Szomszéd a nejem lába között

Mikor sikeresen megbaszta a feleségemet a barátunk férje és az asszonyát. A szomszéd a két asszony ráült egymás urának a szájára és kinyalatta vele a sok gecit.

Kint kertészkedtünk a kertben a feleségemmel és az egyik ágon volt egy doboz amit le akart venni,de szerencsére kicsúszott a kezéből és a fejére és az otthonkája alá is ment a sok földből.Ezért javasoltam neki menjen be és zuhanyozzon le. Szerencsére bement és persze elfelejtett bevinni magával másik köpenyt amit felvehetett volna utána. Így megkért adjak be neki egyet. Én direkt azt adtam be aminek ki volt tágulva a gomblyukai mert azt könnyebben szét lehetett nyitni,sőt magától is szétnyílt.Persze bugyit nem adtam be amiért morgott, de én nem szerettem sose ha bugyit hold. A melltartóval is így volta és inkább mellemelőt javasoltam mert azzal még jobban kiemeli a szép melleit és könnyebben is hozzá lehetett férni másnak is.persze nagyon tetszett mindig amikor megfogdosták a melleit.

Mikor kijött a fürdőből már felállítottam a létrát,hogy tegyük fel a függönyt. Közben átjött a szomszéd is aki már volt a nejem lába között is és direkt megbeszéltük,hogy figyelje a jelzésemet mikor jöjjön át. Persze ,hogy most ott volt nem tudott felvenni bugyit magára,mert nem akart lelepleződni előttem,hogy a szomszéd előtt levetkőzik. A nejem felment a létrára és én próbáltam feladni a függönyt ,de nem értem el az nejem kezét ezért lehajolt és a köpenye szétnyílt és látni engedte a csupasz fenekét. Ennek nagyon örültem mert szerettem volna már ha előttem kefél bárkivel is.Mondtam a szomszédnak ne hátulról hanem elölről adja oda neki,mivel ő magasabb volt mint én. Ez sikerült is és ahogy nyújtózkodott a köpeny egyre többet mutatott a combjaiból és látni engedte a csupasz punciját. ezt már a szomszéd se bírta ki és a legnagyobb örömömre felhúzta a köpenyét a hónaljáig és megfogdosta a melleit.

A nejem hiába tiltakozott leemelte a létráról és szájon csókolta majd a közelben lévő ágyra tette és elővette az addigra megnőtt és megkeményedett hosszú faszát és beletette a nejem pinájába.Mondtam is rögtön ez ügyes volt és szép látvány is. Az asszonyom hiába tiltakozott lassan levette teljesen róla a köpenyt és totál meztelen lett. A szomszéd bekapta a szájába az egyik mellbimbót és elkezdte harapdálni szívni,majd eltüntette az egészet a szájába. Ekkor a nejem a két lábával körbefogta a szomszéd derekát és elkezdtek baszni. erre a látványra ledobtam magamról a köpenyemet és szóltam a szomszédnak forduljanak meg,mire megfordult és én ráfeküdtem a nejemre akit kefélt a szomszéd és a pinájába belenyomtam a merevedő kemény farkamat. A nejem tiltakozott, de én nem törődtem vele és amíg teljesen bele nem nyomtam addig nem hagytam abba. Majd közöltem a nejemmel ezentúl mindig így fogunk kefélni, meg legfeljebb cserélünk pozíciót. Pár perc múlva éreztem,ahogy a szomszéd farka elkezd rángatózni és ki akarta húzni, de mondtam neki engedd bele a gecit a feleségembe mindjárt követem én is az én adagommal. Alig állt fel amikor az ajtóba megjelent egy ismerős a lányával és a feleségével. Egyikükön sem volt semmi és a férje a másik asszonynak rögtön a feleségemre borult és elkezdte kefélni. Nagyon örültem neki,mert a férjnek a farka huszonnyolc centi hosszú és hat centi vastag volt ami igencsak feszítette a nejem pináját és ennek nagyon is örültem, Mivel az én farkam miatt nem tudta rendesen belenyomni kihúztam a farkamat és végre én is seggbe baszhattam a nejemet mit annyi mások is. A szomszéd a meztelen asszonyt kezdte baszni én amikor teleengedtem megint a feleségem seggét kihúztam és a kefélő férj lányát vettem kezelésbe.

A leányzó már elmúlt húsz éves és a szülei még fiatal korban bevetették a szexuális gyönyörökbe,hiszen amikor rajtakapták a lányukat,,hogy a fiukkal kefél és a fiuk barátjának a faszát szopja ők is beszálltak ebbe a buliba és azóta a lányuk és az anyja is többet kefél idegenekkel mint a férjével, az apjával vagy a család bármelyik tagjával. Mikor sikeresen megbaszta a feleségemet a barátunk férje és az asszonyát a szomszéd a két asszony ráült egymás urának a szájára és kinyalatta vele a sok gecit. Nekem roppant tetszett ez a megoldás is és amikor a lányuk kefélt a szomszéddal meg a tesójával azután is sikerült kinyalnom,majd megint telebasznom a csajt. Persze lett egy kis galiba is mert a szomszédnak a felesége lekéste a vonatot mert a testvéréhez akart menni a hétvégére és hazajött, de a lakásban nem volt a férj és ezért átjött hozzánk,hogy nincs e itt a férje. Mikor meglátta az ablakból mit csinál a férje bejött és kiverte a dilit. Én megfogtam hátulról a derekát és hiába tiltakozott felhúztam a szoknyáját lerántottam a bugyiját és a seggébe nyomtam a faszomat. Erre megakart fordulni, hogy megüssön, igaz kicsúszott a seggéből a farkam de a következő pillanatban már elölről dugtam a pináját és markolásztam a szép nagy hegyes melleit. Lassan kihámoztam a ruhájából és a házaspár fia elkezdte baszni a seggét az óriás lőcsével. Ettől kezdve amíg mindnyájan végig nem mentünk rajta nem hagytunk békét neki és a férje is és a neje is megbékélt, mert nem volt már miért kiabálnia a feleségének. Azóta rendszeresen keféli a nejemet én meg a feleségét szoktam néha két napig is kefélni, sőt néha még a nejem néger faszija is megbassza az asszonyt a barátaival közösen.

Nagyon örülök ennek a délutánnak és most már rendszeresen basszák mások is a nejemet sőt az egyik orvosbálon amit majd külön elmesélek felszedett egy néger srácot akivel és annak a barátaival is rendszeresen kefélnek , de bevezette a többi csaj lába közé is. Szerencsénkre a gyerekeink még kicsik és így nem igazán tudják mikor kivel mit csinálnak a szüleik.

Édes mostoha, perverz beteg szextörténet

Miután a szüleim elváltak és az apám újranősült, egy nálam 8 évvel idősebb nőt választott az anyám helyett. Az anyám vidékre költözött a szüleihez, én pedig egy kis lakást kaptam az egyetemhez közel. Rendszeresen látogattam mindkettőjüket.

Egyszer az apámnak üzleti ügyben kellett elutaznia, megkért hogy addig aludjak náluk és segítsek a mostohámnak. A kishúgom még csak 7 hónapos, nem akarta hogy egyedül maradjanak. Harmadik napja voltam náluk. Este későn mentem zuhanyozni azt hittem már alszik a kicsivel. Beléptem a fürdőszobába és megtorpantam. Ült a kád szélén és valami szerkezetet fogott a mellére.
B…o..c…s…i……dadogtam….nem tudtam hogy itt vagy!
Semmi baj….zuhanyozz nyugodtan…engem nem zavar.
Beléptem gyors a zuhanykabinba de bevallom közben lestem amit csinál. Izgatott a látvány és ennek egyértelmű jele is mutatkozott. Láttam hogy ő is oda-oda pislant. Láttam hogy föláll. Azt hittem végzett. De nem. Kinyilt a kabin ajtaja és belépett.
Bocsi de kicsit tejes lettem.
Zavaromban megnémultam megbénultam. Csak álltam előtte.
Szép farkad van. Olyan mint az apádé.
Egy hang nem jött ki a torkomon.
Hiányzik az apád. Rossz egyedül aludni. Alhatok veled?
Biz…tos….hogy ezt….aka…rod?
Igen!- súgta határozottan a fülembe.
Megfogta a kezem kiléptünk a zuhanyzóból gyors törölközés és a szobámba vezetett. Lefeküdtünk az ágyra. Ő háttal nekem és a fenekét hozzám nyomta.
Ezt…ezt n..e..m kellene…
Miért? Nem vagyok elég sexi neked?
De…de igen….nagyon is izgató vagy…de mégiscsak a mostoha anyám.
A farkam persze már tettre készen állt.
Végem volt mikor megfordult és megfogta a farkam…húzogatni kezdte.
Csókolózni kezdtünk…közben az én kezem is felfedező útra ment majd a számmal követtem is. A nyakát a vállát a mellét cirógattam a bimbóit be is kaptam. Eszembe se jutott hogy abból esetleg jön a tej. Amint kicsit jobban megszívtam….meglepődve engedtem ki a számból…
Nem ízlik?- érdeklődött.
De igen…finom…
Akkor szopjad!- utasított.
Fölváltva szoptam mindkettőt közben a farkamat húzogatta. Kis idő múlva lentebb vándoroltam a lába közé. Széttártam és elmélyedtem szaftos puncijában. Nagyokat sóhajtva élvezte a nyelvem.
Majdnem elélvezett de akkor hirtelen abbahagytam. Kemény farkam odaillesztettem és hirtelen tövig betoltam…ettől viszont egyből elélvezett. Nekem sem kellett sokat mozognom….pár lökés és már durrantam is.
Összebújva aludtunk el.
Reggel kicsit későn ébredtem….már nem volt mellettem. Gyorsan lezuhanyoztam lementem a konyhába egy kávéért. Ott ült az asztalnál.
Tejet nem kérsz bele?-kérdezte huncut mosollyal.
N….e…m….- feleltem elpirulva – kell a kicsinek. Tényleg hol van?
Már elvittem a bölcsibe!
Kiment a konyhából intett hogy kövessem. A nappaliban leült a kanapéra.
Gyere ide….tedd a fejed az ölembe.
Szó nélkül engedelmeskedtem. Kigombolta a blúzát egyből előbújtak mellei.
Azt akarom hogy szopjál! Szívd erősen! Most te vagy az én kisbabám…
Bekaptam és hangosan cuppogva szívtam…a hangokból ítélve élvezte. Addig szoptam még jött belőle.
Ügyes vagy- dícsért meg- Most pedig én jövök!
Fölállt lehúzta a nadrágom és már el is tünt a farkam a szájában. Addig szopott még a szájába nem spricceltem.

Dugás a sógornőmmel

Párommal akit nevezünk Rékának már 4 éve vagyunk együtt és két éve együtt is lakunk! Szép boldog párként éltük a hétköznapjainkat.Van kétt bátyja és egy nővére,aki eléggé felkeltette a figyelmemet,számomra nagyon jó teste van,kicsit molett de nem kövér,nagy cicik,nagyobb fenék.
Neki is volt családja,férje aki külföldön dolgozott,és egy kislánya aki most kezdte az iskolát.Családi összejöveteleken mindig bátran jelentette ki,hogy huga párjai közül engem szeretett a legjobban,nagyon jó kapcsolatom volt vele.Mindig probáltam közeledni hátha jelt ad,persze csak óvatosan nehogy valaki észre vegye,vagy ha ő nem úgy gondolná ahogy én akkor ne legyen baj!

Mikor köszönésnél megöleltük egymás mindig probáltam a derekánál lejjebb megölelni de nem adot semmi pozitiv visszajelzést,vagy csak nem mert. Mig egyszercsak barátnőm megkért,hogy ugorjak át a nővéréhez akit nevezünk Zitának és hozzam el az otthagyot pulcsiját.Egyből kaptam az alkalmon és rávágtam,hogy szivesen elmegyek érte,tudtam,hogy a férje külföldön van a lánya iskolában szóval egyedül lesz otthon,most vagy soha!

Bekopogok az ajtón és ő nagy mosolyal ki is nyitja már vártalak,mondták,hogy jössz két puszi és egy ölelés útán ahol az első jelt adtam neki félig a formás fenekét és derekát fogtam meg de ő csak rám nézet és mosolygot,gyere be kérsz egy kávét? Igen köszönöm. Miközben készitette nekem a kávét alaposan szemügyre vettem,polot viselt amiben jól látszottak a nagy mellei,és az is látszodott,hogy nincsen rajta melltartó alul is testhez simuló melegitő nadrágot viselt. Addig addig néztem szép formás fenekét,hogy észre se vettem,hogy hátranéz,hogy megkérdezze mennyi cukrot kérek bele,és tette hozzá,hogy miért nézem ennyire a fenekét? Elszégyelve kértem bocsánatot és probáltam kimagyarázni,hogy nem is a fenekét néztem,mire közbeszólt,őt nem zavarja és ő is szemügyre vettem már a formás hátsomat! Feláltam és közelebb mentem az ablakhoz,hogy elszivhassak egy cigit,és közben beszgetünk,mindent megosztottunk egymással nem voltunk szégyenlősek egymás elött.Szomorúan mesélte,hogy már egy hónapja kint van a férje és nagyon hiányzik neki a szex. Kicsit elkalandoztam és azt kezdtem el észre venni,hogy a nemiszervem kezd ágaskodni, gondolkodtam,hogy mit csináljak nehogy meglássa de már késő volt,és meg is jegyezte,hogy ő testétől kelt életre vagy csak ritkán kapom meg a húgát? Is-is volt a válaszom. De ő csak pakolászot hajolgatott,és én nagyon megkivántam és az egyik lehajolásnál odatolta a fenekét a farkamhoz,és nembirtam tovább,csipöjét megfogtam és szorosan magamhoz húztam,ő felegyenesedett átkarolva a nyakamat.

Közben simogattam a hasát útána a két mellét amik óriásiak voltak,tetszenek igaz? Kérdezte mire igen nagyon is eltudnák velük játszani. Velem szembefordult és megcsókolt,szája pihe-puha és nagyon jól csókolt,kezével lenyúlt és megfogta a már majdnem teljességében álló farkamat. Húúúú jó nagy szerszámmal áldott meg az isten,és ez még egy kicsit nagyobb is lesz ha játszol vele,majd letolta a nadrágomat,és verni kezde hatalmass farkam és közben csodálkozóan mondta,hogy ez kb 10cm-rel nagyobb mint a férjéé és ekkorát csak pornó filmben látott,hát ez azért mégis csak 24cm válaszoltam.Térdre ereszkedet,és szép lassan huzogatni kezdte fel le két kézel,és közölte,hogy az egészett nem fogja tudni bekapni,majd szép lassan elkezdte a kupakot szopni mintha nyaloka lett volna,egyre nagyobb részt vett a szájába.

Úgy kezdett szopni mintha pornós lenni,és jó három negyedéig mindig bekapta. Fejét megfogva mindig egy kicsit jobban rá toltam,de Kb:20cm-nél nem birt többet bekapni, mielött elmentem volna felálitottam és ő is meztelenre vetközött,felültettem az asztalra hátradölt és nyalni kezdtem,szép csupaszra nyírt pináját.Hangos lihegéssel,halk sikoltozással jelezte,hogy nagyon jól csinálom,mielött elélvezett volna két kezével megfogta a fejemet és belenyomta a puncijába,hangos sikoltozás közben elélvezett! Nagyon jó volt hallani,hogy ennyire élvezte.Felált megfordult és kérte,hogy dugjam meg ahogy csak tudom,de óvatosan kezdjem hatalmas méretem miatt.Pinájához raktam szét duranásban levő farkamat és csak a kuppakot nyomtam be-ki,aztán minden nyomásnál egyre jobban haladtam befele és jártam a pinájában,amit ő hangos sikoltozással nyilvánitott ki.

És egyre gyorsabban,erősebben kezdtem el dugni hol a csipöjét hol a melleit markolásztam,és ő de jó a nagy farkad ez az,kefféljél meg mint még soha senkit,szavakkal adta a tudtomra,hogy nagyon élvezi.

Hallotam,hogy közel jár az élvezéshez,és én se birtam már sokáig,nemtörödve semmivel hatalmasat élvezdtem belé,ő meg teli torkából sikitozott. Végén megnyugtatott,hogy fogamzásgátlot szed ezért engedte,hogy bele élvezhesek. Megbeszéltük,hogy nem mondjuk el senkinek,de ezt megtehetnénk sűrűbben is azóta 1-2 hettente mindig összejövünk egy hatalmas dugásra.És már seggbe is kiprobáltuk,nagyon szeretünk egymással szexelni,mindig szakitunk egymásra egykis kobor időt!
Hihetetlen,de igaz!!!

Családi buzulás

Hétfön történt ez az esett. A bátyám 17 én 16 vagyok. Hol is kezdjem. A szüleim elmentek 1 hétre Lengyelbe egy fontos megbeszélésre és addig én és a bátyám dugtunk egy jót

Reggel 6 volt amikor a szüleim puszit nyomtak a homlokunkra és elköszöntek. 1 hétre elutaztak egy megbeszélés miatt Lengyelbe én természetesen a bátyámmal maradtam itthon. Már rég óta kivántam a bátyámat. Elképzeltem hogy megdug és a kezembe vehetem a farkát, de tudtam ugyse fog ez valóra válni.. Este lett.. A bátyám adott egy öklöst és elment aludni. Én természetesen nem aludtam, hanem maszturbáltam és közben rá gondoltam. Másnap arra keltem fel hogy valaki zuhanyzik. A bátyám volt az. Elhatároztam miháncs végzeg a zuhanyzással beleskelödök hátha láthatom a farkát. Igy is lett. A kulcs lyukon néztem miközben a hatalmas faszát veri. Pont jól láttam. 5 perc múlva annyira felizgatott hogy az ujjamat a bugyimba csusztattam, gondolkozas nélkül lefeküdtem a padlóra és elkezdtem magam újjazni.

10 perc múlva kijött a bátyám és én elvörösödött fejjel néztem öt és be futottam a szobamba. Annyira dobogot a szivem.. 3 óra múlva rávettem magam hogy kimegyek a szobából. A bátyám épp evett én lesiettem felkaptam egy üveg vizet meg egy almát és visszarohantam a szobámba. Olyan fél óra múlva a bátyám kopogott hogy hozott nekem halat és krumpli pürét a kedvencemet
mert látta hogy csak egy almával mentem fel. Elfogadtam… Megettem aztán arra kért hogy jöjjek be a szobájába videó játékozni ahogy régen. Nagy nehezen rá vettem magam. Ahogy játszottunk láttam hogy a bátyám farka dudorodik.

Azt gondoltam hogy talán jobb lett volna olyan ruhát felvenni ahol nem látszik ki ennyire a mellem… De nem foglalkoztam vele. Hirtelen a bátyám megálította a játékot és kirohant a fürdöbe. Futottam utána mi a baj. Max 4 perc múlva azzal jött ki hogy csak kiverte. Mondom rendben…….

Elmentem lezuhanyozni. Mondta a bátyám hogy utána menjek vissza hozzá.. Zuhanyzás után visszamentem. Egy száll törölközöben voltam.. Elfelejtettem a pizsomámat bevinni.. Láttam hogy a bátyám néz miközben egy szàll törülközöben videó játékot játszottam. Nem akartam a pizsomámba lenni még

A szemem sarkából láttam hogy a bátyám engem néz és turkál az alsó nadrágjába. Rà vettem magam és megszólaltam: nyugodtan maszturbálhatsz elöttem. Mondtam nevetve. Nem ellenkezett kirántotta és elkezdte verni a hatalmas dákoját.

Láttam hogy engem néz közben így felsóhajtottam és megkérdeztem: miért engem nézel? Erre ez volt a válasza: megakarlak dugni. Erre ránéztem miközben a farkát fogta, én megálítottam a játékot és oda mentem hozzá. A farkát a kezembe vettem és elkezdtem neki verni. Aztán a számba tettem. Halottam hogy nyögdécsel ugyhogy jól csináltam. A makkját megmarkoltam és elkezdtem simogatni és közben szoptam.

A számba élvezet, kirohantam a fürdöbe kiköpni nem az izével volt a baj! Visszamentem és tovább folytattam a szopást. 5-6 perc múlva elélvezett újra de akkor hamar kivettem a számból. Utána levetköztem. Mindketten meztelenek voltunk.. A bátyám elkezdett újjazni. Mennyi volt. 3-4 perc múlva nagyot élveztem. Elkezdte a csiklómat nyalogatni. Ez sokkal jobb volt mintha magamnak csinálnám. 5 perc múlva következett a 69-es póz. Azután meglóvagoltam. Az egész szoba a nyögéstöl zengett. Kutya pózban is megdugott közben a fenekemet csapdosta. Amikor mindketten egyszerre elélveztünk elkezdte a melleimet nyaldosni. Azután kifeküdtünk és megígértük egymásnak hogy soha de senkinek se mondjuk ezt el. Egymás mellett aludtunk el meztelenül.reggel természetesen zuhanyoztunk és zuhany alatt is megdugott. Annyira jó érzés amikor belémhatol.. Amikor egyedül maradunk akkor mindig dugunk egyet. Nekem mostanra lett barátom de ö ezt az egészet nem tudja, és a szüleim se.

Anyámmal az ágyban – családi szextörténet

Anyámmal iszogatni kezdtünk a minap, aztán a végén persze az ágyban kötöttünk ki. Oda toltam be a farkam, ahonnan kijöttem.

Gondoltam sinen vagyok, de éreztem kell még egy kis plusz ital hogy bátorságot merítsek belőle így:
– Szóval bonthatom a pezsgőt?
– Nem tudom talpon-e tudok maradni ha tovább iszunk. (mondta nevetve)
– Ha majd nem birod lefektetlek. (mosolyogtam rá)
– Lefektettnél? (késdezett vissza, nem kis csábbal)
– Mindenféle képpen. (s közben már töltöttem is a poharakat)
– Mi lenne ha közben néznénk valamit? (kérdeztem miközben nyujtottam neki az italt)
– Ha a „kis gyüjteményedből” akkor benne vagyok. (kuncogott és már le is huppant a kanapéra)
– Milyen témáút kér az anyuka? (nevettem fel hangosan)
– Ha van olyat amiben anya és fia van az nagyon tetszene. (mondta miközben ledobta magas sarkúját és a dohányzó asztalra tette a gyönyörű feszes hosszú lábait)
– Olyan nincs de majd legfeljebb csinálunk mi, kamerám van én bevállalós vagyok már csak egy bevállalós anyuka kell.. Te az vagy? (kérdeztem tőle miközben elindítottam egy pornó filmet)
– Még az is lehet. (most már semmi mosoly nem volt, tapintható volt szinte az erotika a levegőben)

Oda mentem hozzá a két lábát összefogva felemeltem miközbe ő végig ülve maradt a kanapén. A lábait egyik válamra helyeztem és a kezeimmel alá nyúltam így húzva le róla a már általam kigombolt shortot. Majd a lábait még a magasban tartva terpeszbe nyitottam és kérdeztem:
– Mennyire vagy hajlékony?
– Próbáld ki. (felelte teljesen felizgulva tisztán látható volt a vágy rajta)
Így a lábait ismét a válamra helyeztem de most terpeszben hagyva és úgy kezdtem el csókolgatni a bokáján kezdtem és felfelé haladtam a lábfejét csókolgattam majd felváltva hol az egyik hol a másik lábál csókolva és nyalva haladtam lefele. Kis áramlásba kezdett teste fészkelődött az izgalom hatására a combjainak belső részéhez érve mikor már elé térdeltem lábai közt, elkezdtem simogatni a forró átlucskosodott bugyiján keresztül a pináját. Közben számat elsem vettem a combjairól és egyre és egyre közelebb haladva a hatalmas ajkaihoz majd mikor már a combhajlatánál jártam a kezemmel férre húztam a bugyiját és kitárulkozott előttem teljes egészében az anyám pinája. Mely felül kicsit szőrös volt viszont a nedvel teljesen beborított ajkak csupaszak voltak. A lábait most melle irányába döntöttem így kerekedve ki előtte feneke is és a vastag combjai által összenyomott ám kitüremkedő pinája. Elsőnek elkezdtem nyalogatni a combjai hátsó részét haladva a segge irányámab egésszen a vágásig ahol is elhangzott a…
– Ne kínozz kérlek.. (kélyes hangon kierőltetett bíztató mondat)
A vágás közé is benyaltam és elsőként a segglyukának álltam neki körbe körbe kicsit a lyukba is nyomkodtam nyelvem. A levegőt elkezdte szaporábban venni és ahogy a fenekétől haladtam feljebb megéreztem az anyám lucskát mely forró volt és nagyon sós, egyből elborított a vágy elsőnek hírtelen egy nagyobb bele nyalást majd folytonosan kezdtem nyalni pináját. Ekkor már megérkeztek az első halk nyögések is. Ahogy éreztem a tözet magamban úgy egyre keményebben kezdtem újjazni is nyalás közben. Az újjazással aztán kicsit lejjebb is mentem és análisan is megpróbáltam kényeztetni de nagyon szűk volt így nem bírtam, kis keresgélés után a lábaimnál megtaláltam a cipőlyét és felnyújtottam neki majd annyit mondtam:
– Szopd a sarkát.
Látszott rajta nagyon meglepődött és nem is tudta mit gondoljon de nagyon felvolt ő is izgolva így azonnal bekapta a cipőlye hosszú vékony sarkát és kibetologatta szájában közbe néha néha tekergette is rajta nyelvét majd vissza nyújtotta. Gondolom le esett neki mi volt a szándékom vele, kezéből kivéve óvatosan az anál nyilásához helyezve elkezdtem betolni neki egy hangosabb „úhhh!” felkiáltásra lettem figyelmes és egyből rá is kérdeztem:
– Abba hadjam? fáj? (mire ő)
– Folytasd, ne hagyd abba! (igen élvezetes hangon)
Így folytattam a nyalakodást és a cipőjével való kefélést egyre gyorsabb ütemesebb tempóban. Mikor éreztem már közel van a vég hogy elélvezzen abba hagytam, lábait le eresztve és feláltam a sliccel lehúztam és ő már folytatta is benyúlt a gatyámba kivette a fórró lüktető farkam elsőnek csak verte közben végig a szemembe nézett. Majd leköpte és úgy verte tovább, hatalmas élvezett volt hogy anyám épp az én farkam veri és mocskos kúrva módra köpködik de akkor. Rá kezdett a nyelvével is nyalogatta alul fölül oldalt, rá csorgatta a nyálát majd bekapta közben egy pillanatra sem ált le a faszveréssel. Fel s alá járt a feje a farkamon, sokszor volt már részem orális szexben de ez valami egésszen más volt olyan technikát alkalmazott amit még nem pipáltam meleg nagy puha nyelve szinte teljesen körbe ölelte szájában a nem kis méretű lűktető faszomat miközben kibejárt benne. Mondtam neki vegye le a pólót és a melltartót pillanatokon belül már semmi sem fedte gyönyörű hatalmas melleit, hátra löktem és fölé térdeltem majd a mellei közé helyeztem csupa nyál farkamat ő egyből rá szorította melleit és úgy kezdtem el dugni. Közben meg-meg nyalogatta makkom és nem kevés nyált csörgatott melkasára amit ahogyan kúrtam a mellét szét is kentem rajta. Kezdtem érezni ha nem történik változás az anyám arca láttán amikor a mellét baszom tuti hogy elélvezek így abba hagytam és megfordítottam a kanapéra térdeltettem nekem háttal és a haját a kezemre fonva egy határozott mozdulattal tiszta erömből bevertem neki a faszom amit nem kis sikítással tanusított. Lassú de erős lökésekkel dugni kezdtem ezt ő kúrvás nem is nyögésekkel inkább nyüszítéssel kisért majd mondtam neki hangosabban és ahogy ő egyre hangosabban nyüszített én egyre gyorsabban és erősebben dugtam koránt sem mondható szűk pináját. Mikor már nagyon belendültünk egy nagyhalom nyálat csurgattam ujjaimra a farkam kihúzva az élvezetes pinájából a segglyukára kentem és a farkammal elkezdtem döfködi bejáratát mire ő
– ott még szűz vagyok de könyörgök basszét! (elég durva hangfekvésbe)
Ez nekem olaj volt a tűzre egyre jobban eröltettem be neki hímvesszöm majd teljesen sikerült benyomnom neki. Ahogy bent voltam intenziven rákezdtem a baszására kicsit érezhető volt hogy fáj neki de az is hogy nagyon élvezi. Így nem sokkal rá a farkam kihúzva és marokra kapva elkezdtem verni és mondtam neki forduljon meg és térdeljen elém.
– Nyisd ki a szádat. (mondtam miközben az arca előtt vertem a faszom)
Nagyra nyitottam és a nyelvét kidugtam nem sok rántás kellet már lőttem is ki a gyümölcsét az anyámmal befektetett munkának. Mikor az utolsó csepp is távozott farkamból és az anyám arca betelítödött ugyanúgy ahogy a szájai is fia gecijével a szájába nyomtam és még kiszívta az életet is belőle majd kicsit játszadozott a gecivel majd kezével letöröltem és untig lenyelte az egésszet.

– Hát ez nagyon jó volt. (döltem ki a kanapéra)
– Szerintem is. (tápázkodott és szorosan a lábát áttével rajtam dőlt mellém)
– Azt hiszem mostmár az a bugyi se kell alváshoz. (nevettem rá)
– És alvás se sok lesz ha ez így folytatódik. (kacéran de kicsit kérdően is jelentette ki)
– Mi az hogy?. Sőt ez most már elvárás, amég itt laksz napjába többször is kérek belőled. (közben markoltam meg a seggét)
– De az anyád vagyok nem zavar? (kicsit kétségbe esetten kérdezte)
– Amég ilyen étvágyadvan csak élvezem, és most már azt is tudom mivel láncolod magadhoz a hapsikat. (mosolyodtam el)
– Pedig még nem is mutattam semmit, de majd reggel. (felvillanyozóan mondta)
– Na arra kiváncsi leszek de most feküdjünk le és reggel remélem mesztelenül fogadsz. (mondtam a szobába indulva)
– Majd meglátod. (kis vékony hangon tette hozzá mint aki forral valamit)
Majd le dőltünk egymás mellé anyaszült mesztelenül az anyám teljesen a faszomra fészkelődött hatalmas seggével és így aludtunk el.

Családi Titkok – A lányod egy prosti!

Egy ismerősi vacsorán megtetszettem egy anyának akit aztán hétvégén jól megszopattam és megdugtam, majd mikor a kislánya észrevett őt is bevettük a buliba 😉

A történet amit megosztok veletek igaz történet ezt itt szögezzük le.
15 éves voltam mikor történt, az egész úgy kezdődött hogy apám anyám és én átmentünk egy közeli ismerőshöz. Ők is úgy mint mi,
3an voltak csak náluk a gyerek egy 6 éves kislány volt.
Csak vacsorára mentünk át de már 4 órakkor ott voltunk. Az anyuka nevezzük most mondjuk Anettnak, egy nagyon aranyos nő volt soha nemtudtam volna elképzelni hogy valaha is valakivel dugni fog de hát ugye mégis van egy gyereke;)
Egyébként nagyon jó alakja melle, és rövid fekete haja volt. Már az elején mikor bementünk feltünö volt hogy amikor köszöntünk szokásos puszival engem majdhogynem szájoncsokolt épp hogy elhajoltam, aztán amikor megölelt ( ilyet se szokott csinálni) ugy hozzámnyomta a mellét alig kaptam levegőt. Bent folyamatosan engem nézett és ami a legfeltünöbb volt amikor elmentem WC re ott volt látta hogy bementem, mégis rám nyitott. Ezek voltak az előzmények, amikor mentünk haza addig tartott fel minden kifogással csak engem amíg mikorra már egyedül maradtunk, közelhúzott magához és aztmondta nagyon megtetszettem neki és, hogy hétvégén elmegy a férje én pedig legyek itt szombat este olyan 8 órára és szexelünk másnap hajnalig.

Szombat délután szóltam a szüleimnek, hogy ma ha nemjönnék haza egy barátomnál alszom. Este 7 óra körül a család háza fel vettem az irányt. Láttam, hogy a kocsi nincs otthon vagyis a férj elutazott. Bementem Anett már várt megölelt és most valóban szájon csókolt, ott smároltunk az ajtóba közben össze vissza fogdostuk egymást és átdugtuk a nyelvünket a másik szájába. Az egésznek a kislánya vetett végett mikor hallotuk ahogy kijön a házból. A kislányt Szandinak hívták. Éppen szolt az anyukájának hogy ma vele alszik igy hogy az apukája nincs itthon. Az anyukája beegyezet mikor bementünk kicsit beszélgettünk aztán amíg a kislányt fürdette mondta hogy üljek le tv-t nézni rögtön jön.

NA innentől kezdődik a történet.

Amikor lefektette a lányt odajött hozzám és leült mellém, kikapcsolta a tv-t és a fülembe súgta hogy most egy kicsit játszani fogunk és szenvedélyesen megcsókolt. Közben a faszom szép lassan felált és nyomta a nadrágom mikor a tapizásba odáig értünk hogy már egymás nemiszervét fogtuk ő is érezte hogy áll és mosolyogva annyit mondott hogy erre nincs szükség, majd letérdelt elém és lehúzta a nadrágomat. Elővette a farkamat és elkezdte szopni szép lassan. Koromhoz képest elég nagy szerszámom volt ezt láttam az arcán hogy ő is meglepődött. Először csak nyalogatta majd bekapta és a torkáig lenyomta, szinte láttam ahogy öklendezik. Mikor visszaengedte mert már nemkapott levegőt felmászott mellém az ágyra és ellökött majd megfordult a csupasz gyönyörű punciját a számra nyomta ő pedig előredőlt és szopta a farkam. Én eljátszottam a puncijával nyaltam ujjaztam majd ahogy éreztem hogy vadabb tempóhoz ér énis rágyorsítottam pár perc múlva szóltam neki hogy már nembírom sokáig, elfogok élvezni. Aztmondta élvezzek bele a szájába hogy ne legyen semi nyoma hogy mitcsináltunk. Kb fél perc mulva élveztem egy hatalmasat és telegeciztem a száját, mikor már érezte hogy nemjön több lenyalogatta a maradékot és elment megmosni az arcát. Majd visszajött mondta, hogy üljek fel megint elkezdtünk csókolózni és közben rámmászott és a fülembe súgta hogy aztakarja hogy élvezzek bele, még be se fejezte már a farkam végén éreztem a nedvtől tocsogó pináját kicsit várt de a farkam kemény volt és már nagyon akartam úgyhogy a vállánál fogva lenyomtam és tövig belecsúsztam a pinájába. Olyan hangosat nyögött, hogy attól féltem hogy a lánya Szandi felébred. Nagyon jó szűk puncija volt. Éreztem hogy egyre jobban élvezi ezt a kis baszást már tuti kivolt éhezve a férje nemigen foglalkozott vele. Kb 10 perc mulva pózt váltottunk ő leborult a szőnyegre és huzott maga után közbe én ki sem huztam a puncijából a farkam csak dugtam tovább megint 10 perc mulva éreztem ahogy egy nagyot rándul a teste és hangosabban liheg mint eddig egy hatalmasat élvezett ettől a látványtól énis elélveztem és mélyen belegeciztem a szűk kis pinájába.
Ezek után következett a fürdés, természetesen eggyüt fürödtünk egy kis zuhanyzóban ahol a alig fértünk el. A víz felülről folyt, Anett megkért hogy szappanozzam be, én engedelmeskedtem persze, kezdtem a hátával majd a melleit jó alaposan. Aztán ő is és mikor lemostuk a szappant megint ott kötöttünk ki hogy vadul smárolunk csak úgy nyaltuk egymást a víz alatt és közben lefele vittem a kezem, hogy elkezdjem ujjazni de megállított és mondta hogy ezt most ne de folytassuk a hálószobában.

Így is lettt felmentünk de az ajtó elött megált és mondta hogy a lánya Szandi ma vele alszik mert mindig így szokták amikor a férje elmegy,de feküdjek be mellé mert nagyon szeretne még leszopni elalvás előtt. Nekem elég vűlt csak a szopás szót hallani máris keményedett a farkam és nemálhattam ellen, befeküdtem mellé. Nagy francia ágy volt Szandi aludt az egyik oldalon mi meg a másik oldalon feküdtünk. Majd Anett lejeb mászott lehúzta az alvónadrágom és bevette a szájába a farkam. Nagyon lassan szopta de minden élvezettel látszott rajta hogy akarja. Először csak körbenyalta majd elkezdte ezt is mélytorkozni és közben simogatta a punciját ami elkezdett szépen lassan benedvesedni. Már vagy két perce szopott amikor megtörtént a legroszabb rémálmom. Szandi felébredt és megkérdezte mit csinálunk?

A feleségem egy riherongy, meg is baszták

Leugrottunk Badacsonyba a borpincékhez kicsit kikapcsolódni az asszonnyal. Imád baszni a kicsi szívem, így aztán ott sem tagadta meg magát pár ital után.

Jó pár évvel ezelőtt beutalót kaptam a balatoni üdülőbe és a feleségemmel mentünk el. Az üdülőben találkoztunk a feleségem munkatársával akik szintén ott nyaralta és ők is két hétre jöttek mint mi.

Az azt követő este bevallotta a feleségem, amit már korábban is sejtettem,hogy amikor az állást elfogadta megismerte azokat a srácokat akik még leánykorában leszólították és elment velük kocsikázni három napra. A három srác két napig kefélte őt felváltva .Ilyen eset többször volt, hogy ilyen dolgokat elmondott magáról, mert úgy érezte jobb ha elmondja, hogy leánykorába is szeretett kurválkodni, mintha mástól tudom meg, mert volt egy alkalom amikor én szarba maradtam miatta, ezért otthon megsimogattam és majd egy hétig nem tudott emiatt munkába menni.

Mikor meg elkezdte a munkát ez a három srác elmondta a többi munkatársnak és kikövetelték tőle, hogy két három naponta kettő vagy három sráccal visszamentek a lakásunkba rendszeresen kefélni. Így aztán most elmentünk mind a négyen borozni aminek a következménye volt, hogy eléggé betintáztunk és a végén ott az egyik tisztáson aludtunk éjszaka és megcserélgettük az asszonyainkat.

Ettől kezdve mindig négyen mentünk bárhová és rendszerint mindig a másik feleséggel élvezgettünk mások szeme láttára is. Volt,hogy felmentünk egy templomos kilátóba és én meg fogtam a másik feleség ruháját és derékon felülre húztam,és a bugyijába kezdtem matatni nem zavarva azt,hogy mások is látják.

Mikor megint magunk között voltunk mondta a másik srác felesége panaszként mit csináltam,mire a feleségem nevetve mondta tudja,mert vele is mindig megcsinálja, és ezért nem szereti,ha bugyi van rajta,mert így mindene ki van téve annak, hogy más is gyönyörködhet a csupasz pinájába,vagy a seggébe.

A borozóba is mindig a combtőnél volt mindkettőnk feleségének a szoknyája. Mondta a másik pár férfi tagja is, hogy ez nagyon örömteli dolog neki is tetszik és ha elmegy ezentúl valahová a feleségével ő is mutogatni fogja a feleségét mindenkinek, mert előző este megleste ahogy keféltem a feleségét és eszméletlenül tetszett neki amikor már nem volt rajta ruha és elkezdtem szoptatni, mert látta ahogy csorog a felesége szájába a farkamból a geci és azt milyen élvezettel bír vitorlázni és ott a két asszonyt nagy örömünkre a két matróz kérésünkre csodálatosan megkefélték, majd cseréltek és a végén mindketten teleélvezték a szájukat amit mindketten le is filmeztünk.

Mikor a tulaj megkérdezte nem lehetne a két asszonyt bérbe venni egy hétre a lányok azt mondták, ha odaadunk kiherélnek. Erre nem lehetett mit mondani.