Kertvárosban, családi házakban lakunk, értelmiségiek, 30-40 közöttiek vagyunk. Nagyon jó viszonyban élünk a szomszédainkkal, gyakorta találkozunk, iszogatunk, beszélgetünk. Az örömöket és nehézségeket is megosztjuk. Tudtam, hogy szomszédaink igen sokat veszekednek, többnyire apró-cseprő dolgok miatt.
Borongós tavaszi nap délutánján egyedül üldögéltem otthon, amikor váratlanul felharsant a kapucsengő.
Legnagyobb csodálkozásomra szomszédasszonyom, Judit állt sírva, szipogva, ziláltan a kapuban. Amikor kinyitottam a vállamra borulva tört fel belőle a zokogás. Átöleltem, bevezettem a szobába. Gyorsan egy fél pohár whiskyt töltöttem neki, s biztattam hajtsa fel. Egy húzásra kiitta, megrázkódott, majd farkasszemet nézett velem.
– Megütött! Képzeld megpofozott. Elválok, már ma sem megyek haza, ha megengeditek itt alszom nálatok. Most úgy sem mer idejönni, mert tudja, hogy itt vagyok. – zokogta.
Tudtam férje volt a tettes, megkíséreltem vigasztalni.
– Nem szeret, rám unt, már nem kellek neki.
– Miből gondolod? – kérdeztem.
– Havonta jó ha egyszer-kétszer szeretkezünk, s akkor is rám fekszik, bedugja, egy perc alatt elmegy, én meg ott maradok lucskosan, néha felizgultan, kielégítetlenül, pedig kezdetben igencsak jókat dugtunk.
Megvigasztalom a szomszédasszonyt avagy Egy pofon következményei részletei…