Anális kalandok Nikivel


Még az általános iskolában volt egy nagy szerelmem. Nikinek hívták. Nagyon szerettem, de akkor még túl éretlen voltam ahhoz, hogy kezdeményezzek.


Még az általános iskolában volt egy nagy szerelmem. Nikinek hívták. Nagyon szerettem, de akkor még túl éretlen voltam ahhoz, hogy kezdeményezzek. Akkor még ő se volt „kifejlödve”, de már így is nagyon tetszett. Na de hiába minden, én őt sosem érdekeltem, mert az egyik osztálytársamba volt belezúgva. Mikor elballagtam általánosból, nagyon sokáig rá gondoltam, hogy sosem láthatom újra, meg ilyesmik, de egy idő után belenyugodtam, és lemondtam róla.
Egy nap viszont felhívott egyik nagy haverom az általánosból, hogy jó lenne összejönni egy bulira. Na persze, hogy rögtön igent mondtam, és reménykedtem, hogy Niki is ott lesz. Egy hét múlva volt a buli. Már nagyon vártam. Mikor eljött a „NAGY NAP”, mindenre gondosan készültem, annak reményében, hogy lesz valami. Este hétkor volt a buli. Mikor odaértem, már ott volt két haverom, két csaj és természetesen a házigazda. Ekkor elkezdett rajtam uralkodni a félelem, hogy hülye voltam, hogy reménykedtem. De mielött teljesen kétségbe estem volna, megjelent álmaim nője. Nagyon meglepödtem a látványtól. Az elmúlt 3 év alatt kész bombázó lett belőle. Gyönyörű melle és fantasztikus segge volt.
Egy szűk felső és miniszoknya volt rajta. Az első program szalonnasütés volt. Ő mellettem ült. Nagyon jó illata volt, ettöl rögtön megmerevedett a dákóm. Beszédbe elegyedtünk, hogy-hogy van, hogy megy a tanulás, van e barátja. Szerencsére nem volt. Nagyon örültem a hírnek. Már kezdtünk össze melegedni. Ezután bementünk és miközben ettünk, elkezdtem vele szemezni, ő is benne volt ebben. Már nagyon gerjedtem rá. 11 körül elkezdödött az igazi buli. Zene, tánc, egy kis italozás és már tényleg nagyon kész voltam töle. Kértem a haveromat, hogy tegyen be valami lassút. Mikor meghallottam a gyönyörű dallamot, felkértem. Ő nagy örömmel elfogadta. Mikor vége lett a számnak, a sötétben vad csókolózásba kezdtünk és mondtam neki, hogy vonuljunk vissza, és ott folytassuk, ne zavarjanak a többiek. Erre vágytam négy éve és egész este. Elmentünk egy szobába.
Elkezdtem vetköztetni, elöször a pólóját vettem le és simogattam a mellét. Ő is elkezdett vetköztetni. Ekkor a dákóm majdnem kiszakította nadrágomat. Mikor megszabadítottam szoknyájától, meglepett, hogy egy szál bugyi sem volt rajta, így rögtön elövillant gyönyörű puncija. Már egy kicsit nedves volt. Ismét csókolóztunk. Ő a nadrágomhoz nyúlt, és megérintette meredező dákeszom. Lefektetett egy ágyra és levette rólam a maradék ruhámat. Most már mindketten meztelenek voltunk. Ekkor óvatosan elkezdte izgatni vörös makkomat. Én is a puncija felé hajoltam és elkezdtem kinyalni. Nagyon jó ízű nedü jött belőle.
Fél perc sem kellett, a szájába élveztem. Őt ez nem nagyon lepte meg, mindet lenyelte. Én pedig széthúztam szeméremajkait, és csiklóját izgattam, ő is nemsokára elélvezett. Nem kellett sok, megint kész voltam mindenre. Ő elkezdett rajtam lovagolni. Már nagyon könnyen bele tudtam hatolni. Néha egész a méhéig, ekkor óriásiakat sikoltott. Utána mögé kerültem és belehatoltam segglyukába. Nemsokára ismét elélveztem, rá a hátára. Utána még csókolóztunk és elmentünk zuhanyozni. Még ott is izgattam egy kicsit. Ő is elélvezett még egyszer. Legalább fél órát álltunk a zuhany alatt és csókolóztunk. Mikor lementünk bulizni tovább, mindenki arcán mosolyt láttunk. Nem tudtuk mi van, de utána elmondták, hogy ök akarták ezt a bulit, hogy összejöjjünk.
Legnagyobb örömömre azóta is együtt vagyunk. Így teljesült életem legnagyobb álma.