A női fehérneműbolt (leszbikus szextörténet)

Egész nap nem jött szinte senki, csak néhány érdeklődő. Teljesen üres volt a bolt, amikor belépett egy gyönyörű nő. 35-40 év körüli lehetett és nagyon csinos volt. Magas sarkú fekete szandálban volt, ami a pánttal volt a vékony bokájára csatolva, apró kis csatokkal. Egy könnyű fehér nyári ruha volt rajta, ami sejtetni engedte gyönyörű és sportos alakját. Nagyon finom anyagból volt a rucija, így teljesen nyilvánvaló volt, hogy sem melltartó sem bugyi nem volt rajta.

Odalépett hozzám a pulthoz, köszönt, mélyen a szemembe nézett és megkért segítsek neki választani valami szexi fehérneműt. A szemeivel teljesen megőrjített, volt bennük valami vadító, amitől teljesen kész lettem. Kiválasztott egy izgi kis piros melltartót és egy hozzáillő tangát, majd bement a próbafülkébe. Talán egy perce lehetett bent, mikor szólt, hogy segítsek neki. Elhúztam a függönyt és beléptem a fülkébe. Ott állt nekem háttal és kérőn a szemembe pillantott, majd azt mondta, segítsek neki bekapcsolni a melltartó pántját. Ekkor látszott igazán milyen kecses és szép alakja van. A bőre pedig puha és finom, és ahogy hozzáértem mintha áramütés ért volna. Észrevette, hogy milyen hatással van rám, de nem reagált rá. Megfordult és megkérdezte, hogy áll. Fantasztikus látvány volt, alig kaptam levegőt. A cicijei szemtelenül buggyantak ki a melltartóból, és mondanom sem kell épphogy takartak valamit.

A tanga pedig szinte kérlelően domborodott a vénuszdombján, mintha csak azt suttogta volna: „Simogass meg”. Látta, hogy teljesen odavagyok a látványtól és megkérdezte: „Tetszem?”. Én csak annyit tudtam zavaromban kinyögni, hogy nagyon jól áll hölgyem, vagy valami ilyesmit. Ez a rész szinte kiesett. De, ami utána jött az felejthetetlen volt. Gyengéden megfogta a kezem, és lassan végigsimította vele a testét. A melleitől kezdve egészen a combjaiig. Nagyon finom, puha és forró volt a bőre. Szinte égetett. Közben végig a szemembe nézett, majd miután elengedte a kezem hozzásimult a testemhez és gyengéden a falhoz szorított és megcsókolt. Az ajkai forrók voltak. Lassú és apró mozdulatokkal kóstolgatni kezdte az én ajkaimat, majd egyre szenvedélyesebben és gyorsabban. Éreztem, hogy a nyelvével egyre beljebb tolakszik a számba és rákulcsolódik az enyémre. Én ekkor már teljesen lucskos voltam, a nunim szinte lüktetett és éreztem, ahogy a nedvem megtölti a bugyim, és szép lassan folyik le a combomon.

Kívántam, pedig még a nevét sem tudtam, de ez akkor nem is érdekelt. Egyre hangosabban kezdtem sóhajtozni és mikor már nem bírtam, belelihegtem a fülébe: „Érintsd meg a puncim is!”. Nem válaszolt semmit csak megfogta a vállaim és a fal felé fordított. Leguggolt mögém és a bokáimtól indulva elindult a kezeivel egyre feljebb és feljebb. Mikor a ruhámhoz ért, azt elkezdte tolni magával és ahogy egyre feljebb haladt és előtűnt a meztelen testem ő végigcsókolta azt egészen a nyakamig, ahol én egy gyors mozdulattal ledobtam magamról a feleslegessé vált ruhadarabot. Csak a tangám maradt rajtam. Belekapaszkodott a pántjaiba, majd hirtelen mozdulattal elengedte őket. A gumi apró csattanással hozzácsapódott a csípőmhöz, én pedig feljajdultam. De nem a fájdalomtól.… Újra belekapaszkodott, rátekerte a hüvelykujjaira és lassan egyre lejjebb tolta, miközben aprókat harapott a popsimba.

Én már szinte teljesen önkívületi állapotban voltam, és minden harapásnál aprókat sikkantottam. Mikor a tangám leért a bokámig, elengedte azt, és gyengéd mozdulatokkal széthúzta a popsim félgömbjeit. És belenyalt, mélyen, és lassan a popsilyukamba. még soha nem éreztem ilyet azelőtt. A nyelvével masszírozni kezdte a lyukacskám, egyre beljebb és beljebb furakodva magát. Eközben a jobb kezével a csiklómat kezdte simizni. Egyszerre két kényes ponton izgatott, és ez a kombináció annyira jó érzés volt! Már nem kellett sok, hogy elélvezzek, a csípőm szinte magától elkezdett mozogni előre-hátra, egyre jobban hozzá préselve az érzékeny pontokat, vagy a kezéhez, vagy a nyelvéhez. Bizseregni kezdett az egész testem. Éreztem, hogy a nyelvével már szinte teljesen benne jár a popsimban a keze pedig egyre gyorsabban mozog a csiklómon. Már nem bírtam. Szinte olyan, volt mintha bomba robbant volna a testemben.

Az agyamat és minden végtagomat, az egész testemet átjárta az orgazmus. Még soha nem élveztem ekkorát. Nem tudom meddig tartott, még utólag visszagondolva is óráknak tűnt az a pár másodperc gyönyörűség. Éreztem, ahogy izzadtság cseppek folynak végig lassan a hátamon, a melleimen, a combomon, ahol összekeveredtek a puncimból kifolyt nedveimmel. Ő pedig felállt és megcsókolta a melleim, lenyalogatva róluk a kövér izzadságcseppeket. Meg akartam köszönni neki, de szinte meg sem tudtam szólalni, aprókat pihegve csak annyit bírta kinyögni: fantasztikus volt. Meg akartam csókolni még egyszer, és megkérdezni a nevét. De mosolyogva felöltözött, és ahogy jött el is ment.

Részeg biszex kaland

A szomszédba új pár költözött, akik meg is hívtak a lakásavatójukra. Mást nem is hívtak át, és akkor még nem sejtettem, hogy préda vagyok a biszexuális játékukban.

A szomszéd lány (Mona) nagyon tetszett már a beköltözéskor is. Vékony, szép mellű és kerek fenekű csaj volt. Akkor még nem tudtam, hogy van pasija, így aztán eldöntöttem, hogy lefektetem néhány héten belül.

Egyik nap át is csöngetett a beköltözés után egy héttel, hogy lenne-e kedvem a lakásavatójára átmenni, mert a barátja is szívesen megismerkedne velem. Természetesen nem annyira tetszett a dolog, de a lány miatt igent mondtam. Este egy üveg borral csöngettem be, és a barátja nyitott ajtót. Nekem olyan átlagembernek látszott, akiből azt sem nézném ki, hogy rendesen megkeféli a csajt. Meglepetésemre senki sem jött rajtam kívül, de Mona azt mondta, hogy hárman elakadtak az autópályán, így később jönnek. Persze ez hazugság volt, hiszen mint utólag kiderült csak engem hívtak.

Mona barátját Petinek hívták és eléggé visszahúzódó srácnak tűnt. Elbeszélgettünk, kajáltunk és elnevetgéltünk a házban lakók történetein, meg úgy egyáltalán. Amikor már éreztem, hogy eleget ittam jeleztem, hogy lassan mennem kell. Ekkor Mona a nyakamra nyomott egy csókot, amitől felállt a farkam és a fülembe súgta, hogy maradjak egy kicsit még, játsszunk.

A borozgatás tovább folytatódott és Mona egyre inkább hozzám bújt miközben Péterre mosolygott. Majd egy óvatlan pillanatban már az alsógatyámban matatott és huzogatta a farkam a meleg kezével. Egyre jobban szuszogott az izgalomtól. Egyszer csak felpattant a kanapéról és néhány kendővel tért vissza. Azt mondta, hogy így izgalmasabb lesz. De hogy még jobb legyen, kiköti a két kezem az ágyhoz. Vonakodva, de a puncijára gondolva belementem. Még volt nála egy selyemkendő, amellyel ekkor ellenkezésemmel mit sem törődve bekötötte a szemem.

Fél pillanat múlva éreztem, hogy megint a farkamon matat, majd lerángatta a gatyát rólam. Kicsit szégyelltem a dolgot Péter előtt, de hát az ő csaja fog leszopni, így valahol diadal is volt. Mona erősen rámarkolt a farkamra és olyan erővel kezdte szopni, hogy majdnem elájultam. Nagyon jól csinálta és folyamatosan a tojásom masszírozta az egyik kezével. Majd egyszer csak abbahagyta és megszólalt, hogy van egy kis meglepetés.

Kis szünet után éreztem, ahogyan krémes keze ismét masszírozni kezdi a tojásaimat. Szinte úszott a sűrű krémben a farkam töve. Ekkor megint szopni kezdte és hirtelen egy ujja becsúszott a fenekembe. Ettől majdnem elmentem. Még vadabbul szopta farkam és sorra dugta be az ujjait a fenekembe. Amikor már három ujjával is bent volt és úgy szívta a farkamat, hogy a gerincemben éreztem, akkor felnevetett. Ekkor tudatosult bennem, hogy ő nem szívhatta a farkam, mert nem teleszájjal nevetett és aki szopott pedig bő nyállal szívta-szopta tövig a farkam.

Mona ekkor levette a kendőt és a látvány magáért beszélt. Péter éppen tövig rábukott a farkamra, miközben Mona már négy ujjával a seggemben matatott, a másik kezével pedig a tojásaim masszírozta finoman és néha a körömvirágos krém tégelyébe nyúlva még több krémet tett a seggem lyukához. Majd benyomta az egész apró kézfejét. Túlontúl be voltam csípve, hogy ellenkezzek. Összeszorítani sem volt erőm a fenekem.

Próbáltam elszabadítani a kezem, de nem ment, mert a kendők erősek voltak és jól odakötözték az ágyhoz mindkét kezem. Péter ekkor felállt és letolta a nadrágját. Azt mondta, hogyha bekapom a farkát, akkor eloldozza a kezem. Mona ekkor rábukott a farkamra és az élvezettől becsuktam a szemem és zihálni kezdtem. Péternek ez igent jelenthetett, mert forró farka egy pillanaton belül teletömte a számat. Megfogta a fejem és kefélni kezdte a szám. Vicces volt, aztán egyszer csak forró, sűrű folyadékkal telt meg a szám. A spermájával. Azért, hogy ne fulladjak meg nyeldekelni kezdtem a rengeteg anyagot. Míg végül elégedetten kihúzta a farkát a számból.

Mona még mindig szopott, és éreztem, hogy mindjárt elmegyek. Ő is megérezte, így kiköpte a farkam és Péter bukott rá. Akinek égő hassal lőttem tele a száját. Szárazra is szopta a farkam. Majd elégedetten felállt és elment zuhanyozni. Mona mosolyogva eloldozott, majd közölte, hogy járhatnánk többet össze. Segített felöltözni, majd kitessékelt az ajtón.

Leszoptam a haver férjét (bisex)

Pénteken kettökor végeztem a munkával.Haza ugrottam gyors tusolás be dobttam pár nadrágot polot a táskába és már robogtam is a Balaton felé.Balatonboglár midig szép.Megtalálltam a kis eldugott házikot.Koléganőm Zsuzsa(48) és férje Péter (52) üdvözöltek.JÓ hogy itt vagy kész a kaja.
A hátsó teraszon terittek meg.A kilátás pazar volt.Vacsora közben borozgatva repült az idö és be esteledett.
Péter elnézést kért de elkel mennie feltölteni a készletett.Érezük magunkat jól és már el is robogott.
Zsuzsa viccelve kérdezte hogy nem akarom kihasznállni a helyzetet.
Ma megkaphatom.Én köpni nyelni nem tudtam.Csak nyögtem valamit és elindultam feltérképezni a kertet.Mire vissza értem a teraszhoz Zsuzsa a medencében lobickolt.Gyere Tomikám hüsd le magad invitált.Átvettem a fürdö nadrágom és már a vizbe is voltam.Zsuzsa mosolyogva oda jött hozzám és forron meg csókolt..Rögtön megkivántam.A vizalat a farkamat simogatva fortunk össze.Menjünk ki a füre mondta és már hozott is kifelé..Egy takarot keritett és azon elnyulva folytattuk.Hamar lekerültek a fürdö ruhák rolunk.Kérte hogy nyaljam ki de rendesen.Én eleget tettem a kérésének.Nagyon bele melegedtünk és észre se vettük hogy Péter vissza ért a vásárlásbol és miket nézett a terasz rol
Gyere apa kérte Zsuzsa a férjét.S zeresetek ketten engem..
Én annyira be voltam gerjedve hogy nem is foglalkoztam a helyzet morbidságával.Péter Zsuzsa fejéhez térdelt és már szopata a drága nejét.
Hamar el is ment.És akkor poziciott válzottunk Hanyat fektettek és Zsuzsa elkezdte a farkamat verni .Majd mikor már kemény voltam belle ülve dugni kezdtünk.Péter verte a farkát és gyönyörködött a látványba.Ujra poziciott váltottunk négykézlábra térdelt és kérte hogy hátulrol dugjam.És ö meg a Péter farkát kényeztette.Gyorsan elmentünk mind hárman.És eldöltünk pihegve .
Zsuzsa a fülembe sugva kérte hogy szeretné ha leszopnám a férjét.
Péter hamar hozzám térdelt és már nyomta a számhoz a farkát.
Én nem tudtam mi legyen nem ugy Zsuzsa már szopta is a farkam.Erre én mohon ráfogtam Péter farkára és életembe elöször szopni kezdetem.
Hatalmasat élveztünk.Hát igy lettem én bsex férfi Köszönöm ZSUZSA és Péter

Biszex kaland budapesten

Anyámékat vártuk látogatóba, hogy megnézzék a mi kis szerelmi fészkünk – ami inkább hasonlított egy pornófilm forgatási helyszínre –  az igazat megvallva a kapkodást megelőző másfél órában még nem vártuk őket, de aztán csörgött a telefon

Anyuék úton, mennek bevásárolni és hát, ha már így alakult… Tudjátok. Gyorsan el kellett tüntetni az esti hancúr és buli nyomait a hálószobából, a nappaliból és a fürdőből. Kitakarítottam. Gábor addig lement a legközelebbi étterembe, elvitelre kérni tálcás kaját, mert hát a látszat fontos.
Csöngetnek.
Anyámék azok. A lakás rendben, én csini vagyok, Gábor megborotválkozott, minden klaffol. Fekete, kissé megnyúlt, kényelmes, pamut ruha volt rajtam, az a combközépig érő, otthoni cucc, alá csak egy csipkés kis francia bugyit vettem, és push-up nélküli, fekete melltartót. Ami utólag végiggondolva rossz ötlet volt, ugyanis okosan kiszellőztettem a masszív füstölős szex-szagot, aminek eredményeképpen elég hűvös volt ahhoz, hogy a bimbóm még fekete ruhában is feltűnően álljon.
Gábor fekete farmerben volt, hozzá halványkék inget vett. Őrjítően dögös, de ez most nem az a pillanat.

Munkáról és családban történt dolgokról beszélgettünk, mint például, hogy az unokaöcsém elballagott, egész jó a fizetés,  satöbbi, satöbbi. Már kezdett a helyzet kínossá és unalmassá válni – már nem azért, mert nem szeretem a szüleimet. Örülök, hogy látom őket, de hogy tudna az ember holmi ballagási ajándékokról beszélgetni, miközben két, vastag ujj matat a csiklójánál? A főétel elfogyott, desszerteztünk. Gábor az ujjával a tejszínhabba nyúlt, majd lenyalta azt. Fél pillanat múlva ugyanazzal az ujjával már a puncimat izgatta. Így nézz az apád szemébe. Keresztbe tettem a lábam. Az asztal hál’ istennek elég magas ahhoz, hogy a szemben ülők ne lássák, mi történik alatta. Gábor felállt, összeszedte a krémes, üres kistányérokat, és megkért, hogy segítsek neki. Hát fogtam a félig leürült tálcát, és utána vittem. Anyuék addig cseverésztek tovább. Ahogy bementünk az étkezőből a konyhába, Gábor kis, rózsaszín, vékony vibrátort húzta elő a zsebéből. Majd a fekete, vastagabb, ám rövidebb, tojás alakút, a végén zsinórral.
-Mit szólnál egy kis játékhoz? – kérdőn húztam fel a szemöldököm, de belül kacagtam, sosem fog megváltozni. Nála még egy családi „ebéd-uzsonna” szerűség is a szexről szól. – Ha úgy érzed nem bírod tovább, csak felállsz, kimész vécére és kiveszed őket.
-Rendben. – vigyorogtam – Segítenél?
Gábor arcára kiült a vágy. Megfordultam. felhúzta a pamut ruhácskát a fenekemen, és ugyanazzal a mozdulattal a bugyit le. Egy pillanatra nekinyomott a konyhapultnak, nadrágján keresztül éreztem ágaskodó férfiasságát. Azt hittem, csak berakja a vibriket és már mehetünk is, de hát Gábor nem ilyen. Leguggolt. Széthúzta a fenekemet, és nyelvét szinte azonnal a puncimba mártotta. Ahogy nyalta, néha eltévedezett fentebb, a kijárat környékén is. Körözött a lyuk körül, majd ismét a csikómra tért. Éreztem ahogy a nyelve hegye végigsiklik óvatosan a bejáratnál, majd a klitoriszon. Szinte bele remegtem. Azt akartam, hogy ott helyben megdugjon. Érezni akartam magamban a lüktető, feszítő farkát.
Már kezdtem ráhangolódni a szituációra, amikor zizegő hangot hallottam. Miközben nyalta a csiklóm, óvatosan a fenekembe nyomta a vékony vibrátort. A nyáltól síkos kijárat örömmel fogadta a kis rezgő csodát, miközben Gábor másik kezével megállás nélkül simogatta a puncimat, ujját néha be-be csúsztatva. A kis vibri lassan eltűnt a fenekemben, de még ne volt vége. A fekete következett. A hátsóm vibrált, a puncim bizsergett, és éreztem, hogy nem fogom sokáig bírni. Elképzeltem, hogy Gábor farka hatol belém alulról, ahogy a makkja a bejárathoz ér, és tüntetőn becsusszan, tövig, olyan mélyen, hogy elérje a hüvelyem végét. A csiklómat még mindig izgatta vastag ujjaival, de a tojás alakú vibrátort nem kapcsolta be. Ez egy távirányítású, több fokozatú szexjáték. Az alakjának köszönhetően kicsit nehezebb felhelyezni, de ha bent van nem csúszik ki, csak ha a végén lévő zsinórnál fogva kihúzzák. Emellett teljesen kitölt, feszítő érzést ad. A távkapcsolója Gábornál van, a vibri bennem, és gyakorlatilag bárhol, bármikor gyönyört tud nekem szerezni. Habár élesben még sosem használtuk, de anális szex közben már igen. A legjobb érzés, amikor a vibrátor az orgazmusoddal összhangban dolgozik benned, miközben erotikusan kúrják a segged. Szóval felrakta a másik kis csodát is, majd mint aki jól végezte dolgát, a fenekemre csapva visszaöltöztetett. A kis, rózsaszín „barátnőm” szinte alig hallható, majd a beszélgetés elnyomja.
Visszamentünk. Gábor még gyorsan megtörölte a száját a puncinedvemtől, mielőtt helyet foglalt. Folytattuk a társalgást. Alig vártam, hogy Gábor használja a távirányítót, de nem tette. A kis vibri a hátsómban lágyan remegett tovább. Csak beszélgettünk, és beszélgettük, és minden pillanattal nőtt a vágyam. bizsergést akartam, orgazmust, méghozzá rögtön. Legalább 10 perc telt el így, de nekem óráknak tűnt.
Csöngettek. Kimentem megnézni ki az, Nóri volt, itt hagyta a telefontöltőjét. Beengedtem, megkerestem a töltőt, odaadtam neki.
-Egyébként nem érsz ma rá? Kicsit később eljöhetél velem Pestre vásárolni, a kocsimmal mennénk, néznénk szexi rucikat, meg valami szoftpornót a moziban. Igazi csajosnap.
-Jól hangzik, de … – itt gyorsan felvázoltam neki, hogy itt vannak a szüleim, és mit játszunk Gáborral.
– Huu de izgi. – sipárgott kicsit, aztán hirtelen erős vibrálást éreztem alul, a szemem kikerekedett, megfordultam, a konyhaajtó pedig éppen annyira maradt résnyire nyitva, hogy Gáborra lássak. A szüleimet nem láttam, mert ők beljebb ültek, nekem háttal. Gábor türelmetlen tekintettel nézett rám. A vibrálás megszűnt.
Nórinak azonnal leesett mi történt és vette a lapot. Jó pár szexben volt már részünk együtt, így ő is ismeri, milyen tud lenni Gábor.
-Mennem kellene. – mondta. Az előszobában álltunk.
-Várj csak. – mondtam, majd lassan közelebb hajoltam az arcához. A fülébe súgtam valamit.
Kuncogni kezdett, majd én is. Gábor arcán látszott, hogy fogytán a türelme. Mintha pöccre indult volna, hirtelen megint vibrálni kezdtem, durván, őrjítően, és hangosan. Még jó, hogy a konyháig nem hallatszik el, de Nóri simán hallotta mi zajlik bennem odalent. Reflexszerűen magamhoz nyúltam, vigyorogni akartam a barátnőmre, de nem tudtam. Neki is tetszett a színdarab. Nem tudom hány pillanatig álltam a csajjal szemben az előszobában, vibrálva. Csak azt tudom, hogy amikor kinyitottam a szemem, a közeledő arcát láttam, és már éreztem is a csókja ízét. Nyelve körözött az enyém körül. Finoman csókolt, és lágyan harapott az ajkamba. Kezével a hajamba túrt, a másikkal már a csípőmet ölelte, és magához vont. Egy pillanat alatt már majdnem el is felejtettem, hogy itt vannak anyámék. Két csók között lopva az ajtó felé pillantottam. Gábor arca feszültről döbbentre váltott, tekintete hol minket, hol a szüleimet pásztázta, majd a vibrálás nem szűnt, csupán enyhült kissé, épp annyira, hogy felfogjak valamit a külvilágból.
Nóri gyönyörű nő. Rövid, fekete haja van, hófehér bőre, őzike szeme, pici melle, pici feneke, baba puncija, száján „csókálló” matt, piros rúzs, szolid ruhája pedig szexisen mutatta meg tökéletes alakját.
Izgató látvány, és gondolat. Elképzelem őt meztelenül. Ahogy az is izgató, ahogy keze a mellemet simogatja, másik kezével a tarkómat fogja. És én visszacsókolok. Megfogom az apró, kerek fenekét, a hajába túrok, magamhoz húzom őt.
A keze határozottan mozdult a mellemről a hasam felé, majd onnan tovább, lejjebb. Felhúzta a felsőm és lassan, csókjaival a keze útját követve leguggolt elém. Arca megállt a szeméremdombomnál. A vibrátor még mindig működött, alig vártam, hogy Nóri nyelve a puncimat kényeztesse. A bugyit nem húzta félre, úgy puszilgatott odalent. Nem tudom, hogy a nyáltól ,vagy a nedvemtől ázott át a bugyim, de az biztos, hogy anyámékról és Gáborról szinte azonnal elfelejtkeztem, csak Nórit akartam. Ki akartam nyalni, a csiklóm a csikójához dörzsölni, azt akartam , hogy a nyelvével kényeztessen odalent és nézni Gábor arcát, miközben elmerül Nóriban. Meg akartam érinteni őt belülről, finoman akartam harapni a mellbimbóját, nyelvvel körözni az udvarán. Érezni akartam édes parfümje illatát a nyakán. Csókokkal halmozni el feszes, karcsú derekát és hasát, nyelvem hegyén érezni libabőrös punciját. Ízlelni akartam őt, testemmel érezni, hogy beleremeg a gyönyörbe. Hallani akartam ahogy liheg és a tekintetében viszontlátni magam meztelenül.
A falnak dőltem, és a bugyim már nem volt rajtam. A remegés bennem nem szűnt, de erősödött. Gábor épp nem nézett ránk, valamit motyogott, talán Anyámnak. Nóri megállás nélkül lefetyelt, egyre gyorsabban, arcán folyt a nedvem és saját nyálának keveréke, de nem törődött vele, élvezte a helyzetet. Én is. Jobb kezével a fenekembe markolt, simogatta, markolászta, éreztem, ahogy körme a bőrömbe mélyedt. Másik keze a belső combomon pihent. Megrogyott térddel támaszkodtam tovább, a rezgés még mindig nőtt, ismét Gáborra néztem. A melleimet markolásztam, izgattam a bimbóimat. Nem fogom sokáig bírni. Két keze az asztal alatt pihent beszélgetés közben, nyilván a fokozatot állítgatta a vibrátoron. A rezgés már-már zsibbasztóan gyors volt, és Nóri nem állt le. Éreztem, hogy a vér a csiklómba tódul, a puncim már izzott, és beleremegtem a közeledő orgazmus gondolatába. Ziháltam és a szívem majd kiugrott a helyéről. Akkor Nóri felnézett. Belenéztem gyönyörű szemébe, és a látvány, ahogy szép arca előttem van, ahogy nyelvével kényezteti a csiklóm, közben a belső combom és a fenekem simogatja és vibrátorok masszíroznak belülről, megtette a hatását. Hátravetettem a fejem, és elfojtottan nyögtem. Minden erőmet össze kellett hozzá szednem, hogy Anyámék meg ne hallják. A vibrátor csak ment, és ment, és ment, és én csak élveztem, és élveztem. Nóri már csak puszilgatta a csiklóm, és belemosolygott a puncimba. Az orgazmus múltával lenéztem rá, el se hittem, hogy ez megtörtént. Fogalmam sincs mennyi ideig voltam kint, de a szüleim már biztosan türelmetlenek. Vissza kell mennem. Nóri lassan felállt.
–    Szeretlek, Ribi.  – mondta, és rám vigyorgott.
Válaszul szájon csókoltam, lenyaltam nedveimet az ajkáról, majd adtam neki egy arcra puszit. – Én is szeretlek, Audrey. – vigyorogtam.
Gáborra néztem. A vibrátor még mindig ment, ki kellett vennem. Bocsánatkérő fejjel nyitottam ki a bejárati ajtót Nórinak, aki szemtelenül szexin sétált el a lakásból.
-Majd hívlak.- kacsintott.
Ahogy az ajtó becsukódott, lenyúltam, és a zsinórnál fogva kihúztam magamból a játékszert. Amikor a kezemben volt, hirtelen leállt. Gáborra néztem a résen át, az arcán önelégültség és türelmetlenség keveredett. Kivettem hát gyorsan a vékony, rózsaszín barátnőmet is hát, hátulról. A fürdőbe léptem, leöblítettem őket, beraktam őket a tükör alatti fiókba, megigazítottam a ruhám,  és már pipisen tipegtem is vissza.
-Ne haragudjatok – szabadkoztam – Az egyik barátnőm volt azt. El akart hívni Pestre vásárolgatni, meg ilyenek.
Gábor rám nézett – Majd holnap elmész vele. – megrándult a szája sarka.
Lopva néztem az asztal alá, meredező férfiasságára.
-Majd megbeszéljük. – feltűnésmentesen simogattam meg közben a közelebbi combját, „véletlenül” a makkjához érve.
Ennek még este folytatása lesz, gondoltam magamban. Biztos kikapok. Legalábbis remélem…

Unatkozó ringyók

Cica és Andi szótlanul ültek, mindegyikük elmerült a látottak izgalmában. Cica törte meg a csendet. – Azt hiszem Hédi most már a barátjával is így akar élvezni. Legközelebb, ha van kedved, akkor te is megtanulhatod ezt a módszert.


A lányok a nappaliban tétlenkedtek, Hédi éppen teázott, Cica olvasta a kedvenc regényét és Andi a nyári utazásához nézegette a prospektusokat. Hédi hirtelen felkapta a fejét. – Andi, mit írnak a könyveidbe a G-pontról? Én már annyi mindent olvastam, hallottam arról a varázslatos pontról. Feltételezem, hogy aki megismeri annak olyan élményben lesz része, mint még soha. Andi belelapozva a tankönyvébe elkezdte a tartalomjegyzékben keresni a G betűt. Szemöldökét ráncolva jelezte, meg van a betű, de nem a várt eredményt adta a könyv. – Nem tudom nincs semmi itt az orgazmusról és a maszturbálásról. – mondta miközben arcát enyhe pír öntötte el. – Valamit múltkor olvastam a Cosmopolitanban erről.

Nekem túlságosan is zavaros volt. Valószínű egy nőgyógyász meg tudná mondani milyen is az. – Azt hiszem – kezdte Cica, miközben levette a szemüvegét és megdörzsölte a szemeit. – Ez egy valóságos részünk – Arcára kiült a ham bekaplak kanári mosoly. – A barátommal, Bandival a múlt nyáron véletlenül megtaláltuk ezt a pontomat és mit ne mondjak, szenzációs élményeink voltak. – fejezte be Cica. A másik két lány feszült figyelemmel és csodálattal nézte Cicát. Hédi törte még az ámulat csendjét. – Rendben, ne csigázd tovább a kíváncsiságunkat! Mesélj, milyen élményekben volt részetek? Cica kihúzta magát dölyfös kebeleit előre szegezte és megszólalt: – Oh, el sem tudjátok képzelni milyen érzések tudnak feltörni az emberből, akkor amikor megtalálja azt a pontot. Van nekem egy kis zsebkönyvem, amelyben leírják, hogyan találod meg. Nem mondom, hogy azonnal sikerül megtalálni, nekem is igen hosszú időbe telt. Számtalan órát eltöltöttünk Bandival, amíg keresgéltük ezt a kis eldugott pontot. Ez tényleg messze belül és fent található. Hmmm…, de amikor megtaláltuk akkor rádöbbentem, hogy akár kétszer annyi időt is megért volna rááldozni a keresésre. – Cica teljesen lázban égő szemekkel, egy szuszra mondta ezeket. – Soha sem hallottam pontosan erről. Hol is van ez pontosan? – kérdezte Andi. Cica elgondolkozott, aztán elkezdett keresgélni a táskájában. Diadalmasan vett elő egy keményfedelű könyvet.

Ez volt az a könyvecske amiről már a korábbiakban említést tett. A könyvecske lapjait megpörgetve néhány színes kép villant a lányok szeme elé. – Gyertek, itt van, olvassuk csak. A Grafensberg pont, röviden G pont, egy kicsiny szivacsos állományú szövet körülbelül 2-5 forint nagyságú és hüvely belső, felső falának a harmadánál található. – olvasta Cica. – Hát ez valóban nem valami sok segítség – Mondta ki Hédi – Honnan tudod, hogy rátaláltál? – kérdezte a gondolatait folytatva. – Várj, még egy kicsit. – folytatta Cica – Ha a G pontot megfelelő módon ingereljük bizsergő, kéjes érzéseket tudunk előidézni az egész hüvelyben. A megfelelő ingerlésre a G pont mérete megváltozik, jelentősen megduzzad és felülete érdessé válik. A gyakorlat meghozza a várt érzéseket. Az egész testen végig hullámzó szexuális izgalom maradandó élményt nyújt. – fejezte be Cica a felolvasást. – Na ez már valami. Én mindjárt kipróbálom. – állt fel Hédi és gombolni kezdte a farmerját. – Azt mondja, hogy a legjobban az ujjunkkal találjuk meg? – kérdezte. Cica elkerekedett szemekkel bámulta barátnőjét, amint zavartalanul letolta a nadrágját és kilépett belőle. Hédi csipkés fehér, pamut, bikini vonalú bugyit viselt. Cica úgy látta, hogy egy elég nagy nedves folt van rajta, Hédi lábainak találkozásánál. Összecsukta a könyvet, és csodálattal nézte barátnője bemutatójának kezdetét. – Ühüm, igeenn, azt hiszem azt írta. – válaszolt egy kis idő múlva. Andi közelebb ült Hédihez, amikor a lány is leült. – Te most itt azonnal meg akarod találni, – kérdezte Andi, kerekre nyílt szemekkel és tűzpiros arccal.

Cica arra gondolt, hogy Hédi egy magamutogató. – Ó, Andi, tényleg lazíts egy kicsit – jelentette ki Hédi – megérteném az aggodalmadat, ha itt csupa fiú lenne, de mi a barátnőid vagyunk. És itt most továbbképzés van – folytatta Hédi pajkosan. Andi, aki mindig visszautasított minden szexuális közeledést, még magát sem simogatta meg soha, teljesen elbizonytalanodott, de úgy látszott az érdeklődése felülkerekedett félénkségén. – Rendben, lányok – köszörülte meg izgalomtól kiszáradó torkát Cica – Azt mondja a könyv, hogy kellően fel kell bizsergetni az érzékeidet, mert esélyed sincs megtalálni, ha száraz és túl szoros vagy. Hédi összeszorította és széttárta a combjait néhányszor, majd kijelentette. – Nincs semmi baj, a kello izgalommal. – Tárd szét a lábaidat olyan szélesre, hogy még éppen kényelmes legyen. Térdeidet húzd fel! – utasította Cica Hédit. Hédi széttárta hosszú feszes combjait. Leleplezve a bugyiján növekvő nedves foltot, sarkait jól felhúzta, mintha csak guggolna az erdőben. – Nézzétek, így jó lesz? – kérdezte – És most, hogyan tovább? – folytatta a kérdezést. – Azt hiszem jobb lenne, ha levennéd a bugyidat is – mondta Cica erősen izgatott hangon. – Rendben – válaszolta Hédi és egy mozdulattal megszabadult, a kissé eláztatott bugyijától. Puncijának nyílása ragyogott a nedvességtől arca bíborban játszott és kellően izgatott volt már. – Na, azt mondja a könyv, hogy lazíts, engedd el magad. Dőlj hátra és két ujjadat lassan csúsztasd be a vágyakozó kis barlangodba. Told fel annyira a hüvelyedbe őket, amennyire csak tudod. Addig, amíg valamilyen akadályba nem ütközöl. – folytatta az okítást Cica.

Hédi az utasításnak megfelelően, kényelembe helyezte magát, lazított és aztán lassan balkezének mutató és középső ujjával elindult ritka szőrzetét összeborzolva a sima ajkak között megkeresni az eldugott bejáratot. Amint ujjával elérte a sikamlós nyílást, kis sikkantás kíséretében, azonnal el is merítette karcsú ujját a hívogató barlangban. Megpihent, amint az ujjának hegye bejutott a keskeny síkos ajtón. Lassan a középső ujját is becsúsztatta az ajtón. A rövid kis szünet után, abban a lassú tempóban, ahogy elkezdte, folytatta a behatolást. Most már nem állt meg, addig amíg az ujjai láthatatlanná váltak a többiek előtt. Andi nézte, csak nézte, megdöbbenéssel az arcán amint barátnője nyíltan előtte magával játszik. – Ahhh…., azt hiszem sikerült az ujjaimmal olyan mélyre jutnom, hogy már nem megy tovább. – mondta Hédi, amint a szabadon lévő kezével nedves ölét simogatta. – Azt írja a könyv, hogy érezni kell bent egy kiálló barack formájú dudort – folytatta Cica. Hédi mozgatni kezdte a kezét és ujjait, amint keresgélte a megfelelő pontot. Andi idegesen fészkelődött Hédi mellett, látta , amint Hédi szemérem ajkai megduzzadnak és kitöltik az egész tenyerét. – Igeeennn.. valamit érzek itt, olyan mint két szőlőszem. – jelentette Hédi nehezen véve a levegőt. – Jajj, az a méhed – mondta Cica, keresztbe vetve lábát leplezendő saját izgalmát. – Na most, húzd vissza az ujjaidat körülbelül, másfél centit, úgy, hogy közben az ujjaid a hüvelyed külső falán húzd végig. – irányította Hédit Cica. Hédi, arcát a gyönyör keretezte be, amely az öléből feltörve végig futott rajta, ujjait nagyon lassan mozgatva kezdte kifelé húzni az utasításnak megfelelően végig tapogatva, masszírozva a hüvelyének elülső falát. Hédi puncija, amint kifelé húzta az ujjait, hirtelen nagyot cuppant a felgyülemlett nedvei utat találtak maguknak és elindultak kifelé. – Nagyon jó, most görbítsd be az ujjaidat a csiklód felé és csinálj úgy, mintha hívogatnál valakit. Nagyon jó. Érzed már azt az érdes kis foltocskát, amit ha megérintesz, akkor megduzzad? – irányította Cica, Hédi mozgását. – Nem, hmmm… megtaláltam, most ismét megcirógatom, olyan érzés, mintha pisilni kellene.

Azt mondja a könyv, hogy a pisilési inger a mellékjelensége a további izgatásnak. Mást is kell érezned, amikor megtalálod és izgatod a pontot, meg kell, hogy duzzadjon, minden érintésedre jobban kell érezned – idézte Cica az olvasottakat és az átélteket. Hédi megint mélyebbre süllyesztette ujjait a nedvektől csatakos kelyhébe. Légzése akadozóvá vált. Andi teljesen vörös volt, hátra dőlt, combjait összeszorította. Ujját szétnyíló ajkaihoz érintette, majd beleharapott az ujjhegyébe, muszáj volt valamit csinálnia. Nagyon felizgatta, hogy látja a barátnőjét maszturbálni. Hédi teljesen belemerült a saját élvezetébe. A másik kezével a trikója alá nyúlt és gyúrta, masszírozta a melleit a melltartón keresztül. Dörzsölte, morzsolta mellbimbóit, amelyek keményen és hegyesen álltak már. Hirtelen ütemet váltott és hevesen elkezdte ujjaival a szeretkezés mozdulatait utánozni. Az egész szobát megtöltötte a ki/bejáró ujjait követő lucskos cuppanások, és a torkából feltörő nyögdécselés. Cica jól látta, amint Hédi nektárja előtör gyönyörű medréből és végig folyik a lány fenekén. Hédiben, ahogy nőtt a szenvedély, úgy látszott, hogy feladja a G pont kutatását. És valóban az ujjai egyre gyorsabban jártak ki/be a hüvelyében. Vadul simogatva a tenyerének élével hatalmasra duzzadt ágaskodó csiklóját. Csiklója már akkora volt, mint a ceruza végén a radír. Vörösen ágaskodott és lüktetett. Cica észrevette, hogy Hédi már nem követi az utasításait. Sokkal inkább követi a saját ritmusát, amely a kielégülés felé vezeti őt. Hédi szorosan becsukta a szemeit, fogait úgy szorította, hogy azok megcsikordultak. Csípőjével egyre hevesebben lovagolt az ujjain. – Várj, még csak meg sem érintetted a G pontodat. – kiáltotta szinte Cica. Andi, kiengedte a fogai közül az ujját és csendesítő mozdulatot mutatva, suttogta: – Csitt, … hagyjad őt játszani! Ebben a pillanatban Hédi ujjai a csiklóját dédelgették. Szemeit kinyitotta és egésztestében remegett.

Élvezett hosszan és kitartóan. – Jajj, mooooost… igen moooossstttt…. – hagyta el az ajkát. Kezei mozdulatlanul pihentek teste mellett. Testén még sokáig végig futottak a gyönyör kéjes hullámai. Cica és Andi egymásra néztek hosszasan mielőtt tekintetüket a barátnőjükre vetették volna. Hédi megmozdult, jobb kezét combjai közé tette. Pólója felcsúszott láttatni engedte, hogy az egyik melle teljesen kibújt a melltartóból, bimbója még mindig keményen meredezett. Légzése lassan visszatért a megszokott nyugodt ritmusba. – Micsoda látvány – mondta Cica, próbálta saját lélegzetét is visszaterelni a nyugodt ütemre. – Te csak egy nagyot élveztél itt, és nem is találtad meg a G pontodat. Ha ki akarsz elégülni, rendben van, de ha te mindig így csinálod soha nem fogod megtudni milyen érzés, amikor az orgazmusod a G pontodon keresztül robban ki és száguld végig a testeden. – fejezte be gondolatát Cica. – De igen is …. Én megtaláltam. Én tudom már, hogy hol van. Csak minden olyan nedves olyan sikamlós ott. Nehezen tudtam nyomást gyakorolni a G pontomra, mert az ujjaim szüntelenül elcsúsztak. Nézzétek, úszom a saját nedveimben – és valóban megemelve csípőjét látszott, hogy szép nagy folt kerekedett alatta. – Nagyon jó érzés, nyomkodni, masszírozni a G pontomat. Miközben mondta az érzéseit, kibújt a pólójából és visszahelyezte előbukkanó mellét a melltartóba. – Valahol itt – mutatott a szemérem szőrzetének határára – itt van az a pont, amiről beszéltünk. Nagyon nagyra duzzadt, de nem könnyű magadnak folyamatosan ingerelni. Ezért is fejeztem be a magam módján. Próbáld ki te is Andi! – fejezte be a gondolatait Hédi. Andi, öntudatlanul kezdte masszírozni az ölét. Felnyögött, amikor az ujjai a kényes bejáratához értek. Zavartan visszahúzta a kezét. – Azt írja a könyv, hogy a nők többségének problémát okoz megtalálni a G pontot és kiváltani ott az orgazmust.

Ez azért van, mert a G pont elég messze hátul van a hüvely falán és nem mindenki éri el az ujjával. – mondta Cica lábait ismét keresztbe téve, majd széttárva. Próbálva csökkenteni a feltörő vágyait. – Még az is benne van a könyvben, hogy vannak más testhelyzetek is, amelyekben sokkal könnyebben elérhető a G pont. – folytatta Cica. – Milyen helyzeteket mondasz – kérdezte Hédi – úgy érzem, mintha tűz égetne belülről. Valami viszketést érzek, és alig bírok magammal. – Nos, kövesd pontosan, amit mondok. menj az ágyhoz, térdel fel és ereszkedj négykézlábra. – irányította Cica Hédit. Hédi azonnal felugrott, oda ment az ágyhoz. Elnyúlt, mint egy macska hátra nyúlt és kigombolta a melltartóját. Andi álla leesett a csodálkozástól. A barátnője teljesen pucéran és fesztelenül volt előtte. Soha nem látta még őt így. Csodálta duzzadó szeméremajkait és ágaskodó csiklóját. Hédi feltérdelt és négykézláb helyezkedett, pontosan a feneke rózsaszínű nyílását mutatva Andinak. Lábait széttárta. Andi továbbra is tátott szájjal nézte barátnője barlangját, amint széttárulva ásítozott. Egyszer csak észrevette, hogy Hédi barlangjából, mint egy forrás törnek fel a nedvek és beborítják a lepedőt. Hédi hátranézett és rákacsintott Andira megmutatva gömbölyű rengő melleit. – Jó – mondta Cica kezébe vette a könyvet és fellapozta a szükséges oldalt. – Most ereszd le a vállaidat teljesen az ágyra. Hátadat hajlítsd meg, térdeid olyan messze legyenek az álladtól amilyen messze csak lehetnek. Pocid alá egy párnát is tehetsz, ami megkönnyíti ezt a helyzetet. – olvasta Cica. Hédi, párnákat gyömöszölt maga alá és vállait az ágyhoz szorította. Fenekét teljesen kinyomta az ég felé. Lábait széttárta tökéletes rálátást biztosítva a tárulkozó puncijára. – Hoppá, azt írja a könyv, hogy használj vibrátort vagy valamit, hogy biztosan sikerüljön a dolog. – folytatta az olvasást Cica. – Van itt valami, amit használhatnánk? Kérlek, nézz körül! – mondta Hédi. Cica, körbe nézett a szobában, keresett valamit, amely hasonlít egy férfi szerszámra, vagy legalábbis helyettesítheti azt. Ceruza? Hajkefe? Nem egyik sem tűnt alkalmasnak. Andi észrevette, hogy a gyertyatartóban hosszú fehér új gyertyák vannak. – Ez nem lesz jó – kérdezte, és már fogta is az egyiket. – Ó, pompás! – válaszolta Cica, kivette Andi kezéből a gyertyát és átadta Hédinek.

Cica azon gondolkodott mivel tegyék síkossá ezt a pótszert. Rápillantott Hédire, akinek az öle csupa ragacs volt a korábbi nedveitől, úgy gondolta nem lesz szükség semmilyen mesterséges síkosítóra. Közben Hédi már ízlelgette kertjének bejáratánál a pótlékot. Cica visszaült a székbe, és amíg nem figyelt senki rá gyorsan benyúlt a szoknyája alá és levette a teljesen átázott bugyiját. Most már kényelmesebben tudta irányítani a történéseket. Mint a karmester az első próbán finoman irányította Hédit. – Most helyezd a hüvelyedbe a gyertyát és a köldököd irányába toljad olyan mélyre, amilyen mélyre csak tudod. Hédi, megpróbálta a csúszós ajkak közé bepréselni a szerszámot. Nem sikerült neki. Nem találta meg a helyes szöget és majdnem rózsás popsijának lyukába tolta a pótszert. – A fenébe, ez nem megy. Nem tudom ebben a helyzetben csinálni – mondta bosszúsan. Andi, aki eddig csak bámulta a történéseket, hirtelen kivette barátnője kezéből a gyertyát és a vastagabbik végét óvatosan, elkezdte benyomni a kiéhezett punciba. A gyertya úgy siklott befelé, mint kés a vajban. Minden egyes centimétert óvatosan vezetett beljebb közben mozgatva tekergetve a pótlékot. – Andi, nyomjad csak addig, amíg tudod. Nagyszerű, most mozgasd ki/be próbáld nekinyomni a hüvely külső falához. – irányította Cica Andit. Andi, mosolyogva tolta befelé és lefelé az ágy irányába a gyertyát. – Óóóóóóó, ez az ez fantasztikuuuuuuuuusssss… húzd egy kicsit kijjebb, igen… most ooooooott ez a jóóóóóó pont…. – kiáltozta Hédi. – Tartsad csak keményen és szorítsd neki a G pontjának – mondta Cica, miközben megemelte a csípőjét és felhajtotta a szoknyáját. Soha nem érzett még ilyet. Bámulta a barátnőit. Egyik éppen hatalmasat élvezett, míg a másik azon volt teljes figyelmével, hogy kiszolgálja a másik élvezetét. Cica elkezdte simogatni apró, köröző mozdulatokkal saját nedveiben fürdő punciját. Hédi teste rázkódott amint Andi még beljebb tolta a játékszert barátnőjébe. Hédi tompora remegett, megmarkolta a lepedőt mind a két kezével és szorosan becsukta szemeit.

Morgott és nyögdécselt, mély torokhangon, amint elveszítette a fejét a lábai közül feltörő gyönyör hatására. Cica jobb kezével a szemérmének ajkait simogatta, a másik kezével a melleit masszírozta. Hédi egész testét beborította a verítéke. Hédi felkiáltott, olyan volt mintha zokogna, illetve visítana. Lerogyott az ágyra, minden ereje elhagyta. A gyertya lassan kicsúszott jól megdolgozott hüvelyéből. Hédi csak nyüszített és hüppögött. Lassan felkelt, nagyot nyújtózkodott. A lepedőt fényesen csillogó testére tekerte, elnézést kért és kiment a fürdőbe egy jól megérdemelt zuhanyzásra. Cica és Andi szótlanul ültek, mindegyikük elmerült a látottak izgalmában. Cica törte meg a csendet. – Azt hiszem Hédi most már a barátjával is így akar élvezni. Legközelebb, ha van kedved, akkor te is megtanulhatod ezt a módszert. Hédi visszatért a szobába arca sugárzott és megszólalt: – Na lányok ez fantasztikus volt. Azt hittem az elején, hogy megtaláltam, de csak a végén jöttem rá, hogy hol is van ez a pont, és mit tud kiváltani az ember lányából. Szerintem Tomi teljesen el lesz varázsolva, ha ezt megmutatom neki. Cica, remélem legközelebb is, megosztod velünk a tapasztalataidat. Andi neked külön köszönöm, hogy segítettél, nélküled elsőre nem boldogultam volna. Most már biztos vagyok, hogy egyedül is megtalálom. Most amint elnézlek benneteket vagy keressétek meg a saját G pontotokat vagy vegyetek egy hűsítő zuhanyt. Én az előbbit ajánlom. Ha megbocsátotok, akkor én most leheveredem és szundítok egyet. A két lány megértően nézett Hédire. Irígykedtek, és magukban azon tanakodtak, hogy Hédi melyik tanácsát fogadják meg.

Nyelvek csatája, leszbi történet

Rólam tudni kell hogy biszex vagyok ezért nagyon bejön nekem ez a csaj.Tavaly nyáron a szüleink lelëptek valami fürdöre.De ez mindegy.A fö az hogy nem voltak otthon.


Én egy 16 éves lány vagyok.Van egy tesóm akit Eriknek hívnak és 19 éves.Az ö barátnöje egy nagyon csinos és kedves kiscsaj aki 18 éves.Az ö nneve Kriszta.Vele nagyon sokat tudok beszélgetni rengeteg a közös témánk.Rólam tudni kell hogy biszex vagyok ezért nagyon bejön nekem ez a csaj.Tavaly nyáron a szüleink lelëptek valami fürdöre.De ez mindegy.A fö az hogy nem voltak otthon.Ekkor megdumáltuk hogy egy hatalmas bulit szervezünk.Persze király buli volt de kb.2-re mondenki kiütötte magát kivéve engem a tesómat a csaját és még 2 fiút.Kriszta elkezdte csókolgatni az egyik fiút amit a tesóm nem vett rossz néven söt egyenesen évezte a látványt!Ekkor ea másik srác csak úgy ahogy voltam lesmárolt!Én perszre visszacsókoltam,a srác ajkai nagyon puhák volt és finom szája volt.Kb. 10 percig csak csókolóztunk a tesóm persze csak nézett mint a vakegér:)A srác megfogta a fenekem erre én belecsimpaszkodtam és már indultunk is a hálószobába mindannyian!Ott a tesóm és az egyik srác(Tomi)elkezdte nyalni Kriszta frissen borotbvált punciját.Ez számomra is izgató volt és a másik srác(józsi)elkezdte nyalni az én kis punikámat!Kb. 10 perc alatt el is élveztem annyira jó volt!Most én szoptam Tomit és Józsit a tesóm pedig Eriket.A fiúknak elég volt 25 perc kemény munka és már kaptuk is a szánkba a gyümölcsöt.Kriszta és én ekkor vad csókolózäsba kezdünk senki nem létezett számunkra csak a másik.Ez így ment 10 percen át és amikor észrevettük magunkat a fiúk már zsebhokiztak is.Abbahagyattuk velük.tomi lefeküdot az ágyra hanyatt én meg rá ültem a nagy és kemény szarszámára.egy percig úgy álltam mint akit felnyársalltak.aztán elkezdtem fickándozni egyre nyorsabban amikor észrevettem hogy hátulról egy szúrás jön.A tesóm volt az!megkívánt és betette.addig ćsináltuk amígy el nem mentünk.ezalatt kirszta és józsi is szeretkeztek.Hát ennyi volt az én kis történetem!Remélen élvvezetes volt!

Félénk szöszi leszbikus kalandjai

Nem voltam még sosem fiúval és úgy alakult, hogy nem egy kolléganőmmel feküdtem le először életemben.


Én egy kedves szöszi lány vagyok, de rettentő félénk. (persze azért most már más a helyzet!!!) Első lányos kapcsolatom egy kolléganőmmel volt. Az egész még iskolaéveim alatt történt.(17 évesen). Akkor még nem nagyon foglalkoztam a lányokkal. (persze olykor megnéztem a szép nőket) Nos, az egész egy butik irodájában történt. Kinyitottunk, és olyan unalmasan mentek a percek, hogy mint mindig beszélgetni kezdtünk. De most valami egész másról, mint eddig. Évi egy 35 éves csinos nő volt. (ő a kolléganőm) Nagyon jól nézett ki.

Csinos alak, helyes buksi, és elképesztő mellek!!!! Én csak tátott szájjal figyeltem amiket mesélt. Úgy mondta el a történeteit, hogy az egészet láttam magam előtt. Éreztem, hogy átnedvesedik a bugyim. Szóltam hagyja abba most már, mert dolgom van még az irodában. (szokásos gálya) Abba hagyta és én elmentem takarítani. Teljesen elmerültem a gondolkozásban, hogy milyen is lehet egy másik nővel. Magam előtt láttam Évit, ahogy simogat és csókolja vékonyka testem minden porcikáját. Észre sem vettem, hogy ott áll mögöttem.

Gyengéden átkarolt, de erőszakosan betapasztotta a számat a kezével. Nem tudtam mit csináljak. Kicsit megijedtem. Éreztem izgalmát ahogy beleszuszogott a fülembe. Csókolgatni kezdte a nyakamat, és a keze elkalandozott egy kicsit a testemen. Végig simított a fenekemen, aztán hátulról szorosan magához húzott. Markolta a melleimet, és egyre hangosabban szuszogott. Ekkor éreztem, hogy innen már nincs vissza út. Hátra nyúltam, és én is simogatni kezdtem izmos fenekét. Csókoltam és harapdáltam a kezét a számon.

Érezte, hogy most már én sem bánom ami történni fog, és levette kezét a számról. Csúsztatta lefelé egészen a pinámig. Összerezzentem, hogy mi lesz ha megérzi, hogy mennyire felizgatott. Simogatott még egy kicsit és mikor már én is hangosan nyögdécseltem, megfordított. Kigombolta a blúzomat, és megmarkolta a melleimet, harapdálta, szívta, és én teljesen kész lettem. Már csak azon járt az eszem, hogy most már nagyon nagyon akarom, hogy a nyelvével a pinámban járjon. Nagyon remegtem,ezért felültetett az asztalra.

Felhúzta a szoknyámat és széttárta a lábaimat. Végig csókolta a lábamat, de a pinámat nem akarta. Nem bírtam tovább, megfogtam a fejét és odahúztam. Először csak nyengéd csókokat nyomott a nedves pinámra. Simogatta közben és becsúsztatta az újját. Kidugta végre a nyelvét is, és most már nyalta. Egyre több ujja került belém. Teljesen kitöltötte a pinámat, és közben finoman nyalta.Nagyon nagyon jó érzés volt. Nem akartam még elmenni, mert akkor vele mi lesz. De ellentmondást nem tűrően, még jobban „belém merült”.

Éreztem a gyomromban azt a furcsa érzést, amitől már tudtam egyáltalán nincs messze az a csodás érzés. Beleborzongott az egész testem akkorát élveztem. Lassan kihúzta kezét a pinámból, és bedugta a számba. Azelőtt sosem kóstoltam meg az ízemet, de most nagyon akartam. Engedékenyen kitátottam jó nagyra a számat, és lenyaltam róla minden finom nedvet. Kaptam még egy erőtlen puszit, aztán Évi kiment. Nagyon hülyén éreztem magam. MI lesz ha kimegyek???? Felöltöztem, erőt vettem magamon és kimentem.

Évi akkor fordította meg a táblát az ajtón. Elhatároztam magamban, hogy másnap én fogom ezt csinálni vele. Nagy izgalommal mentem másnap reggel dolgozni. Jött Évi is, de kicsit szomorú volt. Kérdezgettem mi a baj, és, hogy esetleg megbánta a tegnap történteket, akkor én elfogadom. De nem ezzel volt a baj. Nem igazán akart beszélni róla, de végül azért csak elkezdte. Neki volt egy „állandó” barátnője, akivel a boltban történtek után nem tudott mit kezdeni. Nem akart vele szakítani miattam, de eggyütt a kettő sem mehet.

Mert nagyon tetszem neki, és hát ugye az újdonság varázsa még meg volt bennem. Na de nem erről akarok írni. Aznap nem történt semmi a boltban, de megbeszéltünk egy hétvégi randit. Találkozásunk egy szép kapcsolat kezdetét jelentette. Elmentünk a lakására, és itallal kínált. Kicsit becsíptünk. (azt hiszem azért ez egy kis kezdő lökést adott) Ott ültünk egymás mellett,Ő megfogta a kezemet és felvezetett az emeleti hálószobájába. Óriási francia ágy. Furcsa bizsergés öntötte el a testemet. Milyen hancúr vár ránk, ezen az óriási ágyon.

Csókolózni kezdtünk. Most is Ő akart kezdeményezni,de én nem hagytam. Kissé ügyetlenűl, de azért csak sikerült lefektetnem az ágyra. Szépen kigomboltam sejtelmesen áttetsző blúzát, és csókolni kezdtem a csodás melleit.(már amit nem takart el a melltartója) Kivettem a melleit a fekete csipkés melltartóból. Olyan nagyok és, feszesek voltak. Közéjük bújtam, és nem tudtam betelni az érzéssel. Mikor már kellőképp megszeretgetem a melleit, elindúltam lefelé. Végig csókoltam feszes izmos hasát, gyönyörű hosszú combjait.

Éreztem, hogy élvezi, mert remegett a teste, és halkan nyögdécselt. Nem bírtam tovább én sem.( nagyon nedves volt a bugyim) Csókolgatni kezdtem a pináját. Olyan finom illata volt. Már nedves volt ő is. Végig nyaltam, aztán leragadtam a csiklójánál. Nyelvem hegyével birizgáltam. Nagyon tetszett. (mindkettőnknek) Aztán egyszer csak megfogta a fejemet és felemelte. Szólt, hogy várjak. Hozott egy vibrátort. Na ettől egy kicsit megijedtem. Mi lesz ha nem jól csinálom. De megnyugtatott, hogy ha az ösztöneimre hallgatok, minden stimmelni fog.

Kezembe vettem, és végig nyaltam. Aztán nyalogattam tovább a pináját. Nem mertem bedugni. De ő türelmetlenül megfogta a kezemet, és odarakta a pinájához.. Segített bedugni a vibrátort. Aztán mint aki mindig ezt csinálta, már könnyebben ment. Jó mélyen belenyomtam a pinájába, és csókoltam. Nagyon rövid idő telt el, amikor feleszmélve éreztem, hogy éppen élvez. Annyira belemerűltem. Hangosan nyögött, és erősen szuszogott. Nagyon jó érzés töltött el. Annyira nedves voltam már. Kihúztam a pinájából, lenyaltam róla minden drága nedvét.

Tovább nyalogattam a pináját, hogy minden csepp az én számba vándoroljon. Közben becsúsztattam a saját pinámba a vibrátort. Nagyon jó!!!!!!!! ÉVi észrevette miben mesterkedem, és magára húzott. Ügyesen kicsúszott alóllam, és már a lábam között éreztem a fejét. Bennem a vibrátorral és Évi nyelvének párosítása, rettentő hatással volt rám. Nagyon gyorsan elélvztem. Összerándult az egész testem az élvezés közben. Évi nyalogatta még a pinámat. Aztán felmászott mellém, és összebújtunk. Sok sok csókot adtunk még egymásnak.

Aztán sajnos ébresztő ebből a gyönyörű álomvilágból. Haza kellett mennem. De elég „mély” nyomokat hagyott bennem ez a pár óra. További életem, az már csak a lányok körül forgott. Sosem próbáltam fiúval….