A kutyám vette el a szüzességemet

Magamnak való gyerek voltam, így aztán az első szex élményeim a cicámmal, majd később a kutyámmal voltak.

Egy kicsit magamnak való gyerek voltam így kevés barátom volt, és a fiúk sem érdeklődtek utánam. Hiába kértem, szüleim hajthatatlanok voltak kutya témában, mivel társasházban laktunk.
14 voltam, mikor szülinapomra kaptam egy cicát. Mondanom sem kell nagyon imádtam a kis Titát. Külön élmény volt, ahogy az újamról lefetyelte a májkrémet, vagy a tejszínt.
Ekkortájt már kezdett viszketni a punim, így automatikusan jött az ötlet: Pelyhedző ölembe tejszínt kentem és felkínáltam cicámnak. Nem kellett sokat bíztatnom, hamar nekiesett a nyalánkságnak. Érdes kis nyelvecskéje a mennyekbe repített, csak a nyalnivaló utánpótlásáról kellett gondoskodnom. Tehát a cicám okozta nekem az első orgazmusomat. Nem feledkeztem meg kicsi kori bölcsességemről sem. Cicámat jól megdögönyöztem és kinyaltam parányi ölét. Biztos nem esett neki rosszul, hisz keményen dorombolt.
A következő évben elköltöztünk egy kertes házba. Apuékat figyelmeztettem régi igéretükre, így a 13-dik szülinapomra kaptam egy golden retviert. Szerencsére elvittek a kutyus kiválasztására, így sikerült minden ellenérv ellenében kiválasztanom a egy fiú kölyköt. Sokat kellet vele foglalkoznom, hogy apáék megengedjék, hogy a szobámban aludjon. Macinak hívtam, bár a törzskönyves neve más volt.
Várnom kellett míg ivaréretté vált, de nyalni hamar megtanítottam. A tejszín nála is bejött? Láthatóan megkedvelte a punimat, mert egy idő után nem volt szükség csalira sem, igaz már akkorra beindult a hormonháztartásom és bizonyos hatásokra nedvek csurogtak ki lukamból. Finom nyelvével kétszer-háromszor is csúcsra tudott repíteni egy kezelésen belül. Képzeld csak, ahogy a nagy ajkaimon keresztül végig siklott hihetetlenül finom, mozgékony lágy de mégis izmos hosszúkás nyelve a csiklómra, és újra, és újra, és mindezt a lehető legjobb tempóban. Mikor ajkaimat ujjaimmal kitártam lukamba is be-be csusszant kedves nyelve. Mikor nedveim csöpögni kezdtek, Maci nyelve egyre mélyebbre jutott keresve a forrást, persze ez egyre intenzívebb folyást eredményezett, mígnem testem görcsbe rándulva, hosszú remegésbe kezdett. Lehet hogy a gyermekkori kalandom is hozzájárult, de a sors megáldott rendesen testnedvekkel, és ez bizony sok élvezethez segít engem a mai napig is. Jó néhány hónapot kellett várnom míg kutyusom elérte a kamaszkort és kezdett szexuális ingereket érezni. A baj csak az volt, hogy ingereit nem titkolta és szüleim azt mondták, hogy ez tűrhetetlen és ki kel heréltetni. Én megígértem, hogy találok meg oldást és nem fogja zavarni őket többet Maci viselkedése.
Eljött tehát a nap, hogy elvegyem legjobb barátom szüzességét. Mindenek előtt elvittem sétálni, hogy egy kicsit kifárasszam, meg apáméknak se legyen gyanús semmi. Szerencsére szüleim tiszteletben tartották a privát zónámat, így nem kellett meglepetéstől tartanom. Kis lavórban langyos samponos vizet vittem be szobámba. Mackó érdeklődve figyelte a fejleményeket. Simogattam, majd ledöntöttem lábáról úgy folytattam, megpacskoltam pociját, majd masszírozni kezdtem szerszámát, amitől tartalma kezdett előbújni, erősödni, nagyobbodni, míg elérte a teljes méretét. Puha szivacsot mártottam a vízbe és óvatosan átmostam pociját és szerszámát, majd puha törölközővel megtörülgettem. Persze mindig nyalogatta közben magának, de ez nem zavart, inkább irigyeltem. őt, és elképzeltem milyen lenne, ha is én képes lennék puncimat nyalogatni. Már a gondolattól is végig futott hátamon a hideg. Úgy gondoltam, hogy a szokásos játékkal kéne kezdenünk, így gyorsan ledobtam magamról a ruhámat. A szekrény tükrében megláttam magam, és örömmel nyugtáztam, hogy testem szépnek mondható. Bájos pofi; Kleopátra, gesztenye színű haj, vékony, de nem csinos alkat, kreol bor, körte alakú cicik; nagy, sötétebb bimbókkal (a cicim átmérőjének a fele bimbó volt) fanszőrzetem még ritkás, világosabb színben borította a titokzatos háromszöget.
Közben kutyusom hozzám dörgölőzött és orrával vénuszdombomat böködte. Eleget téve kérésének behuppantam fotelomba, és lábaimat széttárva, a karfának támasztottam azokat. Maci örömmel vetette rá magát a finomságra ( megkóstoltam, nekem is ízlik ). A második orgazmus után úgy gondoltam itt az ideje, hogy megháláljam kutyámnak, azt amit eddig tőle kaptam. Mellé térdeltem és elkaptam himbálózó rúdját és masszírozni kezdtem. Közben maci hátra fordult és nyaldosta kukiját. Igazad van, mondtam és én is követtem példáját, de a méret és anatómiai különbségek miatt nem igazán volt sikeres akcióm, így oldalra döntöttem. Az új póz már tökéletes volt, kézzel és szájjal is könnyen hozzáfértem. Bal kezemmel a mellső lábait tartottam távol, míg a jobbal a golyóit simogattam, majd megmarkoltam vörösen izzó kéjrúdját és nyelvemmel megérintettem csúcsos hegyét. Maci nyüszentett egyet ami azt jelentette, hogy erre várt. Felbátorodtam és nyelvem a hegyétől a tövéig, tövétől a hegyéig siklott, lent és fönt jobbra és balra, mindenhol, ahol értem. Ekkor észre vettem csalogató golyóit és rávettem magam, csókoltam, nyaltam, közben markomban virgonckodott a hatalmasra dagadt szerszám. Vékony sugarakban lövellgette ki elő nedveit, amit igyekeztem a fütykösre kenegetni, de ehhez kevés volt a kezem, így ideje volt ajkammal körülölelni a lüktető csövet. Egyre több folyadék gyűlt a számban, a nyáltermelődésem is fokozódott az ízek hatására, így a kis adagokat leengedtem torkomon. Nagyon felizgatott ez az ismerős, de mégis új érzéseket kiváltó helyzet, így nem bírtam leállni. Kutyusom lihegése egyre erősödött, a lába kapálódzott, és a nyelvemre, szájüregem minden zugába új ízek érkeztek, sűrűn és nagy mennyiségben. A hatás annyira tömény volt, hogy anélkül, hogy bárki hozzám ért volna elélveztem. Miután mindent gondosan letakarítottam barátom farkáról, ő is hálásan nyalogatta orcámról a kicsorgott kutyatejet.
Kutyámmal összebújva szenderedtem el.
Arra riadtam fel hogy combomon forróság lüktet. Lenézek és látom hogy a kis maci újra harckész állapotban van. Szóval folytatni szeretnéd, én Benne vagyok szóltam és hanyatt fekve felhúztam két térdem a nyakamba. Maci tudta mi a dolga felpattant és nekiesett a pinámnak. Hamar elöntött a kélyzuhatag, feltérdeltem, letenyereltem, és homorítottam, hogy könnyen megközelíthető legyek. Macit meglepte az új póz és először nem igen tudta, mi tévő legyen, aztán az ösztönei győztek és hátamra ugrott. Szőrös mellkasa simogatott, miközben ügyetlenül szurkált fütykösével. No várj segítek, suttogtam és hátranyúltam lábam között, megfogtam és a bejárathoz irányítottam a lüktető botot. Ahogy megérezte a helyes utat, lökött egy nagyot, előrébb csúszott a hátamon, mellső lábaival keményen átkarolt és hihetetlen iramba kezdet. A hüvelyem megtelt a forró hústól, és a ki-be mozgás közben, cuppogott rendesen. Hamar elélveztem az intenzív ingertől, de Maci nem állt le, folytatta az őrült tempót és harmadjára elégültem ki, mikor meleg magjával lespriccelte méhszájamat. Aléltan remegő lábakkal dőltem hanyatt és hagytam, hogy kedvesem kinyalja a résemből, a méhem és a saját nedvéből álló koktélt. Így, kényeztetés közben merültem rettentően mély álomba.

A perverz kukkolás

A történetnek három szereplője van: a még mindig izgató és kívánatos szexkedvelő anya(Éva) a fia egy lányszerep kedvelő meleg srác(Csabi) aki erősen biszex és szívesen szerez örömet mindkettőjüknek!

Az történt hogy a két pasi egyszer nem talált alkalmas helyet a játszadozásra így
Csabi megkérte az anyját néhány órára adja át a lakást hogy kettesben lehessenek. A nő beleegyezett de Gabival már megbeszélték a tervet hogy otthon marad mert szeretné látni mit csinál a fia egy másik férfival.

A fiúk bevonultak a szobába kissé nyitva hagyva az ajtót Gabi jóvoltából. Gyorsan levetkőztek Éva is megjelent az ajtóban és látta a két meztelen férfit álló faszokkal. A fia Gabi előtt térdelve nagy élvezettel szopott és verte a faszát! A nőt nagyon izgatta a látvány hiszen gyerek korában látta ruha nélkül a fiát aki sokat változott azóta.

Kigombolta a ruháját melltartó nem volt rajta lejjebb tolta a bugyiját és a combjai közé nyúlt! A fáradozásuk hamarosan meghozta mindenki számára az áhított eredményt Gabi hörögve töltötte meg Csabi száját akinek spriccelve lőtt ki a magja a faszából nyögések közepette míg anyja gyönyörét halk sóhajok kísérték aki utána eltűnt. Bevonult a másik szobába pihenni egy kicsit közben éberen figyelt nehogy elmulasszon valamit! Egy idő után hallotta Gabit amint szándékosan emelt hangon mondta Csabinak: most meg foglak baszni!

Éva újra megjelent az ajtóban már meztelenül egy fekete fölcsatolható műfasszal a szájában amivel a barátnőjével szokták egymást is kielégíteni.
Látta a fiát kutyapózban fölmeredő fasszal mögötte térdelt Gabi bevetésre készen!
Őrült izgalom lett úrrá rajta bimbói keményen ágaskodtak, csiklója kibújt rejtekéből ölében izzó forróság támadt barnás-vörös szőrzettel övezett pináját elöntötték a vágy nedvei! Még látta ahogy a kemény fasz a fia seggébe hatol aztán szemeit lehunyva nagyobb terpeszbe állt, csípőjét kissé előrenyomva mélyen a lucskosába mártotta a műfaszt!

A látványhoz igazítva saját ritmusát gyönyörködött tovább az eseményekben! Mindannyian egyre előrébb jutottak a beteljesüléshez vezető úton ami szinte mindenkinél egyszerre következett be. A két férfi zajos élvezése elnyomta Éva orgazmusának visszafogott hangjait de rángatózó csípője, vonagló teste, megroggyanó térdei jelezték hogy ő is célba ért! Kihúzta magából a gyönyör szerző eszközt látványosan, kéjesen megnyalta néhányszor majd elvonult! Na így történt hogy anyuka megleste fiát ahogy élvezkedett a közös csődörükkel! (Míg írtam kétszer is elélveztem így most irány a fürdőszoba)!

Szadoszex

A fiatal lány állt a férfi előtt lehajtott fejjel.
Apró izzadtságcseppek gyöngyöztek hibátlan testén.
Félt.
Tudta hibát követett el,de még reménykedett.
A férfi fölényesen nézhette egy ideig.
Belekortyolt a borba,elégedetten csettintett,de arcán nem látszott semmilyen érzelem.
-A ruhát-intett hanyagul,nemtörődöm hangsúllyal
A lány új volt,nem értette,megszeppenve tovább állt gazdája előtt.
A férfi,rámordult:
-Vetkőzz te ribanc!
A lány elöntötte a szégyen,és a félelem.
Kapkodva szabadulni kezdett ruhájától.
Aztán csak állt égő arccal,melle hetykén a férfi irányába mutatott.
Az leült elé egy székre,és végig nézett a lány testén.
Percek teletek el,a leánynak megalázó óráknak tűntek,a férfi megszólalt végre:
-Hibáztál,és én ezt nem tűröm!
A lány szemében könnynek gyűltek,a remény elfoszlott.
-Kérem,gazdám..hibáztam..nem fordul többet elő.
-Ebben biztos vagyok!!
Fordulj meg!!!
A lány azonnal engedelmeskedett,kemény fenekét gazdája felé fordította.-Térdelj le!-csattant a parancs.
A lány letérdelt a hideg padlóra.
-Lejjebb a felsőtesteddel…. még!!!
A lány félt,de cselekedett,mellbimbói a hideg kőhöz értek,szinte égette a kő a keményedő bimbókat.
Várt,parancsra várt…
Az ura egyenlőre nem szólt,vendége érkezett,azzal beszélgetett kedélyesen,de nagyképűen.
A vendék kérdően nézett a a földön terpesztetve térdelő lányra.
-Csak egy engedetlen rabszolga,most nevelem,legyintett a gazda nevetve.
A másik férfi izgalommal a hangjában megjegyezte:
-Büntesd meg uram keményen,bár tagadhatatlan gyönyörű segge van.
Az úr bólintott,és hozzátette:
-A pinája is tetszetős,és alig használt.
Majd parancsot adott a lánynak.
-Húzd szét a segged,látni akarjuk a pinád.
A lány teljesen megalázva,
reszketve,ügyetlenül cselekedett.
-Még,jobban húzd szét!!-Csattant a hang
-Szép mondta a fiatalabb férfi,kedvemre való….kár ,hogy nem nedves.
-Majd az lesz,és talán még használhatod is egyszer. Most menj,hagyj magamra!-mondta nyugodt hangon a gazda…..folytatom majd

 

A lány kicsit megnyugodott,rettenetesen megalázva érezte magát a fiatal férfi előtt.
Most picit ,megnyugodott,reménykedett,talán nem lesz olyan nehéz a büntetése sem.
A gazdája megállt szembe vele:
-Emeld fel a fejed,nézz a szemembe!
A lány lassan rá emelte könnyes szemét a férfira.
-Ki vagyok én neked?
-A gazdám-suttogta a lány.
-Hangosban!
-A gazdám!!
-És mi vagy te nekem?
-A tulajdonod!
-Az vagy..egy tárgy,amit bármikor,bárhogy használhatok,és eldobhatok,ezt jól jegyezd meg!
A lányt tovább alázták a kimondott szavak,de bólintott engedelmesen.
A gazda most mögé lépett,durván belemarkolt a lány formás fenekébe,az felszisszent.
-Csendben tűröd,ahogy használlak!!
A lány nyelt egyet,érezte még sem lesz könnyű órája most.
A gazdája egy széket hozott és leült a lánnyal szemben,kezében bor,iszogatott csendben.
A lány ,mint egy kutya a lába előtt térdelt,és figyelt,mellbimbóját már nagyon égette a hideg kő,fészkelődött.
-Simogasd a pinád! Azt akarom,hogy csillogjon a nedvességtől.
A lány elvörösödött,keze hátranyúlt és simogatni kezdte a pináját.
Rossz érzés volt,semmit nem érzett.
-nedvesedsz már?
-Még nem gazdám,de igyekszem!
A férfi bosszúsan felállt,és a lány mögé lépett.
-Húzd szét a segged,……még.
Keze a lány gyönyörű pináján matatott.
A lányt ez meglepte,a kéz forró volt,puha.
A szégyen magasabbra csapott a lányban,amikor rájött jól esik ez neki.
Sokáig nem tartott ez az érzés,a férfi durván hatolt be két ujjával testébe.A lány felkiáltott,de szinte egyből kapott egy ütést a fenekére.
-Megmondtam csendben ribanc!!!-kiáltott rá a férfi.
A lány beletörődésen bólintott..
A férfi ujjai egy ideig még benne voltak,de nem mozgatta.
A lány már semmit nem értett,hogy mi a férfi célja.
Az kihúzta ujjait,és várt.
Aztán a lány valami hideg folyadékot érzett a széthúzott felekén,és a tátongó pináján végig folyni.
A gazda borral öntötte le a lány fenekét.
-Kend el a pinádon-parancsolta.
A lány engedelmesen elkente a bort,ami kissé megnedvesítette.
-Simogasd!!!
A lány simogatta a hideg borral
összecsúfított
pináját,hüvelye még sajgott a férfi durva behatolásától.
de tette,amit a gazdája kért,feneke az ütés helyén sajgott,és égett.
A férfi megállt előtte,és letolta nadrágját ,farka félig merev volt,és hatalmas.
A lány döbbenten bámulta,ekkora még sosem volt benne.
-Tetszik te szolga?
-Igen gazdám nagyon szép!
-Izgasd fel magad,mert ezzel foglak megbaszni!!
A lány bólintott,és a csiklóját simogatta közben.
Újra szégyenkezett,mert izgatta a hatalmas fasz ahogy előtte himbálózott.
-Nyalogasd!- Jött az ujjabb parancs.
A lány végig húzta nyelvét a forró faszon,közben érezte az első vágyat pináján.
A csiklója bizseregni kezdett.
Egyre intenzívebben nyalta a faszt,ami kezdett nőni,és keményedni.
A férfi beletúrt a nő hajába,és bedugta a majdnem teljesen faszt a a lány szájába.
A lányban fellángolt egyszerre a vágy és a szégyen.
A fasz ott lüktetett a szájába,a gazda szó szerint baszta a száját.
Majd kirántotta hirtelen,és hatalmas sugarakban teleélvezte a lányt.
Az kéjesen felnyögött,és belenyúlt saját pinájába.
A gazda ivott,majd mögé lépett,nézte egy ideig,a kéjtől beindult lányt.
-Húzd ki az ujjad!!
A lány engedelmeskedett,de rossz érzés volt,hogy ki keltett húznia.
a gazda ujja végig tapogatta a pinát.
-Rendben,mez már jobb,tocsogsz,mint egy kiéhezett szuka!
Mi vagy te nekem?
-A szolgád,felelte a lány közben koncentrált a kéjtől a mondatra.
-nem,most nem az vagy,egy tüzelő szuka,aki könyörög,hogy megbasszam-kiállott rá a férfi. Ismételd!
-Egy tüzelő szuka vagyok,basszál meg gazdám! Könyörgöm a faszodért-tette még hozzá.
-Majd meglátom,mondta hanyagul a gazda,és kiment a helységből..
A lány ott maradt egyedül,semmit nem értve.
A forró sperma még csordogált mellein,pinája forró volt,és nedves.
A gazda visszatért,egy láncos nyakőrvvel.
A lány nyakára tette.
A lánc megfeszült a lány nyakán,érezte ahogy a férfi hátulról hozzásimul.
Fenekén megérezte a tűzforró faszt..
Hatalmasra duzzadt dorongot.
A kéjvágy és a félelem hullámokban érte el.
A férfi nem tétovázott állati erővel felnyársalta farkával.
És dugni kezdte hihetetlen energiával.
A lány sikoltani akart,de a lánc feszült a torkán.
Úgy érezte szétszakad,de nem tudott se védekezni se beszélni.
A férfi durván markolta fenekét,és húzta széjjelebb majd a melleiért nyúlt,durván.
A lány már sírt…
A férfi lassított,a lány reménykedett hátha sajnálja.
De nem irtózatos gyorsasággal a fenekét kezdte ütni.
Majd kirántotta farkát belőle,és feltépte a lányt a földről.
Egy asztalra dobta a nőt.
-Egy tüzelő szuka vagy,egy mocskos ribanc,aki szó nélkül tűri,ahogy baszom,ha nem érted ezt,akkor beléd verem.-sziszegte a férfi
A lány széttárta lábát és nézte könnyesen a férfit.
Hízelegni próbált:
-Jó uram,könyörgöm basszál még,rettenetes nagy faszoddal,kúrd szét a szukád!
A férfi szótlanul nézte majd a lány pináját dörzsölte vastag,eres farkával.
A lány megint felizgult,már kívánta a a faszt.
-Basszál meg gazdám könyörgöm!!-nyüszítette.
A férfi lassan belehatolt,az agyon kínzott lukba.
Nem mozdult egyenlőre,csak benne volt.
A lány önkívületben mozgatta csípőjét.
Már nem érdekelte a fájdalom sem,a feszítő érzés.
-Könyörgöm-nyafogta.
de már közel volt a gyönyörhöz,a férfi végre megmozdult a fasza ki-be járt a lányban.
Néha teljesen kihúzta,majd visszalökte a tátongó lukba.
Aztán csak baszta a vergődő lányt.
Az meg élvezett folyamatosan,már nem tudta hol van,miért van ott,és mi történik.
A férfi kirántotta a farkát,és a lány gyönyörű mellére fröcskölte a gecit.
-Nyald le-morogta önkívületben.
A lány megtette…

Kis idő telet csak el..

-Öltözz,remélem jó lecke volt,utoljára voltam ennyire szelíden kedves veled,ez jól jegyezd meg-mondta férfi,és el is fordult már a lánytól..

vége

Kakapornó

Nos szevasztok. Egy igen érdekes történetet fogok nektek elmesélni mert ugy gondolom ilyennel nem igazán fogtok találkozni a való életben történ ugyanis egyszer velem:
Egy északa elmentem a barátnomell a sarki bárba ahol találkoztunk a haverokkal beszélgettünk meg egyebek közben szépen kortyolgattuk a piát és igen csak bebasztunk mire hazaértünk. A barátnom igen híres arrol hogy szereti az extrém dolgokat a sex terén is na tehát akkor hazaértünk és megszólal a barátnom:-nem akarod kipróbálni a kakisexet?? -MI a faszt??- Kérdezem tole. -A kakisexet. nem tudod mi az?? -Gozöm sincs mondom neki. -Megmutatom -mondja- levette a nadrágját szépen lassan a bugyiját aztán legugolt a földre és azt mondja- Gyere ide ujjazd meg a segglukamat- Én mit sem sejtve odamegyek és bedugom az ujjam a segglukába. És o akor nyomott hirtelen egyet és leszarta a kezemet!!!-( látatok már ilyet??) Na ez még beleférne ha nem kért volna arra: -Együk meg!- mondom neki a nagy lófaszt eszek én szart, de o csak erosködött: nincs rossz íze , gyere kostold meg- mondja nekem de én mots mit csináljak, ugy se halok bele hát markoltam belole és megettem. Érdekes furcsa íze volt. NEm e világi. Na akkor o is elkezdte enni a csiklóját izgatva. -mondom magamban ezt se nyalom ki többet, de o csak evett evett és a végén szétkente magán aztán hirtelen kinyögi: -gyere és dugjál seggbe!- Csak hogy én nem dugom meg a szaros valagadat !! -üvöltök rá. -Akkor majd én!-mondja, odajön elém és szétkeni rajtam a szarját mondom neki hogy áljon már le ezzel , de nem akart akkor megfogtam beratktam a fürdokádba és lemosdattam.
Nos ennyi lenne a történet nem hosszú, nem tul gusztusos de arra gondoltam ezt is ell kell mesélni mert bizony vannak ilyen emberek!

Önkielégítés a táposban

17 éves fiú vagyok. Naponta többször szoktam kiverni a farkamat. A különlegesség az hogy néha extrém helyeken is szoktam művelni ezt a tevékenységet. Történt mindez már buszon is, híd alatt, erdőben, a zuhany alatt, tóparton, iskolában stb…, de ezek eltörpülnek a következő helyszín mellett: A nagymamim disznóól mellett lévő táposban. A történet úgy kezdődött, hogy egy szombat délután a maminál voltam és hokizni kezdtem a kamrában, azonban mamám közeledni kezdett. Én felhúztam gatyámat és eltettem és eltettem péniszemet. A mami ezt nem láttam meg, majd hozzámszolt, hogy szavazni indul. Erre én megörültem mivel rajtam volt már a kangörcs.Már máskor is akartam csinálni a táposban, TV nézés helyett. Azonban sosem jött össze. Most ennek vége szakadt és elindultam az ól felé. A táposba átszivárgott a szomszédból a disznószag, de ez csak tovább izgatott. Adtam a disznónak(Laci) kukoricát, hogy ne zavarjon meg a nemi tevékenységem közben. Miután már mindent elintéztem, leültem egy táposzsákra. Elővettem dickemet amelyen még rajta volt a kényszer. Csattogtatni kezdtem fitymámat s mitsem törődtem tápos, disznószagú kezemmel ami tele volt bacilussal. Hamar elsültem és csak később eszméltem rá, hogy ismét kiválasztottam egy fantasztikus helyet a hokizásra, és arra, hogy milyen veszélyekkel jár az, ha az ember egy disznóolban nem túl higiénikus helyen végez önkielégítést. Ezután felhúzam gatyámat és elindultam a ház felé. Ekkor jött haza a mami. A farkamat nem tudtam megmosni, így piszkos maradt. Nem tudom lesz-e ennek valami következménye. Mindenesetre jó buli volt, és legközelebb a vasúti várótermet veszem célba.

Az exem lábainak rabszolgája vagyok

10 hónapja szakított velem az exem, 18 éves, gyönyörű kiscsaj. Mindig is odavoltam a lábaiért, főleg a kis bokazoknijaiban. Egyik edzése után véletlenül összetalálkoztunk, és nagy szerencsémre felizzott a régi vágy, újra lábai közé kerülhetett a farkam, miközben ő is kiélhette rajtam új vágyait!

10 hónapja szakított velem az akkori barátnőm. Gyönyörű, kissé butácska, 18 éves kiscsaj, hosszú barna haj, angyali arc, feszes nagy csöcsök (persze mindig kirakva), és a világ leggyönyörűbb lábainak birtokosa. Ez utóbbit a mai napig tartom. Combja nem túl vékony, kellően izmos, de nem ér össze, formás vádlik, pici, 37-38as lábfej, kissé szétálló pici lábujjakkal. Szinte mindig bokazoknikat hordott, amikért teljesen odavoltam.

Én koliban lakok, ő pedig oda járt edzeni az alagsorunkban lévő kardioterembe, míg jártunk. Csütörtökön épp hazaértem suliból, amikor a portánál szembejött velem az edzős cuccában. Mondanom se kell, mennyire meglepődtem, nem tudtam, hogy a szakítás után továbbra is idejárt edzeni, nagyot ugrott a gyomrom, mikor megláttam. Sablonos beszélgetésbe kezdtünk, szerencsére a régi feszkót az elmúlt idő már feloldotta. Míg mesélt, folyamatosan járattam a szemem rajta, edzés után volt, kicsit izzadtan, trikója szorosan ráfeszülve a melleire, rövidnadrágban és fekete edzőcipőben, melyből kikandikált fehér bokazoknija. Tódultak az emlékek, mocorogni kezdett a farkam- hányszor dugtam meg keményen ezt a kiscsajt, hogy imádta a farkamat, és pontosan tudta, hogy milyen lábfétisem van, amit az új barátnőmnek még nem mertem elmondani. Nagyon begerjedtem, és folyamatosan a lábait nézegettem, amit szerintem észre is vett.
– Nincs kedved felugrani a szobámba dumálni kicsit? Fent is átöltözhetsz akár! mondtam neki, eléggé levágós, főleg a folyamatos stíröléssel együtt, de szerencsém volt, kissé elpirulva, de azonnal belement. Bevállalós kis ribanc, mindig is az volt.
Ahogy felértünk a szobába, kibújt a cipőjéből és leült az ágyamra törökülésben. Mellé ültem, dumálni kezdtünk, de ekkor már egy pillanatra se tudtam levenni a szemem a lábáról, fehér bokazoknija a talpán teljesen koszos volt. Észrevette és váratlanul témát váltott:
-Kívánod a lábaimat mi? Még mindig szerelmes vagy beléjük…
Megint ugrott egyet a gyomrom, hogy lebuktam, persze örültem, hogy magától hozta fel a témát, de mire megszólalhattam volna, már az arcomba nyomta a kis talpacskáit és hanyatt döntött velük az ágyon. Mindkét lábát az arcomra tapasztotta és rám parancsolt:
-Gyerünk, szagold és nyalogasd, tudom hogy erről álmodozol még mindig, bárkivel is vagy együtt…
Megnyílt előttem a menyország, nem érdekelt már az új barátnőm és semmi, igaza volt a kis ribancnak, az ő lábai rabszolgája vagyok örökre.
Mélyet szagoltam a koszos zoknijába. Mennyei illata volt, kicsit izzadt és enyhén szagos az edzés után, pont ahogy szeretem. Megpusziltam a koszos talprészt és nagyokat lélegeztem. Meg akartam fogni a lábfejeit és úgy játszani velük, ő azonban rácsapott a kezemre.
-Nem érhetsz hozzájuk, csak azt csinálod amit mondok, világos? ripakodott rám. Most pedig nyalni fogod a koszos zoknimat, gyerünk kezdheted!
Engedelmeskedtem neki, fel-alá húzogatta a lábait a számon, én pedig nyalni kezdtem az izzadt bokazoknit. Majd szétdurrant a farkam, ahogy a finom, puha pamut végigszaladt a nyelvemen.
Térdelj fel!- szólt rám, majd ahogy megtettem, felkapta a földről az egyik edzőcipőjét és azt tolta az orrom elé. –Szagold a cipőmet is, most edzettem benne, tudom hogy szívesebben dugnád ezt, mint az új barátnődet.
Hát mondanom sem kell, annak is isteni illata volt, szinte szétszakadt a farmerem, nagyon örültem, hogy a szabad kezével közben azt kiszabadította. Most már előtte meredezett a kőkemény farkam, a kis ribanc amúgy is pontosan tudta, milyen hatással van rám.
-Húzd le az egyik zoknimat! parancsolta, majd arcon csapott, amikor a kezemmel a lába felé nyúltam érte. „A száddal csináld te kurva” ripakodott rám, és megint az arcomba nyomta a lábait, most a lábujjaival a szám felé. Foggal sikerült lehúznom az egyik kis zoknit, ő pedig kikapta a számból.
-Hol van az a kötél amit tőlem kaptál? Vedd elő azonnal!- gyorsan előktorotam a szekrény aljába elásott cuccok közül, ő pedig kikötözte a kezeimet a fejem fölé, az ágy támlájához.
A levett zoknit ráhúzta a farkamra, izzadt és nyálas de nagyon meleg, friss pamut-anyag ölelt körbe a, nagyon jó érzés volt. A hátamon feküdtem, kikötözve, égbe meredő farkamon a koszos bokazoknijával, ő pedig felállt, és levette a ruháit (bal lábán a zoknit fenn hagyva), majd fölémállt.
-Ezt lefotózom az új ribancodnak, had tudja hol a helye. Azzal belenyomta a csupasz lábujjait a számba. Kicsit fájt és vergődni kezdtem, nem akartam hogy lefotózzon és lebukjak, de nem volt szabadulásom. A szemem előtt küldte el a képeket a barátnőmnek, de megmondom őszintén nem szomorkodtam nagyon, mindig az exemre gondoltam, miközben vele voltam, amolyan pótlék volt. Most pedig a kiscsaj ott állt felettem és teljesen ki voltam szolgáltatva neki, élvezve a pillanatot.
-Most, hogy ezzel megvolnánk, akár folytathatjuk is a játszadozást, mondta, és leült szembe velem. A két lábfejével közrefogta a zokniba húzott farkam, és verni kezdte velük. Nagyon ügyesen csinálta, sokat gyakorolt rajtam már korábban is, imádtam, ha a lábaival veri ki nekem. Szélsebességgel közelítettem az orgazmushoz, de ennél kegyetlenebb volt velem. Soha nem alázott és parancsolgatott így előtte, de nagyon élveztem, és láttam, hogy ő is. Még vadabb lett az elmúlt évben, és ez a szitu az ex-szel őt is eléggé beindította.
-Tele akarod élvezni a koszos zoknimat? kérdezte. -Hát az új barátnőd mit szólna ehhez? Majd kiderül, most megtudta, hogy az én lábaim rabszolgája vagy, és engem kívánsz igazán.
-Megőrülök érted úrnőm- nyögtem, had élvezzek el a lábaidtól.
-Előbb teljesíted még egy parancsomat, mondta, és hasra fordult, zoknis lábfejét ismét a számba nyomva.
-Akármit úrnőm, mondtam, miközben lábfejét puszilgattam.
-Feltérdelt, hátrálva az arcom fölé helyezte a punciját. Láttam, hogy tocsog a nedvességtől, éreztem a rég nem érzett isteni illatát. Ő azonban mást tervezett.
-Ki fogod nyalni a seggemet!- mondta. Nagyon meglepődtem, ilyet még soha nem csináltunk előtte, bár azt régen is élvezte, ha egy ujjam szex közben bedugtam a fenekébe, az análszexről azonban hallani sem akart, a nyalás pedig eddig valahogy nem jött szóba.
-Ha kinyalod a seggemet, cserébe beleélvezhetsz a zoknimba.
-Igenis úrnőm, és mint engedelmes kiskutya, rátapadtam a kiscsaj segglyukára. Csupasz volt, szűk és kicsit izzadt, de egyáltalán nem rossz ízű. Keményen nyalni kezdtem, ahogy csak tudtam, ő pedig hatalmasakat nyögött. Nagyon élvezte a kis kurva.
-Legközelebb ezt is lefotózom a barátnődnek, nyögte gúnyosan és kihívón, miközben még erősebben szorította az arcomhoz a fenekét. –Kár, hogy elküldtem neki azokat a fotókat, örülnék, ha ezzel a szájjal csókolóznál a kis ribancoddal, amivel a seggemet nyalod. Mostantól pedig minden héten tisztára fogod nyalni!
Már káprázott a szemem, alig kaptam levegőt, ahogy az arcomon ült az exem, és nyalatta a segglyukát, miközben a kezével elkezdte verni a farkamat. Egy perc se kellett, megfeszült minden idegszálam és hatalmasat élveztem a kezei között, a farkamra húzott, izzadt koszos fehér bokazoknijába. Akkorát élveztem, hogy át is lőtt kicsit a zoknin és a hasam is olyan lett.
Ekkor szállt le rólam az exem, és nagyon elégedetten vigyorogva nyugtázta, ahogy előtte fekszem kikötözve, farkamon a gecitől tocsogó zoknijával.
-Újra többet kéne találkoznunk, mondta, én pedig nagyonis egyetértettem vele.
Azóta, bár újra nem jöttünk össze, hetente legalább egyszer átjön hozzám szexelni, és vadabbnál vadabb ötletekkel áll elő, minden perverzióját velem akarja kipróbálni és átélni először. Az új csaj persze kidobott a képeket látva, de kit érdekel, megérte!

Brazil gépsor

A gyerekkor ködéből kibújó aprócska rügy a kamaszkor, s ha azon túl haladsz, már csak az öregség vár – mondta nekem egy barátom, akivel egy éjszaka hosszasat beszélgettünk a törzskocsmánk, a Bohémia előtt. Azt is mondta, hogy a rock az egyetlen őszinte zene, és ő sose fog megöregedni. Ezzel kapcsolatban egyébként nekem sem voltak illúzióim. Hosszú, fényes szőke haja volt a srácnak, mégis meghalt két év múlva, mert nagyban nyomta a cuccot.
– Szerettelek – könnyeztem aztán, mikor a barátnőimmel sírtunk a folyónál, ahová a hamvait szórták. – Igazat szóltál, s itt hagytál minket a lét árnyai közt.
Akkortájt mindig egy verseskötetet hordtam magamnál a szoknyám zsebében, és vártam, hogy rám is lesújtson a vég.

Aztán tizennyolc lettem, és már legálisan ihattam volna, és akkor rájöttem, hogy még élni akarok. Mert szűz voltam, de nem csak ezért. Nem szerettem a pasikat, de beismertem, hogy vágyok utánuk. Nem akartam gyereket, meg házat, de elbújni kis lakásokban tavasszal, szóval romantika, meg minden, az benne volt az elképzeléseimben. De tudtam, esélyem sincs, ha nem teszem le a cigit. Nem is sikerült, de már nem ittam annyit.
Apró termetű lány vagyok, akit a fiúk mindig oltalmukba vesznek. A csókolódzás számomra olyan, mint az evés, de azon túl sokáig nem mentem. A csók a szeretet jele, és én osztogattam, hallgattam a rockot, és nem öregedtem.
Szerettem kijárni a végtelen földekre, legyeztetni a hajam a széllel, testemet a csillagok bársonyos, gyöngéd fényével.
Apukám betöltötte az ötvenet, anyukám negyvenöt lett, s én úgy láttam, egyre ráncosabbak. Nem akartam én is így végezni. Aztán elolvastam Lady Chatterley szeretőjét, és nagyban megmozgatta a fantáziámat. A világ szenny hely, ki kell vonulni belőle. De a mai nők nem vonulhatnak, gondoltam, hisz a vadonban nincsenek olyan szerek, amelyektől ápoltak maradhatnánk. Már a menzeszem, ami egyébként 13 éves korom óta van, az is megoldhatatlan probléma ott. Az erdőben nincsen púder, parfüm, fürdőkád.

Azért legjobb barátnőmmel, Eszterrel, egy szeles áprilisi napom kimentünk az akácosba, ahol az a szimpatikus favágó dolgozik, akit a Szobon mindenki csak Brazilnak becéz.
A határ fölött lágy szellő süvített, és mi csicseregve haladtunk. Felemeltünk pókot, szöcskét, kicsi állatokat, és mindent megsimogattunk. Arról beszélgettünk, hogy a természet milyen szép. Olykor egymást is végig simogattuk, de hát a fiatal lányok már csak ilyenek.
Brazil egy nagydarab, barna bőrű szakállas pali volt, hatalmas láncfűrésszel és láncokkal, amelyekkel az akácok törzseit vontatta el olykor a traktorjáig. Gyerekkoromban az apukám mindig kihozott ide, és rámutatott a Brazilra, és azt mondta:
– Lányom, nézd meg jól ezt az állatot! Tanuljál, vagy ilyen leszel, és zsíros gömblyukakba dugdoshatod a… dugdossa… szóval tanuljál! – fejezte be elpirulva.
Én már akkor is sejtettem, hogy apuval valami nincsen rendben, szavainak előttem nem volt hitele, hát nem tanultam, s kezdtem úgy érezni, hogy Brazil, itt az erdőben nagyon rátapintott valamire.

Most mindketten odaléptünk (én, meg Eszti) a Brazilhoz, és köszöntünk neki.
– Szia Brazil!
A barna óriás ránk nézett, elvigyorodott sárgásfehér fogaival, és feldübörgött mély baritonján:
– Ó, mily szép leányok! Rozi meg az Eszti, ugye! Emlékszem én ám rátok! Pelenkás korotok óta!
Elmosolyodtam, és közelebb léptem.
– Igen, Brazil. Mit csinálsz?
– Hát, ki köll vágnom ezt a temérdek tuskót. Meg feltúrnom a földet, hogy a méhek tudjanak mit enni ha kiereszti őket az öreg Vilma néne! De nem sürgős. Üljünk le egy percet! Kértek szalonnát?
Nem kértünk, de letelepedtünk egy pokrócra. Láttam, hogy Brazil alig leplezve méregeti karcsú, farmernadrágos lábunkat, de nem zavart egyáltalán. Sőt! A fenébe is ez egy igazi férfi, izmos, és szaglik róla a meló.
Elcsevegtünk az időjárásról, a méhekről, közben Brazil benyomott pár kupicát, és egyre felszabadultabb lett.

Az este beköszöntött, az árnyak sűrűsödtek, és beterített mindent a májusi alkony édes illata.
Esztivel néha egymásra mosolyogtunk, és egymás combjára tettük a kezünket. Brazilnak majd kiesett a szeme, és ezen kuncogtunk.
Brazil negyedik pálinkája után rövid időre beállt a hallgatás, végül a férfi törte meg elfojtott indulatoktól perzselő, szexi hangján.
– Szüzek vagytok még?
Elpirultunk a barátnőmmel, de egyre kétségbeesettebben tapogattuk egymást.
– Igen – nyögtem ki végül.
– Elárulok nektek egy titkot – mondta Brazil, s mintha dudort láttam volna a terepnadrágján. – Ti még nem sokat tudhattok a szexről, a fiúkról. Hm. De én… én már sok varjút láttam a karón. Negyvenkettő vagyok, és bejártam a határt már sokszor. Láttam… – elhallgatott.
– Mit láttál, Brazil? – kérdezte Eszti, s mintha rekedt lett volna a hangja. Rásandítottam, s láttam, tűzpiros az arca. Az én kis barátnőm felizgult!
– Talán nem szabadna elmondanom, de három éve például láttam az anyukádat Eszti… egy férfival. Kinn a Mester-réten, a magaslesen.
– Apámmal? – nézett Eszti merőn.
– Nem… az autószerelős Pistivel. Hm… Dugtak.
Eszti szája legörbült, és sírni kezdett.
– Tudtam… éreztem… akkortájt apuval sokat veszekedtek.
– Ez az élet – mondta Brazil érzelmesen, és odaült közénk. Átkarolta Eszti vállát, és simogatni kezdte. Én is a férfi vállára hajtottam a fejem, és együtt szomorkodtunk, míg a göncölcsillag felragyogott az égen.
– S mondok még valamit – folytatta a Brazil, miközben hatalmas, cserzett kezét Eszti combjára tette. – A szerelem uralhatná a világot, de nem uralja. S nem a pénz miatt. Hanem azért, mert ti, lányok, nők, gyönyörűek vagytok. Mi, férfiak, nézünk benneteket, csodáljuk arcotokat, melleteket, s lábatokat, és sóvárgunk… meg ne haragudjatok, de legszívesebben néha szétbasznánk benneteket.
– Nem haragszunk – búgtam a Brazilnak, miközben könnyű kezemet a lábára tettem – Ez természetes.
– De hiába! – kiáltott fel a Brazil elkínzottan. – Hiába! Nem tudjuk magunkévá tenni ezt a szépséget. A szerelem csúcsa sokak szerint a szex, s bizonyos értelemben így is, hiszen akkor érezzük a testeteket. De nem látunk! Érezzük a combotokat, de a rövid göcsört s a héthatárig nyúló karcsú végtag közt csökken a különbség. S a szemetek! Gyönyörű, amikor csillog, de hogyha… s ezt majd megtapasztaljátok…. dugunk benneteket, tekintetetek elveszti fényét, bárgyúvá válik, mint egy tehéné. S bár az is izgató… elenyészik valami az éteri csodából.
– Te olyan szép dolgokat mondasz Brazil – dörgölődzött a férfi mellkasához a barátnőm. – Mért nincs feleséged?
– Én a magam útját járom – dörmögte Brazil, s mélyen Eszti szemébe nézett. Aztán odahajolt, és megcsókolta őt.
Smárolni kezdtek, én pedig csak ültem, az irigység majd szétvetett. Esztit most nagyon odaadóvá tette a csalódás az anyjában, pedig én is tudtam, mit érez. Apám, mondjuk ki végre, egy szexmániás állat. Számtalanszor rajtakaptam más nőkkel, egyszer egy férfival is, bár az lehetett más is, mint aminek láttam. De a szomszédasszony nyögdécselése a fater inas teste alatt nem képzelgés volt. Anyumnak sosem mondtam el, de égetett belülről a titok. A kamaszkor szörnyű titkok tárháza, mondta volt az én halott barátom, s én sokáig gyűjtögettem magamban a feszültséget. Véget akartam vetni ennek!

Határozottan odanyúltam hát a Brazil nadrágjához, megkerestem rajta a hasítékot, és bedugtam a kezemet. Valami hatalmas és forró pulzált ott.
– Taníts meg minket szeretni Brazil – nyögtem a fülébe. – Gyerünk.
A férfi megrázkódott, és felém fordult. Akkor láttam, hogy Eszti mellei már szabadok, bimbói ágaskodnak, ajka csillog a Brazil nyálától. A szeme pedig épp olyan buta, amire a férfi az imént célozgatott.
– Istenem, két ilyen fiatal lány, el sem hiszem – lehelte, de már tépte is le rólam a polót. Türelmetlenül kapcsoltam ki a melltartómat, s közben láttam, Eszti is letolja a nadrágját. Karcsú combjaival terpeszbe állt a férfi előtt.
– Húzd le rólam – kérte a Brazilt, és ő megtette. Lassan, a lány hasát csókolgatva húzta le a fehérneműt, nagy kezeivel simogatva közben barátnőm feszes popsiját.
Ami engem illet, szintén kikapcsoltam a szoknyámat, remegő lábaim alig tudtak megtartani. Eszméletlen gerjedelem fogott elé. Ölemet olyan nedvesnek éreztem, mintha menstruálnék. Akkor sikerült lerántanom a bugyimat, amikor a Brazil Eszti széttárt lábai közé temette nagy, szakállas fejét, és nyalni kezdte a borostás puncit.
– Ah… – nyögdécselt Eszti, kis kezeivel túrva a favágó sörényét. Sima teste érzékien ragyogott a holdfényben. Gyönyörű volt. Őrült ötlet kapott el. Látván, hogy Brazil nem ér rá velem foglalkozni, Eszti háta mögé térdeltem, és ajkamat rátapasztottam hátulról a lyukára. Brazil látta, mi a helyzet, és a lány csiklóját kezdte szopni, miközben én a vaginát ostromoltam.

Eszti teste rázkódott, szájából mély nyögések törtek fel. Alig néhány perc múlva sikoltva élvezett el, miközben teste összenyaklott.
– Micsoda kis nők – nyögte a férfi, és letolta a nadrágját. Óriási dorong tárul a szemünk elé. Brazil jellegzetes testbeszéddel jelezte, hogy térdeljünk be neki. Rábuktunk hát mind a ketten, dühödten, nyálunkat csorgatva habzsoltuk az egyébként nem teljesen steril faszt. Ekkora azonban már semmi nem érdekelt. Néha smároltunk is egyet Esztivel, még jobban felizgatva ezzel a Brazilt. Végül, amikor a fityma már alig takarta a húst, és Eszti éppen előnedvektől maszatos arcával rágta az óriási, súlyos golyókat, a makk pedig már a garatomban pulzált, Brazil összerándult, és lőtt. Gyorsan kikaptam a számból a farkát, nehogy megfulladjak, hisz éreztem, hogy ez a Niagara lesz. S valóban több köbdecinyi ondó spriccelt a nyakunkra, arcunkra, szánkra, sőt a hajunkba is. Esztivel csodálkozó, nevetgélő sikkantásokkal fogadtuk a dolgot.
– Évek óta gyűjtögettem – mondta a Brazil lakonikusan, és megcsókolt minket.
Nem bírtam tovább. Látva, hogy a kígyó egyelőre döglött, Eszti után kaptam. Hanyatt feküdtem a fűben, széttártam a lábaim, s nedves ölemet megemelve kértem, hogy nyaljon ki.
Barátnőm a kéjtől eszét vesztve kuporodott a combjaim közé, és lefetyelni kezdett. Isteni érzés volt. Brazil pedig a fejemhez térdelt, és a számba lógatta a faszát, hogy szopjam keményre újból. Szoptam, nyaltak, a testünk szaglott a kéjtől, és az egész nagyon-nagyon jó volt.

Úgy élveztem el, hogy sikoltásom talán a denevéreket is felverte. Mindenesetre elvesztettem az eszméletemet. Tudom, hogy így történt, mert mire magamhoz tértem, Eszti már a Brazil farkán ült, kis feneke lelkesen mozgott le föl, combjain vékony patakban csordogált a szüzesség vére. Kivörösödött, sajgó puncimat simogatva néztem, ahogy barátnőm a testét dobálva, sikongatva a csúcsra ér, kiabálva a férfinak, hogy ne hagyja abba, bassza még, még.
Miután végeztek, az immár teljesen csapzott brazil engem is meg akart csinálni, de én akkor már nemet mondtam. Nem akartam még elveszíteni a szüzességemet, bár ami addig történt, cseppet sem bántam.

Éjfélre járt már, mire mindhárman összebújva, félálomba szenderegni kezdtünk egy tábortűz körül. A tüzet a Brazil rakta, amíg én és Eszti egymás meztelen vállát ölelve, lágyan mosolyogva néztük a csillagokat. Tudtam, másnap nehéz lesz kimagyarázni távollétünket az otthontól, de akkor semmi más nem érdekelt, minthogy fejemmel Brazil mellkasán, kezemmel Eszti fenekén feküdjek, feküdjek a durva pokrócon, beszívjam a tűz és az erdő és a harmat illatát, hallgassam a baglyok éji koncertjét, és átadjam magam a nyugalomnak.
– Minden nő kurva – ez volt halott barátom utolsó szava hozzám, pár hónappal azelőtt, hogy átlőtte volna magát Nirvanába. Nos, lehet hogy igaza volt. De a férfiak olyan sokat akarnak. Ha mind megbaszhatnának, nem lennék az, de nincs módom változtatni azon, hogy nem tehetek mindannyiuk kedvére. Brazillal sem voltam igazán boldog, mert ott volt Eszti. A csoportszex nem a boldogságról szól. De kaptunk valamit, adtunk valamit. S mi élünk, nem úgy, mint szőke hajú hercegem, aki akkor sem volt hajlandó megdugni engem, mikor kértem, s akinek vízbe oldott pora mostanra már elérte Romániánál a viharos, magányos tengert.