Azóta kívántam a menyemet, amióta csak ismertem. 25 éves volt, amikor a fiúnk bemutatta nekünk. Kedves, vékony, mosolygós barna lány volt hatalmas, igéző barna szemekkel. Nem volt az a kimondott szexbomba, nem is öltözködött és nem is viselkedett kihívóan, de szép, gusztusos, formás teste volt. A leginkább azonban a szemei ejtettek rabul, azok a gyönyörű, nagy, meleg barna szemek. Mindig is azt tartottam, hogy egy nő elsősorban nem a testének köszönhetően lesz vonzó egy férfi számára, hanem a pillantásától. Egy igazi nő úgy tud nézni egy férfira, hogy ami utána jön, az már csak ráadás…
Szóval, attól a pillanattól, hogy megismertem Katát, fantáziálásaim állandó tárgya lett. Számtalanszor, számtalan helyen és számtalan módon szeretkeztem vele képzeletben: dugtam meg autóban, az irodámban, basztam otthon, még a spájzban és a padláson is, miközben a család a konyhában van – de mindez csak képzelgés volt, s tudtam, hogy a valóságban erre soha nem kerülhet sor. Akárhogy is csináltuk gondolatban, mindig úgy képzeltem, hogy miközben a puncijában vagy a szájában járatom a szerszámomat, ő csak néz engem egyre, néz kedvesen és bátorítóan azokkal a hatalmas meleg szemeivel, s nem veszi le őket rólam akkor sem, miközben kéjesen lihegve, vagy éppen hangosan sikoltozva elélvez.
Egy alkalom volt csupán, amikor gyengének bizonyultam és képtelen voltam parancsolni a vágyaimnak. Közös külföldi nyaralásról tartottunk hazafelé. Mondanom se kell, hogy a közös nyaralás ötlete tőlem származott, hogy hosszabb ideig Kata közelében lehessek és láthassam bikiniben, napozás közben. Fantasztikus volt, a két hetet folyamatos szexuális izgalomban töltöttem, naponta többször is ki kellett elégítenem magam. Ezt általában úgy csináltam, hogy valamilyen ürüggyel felmentem a szállodai szobámba, s miközben az ablaknál állva kivertem, végig Katát néztem, ahogy a medence szélén napozik. Fürdés közben megpróbáltam a közelébe kerülni és hozzáérni, s ez néha sikerült is.
Szóval, hazafelé tartottunk Spanyolországból. Felváltva vezettünk a fiammal. Éjjel volt, éppen én vezettem és mindenki aludt. Mellettem Kata ült, rövid, eszméletlenül szexi nyári ruhában. Hátradőlve aludt ő is, láttam, ahogy mellei ütemesen emelkednek és süllyednek, ruhácskája szinte a bugyijáig felgyűrődött. Eszméletlenül kívántam, a szerszámom kőkemény volt, s a kísértés, hogy csak odébb kell tenni a kezemet a sebváltóról, hogy hozzáérjek bársonyos, barna combjához, túl erősnek bizonyult ahhoz, hogy ellent tudjak állni. Egyszer aztán csak azt vettem észre, hogy a combján van a kezem és simogatni kezdem. Soha nem fogom elfelejteni azt az érintést: hűvös, bársonyos és kemény volt Kata combja. Persze azonnal felébredt. Egy pillanat alatt megértette a helyzetet, de szerencsére nem kezdett el kiabálni. Megfogta a kezemet és letolta a combjáról. Én azonban ekkor már elvesztettem a józan ítélőképességemet, és azonnal visszatettem. Ő megint letolta, én megint visszatettem. Egy ideig így „birkóztunk” egymással némán, miközben az autó száguldott a sötét éjszakában. Aztán, kis idő múlva feladta, hagyta, hogy simogassam, de kezét betette a lábai közé, megakadályozván, hogy „veszélyesebb” tájakra tévedjek. Nekem persze tökéletesen megfelelt ez a „kompromisszumos megoldás”, nem erőltettem, hogy a punciját is megérintsem, de egészen addig megállás nélkül simogattam, markolásztam a combját, amíg meg nem virradt és ki nem világosodott. Később soha nem beszéltünk erről egymással, sem ő, sem én nem hoztam soha szóba az éjszakai „kalandunkat”, de éreztem, hogy magatartása megváltozott velem szemben: tartózkodóbb lett és másként tekintett rám. Tudtam, hogy ettől a pillanattól kezdve nem csupán az apósának, hanem férfinek tart, egynek azon férfiak közül, akikről tudja, hogy kívánják és szívesen megbasznák.
Múltak az évek: Katából érett asszony lett, de a rohanó idő csak jót tett a külsejének. Mindig is tudtam, hogy a kedves, igéző, természetes szépségű lányokból lesznek a legdögösebb, legkívánatosabb érett asszonyok. Katával is ez volt a helyzet: kifejezetten jót tett neki, hogy felszedett néhány kilót, mellei a szülések után jelentősen megnőttek, combjai még húsosabbak lettek, feneke is kikerekedett. A temperamentuma is megváltozott: határozottabb, és – ami nagyon jól állt neki – kacérabb lett. Látszott rajta, hogy tisztában van az erényeivel és az adottságaival, tudta, hogy sok férfi szívesen megdugná. Időnként úgy éreztem, hogy velem is kacérkodik és élvezi a hatást, melyet ezzel rám gyakorol. Egy szó, mint száz: az évek múlásával Kata nem hogy nem szűnt meg szexuális képzelgéseim tárgya lenni, hanem jobban kívántam, mint valaha.
Aztán, egy verőfényes nyári reggelen mégis megtörtént az, amiben minden vágyam és reményem ellenére soha nem hittem. Kata akkor 35 éves volt, én pedig 59. Vendégségben voltunk náluk. Késő estig beszélgettünk, ezért viszonylag későn ébredtem fel aznap. Már világos volt és a lakást elárasztotta a reggel nyári napfény, amikor álmosan kibotorkáltam a konyhába, hogy megigyam a reggeli kávémat. Az előszobából nyílt a fiamék hálószobája, s amint elmentem előtte, véletlenül benéztem. S akkor hirtelen földbe gyökerezett a lábam…A szoba ablaka ki volt tárva, s az ablakban, nekem háttal, ott állt Kata. Illetve nem is állt, hanem a fenekét hátranyomva az ablakpárkányra támaszkodva beszélgetett a kertben játszó gyerekeivel, a férjével és a feleségemmel. Hálóingén, mely felhúzódott a bugyijáig és az egész combját láttatni engedte, átszűrődött a nap, az az áldott, drága reggeli nap, s ezáltal az teljesen áttetszővé vált. Megbabonázva néztem formás fenekét és a fenekére simuló fehér kis csipkebugyiját.
Önkéntelenül is a farkamhoz nyúltam és miközben Katát néztem, húzogatni kezdtem. Azonban olyannyira hatása alá kerültem a látványnak, hogy ez már nem volt elég: ellenállhatatlan vágyat éreztem arra, hogy hozzáérjek, hogy beleharapjak, hogy végre a magamévá tegyem ezt az átlátszó hálóinges, basznivaló kis tündért.
Odamentem az ablakhoz és mellé álltam. Lazán, vidáman bekapcsolódtam a beszélgetésbe a kertben lévőkkel. Eközben kezem, mintegy véletlenül, hozzáért Kata combjához. Ő nem foglalkozott ezzel. Aztán egyszer csak benyúltam a hálóinge alá és rátettem a kezemet a fenekére és simogatni, markolászni kezdtem. Ekkor megrázkódott, odébb húzódott, de mivel a gyerekei folyamatosan beszéltek hozzá, kifelé kénytelen volt úgy tenni, mintha nem történt volna semmi. Odakintről nem láthatták, hogy az ablak alatt simogatom, markolászom Kata fenekét. Fantasztikus teste volt, kemény, ruganyos volt a bőre, isteni volt hozzáérni, a szerszámom már kőkeményen, bevetésre készen ágaskodott. A legizgatóbb azonban az volt az egészben, hogy a férje, a gyerekei és a feleségem előtt fogdostam a menyemet, akik azonban ebből semmit nem vehettek észre…
Mennyi ideig tartott mindez? Nem tudom, talán két percig, talán öt percig? Iszonyúan kívántam Katát, teljesen elszállt az agyam, legszívesebben rálöktem volna az ágyra és azonnal, keményen megbasztam volna. Ő folyamatosan próbált odébb húzódni, de nem engedtem: kezem szünet nélkül a hálóinge alatt „dolgozott”, a fenekét, a combjait markolásztam, s időnként hátulról benyúltam a lábai közé is. Neki pedig, szegénynek, úgy kellett tennie, mintha nem történne semmi, hiszen egymás mellett állva mindketten mosolyogva beszélgettünk a kertben lévőkkel. Kezem eközben egyre gyakrabban kalandozott a combjai közé, míg végül a bugyijába benyúlva hátulról finoman simogatni kezdtem a punciját. Ekkor azt hittem, szétrobbanok: éreztem selymes puha szőrét és finom, nedves szeméremajkait. Tudtam, hogy most már nincs megállás: ha törik, ha szakad, meg fogom dugni, magamévá fogom tenni, szét fogom kefélni ezt az édes kis nunikát!
Ekkor leguggoltam és bebújtam a lábai közé. Odakintről persze mindezt nem láthatták. Lehúztam a kis csipkebugyiját a bokájáig, s ahogy fejem a puncijához ért, azonnal megéreztem az illatát, mely valósággal megőrjített. Két kezemmel erősen megmarkoltam a fenekét és a fejemet a lába közé fúrva belenyaltam a gyönyör nedvvel teli táljába. Kata lenyúlt és próbálta eltolni a fejemet a pinájáról, de én keményen fogtam a fenekét és nem engedtem az erőszaknak. Mohón, vadul lefetyeltem lyukának édes nedvét és olyan mélyen toltam be a nyelvemet, amilyen mélyen csak tudtam. Közben próbáltam szétfeszíteni a lábait, de nem engedte, minden erejével megpróbálta összezárni őket. Így harcoltunk egymással, miközben a fiam, a feleségem és a gyerekek csak néhány méterre voltak tőlünk, az ablak másik oldalán, és nem láthatták, hogy mi folyik az ablak alatt. Egyszer csak hallottam, hogy a feleségem megkérdezi Katától, hogy mit csinál az apósa. „Azt mondta, hogy felöltözik és ő is kimegy.” – felelte Kata, s érezhetően nehezére esett hétköznapi hangon megszólalni.
Eközben én megállás nélkül nyaltam az édes, zamatos, nedvedző pinát. A nyelvemet a szeméremajkaihoz szorítva néhányszor jó erősen végignyaltam alulról felfelé, majd pedig kezemmel finoman kitágítottam a barlang nyílását és amennyire csak tudtam, betoltam a nyelvemet. Kata eközben folyamatosan próbálta ellökni a fejemet én pedig időnként a lábait próbáltam meg szétfeszíteni, hogy jobban hozzáférjek a pinájához, de egyikünk sem járt sikerrel. Ez a küzdelem aztán egészen addig tartott, amíg a csiklója nyalogatása közben ujjamat oda nem tettem a vaginájához. Ekkor – tudatosan, vagy ösztönösen: ki tudja – terpeszbe állt, én pedig ezt kihasználva azonnal belé dugtam az ujjamat és miközben nyaltam, ujjazni kezdtem a punciját. Azt hiszem, ekkor adta meg magát, ekkor értette meg, hogy ennek most meg kell történnie: meg fogja baszni az apósa. Egyszer csak azt éreztem, hogy a kezével megfogja a fejemet, de már nem ellökni próbálta, hanem odaszorította a puncijához. „Most már az enyém vagy!”- gondoltam örömmel és még erősebben, még szenvedélyesebben nyaltam, szívogattam a csiklóját, miközben ujjam megállás nélkül ki-be járt a nedves barlangban.
Aztán egyszer csak Kata becsukta az ablakot, elhúzta a függönyt és azt mondta kéjes, elhaló hangon:
– Ugyanolyan perverz állat vagy, mint a fiad! Hogy gondolod ezt? A fiad a férjem! És te is házas vagy! Visszaélsz azzal, hogy nem csinálhatok botrányt a család előtt!
– Te minden férfit megőrjítesz! Fantasztikus nő vagy! – feleltem. Azóta vágyom rád, mióta először láttalak. Kérlek, csak most az egyszer légy az enyém!
– Undorító, amit csinálunk, de most már be kell fejezned, amit elkezdtél, mert nagyon felizgattál.
– Az minden vágyam. – feleltem.
Kata ekkor kilépett a bugyijából, odament az éjjeliszekrényhez és kivett belőle egy óvszert.
– Már tudom, hogy kitől örökölte Péter a hatalmas szerszámát. – mondta, miközben felhúzta a gumit a farkamra. Amikor ezzel végzett, megfordult és a lábait terpeszbe téve, a fenekét pedig kipucsítva nekidőlt az ablakpárkánynak, jelezve, hogy dugjam meg. Én azonban nem tudtam megállni, hogy még mielőtt belé hatolok, ne fúrjam bele a fejemet csodás, gömbölyű popsijába és ne élvezkedjek egy kicsit a számmal ebben a pózban is. Leültem hát az ágy szélére,a combjait megfogva, benyomtam fejemet a farpofái közé és nyaltam-faltam mindent, amit értem, közben élvezettel szívtam be az erős pinaszagot. Szinte magamból kikelve habzsoltam a punciját és a fenekét, ő pedig elkezdett kéjesen sóhajtozni, csípője pedig ütemes mozgásba kezdett.
– Nyomd nekem erősen a fenekedet! – kértem.
– Nincs sok időnk, bármikor bejöhetnek. – suttogta elhaló hangon. Szerintem állj neki.
– Minek? – kérdeztem kajánul.
– Hogyhogy minek? Tudod te azt jól.
– Persze, hogy tudom, de azt akarom, hogy kimondd. – feleltem.
– A dugásnak. A kefélésnek. A baszásnak. – felelte kéjes hangon. Most jó?
– Igen. Nagyon jó. És kérésed parancs, úrnőm. Máris megbaszlak. – feleltem.
Felálltam, megfogtam a farkam és lassan, finoman tövig betoltam Kata puncijába. A behatolás hatására halkan felnyögött és még jobban hátratolta a fenekét.
– Ah…ez még nagyobb, mint a fiadé! Finoman…kérlek…így….ez az….még….még.
– Jó így?
– Igen…felelte. Nagyon jó. Imádom hátulról.
– Finoman csináljam?
– Ah…igen…finoman…ah…ez az….szuper…még…még…- suttogta elhaló hangon.
Egy ideig kérésének megfelelően lassan, finoman járattam a farkamat a puncijában, miközben kezeimmel hol a melleit, hol pedig a fenekét markolásztam. Időnként rá is csaptam egyet-egyet a popsijára. Isteni, kemény, rugalmas mellei voltak, élvezettel markoltam, gyúrtam őket, miközben hátulról pumpáltam a punciját.
– Most már … csinálhatod … durvábban is. – suttogta egyszer csak Kata.
– Szereted, ha keményen dugnak?
– Igen…szeretem…ha már nedves vagyok….főleg így, hátulról…imádom…ah…ah…csináld úgy…ah…ah….- felelte halk, kéjes nyögések közepette.
– Jó, akkor mos keményen foglak baszni. – feleltem és úgy is tettem. A húsába belemarkolva erősen megfogtam két oldalt a fenekénél és kemény, határozott csípőmozdulatokkal löktem be a farkamat a pinájába.
– Így gondoltad, kis ribancom? – kérdeztem.
– Igen…ah…ah…még…még…keményebben…ah…ah…imádom így….-suttogta.
– Akkor kérj meg, hogy még keményebben basszalak! – mondtam.
– Ez izgat? – Kérdezte.
– Igen.
– Bassz….keményebben…kérlek…ah…ah – felelte.
– Ahogy akarod, szépségem! Nem is gondoltam, hogy ilyen perverz kis szuka vagy! – feleltem és még jobban fokoztam a tempót. Olyan erővel küldtem be a farkamat a pinájába, hogy a herezacskóm minden lökésnél hangos csattanással ütődött a testéhez. Időnként pedig egy jókorát csaptam a seggére.
– Ah…ez az….így jó…szuper…ah…ah….csináld még…imádom így…jobban baszol, mint a fiad! Bassz!…Bassz! – suttogta Kata elhaló hangon.
Engem persze nem kellett biztatni: hol a húsába markolva, hol a melleit megmarkolva szünet nélkül pumpáltam hátulról a pináját olyan erővel, ahogy csak tudtam. Bármikor el tudtam volna élvezni, de mindenképpen azt akartam, hogy neki is legyen orgazmusa, hogy elégedett legyen velem és máskor is megbaszhassam. Ezért aztán mindig lassítottam, valahányszor már közel éreztem az orgazmust.
– Mindjárt…elélvezek…- súgta.
– Akkor fordulj meg! Szeretném látni az édes kis arcodat, amikor elélvezel! – mondtam neki.
– Jó, de akkor nézd, hogy nem jön-e be senki. – súgta.
– Persze, hogy figyelek. – feleltem.
Kata megfordult, szembe állt velem, nekidőlt az ablakpárkánynak és az egyik lábát feltette az ágy szélére. Magamhoz húztam és habozás nélkül betoltam a dálómat a pinájába. Egyik kezemmel megmarkoltam a combját, a másikkal pedig a fenekét. Testünk egy ütemre mozgott, s közben farkam megállás nélkül járt ki-be a puncijában. Meg akartam csókolni, de elhúzta a száját.
– Ne! Érzem a szagát. – mondta.
Sebaj, ha már megcsókolni nem engedte magát, a gyönyörű, asszonyos, nagy melleivel vigasztaltam magam: a hálóingét lehúztam a mellei alá és nyalni, szívni, harapdálni kezdtem őket.
– Micsoda mellek! Egyszerűen megőrülök tőled! Soha életemben nem basztam még ilyen nőt, mint te! – súgtam neki. Órákig tudnálak baszni Örjítő vagy!
– Ah…ah…igen…még…csókold a melleimet…még…ah…ah…nyald is őket..így….igen…ah….ah…még…még – súgta Kata.
– Szereted, ha a melleidet csókolgatják? – kérdeztem.
– Imádom…kapd be a bimbóimat és szívogasd…ez az…még…isteni….nyald is őket…még…még…ah…ah….igen…még…most vedd a szádba az egész mellemet….ez az…istenem, de jó…- súgta kéjes, elhaló hangon. Mindenki kint van az udvaron? Látod őket?
– Persze, hogy látom őket, figyelek, ne aggódj.
– Akkor jó, mert már közel vagyok…ez az…nagyon jó…szívd a bimbóimat, az totál felizgat.
– Te pedig kérj, hogy basszalak, szépségem! – súgtam bele a fülébe.
– Bassz…bassz…bassz…- suttogta elhaló hangon minden újabb döfésre.
A kemény, húsos, bársonyos combját markolászva és a melleit csócsálva szünet nélkül döfködtem alulról. Kata pedig egyik kezével a melléhez szorította a fejemet, a másikkal pedig a fenekemet fogva diktálta a baszás ritmusát, s közben kérésemnek eleget tévő folyamatosan kérte, hogy basszam. Éreztem, hogy már nem kell sok neki, ezért még vadabbul nyalogattam a mellbimbóit és még erősebben küldtem be a dákómat a vaginájába.
– Ah…ah…igen…még…még…mindjárt jövök…bassz…bassz…még…még…ah…most…élvezek…aaaaaaaaaaaaah…aaaaaaaaaaaaah…aaaaaaaaaaaah…aaaaaaaaaaaaaaah
Kata teste görcsösen megrándult, mindkét kezével magához húzott, én pedig egyik kezemet a szája elé tettem, nehogy odakint meghallják orgazmusának kéjes sikolyait, a másikkal pedig a derekánál tartottam. Miközben elélvezett, az arcát néztem közvetlen közelről, azt az édes kis arcát és a gyönyörű, hatalmas barna szemeit. Mióta vágytam már arra, hogy lássam a szemeit orgazmus közben és halljam a kéjes sikolyait! A teste többször is megvonaglott, hosszan, legalább fél percen át élvezett, én pedig – mintegy kegyelemdöfésként – még az orgazmusa közben is beküldtem néhány kemény döfést neki.
– A seggedre szeretném kiverni, kis kurvám. – mondtam neki, miután teste végre megnyugodott az orgazmus után.
– Ne, azt inkább ne, bármikor bejöhetnek és nem biztos, hogy el tudok menni zuhanyozni. Csináljuk úgy, hogy semmi nyom ne maradjon utánunk. – felelte.
– Éspedig? – kérdeztem, de Kata nem válaszolt, csak rám nézett mosolyogva, adott egy puszit az arcomra és leguggolt elém.
– Nézd, hogy nem jönnek-e be! – mondta és lehúzta a farkamról az óvszert.
„De hisz most le fog szopni!” gondoltam magamban. Ebben még csak reménykedni sem mertem. „De akkor mit jelent az, hogy nem marad semmi nyom utánunk? Le fogja nyelni? Tényleg le fogja nyelni? De hisz ezt még senki nem tette meg velem! És éppen ő lesz az első? Ezt el sem merem hinni!”
Mire mindezt végiggondoltam, a farkam már Kata szájában volt. Finoman, lágyan szopta, közben a nyelvével is simogatta a szájában. Fantasztikus érzés volt, tudtam, hogy nem kell sok, hogy én is elélvezzek.
– Nézz rám, kérlek, miközben szopod a faszom! Izgat, ha a szemembe nézel. – mondtam neki.
– Te tényleg perverz vagy! – felelte és rám csüggesztette a nagy barna szemeit.
– Te mondod? Te kis szopógép!
– Szeretek szopni. És szeretem a spermát is.- felelte Kata.
– És még én vagyok a perverz, mi? Tudja a fiam, hogy egy perverz kis szuka a felesége? Ez az, szopd le jól a faszom, kis kurvám! Szopjál le, tele fogom spriccelni a szádat, ez az, így, nagyon jól csinálod, rohadtul irigylem a fiamat. Őt is gyakran leszopod?
– Persze. Amikor csak kéri.
– A mázlista.
– Sok van még? Bármikor bejöhetnek? – kérdezte Kata, miközben a kezével verte a farkam.
– Nem, csak annyira jól csinálod, hogy nem akarok még elélvezni. Szándékosan tartom vissza.
– Basszus, ne legyél hülye! Most nincs idő a hosszú élvezkedésre. Spriccelj bele a számba, különben itt hagylak így, ahogy vagy.
– Jó, de csak ha megígéred, hogy máskor hosszabban élvezhetem a fuvola-tudományodat.
– Rendben, megígérem.
– Na jó, akkor mindjárt beleélvezek abban az édes kis szádba. Nézz rám, úgy még gyorsabban fog menni!
Most már nem tartottam vissza magam. Két kézzel gyengéden megfogtam Kata fejét és úgy dugtam a száját. Ő eközben végig a szemembe nézett édes, csábító, faszállító tekintettel. Közeledett az orgazmus pillanata, egyre erősebb csípőmozdulatokkal toltam be a dákómat Kata szájába.
– Mindjárt jövök. – mondtam.
Kata erre még jobban, szinte tövig bekapta a farkam és kezével megmarkolta a herezacskómat. Még néhány lökést beküldtem, majd elérkeztem a csúcsra.
– Most jövök. Igen…igen…ah….aaaaaaaah…….aaaaaaaaaaaah….aaaaaaaaaaaah!- testem megvonaglott és legalább négy-öt kiadósat spricceltem bele a szájába, szegény alig bírta nyelni a spermát. De lenyelte, mégpedig az utolsó csöppig. Egy csepp sem ment mellé. Sőt, utána a nyelvével még meg gondosan is tisztította a farkamat.
– Köszi. – mondtam neki, miközben magunkra húztuk a ruháinkat. Egy régi, nagy álmom teljesült ma reggel. És új oldaladról ismertelek meg. Nem gondoltam volna rólad, hogy ilyen kis perverz szuka vagy.
– Én viszont sejtettem rólad, hogy ilyen vagy. És persze azt is, hogy kívánsz. Egyébként rohadt izgató volt. – felelte mosolyogva. Nagyon jól kefélsz. Értesz a nőkhöz, akárcsak a fiad.
– Ugye tudod, hogy be fogom váltani az ígéretedet, kis szopógép?
– Afelől nincs kétségem. – válaszolt kacér mosollyal.
Hát, így történt, kedveseim. Így baszott meg először az apósom. Először, de nem utoljára. Azon a reggelen szeretők lettünk, legalábbis szexuális értelemben.