Hogyan basztam meg a kémiatanárnőmet


Igaz történet arról, hogy hogyan basztam meg a kémiatanárnőmet, óvszer nélküli vad szexben. Azóta is csináljuk rendszeresen és azt hiszem hogy szeretem őt.

Sziasztok! Amit, most elmesélek az egy igaz történet, tavaly májusban történt. Akkor voltam 15 éves, azóta már betöltöttem a 16-ot is. Utáltam a kémiát. Nem értettem semmit, a tanár pedig rosszul tanította. Az egyetlen jó dolog az volt hogy bámulhattam a tanárnőt. Max. 30 éves, vékony, magas, hosszú, fekete hajú és csodaszép nő. Nem hordott kihívó ruhákat, de a melle pulcsin keresztül is látszott.Nagyon kellett az 5-ös kémiából év végén. Így, hogy az ötösért mentem, jártam délutánonként korrepetálásra a termébe. Egyedül voltam ott egészen egy hónapig, senki más nem járt oda. A legutolsó korrepetáláson, májusban igen meleg volt, ezért a tanárnő is csak egy pólóban volt, és csőfarmerban, amitől nagyon beindultam, és rögtön állni kezdett a farkam. Amíg ő magyarázott nekem, én őt bámultam folyamatosan. Sajnos ezt észrevette, és rá is kérdezett, hogy hogy merem megbámulni, ő egy felnőtt nő. Én elnézést kértem tőle, és mondtam neki, hogy azért bámulom, mert nagyon tetszik nekem. Erre meglepődött, majd elmosolyodott, és odahívott magához. -Na és mi tetszik rajtam? -kérdezte a tanárnő. Én elkezdtem sorolni, hogy az arca, a,haja, a keze és a többi, de folyamatosan a mellét bámultam. Erre ő megkérdezte hogy tetszik-e nekem a melle. Én csak bólogattam, mire azt mondta hogy fogjam meg. Nekem leesett az állam és azt kérdeztem hogy tényleg? Mire odarakta a kezemet a melleihez. Nem voltak nagyon nagyok, de a tenyeremben nem fértek el. Hirtelen megszólalt:- Nekem pedig nagyon tetszik a farkad. Szóval észrevette, mondtam magamban. Kihúzta a farkam a nadrágomból, amire elszégyeltem magam. Nem voltam túl idős, ezért csak 15cm volt, de nagyon vastag, aminek látszólag örült a tanárnő.

Elkezdte nyalogatni a heréimet, majd szépen, lassan el kezdett szopni. Jó sok nyálat használt, konkrétan le is köpte a makkom, de örültem neki nagyon, biztos valamilyen nyál fétisem van. Már majdnem elmentem, amikor szóltam neki hogy én jövök. Felállt mellém, én pedig a fenekét megmarkoltam, és felültettem a tanári asztalra. Levettem a pólóját, és melltartón keresztül kezdtem el fogdosni, majd attól is megszabadítottam, és elkezdtem gyúrni a melleit, majd a fejemet közéjük dugtam, és nyalogattam őket, meg a bimbókat is. A csőfarmert maga vette le mert túl szoros volt, és én utána folytattam a fekete csipkés bugyijával. A lábfejét kezdtem el csókolgatni, majd haladtam befelé a hosszú combján, míg el nem érkeztem a mennyországig. A tanárnő puncija teljesen szőrtelen, rózsaszín, és már lucskos volt, amikor el kezdtem nyalni, Úgy nyaltam ahogy tudtam, ahogy a pornófilmekből tanultam, szürcsöltem, szívtam a nedvét. Végül megtaláltam a csiklóját. Eddig csak nyögdécselt, de amint azt elkezdtem nyalni, sikongatott, majd jött egy nagy rántás, és elélvezett. Ott rángatózott a tanári asztalon, én azonban még nem mentem el, úgyhogy, letérdepeltettem és a mellei közé raktam a farkam. Mondtam hogy nem hatalmasak, de vannak akkorák, hogy régi vágyam, a mellszex bekövetkezhessen. A melle között mentem el, az egész az arcán landolt. Egy kis pihenés után újra szopni kezdte a lankadt farkam, és miután pár perc alatt újra állt, annyit kérdezett:-Ez neked az első? Mondtam neki hogy igen, és erre felállt újra és nekitámaszkodott az asztalnak, és azt mondta hogy dugjam meg úgy, ahogy csak tudom. Megkérdeztem hogy nem kéne-e óvszer, de erre csak ennyit mondott: -Ez neked az első, élvezzed csak. Na, dugd be a faszod a lucskos pinámba, ha ötöst akarsz! -Mondta kéjesen, én pedig nem ellenkeztem. Szépen lassan kezdtem el betolni neki, majd amikor bent voltam, el kezdtem lassú ütemben ki-be tolni. Erre sikított hogy gyorsabban csináljam, bazdmeg és én minden erőmet beleadtam, de az élvezés előtt mondtam hogy várjon. Mondtam neki hogy térdeljen fel az asztalra, és amikor háttal volt nekem, kinyaltam megint, ezúttal a seggét is. Majd, minden mindegy alapon a popsijába toltam a forró makkom amitől megremegett, mintha meglepődött volna, de hagyta magát. Tudtam hogy fáj neki, de ő élvezte, így folytattam. Majd azt is meguntam így jöhetett a kutya, végül a kedvencem, amiben el akartam menni, a lovagló. Nem volt nagy, de formás feneke volt és miközben meglovagolt, én két kezemmel markolásztam a seggét, és a melleit felváltva szoptam. Elérkezett a várva várt pillanat, amikor éreztem hogy ő elment, nekem is végem volt, így telelőttem a pináját, de nem bánta. Miután végeztünk, összetoltuk a padokat, és azon szeretkeztünk, 10 percig csak csókolóztunk, mélyre dugva nyelvünket, majd pihentünk, és elaludtunk ott, én alul, ő pedig rajtam, mindketten meztelenül. Ez nyolcadik végén, kb. fél éve volt, és már nem tanít, de ő lett a barátnőm, így bármikor azt mondom a szüleimnek, hogy megyek bulizni, igazából hozzá megyek át.