrt, sikeresen felállította a farkát. A két fiú egymásra nézett, majd ránk, illetve a szemünkbe, de mi inkább a vízi történéseket figyeltük. Közelebb húzodtak, és beljebb fordultak, így már Béla keze is elérte a férjem farkát! A két fiú legalább tíz percnyire elnyujtott örömöt okozott egymásnak, és egyszerre élveztek el.
Nemcsak a kád volt a világon ,Irénéknek nagy franciaágyuk volt(a normálnál nagyobb) és nagy kártyacsaták után édes volt a hentergés, amiben a lényeg, az irigykedés nélküli becézgetés , a játék a másik testével, (bármelyikünkel), kézzel, szájjal ahogy éppen akartuk!
Béla egy ilyen heverészésnél szólt, Juli emlékszel amikor nem volt rajtad bugyi a szekrénynél? Ó…persze Na most itt az idő, és
átmászott a férjemen , a lábom szétnyitotta, amit én gátlástalanul engedtem neki, és Irén símogató keze meg Zoli figyelme mellett egy órjásit élveztem Béla nyelvétől! A férjem megsímította az arcom!
Szerettük egymás párját is mindenben kipróbálni, de a fiúk továbbra sem próbálkoztak félre kefélni! (mi sem!) Senki nem maradt ki az egymás élveztetéséből, és mégsem lettünk se leszbik, se homokosok!
A fiúk szerint irtó nagy élvezet volt az is ha mi lányok oldalrafordultunk, egymást átölelve,mig egyik fiú fölöttünk állva a lábunkat felemelve tartotta, hogy a másik, mindkét puncit egyszerre tudja kényeztetni. Aztán csere! Igy mentek a dolgok nálunk!
Soha nem gondoltam volna, hogy a szeretett férjemtől fél méterre a számban a szomszéd nagy farkán cuppogok, vagy hogy utánna az én férjem nyeli el tövig ugyanazt a farkat kéznyujtásnyira előttem!
Irén teljesen más volt, mint bármelyik nő akit ismertem valaha! A garázsberli affér pillanatában éreztem, ez a nő különleges, és tényleg úgy érzem ‘megbabonázott’!
Amikor fenn a lakásban azt mondta lehetek bugyiba, akár bugyi nélkül…abban a pillanatban tudtam, ha ezt akarja, akkor azonnal ledobom neki a bugyim is. Megbűvölt!
Nagyon tudott szeretni, és mindig kislánynak becézett, de bármit akart, nem tudtam ellenkezni!
Imádtam, amikor elém állt, megfogta az állam, és csak annyit mondott, ugye akarod?
Akartam mindig! (ne kérdezd, miért?)
Az ágyon kihámoztam a holmikból, és számmal végijártam a teste minden zugát, mire eljutottam a puncihoz!
Szó szerint szétnyaltam, a csiklóját robbanásig szoptam, mert meg kell mondjam, gyönyörü, legalább 4 centis pici pöcs volt, csiklónak álcázva..Amikor a nyelvem már kellően kezdte a puncit izgatni, a csiklója egyszerüen ledobta a csukját magáról, és az égnek meredve várta a számat, és én mindig finoman leszoptam. Az a kis pöcörő önálló egyéniség volt! Külön szabályos szopást követelt (le-fel-le…), amire aztán egy nagyot élvezett! Azt is szerette ha körbe és le fel nyalogattam, ilyenkor úgy hajladozott a nyelvem alatt, mintha tényleg egy kisfiú pöcöröje lenne!
Amikor 69-ben voltunk, Irén mindig azt kérte, -édes kicsilány, csak a pöckömet kényeztesd, jó? Ő is szeretett bíbelődni velem, szeretett nyalni a végletekig, és csak úgy szabadultam ha eltóltam magamtól. Szerette fenekemet is, soha nem kellett kérnem, mindig megtette!
Egyre szorosabb barátságba kerültünk! Kőzelgett a nyár, és már mi is ráhangolódtunk a kedves invitálásra, egy kellemes nyári kaland reményében!

Az esti elalvások előtt, egyre többet beszéltünk Zolival, a ránk váró nyári kalandunról, Irénék nyaralójában. Ök már tavasz óta kijártak fúrni-faragni, minket azért nem hívtak, hadd legyen nekünk ujdonság!
A megérkezésünkre a kapuban vártak, mutogatva, hova álljak az udvaron. Szemem szám elállt, annyira szép volt a kert, a ház,
maga a környezet, és a növényzet elhelyezkedése átláthatatlan volt az esetleges leselkedőknek! Egy paradicsomi börtön,
mondta Béla, és ezt mind én hoztam létre, büszkélkedett!
Julit és Irént a nyár végén eladjuk afrikába nevetett Béla Zolival együtt !Olyan barnák lesznek! Mit gondolsz sokat kapunk értük? -kontrázott Zoli!
Ebédhez hordtuk ki a tányérokat Irénnel, egy pici, punciközépig se érő fehér, nyakbaakasztós köténykében! Zoli füttyentett, ez igen, hiába a jó kiszolgálás…Felállni, vágott közbe Irén, gatyát le mindkettőnek, mit képzeltek, ha mi semmibe, akkor ti is!
Na, egy pártedli az mehet, nehogy elcsöppenjen a nyáluk, nevettem Irénre!
Ebéd után vártak az egymással szembeállított napozóágyak! Béla kettőt összetolt és elkapta a kezem, -Juli gyere velem, ne félj tőlem, nem bánt a bácsi, evvel lehúzta a pólom, mesztelenül ölbekapott, és lerakott az ágyra. Az ölében éreztem a fenekemnek nyomódó vastag, és eres nagy farkát, Béla te kanos vagy? Anyuci nem tudna ezen segíteni neked? Irén és Zoli figyeltek, készen a jó zrikára!
Nem nem, drága kislány, a bácsi ismeri a 69. gyógymódót, ami neked kell! Ezzel a fejem alá tett egy törölközőt, Irénékkel nem törődve a comjaim közé furta a fejét, míg nekem sikerült a számba varázsolnom a nyalókát! (Bélának tényleg kedvemre valója volt)
Juli, szólt Irén, mondd a bácsinak, hogy majd én segítek neked ha ő kifáradt ! Nagyot kacagva, hanyattdobta magát, és a
szétdobott lábai közé húzta Zoli fejét, a haját markolva szinte utasítva: -nyalj ki drága szomszéd, hisz a férjem már fáradt lesz erre! Zoli egy gyerek zabolátlan hevességével nekiesett -fenéktől csiklóig az igencsak csatakos puncinak. Irén felálló kis pöcörője
gyorsan követelte a magáét, amit meg is kapott, mert Zoli fejét a hajánál fogva az őlébe nyomta. Te tudsz valamit kedves szomszéd,-lihegte- és behunyva a szemét és élvezett! Neked biztos elmondta a nejed, hogy mit szeret a pöcköm!
Még mindig állt a „másik feleség kúrása” tilalom, de hogy őszinte legyek, maga a kúrás nem volt lényeges, hisz azt mindketten a férjejinktől megkaphattuk minden éjel, akár napközben is. A játék a másik párral, együtt, vagy külön, a fiúk-lányok izgalmas ismerkedése egymással, az igen, erre vágytunk mindannyian!
Irénnel kiterveltünk egy kis programot! Szembe állítottuk a fiúkat, egy lépésre egymástól, enyhe terpeszbe, és egyik lábukat egy-egy guriga fatuskóra rakattuk!
Eddig nem tudták, minek vitettük velük oda a fát! Fogjátok egymást, szemezhettek is ha akartok, de akkor van vége , amikor mi
mondjuk! Értve? Én Béla, Irén Zoli mögé állt. Elindult a műsor! Júj de hideg, kiálltott Béla, ahogy a krém a kezemről a
lukához került, és körbe-körbe maszíroztam, egyre beljebb, hogy finoman átérjek a záróizmán! Persze állandóan krémeztem, már picit folyt a combján is! Zolival, Irén ugyanigy dolgozott! Na fiúk tetszik? Még pirulnotok sem kell, mert nem egymásnak csináljátok, (egyenlőre) nektek csak egymás szemét kell néznetek, és igyekezzetek majd egyszerre elélvezni! Julival mi „prosztata nővérkék” vagyuk, de ezt talán kitaláltátok magatok is. Szorgalmasan körözve a prosztatánál, már látszódott, hogy eredményes lesz.
A férjemnek ahogy láttam már néha fel-felállt, Bélának (neki vastagabb volt) csak olyan bólogatóan harangozott.
Megmozdult a feneke mindkettőnek, és láttam, amint a kezüket is mintha morzsolnák a másik karját. Az idő ment, és már a lélegzésük árulkodó volt! Élvezitek fiúk, kérdezte Irén? Na akkor most az egyik kezetekkel megfoghatjátok a másikét,ahogy a fürdőkádban szoktátok de semmi gyorsítás, csak lassan néhányat húzzatok, hogy szinkronba legyetek!Rásegitve, megfogtuk a melleiket és olajods kézzel körkörösen simogattuk, maszíroztuk,majd tenyérrel fejtük az izmos melleiket!
Na elég a kézimunkából, állj ! Kiáltott Irén, elővéve egy dobozból két anerost és szépen feltoltuk a fiúknak, rögzítve a megkötővel, majd a távirányítóval (ez már új tipus) elkezdte a szabályozást!
A fiúk előző gerjedelme egy picit már visszaesett, de hamar hangolódtak ujra,és a kütyük intenziven dolgoztak a prosztatán. Lassan a seggüket mozgatva keztek az tekeregni és sóhajtozni! Irénnel egymásra nézve éreztük, nemsokára itt a vég, verjétek egymásnak is, mondom nekik, mire a szabad kezük azonnal elkezdte verni a másik farkát, és mi is gyorsítottunk a távirányítoval.
A két fíú zihálni kezdett, az izmok rángtak, ők összeborultak, és a rángások közepette televerték egymás hasát, farkát a markukat a rándulások ütemére kilövelő ondóval!
Odamentünk velük a napozó ágyhoz, pihenjetek le, jó fiúk voltatok, bár most biztos nem lenne nagy kedvetek viháncolni!

Gyorsan telt az idő! Irén elmesélte, ők mindenüket a fenekelésnek köszönhetnek! Csak lestünk !
Na gyertek, a ház hátsó részen egy szobányi nagyságú helység volt, padok, szék, sulyzó, meg minden más! Elmondom nektek, Bélával összekerültünk, de csórók voltunk, és minden munka érdekelt, és kinyitotta a szekrényt, és rögtön megértettük, hogy miről van szó!
Tele volt spankerokkal, szíjakkal, korbácsokkal, fésükkel, meg számtalan dologgal! Látjátok ezt csináltuk Bélával, időben kiszálltunk, csak ezeket hagytuk meg!
Viszont, most hogy ismeritek a történetet, bemutató !
Éreztem én mindig, hogy Irén egy Domina!, motyogtam magam elé!
Gyerünk, vetközni, mesztelenre, adta ki az ukázt Irén! (az nem volt nehéz)Megtapsolta a spankerral a tenyerét! Nektek ez csak pici puha bemutató lesz!
Gyere kicsilányom, te leszel az első, bal kézzel megmarkolta a mellemet, és szinte annál fogva az asztalra nyomta a fejem! Szép kemény cickók!-suttogta a fülembe-Éreztem a simit, egyszercsak, csatt, -au ez fáj…csatt, ne feleselj…érted, és újra csatt…au..Na fiúk mézzétek meg , -hivta őket-,
nedvesedik-e a kicsike? és két kézzel széthúzta a combjaim! Ne forgasd a fejed, mert kapsz ! Csattant a hangja!
Béla volt az első,finoman benyúlt a lábam közé, és végighúzta a kezét, majd újra és újra! Hát…és ellépett, Zoli már mögöttem volt. A férjem keze ismerős a puncimnak, talán el se tudtam volna őt téveszteni! Lehet, még nem eléggé, mondta hirtelen…
Na megállj te disznó, kapsz te ezért!-gondoltam- Már jött is az újabb csatt hatszor, és már nem is fájt, elindult belül a remegés…
Irén megállt, hanyatt fodított, és tudtam mi jön, már semmi nem érdekelt, csak elöntött a kéj, és élveztem a már ismerős száj nyalakodását. Irén szája nekem maga a gyönyör, (Ő tényleg egy kígyóbüvölő)
Zoli is megkapta a bemutatót, de ő már egy közepes pálcával, és sziszegett minden ütésnél. Nyolc után már állt a farka, amit én is, Béla is leellenörzött, néhányszor olajos kézzel húzogatuk a bört a keményedő farkán! Tizenkettőt kapott, és a végén lefejtem az én drága férjemet, igyekeztem hogy nagyon jó legyen neki! Meghálálta, mert teleélvezte a markomat.
Irén utánna elmondta, már amikor engem fenekelt, már akkor benedvesedett, mert felizgatta hogy az ő „kislánykáját” éppen egy spankal fegyelmezi, a nyelve helyett!
Lassan végetért a nyaralás, és egy nagy összegabalyodással búcsúztunk a nyaralótól!
A végén sem keféltük meg egymás feleségét, -maradva a megállapodásunknál- de Irén szerint legközelebb biztos, és neki elhiszem, hisz ki nem hinne egy igazi kígyóbűvölönek?