Szerető (ribanc) lettem


Sosem gondoltam volna, hogy egyszer szerető leszek, de amikor Pestre költöztem sok minden megváltozott. Kellet a férfi, így szeretővé lettem.

Volt egy idöszak amikor nem volt senkim ,nem kötödtem semmihez , és úgy döntöttem aki mer az nyer , felköltöztem Pestre Nagymamám házába , mivel ö vidéken volt az unokahugomnál segíteni ,mert ekkor született picibabája,megkért ha úgyis Pesten akarok élni egy darabig költözzek be hozzá mert ö jól érzi magát vidéken és egész tél elejéig ott marad és addig sem lesz a lakás felügyelet nélkül ,ráadásul karban tartom ,söt nem kell a unokahugom férjének felmászkálni vidékröl hetente ellenörizni a lakást.Hát beköltöztem ….Barátnöm segítségével elhelyezkedtem egy kft.-nél ,megismertem a kollegákat mindenki szívélyesen fogadott, fönököm egy nagyon jó kiállású uriember volt aki büszke volt elért sikereire az üzleti életben , és még büszkébb hogy boldog házasságban élt kis feleségével ,alig fél éve volt az esküvöjük…komoly pasi volt de nagyon kedves ..sokat maradtam mellette estefelé is ha úgy kívánta meg a munka , föként ha volt határidös feladat… nyár volt meleg , és én az irodámban ülve , rövidke szoknyámban egy pohár hideg teával bámultam ki az ablakon ,azon gondolkodtam milyen jól tettem hogy eljöttem vidékröl ,épp ideje volt hogy változtassak kicsit az életemen …csak egy férfi hiányzott az életemböl ,mert hónapok óta nem sexeltem ,max a masztik esténként ,de hát az nem ugyanaz…a vibrátor nem simogat meg ,nem lehet vele csókolózni…elrévedtem ,mikor halk neszezésre lettem figyelmes, felnéztem és a fönököm bámult rám mosolyogva ,észre sem vettem hogy a kezem a lábam közt matatott ,lassan simogattam magam a nagy gondolkodásban ,észre sem vettem halk kopogását , s mivel nem hallott választ bejött az irodámba ….ilyedtemben felugrottam és leöntöttem magam a teámmal ami annyira hideg volt hogy felsikoltottam ,és egy hirtelen mozdulattal kigomboltam a bluzom ,ekkor döbbentem rá hogy a fönököm meredt szemekkel bámulja a melleimet ,a meltartóm falatnyi anyagán keresztül ..köhécselt egyet , majd felkapta a blézerem és odalépve hozzám ráterítette a vállamra ..végigsimitott a vállamon,lecsúszott a keze a kezeimen ,és én tehetetlenül bámultam rá ,miközben elengedtem a blúzom és az lassan a földre csúszott ,felnéztem és a tekintete felizzott a vágytól..megnedvesítettem nyelvemmel kiszáradt ajkaim ..felnyögött és lecsapott vadul az ajkamra …csókolt és közben megmarkolta fenekem és magához húzott ,én elöbbi erotikus gondolat menetem hatására ,s föként mert éreztem merev férfiasságát csípömhöz dörgölözni elernyedve simultam karjaiba és finoman viszonoztam a csókját ,mikor megérezte milyen késségesen simulok hozzá , még vadabbul csókolt szabályosan marcangolta a számat ,kezével belemarkolt a hajamba és fejem hátrafeszítve csókokkal halmozta el nyakam vállgödrömet ,majd egy hirtelen mozdulattal lerántotta rólam a melltartót elöl ,kissé recsegett az anyag de ez egyikünket sem érdekelte igazán ,és már birtokba is vette ágaskodó bimbóimat,keze markolta a fenekemet ,még mindig testéhez préselte alsó testemet ,és félig az asztalra döntve csókolta végig melleim pocakom ,egy laza mozdulattal fenekem alá nyúlt és derekára emelt ,vadul csókolóztunk mikot odabotorkált irodám ajtajához és ráfordította a zárat ,aztán fél térdre ereszkedett és hanyatt fekteve a földön csókolta testem tovább ,lihegtem a gyönyörtöl hogy ez a pasi engem akar ,végig simitott combom belsö felén és feltolta kis szoknyámat a derekamra ..puncim csak egy apró csipkedarab fedte ,követelödzöen furta fejét combjaim közé és csapott le forró ajkával nedves puncimra ..nem aprózta el ,határozottan cselekedett tudta mit akar …harabdálta csókolta fogaival marcangolta forró puncim ,bugyim egy erös mozdulattal letépte ne legyen utba és egy határozott mozdulattal a nyelvét betolta forró szeméremajkaim közé ,felnyögtem ,és megrázkódtam olyan erövel tört rám az élvezni vágyás ,
-Ahh igen csináld akarom ,ahh vadabbul kérlek tépj szét ..édes ….ö egyre gyorsabb és gyorsabb ütemet diktált nyelvével ,és kutató ujjai mikor rátaláltak barlangom bejáratára gyorsan utat törtek maguknak hüvelyembe hatolva csiklómat dörzsölgetve , ütemesen ujjazott , és közben fölém hajolt és megcsókolt vadul harapot mart ,igy még senki nem szeretett .. egyre hevesebben ziháltam keze ostroma alatt ,és örületesen nagyot élveztem ,beleremegett egész testem ….alig érzékeltem a külvilágot ,mikor ránéztem tekintete nyugodt volt és egyben zabolátlan is ,zihálva vette a levegöt , és feküdt mellettem a szönyegen, és nézett ..lassan simogatta a melleimet ,a pocakom …
-Gyönyörü vagy ,és bocsáss meg nem tudom hogy történhetett , én annyira furán érzem magam ,pedig tudnod kell szeretem a nejem , és ,,, zavartan néztem rá … fél éve nös és boldog ,igy elcsavartam volna a fejét? …
-Bocsáss meg az én hibám ,én nem akartalak ilyen helyzetbe hozni ,én ,, dadogtam és nagyon hülyén éreztem magam ..feltápászkodtunk rendbe szedtük magunkat ,és elmenöben még visszafordult ,ráhajolt ajkamra és lágy gyengéd csókot nyomott rá ….
-Ne haragudj …..bünbánó arcát látva el tudtam volna bögni magam ….tudatosodott bennem hogy annyira hiányom volt hogy odadobtam magam egy ,vadidegen, pasinak és nem kellettem neki …kudarc érzése vett rajtam eröt ….hetek teltek el ,alig láttam fönököm ,este munkaidö vége után azonnal haza siettem ,nem túlóráztam ,mondjuk nem is várták el tölem …Egy nap délután felé járt már az idö ,mikor halk koppanás után fönököm lépett be irodámba …hozzám lépett és intett maradjak csak ülve..én csendben figyeltem ahogy fel alá járkál ,piciny irodámban mint valami ketrecbe zárt nagyvad ,valami olyanról magyarázott hogy az ö pozíciójában szerepet kell játszania a józan gondolkodásnak a határozottságnak ,az önfegyelemnek , a megbízhatóságnak…bla bla bla felnéztem rá és csak ennyit mondtam….
-Szóval mikor találkozunk ,ezt akarod nem ?….erre csak megált elöttem fura tekintettel rám nézett és felrántott a székemröl ,magához húzott és közölte igen az eszét veszti a vágytól akárhányszor csak meglát ,ös szereti a nejét de találkoznunk kell !!!…..beleeggyezöleg bólintottam , s ö sietve távozott , majd fél perc mulva felhívott az irodájából……
Estére beszéltük meg a találkozót. Siettem, hogy minél több idöt együtt tudjunk tölteni. Nem gondoltam semmire, hogy mi fog történni, csak látni akartam, beszélgetni vele.
A villamoson ellenöriztem a sminkemet, a ruhámat, és egy megállóval a vége elött felhívtam, hogy mindjárt ott vagyok, jöjjön ki elém. Megérkeztem, leszálltam a villamosról. Megláttam öt. Izgalom lett rajtam úrrá, éreztem, hogy valami jó dolog vár rám. Két puszi és egymás mellett mentünk tovább úgy, hogy nem értünk egymáshoz.
– Jól meggondoltad? – kérdezte.
– Ha meggondoltam volna, itt lennék? És te?
– Itt lennék, ha nem? – volt a válasz.
Aztán beléptünk a kapun az elötérbe. Körbejártuk a helyiséget, végül kikötöttünk az ö irodájában , kb háromszor belefért volna az enyém… Magához húzott, megcsókolt. A szívem gyorsabban vert, melegem lett.Kézen fogott, és a tárgyalóba vezetett, ahol sötét volt, csak a szomszéd irodából szürödött be némi fény. Nagy asztal, sok szék körben, az asztalon egy szönyeg!? Átölelt, szorosan, és újra megcsókolt, éreztem, hogy már nagyon kíván engem. Hozzádörzsöltem az ágyékomat, felnyögött… Félig az asztalra ültetett, simogatott, közben egy percre sem hagytuk abba a csókolózást. Néha tettem egy kis kitéröt a nyaka felé, végigcsókoltam, finoman harapdáltam. Belopóztam az inge alá, kigombolgattam a az apró gombokat, ami izgalomtól remegö kézzel nem volt egyszerü. Végre megsimogathattam a hátát, a gerince melletti izmokat cirógattam, a derekát karmolásztam Ö sem tétlenkedett, lehúzta a cipzárt a felsömön, és lelopta a melltartómat.Mire magamhoz tértem, már a melleimet csókolta. Hirtelen a szoknyám derekához kapott, kicsatolta az övemet, és lerángatta rólam. Meglepödött a necc combfix láttán, de tetszett neki a meglepetés. Ott álltam elötte egy szál tangában combfixben, tüsarkúban. Most rajtam volt a sor, lesimogattam válláról az inget, végigcsókoltam cirógattam a mellkasát, kemény mellbimbóit nyalogattam, szívogattam. Lélegzete kapkodó lett, nadrágja egyre jobban domborodott. Elé térdeltem és simogattam farmeron keresztül, majd kibontottam az övet (kis segítséggel) és a nadrágot is letoltam róla. Szexi tapadós boxer volt rajta, így még jobban megnézhettem magamnak. Biztató dombormüvel találtam szembe magam. A ruhán keresztül végigsimogattam az arcommal.Már nagyon felizgulhatott, mert átütött a nacin pár vágycsepp. Lenyalogattam, nagyon finom volt. Neki is tetszett, mert beletúrt a hajamba és magához húzott. Kicsit kínoztam még, combja belsö felét, kemény fenekét simogattam, nyelvem becsusszant remegö combjai közé, ott is megkóstoltam a börét. Végigsimítottam a mellkasán és lehúztam a boxert. Elém pattant vágyaim tárgya. Nagyon szép volt, és szinte kért hogy csókoljam meg. Kinyújtott nyelvvel ízleltem meg, végig a szárán, majd vissza a végéig, lenyaltam a nedveit és vissza a tövéig. Mikor már jó nedves volt, bekaptam, amíg csak tudtam és közben az arcát figyeltem. Nyitott szájjal lihegett simogatta a hajamat én meg próbáltam még több örömöt okozni neki a számmal. Szívogattam, nyalogattam és közben az arcát figyeltem, hogy mennyire élvezi. Hirtelen eltolt magától, lecibálta a tangát rólam és az asztalra ültetett. Széttárt combjaim közé térdelt és nyalogatni kezdett végig, fel-le, majd a legérzékenyebb pontomon megállapodott, szopogatta, szívogatta én meg csak élveztem és ömlöttek a nedveim. Nem tudom meddig tartott, de a végén már könyörögtem, hogy elég, mert belehalok…

Lecsúsztam az asztalról, elé térdeltem és tovább folytattam, ahol abba hagytam a kényeztetést. Nyaltam szívogattam, nyeltem a nedveit. Eltolt magától, megfordultam és vártam hogy végre magamban érezhessem. Elakadt a lélegzetem, mikor belém hatolt. Hihetetlen jó érzés volt. Felnyögtem. Lassan mozgott bennem, hosszan ki-be én meg csak hasaltam az asztalon és nem volt eröm semmihez. Nagy nehezen felegyenesedtem, így teljesen másképp éreztem a mozgást. Eszméletlen jó póz volt, de így nem láthattam az arcát, úgyhogy kicsusszant belölem, én megy gyorsan az asztalra ültem, és újra magamba fogadtam öt. Nem semmi látvány volt, hogy láttam ki-be mozogni magamban. Combjaimmal átöleltem a derekát és csókoltam, nyelvem a szájában, ö bennem mozgott. Faltam a száját, nyakát, a börét, ahol értem, ö pedig egyre hevesebben mozgott bennem. Hátradöltem, lábaimat a vállára tettem, és izgattam magam. Éreztem, már nem sokáig bírom. Nagyon izgató látvány lehettem, mert kapkodó lélegzettel lihegte, hogy ez már sok, nem bírja tovább… Megkértem, hogy folytassa tovább még, simogasson, míg hatalmasat élveztem. Testem összerándult, elért az orgazmus…Csak percek múlva tértem magamhoz. Ö megvárt, míg újra felülök, magához húzott, egészen közel és vadul mozgott bennem, miközben simogattam, csókoltam, karmolásztam, ingereltem, hogy minél nagyobbat élvezhessen. Boldog voltam, hogy láthattam, ezt az örömet én okoztam. Szorosan magához ölelt addig, míg a szívünk és lélegzetünk nem csillapodott. Simogattam, cirógattam ahol értem, aztán egyszer csak vége lett, kijózanodtunk mindketten. Gyors öltözés, és siettünk haza mindketten. Én az üres lakásba értem haza, öt várta a felesége. Hazaérve leszórtam magamról az összes ruhát, és ledöltem az ágyra. Illatával a börömön merültem álomba.
Szeretö lettem…