Orgia részegen

Balcsi, Badacsony, meg a jó pince hideg édes bor, baráti hétvége . És a döbbenetes meglepetés! Alvós szex Bazsival, dugásra ébredve.

Három szoba, hat barát.
Juli és Misi egy pár.
Maca és Peti szinén egy pár.
Én és Balázs régi jó barát.

Bazsi vigyorog, mert egy dupla ágyat kaptunk mi is.
Jó pasi, régen elcsattant pár csók de a barátságunk többet ért.
Aztán lett férjem, neki neje , éltük az életünket.

Kipakoltam a cuccom a fiókos szekrénybe, Juli már bőszen kopogtatott hogy induljunk.
Vissza járó vendégek vagyunk a borozóba, kedves fogadtatás és persze az isteni bor.
Nagyon meleg este volt.
Trikót sortot kaptam magamra.
Mivel éhes nem voltam, így csak ittam de nem vagyok nagy ivó , hamar a fejembe szállt.

Hassal estem az ágyba, azonnal mély álomba merültem.
Izzadva ébredeztem félálomban zuhanva még, hajam az arcomba karomra tapadt ahogy a párnába süppedtem.
Izzadt bőr tapadt combomhoz, sortom elhúzva, lassú mozdulatokkal ki be járt nedves puncimba a kemény vastag fasz.
Hasam lüktetett , forró puncim halk cuppogó hanggal fogta körbe, karja mellettem mélyed az ágyban.
Bizsergés járta át a testem, nem adtam jelét hogy felébredtem, hagytam magam a finomkodásnak.
Feltérdelt, óvatosan simogatott a makkja, halkan nyögött vastag kemény volt.
Meleg nyála a segglyukamra folyt, érzékien dörzsölte , miközben lassan baszott tovább.
Mártogatott.
Izott a puncim az izgalomtól.
Hagytam hogy Bazsi élvezkedjen bennem, megremegett teste , széthúzott kibukkant makkja, a meleg geci segglyukamra lövelt.
Mámorító érzés volt.
Feltoltam csípőm, megmarkolta fenekem nyelve fürgén járt puncimba csiklómon , merészebb lett . Erősebben markolta húsom.
Seggem nyalva ujjazott , csöpögtem a fehér lepedőre , kiszopta levem .
Fenekem rezgett ahogy ujjat rázta gyorsan bennem, fejem a párnába fúrtam úgy ziháltam.
Lábszaram megemelte, farkát dörzsölte talpamba.
Csiklóm rezegtette ujjaival, spriccem csorgott , tenyerével felfogta hasamba kente, mellemre.
Tegyre erősen a hátamba nyomodott, az ágyba paszírozott , karjai ölelték puccsító fenekem , éreztem a forro zihálását ; hüvelyk ujja seggembe csúszott, ujjai puncimba ütemesen mozogtak .
Isteni mámor ragadott magával, lélegzetem is elakadt olyan hatalmasat élveztem.
Minden erőm kiszállt belőlem, elhasaltam nedvemben az ágyon.
Markolta a lábfejem , vastag meleg fasza nyomodott hozzá tenyere alatt , élvezése elárasztotta melegen.

A mellettem lévő telefonom világított az arcomba, üzenet villant fel ;
Jó reggelt hétalvó! Lent vár a reggeli !
Bazsi irta ..
Megállt bennem az ütő!
Hiszen Bazsi..
Lassan néztem hátra, görcs állt a gyomromban , agyamba todult a vér.
A ház tulaja húzta fel gatyáját.
Alacsony, kopasz nagy orrú krapek vigyorgott rám.
Nagyon jó picsa van alattad !
Az ágyra borultam.. te jószagú atya ég.
Már tök mindegy..
Halkan forult és kiment az ajtón.

A biszex családi szauna

Rendszeresen félrevonulok a családi infraszaunába és a beépített lejátszón általában pornót nézek. Sokszor kivertem már, most viszont a lányom és fiam is jött szaunázni és lebuktam, úgyhogy hármas kaland lett belőle.

Pár hónapja vettünk egy családi infraszaunát, amiben 4-en elférünk. Állítólag 6 személyes, de ha kényelmesen akarsz beülni, vagy elfeküdni, akkor 4 embernek pont elég. Van benne DVD meg MP4 játszó, úgyhogy az egy órás szaunaprogram alatt sem kell unatkoznod. Én legtöbb esetben klipeket nézek, de a végén mindig pornóval zárom és kiverem.

Ma éppen a levezetésnél tartottam, és éppen vertem amikor Anna lányom (16) és Péter fiam (17) rám nyitottak. Mivel azt sem tudtam, hogy itthon vannak a törülközőm is messze volt tőlem és egy-az-egyben látták a meredező szerszámomat. Amit próbáltam azonnal elrejteni. Péter csak annyit mondott, hogy „nyugi apa”.

Ezzel leültek a padra a szaunában. Próbáltam kimagyarázni magam, de leintettek. Megcsókolták egymást és ledobták a törülközőt. Anna bevallotta, hogy dugni járnak a szaunába, miközben Péter álló farkát markolászta. Anna igazi szép kis tinilány, baba arccal. Péter is jóképű srác. Mivel sportolnak mindketten egészségesek és esztétikus a testük. Ezért nem tudtam eldönteni, hogy élvezem nézni őket, vagy zavarban vagyok.

Péterhez amúgy jártak át az osztálytársai szaunázni, mert azért menő dolog volt. Másnak nem tellett rá. Rákérdeztem, hogy ők is dugni járnak át, mire Péter vigyorogva mondta, hogy „persze”. Meg voltam döbbenve.

Anna látta, hogy haragszom, ezért odalépett hozzám és átölelt. Majd ráült a combomra. Éreztem ahogyan nedves puncijától sikamlóssá válik a lábam. Ettől aztán felállt a farkam. Anna mosolyogva megfogta, majd elkezdte húzogatni. Péter is mellénk ült és nézte mi a helyzet.

Végül is mindig foglalkoztatott a gondolat, hogy családdal szexeljek. Így nem szóltam semmit csak hagytam. Anna kérte, hogy csukjam be a szemem, és letérdelt, majd szopni kezdte a farkamat. Nagyon jól csinálta ahhoz képest, hogy tini. Majd abbahagyta egy pillanatra és kicsit másképpen, de folytatta. Ez talán még jobban is esett, mert most szívta is szopás közben. Megdicsértem, majd gondoltam megsimogatom a fejét. Ehhez kinyitottam a szemem.

Megdöbbenve láttam, hogy a gyerekeim helyet cseréltek és nem Anna szopik ennyire jól, hanem Péter. Anna észrevette, hogy látom és odabújt, majd a tojásaimat kezdte masszírozni. Amikor már kőkeményre szopták a faszom, Péter kiköpte és Anna ráült lovagló pózban. Forró és lüktető volt a puncija. Pár perc után felállt, majd ledobta magát a padra, hogy ott keféljem tovább. Ekkor Péter instruálni kezdte.

– Feküdj rá apára, ő majd hátulról, én meg elölről.
– Péter, de apáé nem fér be – siránkozott Anna
– Akkor majd kitágítalak neki – mondta Péter – Azt akarom, hogy apa érezze milyen jó az a lyukad is.
– Hát jó – hagyta jóvá Anna

Hanyatt dőltem és Anna rám ült megint. Péter pedig berakta a fenekébe a farkát. Anna ekkor nyögött egy nagyot és megremegett. Felakadtak a szemei az élvezettől. Elfüstölt. Olyat élvezett, hogy a puncija fél percig lüktetett a farkamon.

– Jól esett kislányom – kérdeztem
– A-a-a-p-a-a-aahhh – nyögte Anna

Ekkor kihúztam a farkam és jeleztem Péternek, hogy kiszállok. Miután kikászálódtam alóluk Péter újra dugni kezdte Anna fenekét, én meg a sarokból figyeltem. Vártam mikor adja át Péter a terepet. Miközben figyeltem mozgó fenekét, egyszerűen megkívántam. Így a még lányom puncijától nedves farkammal beoldalaztam Pétert. A farpofái közét tettem a farkam, amire Péter pucsitani kezdett. Nem volt ellenére.

Hamar becsusszantam és dugni kezdtem a kisfiam fenekét. Amit ő nyögésekkel hálált meg. Olyannyira beindult, hogy egy-két perc után telelőtte Anna fenekét spermával. Ott lihegett közöttünk Annával.

Éreztem, hogy mindjárt elmegyek, ezért kihúztam a farkam. Ekkor mindketten felültek így Anna szájába adtam a farkam, hogy szopja. Ekkor Péter a tojásaimat kezdte szopni. Anna megérezte mikor megyek el, ezért gyorsan kiköpte a faszom és spermaesővel terítettem be a gyerekeimet. Ekkor Péter még hálásan bekapta és kiszopta belőle a maradék spermát is.

Ezentúl rendszeresen lejárunk majd az infraszaunába dugni, amikor a feleségem nincs itthon. Sokkal jobb teste van a fiamnak és a lányomnak, mint amiről valaha is álmodtam. Ráadásul nagyon megértő és engedelmes a két gyerekem. Ilyen családok kívánok mindenkinek.

Pornó a csaj szemszögéből

Huszonöt évesként hetedik éve dolgozom a szexiparban. Úgy vélem, ha az ember lánya pornózásra adja a fejét, jó ha erős gyomra van, nem túl szemérmes, a nyelő-és záróizmai pedig kellőképp rugalmasak. Kemény meló ez, redesen leamortizálja az olyan nőket, akik túl sokat lelkiznek. De én szerencsés alkat vagyok, képes rá, hogy érzelmek és élvezet nélkül, orgazmust színlelve, profi módon dugjak bárkivel, akit a rendező kijelöl. Lehet a pasi visszataszító arcú, atavisztikusan szőrös, dagadt és sörhasú, én teszem a dolgom. Producereink rájöttek, nem kell, hogy a férfiszínész jóképű, izmos legyen, sőt. A képernyő előtt többnyire pattanásos arcú, jellegtelen arcú, csökött lúzerek verik a farkukat. Akik az életben soha nem baszhatnak ilyen nőt, mint én, legfeljebb ha fizetnek neki. Így viszont sokkal jobban bele tudják magukat élni a filmen dögös csajok szűk lukait tömő, meglehetősen gusztustalan srácok helyébe. A nézők többségének kifejezetten izgató, ha ronda faszik kefélnek szép bigéket.

Egyes álszent rendezők nyilatkozataival szemben a valóságban egy pornófilm annál jobb, minél rafináltabban alázzák meg benne a nőket. A pasik nagy része imádja az állatias, brutális dugást, ahol öt-hat kan egymást váltva szétkúrja a fiatal, babás arcú nőcskéket. Bevállalós csaj lévén, ilyen produkciókban szereplek, mert jóval többet fizetnek értük. Rohadt jól nézek ki, ám volt is dolga velem a plasztikai sebésznek. Kurvásra, mégis ártatlanra operált arc, felturbózott cicik, kitágított bimbók, ideálisra fazonírozott popsi, oboához vastagított ajkak. A dokik önköltségi áron műtöttek, profitot és adót nem számoltak fel, cserébe végigszopattam-baszattam magam a teljes orvosi stábbal. Mindkét fél jól járt, nem?

Még ezelőtt, a karrierem castinggal indult. Itt dörzsölt, tapasztalt férfiszereplők tesztelik a jelentkezőket, mit bírnak. A seggbedugás alap, utána mélytorokra tuszkolva, nagyokat röhögve addig szopatják a lányt, amíg el nem okádja magát. Én, jó gyomromnak hála, a negyedik faroknál raktam csak ki az ebédet a padlóra. Ha itt beválsz, új húsként felszopónak használnak. Jelenetek előtt és között te furulyázod a pasiknak, hogy kemények maradjanak. Ilyenkor a fiúk lazítanak, cigiznek-kajálnak, így olyan vagy csak nekik, mint a szendvics-vagy italautomata. Rád se néznek, legfeljebb szólnak, hogy „kicsit hagyd abba” vagy „újrakezdheted”, hiszen nem az a cél, hogy eldurranjanak. Mivel a pornót elsősorban férfiaknak csinálják, a külső helyett a pasik kondíciója számít. Hogy bírják a tempót.

Amikor végre szerepet kaptam, ott rájöttem, nekünk csajoknak azért könnyebb a dolgunk. Szimplán azért, mert nem kell felállítani, tízszer egymás után is baszhatunk, mímelve az orgazmust. A pasiknál ez nehezebb, plusz csurig tele kell lennie a tanknak. A cumshotnál fontos, hogy minél több és sűrűbb cucc legyen. Az izgató, ha van mit rápakolni a nő arcára vagy beleengedni a szájába. Márpedig – különösen, ha a zacskója duzzad a töménytelen gecitől – egy pasi nehezen tudná nem élvezni, ha egy vérdögös bula szopja a faszát, netán egy csuszamlós punciban vagy segglukban mozog. Persze alkat kérdése is a dolog, aki hamar elmegy, nemigen lehet pornós.

De még a hosszú járatúak is alkalmazzák a kétféle fékezés kombinációját. Egyrészt, megtalulnak bizonyos relax-és önkontrolltechnikákat, amelyek segítségével kiürítik a tudatukat, hogy ne ürítsék olyan hamar a brokit. Ezért van néha olyan kifejezéstelen arcuk. A másik lehetőség, hogy amennyiben végképp nem bírja, szól, megszakítja, jégakkuval lehűtik, aztán jön a csaj, aki visszahozza a hibernálásból a pöcsöt.

A pornó lényege az illúzió, miszerint a csajnak jó az, ha előjáték nélkül megbasszák, tucatnyi ismeretlen, amúgy ellenszenves figura szopatja libasorban, popóba kefélik, és szétkeni-lenyeli a nemi váladékot, gargalizál vele. Engem azért kedvelnek, mert rohadt jó vagyok ebben. Szvsz az análszex hasonló, mintha szorulásod lenne és az a vastag, kemény szardarab nem akarna kijönni. A sperma íze-állaga olyan, mint a híg takonyé. A legtöbb sráctól, akit munkám során a testnyílásaimba, a magánéletben undorodnék. De úgy csinálok, nyögök, sikoltok – művészi fokon – mintha a seggbekúrás a világ legszuperebb dolga lenne, imádnám szopni a nem túl guszta, kicsit rücskös faszt, a geci pedig a legfincsibb csemege lenne. És – bár van némi természetes intelligenciám, felszedett élettapasztalatom – a jelenetekben úgy játszom, mintha buta, üresfejú tyúk lennék. A hímek többsége a mutatós, de ostoba nőket szereti, akik mellett felsőbbrendőnek érezheti magát. Én pedig kitanultam, hogyan lehet manipulálni őket.

Annyira, hogy nemsokára önálló filmes cégem lesz. Azt pedig nevetségesnek tartom, hogy egyes pornósok lenézik a kurvákat. Mi is azok vagyunk, a testünkből élünk, pénzért baszunk. Na és? Mindenki azt csinál a testével, amit jónak lát…

Extrém szex a hétvégén, azt se tudom kik basztak meg

Másodszor,amikor Ákossal találkoztam,sokkal „sokkolóbb” élményben volt részem.
Egy évvel azután,hogy elbúcsúzott tőlem,véletlenül (?) összefutottam vele egy karácsonyi vásárban. Névjegyet kaptam tőle,hogy egy hétvégére jelentkezzem nála.

Egy fél évvel később félrészegen felhívtam,és igent mondtam egy újabb abszolút szexteljes 3 napra.
Izgultam,amikor megérkeztem a titkos házhoz,a konyhában,a szokásos wiskhyk mellett Ákos elmondta,hogy ő most csak mint figyelő vesz részt,a barátainak szeretne bemutatni.Gondoltam,ugyanolyan lesz,mint legutóbb,2 férfi és a vibrátorok,meg én 🙂
A harmadik után átmentünk az ismerős szobába,ahol az ágy a szoba közepén állt megint,a lámpákkal,kamerákkal,az asztal a vibratorokkal,sikosítókkal.
Mivel korán voltunk,az ágy közepére ültem,amíg Ákos a kamerákat állította be,majd mellém ült,kihasználva a lopott időt.
Csokolozás közben levekőztetett,csak egy bugyi volt rajtam,amikor a két kezemet a vállam fölé kötözte,hogy izgisebb legyen.Arra gondoltam,ha megjönnek a barátai,akkor más lesz a helyzet,belefér,hogy a kezemet kikösse.
A mellemet nyalogatta kéjesen,amikor csengettek,és pár perc mulva hallottam,ahogy a konyhában iszogatnak.Nem hallatszódott be sokminden,és izgatott is voltam kikötözve.Talán a második italnál tarthattak, amikor besétáltak a szobába, és nagyon le fagytam attól amit láttam: 4 ember állt Ákos mellett, akik jóval idősebbek voltak,mint amire egyaltalan számítottam: Ákos 35 év körüli lehetett,a barátai viszont erős 60-as „banda” volt. Ákos mellémült, és megitatta velem az italát,és nyugtatgatott: nem kell félnem,4 idősebb sem akar mást,mint a fiatalabbak,és hamarabb kidőlnek,hiszen a 4 barátja olyan,mint 2 húszéves. Megilletődtem,és kurtán bólintottam. Amikor elment mellőlem,kértem rá,hogy engedje el a kezeimet,de az idős urak titlakoztak ellene, és ez egyértelművé tette,hogy elkezdődött a játék.Az egyik bácsi (csak igy tudom oket nevezni,ősz hajú,ősz szőrzetű,petyhüdt,Csontos testű,szemüveges bácsik voltak,nem tudtam megkülönböztetni őket) a bugyimnál termett,lehúzta,és egyből nyalni kezdett.A 3 másik mesztelenre vetkőzött,és 2en mellémültek,és csókokozni akartak velem.Elforditottam a fejem,erre megszorították a csuklómat,ahol meg volt kötve,és közölték,hogy fájdalmat okoznak,ha nem akarok valamit megtenni.A habozásomat beleegyezésnek vették,és mohón csapott le a számra az egyik,nyalogatta azt,a másik azinte utasított,hogy nyissam ki a sajátomat,megtettem,féltem a fájdalomtól. Hirtelen abbahagyta,majd a masik papa volt előttem,es az ő nyelve is a számban volt,ezalatt a harmadik folyamatosan nyalta a puncimat,a hüvelybejáratomat,a csiklómat,emiatt nehezen kaptam levegőt csak az orromon,folytott nyögéseimet biztatásnak vették.Egyszerre is csokoloznom kellett a két papával,ezt nagyon sokáig csinálták,nagyon élvezték,majd az egyik hirtelen a mellemet vette a szájába,a bimbómat megtalálva hevesen nyalni-szívni kezdte,így csak a masik gyötörte a számat a nyelvével.A negyedik papa is odajött,muitán a nyelvével ő is bemutatkozott,a kemény farkát nyomta a számhoz,miközben az italát kortyolta,és utasított,hogy nagyon lassan szopogassam a farkát,és amikor egy kicsit eltávolodtam a farkától,a csókolózós papa egyből lecsapott a számra,és utána ujra szoptam,lassan,a másik arca nagyon közel volt az enyémhez szopás közben, és időnként elkapott csókokozni.A mellbimbóimat szivogató papa is odatartotta a farkát szopni,már mindketten próbálták a farkukat a számba nyomni,hol egyiket,hol masikat szoptam,az öreg farkaik ki-be jártak a számban.Majd ketten a melleimhez húzodtak,a bimbóimmal játszottak kézzel és szájjal,borzasztóan fájtak már,kis érintésre is nyogtem,de ezt csak biztatásnak vették,szinte könyörtelenül élvezték,hogy a szájukban vannak.A harmadik ismét csokra nyújtotta száját,szinte bekapta az enyémet,türelmetlenül nyomta a nyelvét az enyémhez,és ha abbahagyta,nekem kellett őt ugyanilyen hévvel csókolom az öreg száját.
Az egyik mellemnél lévő papa helyet kért a puncimnál,a folyamat nyalogató bácsi helyére ment,és megemelte a csipőmet,kipárnázott alulról,és terpeszbe rakta a lábamat.Aki eddig csak nyalt,az asztalról dolgokat adogatott a lábam közöttinek,és türelmetlenül az arcomba hajolt,a számat is akarta a puncim után,az ujjait a számhoz dugdozva nyalta a szàmat,nyelvemet,és viszonoztam.Aki a puncimnál volt,a csiklómat gyötörte,amíg el nem élveztem,majd sikosítóval kente be a kezét,és a fenekemet,majd magához hívta az egyik barátját (gondolom a leglelkesebb nyalót,állandoan helyet cseréltek a mellemnél/számnál),aki a hasam felől közelített a puncimhoz,az ujjaival szétnyitotta a szeméremajkaimat,hogy jobban elérje a csiklómat,majd elmondta neki,hogyan nyaljon,és hol,hogy elélvezzek.Amint elkezdte a csiklómat a nyelvével stimulálni,a masik száraz,csontos,görbe ujjait éreztem lejjebb ,ahogy vizslatóan szét húz,majd mindenhova hűvös sikosítót kent,aztan az ujja a hüvelyembe nyomul,teljesen tövig,ahogy kihúzta,már egy második is nyomult mellé,és hamar már 3 ujját nyomogatja belém,és utasítja a nyaló bácsit,mikor élvezzek el,aki szinte rögtön beindul,és elvezesig „kínoz”.Az ujjait megunva egy vibrátort helyezett belém,nagyon lassan,folyamatosan a barátját a nyalásra biztatja,majd ki be huzkodta,forgatta bennem,nagyon lassan csinálta,időnként a méreteket növelte.a végén a legnagyobbat dugta belém,és ugy is elélveztetett a masik papával.Utána „magamra” hagyott a vibrivel a puncimban,a puninyalo is pihenőt tartott,a masik kettő pedig a számat használta: egy faszt kellett nyalogatnom a masik pápával közösen,majd csokoloznom vele a fasszal a szánkban,és a mellemre élveztek így mindketten.Aki letörölte rólam a spermát,vazelint kent a melleimre,és a keze csúszkált rajtuk,csipkedett, amig a barátjával iszogatott,majd őt is szopnom kellett élvezésig.Valaki közben a puncimhoz ment,és mozgatni kezdte a vibrátort,másvalaki pedig fenekemnél matatott az ujjával,és lassanként tövig nyomta belém,ki-be huzigálta,majd teljesen belémnyomta és bent mozgatta az ujját,és élvezésig csinálták,majd két ujjal ugyanezt ismételték meg,majd hirtelen hasra fordítottak,pucsitva feküdtem,és valaki a fenekemhez is vibrátort illesztett,lassan csorgatta a sikosítót mindenhova,finoman ki-be dugdozta a hegyét,így belém is kent belőle,majd mélyebbre nyomta,fokozatosan,míg teljesen be nem tudtam fogadni. Aztán elvezesig nyalatott a barátjával,míg a masik kettő a mellem alatt feküdt,a bimbóim pont a szájukhoz értek,és folyamatosan nyalták,harapdálták,ha kedvük tartotta. Az élvezés utan tovább lett a csiklóm is kínozva,igaz egy egy nyelvcsapás is hangos nyögéseket okozott nekem,és valaki(k)a vibrátorokat is mozgásba lenditette: a fenekemben lévőt csavargatta,a puncimban lévőt ki be mozgatta,egy ütemre,egyre gyorsabban.Hangosan kiabálva élveztem el sokadjára.
A fenekem üres lett es valaki az ölébe húzott hátulról úgy,hogy egybol a vazelintől tocsogó farka a seggembe csuszott.Felkiáltottam,erre egy bácsi szája elnémított,míg térdelve,hátulról egy 60 éves seggbegaszott,elölről egy masik a vibrátort huzogatta a puncimban. A fenekemet felváltva mindannyian megdugták,úgy hogy a punimban a vibri volt,de valaki mindig előttem is volt,valakinek a nyelve mindig a mellemre és/vagy a számra tapadt,majd az egyikük kihúzta belőlem a vibrátort,és a farkát nyomta a helyére,két öregember farka járt ritmusosan be-ki bennem,az egyik a fülembe lihetett,a masik a melleimhez fúrta a fejét.Miután elélveztek,hanyattfektettek,és italért mentek,az egyikük már a punimat piszkálta,szárazra törölt,és a fenekem nyílását kezdte nyalni hatalmas terpeszben,az orra szinte a huvelyembe merült közben,majd a hüvelyemet kostolgatta,a nyelvét is beledugta,majd nagy nyelvcsapásokkal elkezdte az egész puncimat,a fenekem lyukától a csiklómig végignyaltni egy nyalással,a végén a csiklómat mindig megnyomta a nyelvével,ez újra beintított engem és két papa már a bimbóimon csüngtek,amik már nagyon fájtak,és bozasztóan duzzadtak voltak,mégis a nyelvükkel vagy keményen izgatták,szivogatták,összenyomták őket egy szájba,vagy csak lusták nyalták,nem hagyták abba. Valamelyik az ujját szopatta velem,miközben ő is nyalta azt.
Majd ismét egy farok volt a számban,amit egy bácsival nyalogattam,csókolt ahogy tudott szopás közben,majd a mellem szabadon maradt,ugyanis már 2 öreg is a punim felé fordult: ketten nyálaztak alul,habzsolva keresték a szeméremajkaim alatt a lyukamat a nyelvükkel,majd az egyikük elvezésig nyalt,a masik alulról dorgolte magát hozzám,kenegetve sikositóval midkettőnket,majd oldalról egybol tövig seggembe nyomta magát,aztan széthuzta ujjaival a punim,hogy a masik nyelve elérjen.Fent is és lent is egy öreg fasz és egy bácsi szája volt „bennem”. A seggemben lèvő alig mozgott bennem,mert a aki nyalt,még nagyobbra nyitotta a lábam,és egy nagy vibrátorral a puncimban ingerelte a barátja farkát.Egy idő után nem tudtam,kinek a keze van bennem,kiknek a szája tartja fogva a mellbimbóimat,ki az aki vibrátort tol a seggembe,miközben (másvalaki?) nyal. A 4 öreg teljesen birtokba vett,mind a négyen egyszerre voltak bennem és rajtam,az egész testemet elborította a vén ujjak és nyelvek.
Majd eltűntek a mufaszok,és ismét a szájukkal,nyelvükkel értek hozzám: vagy kettejükkel csokoloztam,néha faszt is dugtak a szánkhoz,néha két bácsi farkát nyalogattam egyszerre egy másikkal együtt (váltakozva ), vagy egymás utan csokoloztam velük,szinte szájból szájba fordultam. Aztán a melleim jöttek,mint a négyen egyesével,kedve szerint izgatta magát velük: a bimbókat a szájukkal húzkodták,sokáig szívták,az ujjaik közé véve „nyúzták”,ketten egyszerre nyaltak egyet,vagy úgy rácuppant a szája,hogy teljesen eltűnt a bimbóm,és úgy játszott vele.
A punimhoz csak ketten fértek egyszerre hozzá,megis itt időztek a legtöbbet: mindig elvezesig nyalták a csiklóm,míg valaki más nyelve a hüvelyemben,vagy fenekemben volt,ha elélveztem,egyszerre nyaltak mindenhol,aztán két nyelv nyalta a csiklómat egyszerre,amig egy harmadik minden más helyet ízlelt,ezt is élvezesig csinálták,hogy utana egyszerre tisztára nyalhassanak.
Majd az én szám következett: mindannyiuk mellbimbóit kellett nyalnom,volt hogy egy masik bácsival együtt (aki közben inkabb a nyelvemet nyalta), rányomták a fejem mindannyiuk mellére,hogy szívjam úgy,ahogyan ők tették velem. Aztán a farkaik jöttek,egyesével,kettesével szoptam őket,valaki néha az arcomhoz hajolt,mondta mit csináljak,hol nyaljam és szopjam a ráncos farkukat és golyoikat,a végén a négy farkon siklott a nyelvem,egymás után kellett bekapnom őket,valaki kihúzta a számból,egy másvalaki már nyomta is be.
Aztán közölték,hogy lassan vége a mókának,örültem,hogy végre elmennek és elenged az Ákos (aki végig kamerával a kezében rögzített mindent), de ekkor még egy papa a lábam közé jött,lendülettel terpeszbe rántott,odafeküdt,a fejet a puncimhoz fúrta, és már nyalt is,mondván míg a többiek öltöznek,isznak még egyet,ő igy „készülődik”.Ettől egy masik a melleimet kínozta ismét,azt hittem sosem fejezik be,ugyanolyan mohosaggal nyaltak mindenhol,mint az elején,ha elélveztem,a bimbónyaló is a nedves puncimhoz fordult,tisztára nyaltak ketten,majd ujrakezdték.
De egy ido utan egyedül feküdtem az ágyon,sajgott mindenem,a szám akkora volt,mintha deszkával rácsaptak volna,a nyelvem annyira be volt dagadva,hogy nem tudtam beszelni,a mellbimbóim a sok nyáltól és nyalástól felrepedeztek,a csiklóm pedig huvelykujjkorom nagyságúra duzzadt.
Ákos,miután elengedett,megfürdetett és ágyba fektetett.
Másnap delutan ébredtem fel,kiadósat estebédeltem,majd wiskhyztünk Ákossal,amikor beinvitált a szexszobába.
Azt hittem,a sajat „bucsúszámát” akarja,de kérdezte,hogy készen állok-e a második napra.
Egy hasonlóan idős ember volt a szobában,egy nálam (én 19 voltam) idősebb (talan 30 körüli) nővel,mindketten iszogattak. Még sosem voltam nővel,de öreggel már igen (bár nem hinném,hogy a tegnapiak közül volt), és félszeg lettem.Kérték,hogy vetkőzzek le:a szám és a mellem duzzadt volt még,a bimbóim alapálapotban úgy álltak,minta valaki régóta kényeztette volna őket,a punim a sok dugástól még szétnyílt volt,a csiklóm láthatóan nagyobb volt még.Az öreg magához intett,a csuklójára csavarta a lófarkamat,megmarkolta azt,és magához rántott csókokozni.Utána közölte,hogy én leszek a játékszerük erre az estére,és a mellemet kezdte a szájával felfedezni.A nő is levetkőzzött,az ágyra feküdt,nézte,ahogy a párja kéjesen nyalogat,Ákos pedig megint bekapcsolta a rögzítőket.
Az idős ferfi is levetkőzzött,a mellét izgatnom kellett a számmal,majd az ágyhoz mentünk,ahol a hajamat markolva a nő melléhez nyomta a szám,és utasított,hogy lassan,látványosan nyalogassam,ahol csak mondta. Majd felrántott, és ő tapadt a mellemre,mohón nyalta( ahogy gondoltam) mindenhol, és a bimbóimat külön figyelemben részesítette,a nő pedig a kezével csinálta ugyanezt. Hangosan nyogdécseltem,erre a papa csókolni kezdtett,a mellem csak a nőé lett,aki a szájával is felém fordult:erősebben szívta,harapdálta őket,az ujjaival a bimbóimat huzkodta,csavargatta.A bácsi élvezte a látványt,mert hátrébb húzódott,és a nő tovabb gyötört,a nyálával sikositotta a bimbóimat,ha kellett. Amikor abbahagyta,a bácsi folytatta,míg a nő fölém hajolt,a mellét a számhoz nyomta,és finom nyalogatásra „kért”.Az öreg már közben is a kezével a duzzadt puncimat simogatta,és lefelé indult ott is felfedezni,a nő közben kényeztette magát,a szabadon maradt melleimet a kezébe vette,és nyomkodta,markolta őket.
A ferfi ra bukott a csiklómra,nagyon durván,gyorsan nyalta,az érzékenység miatt szinte azonnal nedvesség tört elő belőlem,és el is élveztem.Mivel nem hagyta utána abba a nyalást,folyamatosan vergödtem alatta,alig éreztem,hogy az ujjait is belém nyomta,mindenhova egyet,ki be mozogtak bennem ezalatt. A nő is odafordult, és már ő kezdte izgatni a csiklómat,és ebben is keményebb volt,mint a papa:feszesre széthúzta a szeméremajkaimat, simogatás helyett ütögette,durván húzta csikómon az ujját fel-le,nyalás közben a fogai közé szívta,és úgy izgatta a nyelvével.
Ezalatt a papa a farkát nyomta belém,dugott egy darabig,majd vibrit adott a nőnek,és az arcomhoz mászott;a nő az oldalamnál volt,most viszont széles terpeszbe rakta lábát,és ő is közelebb került az arcomhoz.
A nő tovabb kínzott odalent,a vibrátort is belémnyomta,de csak a hüvelyembe,a csiklómat folyamatosan keményen izgatta,a papa pedig odatolta az arcom az ő puncijához,és nyalnom kellett.Eloszor finom puszikat kellet adnom mindenhova,a bácsi ujjai mutatták az utat,a csiklojára,a kis es nagyajkaira,huvelybejáratához,mindenhova,majd ugyanezeket a helyeket nyelves csókokkal kellett érintenem,aztán már csak a huvelyét,vagy a csiklóját kellett utasítás szerint ízlelnem,csokolnom,nyalogatnom hogy gyorsan,fürge nyelvvel,hol lustán,kéjesen,közben néha a mellemet markolta.
A nő megunhatta a dolgot,elfordult tőlünk és kérte a párját,hogy fordítsanak meg:négykézláb kellett állnom,közepes terpeszben.Ez tetszett neki,egybol elkezdte a fenekemet paskolni,míg a bácsi farkát szopnom kellett.Ezt meglátta,odafordult,a bimbóimat huzkodta közben,hogy nyögdécselve szopjak,és a szamba élvezett a papa. Utana a hátam mögé mentek mindketten, és a nő (mivel erősebben izgatott,gondoltam ő volt),elkezdett ujjazni,míg a bácsi a csiklómra tapadt,majd vibrátort dugott belém és elvezesig csinaltak,majd a vibrátort bennem hagyva a nő elkezdte a fenekemet bekenni sikosítóval,és ujjait egybol tövig belém nyomta,nem húzta ki,bennem mozgatta őket,a bácsi szája pedig könyörtelenül cuppogott,sikoltottam amikor elélveztem így is.Innen már csak a dugásé volt a főszerep: farok vagy vibri mindenemet mindig kitöltötte,össze-vissz megdugtak mindketten,amivel csak tudtak,egyszerre is és „magányosan is”,a nő ahogy elérte bármelyik póznál a kezével vagy a szájával a mellbimbóimat,vagy a csiklómat,keményen nyalta,szívta,harapdálta,vagy a kezével,az ujjai köze csippentette,és húzta,csavarta őket.Ha ő dugott,a papa szája/keze ugyanezt tette. Pihenésképpen a nőt kellett többször élvezésig nyalnom,mialatt az öreg folyamatosan seggbegaszott.
Miután végeztek velem,felöltöztek,megköszönték Ákosnak a kellemes estét, és távoztak. Ugyanug segítségre szorultam a fürdésnél és az ágyba mászásnál,mint előző este.
Amikor felébredtem,erőm sem volt lemenni enni, de Ákos megelőzött,felhozta a délutáni reggelimet.Miutan megettem,beszélgettünk az előző két napról,majd hirtelen a paplan alá nyúlt,és kért hogy menjünk le. Nem volt erőm felkelni,így a fejem ráztam,és inkabb kirakartam magam,terpeszben felhuztam a lábam,várva,hogy Ákos „bucsuszexe” elkezdődjön.Fölémmászott,rövid csók utan a melleimre bukott,meglepően kedves volt a sok öreg (meg a nő) után,szinte azonnal beindultam.Sokaig,lustán szivogatta a bimbókat,majd a lábam közé telepedett,és többször elvezesig nyalt,mielőtt a seggembe vibrit nyomott,azzal dugott,majd a farkát a huvelyembe nyomva vadul megbaszott. Hasra fordított,kutya pózban,és amig a farka ki be járt bennem,a vibrit a seggemben csavargatta,vagy a farka nyomult a seggembe,a punimba pedig mast nyomott.Szinte ellenkezni sem volt erőm.Miutan kifáradt,a lábam köze feküdt,és nagyon sokáig nyalt,de csak finoman a szájával,nyelvével simogatott lent mindenhol,de még igy is elélveztem párszor.

Ezután a hétvége utan többet nem láttam őt.

Lara, Szili, és Lora

– Hamu és gyémánt – válaszolják ilyenkor egyszerre, de még nem sikerült eldönteniük, melyik-melyik, mert a hamura nem akad jelentkező.

Általános iskolában általában utálták egymást, s amikor mégsem, akkor egyszerűen keresztülnéztek a másikon – ahogy ez két, szüntelenül rivalizáló szépséggel könnyen előfordul. A véletlenek folytán középiskolában is együtt jártak, sőt néha kénytelenek voltak szót is váltani. Ilyenkor – mint az illik a tűz és a víz találkozásakor – nagy sistergés közepette próbálták megőrizni önmagukat.

Egy szerencsétlen eset után csodálkoztak egymásra, és az ártatlan szemek összefonódása valami olyan üzenetet közvetített, amitől végzetesen barátokká váltak. Lara és Lora, tűz és víz.

Az új időszámítás egy bulin kezdődött…

Lara dobálta a haját, egy terebélyesedő társaság középpontjaként minden mondathoz hozzáfűzött valamit, kacagott és gúnyolódott.

Lora, egy poharat szorongatva a kezében, búslakodott, és irigykedett Lara jókedvére. Úgy számolta, hogy örök riválisa egymaga többet iszik, mint a körülötte lévők összesen, nem is csodálkozott, amikor egyre gyakrabban összeakadt a nyelve, és ok nélkül vihogott. A srácok közül ketten-hárman mindig újratöltötték a lány poharát, miközben a saját italuk alig-alig fogyott. Később közrefogták a bizonytalan mozgású Larát, összekapaszkodva táncoltak, s amikor látták, hogy alig bír megállni a lábán, harsány röhögések kíséretében, egymással sunyi pillantásokat váltva, kikísérték a mosdóba. Alig egy perc múlva pedig a lépcsőn vezették felfelé…

– Na, most megkapod a magadét! – Csodálkozva tapasztalta, hogy egy csepp kárörömöt sem érez, sőt sajnálja Larát. – Megérdemli, ő akarta ezt! – magyarázta magának, de érezte, hogy gondolatai hamisan csengenek.

Mintha a mosdóba indulna, letette a poharát és felosont a lépcsőn.

– Látni akarom, ahogy megalázzák! – Az egyik helyiségből durva röhögés hallatszott. – És én is nevetni akarok, kinevetni! – Izgatott volt, a célegyenesben nyerésre állt, és azt hitte, hogy a sok-sok cinikus megjegyzést most egyszerűen beválthatja.

Az ajtó nem volt teljesen becsukva. A résen át nem látott semmit, ezért nesztelenül tágított rajta egy kicsit… Valaki bentről észrevette a mozgást és szélesre nyitotta a bejáratot – Enikő volt az, aki felkísérte a Larából és öt fiúból álló különítményt, s most az ajtónyílásból leste a műsort –, és Lora előtt feltárult a 12 négyzetméternyi helyiség.

Laráról éppen lerángatták az utolsó ruhadarabot is, és amint a sarokba repült a bugyi, felhúzta a térdét, és annyira széttette a lábát, mint egy tornász. Lora megdöbbent ezen az engedelmességen, és ámulva nézte az ágyon elterülő, karcsú lány derekánál kialakuló, hurka-szerű gyűrődést. – Senki sem lehet tökéletes! – morogta. A fekvő helyzetben is ruganyos mellein nem talált kivetnivalót, viszont Lara puncija!… – Mintha épp’ hogy kihúztak volna belőle valamit, jó nagyot! – Lora, aki gyakran nézegeti a sajátját, azt sosem látta még ilyennek.

Végignézte az öt fiút, akik lázas gyorsasággal dobálták le a ruháikat. – Eddig éppen öt faszt láttam összesen, most ez megduplázódott. – Egyikük állt csak nagyon készen, az betérdelt Lara lábai közé, és határozottan benyomta a farkát. Aztán fekvőtámasz-helyzetben sebesen mozgatta a csípőjét, és csattogva kefélte a lányt.

Enikő leguggolt, hogy lássa a be-kimozgást, Lora melléhúzódott. A maradék négy srácból ketten Lara feje mellé térdeltek, egy-egy mellét markolászva, szájához nyomkodták a farkukat, és egyszerre felnyögtek, amikor egy piros nyelv mindkettőt nyalogatni kezdte. A lány jobbra-balra fordulva, felváltva kapta be a falloszokat, és két kezét oldalra nyújtva kereste a további két farkat.

Lora nem erre számított. Kínlódást és szenvedést várt, vergődést az öt srác alatt, spermától öklendezést…

– Ez a ringyó képes élvezni!

A legelső srác ordításnak is beillő, hosszú nyögéssorozattal eresztette szapora nedveit Larába, majd felállt, elégedetten himbálta a farkát, és nézte, ahogy a fehér folyadék szivárog a rózsaszín punciból.

Lora még nem látott ilyet, filmen is a hármas-szex volt a maximum, és elképzelni sem tudta, hogy létezhet ilyen a valóságban. Gyanította, hogy a fiúknak sincs gyakorlati tapasztalatuk, hiszen elég sete-sután helyezkedtek, alig tudták elosztani a helyeket. A felszabadult puncit is késve vették észre, akkor meg egyszerre ketten sorakoztak fel.

A negyedik és ötödik srác valamit újítani akart, megfordították Larát, esetlenül toporogtak mögötte, közben rájöttek, hogy lány marka így kiesett a forgalomból. Egyikük háton fekve becsusszant a térdek között, magára húzta Larát, a másik ugyanakkor a hátsó bejárattal kísérletezett… Amint mind az öten átestek az első meneten, a csapzottan elterülő lány arcán csalódottság-féle látszott.

– Még egyet? – kérdezte, és újra négykézlábra ereszkedett.

*

– Behúznál nekem egyet?

Lora azt hitte, rosszul érti. Lara állt előtte, akivel általában alig-alig beszélnek, és könnyben úszó szemmel kérdezte: – Behúznál nekem egyet?

– Menj a francba! – Ott akarta hagyni, de Lara határozottan megfogta a karját, és félrehúzta egy sarokba.

Az ominózus buli óta – melynek emléke Lorát nem hagyta nyugodni – nem találkoztak.

– Mit akarsz? – kérdezte ellenségesen. Magában hozzátette: – Akkor lettél volna így kétségbeesve, amikor öten keféltek egyszerre!

– Terhes vagyok – súgta Lara.

– Na és? Én csináltalak fel? Van egy pár jelölt… – Fejéhez kapott: – Csak nem ott…?

– Dehogyis! Akkor már tudtam.

– És azok közül akarod valamelyiket… apának? – Lora nem értette.

Lara szipogott:

– Azt hallottam, hogy a gruppentől elmehet a gyerek.

– Azért keféltetted szét magad?

– Kétségbe voltam esve… Vagyok is… Behúznál nekem egyet?

– Apádnak szólj, hogy pofozzon fel!

– Nem érted? Azt mondják, hogy egy jólirányzott ütéstől is elmehet.

– Te nem vagy komplett! – Maga sem értette, hogyan történhetett, de átölelte a lányt, homlokuk összeért, és óriás könnycseppek közös, fénylő utakat rajzoltak..

Ebben a pillanatban váltak elválaszthatatlan barátnőkké.

*

Eldöntötték, hogy nem szólnak senkinek – így is elég feltűnést keltettek a barátkozásukkal –, titokban mindent megszerveztek. Kapóra jött, hogy a műtét időpontjában Loráék lakásában festés-tapétázás kezdődött, így a szülők örömmel vették, hogy lányuk párnapra a barátnőjéhez költözik. Lara ugyanakkor azt mondta otthon, hogy Loránál fog tanulni… Közben a barátnők kinéztek egy, a városhoz közeli panziót, beköltöztek annak egyik faházikójába. Onnan ment Lara a műtétre, és Lora ott várta vissza lábadozni. Amikor megérkezett a taxi, boldogan ölelkeztek össze.

– Sajnálom ám! – fakadt ki Larából az elmúlt napokban felgyülemlett izgalom és keserűség.

– Tudom, kicsim…

– Estig azért összeszedem magam, nehogy meglátszódjon valami.

– Meeert? Mi lesz este?

– Szóltam Szilárdnak, hogy meglátogathat.

– Normális vagy? Nem hinném… Szilárdé… volt… a gyerek? – Idáig erről nem beszélgettek, kerülték a témát.

– Nem, őt még akkor nem ismertem.

– Mit mondtál? Mit tud?

– Gyakorlatilag semmit sem. Te kiköltöztél a panzióba, mert festés van nálatok, én meg elkísértelek. Ennyi.

– De te most izé… kefélhetsz egyáltalán?

– Nyugi! Nincs olyan veszély. Csak egy szopi, ahogy szokta, és már megy is.

– Ajjaj! Biztos ez?

– Ha mondom…

– Én meg addig mit csináljak?

– Sétálsz eget.

– Megnézhetem?

– A szopást? Hát te vagy nem normális, nem én!

– Bebújok a szekrénybe…

– Túl sok karácsonyi filmet néztél! Reszkessetek betörőket és társait.

– Ha nem akarod, akkor mondd le a Szilárdkádat!

– Tudod, mit? Akarom! Nézzed, ja neked jó!

– Ez lesz a tizenegyedik…

– Fasz? Haha! Én huszonötig számoltam.

– Jó, én is huszonötig fogom, de ez még csak tizenegy…

– Kicsi és vékony.

– Nem tudsz lebeszélni! Akkor 10,5-nek számolom.

– De nagyon hülye vagy! Nehogy tüsszögni merj a szekrényben, vagy sikítva elélvezz!

Szilárd kocsija alatt ropogott a kavics, ahogy bekanyarodott a faház takarásába.

– Nagyon hiányozták, bébi! – Körbenézett. – A barátnőd…?

– Elment levegőzni.

– Ügyes kislány vagy! Miért csukod be az ablakot?

– Vagy villanyozunk, vagy ablakot nyitunk…

– Jól van, bébi, látni akarom, ahogy szopsz! – Vetkőzni kezdett.

Lara csak egy köntöst viselt, az ledobta. Leült az ágy szélére.

Szilárd a széttett lábak közé állt, hogy térde a puncihoz érjen, és a zacskóját kínálta a lánynak.

– Egy pillanat! – Lara kicsit arrább húzódott, hogy a résnyire nyitott szekrényajtón át látható legyen, amint megemeli a falloszt, és a golyókat szopogatja.

Rövid idő elteltével a farok magától is képes lett talpon maradni, és a srác körözni kezdett vele a piros ajkak körül. Lara megnyalintotta a végét, majd teljes hosszában a szájába eresztette.

– Világbajnok lehetnél szopásban – nyögte Szilárd. Hanyatt lökte a lányt és fölére térdelt, combjával leszorítva a karját. Saját tempójában nyomogatta falloszát a nyitott szájba…Hirtelen megszólalt: – Mutasd a pinád, bébi! Meg akarlak dugni! – Átemelve a lábát, türelmetlenül várakozott Lara mellett.

– Egy pillanat! – A lány a villanykapcsolóhoz sietett. – Tűzbe hoztál… ablakot kell nyitni.– A sötét helyiségben kitárta az ablakot, közben hallotta, hogy Szilárd végigfeküdt az ágyon, úgy várja lányzsokéját. – Jövök már, a tiéd vagyok! – Sikerült hangtalanul kinyitni a szekrényajtót, kivezette onnan a barátnőjét, és az ágy felé taszította.

A meglepett Lora elfoglalta Lara helyét a srácon, és vad vágtába kezdett, Lara pedig bekucorodott a szekrénybe, és reménykedett, hogy nem fog kiderülni az alkalmi csere.

Öt perc múlva…

Lora zihált, érezte, hogy izomláz születik a lábában, élvezte a sötétben poroszkálást. Amikor Szilárd megmarkolta a fenekét, mintha vissza akarná fogni – Ez az, bébi! –, és már egészen közel járt az orgazmushoz, a srác megtorpant és letessékelte magáról. – Jó voltál, bébi! Pihenj csak, majd legközelebb folytatjuk! – Sötétben belebújt a nadrágjába, magára kapta az ingét, s még az ajtóból visszaszólt: – Puszi a barátnőd pinájára is!

Egy crossdresser élményei

Az az illető, akiről az előbbi történetem szólt, nemrég felhívott, hogy nem lenne e kedvem találkozni vele. Igent mondtam, mert rég voltam már „meleg helyzetben”, és nagyon dugni akartam.
Vettem időközben néhány szexi bugyit, meg harisnyát, felvettem az egyiket és úgy indultam a lakására. Becsöngettem, beengedett.
Beszélgettünk pár szót, majd megkérdezte, hogy mit szólnék hozzá, ha nem csak ketten lennénk. Mondtam, kis gondolkozás után, hogy miért ne. Felhívott valakit, és pár percen belül jött egy 30 körüli, átlagos pasi. Bemutatkoztunk, majd rátértünk a lényegre. Kérték, hogy öltözzek át. Levettem a nadrágomat és meglátták, hogy combfixben és tangában vagyok. Láttam, hogy tetszik nekik és elkezdik markolászni a farkukat. Adtak egy egyrészes, igen szexi ruhát. Bementem a fürdőbe, rendbe tettem magam, mosakodás, törölközés, öltözködés és kimentem hozzájuk. Odajöttek, elkezdtek fogdosni, markolták a fenekem, a farkam, majd az „új” srác fogta, az egyik ujját a számba rakta, amit elkezdtem szopni. Kérte, hogy köpjek rá. Fogta, és a tangát félrehúzva a fenekemen, elkezdett ujjazni, amit nagyon élveztem.
Közben vertem a két méretes faszt és alig vártam, hogy szophassam őket. Néhány perc után letérdeltem és felváltva kezdtem szopni őket, mélyen, erősen, kéjjel.
Bementünk a hálóba, felhajtották a szoknyámat és elkezdtek szopni egy kicsit, felváltva, de mondták, hogy sak az íze kedvéért teszik, és most meg leszek b@szva. Alig vártam már, hogy így legyen.
Az egyikőjük felvett egy gumit, négykézlábra állított, síkosítóval bekent és elkezdte belém nyomni a farkát. Fájt, de nem zavart, nagyon tetszett, ahogy a nagy fasz kitölti a fenekem. Ritmusosan elkezdett baszni, miközben a másik a számba rakta a farkát. Sokáig így dugtunk, egy fasz a seggemben, egy a számban. Váltottak. Akit eddig szoptam, gumit vett fel, a másik pedig levette és most ő szopatott, közben vertem a saját farkamat. Nagyjából 10-15 perc múlva kicsúszott belőlem a farka a nagy lovaglásban. Oldalra fordított, és úgy kefélt tovább. Percek múlva csak azt vettem észre, hogy aki kefélt, hirtelen feláll, lehúzza a gumit és a számba adja a farkát, amit bekaptam, és vártam, hogy nyelhessem az anyagot. Nem kellett sokat várni, teleélvezte a számat. próbáltam nyelni, de kifolyt a számon, ami lecsepegett a mellkasomra. Mire lenyeltem mindet, jött a másik is, aki szintén teli élvezte a számat. Lenyeltem mindet, majd még szoptam őket egy kicsit. Miután elernyedt a két fasz a számban, ledőltünk. Nekem még állt a farkam, de nem kellett sokat várni. Az új srác elkezdett szopni, és pár másodperc alatt teleélveztem a száját. Nem nyelte le, kiköpte, de nem érdekelt.
Nagyon jót élveztünk és ismét megdugtak.
Alig várom a folytatást. Ha akarjátok, megosztom majd azt is. 🙂

Női ruhás srác

Egy sztorit szeretnék elmesélni, azok közül, amik eddig történtek velem. Volt jónéhány, de ez az egy felejthetetlen volt.

Bi srác vagyok, 25 éves, kissé lányos külsővel. (vékony test, formás popsi) Szeretem a szexi női ruhákat, nőkön és magamon, vagy a partneremen is.

Történt egyszer, hogy neten, egy szexpartner kereső oldalon hirdetést adtam fel, miszerint alkalmi kapcsolatit keresek, legyél nő, vagy pasi, keress, és találkozzunk. Csak szex, más semmi, mondhatnám így is.
Jelentkezett pár ember, kértem képet is tőlük, egyetlen egy ember fogta meg a fantáziám. Sportos, jóképű, szép formás farkú férfi volt. Váltottunk pár levelet, kiderült bi Ő is és imádja, ha egy pasi női ruhában van és úgy szexelhet vele. Vannak ruhái is, szóval menjek, lesz miből válogatni.
Találkozót beszéltünk meg, elmentem hozá, beszélgettünk, ittunk egy egy pohárral, majd kérdezte, hogy nem lenne e kedvem átöltözni.
– Dehogynem. (volt a válaszom)

Átmentünk a hálóba és a szekrényéből kivett néhány ruhát. Szűk női nadrágokat, amolyan ribancos gatyákat, bugyikat, melltartókat, szoknyákat. Kiválasztottam egy fekete tangát, fekete combfixel, és egy fekete sztreccs egyrészes ruhát, plusz egy melltartót. (kérte, hogy az is legyen rajtam)

Átöltöztem, Ő a nappaliban várt. Kiléptem az ajtón, és láttam a megdöbbenést, láttam, hogy tetszem neki. Odamentem hozzá, felállt, átkarolt és megmarkolta a fenekemet, jó erősen, és magához húzott. Megfordultam, a farkát éreztem, hogy egyre keményebb, dörzsölte a fenekemhez, ami nagyon tetszett. Visszaült, tudtam mi lesz. Letérdeltem elé, és nadrágon keresztül megmarkoltam a farkát, majd szépen, lassan lehúztam a cipzárt és előhalásztam a farkát. Kb18-19 centi lehetett. Elkezdtem verni, simogatni, majd a golyóitól a makkig végignyaltam az egészet, majd elkezdtem szopni. Perceken keresztül szoptam, elengedtem, csak a számmal, nyelvemmel tartottam és dolgoztam rajta, próbáltam olyan mélyen bekapni, amennyire csak tudtam. Percek múlva felállított, a szoknyámat felcsúsztatva a tangából kivette a farkam és elkezdett szopni, nagyon kemény voltam és nem sok kellett, hogy elmenjek. Mondtam, hogy hagyja abba, mert még nem akarok elmenni.
Ekkor négykézlábra állított, és tangán keresztül elkezdte izgatni a lyukamat, közben ahogy tudtam, nyalogattam a farkát. Félrehúzta a tangát, síkosítót kent az ujjára és a lyukamra és elkezdett ujjazni. Egy, majd két ujjal. Mikor kellően tág voltam, felvett egy gumit, mögém jött, és szépen, óvatosan belém nyomta a farkát. Először csak a hegyét, majd szép óvatosan, ameddig csak tudta. Percekig kefélt, és az őrülettől, az élvezettől nem is láttam. Soha nem élveztem még így, ha dugott valaki. Percekkel később lovagolni kezdtem, közben a farkamat verte. Élvezte, és én is nagyon. A végső póz az misszionárius pózban volt, kefélt, a lábamat a nyakába vette, és kefélt, kefélt, abba sem hagyta. Szólt, hogy nemsoká elmegy. Kértem, hogy a számba élvezzen. Levette a gumit, és a számba adta a farkát, néhányat rántottam rajta, a nyelvemmel körbefogtam, szívogattam és jött az élvezés, tele élvezte a számat, amit tudtam lenyeltem, de folyt is ki a számból, rá a szexi fekete ruhára. Tisztára nyaltam a farkát, majd viszonzásul felajánlotta, hogy dugjam meg. Az már nem volt ennyire szexi esemény, de nagyot élveztem, és örömömre a szájába élvezhettem.

Ahogy említettem, ilyet még soha nem éltem át. Voltam már pasival, csak kézimunka oda-vissza, vagy csak orál, illetve dugtak is már meg, de ez mindentől jobb volt.

Azóta sajnos egyszer találkoztam vele, kocsiban, és akkor csak egy gyors dugás volt egy erdőben, de ez már egy msáik sztori… 🙂