Após szex

Folytatódik az apósommal kezdett csodálatos dugás, történik pár izgalmas dolog velem, de nem bánom, mert végre újra szét lett dolgozva a puncim és ez annyira jó!

Miközben az én imádott apósom eszméletvesztésig baszta a puncim, egy újabb fasz tolakodott a számba. Úristen ki mi.. nem tudtam folytatni.. beindult a szopóreflexem. Imádok szopni.
Nyaltam, faltam levegővételt is ritkán iktattam be, hogy élvezze a pasi. Igazán még azt sem tudtam, kivel állok szemben, de csak nyomta tovább a számba a faszát.
Az após pedig baszott de kegyetlenül, úgy megfordultam volna és beleültem volna a hatalmas farkába, de az idegen fasz nem engedett, elkapta a fejem és ritmusosan húzta a faszára. Elélvezett. Locsogott a torkomra a sok sok geci, kifele is jott rendesen, és ekkor elöntött a forróság, az apósom fasza csak úgy lüktetett ! megmarkolta a csípőmet ,nagyokat lökött. Aaaaah ezaz éédes, csak ne hagyd abba! Közöltem vele remegő hangon. Akkorát én még nem élveztem férfival mint az apósom gyönyörű faszával! Éreztem, ahogy spriccel belém. Akkor láttam meg, hogy a szomszédot szoptam le, aki elégedetten lógatta a faszát a kertiszéken. Megköszöntem az apósnak, hogy ilyen édesen fájdalmasra baszott. Azt mondja még nincs vége drágaság! Belőled nem lesz ennyi elég. Ott volt máris mögöttem a szomszéd újra álló farokkal. Felkapott és ráillesztett a faszára, az övé kisebb volt de élveztem. Az após odajött elém és elkezdte nyalni a csiklómat, azthittem ott fogok szivrohamot kapni annyira jó volt. Már alig volt erőm az élvezkedésre. Közben az ő fasza is meredezett, csöpögött még egykét csepp geci belőle, ezt a kutya megérezte és örömmel felnyalta, le akarta nyalni az apósom faszát, de elrúgta onnan, pedig én megnéztem volna, hogyan szopja le a kutya az apóst. Gondoltak egyet es helyet cseréltek, újra a méretes fasz csúszott belém, az apósom felrakott a kerti asztalra , közben markolgatta a nem kicsi cicijeimet, azt hittem leszakad az asztal, hát soha nem fárad el ez a hapsi? És a szomszéd aki egy 30as magas szemüveges pali volt, belenyomta még a brutális fasz után az övét is, mintha versenyeztek volna, hogy ki basz halálra. Elkapott előle az apósom és úgy belémvágta a szerszámát, hogy elfojtott hangon sikoltoztam, de a szomszéd befogta a számat..az após fasza mellé furakodott szétszakadok, gondoltam. De óvatosan basztak tovább ketten, mindenki nyögdécselt már, olyan mennyei volt! Mindhárman elélveztünk, és tele voltam farokkal meg gecivel. Ennél jobb baszásra nem vágyhat senki..Nem tudom hogy bírt ennyi faszt magába fogadni a szűk kis puncim. Úgy fel volt izgulva a hatalmas szabad dugás után, hogy még simogattattam kicsit, massziroztattam a férfiak faszával, gyengéden. Az is észveszejtő volt, hogy csak mozdulatlanul levezetésképp állt bennem a farokpáros.. Aztán csengetnek kopognak, majd elmegy legyintett az egyik baszótársam.Nem ment el, bejött. A barátnőm volt az, basszus! Hisz mára hívtam át! Két fasszal a puncimban integettem neki, ő már meztelenül jött oda! Mi lesz ebből?!

Feleségemet basszák a disco klubban

Arra gondoltunk, hogy egy szórakozó helyre megyünk ahol feleségem felcsíphet egy neki tetsző srácot, és talán történik is valami. Sikerült is, nagy izgalom volt mind kettőnknek. Neki átélni, nekem pedig meglesni őket.
újabb élmény! Arra gondoltunk, elmegyünk discoba és feleségem bepasizik. Bejött! A szomszéd városba mentünk, hogy ne is találkozzunk ismerősökkel. A discoban aztán külön váltunk. Nem telt bele sok idő meg is jelent mellette az első próbálkozó. Bevallom én már ettől is izgatott voltam. Csak szem kontaktussal tartottuk a kapcsolatot egymással. A pasi nem jött be neki, aztán telt az idő. kb. egy óra alatt legalább négyen próbálkoztak. Sikertelenül. Közben én is mászkáltam. Egy nagy kör után tértem vissza a közelébe és akkor láttam, hogy a pultnál egy újabb sráccal beszélget. Mosolyogtak és iszogattak. Negyed órán át nem is nézett rám, aztán egy pillanatra rám mosolygott. Na, mondom ez az. Innentől vált izgalmassá az este. Leültek egy asztalhoz és folyt a nagy duma. Láttam, hogy a srác bele adott anyait, apait. Aztán táncoltak is és újra az asztalnál kötöttek ki. Kb. 2 órával később egyszer csak azt látom, hogy szedelőzködnek. Szinte remegve, őket meg előzve hagytam el a discot és odakint megbújva vártam őket. Nem volt olyan hideg, de én még is úgy remegtem, mint a kocsonya. Az izgalom miatt. Nem sokára ők is kijöttek. A parkoló autók felé sétáltak. Tökéletes, gondoltam, mert kevés volt arra a fény. A srác autójánál meg álltak, és beültek. Szerencsémre azon a területen nem láttam senkit ezért utánunk lopózva az egyik közeli autó mögé bújva lestem őket. Nem tökéletesen, de tűrhetően láttam őket. Beszélgettek, én pedig kicsit fázva vártam mi lesz. Kemény 20 perc telt el, amikor csókolózni kezdtek. Az érzés leírhatatlan volt. Szenvedélyes csókolózás, simogatás volt közöttük. Azt még ki tudtam venni, hogy a srác a mellét fogdossa, de ennél lejjebb nem láttam őket. Nem sokkal később már a melleit szopta és a nyakát, száját csókolva lent is ügyködött rajta. Feleségem arc kifejezését látva a srác, valószínűleg a pináját izgatta. Becsukott szemekkel néha hátra szegett fejjel hagyta, hogy a srác izgassa őt. A srác néha lefelé nézett aztán a melleire és a szájára tapadt. Ettől én is kész voltam. A farkamat vertem a kocsik között bújva. Egy idő után egy arra járó kis csapat riasztotta meg őket és engem is. Szerencsére senki nem vett észre semmit. Láttam, ahogy összekapták magukat. Feleségem is eltakarta a melleit. Ekkor egy rövid ideig beszélgettek aztán a srác beindította az autóját. Mire észbe kaptam már meg indultak. Sietve ültem én is a miénkbe és indultam utánuk. Láttam, hogy merre mentek, így én is arra indultam el, de már nem láttam őket. Nem sokára a varosban találtam magam ismeretlen területen. Na, mondom most merre. Aztán egy elég sötét nagy parkoló mellett haladtam el. Gondoltam teszek egy kört. És akkor megláttam az autójukat. Már beállva egy nyugodt helyre. Előttük egy bokros rész volt. Én is leparkoltam és egy nagy kerülővel eléjük kerülve a bokrok mögé bújtam. Onnan figyeltem őket. Nagyon jó takarásban voltam és ők is biztonságban érezhették magukat. Már a farkamat is kivettem mire megtaláltam a legjobb helyet a mozizásra. Akkor láttam, hogy már igencsak elkezdődött mindent. A látvány sejtelmes volt, de teljesen egyértelmű. A farkam olyan izgalomban volt, hogy saját tempómon inkább lassítanom kellett, mint gyorsítani. Inkább csak a srácot láttam. Láthatóan nagyon élvezte azt, amit kapott. Feleségemből alig láttam valamit, mert a srácra hajolva mozgolódott. Szopott. Néha felült és csókolózott a sráccal, de a végén mindig visszahajolt rá. Néhány perc múlva a srác arca eltorzult és én a nagyra tátott szájáról tudtam, hogy élvez. Feleségem nem mozdult. A tudat, hogy most élveznek a szájába engem is elrepített. Hatalmasat élveztem a bokrosban. Ekkor a párom is felült. Mind a ketten mosolyogtak és puszilkodva csókolóztak. Nem törölköztek, nem vettek elő papír zsebkendőt, Ebből pedig tudtam, hogy feleségem, jó kislány volt és az utolsó cseppet is kiszívta a srácból. Rövid idő múlva el is indultak vissza és én már a discoban láttam meg újra őket. Az este folyamán más már nem történt, legalább is ott. Alig vártam, hogy haza érjünk. Kértem, hogy meséljen el mindent és csak utána vallottam be neki, hogy én is láttam. Viccesen mondta, hogy milyen szemét vagyok aztán egy hatalmasat szeretkeztünk. Különleges este volt és meg fogjuk ismételni.

Szex szendvics

Egy gyönyörű forró nyári éjszakán történt meg velem, amikor két jó barátommal készültem szórakozni. Nagyon kívánatosak voltak, azt hiszem minden nőnek beindult volna a fantáziája tőlük.

A szobámban voltam, kenegettem a vágytól izzó testemet, maszíroztam puha bőrömet, amikor beléptek a szobámba. Vetkőzni kezdtek, nem tudtam elhinni, hogy ez igaz lehet. Élveztem a dolgot, hogy mindketten arra készülnek, hogy kényeztessenek engem. Farkaik már teljes pompájukat hozták, amikor utolsó ruhadarabjuk is a földre került.

Először Roland kezdett csókolni, közben Norbi benyúlt tűzpiros selyembugyim alá és kezével forrósította a már lüktető puncimat. Közben Roland keményre duzzadt farka már az ajkamat érintette, mohó vággyal bűvöltem át. Norbi hirtelen a nyelvével a puncimba kalandozott, gyakran megérintette érzékeny csiklómat. Puncimról csöpögött a nedvesség, nem győztem várni kemény farkaikat.

Norbi látva kiéhezett puncimat, magára rántott és megkeményedett bimbóimat kezdte csókolgatni. Én pedig megleptem őt azonnal, hogy a farkára csúsztattam vágytól izzó puncimat. Gyönyörű nagy farka volt és mélyen belémhatolt. Ekkor Roland mögém helyezkedett és lassan elbarangolt csodálatos popsimban. Csodálatos élvezettel párosult hogy két nagy farkat érezhettem. Nem tartott túl régóta a dolog amikor éreztem, hogy Norbi a puncimba engedte forró spermáját, miközben még a popsim munkára volt fogva. Hallottam, hogy Roland is közel jár a gyönyörhöz és nemsokára az Ő spermáját éreztem a popsimon.

Mind a hárman éreztük, hogy csodálatos volt az együttlét. A gyönyörtől felforrósodott testünkkel nemsokat pihentünk. A srácok ismét becézgetni kezdtek, nyalogatták remegő csiklómat. Ismét felált nekik és könyörtelen módon folytatták a szendvicselést. A következő ejakulációt az arcom kapta, alig bírtam felfalni a forró nedüt. Ez volt életem legkellemesebb bulija.

Gyakran még álmomban is visszatér ez az emlék, és ettől teljesen nedves bugyiban ébredek.

Dugtam az élettársam és a családom is

Egy képtelennek tűnő történetet szeretnék megosztani veletek. Béla vagyok 39 éves jóképűnek mondott férfi, aki egy sikertelen házasság után egy 38 éves, 18 éves lányát egyedül nevelő csodás nő mellett találta meg újra önmagát.

Nagyon nyitott és ugyanakkor szoros volt a hármunk kapcsolata. A feleségem Magda és a lánya Zita szinte ég és föld voltak. Magda 170/62 szőke kék szemű igazi germán típusú nő, a lánya viszont egy 160/48 kis törékeny fekete hajú barna szemű lány. Mindkettőből árad a szexualitás és ezt nem is nagyon titkolják. Már 5 éve vagyunk együtt és a fülem hallatára beszélték meg a legintimebb dolgaikat is, sőt tanácsot is kért néha Zita. Nagyon tetszett ez a dolog és tudtam, hogy egyszer a lányt is megkapom, mint az anyját és erről sokat is beszéltem Magdával.

Tudtam, hogy nem vagyok közömbös neki, mert amikor a strandon vagyunk többször vettem észre, hogy bizonyos testrészemre szegezi a tekintetét. Mi tagadás meg vagyok áldva egy jó méretű szerszámmal és szeretem is használni. 21/6-os és borotválom. Ez Magda kívánsága volt és mind a hárman teljesen szőrtelenek vagyunk. Egyre többször éreztem, hogy Zita egy kicsit többet szorítja az arcomhoz az arcát, amikor puszit adok neki és egyre többször felejti a vállamon a kezét. Az anyja is észrevette és egyik este szóvá is tette. Miközben a farkam simogatta folyamatosan a lányáról beszélt. Nagyon izgatott engem is és megkérdeztem, hogy mit szólna hozzá, ha egy kicsit bevonnánk Zitát is. Megszorította a farkam és megcsókolt. Szeretnénk mind a ketten, súgta és verni kezdte a merev farkam. Kiderült, hogy már beszéltek róla és szeretnének egy közös estét. Az a gondolat, hogy Magdát és a lányát egyszerre megdughatom nagyon felizgatott. Megcsókolta a farkam , majd felugrott felkapta a kis hálóingjét és kiszaladt. Meztelenül feküdtem álló farokkal az ágyon, mikor hallottam, hogy nyílik az ajtó. Amikor odanéztem láttam, hogy a lányával együtt engem néznek.

Zita gyönyörű volt a kis kombinéban, ami alatt kirajzolódott a kis bugyija vonala. A mellei kiszúrták szinte a vékony selymet. Zita szeme a farkamon volt végig és halkan megjegyezte, anya ez hatalmas. Mire az anyja az ágyhoz vezette. Nem tudtam mi fog történni, de teljesen Magdára bíztam magam. Gyönyörűek vagytok, kívánlak mind a kettőtöket, mondtam, mire Magda megsimogatott. Ahogy a mellkasom végigsimította, a farkam megrándult, mire a kezébe vette és húzogatni kezdte rajta a bőrt. Zita annyira közel volt hozzám, hogy szinte éreztem a forró bőrét. Ahogy a kezem megmozdítottam a combjához értem és lágyan simogatni kezdtem. Magda lassan és élvezettel verte a farkam, miközben a lányát nézte. Zita egyre gyorsabban vette a levegőt, ahogy a combjain egyre feljebb értem. Benyúltam a hálóing alá és a hasát majd a melleit simogattam. Amikor a bimbóit megérintettem felnyögött. Egy kis kezet éreztem a golyóimon és láttam, ahogy Zita simogatni kezdi, miközben az anyja veri a farkam. Lehúztam a vállairól a kombiné pántjait és előtűntek a gyönyörű kis mellei. Finoman magam felé húztam és nyelvemmel végig simítottam. Magda forró szája hirtelen a farkamra csúszott és szopni kezdte. Nyalogattam Zita melleit, aki a fejem simogatta közben és lihegett. A bugyiján megjelent egy nedves folt és finoman végigsimítottam. Megremegett és megemelte a csípőjét. Levettem a kis bugyit és a csupasz puncija csillogott a nedvességtől. Dörzsölgetni kezdtem, mire akkorát nyögött, hogy azt hittem el is élvezett. Hanyatt fektettem és lassan csókolgattam a testét. Magda erősebben szopott és vadul rángatta a farkam közben. Ki akartam nyalni Zitát és a lábait szétnyitottam.

Engedelmesen mosolygott és a melleit simogatta. Nyalj ki, súgta és magára húzta a fejem. Nyalni kezdtem a finom puncit és szinte áradt belőle a kéjnedv. Nem bírta sokáig, mert amikor a nyelvem mélyen a puncijába dugtam, felsikoltott és elélvezett. Annyira kívántam, hogy nem is éreztem szinte ahogy Magda szopja a farkam. Megakarom dugni a lányod, mondtam és kivettem a szájából a kemény farkam. Óvatosan tedd be, súgta Zita, ekkora még nem volt bennem. Finoman a puncihoz illesztettem a farkam és benyomtam félig. Nagyon élvezte és dobálta magát, miközben egyre beljebb csúsztattam. Nagyon szorított, de tudtam, hogy be tudom dugni teljesen. Megmarkoltam a fenekét és a szájára szorítottam a szám és hirtelen tövig nyomtam neki. A számba sikoltott, de azonnal mozgatni kezdte a csípőjét. Isteni volt dugni a kis punciját és az anyját néztem közben, aki simogatta a melleit és a punciját. Élveztem minden egyes rezdülését Zitának és tudtam, hogy nem fogom sokáig bírni a szűk puncit. Kirántottam a farkam és verni kezdtem, mire Magda kivette a kezemből és folytatta. Éreztem, ahogy előtör belőlem a sperma és hatalmas adagokban spricceltem Zita testére, aki élvezettel kente szét magán. Kivette a farkam az anyja kezéből és a punciját simogatta vele. Dugd be még egyszer, nyögte és magába igazította a csöpögő farkam. Ahogy benyomtam éreztem, hogy szinte rátapad a puncija a farkamra. Lassan mozogtam benne, mire teljesen felállt megint. Zita nyögött és a seggem szorította. Még, lihegte és vadul dobálta magát alattam. Éreztem, hogy nem kell sok neki és egyre erősebben dugtam. Hirtelen remegni kezdett és a puncija szorította a farkam. A két kezemre feltámaszkodtam és tövig nyomtam a farkam és mozogtam benne, mire felsikoltott. Isteni látvány volt, ahogy a farkam tövig a punciban és alattam az élvezettől vergődő lány. Ráhajoltam a kinyílt szájára és finoman megcsókoltam.

Köszönöm, súgtam neki, mire visszacsókolt és mosolygott. Magda szétnyitott combokkal feküdt mellettünk és láttam rajta ő is szeretne elélvezni. Nagyon kívántam én is és merev farkam lassan kivettem Zitából, aki nagyot sóhajtott. Teljesen szétnyílt a kis puncija és nem tudtam megállni, hogy ne csókoljak bele. Gyere már, nyögte Magda és az ujjait a puncijába dugta. Zita finoman simogatni kezdte az anyja melleit és Magda kezét félretolva benyomtam a farkam. Felsikoltott és szinte elvesztette a fejét. Dugjál, nyögte és dobálta magát. Nagyon élveztem, de amennyire csak tudtam visszatartottam magam. Szerettem volna ha minél tovább tart ez a kefélés. Láttam rajta, hogy rettenetesen élvezi. Zitával csókolóztam, mikor hirtelen felnyögött. Amikor lenéztem, megláttam Magda kezeit a lánya punciján. Simogatta és mindketten nagyon élvezték. Megfogtam Zitát és magamhoz húztam, miközben a lábát átemeltem az anyján. Szinte az anyja mellein ült és láttam az anyja kezeit a kis mellein. Ugye akarod látni, kérdezte és lassan tolta a fenekét az anyja feje felé. Igen, akarom, mondtam és segítettem neki felguggolni. Simogatta a punciját az anyja feje felett, aki élvezettel nyalogatta közben a combjait. Ülj a szájára nyögtem és lejjebb nyomtam. Zita felsikoltott, mikor az anyja nyelve a puncijához ért. Magda nyalni kezdte és Zita szinte őrjöngött.

Nagyon felizgatott a látvány és én is nagyobb sebességre kapcsoltam. Szinte egyszerre élveztünk el mind a hárman. Beleélveztem a puncijába és éreztem, ahogy a farkam mellett folyik ki a sperma. Amikor kivettem, Magda a szájához húzta a farkam és lenyalta róla a maradékot, Zita pedig nem kis megdöbbenésemre a punciját simogatta és ujjazta. A sperma pedig egyre jobban folyt ki belőle. Majd ráhajolt és nyalni kezdte az anyja punciját. Őrületes volt nézni, ahogy lassan és módszeresen kinyalja belőle az összes spermát. Amikor végzett puszit adott a lankadt farkamra és hozzánk bújt. Hárman aludtunk el és ezután még nagyon sokszor így történt.

Bettinek hívták a lányt

Apám egyik ismerőse nagyon kedvelt minket, mindig hozott csokit, sütit, jáékokat a konzolhoz, akármit amire kinyitottuk a szánkat. Egyszer ott aludtam nála mert apám meccsen volt és úgyis egyedül lettem volna otthon este így hát gondolom átmegyek.
Bettinek hívták a lányt, alacsony, jó seggü, kozepes mellű, karcsú, 25 éves csaj volt nagyon piszkos gondolatokkal. Rólam csak annyit hogy 14 voltam (18 vagyok), magas, nem kövér gyerek, szemüveggel.

Apám elment meccsre. Tudtam hogy csak a reggeli vonattal jön úgyis. Ezért ráírtam Bettire hogy ott aludhatok-e, nem azért mert féltem, vagy unatkoztam volna mert vertem volna a faszomat egész este, hanem mert tudtam hogy kedvel és AKÁRMIT megtenne értem.

Át is mentem, puszi-puszi minden, amiből majdnem csókolózás lett.
Bementem, leültem, hozott inni, enni, filmet mindent, majd elment tusolni.
Gondolkoztam addig hogy, hogy tudnám legalább arra rávenni hogy leszopjon. Jön ki a fürdőböl, csak a derekán volt törölkoző, kiscit meglepődtem de tetszett. Majd megkérdezi hogy mit nézek a mellein. Mondom: mit néznék? Szép cicid van…,
Ohh igen? Fogadjunk hogy nem vagyok olyan tökös hogy idejössz és megfogod, 3-4mp-ig tétováztam, majd felálltam és elkezdtem gyúrni a mellét kőkemény volt, és kezdett ágaskodni a farkam, amiért melegítő volt rajtam gyorsan meglátta. Majd megmarkolta a gyolyóim, megmondom élveztem is egybe meg nem is. Na mivan felállt a farkad kisgyerek? Mondom: csodálkozol?
Lefektetett az ágra, mondta jogy maradjak ott, mire visszajött, egy fekete bugyi volt rajta, alig takarva a punciját. Közeledik hozzám,majd megkérdezte hogy elmondom-e valakinek. Mondom persze hogy nem, ilyet azért nem mondok el senkinek.
Akkor jó. Hátralökött, lehúzta a gatyám majd, elkezdte puszilgatni, simogatni a kö kemény farkam.
Szopta egy jó ideig amíg mondtam neki hogy elmegyek, akkor abbahagyta, megnyálazta az ujját, és ujjazta a seggét, 1-2 majd 3 ujjal, majd mondta hogy most én jövök. Megnyálaztam kicsit a lyukát, majd lassan elkezdtem betölni a farkam. Forro volt, de nagyon jó. Kicsit féltem nem-e elkapok valamit, mivel tudtam hogy kurva volt. De egy idő után nem is zavart, letérdelt kutyapózba, bepucsított majd egyre gyorsabban basztam a seggét, nagyon élvezte, majd amikor ott is a csúcsnál voltam, kihúztam a farkam, odafordítottam hozzám a fejét, rányomta a farkamra a fejét majd beleélveztem a szájába. Ugy nyelte mint a tejet.
Remélem tetszett, szívvel jelezzétek ha jó volt, tudom kicsit rövidre sikerült de remélem nem nagy gond 🙂

Egy tíz éves viszony története egy vad Nővel

Új munkahelyemen az első napomat töltöttem, mint a Részleg jövőbeni vezetője. Elődöm, aki még néhány napot a Cégnél töltött, hogy az átmenet minél zökkenőmentesebb legyen, éppen a Kollégákat mutatta be. Az egyik irodába léptünk, mikor megláttam Őt.
-Ő Edina céges partnereink mentora – mutatta be Laci széles mosollyal.
A Hölgy felállt és én azt sem tudtam hová nézzek. Első látásra megbabonázott. Gyönyörű kék szeme mélyen az enyémbe fúródott. Szép, kissé határozott arcát rövid barna haj övezte. A gyengém! Mosolygott, mikor megérezte zavaromat. A szemem végigfutott rajta. A fehér blúz alatt kidomborodtak a finom mellek. Az anyagon átsejlett, hogy érzékien fognak megmozdulni, amint a lány lép egyet. Vékony csípő alatt gömbölyű feszes fenék látszott és a térdig érő egyenes szoknya kirajzolta az izmos combokat. Laci megkérte Edinát, hogy az elmúlt havi forgalmi jelentéseket mutassa meg nekem.
Edina mosolyogva megfordult és a polchoz lépett, melyen az irattartókban sorakoztak a lefűzött anyagok. Kicsit megemelte magát magassarkú cipőjében és én nem tudtam levenni a szemem a gyönyörűen formált vádlijáról. Éreztem, hogy a nadrágomban megmozdul a farkam – szerettem volna azonnal végig simítani, olyan izgató volt a látvány.
Edina, mint utóbb kiderült azonnal tisztában volt a hatással. Nem is titkolta. Míg László a riportoktól magyarázott, Ő hol a szemebe nézett, hol a feszülő nadrágomat nézte mosolyogva. Ez még jobban felizgatott, amit Edina is észrevett és szemmel láthatóan neki is tetszett a hatás, amit rám gyakorolt. Mellbimbói szépen megkeményedtek jelezve, hogy a látvány őt is izgatja.
Sajnos László végzett a riportok ismertetésével, amiből én egy kukkra sem emlékszem, és már mentünk is tovább. Kint a folyosón rögtön rákérdeztem:
-Edina, mióta dolgozik itt? Számíthatok rá hosszútávon?
-ó igen – válaszolta – Két gyermek édesanyja, nem rég jött vissza GYES-ről. Dolgozni szeretne, a család már kipipálva. Persze a gyerekekkel mindig lehet probléma, de számíthatsz rá!
-Két gyermek? Nem gondoltam volna.
-Hát igen, nagyon csinos. Megakadt rajta a szemed?
-Nem, nem azért kérdeztem. Csak szeretném megismerni a Kollégákat és a hátterüket, hogy ha szükséges megértsem a problémáikat. Gondolom férje is van.
-Oh igen, ha jól tudom vendéglátós, így Edina logisztikázza a gyerekeket, de ez még soha nem okozott problémát.
A nap gyorsan elszaladt, de nem tudtam elfelejteni Edinát. Egész úton hazafelé a kék szemről, a telt mellekről és a gyönyörű lábról álmodoztam. Mondanom sem kell, hogy álló farokkal léptem a lakásba. Még jó hogy nem volt otthon senki. Leültem és Edinára gondoltam. Elkezdtem magam simogatni. A ruha hamar lekerült rólam, éreztem nem fog sokáig tartani, hogy a kőkemény farkam elsüljön. Finoman húzogattam a bőrt és közben az ágaskodó mellbimbókra gondoltam, melyeket a nyelvemmel simogatok. Lejjebb húzom a nyelvem a feszes hason és belenyalok a forró, kitárulkozó pinába. Edina halkan nyög, de nem állít meg. A lábát csókolom, a formás vádlit, a finom ujjakat. Képzeletemben a lábával masszírozza a heréimet és közben a melleit simogatja. Messzire spriccelt az ondó, beterítve a mellkasom és az arcom is.
Másnap nagy szerencsémre meghívtak László búcsúbulijára, melyet péntek este rendeztek. Nagyon készültem és reméltem Edina is ott lesz. Rákérdezni nem mertem direkt módon, bár ha valaki nagyon figyelt volna észre veheti, hogy a partnercéges kimutatások jobban érdekelnek, mint az egyéb területek. Többször is bementem Edina irodájába, hogy láthassam a gyönyörű testét és lássam az arcán, hogy pontosan tudja, hogy kényeztetem a testét képzeletben.
Csütörtökön nem bírtam tovább, megkérdeztem:
-Maga is részt vesz László buliján?
-Miért kérdezi, fontos magának?
-Háááát – hebegtem a nyílt kérdésre nem számítva – iiigen,
-Természetesen ott leszek, ha maga is kívánja! – mondta kétértelműen és mosolygott
-Igen – vettem a lapot – én is nagyon kívánom. Remélem lesz alkalmunk szorosabban is megismerkedni.
-Szerintem is jó alkalom, hiszen szorosan fogunk együtt dolgozni – mondta és mintha csak véletlen lenne kicsit kidugta a nyelve hegyét. Láttam, ahogy a mellbimbói szinte átszúrják a blúzát. Legszívesebben letéptem volna a felsőt, már ha hagyta volna és nem nyitja szét korábban. Ahogy néztem majd elsült a kemény farkam.
-Nagyon várom már, hogy megtörténjen!
-Látom és higgye el én is – nézett végig rajtam, kissé elidőzve a faszom magaságában és újra megnyalta a száját.
-Azt hiszem sok megbeszélni valónk lesz a jövőben.
-Igen – válaszolta – ez az iroda sok mindenre alkalmas, remélem, behatóan tanulmányozza majd a részleteket.
-Ígérem, szorgos leszek. Minden részletre, kitartóan, nagy figyelmet fordítok majd. Ez a stílusom.
-El is várom, hogy kemény legyen, mindig – mondta Ő.
Péntek este Edina egy kék ruhát viselt, mely jól kiemelte derekát és formás melleit, de a lábából nem sokat takart. Természetesen véletlenül egymás mellé kerültünk az asztal mellett. Elindult a vacsora. Semmiségekről folyt a beszélgetés és egymást követték a beszédek, melyek a közös munkahelyi emlékeket elevenítették fel. Edina csacsogva vett részt a beszélgetésben és próbált engem is bevonni. Nem volt nehéz dolga, hiszen én is szeretek tevékeny részese lenni a társaságnak. Egyszer csak megéreztem, ahogy a combja az enyémhez nyomódik. Finoman éreztem a nyomást, de egyből tudtam nem véletlen. A faszom is jelezte. Finoman ránéztem, Ő finoman megnyalta a száját. Felhívás keringőre! Az egyik kezem az asztal alá csúsztattam és megfogtam a combját. Ő mintha csak a beszélgetés része lenne, hozzám fordult és csak annyit mondott:
-Na, végre, kezdődik az este!
Finoman simogattam a combját. Senki nem figyelt ránk, már emelkedett volt a hangulat. Egyszerre megéreztem a kezét az enyémen. Finoman feljebb és feljebb húzta a kezem a combján, míg az már lucskos öléhez ért. Rám mosolygott és megkérdezte:
-Ugye az első tapasztalatok után, már látod, hogy jó helyre kerültél ?
-Igen – helyeseltem és finoman simogatni kezdtem a nedves pináját a csipkebugyin keresztül.
-Ha határozott vagy, biztos legyőzöl minden ellenállást – mondta – Én a segítségedre leszek.
Ezzel az asztal alatt megfogta a keményen meredező faszomat és határozott mozdulatokkal gyúrni, simogatni kezdte, miközben mosolygott és a szemében láttam a kéjt. Az ujjammal finoman félre húztam a bugyit és határozottan simogattam a csiklóját. Szétnyílt a szája, megjelent a rózsaszín nyelve, finoman zihált és még követelődzőbben masszírozta a majd szétrobbanó farkam.
Feldugtam először egy, majd még egy ujjam és most már semmivel sem törődve basztam a kezemmel a pináját. Senki nem figyelt ránk, de azért ez nem tarthatott az örökkévalóságig. Edina halkan sóhajtott, megfogta a kezem és megálljt parancsolt.
-Ki kell mennem – mondta – hogy rendbe szedjem magam.
És ott hagyott. A kezemről csöpögött a kéjleve. Egy-két perccel később utána indultam, hiszen kezet kellett mosnom. Kiérve a mosdók előterébe, mely szép márvány burkolatú előtér volt nagytükörrel, már alig vártam, hogy lenyalhassam a finom nedűt a kezemről. Edina akkor lépett ki a női mosdóból.
-Finom vagyok – kérdezte mosolyogva
-Isteni – mondtam kéjesen az ujjamat nyalogatva – kérsz?
-Igen – mondta és a kezem után nyúlt
-Nem erre gondoltam – és ezzel megfogtam a kezét és behúztam a mosdók melletti kis szertárfülkébe. A kezét rá tettem a merev faszomra.
-Kóstolj meg!
Nem kérette magát leguggolt és már bontotta is a nadrágom. Szó nélkül végig nyalt a herémtől a makkomig majd az egészet bekapta. Hol finoman, hol erősen szopott. Mikor érezte, hogy kőkemény a farkam a szájába, hirtelen abba hagyta. Felállt. Én értetlenül néztem rá. Előszőr levette a bugyiját, majd szétnyitotta a ruhája felső részét és kiemelt az egyik mellét a kék csipke melltartóból.
-Hogy még jobb legyen! – mondta és a tocsogó bugyit a számba nyomta.
Ezután újra leguggolt és folytatta a szopást. A látvány gyönyörű volt. A kilogó mell ütemesen ringott. A rövid barna haj, pedig nem takarta el a szájában ki-be járó fasz látványát. Íze a bugyin keresztül megőrjített. Ahogy felnézett a szemében a vad kéj látszott. Kérdően néztem rá, mert éreztem nem bírom már soká, de Ő válasz helyett még izgatóbban szopott. Belerobbantam a szájába. Gyors finom nyelvmozgásokkal minden cseppet eltüntetett és elégedetten sóhajtott. Felállt és a finom ondó ízű szájával megcsókolt.
Szinte összecsuklott a lábam. Térdre rogytam. Ő mosolyogva nézett rám:
-Finom vagy! – mondta
Gyorsan eszméltem és a lába közé fúrtam az arcom. A nyelvemet a csiklójára szorítottam. Megremegett és a szertár ajtajának dőlve kéjesen sóhajtott. Az egyik lábát a vállamra vettem és finoman, de egyre gyorsulva nyaltam és dugtam a nyelvemmel a forró ölet. A kezével a hajamba kapaszkodott és egyre erősebben nyomta a pináját az arcomra. Nyögve vonaglott a számon, miközben elélvezett.
Gyorsan rendbe hoztuk magunkat és visszatértünk a terembe. Szerencsére, az emelkedett hangulatban, senkinek nem tűnt fel a távollétünk. Ez estét vidáman, felszabadultan élveztük, tudtuk, hogy valami csodálatos dolog kezdődött az este.

Szex keresztapám nőjével

Egy nap mikor keresztapám és baratnőm elmentek melozni és öcsém se volt itthon kettesben maradtunk Ginával. Sokszor csinaltam mar rolla lesi fotot mikor pucsit de nem gondoltam volna ha egyszer meg is dughatom keményen . Mikor aztan batorsagot vettem hogy megkerdezzem hogy meg dughatnam e megkerdeztem . A valaszon meglepodtem Igent mondott. Eloszar azt hittem vicc volt de nem . Ledoltem az agyra o meg csak ram maszott lehuzta a nadragom meg a boxerem es mar a merev farkamat kezdte el verni majd kemenyen szopni. tudni kell Ginárol h jo nagy segg enyhen molet nagy mellei felizgattak mindig.

Miután leszopott elelveztem a szajaba ő nagy orommel nyelte le forro nedvem. majd ledontottem es ramadztam en . Lehuztam a nadragjat es egy halos vilagos zold tanga volt rajta . Vegig simogattam a labait es a punciat is. majd levettem a tangajat es elkezdtem nyalni . 2-3 perc alatt spriccelt a szamba amit csak nyeltem . majd ramasztam es elkezdtem dugni jo kemenyen nedves puncijat. Csak nyogdecselt es latszott atuz a szemeben . miutan elment en kivettem a farkam es a tangajat raraktam a szajara es ugy vertem ra . A meleg spermat csak nyalta le a tangajarol majd felvette . Utanna finoman lenyalta a maradekot a farkamrol . Ez volt az elso h dugtunk ha tetszett jon a kovetkezo resz is ez csak a bevezeto volt . azota amikor csak tudunk szexelunk egy jot !!