Készülődés! Miért izgulok még mindig a látogatás előtt? Voltam már párszor mégis izgulok minden egyes klubozás előtt. Nem is új helyre mentünk, látásból ismerősök is vannak. Kb. fél 10 körül értünk le, rengetegen voltak, a kajáldában moccanni se lehetett. Ez volt idáig az első, hogy nem tudtunk enni. Ennek hiányában körbenéztünk, de érdekes módon se lenn, se fenn még nem volt móka, de hogy le tudjunk kicsit ülni az alagsort választottuk, hátha addigra megindul az élet és nemcsak a bárban, kajáldában, társalkodóban hangoskodnak 🙂
Kb. fél órát beszélgettem lenn a párommal, kiveséztük kiket láttunk, kik ismerősök látásból és hát elhangzott 1-2 negatívum is, de ezt nem részletezném, mert párszor az üzenőfalon is volt ebből vita!
Felmentünk az emeletre és egy ott lézengő srácot elkaptam. Érdemes ilyenkor az arcokat nézni mind azét akit megfogsz, mind a többi pasiét 🙂
Tanulmányt lehetne írni, hiszen akit nem invitáltál az borzasztóan irigykedik arra akit magad után húzol 🙂
A piros szobába mentünk annak is az elejébe, hirtelen a küszöbön sokan tolongtak. Bemelegítésnek orál mindkét részről és utána beleültem, vagyis guggoltam. Rákaptam, tetszik csak az a gond, hogy tökre fárasztó 🙂
A párom kérdezte, hogy nem fáj-e amikor az ölünk összeütközik és csattog, de nem fáj és a hangja még jobban felizgatja az embert. Szerintem legalábbis…
Simogattak, más kuki is került a kezem közelébe és mikor az alattam lévő srác elment akkor valaki alám feküdt és úgy kényeztetett. Hát mit ne mondjak eltalálta a dolgokat, utána le is pisálta fejem 🙂
Szeretek térdelni és szeretek hátulról dugatva lenni mint a kutyák. Praktikus is hiszen közben mással is foglalkozhatok ami a kezem ügyébe kerül, hanyatt ez már nem megy annyira, de hát nem vagyok én profi 🙂
Szóval akkor hárman dolgoztak meg a pirosban, mentem utána fürdeni és aztán ruha nélkül sétálgattam egy kicsit körbenézve mi hol mi történik. Nekem természetes a meztelenség, nem is értem azokat akik egy ilyen helyen nem mernek levetkőzni, vagy magukra zárják a zuhanyzó ajtaját és utána takargatják magukat törülközés közben. Előtte szexeltek akkor nem volt szégyenlős? Amúgy meg tisztelet a kivételnek, mert nagyon sokan nem zuhanyoznak a szex után. Pasik még meg se törlik magukat már állnak is tovább, nők meg felöltöznek és indulnak a bárba. Az ilyeneket jobb megjegyezni és már csak ezért is elutasítani! Egy ilyen helyen nem lehet légmentes szobában dugni, de azért az alapvető higiéniai szabályokat azért tartsuk már be! Ahogy azokat a pasikat se szeretem akiknek bárki jó csak luk legyen. Félreértés ne essék, nem vagyok tökéletes, de próbálok „jól” kinézni, adni magamra és nem úgy hogy mindenféle szexi cuccot összevásárolok.
Na eltértem, nem filozofálok, mert az élményeimet akarom elmesélni 🙂
Lementünk a bárba frissítőért, majd az alagsorba, de mivel nem volt ami lebilincselt inkább felmentünk az emeletre megint. Az ablakos szobában egy lányt hárman kényeztettek, az egyik srác kinézett és intett menjek be. Mondtam neki nincs helyem, meg hát kicsit azért csak kell kéretni magam 🙂
Sokan álltak az ajtóban valakit megfogtam és berántottam, aki meg kiszólt az azt mondta elmegy lefürdeni. Hirtelen annyian lettek benn, hogy fogalmam se volt visszajutott-e, de nem számított akkor. A lány közelébe telepedtünk le és már az első simogatás után egymásra találtunk. Nem szabad ilyet mondani, de a pasik körülöttünk már csak sallangok voltak. A lánnyal mintha ismertük volna egymást, mindkettőnk tudta mit akar a másik. Közben a pasik csak jöttek-mentek mögöttünk, sose tudom megszámolni hányan voltak. De talán egy útmutatót adnék a pasiknak: ez a cicicsippentős dolog nekem nem jó, lehet másnak akinek nem annyira érzékeny a melle annak bejön, de én ettől kivagyok és mérges leszek. Nem győzöm az ilyen kezeket elkergetni és nem értik meg!!!! Ha bedugják a farkukat egy méhkasba akkor utána nem fogják megcsinálni, ergo ha elütöm a kezét a mellemről mert nem esik jól hogy csippengeti a cicim akkor tessék már megérteni! Talán sok nőnek ez bejön, vagy mert a pornófilmekben ez a divat, de nekem nem. De értsünk már a szóból és mozdulatból!
Egy idő után a lány elment zuhanyozni, tartottam a frontot, de aztán én is ott hagytam, mert meleg is lett és elfáradtam kicsit, így lementünk a bárba megint. Volt ott egy hangoskodó társaság, akikből már az alkohol is jócskán kihozta a legrosszabb tulajdonságaikat. Dohányzom, de azért illemet tanultam, nem illik más arcába fújni a füstöt, sőt nem felfelé tartjuk a cigarettát, hogy mást megégessünk. Az arcom előtt hadonászott vele az egyik, elütöttem a kezét és még neki állt feljebb. Mondtam neki, hogy nem kéne hiszen majdnem megégetett de csak nem akarta érteni. Ezért inkább otthagytuk, jobb a békesség, főleg nem voltunk egy súlycsoportban.
Az emeleten az ablakosban még mindig alkotott a lány, úgyhogy bemásztam mellé ismét. Volt már ott egy srác, elég nagy szerszáma volt, de annyira kedves, figyelmes volt és sajnálom is hogy ebben a nagy felfordulásban túl sokat nem tudtam vele foglalkozni. Tudta hogy nem átlagos a mérete és finoman próbálkozott, de addigra már én is eléggé elfáradtam! Remélem azért még összefutunk egyszer!
A lánynak mondtam, hogy kimegyek a szobából otthagyom, és menjen át másik szobába ahol kicsit több a levegő, de szegényke nem tudta mi hol van, mert akkor volt először
Hogy őszinte legyek nem emlékszem már, hogy még egyszer visszamentem-e az ablakosba a lányhoz vagy sem. Hazudni se akarok, de azért minden tiszteletem a lányé, mert több órát benn volt, pedig aki lejár az tudja, hogy mennyire levegőtlen az a szoba.
Pihenésképp lementünk az alagsorba és le tudtunk ülni a kanapéra pihenni, nézelődni. Volt egy orosznak tűnő lány eléggé becsiccsentve, akit már fenn is láttam üvegpohárral sétálgatva. Egy srácot vonszolt maga után és a légkondi alatt lévő párnákra ült hátradőlve ruhája rajta, bugyi félrehúzva és úgy nyalták. Mondanom se kell a potyaleső pasik egyből körbevették, simogatták. Vagy ezt unta meg, vagy kicsit több volt benne az alkohol, de felpattant és aki nyalta srácot teátrálisan rálökte a matracra. Sokan „felszisszentek” és mondom vagy az alkohol hatása miatt, vagy vagányságból esetleg a pornófilmekben látta ezt, de elég viccesnek tűnt az egész szituáció 🙂
Nem illik ugye megjegyzést tenni, esetleg hangosan felröhögni és hogy ezt véletlenül se tegyük meg inkább újra felmentünk az emeletre.
Eddigre már eléggé lecsendesedett a klub, páran még mindig szexeltek csak az uv szoba volt elöl üres. Az egyik lézengő srácot kézen fogtam és bevittem, elkezdett nyalni és persze megjelentek körülöttem. Akik benn voltak a pasi oda-oda nyúlt hozzám, aztán teljesen átfordult felém és minden figyelmét nekem szentelte. Nem tudtam arcokat nézni, de nekem is rosszul esett volna ha az akivel vagyok átpártol teljesen egy másik nőhöz úgy hogy a számban van a farka. Teljesen megértem, hogy a nő kiment onnan, remélem utólag nem rám haragszik, de ha nem is bosszúból az a pasi a simogatáson kívül mást nem is kapott.
Akit bevittem hamar kidőlt, vagy elfáradt, vagy volt benne alkohol, de azért még így is kielégítettek.
Az est mérlege: köszönöm mindenkinek, azt is hogy nem voltak most a férfiak annyira gyávák, vagy éppen erőszakoskodók. Külön köszönet a lánynak akivel az ablakos szobában voltunk együtt. Öröm hogy végre volt valaki aki nem vinnyogott, hogy ő csak párban van és csak párokat keresnek. Bár aki pénteken a DL-be megy annak el kell felejtenie a páros élményeket.
Még egy szösszenet a végére azért. Olvastam máshol az idézetemet, miszerint „Klubba nem ismerkedni járok, hanem dugni” és ezt elég cinikusnak éreztem. Nem fogom a magam igazát hajtogatni, de testi örömökért járok le és nem hosszan tartó barátságokat akarok szerezni. Szerintem ezzel nincs gond nálam, másnál más a helyzet de ezért vagyunk hála istennek mások. De egy olyan ember akit én szinte mindig csak a sarokban láttam ülni az ne tegyen megjegyzést azokra akik élvezik a saját vágyaik kiteljesedését!