Keményen megbasztak

Sziasztok, a nevem Ilona. 30 éves vagyok, már túl vagyok 1 szülésen közép hosszú hajam van nagy mellem tenyérbe illő.
Nagyon sokan megnéznek a korosztályomból meg a tinik is. Ez az eset néhány éve történt meg. Egyik barátnőm (Enikő) meghívott egy helyre és mondta, hogy megmutatja, hogy hova szokott járni,azt mondta csak egy póló meg egy szoknya legyen rajtam . Másnap elmentem a megadott címre, csak annyi volt kiírva hogy élmény majd bementem és láttam, hogy az emberek dugnak. Majd megjelent előttem a barátnőm és tiszta geci volt a melle.

 

Oda jött mögém egy pasi és láttam a péniszét és neki lökte a popómnak majd levette rólam a szoknyám és a bugyimat is. Mielőtt bármit mondhattam volna megcsókolt Enikő nyelveztünk közben levette rólam a bugyit is és az ujját dugta be a puncimba és a seggembe is. Amikor már jól nedves voltam megfogta a farkát és belevágta a picsámba előre döntött egy picit, elkezdett engem nagy iramban dugni majd abba hagytuk a csókolódzást. – Na, milyen?- Majd választ nem adva élveztem, hogy egy pasi végre megdolgoztat levette rólam a pólómat meg a melltartómat majd odajön még egy pasi az meg a faszát a számba rakva nem tudtam nemet mondani és elkezdtem szopni. Majd nem sokra rá megfogta a fejemet és nagy iramba nyomta le szinte fuldokoltam, de élveztem megfogtam a seggét és húztam, hogy nyomja és kérésemet teljesítve nyomta is. Nem sokra rá beleélvezett a toromba és én nyeltem majd azután a seggemet nyomorító élvezett bele, még nyomot, párat és kivette. Majd oda jött hozzám Enikő
– Na, milyen volt? – majd megfordított és éreztem, hogy a seggemhez és benyomja oda az ujját, majd kiveszi és feláll. Berakta a számba, éreztem a termést és nagyon finom volt.
– Nagyon jó volt. – Majd megfogtam a derekát és megcsókoltam jó mélyen és mélyre nyomtam a nyelvem. Majd oda jött egy pasi és láttam, hogy állnak, letérdeltem és elkezdtem nyalni a rúdját rögtön megfogta a fejem és benyomta a számba a farkát és megfogta a fejem és baszni a számat. Nagyon mélyre még nagyobb volt, mint az előzőé, Majd aztán kivette egy kicsit és az arcomhoz verte egy kicsit és visszanyomta és éreztem, hogy a torkomban és nem sokra rá beleélvezett. Majd kivette és elment, odajött egy másik és megfogta a kezem felemelt az asztalra és elfektetett és benyomta 3ujját a puncimba, de már így is tocsogottam az izgalomtól. Kivette és benyomta a farkát, nagyon erősen nyomta belém úgy éreztem magam, mint egy rohadt kurva majd aztán kivette egy kicsit és a puncim külsejéhez verte majd visszatette és belém élvezett nem sok időre rá. Aztán elment – Gyertek, fiuk basszátok meg a ribancot,- Nem sokra rá megfogtam letettek a földre és kutyapózba állítottak és a seggembe rakták jött egy aki a számat rakta és mind a kettő egyszerre kezdtek el baszni. Odajött a ball oldalra egy pasi és elkezdte verni a faszát verni az arcom előtt, rá tettem a kezem és elkezdtem neki kiverni nem sokra rá ráélvezett az arcomra. Majd aki a számat kínozta beleélvezett nagyon finom volt, utoljára a seggemet kínzó lőtt tele. Amikor végeztek, két srác odajött nem lehettek idősebbek, mint 18 megfogtam az egyik a seggembe rakta a másik pedig a puncimba. Elkezdek bennem mozogni és nagyon jól esett

 

– Gyerünk, baszatok meg. – Majd aztán mind a ketten rákapcsoltak, aki a puncimat dugta a mellemet cumizta és rágcsálta majd aztán a seggemet baszó teleélvezett és még majd utána kivette és visszanyomta még egy kicsit, de ki is vette. Azután pedig a puncimat dugó lőtt tele, azt, amikor kivette odarakták és tudtam mit akarnak mindegyiket letisztítottam elmentek utána. Megpróbáltam felállni és megtudni, hogy eddig hányan mentek át rajtam mielőtt meg számolhattam volna, megfogták a vállam és seggem berakta gyorsan és nagy iramba baszni kezdtett nagyon fájt már a lukam, nagyon mélyre ment le éreztem, majd kivett és egy kicsit körbe járta a lukamat és visszanyomta és ment fájdalom járt át.

 

Majd nem hosszasan rá belém élvezett, rá dőltem az asztalra és nem tudtam sokat pihenni felült egy pasi az asztalra és rányomta a fejem a faszára és nyomta én meg fuldokoltam, és egy újabb faszt éreztem, de most nem segglukam, hanem a puncim volt a célból. Nyomta mind a kettő nagyon mélyre, aki a számba nyomta a farkát kivette és felemelte a fejem.

 

– Látom, te ribanc bírod, jön a nedű. – Majd visszanyomta és beleélvezett a számba nem éreztem milyen volt, de nagyon sok volt majd mikor kivette levegőért kapkodtam és a puncimat dolgozó lőtte tele. Majd kivette és az arcomhoz csapdosta. Éreztem, hogy folyik ki egy kicsi lenyúltam felkentem az ujjamra és lenyaltam róla. Odajött Enikő – Na, milyen?- – Mindenki úgy kezel, mint egy kurvát. –

 

– És nem tetszik?- – Éppen hogy tetszik. – Hozzánk jött négy férfi és engem felkaptak. Majd az egyik lefeküdt és az engem meg beleraktam, nagyon szűk lett a lukam ezért már nagyon fáj, majd aztán megdöntöttek és egy másik a seggembe rakta, egy másik pedig a számba rakta. A negyediknek vernem kellet a farkát egyszerre kezdtek el bennem mozogni nagyon jó volt, de egyben már nagyon kivoltam, hosszasan megdolgoztattak, mert olyan egy órán keresztül dolgoztak bennem nagy iramba majd egyszer csak mind a három belém élveztek nagyon sokat lőttek, mert éreztem, hogy kitöltenek. Amikor mind a hárman végeztek a negyedik az arcomra nagyon sokat lőtt és mindegyik oda állt sorba és lenyaltam őket majd elmentek. Még jó néhány menet után vége lett a bulinak Megkerestük, mint a ketten a ruhánkat és hazamentünk,- Na, milyen volt tetszett?- tiszta gecik voltunk minden honnan fojt.

 

– Igen. Köszönöm. – és megcsókoltam.

 

Folyt köv:….

Kupiból nősültem, a feleségem nagy pinája

Még fiatal voltam alig 25 éves amikor elvittek egy pesti kupiba ahol találtam egy csinos leányzót akibe belezúgtam és elvettem feleségül. az első három évben csak velem kefélt,de sajnos utána bárkinek odatartotta megint a már eddig is szétbaszott pináját. erre kivittem olaszba és ott beajánlottam egy kupiba ahol szívesen fogadták a magyar csajt és még aznap nagy forgalmat bonyolított le mivel huszonkét koma dugta meg. Persze elváltam tőle és elindulta az ázsiai körútra ahová egyébként is mennem kellett. Vietnámba megint összeakadtam egy kurvával aki egy kupiba volt a héten négyszer és abból élt amit ott keresett. Később eljött velem Indiába és ott elmeredt valahol.Tájföldön megismerkedtem egy 16 éves leányzót aki nagyon tetszett és a szülei zok szó nélkül elengedték velem sz éjszakába szórakozni.Mikor hazafelé mentünk rám szólt mikor akarsz megcsókolni ,de dughatunk is ha akarsz. Már régen nem vagyok szűz,hiszen még iskolás voltam amikor az egyik nyáron egy rezervátumba dolgoztam és egy orángután letámadott és megkefélt. nagyon jól esett és attól kezdve mindig ha elmentem kaját vinni,mindig megjelent lehúztam a bugyimat és már rám is feküdt. Közben az egyik őr rájött mit csinálok a majommal és ő is meg két társa a majom után ők is megbasztak,de sose volt olyan jó mint a majommal.három hónapig minden nap délelőtt és délután is volt egy egy dugásom a majmokkal ,de mindig csak egyszer élveztek belém utána elmentek.

Sajnos már azóta beszüntették ezeket a táborokat és így kénytelen voltam az egyik barátnőmmel aki rávezetett a majmokkal való kefélésre elmentünk kirándulni két másik őrrel. Az egyik éjszakán a két őr berúgott és minket kettőnket elvittek a majmok az orángutánok és akkor éjjel mindgyikünket hat – hat orángután dugott meg. annyira jól esett nekünk ez,hogy le is vetkőztünk meztelenre és mindig meztelenelk voltunk.Így örömünkre mások is odajöttek és megdugtak.rengeteg gecit lőttek a pinánkba és csak oda máshová nem dugták be a farkukat. aztán az egyik alkalommal amikor máshová mentek el a majmok mi is felöltöztünk és persze a bugyinkat nem vettük fel meglátták egy csomó ember,hogy mit csinálnak velünk és elzavarták a majmokat.Így mi visszakerültünk a családunkhoz. a szüleim azért is engedtek el veled hátha sikerül veled is kefélnem egyet,mert már nagyon viszketett a pinám. Az egyik alkalommal a nagybácsi rajtakapott öltözködés közben és meghágott amit az anyám észrevett és azóta teljes felügyelet alatt vagyok.Már meguntam a különböző nagyságú műfaszt amit belém dugtak már a barátaim is és én csináltam magamnak egy vastag fából faszt amire rá szoktam húzni a bugyimat és úgy szoktam elmenni sétálni is.A barátnőmet egy óvatlan pillanatban a saját bátya csinálta fel és most a bátya feleségével együtt nevelik a kis krapekot. Közben én is összejöttem a sógornőm testvérével és annak is odatartottam a puncimat és ő is felcsinált,pedig neki már van két felesége meg hat gyereke. Itt ebben az országokban már 13 évesen is szülnek gyereket a lányok és sokan bárkinek is odatartják,hogy minél több gyerekük legyen. Az anyám eddig 15 gyereket szült meg és van olyan sráca is amit a legelső gyereke csinált az anyjának. itt ebből nem csinálnak ügyet,mert kevés a férfi és tizennyolc nő jut egy férfire. itt keleten simán lehet bárhová menni és az lenne az igazi,ha valamelyik orángután – erdei ember is tudna csinálni egy fiút valamelyik asszonynak.

Családi ricsi recsi

A hétvégén családi baráti összejövetel volt. Sokan voltak, többek között egy 55éves csinos, kedves szép arcú „rokon” is, vele rendszeresen tartjuk a kapcsolatot.

Ő az amikor nyaranta strandon fürdőruhában látom… 🙂 mindig beindítja a fantáziám. most hétvége úgy alakult, hogy láttam őt meztelenül :-p

Nem vagyok egy kukkolós típus,de az ember már csak ilyen ha helyzet adódik, hogy (el)kiélveztem a látványt 🙂 nyitva felejtett ajtón keresztül láttam őt levetkőzni, átöltözni…. megvan a varázsa a kukkolásnak is:) a nyári kétrészes fürdőruha is sokat enged láttatni, de valóban meztelenül látni egy ismerős 55éves szép nőt…

Nyaranta is sokszor úgy beszélgetek vele, hogy elkapom azt a pillanatot mikor nem figyel és szép melleit vagy punciját megcsodálom pillanatokra. olyankor látni h borotválja combjánál de a puncit már nem így pár punciszőrszálat mindig látok a bugyiból kibújni. olyankor próbálom megállni h nekem se legyen látható nyoma izgalmamnak:)

Olyankor mindig szeretem azt hinni h ő is élvezi picit ezt a helyzetet, mert tuti sejt, érez valamit ebből a ruha nélküli sokat mutató helyzetből. de lehet csak én vagyok ennyira felizgulva olyankor:)

Szóval megláttam őt véletlenül először csak egy pillanatra. Csak a meztelen bőrét láttam de Lábam földbegyökerezett,izgalom kapott el,azonnal bizseregni kezdett farkam, és ez elég volt h visszamenjek az ajtóhoz. és akkor jobban végignéztem minden porcikájat. pillanat alatt kőkemény lett a farkam. látni takarás nélkül megereszkedett melleit, husos popsiját, combjait…már ahogy írok róla is nadrágon keresztül dörzsölöm makkom. öltözés közben ahogy előrehajolt, megfeszült husos feneke, a popsiluka szűkülése is megvillant…olyan izgalom fogott el mikor először volt kapcsolatom egy idősebb nővel. majd szét feszített a farkam, azonnal le akartam támadni,a gyomrom a torkomban az izgalomtól… egyből tovább gondoltam a helyzetet, ilyenkor a hormonok úrrá lesznek, már azt terveztem hogy „véletlenül”rányitok, hogy tudja hohy megláttam őt. aztan ha szerencsém van, a jövőre nézve talán felizgatja majd ez a helyzet ha máskor eszébe jut és talán megkíván egy 20évvel fiatalabb férfit:)

De aztán csak nem mertem megtenni…végignéztem ahogy bugyija eltakarja punciját aztán melleit megigazítja a melltartóban majd egy csinos ruhába bújik.

Ezután napközban mindig a társaságat kerestem. tudtam h nincs rajta harisnya, meztelen a combja, bugyiból fél popsija kilóg. teljesen meghülyültem aznapra estig, amíg ki nem vertem. pontosabban úgy alakult h lefekvés után takaró alatt párom kezét a farkamra tettem. ő már félálomban volt de szereti az ilyen estéket is mikor vele együtt de magamat kényeztetem. kezébe tettem farkam és megdugtam tenyerét.nem kellett sok h hatalmasat élvezzek, egész napom arról szólt h visszatartottam a kielégülést. ágyban fekve combját markoltam, farkam a tenyerében dugtam, alig vártam az érzést hogy kilőjjem magamból a sok spermát… tele is élveztem a kezét,lüktetve spricceltem ki magamból,folyt rá kezére tenyerébe a meleg ondóm. félálomban még magára kente, combjára, puncijára, aztán hamar el is aludtunk.

A csodálatos asszonyság, mindenki kurvája

Nagyon örültem,hogy olyan csodálatos asszonyra találtam a piacon. Folytatom a kalandomat,most a jelenlegi állapotot írom le. Kb egy hónapja jött vissza a feleségem németből ahol megismerkedett egy 19 éves magyar egyetemistával akinek a szeretője lett. Elmondta lekésett egy vonatot és nem tudta mit csináljon és ahogy pityeregve nézte ahogy kihúz a vonat az állomásról odajött hozzá egy fiatal férfi és megkérdezte magyarúl tőle mit segíthet.

Hirtelen nem jutott szóhoz,mert olyan hihetetlennek tűnt,hogy valaki megszólítsa magyarul egy német állomáson. Mikor elmondta neki mi a problémája mondta a fiatal ember mondta neki,hogy menjünk kérdezzük meg mikor megy a legközelebbi vonat oda ahová menni akart. Mikor megkérdezték a fiatalember közölte,hogy csak holnap reggel megy vonat, erre a feleségem mondta megkérdeztem és hol lehet szállást kivenni egy éjszakára.Mire a fiatalember bemutatkozott és ő is megmondta a nevét,majd közölte,hogy honnan jött és a fiatal ember is megmondta,hogy ő is abból a városból való.Ismerős volt a neve a férfinek,de nem tudta hová tegye. Mondta neki ha otthon lesz meghálálja a segítségét többszörösen is. Erre szólt egy barátjának telefonon és megkérdezte milyen messze van az a város ahová menni akart és elkérte az autóját,hogy odaviszi.

Erre mondta,hogy a lányánál lakik aki ide ment férjhez és a vejével akart találkozni a vonaton. A lányom meg kifizeti az utazási költségét neki. Közben elindultak . A csomagokat kiváltották és betették a kocsiba a nagykabátot is levették,mert a kocsiba meleg lesz. Mondta a fiatal srác hogy bemutatkozna és a feleségem is bemutatkozott,majd megkérdezte hány éves mire a fiú közölte már nagykorú és most múlt 18 éves a feleségem meg mondta,hogy ő már sajnos a hetvenen is túl van. Ezt nem hittem volna mondta a srác,mert olyan fiatalos, és rátette a kezét a combjára ,hogy odafigyeljen a szavára. Persze ennek a feleségem mondta is nem tulajdonított nagy jelentőséget.

Közben elindultak és ahogy megfordult a szűk szoknyája felcsúszott egy kicsit,mire elnézést kért.erre a fiatal férfi csak annyit mondott örül,hogy fiatalosnak érzi a hölgy magát és ne zavarja ha esetleg felcsúszik a szoknyája,mert az anyám se fiatal már és ő is fiatalos, és már nem egyszer láttam a bugyiját is,mert őt nem zavarja ha bármije kilátszik. Más egy édesanya és más egy idegen asszony mondta a feleségem.A srác erre megfogta a kezével a combja tövét és elkezdte simogatni. Az anyámnak is ilyen vastagok a combjai és mindig piszkál ne fogdossaogassák.

Amikor már harmadjára tette oda a kezét kezdte a két combja közé dugni az újait. Erre megkérdezte tőle a feleségem tulajdonképpen mit akar tőle ne haragudjon tudom szemtelenség amit csinálok,de annyira zavar,hogy olyan régen simogattam az anyám combjait és annyira jól esett,hogy oda nyúlkáltam,hogy legszívesebben megállnék és lesmárolnám magát.Ez még nekem is új. Már régóta nem csinált velem senki ilyet.Nincs férje? De van,de ő már nem piszkál engem és más sem.

Miért tán maga akar engem piszkálni. Én már öreg vagyok és inkább fiatallal kellene kezdenie. A fiataloknál az a baj,hogy bárkinek odatartják magukat és sok mindent felszednek és én nem akarok semmit hazavinni az anyámnak. Ezt nem értem. Hát az a helyzet,hogy az anyámmal én jóba vagyok már hat éve és én helyettesítem az apámat az anyám lába között. Az apámnak mumsza lett és nemcsak hogy magtalan lett, de még a farka is csak pisilésre való.Mert ha nem akarja összepisilni magát leül a budira és úgy pisil. A farka csap 3 cm.

Az anyám az egyik barátnőjének panaszkodott és én meghallottam és azóta én dugok az anyámmal. Lehet,hogy a férjemnek is ez a baja,mert éjszaka mindig ráül a budira és úgy pisil. A következő pillanatban csak azt éreztem mondta a feleségem már a telefonba is,hogy a srác a bugyijában matatott. Lassan megálltunk egy parkolóban és félrehúzódva kivette a melleimet és a bimbóimat a szájába vette és megharapdálta ami nagyon jól esett,hiszen már nagyon régen volt,hogy megharapdálták a melleimet. Lehajolt megcsókolta a puncim felső részét, és mondta ahogy otthon leszek az lesz az első dolgom,hogy magamévá teszlek. Mondtam neki itt nem akarsz megdugni. Nem itt nyílt terepen vagyunk. Persze nem akart semmi pénzt elfogadni a fuvarért a srác, de a vőm odadugott neki a zsebébe valamit amit később én odaadtam a vőmnek.

Én közben felhívtam a hölgyet és másnapra beszéltünk meg randit ,majd délben kettőkor érte mentem és éjjel tizenegykor vittem haza . addig csak keféltünk,meg keféltünk. Nem tudom hányszor nyaltam ki , de p is sokszor kiürítette a zacskómat.

Lányok, asszonyok,fiúk szoptatása

Még fiatal tinédzser voltam amikor egy vidéki iskolába kerültem és ott albérletben laktam. A főbérlőm egy idős asszony volt akiről csak egy félév után tudtam meg,hogy inkább a lányokkal szeret nyalakodni,mint a srácok faszát élvezni.Az egyik alkalommal amikor megengedte,hogy lefürödjek nála és ne kelljen kint hideg vízben mosakodni pár perccel hamarább nyitottam be a fürdőbe és még ott találtam a főbérlő asszonyt Szép mellei voltak.Több mint 95 -ös és a pinája borotválva volt,és a seggén is látszott,hogy azt is használják.Mikor meglátott szólt,hogy hamar jöttél ,mire odamentem hozzá és megfogtam a fejét és szájon csókoltam.

Közben a mama megfogta a farkam és elkezdte a markával húzogatni ami igazán jól esett.Majd nyílt az ajtó és bejött a másik albérlő egy fiatal leányzó aki az öregasszonnyal lakott és azon sem volt semmi. Na gondoltam én aztán jól bekeveredtem ebbe az egészbe. Az idős asszony a másik kezével elkezdte simogatni a csaj melleit és a csaj kivette az asszony kezéből a farkamat és bekapta,majd elkezdte szopni. Mikor elsült a farkam a két csaj veszekedett melyikük szájába jusson több geci. Utána megbasztam a leányzót,majd az öregasszonyt és csak az utóbbi úgy tolt ki a csajjal,hogy nem engedte hogy a farkamat kihúzzam a fonnyadt pinájából és ott évezzek el.ezért a fiatal leányzó nagyon mérges volt. Majd beálltam a kádba és lezuhanyoztunk egyszerre mindhárman.

Mikor befejeztük a zuhanyzást a fiatal csaj megfogta a farkamat és magával húzott a szobájába ahol megint ráült a lekonyult farkamra és mivel a pinája nagyon tág volt nem tudta felállítani a farkamat vele. Erre leszállt róla majd bekapta a farkamat és addig játszott vele amíg el nem mentem a szájába.Közben vagy kétszer majdnem leharapta a farkamat is és utána megint felállította a nyelvével majd ráült és vagy egy negyven percig lovagolt rajta és a vége felé már a segge lyukába engedte a megkeményedett farkamat. Amikor kezdtem elélvezni bejött az öregasszony és a leányzó mondta neki kapd be most kezd élvezni.

Az asszony bekapta és morgott mert a farkam eleje szaros volt és a leányzó száját csókolta meg a szaros nyelvével.Közben már a szobatársam eljött,megnézni mi van velem,mert tudta,hogy zuhanyozni megyek és már olyan sokáig nem jöttem vissza és azt hitte belefulladtam a kádba, Mikor benyitott a szobába és látta,hogy a fiatal csajt smárolja az öregasszony és mindhárman meztelenek vagyunk és én meg a fiatal leányt kefélem ő is kivette a faszát és beletette az öregasszonyba,majd tíz perc múlva cseréltünk és így meg tudta baszni a fiatal leányzót is.Persze ez nem tetszett egyáltalán a nőknek és nagy patáliát csináltak, de a srác még élvezhette mind a két nőnek a pináját.

Ezután elzavartak bennünket, de az öregasszony megsúgta a fülembe,hogy majd este kilenc óra tájban ha akarok még dugni egyet menjek vissza meztelenül és mindkettőjükkel ezentúl rendszeresen kefélünk. Sajnos az esti baszások nem sokáig tartottak,mert az egyik rokona az öregasszonynak besúgta a az öregasszony fiának és nekem el kellett költöznöm onnan.

Így a másik nőhöz mentem aki egy negyvenhat éves két gyerekes asszony volt egy fiatal negyvenéves férjjel aki egy közeli városban tanított,Az egyik alkalommal reggel amikor az asszony férje elment és az asszony kihajolt az ablakból és még üdvözölte az urát a hálóingje felcsúszott és mivel nem volt rajta bugyi a szép záródó puncija kilátszott.Nekem sem kellett több elővettem a felállt farkamat odamentem mögé és egy lökéssel belenyomtam a huszonnyolc centis farkamat az asszonyba és a kezemmel megfogtam mind a két jó kemény melleit.

A melleinek a nagysága ép belefért a kezembe és nagyon élveztem a bimbók kezdődő keménységét. Persze pillanatok alatt teleélveztem a punciját,majd kihúztam a farkamat és a seggébe is betoltam, Ebbe a lyukba eléggé nehezen ment bele, érezni lehetett,hogy még ne volt benne senki és hiába tiltakozott az asszony mondtam neki ha azt akarod,hogy ne fájjon akkor engedd el magad és hajolj kijjebb az utca felé és akkor könnyebben be tudja fogadni a segged farkam. Mondta, hogy az utca másik oldalán jönnek vagy hat férfi és meglátják a melleimet, de mondtam neki ne is törődj vele legfeljebb ők is megkívánnak.

Persze amikor abbahagytuk ezt a csodálatos kefélést az asszony teljesen fel volt háborodva és mondta megint elmegy az igazgatóhoz és bepanaszol a farkamat meg a férje segítségével levágja. Megkérdeztem életed végéig börtönbe akarsz lenni és ott a smasszerek kurvája lenni.Mert ott biztosan az leszel és minden évben szülni fogsz valamelyik rabnak egy gyereket és az az államé lesz,Nem volt jó amit csináltunk,Ezentúl mindig ha felébredek reggelente így foglak köszönteni,Rendben mondta pár órával később, de csak ha magunk között vagyunk akkor tegezzél egyébként adjam meg neki a tiszteletet. A férjem rühelli a kurvákat.

Ezután még két évig laktam náluk és majdnem minden nap reggel és a délutáni időben mindig megbaszhattam. közben persze néha vagy a doktor felesége ,vagy a lánya jött el hozzám baszni, de sokszor inkább a leányzó jött el én meg az asszonyhoz jártam. Néha bejött a férje is és gyönyörködött abban ahogy basztam a feleségét és amikor elélveztem mindig bekapta a farkamat és leszívta a gecit belőlem.Volt olyan eset amikor az asszony még nem volt otthon ,ilyenkor mindig bementem az orvoshoz aki kiküldte a nővért és kivette a farkát és leszoptam. egyre jobban megkedveltem az orvos vastag faszát és a tartalmát,Sokszor volt,hogy letoltuk a gatyánkat és egymással szemben kiráztuk a farkunkat és utána bekaptuk és a másikét szoptuk le,

Közben persze megismertem a doktor lányának a barátnőjét és amikor az egyik táncmulatságon megkért az orvos lánya,hogy szeretne egy tanárával hazamenni ,mert szeretné megkóstolni a faszát és én a barátnőjét kísérjem haza. Meg is tettem és akkor jöttem rá,hogy a csaj a szomszéd utcába lakik nem messze attól ahol én. A csaj mikor megjött bement és beszólt,hogy megjött,majd visszajött és elkezdtünk smárolni. Közben benyúlt a gatyámba megfogdosta a farkamat én meg benyúltam a szoknyája alá és észrevettem,hogy már nincs rajta bugyi. Ekkor megmondta,hogy amikor mindig hazajön bemegy szól valamelyik szülőnek,hogy ne izguljon hazajött és utána mindig lehúzza a bugyiját és csupasz alsó testtel jön ki,hogy akár meg is tudják baszni. Erre az anyja tanította meg,

Amikor az egyik alkalommal elmentünk moziba és ott is alányúltam kiderült,hogy már a moziba jövéskor az egyik helyen ahol félrehúzódott levette a bugyiját. Később teljesen elhanyagolta a bugyi viselését és összesen három vagy négy bugyija volt,hogy a menzesz idejére a vatta ki ne essék a lába közül. A mozi után az anyja behívott magához és akkor derült ki,hogy a leányzó apja ma este Dunántúlon aludt,mert kiküldetésbe volt és így szerette volna ha én is megdugom mint a lányát. Ettől kezdve rendszeresen basztam őket is. Volt persze olyan eset amikor átengedtem az asszonyt a barátomnak is és később rákapott a lányára is.

Mikor az egyik alkalommal amikor megint basztam a háziasszonyt az elfelejtette bevenni a gyógyszert és terhes lett a férj rájött,hogy én kefélem rendszeresen a feleségét, Mivel kiderült,hogy a férje egy baleset következtében elvesztette a nemzőképességét így elfogadta a felesége felcsinálását, de kikötötte,hogy el kell költöznöm onnan. így aztán magam kerestem szállást. Találtam is egyet egy részeges ürge házában aki kikötötte,hogy minden hó tizedékéig neki adom a lakbért és nem a feleségének,hogy legyen pénze piára. Megnéztem a szobát a konyha és a hálószoba közti szoba volt dunyhával lehetett takarózni.

Mivel már megszoktam,hogy magam csinálok meleget a szobámba és néha be is fűtöttem csak nagyon kevés tűzrevalót szereztem be. Vagy egy hónap múlva a férj elment egy hétre a munkahelyével Pestre dolgozni és ekkor teljesen kiakadtam.Amikor hazamentem egy nagyon csinos fitt szép asszonykát találtam ott a lakásba akinek szép feszes mellei voltak és gyönyörű hosszú szőke haja. Mondta,hogy ő a részeg ürge felesége, de neki mindig úgy kell kinéznie,mint egy öregasszonynak,mert a férje utálja,hogy csinos. Az anyósa kényszerítette a házasságba és már hat éve házasok, de még csak egyszer baszta meg a férje a nászéjszakán.

Másnap az egyik barátja eljött aki nem tudott a munkahelyi gondnok miatt eljönni a lakodalmába és elkezdett udvarolni nekem és dicsérni a férjem előtt. Mikor elment megvert és közölte.vagy átváltozom koszos csúnya némberré,vagy minden este elveri a csupasz seggemet,hogy még csak ráülni és rajta feküdni se szeressek.Azon az éjszakán egy csodálatos szeretkezést folytattunk és attól kezdve minden nap a férje mindig berúgott és ruhástul feküdt le, az én szobámba. Én az asszonnyal háltam és sokszor úgy aludtunk el,hogy közben franciáztunk. A csaj elment és az orvos felírt neki valami tablettát amit minden reggel én adtam be neki,hogy ne felejtse el és így a legtermészetesebb módon mindig teleélvezhettem az asszonykát és megtanítottam mindenre. Úgy szeretett szopni,hogy volt olyan szombati nap amikor ötször szívta ki a farkamból a gecit és élvezettek szopogatva nyelte le.

Két évig laktam náluk,majd az eljövetelem előtt egy hónappal nem vette be a fogamzásgátlót és sikerült felcsinálnom az asszonykát. Közben az egyik ismerős is keresett szobát amit aztán én ajánlottam neki és ő használta tovább a fiatalasszonyt.Öt év után kerülte vissza abba a városba és kiderült,hogy a srác addig itatta a férjet míg az valamelyik árokba részegen beleesett és belefulladt, Így aztán elvette feleségül és azóta már három gyerekük van, de amikor szóba kerülök mindig áldva gondolnak rém a szülők.