A leánykérés – családi szextörténet

Amikor hazaérkeztem a három lány a vízben pancssikált és onnan üdvözöltek engem. Az Anikó éppen bent volt a lakásban, én pedig hozzá siettem.

Puszi után azt kérdezte, hogy kérek e kávét, mert éppen fözni akar magának is.
Igen szerelmem kérek szépen én is kávét!
Erre ö; Amiért ilyen szépen kérted, kapsz még egy ráadás puszit tölem.
Leültünk a nappaliba és kávézás közben beszélgettünk általános napi dolgokról.
Majd ezt mondta; Te apuci!
Képzeld mit újságoltak be nekem ma a lányok.
Na mit?
Ez a kis huncutka Betti keresztlányom, tegnap este elvette saját szüzességét.
Micsoda! Elvette magának? Tényleg! Na és hogyan? (Persze tettem a hülyét.)

Hát igen. Elövették a lányok az egész készlet müfarkat és játszadozni kezdtek vele. Persze a Betti is rágerjedt a témára és a lányok elött bizony ö is használatba vette az egyiket. Addig meddig játszadozott vele, mígnem teljesen feltolta magának.
Állítólag ezzel akarta a lányoknak bebizonyítani, hogy már ö is nagylány.
Hát ez történt. Ma délelött pedig elmesélték a lányok nekem ezt az egészet.
Na és te mit szóltál ehhez?
Mit is mondhattam volna, amikor már túl van mindenen. Csak annyit jegyeztem meg az én és a te lányodnak, hogy talán nem a Betti elött kellett volna effajta bemutatót tartani.
Erre a Betti válaszolt; De keresztanyu, én találtam ki ezt az egészet. Vagyis én kezdtem kézzel maszturbálni és csak azután vették elö Katáék ezeket a vibrátorokat.
Tehát a kis huncut Betti kezdeményezte ezt az egészet.
Erre én; Na látod! Ezekkel a mai fiatalokkal nem lehet már bírni.

Na de ez még nem minden! Mert még azt is monda a Betti, hogy a lányok elkotyogták neki a mi közös szex partijainkat.
Úgyhogy tud mindenröl.
Na és rám kérdezett, hogy én mit szólnék ahhoz, hogy ö is szeretne ennek a játszadozásoknak aktív résztvevöje lenni.
Na persze és te mit válaszoltál?
Hát mi-mit, visszakérdeztem. Te kis csutak nem lesz ez még kicsit korán neked?
Á keresztanyu, most már úgy sem vagyok szüz és különben is nagyon szeretném már kipróbálni, hogy milyen egy igazi férfival a szex.
Igen ám, de anyád és apád mit fog mondani, ha megtudja ezt? Engem fognak majd felelösségre vonni, hogy miért nem vigyáztam jobban rád!
Nem fogják megtudni, mert nem mondom én ezt el nekik.
Na szóval így történt.

De te mit ígértél a Bettikének?
Nem ígértem én semmit, csak annyit mondtam, hogy majd átgondolom ezt még. Na és persze nem csak rajtam múlik ez, hanem terajtad is. És most itt tartunk. De tényleg! Te mit szólsz ehhez? Mert én úgy vagyok ezzel, hogy ha te is benne vagy, én nem leszek ellenére. Nem bánom, mivel a lányainkat is dugod, ezért már úgy is mindegy. Eggyel több vagy kevesebb már úgy sem számít. Különben meg ezt már ö is tudja és szerintem épp ez az oka annak, hogy ö is be akar szállni a játszadozásunkba. Na és ö is családon belüli, mert azért egy külsö hölgyeménytöl én is jobban féltenélek téged.
És most kérdezem újra töled, hogy te mit szólsz ehhez a gyerekhez? Legyen benne az orgiánkban?

Közhellyel válaszoltam; Manapság sokkal hamarább kezdik a szexet ezek a mai fiatalok.

Jó-jó ez tényleg igaz, de ahhoz mit szólsz, hogy a kis Bettike veled szeretné megdugatni magát?
Hát mit szóljak! Én szívesen megdugok bárkit, föleg ha te is áldásodat adod hozzá. De hát nem túl fiatal ez a lány még ehhez? (Tettem az ártatlant.)

Anikó; Hát a testi érettsége megvan hozzá. Bár egyénileg más-más idöszakban érik egy lány, de ez általában 9-10-11, esetleg 12 éves kortól alakul ki náluk. Ennyi idösen akár teherbe is tudnak esni. Ö pedig már tizenkettö és már menstruál. Szellemi érettségben pedig ö legalább tizenötnek is megfelelne már. Akárcsak a lányaink is simán tizenhatnak beillenének. Tehát végsö soron csak rajtunk múlik, hogy bevállaljuk e öt, ahogyan a lányainkat is. Tudod olyan ártatlanul kérlelt engem, hogy gyözzelek már meg téged is ebben az ügyben.

Na jó, azért én sem dugok meg bárkit. De nem is tudom, hogy mit mondjak erre. Ha én azonnal igent mondok neki, az azt jelentené, hogy komolytalan és meggondolatlan ember vagyok. Én persze csak neked mondom szerelmem, hogy szívesen megdugnám én öt is, hiszen zsengesége igazán izgalmas, de ezt nem szabad nekik mutatnom annak érdekében, hogy a Gitta lányom és a Kata elött a tekintélyem megmaradjon. Tehát ha tényleg mindenki ezt szeretné, akkor tegyük ezt úgy, hogy mintha én nem is tudnék erröl.

De hát ez lehetetlen! Hogyan tudnád öt, „tudtodon kívül” megdugni?

Hát egyszerüen! Nagyjából úgy, ahogyan a húgodat is beszervezted nekem. Arra gondoltam, hogy kezdeményezzétek ti velem azt a kitalálós játékot, amit szoktunk játszani és egynek a Bettit is beállítjátok majd. Ezért én elvileg nem tudhatom, hogy éppen kinek a punciját nyársalom fel. A végén pedig ha neki kell velem maradnia, akkor ti meg majd bíztassatok engem, hogy ez a szabály és a Bettinek kötelezöen velem kell lennie akkor éjszaka.
Erre az Anikó; Ez tényleg jó ötlet, de mi lesz akkor, ha öt felismered és a szabályok értelmében kiesik majd.

Nem! Ez nem lehetséges. Mivel én nem tudom, tudhatom, hogy ö is benne van a játékosok között, ezért nem is tippelhetek rá. Ennél fogva elvileg nem ismerhetem fel öt. Ezáltal mindenképen neki kell bent maradni a játékban. Ugyan úgy, mint amikor becsaptatok a müpinával.

Hát igen. (Így az Anikó.) Ez lesz a legjobb megoldás, csak az aggaszt, hogy most már még plusz egy növel kell, hogy megosszalak téged. Aztán a végén még elcsábít valamelyik tölem!
Na azért azt nem! Lehet hogy sok jelzöt rám lehet mondani, de azt azért nem, hogy nem tartom a szavamat. Nekem csak te kellesz életem párjának. Talán ha nem lennél ilyen megértö, akkor esetleg több vita lenne ezek miatt valószínüleg közöttünk. De különben meg ha átgondolod ezt, akkor szerinted kit vehetnék el feleségül ebböl a csapatból?
Nem tudom.
Na akkor vegyük sorba öket. A lányomat ugye nem. A Kata lányod túl fiatal hozzám, nem beszélve a Bettiröl. A húgod jöhetne még számításba, de te épp ugyanolyan jól nézel ki, mint ahogyan ö. Hidd csak el, hogy te nagyon tetszel nekem! Akkor meg miért választanám a húgodat? Különben is tudomásom szerint ö jól elvan a férjével. Ráadásul ha te az én fejemmel gondolkoznál, te is gyorsan rájönnél arra, hogy részemre így van ez legjobban. Ugyanis ha te velem vagy együtt, akkor gyakorlatilag mindegyik lány a közelemben van. Márpedig ha így van, ez részedröl is elöny. Mert nekem sincs miért más kívülálló nöt keresgélni, hiszen az én kapacitásom is véges. Veletek pedig az én szex iránti étvágyam is rendesen kielégül. Néha már soknak is érzem. Nem beszélve arról, mint azt láthatod és érezheted, hogy én nagyon is szeretlek és imádlak téged, ezért el kívánlak venni feleségül! Az-az veled együtt szeretnék mindenképen megöregedni. Persze ha te is úgy akarod.

De ez biztos? (Nagyon tündéri morcossággal kérdezte ezt.)
Na figyelj! Ha visszajönnek Bettiért a húgodék, én ünnepélyes keretek között, elöttük kérem meg a kezedet. Rendben?

Hát persze, hogy rendben! Mert minden vágyam az, hogy a feleséged legyek! Láthatod, ennek érdekében teérted még azt is bevállalom, hogy szeretkezhess a lányokkal is. De hangsúlyozva mondom azt, hogy csakis így családon belül!
De akkor már más kívülálló nöt én sem szeretnék az ágyadban tudni!

Na és a húgodat hova sorolod?
Ha megígéred azt, hogy örá nem fogsz úgy rászállni, hogy bennem aggódást váltsál ki, akkor nembánom néha alkalom adtán öt is megdughatod. Na persze ne felejtsük el, hogy a Tibor semmit sem tudhat erröl az egészröl!

Erre én; Rendben, akkor kezet rá! Részemröl tökéletesen elfogadható ez.
Ö is nyújtotta felém a kezét és ezt mondta; Akkor áll az alku!
A kézfogással egy idöben, nagy csókolózás következett és közben markolásztam a nagy csodásan formás éretten telt kebleit. Ez persze be is indított mindkettönket.
Különben is egy dögös kis lenge nyári ruha és egy kis bugyi volt mindössze rajta. Ezért benyúltam a mély kivágású dekoltázs alá és így folytattam a markolászást a csodás keblein. A másik kezemmel pedig felhúztam a ruhája alját, benyúltam a bugyija alá és elkezdtem ujjazni a begerjedt punciját. Kis idö multán szóltam neki, hogy gyere és ülj ide az asztalra. De hát itt a konyhában? (Mivel itt kávéztunk)
Hát persze, csak vedd le a bugyidat! Én meg már oldottam is a nadrágom gombjait.

De hát bejöhetnek a lányok!
Na és? Teveled bárhol, bármikor és akár elöttük is.
Már ki is lépett a kis tangából és feljebb húzta a ruhája alját.
Én megfogtam a derekát és egy mozdulattal az asztalra ültettem.
Beléptem a szétterpesztett csinos lábai közé, odaillesztettem a meredt dorongomat és azonnal behatoltam a lucskos puncijába. Ö meg csak egy hu-val reagált és még azt mondta, most csak egy gyors menet legyen, mert azért ciki lenne, ha bejönne valamelyik lány!
Nyugi van szívem, legföljebb bekaphatják ök is.
Közben a ruhájának nagy dekoltázsát annyira széthúztam, hogy a gyönyörü keblei elém tárult ahogyan kifordítottam öket.
Meg is jegyeztem neki; Drágám, ilyen csodás mellek csak neked van. Meg is markoltam mindkét kezemmel öket. Markolásztam és gyúrtam ahogyan csak tudtam, miközben már a punciját is teljesen felnyársaltam. Majd hosszabb mozdulatokkal ki-be dugattyúztam benne a keményre dagadt dorongommal. Néhány perc elteltével lassítottam a tempón. Körbeöleltem a derekát, ö pedig az én nyakamba rakta kezeit. Így arcunkkal összesimulva lihegtünk egymás fülébe, miközben imádtam dugni az izmosan szorítós, begerjedt punciját.
Pár perc múlva nyöszörögni kezdett. De közben még annyit súgott, hogy imádlak és nagyon szeretlek. Sohasem akarlak elveszíteni!
Igen drágám te vagy a legcsodálatosabb és legmegértöbb nö a világon, ezért én is nagyon imádlak és szeretlek téged. Soha nem akarlak elhagyni téged!

Ekkor már kezdödött is élvezete. Még jobban megszorította a nyakamat és egyre hangosabb lett. Majd még annyit súgott; Gyere szerelmem, gyere te is velem együtt! Ne húzzuk sokáig.
Nem is kellet sokat bíztatni engem sem, mert ott voltam én is a határon. Amint rángatni kezdett az élvezö izmos hüvelye, amit a begerjedt dorongomon jól éreztem, én is azonnal bedurrantottam csodásan ölelö puncijának legmélyébe. Egyszerre jutottunk élvezetünk csúcsára.
Kis levezetö szünet következett, majd a kéznyújtásnyira lévö konyhai papírtörlö tekercshez nyúltam. Letéptem egy kockát és odatartottam puncijához miközben kihúztam a farkamat. Aztán megmutattam neki. Ez a pecsét lesz az egyességünk bélyege. Tedd ezt el örökre, miután én és te is aláírod ezt! Rendben?
Hát persze hogy rendben, már írom is alá!
Miután tényleg aláírtuk, ö már is gondosan összehajtogatta és elrakta azt.
Majd megkérdezte; Na akkor mi legyen ma este a lányokkal? Mit mondjak nekik?

Erre én; Hat te úgy akarod, sohasem dugom meg többé egyiket sem, mert annyira szeretlek téged!
Nem-nem! Én tényleg nem bánom ha velük is dugsz! Söt! Tudd meg, hogy még engem is begerjeszt az, ha tudom hogy éppen dugod valamelyik lányt. Valahogy beindít még akkor is, ha nem elöttem csináljátok. Magam elé képzelem az egészet és már is kezdek nedvesedni. Azt meg sohasem gondoltam magamról, hogy én egy lánnyal valaha szeretkezni fogok. Korábban sohasem éreztem eddig ezt a fajta vonzalmat a saját nemem iránt. Pedig hát nem is olyan rossz! Söt! Kimondottan élvezetesnek tartom és tetszik.

Na! Még a végén kiderül, hogy már nem is kellek neked!
Azért ebben ne is ringasd magad! De tényleg mit mondjak most a lányoknak?
Hát legyen úgy ahogyan megbeszéltük az elöbb, de inkább már csak holnap kezdjük el, mivel te az imént kielégítettél és már elég lesz ez a mai napra.
Na akkor megyek is és így beszélem meg velük.
Elindult, de még visszaszólt; Na ugye, hogy milyen jó így rövid menetben is?
Tényleg nagyon finom volt tündérem! Imádlak.
Még visszalépett egy puszira és közben megkérdezte; Van még itthon esemény utáni tabletta? Mert azért nem lenne jó, ha a kis Bettit már is teherbe ejtenéd!
Szerintem még lennie kell, egy-két szemnek valahol. (Válaszoltam.)
Na jól van, majd holnap azért elmegyek én a Patikába és veszek még, hogy biztosan legyen itthon.

Ezután kiment a lányokhoz, leült a medence melletti napozóra és a lányok odamentek hozzá. Kíváncsian figyelve nézték és hallgatták az Anikót. Amint ezt messziröl láthattam és némiképp hallottam is. Igen kedvezöen fogadhatták, mert sugárzott a jókedv róluk. Föleg a kis Betti fogadta ezt láthatóan kitörö örömmel.
Minden esetre aznap már semmi sem volt egyikükkel sem, de következö estén amint hazaértem, már láttam is, hogy a lukas lepedö már ki is van feszítve a két szekrény között.
Jól tudtam, hogy akkor ma a kis Betti fog következni a teljes éjszakás menetre.
Ez persze nem is volt számomra kivetni való, söt inkább hízelgö volt részemre, hiszen egy tizenkét éves kislány megdugása, nem is hétköznapi esemény. Annak ellenére sem, hogy már nem az elsö alkalommal teszem ezt vele.
A vacsora után a kedvencemmel, száraz vörösborral kínált engem az Anikó. Feltünt, hogy már fel volt bontva. De ezt a bort különösen száraznak és talán kissé keserübbnek éreztem a szokásosnál. Végül is betudtam annak, hogy ez ilyen és kész. Egyébként finom volt.
Kérdeztem is Anikót, hogy te nem kérsz egy pohárral? Te is szereted a vöröset!
Mire ö ezt válaszolta; Nem! Köszönöm szépen, de most nem kérnék.

Majd úgy fél óra multán, amikor a lányok a fürdöben együtt tusoltak, én kettesben maradtam az Anikóval, ekkor ö ezt mondta nekem; Apuci! Ma a Patikában bevásároltam, vettem ezt-azt, és hoztam két doboz esemény utáni tablettát is. Tehát ma este nyugodtan dughatod bár melyik lányt, itt lesz a szekrény polcán.
De azért jó volna felkeresni a nögyógyász barátodat, mert elég rendszeresen dugsz bennünket, ezért mégiscsak a tartós fogamzásgátlás lenne a jobb megoldás. Ez a tabletta megzavarja a menstruációs ciklust.
Ez az eseményutáni, inkább, csak a ritkább alkalmakra való.

Hát igen. Különben is meg kell, hogy vizsgáljon titeket, de föleg a lányokat, mert már így is lehet hogy késö. Ugyanis, amikor elsöre dugtam meg a Katát és a Gittát, a te lányodnak nem tudtam utólag átadni a tablettát, mert akkor ti nem engedtétek vissza öt hozzánk. Az én lányom viszont akkor bevette.

Na ugye! A Kata lányom már mondta is nekem, hogy meg kellett volna jönni a múlt héten, az esedékes menstruációjának, de még a mai napig nem jött meg. Lehet hogy máris teherbe ejtetted öt és talán még engem is! A Gittával nem igen lesz probléma, mert épp most múlt el neki a vérzése. A kis Bettinek viszont nem is kellene még a rendszeres tablettára áttérni, mert ugye ö nem lesz közöttünk tartósan.
Bár nem tudhatjuk, hogy ezek után milyen gyakorisággal fog majd élni a testi örömökkel, ha majd visszamegy az otthonába.
Rendben. Holnapreggel még bemegyek a céghez és mivel amúgy is a péntek lazább szokott lenni, ezért késöbb visszajövök értetek és elviszlek titeket a nögyógyász barátomhoz. Akkor tegyük ezt is a helyére.

Még van valami. A lányok azt mondták, hogy jó lenne a játékunk szabályán annyiban változtatni, hogy a kétperces váltást öt percre nyújtsuk, mert aki kiesik a játékból, ennyi idö alatt a kiesö is eljuthat az élvezetig. Ezáltal nem lesz probléma forrása az, ha valaki ritkábban jut el az ágyadig.
Na ez tényleg jó ötlet, mert senkinek sem lenne az jó, ha ebböl valamilyen vita vagy harag alakulna ki köztetek. De akkor én is szeretnék azon változtatni, hogy ne legyen a kezem felkötve, mert ez kényelmetlen nekem.
Ez nem ügy, válaszolta.
Tudod nekem már az jár az eszemben, hogy vajon hogyan fogom én ezt az iramot bírni? Mert ezek az öt perces körök ismétlödnek mindaddig, amíg ki nem találom az illetö kilétét. Na és ha ezeket az öt perceket összeadjuk, akkor részemröl elnyúlhat ám akár egy órás menetre is! Aztán folytathatom majd az ágyban a nyertessel, ami szintén elnyúlhat idöben rendesen!?

Anikó; Hát amennyire ismerlek téged, fogod venni ezt az akadályt. Különben meg már erre is találtam jó megoldást.
Na és milyen megoldást találtál erre?
Most még nem árulom el hogy mi az, de majd meg fogod tapasztalni. Ja! Erröl jut az eszembe. Milyen bort vettem neked? Ízlett?
Igen, finom volt. Tudod hogy szeretem a száraz vöröset. Ez valami Spanyol bor volt ugye?
Igen.
Máskor is vehetsz ilyet nekem, mert ízlett.
Na akkor jól van mert attól féltem, hogy nem fog neked ez a fajta ízleni. Különben egy egész kartonnal vettem belöle, úgy hogy lesz még máskor is.

De miközben ott dumcsizott nekem, érdekes módon már fel is ált a farkam. Arra gondoltam, hogy biztosan azért van ez, mert az Anikó kimondottan egy kívánatos nöies nö. Van ugyan néhány kiló plusz rajta, de maximum két-három kiló, és ez is inkább elönyére válik, mint sem hátrányára.
Mondtam is neki; Nézz csak ide! Máris harcra kész állapotban vagyok. És ha úgy akarod, akkor kezdhetem már is veled a napi dugásomat?

Nem-nem! Tartogasd csak az erödet. Ezen az estén én is azt szeretném, hogy a kis Bettit rendeznéd le alaposan, hogy tudja meg végre, hogy milyen egy igazi férfival dugni, hiszen minden vágya ez. Én ma megelégszem az ötperces menettel is. Különben is ezzel a nagy farkaddal gyorsan fel tudsz röpíteni bárkit a csúcsra.
Egyébként meg a kis Betti egész nap olyan türelmetlen volt és azt emlegette, hogy vajon ö mikor fog bent maradni a játékban. Szóval nagyon izgatott volt és szeretné már érezni magában a te nagy farkadat. Szerintem ha ma nem kaphatná meg a farkadat, ö bele is tudna örülni! De ugye amint azt a tegnap megbeszéltük, ö lesz az akinek a kis punciját kedved szerint dughatod egész éjjel. De amint látom, már te is rágerjedtél rendesen, pedig még csak beszélünk róla.
Na ja. Nem tudom hogy mi van most velem, mert tényleg idö elött jó gyorsan felállt a farkam.
Erre ö; Na ugye! Ez bizony ám a vágyakozás a zsenge kis punci után! Ugye milyen varázsa van?
Á, ne butáskodj már! Én egyformán imádom mindannyitok punciját. Söt! Teveled még azért is nagyon szeretek dugni, mert ugye nem kell annyira óvatoskodnom mint a lányokkal. És ha úgy van kedvem, akkor vadabbul és szenvedélyesebben dughatom a te puncidat, mint a lányokét.
Jól van, tudom én azt. Csak vicceltem veled! De azért ne mond azt, hogy nem jó neked egy fiatal kis zsenge puncit dugni? Mondta ezt miközben kajánul mosolygott rám.
Nem, nem! Nem erröl van szó. Hát persze. Nagyon is imádom dugni az ö kis finom puncijukat, csak velük másképp jó, mit veled vagy éppen a húgoddal. A tiédnek és a húgodénak másabb a varázsa, mint az övéiknek. Tehát számomra mindanyiatok mellet szól jó érv, amiért imádom a puncitokat dugni.

Közben már jöttek is ki a fürdöböl a lányok. Mindhármukon csak köntös volt és más semmi.
Na gyere szívem! Végre már mi is bejuthatunk a fürdöbe. Szólított az Anikó.
Erre a lányom tett megjegyzést. Na aztán ne hogy pajzánkodjatok idö elött!
Mire én; A nyelvedet leharapom, ha így beszélsz!
Jól van na! Már viccelni sem szabad?
Gyere csak ide! Ha kapok egy puszit, akkor megbocsátok neked!
Már rohant is és adott egy nagy csókot. De utána az Anikóhoz is odafordult és ezt mondta; Bocsi! Nem akartam én senkit sem ezzel megbántani és közben öt is megpuszilta.
Amint bezártuk magunk mögött a fürdö ajtaját, már mondta is az Anikó. Miért bántod ezt a tündéri kislányt? Hiszen soha sincs semmilyen probléma vele. Egyébként meg csak müködik a fantáziája. Mert nekem is éppen ez jutna az eszembe, ha bármelyikükkel jönnél be ide fürödni kettesben. Különben meg nem veszed észre, hogy menyire rajong érted a lányod.

Persze tudom én ezt és neked is igazad van, de én már jól ismerem öt és tudom azt, hogy néha kell hogy kordában tartsam öt. Nyugodj meg, mert ez a szigor az ö érdeke miatt is van. Ne félj ettöl, mert két percen belül már nem is fog erre emlékezni.
Közben leöltöztem, de a farkam egy csöppet sem lankadt egész idö alatt. Még jól is esett hogy levettem a nadrágomat, mert így legalább nem nyomorgott a nadrág szorításában.
Persze ö is láthatta a keményen álló rudamat. Belemarkolt és azon keresztül gyöngéden húzott a tus alá miközben ezt mondta. Na gyere te kis tökös pasim! Hagy mossam meg neked, mert ma még sokat kell ezzel a csodás farkaddal teljesíteni!
Beálltunk a langyos, inkább hüsítö víz sugarába, majd kezébe vette a szappant, és két kézzel a farkamat szappanozta, miközben lágyan húzogatta azt.
Majd szétrobbant, annyira feszülten és keményen állt. Aztán a mellkasomat kezdte simogatni a csúszós szappanos kezével, majd áttért a vállamra és a nyakamra. Ekkor már egészen közel volt az ö kívánatos teste az enyémhez. De annyira hogy a dárdaként meredö kemény farkam, néha érintette az ö testét. A gyönyörü mellein megkeményedett mellbimbói, pedig az én testemet cirógatták, miközben mosogatott felül.
Ekkor mögényúltam, és a popsiján keresztül magamra húztam az ö testét és kezdtem emelni feljebb a farkam fölé.
Ne apuci! Nagyon kívánlak én is, de most nem én vagyok a soron!
De hát szétrobbanok, ha nem dughatom be most azonnal!
Jól van, nem kell már sokat várnod és lesz módod négy punciba is bedugnod ezt a csodás farkadat.
Ráadásul ha most engem kielégítesz, akkor nekem már nem lesz akkora varázsa a közös játékunknak. Hidd csak el, nekem is tetszenek ezek a közös játékok. Bár minden lány fiatalabb tölem, de mivel közösen tesszük ezt, ezért én is ugyanolyan fiatal tinédzsernek érzem magam közöttük, mint amilyenek ök. Teljesen felvillanyoz ez a csapatjáték.

Na rendben, te nagyon is fer játékos vagy, de akkor menjünk mielöbb, mert már annyira totálisan áll a férfiasságom, hogy most úgy érzem, ebben a pillanatban nem csak négy nöt, hanem négy lovat is ki tudnék elégíteni!
Nem is csoda hogy ennyire feszülten állt a farkam, mert csak késöbb tudtam meg az igazságot. Vagyis azt, hogy az én kiválasztott szerelmem az Anikó, a borosüvegbe úgynevezett hétvégi sárga színü tablettát is belecsempészett. Ráadásul két szemet is! Ez a sárga tabletta arról lett híres a konkurens kék tablettával szemben, hogy képes harminchat órán át is hatni, ha van megfelelö inger.
Mentségére szóljon, hogy nem gondolta az Anikó, hogy ennyire jól fog esni a bor, mert én megittam az egész üveggel. Ö pedig azt hitte, hogy két alkalomra is elég lesz nekem ez az ital, ezért tett két szemet is bele. De hát nem lett volna szükségem erre a segítségre, csak hát együtt így beszélték meg a lányokkal, hogy jól beserkentenek engem ezzel a tablettával és akkor majd én fogok már ragaszkodni a minél több szexhez. Mivel már négyen vannak ök és a játékidöt is meghosszabbították, ezért attól tartottak, hogy még mielött mindegyiköjük kielégítené magát a rudamon, esetleg idö elött behal majd a farkam.
Hát nem mondom, sikerült is elérni a céljukat ezekkel a tablettákkal, mert egész hétvégén szinte alig volt lankadt állapotban. Folyamatosan keményen állt. De akkor én még nem tudtam, hogy ezt az én folyamatos harci állapotomat ök intézték nekem.

Na de ott tartottam, hogy végeztünk a fürdéssel. Én a köntösömet összefogtam az álló rudamon, majd így mentünk át az elökészített félhomályos szobába, ahol már halk zene is szólt.
Kata és Gitta volt bent és máris dobták le a rendkívül csinos testükröl a saját köntösüket. Maga a gyönyör volt látni ezt a két kis bombázót meztelenül. Éreztem, hogy meg is rándult a keménykedö dorongom a köntösöm takarása alatt.
Kérdeztem tölük, hogy a Betti hol van. Ök persze azt válaszolták, hogy ö már alszik a mi szobánkban.
Tudtam hogy ez nem igaz, csak ez volt a forgató könyvben. De hát így beszéltük meg az Anikóval is.
Máris invitáltak a lepedö mögé. Én beálltam, hiszen alig vártam már, hogy valamelyikük punciját érezhessem a már igencsak felböszült dorongomon. De rafinált voltam ám én is, mert a farkam nem dugtam ki azonnal a lyukon, hanem ahogyan ott álltam figyeltem a rést, és így hívtam az elsö játékost. Tudtam, hogy a kislányom nincs ugyan leborotválva, de szinte alig van egy kis szörzete, mint ahogyan a kis Bettinek is ugyan így van.
A Katának teljesen simára volt borotválva, az Anikónak pedig, épp csak egy pici vékonyka kis fazon volt hagyva.
Tehát megjelent az elsö punci a nyílás elött és egy pillanatra megláttam, hogy van rajta kevéske kis szörzet.
Ezért már annyit sejtettem, hogy ez az én kicsi lányom puncija lehet, mert a Betti még valószínüleg nem érhetett ilyen rövid idö alatt a szobába. Mert ugye neki még szólni is kellet valakinek, hogy jöhet közéjük. Minden esetre odaraktam a vágy nedveitöl csillogó kis vágat közé a felböszült dorongomat és szóltam hogy óra indul! Felnéztem az ajtó fölötti faliórára, és máris óvatosan kezdtem betolni az elöttem lévö hölgy kis hüvelyébe. De annyira nedves és csúszós volt, hogy annak ellenére, hogy szük volt, mégis akadálytalanul törte útját a lassan benyomuló dorongom. Felüdülés volt érezni végre a már rég meredten álló farkamon eme finom kis puncikát.
Majd amikor elértem a méhét, kis visszafogott nyögés hallatszott. Szinte megkönnyebbültem én is. Végre finoman ölelö pihe-puha puncikát érezhettem a felböszült rudamon.
Aztán kis várakozás után, lassú pumpálásba kezdtem.
Még le sem telt az öt perc, már éreztem a kis hüvely rángatását. Ö már élvezett is, de csak akkor hagyta abba finom kavarását, amikor lejárt az ideje.
A szabályok értelmében, még nem tippelhettem. Ezt csak akkor tehettem, ha minden személy volt már az elsö körbe és a másodiknál lehetett csak.
Aztán míg a következö személy odaért behúztam a farkam és újra azt figyeltem, hogy milyen puncit látok meg a következö alanynál.
Mivel teljesen csupasz volt a következöé, így biztos voltam abban, hogy a Katácska következik most. Hasonló módon cselekedtem mint az elözönél és öt percen belül az ö puncikája is rángatva élvezett a rudamon.
Majd halk suttogást hallatszott. Mert az éppen futó zenének vége lett és másik számig néhány másodperc szünet következett.
De már oda is tolta a harmadik személy a punciját a lyuk elé. Ahogyan figyeltem, ez az Anikóé lehetet, mert az ö kis fazonját is megláttam. Na gondoltam, hogy mivel elméletileg hárman vannak, minden képen neki kellett következnie. Neki már bátrabban toltam be, és el is kezdtem azonnal pumpálni. De hát még ö is felnyögött kicsit, mert nyilván az ö hüvelye is igényelte volna a hozzátágulást a farkam méretéhez. Érdekes módon alig kezdtem el, néhány húzás után ö már élvezett is rángatva ahogyan az elödjei, csak már a második percben. Persze ö sem hagyta ekkor még abba és mivel tovább fokoztam az ütemet, nála az öt percbe belefért, még plusz egy második élvezet is.
Akárcsak a húgánál, ez már a rutinjának eredményességét jelentette. Csupán jól kihasználta az öt percét. Én meg csak annyit éreztem magamon, hogy még nagyon bírom.

Aztán jött a következö kör.
Újra tolatott a finom kis szörzettel rendelkezö puncika. De tényleg nem tudtam, hogy a lányomé, vagy talán a kis Bettié lehet ez itt elöttem, mivel nagyon hasonlított egymásra a két kis punci a kevéske kis szörzetük miatt.
Arra gondoltam, hogy inkább óvatosabb leszek mint amikor már a második körben be szoktam indítani. Ezért amikor makkomat a kis lucskos vágat közé dugtam, kicsit fel-le húzogattam ott.
Ezt persze a többiek nem látták a lepedö miatt. Majd szép lassan kezdtem betolni.
Ekkor már valószínüsítettem azt, hogy most a kis Betti hüvelyébe tolom, mert ez a kis puncika volt a legszükebb az összes között. Ezért továbbra is finom lassú tolással, de megállás nélkül nyársaltam teljesen föl. Persze az ö felnyögése volt a leghangosabb is. Megálltam és néhány másodpercnyi szünet után, a mélyen felütközött dárdám hegyével megvakargattam a méhét.
Éreztem, hogy remeg a drága.
Arra gondoltam, hogy most már jól megpumpálom. Ettöl majd jól felvisít az élvezete közben és akkor vajon kiderül e majd az, hogy ki ö. Vagy pedig mégis visszabírja fogni a hangjait és megy tovább a játék.
Ekkor fokozatosan beindultam nála is a pumpával. De közben a két tenyerét a kis fenekére rakta. Ezt azért tehette, mert valószínüleg túlságosan mélyre hatolhattam, és így korlátozta a behatolásom mélységét. Ezért már csak kissé tolattyúzva kavartam odabent. De hát az ö kis hüvelye is a második percben kezdett rángatni, de ö nem rutinból jutott ám a csúcsra, hanem bizony nem bírta tovább élvezet nélkül.
Valaki a száját befoghatta neki, mert orrhangból folyamatosan nyüszített a drága. Ekkor már én is eljutottam odáig, hogy bedurrantsak a kis élvezö puncijába.
Ez már csak azon múlott, hogy tartsam e tovább még magam és maradjon a fék rajtam, vagy megsorozzam a farkamon lévö lányka remegö méhét.
Végül is attól tartottam, hogy ha eldurranok, akkor talán lelankad a farkam és ezáltal félbe maradna a játék. Ezt pedig nem akartam, mert még a többiek is várták a második körrel járó ötperces menetet. Felpillantottam az órára és egy bö perc volt még hátra az ö idejéböl.
De hát ez a kis punci az örületbe kergetett engem a rángatásával. Szerintem egymás után szünet nélkül követte az egyik élvezete a következöt.
Ráadásul annyira mocorgott a popójával, ami már teljesen átalakult kavarássá, hogy teljesen bezsongatott engem. Összeszorítottam a fogamat és becsukott szemmel mozdulatlan vártam az idö lejártát.
De lehet hogy az volt a baj, hogy én álltam le, mert valószínüleg ezért indulhatott be ö a popójával kavarni. Ugyanis, ha én szabályoztam volna a mozgást talán kibírtam volna még ezt az egy percecskét.
De nem bírtam, mert az utolsó pillanatban, beindult heréimben a visszafoghatatlan folyamat. Ráadásul, épp ekkor szólt neki valaki, hogy lejárt az idö.
Persze ök nem sejthették, hogy nekem milyen gondom van, ezért el akart távolodni tölem. Én meg a lepedöt nyomva testemmel valamelyest utána nyomultam még, hogy a nálam már beindult folyamat még a kis puncijában teljesüljön.
Ekkor robbanásszerüen löttem az elsö adagot, ami még a kis méhének csapódott.
A lövés erejét még érezhette, mert egy rövid „Á” ki is jött a száján. De hát ö meg már lendületben volt és lecsúszott az éppen élvezö rudamról.
Ezért már a lövéssorozat következö és a többi lövése, valószínüleg a fenekén és a szönyegen landolhatott.

Ezt láthatták a többiek is, mert óriási nevetés kezdödött.
Én meg csak annyit szóltam hozzájuk, hogy jól van, nevessetek csak nyugodtan!
Erre a lányom felelt.
Apa! Nagyon tuti voltál! Messze állok töled, mégis elért az egyik lövésed.
Jól van mulassatok csak nyugodtan rajtam.
Mivel most már tippelnem is kellett ezért rákérdeztem. Ugye te voltál most kislányom?
Nem talált! Hangzott az egybehangzó válasz.
De már tolta is magát a kint lévö farkamra a következö punci. Ezt meg sem tudtam nézni, hogy vajon kié lehet, mert a farkam éppen kinyomva volt a lyukon. Érdekes módon, egy csöppet sem veszített a keménységéböl az imént eldurranó dorongom. Minden esetre, még jól is jött ez számomra, mert már kavarhatott rajta kedvére a soron következö alany. Amit meg is tett az illetö.
Most már úgy éreztem, hogy a végtelenségig bírom ezt az iramot.
Ettöl fogva minden következö puncit, felböszültebben és keményebben döngöltem a továbbiakban. Bár jó volt mindegyikkel dugnom, de ezután már egyszerüen nem kerültem egy pillanatra sem a csúcs közeli állapotba. Pedig nyomattam ám nekik rendesen.
Még kétszer fordult a kör mire kiesett mindenki.
Mikor végeztünk, kiléptem a takarásból és a kis Betti is ott ált meztelenül közöttük.
Úgy állították be nekem, mintha ö is benne lett volna a versenyben. És mert örá nem tippeltem, ezért ö fog most velem maradni az éjszakára. Erre persze nekem meg kellett lepödnöm, hogy már öt is az ágyamba kell vinnem.
Én meg alakítottam egy kis meglepödött formációt. Hát te meg hogy kerültél ide? Tényleg te is benne voltál a többiek között?
Ö meg csak lesütött fejjel bólogatott.
Hát igen! Szólalt meg az Anikó. Ma bizony vele kell töltened az éjszakát!

Nem mondod? Tényleg komolyan gondoljátok, hogy én a Bettikét ma éjjel?
Erre már mindannyian szinte egyként vágták rá; De bizony a mai éjszaka a Bettié és a tiéd!

Persze azért nem kellet sokáig gyözködniük engem. Végtére is ö volt a fiatalságával a tabu közöttük.
Ott ált teljesen meztelen közöttük azzal az ártatlan kis testével és reménnyel tele csillogott a gyönyörü szemei, ahogyan pislogva nézett rám. Na és persze nem csak a szemembe nézett ö, hanem a még mindig keményen álló dorongomra is.

Ekkor megkérdeztem tölük; Komolyan a Bettike is benne volt a résztvevök között?
Anikó válaszolt.
Nem szívem!
Öszintén bevalljuk neked, hogy becsaptunk téged. Arra gondoltunk, hogy öt akartuk mindenképpen nyertesnek kihozni, ami sikerült is. De viszont féltettük öt, ne hogy véletlenül keményebben benyomd neki a tudatodon kívül ezt a hatalmas keményen álló farkadat.
Mert ugye, ha nem vigyázol rá, ezzel a mérettel ami neked van, a kis hüvelyét szétszakíthatnád. Nyilván ha te figyelsz rá és óvatos leszel, nem jelent ez majd problémát. De ott nem tudhattad, hogy kibe tolod azt a kemény rudadat.
Ráadásul, már ki volt rád a csapat éhezve, ezért is hagytuk öt ebböl a körökböl ki. Mert ö még megkaphatja a maga részét az éjszaka. Mi pedig rendesen kiélvezhettük magunkat ez idáig. De még arról is gondoskodtunk, hogy ne legyen potencia problémád, még ez után a körök után sem! Amint tapasztalhattuk nem is volt ilyen gondod. De ahogyan elnézem még mindig harcra kész állapotban vagy!
Miért? Valamivel beetettetek?
Naná hogy be.
Ekkor vallotta be az Anikó, hogy bizony két Cialis is van bennem. Bár csak egyet szánt mára, de mivel felhajtottam az egész üveg bort, ami egyébként két napra elég szokott lenni nekem, így a két adag tabletta is lecsúszott vele együtt.

Tényleg! Le sem lankadt az élvezetem után!
Na és akkor ki volt, amikor én elélveztem?
Én voltam apa! Söt! Kétszer is egymás után, mert így tíz perc is jutott nekem, és a Katának is. Csak az Anikó volt minden alkalommal öt-öt percre közöttem és a barátnöm között.
Azért hogy legyen még nagyobb keveredés.
De hát minden öt perc után másképp, illetve másnak éreztem a puncitokat?
Erre már a Kata válaszolt.
Hát igen, mert az egyik menetben lazábban tartottuk, a másik öt percben pedig, jobban szorítottuk a hüvelyizmunkat, hogy neked másnak tünjön.
Na ezt jól kiterveltétek.
Hát igen! Ez volt a célunk, amit el is értünk. Apa! Nekem speciel, öt élvezetem volt ma este.

És most akkor a Bettike következik? Tényleg ezt akarjátok, hogy én és ö?
Mindenki bólogatott. Még Betti is, de az Anikó válaszolt.
Igen szívem! Mi ezt már eldöntöttük közösen és Bettike vállalta azt, hogy az apjának semmi képen sem mondhatja el.
Miért? Az anyjának elmondhatja?
Nem! Legalább is egyelöre még semmiképp sem. Válaszolt az Anikó.
Na és tényleg akarod? Fordultam Bettihez.
Igen! Nagyon szeretném. Ekkor hogy nyomatékot adjon a szavának, azonnal mellém is ált és ragaszkodóan átölelte a derekamat. Még csak most figyeltem azt meg, hogy befér a hónom alá ez a gyerek, mert én meg a vállán keresztül öleltem öt át. Ö meg már közelröl nézhette a keményen álló farkamat.
Ezt látva, megrándult a farkam, majd egyre sürübben rángatózott és himbálózott. Hiába volt a sok dugás elötte, mégis hatással volt rám a kis finom testének közelsége.

Na gyertek lányok! Szólalt meg az Anikó, mert úgy látom, hogy mi itt már fölöslegesek vagyunk!
Aztán kaptunk tölük jó éj puszit és elvonultak mindhárman.

A családi szauna

Rendszeresen félrevonulok a családi infraszaunába és a beépített lejátszón általában pornót nézek. Sokszor kivertem már, most viszont a lányom és fiam is jött szaunázni és lebuktam, úgyhogy hármas kaland lett belőle.

Pár hónapja vettünk egy családi infraszaunát, amiben 4-en elférünk. Állítólag 6 személyes, de ha kényelmesen akarsz beülni, vagy elfeküdni, akkor 4 embernek pont elég. Van benne DVD meg MP4 játszó, úgyhogy az egy órás szaunaprogram alatt sem kell unatkoznod. Én legtöbb esetben klipeket nézek, de a végén mindig pornóval zárom és kiverem.

Ma éppen a levezetésnél tartottam, és éppen vertem amikor Anna lányom (16) és Péter fiam (17) rám nyitottak. Mivel azt sem tudtam, hogy itthon vannak a törülközőm is messze volt tőlem és egy-az-egyben látták a meredező szerszámomat. Amit próbáltam azonnal elrejteni. Péter csak annyit mondott, hogy „nyugi apa”.

Ezzel leültek a padra a szaunában. Próbáltam kimagyarázni magam, de leintettek. Megcsókolták egymást és ledobták a törülközőt. Anna bevallotta, hogy dugni járnak a szaunába, miközben Péter álló farkát markolászta. Anna igazi szép kis tinilány, baba arccal. Péter is jóképű srác. Mivel sportolnak mindketten egészségesek és esztétikus a testük. Ezért nem tudtam eldönteni, hogy élvezem nézni őket, vagy zavarban vagyok.

Péterhez amúgy jártak át az osztálytársai szaunázni, mert azért menő dolog volt. Másnak nem tellett rá. Rákérdeztem, hogy ők is dugni járnak át, mire Péter vigyorogva mondta, hogy „persze”. Meg voltam döbbenve.

Anna látta, hogy haragszom, ezért odalépett hozzám és átölelt. Majd ráült a combomra. Éreztem ahogyan nedves puncijától sikamlóssá válik a lábam. Ettől aztán felállt a farkam. Anna mosolyogva megfogta, majd elkezdte húzogatni. Péter is mellénk ült és nézte mi a helyzet.

Végül is mindig foglalkoztatott a gondolat, hogy családdal szexeljek. Így nem szóltam semmit csak hagytam. Anna kérte, hogy csukjam be a szemem, és letérdelt, majd szopni kezdte a farkamat. Nagyon jól csinálta ahhoz képest, hogy tini. Majd abbahagyta egy pillanatra és kicsit másképpen, de folytatta. Ez talán még jobban is esett, mert most szívta is szopás közben. Megdicsértem, majd gondoltam megsimogatom a fejét. Ehhez kinyitottam a szemem.

Megdöbbenve láttam, hogy a gyerekeim helyet cseréltek és nem Anna szopik ennyire jól, hanem Péter. Anna észrevette, hogy látom és odabújt, majd a tojásaimat kezdte masszírozni. Amikor már kőkeményre szopták a faszom, Péter kiköpte és Anna ráült lovagló pózban. Forró és lüktető volt a puncija. Pár perc után felállt, majd ledobta magát a padra, hogy ott keféljem tovább. Ekkor Péter instruálni kezdte.

– Feküdj rá apára, ő majd hátulról, én meg elölről.
– Péter, de apáé nem fér be – siránkozott Anna
– Akkor majd kitágítalak neki – mondta Péter – Azt akarom, hogy apa érezze milyen jó az a lyukad is.
– Hát jó – hagyta jóvá Anna

Hanyatt dőltem és Anna rám ült megint. Péter pedig berakta a fenekébe a farkát. Anna ekkor nyögött egy nagyot és megremegett. Felakadtak a szemei az élvezettől. Elfüstölt. Olyat élvezett, hogy a puncija fél percig lüktetett a farkamon.

– Jól esett kislányom – kérdeztem
– A-a-a-p-a-a-aahhh – nyögte Anna

Ekkor kihúztam a farkam és jeleztem Péternek, hogy kiszállok. Miután kikászálódtam alóluk Péter újra dugni kezdte Anna fenekét, én meg a sarokból figyeltem. Vártam mikor adja át Péter a terepet. Miközben figyeltem mozgó fenekét, egyszerűen megkívántam. Így a még lányom puncijától nedves farkammal beoldalaztam Pétert. A farpofái közét tettem a farkam, amire Péter pucsitani kezdett. Nem volt ellenére.

Hamar becsusszantam és dugni kezdtem a kisfiam fenekét. Amit ő nyögésekkel hálált meg. Olyannyira beindult, hogy egy-két perc után telelőtte Anna fenekét spermával. Ott lihegett közöttünk Annával.

Éreztem, hogy mindjárt elmegyek, ezért kihúztam a farkam. Ekkor mindketten felültek így Anna szájába adtam a farkam, hogy szopja. Ekkor Péter a tojásaimat kezdte szopni. Anna megérezte mikor megyek el, ezért gyorsan kiköpte a faszom és spermaesővel terítettem be a gyerekeimet. Ekkor Péter még hálásan bekapta és kiszopta belőle a maradék spermát is.

Ezentúl rendszeresen lejárunk majd az infraszaunába dugni, amikor a feleségem nincs itthon. Sokkal jobb teste van a fiamnak és a lányomnak, mint amiről valaha is álmodtam. Ráadásul nagyon megértő és engedelmes a két gyerekem. Ilyen családok kívánok mindenkinek.

A nagyi és az unoka

Értem jött egy ottani barátja kocsival, amikor megérkeztem rögtön szeretet teljes öleléssel, puszikkal, jó szavakkal fogadott. Régen, mikor kisebb 10 éves koromban láttam, akkor még fel sem tűnt mekkora mellei voltak, de most, amikor megölelt éreztem, ahogy lebegnek a mellkasomnál. Na, már ekkor volt bennem némi ferde gondolat. Mivel a nagymamám volt, így azt mondta magamnak, hogy nem szabad ilyenre gondolni.
Egész nap egy unalmas napnak volt mondható. Csak beszélgetünk, nem túl érdekfeszítő dolgokról. Ebédeltünk meg mi egymás. Egészen addig unalmas és monoton volt minden, amíg kb. 18óra körül be nem mentünk a nappaliba, ekkor kezdődött a „Vég..”
Leültünk tévét nézni, mert miért is ne. Egy Bud Spenceres filmet néztünk, én persze már láttam. Gondoltam, hogy ő is. Egyszer csak ilyet szólt:
– Kisfiam, egy pillanat. Átöltözök – mondta.
– Rendben – csak ennyit feleltem.
Egy otthonkát vett fel. Mire visszaért láttam, hogy az otthonkából kibuggyannak mellei. Illetve nem buggyannak, inkább csak dekoltázsa volt nagyon kitűnő. Nagymamám nagyon telt formákkal rendelkezett, kicsit talán duci is volt.
Ez alkalommal közelebb ült mellém és dicsérgettet, hogy milyen jó kiállású fiatalember lettem, helyesebb stb. Mosolygott rám, puszilgatta a fejemet, cirógatott stb. Ekkor még nem gondoltam rossz dolgokra. Gondoltam, hogy ez csupán a nagymamai szeretet.
Amikor megsimogatta a combomat, akkor kezdtem nem illendő dolgokra gondolni. Péniszem állt, mint a cövek.
– Nagyon helyes fiatalember lettél, Ádám! – mondta. – Hmmm.
Nem válaszoltam semmit. Álló farkammal meg sem bírtam szólalni. Én otthon nagyon sokszor maszturbáltam már, tehát nem ez volt az első merevedésem, de ez a mostani most nagyon is meglepett. Nagyon kellemesen simogatta a combomat, én csak formás kebleit bírtam nézni, ahogy felém hajol. Nyilvánvaló volt, hogy nem bírok a szemébe nézni. Kis idő múlva el kerülhetetlen volt, hogy egyszer egy bizonyos dombhoz ér, ami a nadrágomon keletkezett. Meglepő hangon felsóhajtott, majd ilyet szólt kacér hangon:
– Oh, Ádám! – mondta. – Tán, csak nem felizgattalak?
– Hát, igen… – feleltem.
– Te rosszcsont – mondta. – Akkor mire vársz?
Mondtam magam, de jó, én most meg fogom kurni a nagyit? Te jó ég, de végül bele mentem. Már épp húztam volna le a sliccet, hogy kiszabadítsam meredezni kívánó farkamat, amikor megállította a kezem és annyit mondott:
– Majd én! – mondta.
S lehúzta a cipzárt, a kőkeményre duzzadt farkamat ki emelte a kis cipzár résből és elkezdte szép lassan verni.
– Feküdj csak hátra – parancsolta. – Én majd kényeztetlek…
Ő letérdelt elém, lejjebb húzta a nadrágomat, hogy jobban a farkamhoz férhessen. Egyik kezével a golyóimat masszírozta másikkal pedig a farkam kényeztette, néha-néha bekapta, szopta, szívta stb. Majd kis idő múlva levette köntösét, illetve otthonkáját és bele ült óriási fenekével az ölembe. Gyönyörű mozdulatokkal ugrált rajtam, meglovagolt. Kellemes látvány volt látni, ahogy két nagy dinnye nagyságú feneke lebeg ölemben. Néha-néha felsóhajtott:
– Oohh, ezaz!
Majd ezt a lovaglás menetet, addig csináltuk, míg én majdnem elélveztem, ő leszállt rólam, szájába vette farkamat és lenyeltem a nedvemet.
Na igen, de a farkam még mindig beton keményre duzzadó állapotban volt.
– Na mi van, még mindig áll? – kérdezte. – Akarsz még, ugye?
– Ühüm – megszeppenve válaszoltam.
Ő az ágyra kifeküdt nekem, lábait szét tárta.
– Kurd szét a puncim! – parancsolta.
Nekem se kellet több oda mentem, farkamat beleillesztettem, ahova kell. S kúrni kezdtem. Gyönyörű érzés volt. Néha óriásikat sóhajtott ő is, meg én is. Többnyire sok ideig csináltuk, legalábbis én így éreztem. Majd, amikor elélveztem a nagy izgalom közepette nem vettem ki.
– Oh, most belém fogsz élvezni! – nyögte. – Ez, az! Ne sajnáld! Tömj tele!
Így nem vettem ki, s így is lett, puncijába élveztem. Amikor kivettem a farkam ennyi mondott:
– Mit szólnál még utoljára a bögyszexhez? – kérdezte.
– Az mi? – Vissza kérdeztem, mert nem tudtam.
– A cicim közé teszed a farkad és kúrod a mellem – válaszolt.
– Oké – feleltem.
Ő még mindig fekvőbe pózban volt, közelebb mentem, melle közé helyeztem kőkemény péniszemet és kúrtam a két csöcs csárdát. Majd amikor elmentem arcára élveztem, szájába is ment. Gyönyörű érzés volt háromszor elmenni. Majd végül megpihentünk, mindketten kifáradtunk, főleg én. Még nála töltöttem 2 és fél napot. Arról már nem mesélek, mindenki a saját fantáziájára bízom!

 

Csak pár napja történt, de én úgy éreztem, hogy egyszerűen nem bírom magamban tartani. Remélem, senkit nem rázott meg!

Családi orgiák

A nénikémrol – aki anya novére – annyit tudni kell, hogy 48 éves volt, de úgy nézett ki, meg úgy is öltözködött mint egy 25 éves. Fekete hosszú haj, kicsit teltebb és iszonyatosan jó mellei voltak/vannak. 12 éves korom óta, amióta eloször volt magömlésem egyfolytában rá szoktam gondolni önkielégítés közben.
Tehát nyáron felültünk egy gépre, amit persze ok fizettek és kirepültünk. Volt ám meglepi, mivel még soha nem voltunk náluk, tudtuk, hogy jól megy nekik, de hogy ennyire…
Elso nap délután levezettek bennünket a tóra (ami kb. 500 méterre volt), körbenéztünk a városban, ruhákat vettek, görkorit, walkmant, szóval elkényeztettek bennünket rendesen, nekik nem volt gyerekük, csak egy kutyájuk. Este leültünk beszélgetni, tv-t néztünk, mint egy igazi család. Másnap reggel elmentek dolgozni. Mikorra felkeltünk a nénikém anyósa, (o volt a bejáróno) megcsinálta a reggelit, meg pakolt szendvicseket, gondolta, hogy a húgommal lemegyünk a tóra. Úgy is volt. Ahogy leértünk a partra, a húgom azt mondja o inkább napozik, én meg gyorsan ledobtam a polom és befutottam a vízbe, mert nagyon kimelegedtem. Úsztam egyet, majd kifele jövet látom, hogy a húgom monokinizik egy tanga bugyiban, ami alig takart el valamit. Ebben a pillanatban szólni nem bírtam, a húgom még csak 14 volt és eddig egy kis csitrinek tartottam, most meg a farkam is felállt a látványtól. Szépen domborodtak már a mellei és a segge is nagyon szép volt. Ez már itthon történt igaz, de talán nem baj…
Gyorsan leültem, majd amikor meg bírtam szólalni, megkérdeztem tole, hogy mit csinál, hiszen eddig még bikinit sem mert felvenni itthon, mindig fürdoruhát húzott, ha strandra mentünk. Lenézett a farkamra, elmosolyodott és azt mondta:
itt úgysem ismer senki, de látom neked is tetszik és megint ránézett a farkamra, ami már majd szétrobbant. Gyorsan hasra feküdtem, nem mertem felkelni, pedig már nagyon égette a nap a hátamat. Olvasni kezdtem, kezdett lelalankadni, amikor megszólalt a húgom, hogy kenjem be a hátát. Belementem természetesen, csak mondtam neki, hogy menyünk el valami nyugisabb helyre. Szerencsére találtunk is egy olyan szakaszt ahol senki nem volt a környéken. Hasra feküdt, ráültem a seggére és beolajoztam, most ahogy simogattam a sikamlós testét jobban állt a farkam mint valaha, ki is bújt a feje a nadrágból. O közben olvasott és nem vett észre semmit. Elkezdtem a hátát, majd gyorsan lejjebb csúszott a kezem a seggére, a végén már csak a seggét simogattam, de észre vettem, hogy tetszik neki, mert nagyokat sóhajtott közben. Kihasználva az alkalmat becsúsztattam a kezem a lába közé is, ahol már a tangán keresztül is érezhetoen nagyon nedves volt, ekkor hátrafordult és észrevette ahogy kibujt a farkam a nadrágból, megjegyezte, hogy szép a szerszámod kár, hogy a bátyám vagy. Most elmegyek úszni egyet. Azt hittem megorülök. Meglepodtem a bátorságán, hazafele meg is kérdeztem tole, hogy szuz e még, amire azt mondta, hogy már egy fél éve nem. Egész du. állt a farkam.
Mire hazaértünk a nénikém már otthon volt, napozott a teraszon. A húgom lefeküdt pihenni én meg mondom kinézek a teraszra. Ott is mi történik! A nénikém tangában napozik, melltartó sehol és mikor észrevett odahívott, hogy olajozzam be a testét. Erosen ellenkezni kezdtem, gondoltam nagy égés lesz ha most is feláll, de annyira kért, hogy csak 1 perc aztán mehetek, hogy mondom jó. Bekentem a hátát, meg a lábait, mondom mehetek?
És a seggemmel mi lesz? – Gondoltam itt a vég. Elkezdtem elkenni a seggén az olajat, a farkam – mondanom sem kell – ismét felállt. Hirtelen megfordult és azt mondja,
Most elol is, mindenhol, így sokkal jobb, mintha egyedül csinálom . – Elkezdtem alulról, felértem a melléig, ráültem a combjaira, majd megkérdeztem, hogy a melledet is? – Igen, válaszolta. Örültem, mert már 5 éve errol álmodok. Elkezdem csinálni, közben állandóan az álló farkamat figyelte, én meg égtem, mint a rongy.
Zavarban vagy? – Bólintottam.
Ne légy zavarban, hiszen a nénikéd vagyok igaz, de bármelyik fiúnak merevedése lenne a helyedben. – Ebben a pillanatban megfogta a farkamat, gatyán keresztül és elkezdte simogatni.
Hú, de kemény, meg szép formás is, örül is a barátnod biztos. Bár a férjemnek is ilyen lenne (19 cm) – Erre belenyúlt a gatyámba. Szólni akartam, hogyha nem hagyja abba, akkor baj lesz, de mire kimondtam volna tele lett a keze. Csak rám mosolygott és azt mondta semmi baj, és ne haragudjak, csak már úgy kívánja, hogy nem bírt magával és azt mondta többet nem fordul elo. Na már csak ez kellett nekem.
Este hazaért a férje, o nem tudott magyarul, de szerencsére a húgommal elég jól beszéltünk angolul így megértettük egymást. O már 62 éves volt, gondoltam ez lehetett a nénikém baja, igaz nagyon jól tartotta magát, mondjuk én nem gondoltam róla, hogy már impotens lenne. Este lefeküdtek, ketten tévéztünk a húgommal. Élveztük a hatalmas 100 cm képernyos tv-t. Úgy éjfél lehetett, amikor kitaláltuk, hogy nézzünk körül nincs e valami jó kis video film. Találtam is egyet, pornot. A húgom azt mondta, ne azt, az undorító, mondtam csak egy kicsit, ha nem lesz jó, kivesszük. Nem akarta nézni, elment aludni. Nekem tetszett, olyan volt mintha éloben elottem csinálták volna, a hatalmas képernyon keresztül, el is kezdtem hamarosan verni magamnak. Annyira belemerültem, hogy nem vettem észre, hogy kijött a nénikém férje és már egy jó ideje figyelt. Ennél nagyobb égést még nem éltem meg, egybol lelankadtam. Megdöbbentem amikor leült o is és nézte velem és azt mondja csináljam csak, o is csinálta az én koromban, de én eltettem és mondtam, hogy inkább megyek aludni. Azt mondja nem jó így elaludni, mert be fog görcsölni a hasam, inkább csinálja o is ha ez megnyugtat és elkezdett vetkozni. Köpni, nyelni nem tudtam, maradtam. Elovette a farkát, ami már állt rendesen. Mostmár rájöttem, hogy nem az a nénikém baja, hogy impotens, hanem, hogy pici volt, kb. 13-14 cm. Elkezdett rejszolni csak sasoltam, majd észre vettem, hogy ismét kezd mozogni a farkam, pedig a filmet nem is néztem és meleg sem vagyok. Odaült mellém, azt mondja kezdjem el, mivel nagyon álltam már megint elovettem és vertük szép lassan. Megfogta a farkamat, azt mondja majd o, én meg az övét, nem akartam, de ahogy csinálta nekem, annyira felizgultam, hogy megfogtam neki. Nem undorottam soha a melegektol, de soha nem akartam ilyent csinálni, azóta sem csináltam (mással). Dicsérte, hogy milyen szép farkam van, azt kérte, hogy had kapja be, még soha nem csinált ilyent, de egyszer azt mondja mindent ki kell próbálni. Hagytam, mert már nagyon kész voltam, már mindegy volt nekem is, nagyon élveztem. Sok not szivattam már le, de ez volt idáig a legjobb. Gondoltam ha már így vagyunk megkóstolom én is, bevettem a számba és elkezdtem szívni neki, mindennek ellenére nagyon élveztem a dolgot, a végén annyira, hogy azt akartam, hogy dugjon is meg. Kiment a konyhába, hozott olajat (ma egész nap a fránya napolaj miatt állt a farkam), bekente vele a seggem, meg a farkát is, hasra feküdtem, o fölém és szép lassan bedugta a farkát, egyáltalán nem fájt, (most ha hiszitek, ha nem, baromi jó volt) teljesen belémdöfte, majd húzogatta ki be. Akkor hanyatt feküdt, ráültem és meglovagoltam, én közben elmentem, folyt az anyag mindenhova még a szájába is ment. O is nemsokára elment. Közben azon izgultunk, hogy mi lesz ha most kijön valaki, de ez nem történt meg hála az Istennek. Utána elmentem zuhanyozni, amikorra kijöttem már nem volt kint, én is lefeküdtem. Gondoltam magamban nem volt rossz az elso nap Angliában, igaz a nap elején én akartam megdugni a húgomat, erre engem dugtak meg…
Másnap reggel, péntek volt, ugyanaz volt a program, lementünk a húgommal a strandra, itt már ott kezdtük, ahol tegnap abbahagytuk… az volt az elso, hogy bekentem, csak most az egész testét, közben a húgom simogatta a farkamat és állandóan azt hajtogatta, hogy miért vagyunk testvérek. Én próbáltam gyozködni, hogy nem tudja meg senki, de nem engedett, azt mondta hagyjuk abba. Kértem, hogy még egy kicsit simogasson, de nem akarta, azt mondta menyünk bele a vízbe. Bementünk, letolta a gatyámat és elkezdte verni a víz alatt. – Nesze akkor élvezz – mondta. Élveztem is rendesen, nemsokára el is mentem. A hugi menni is akart haza utána.
Már ebéd elott hazaértünk, ilyenkor még csak a nénikém anyósa szokott otthon lenni, de amikor beértünk hallottuk, hogy van itt még valaki, hangok jönnek a kertbol. Mondtam a huginak nézzük meg. Ahogy közeledtünk, valami eszméletlenre lettünk figyelmesek. A nénikém fekszik az ágyon amin napozni szokott, a 80 éves anyósa meg rajta fekszik 69-es pózban és nyalják egymás pináját. Szóhoz nem bírtunk jutni… elkezdtük figyelni oket, nem számítottak ránk. Ahogy egyre jobban belemelegedtek a dologba, mi is egyre jobban élveztük a musort. (a 80 éves anyóst azért nem úgy kell elképzelni, mint egy magyar öreg hölgyet kendovel. Állandóan miniszoknyában járt, meg tangában, festett szoke haja volt és nagyon laza.)
Na szóval, ahogy néztük oket a húgom elkezdett simogatni, elkapta a farkamat és húzogatni kezdte, én meg közben csókolgattam a nyakát, meg simogattam a melleit hátulról. Odatoltam a farkam a seggéhez, meg lejjebb a pinájához és dörzsölni kezdtem. Talán 5 percig csináltuk, amikor a húgom hirtelen elfutott a szobájába, most nem tudtam mit tegyek, menjek utána, vagy maradjak itt. Maradtam, itt mégis csak 2 no van. Aztán kiosontam a teraszra, leültem egy székbe és simogattam magam, meg a farkam. Amikor helyet cseréltek, a nénikém ráült az anyósa szájára, közben ujjazni kezdte, amikor észrevett. Eloször megijedtünk mind a ketten, abba is hagyták, majd felkelt az anyósa, valamit motyogtak, röhögtek, de nem hallottam, elég messze voltam. Az öreglány intett, hogy menjek oda. Odamentem, elég zavarban volt mindenki, amikor az öreglány benyúlt a gatyámba és annyit mondott, hogy OOOHHH! A farkam most is állt mint a gyozelmi zászló és ilyenkor – még most is – az eszem lecsúszik a gatyámba. Hagytam az eseményeket zajlani. Egy darabig simogatott, majd bevette majdnem teljes terjedelmével a dákómat, aztán elkezdett szívni mint egy porszívó. A nénikém is közelebb jött, azt mondta o is akarja, felváltva szívtak, míg el nem mentem. Telespricceltem mindkettojük száját, amikor így csókolózni kezdtek, a gecis nyelvüket dugdozták egymás szájába és játszottak, majd mind lenyelték és ettol a látványtól ismét ágaskodni kezdett a farkam. A nénikém észre is vette, gyorsan kezelésbe vette, míg ot nyalta az anyósa. Mikor már újra akciókész voltam, lefektettek, az öreglány rám ült és lovagolni kezdett, a nénikém a számra ült, így nyaltam, amíg ok közben ismét heves csókolózásba kezdtek. Utána az öreglány félig hasonfekve/térdelve nyalta a nénikém, amíg én a farkamat a seggébe nyomtam és így basztam. Közben észrevettem, hogy a húgom ott ül ahol én ültem és simogatja magát. A nénikém nem láthatta mert háttal volt neki, az anyósa meg bele volt merülve a pinájába.
Láttam a húgom arcán, hogy már neki sem kell sok a gyönyörhöz, nemsokára el is ment és ismét bement házba. Én most jól bírtam, az öreglány is elélvezett. Én is közel voltam, de a nénikém észrevette és azt mondta meg ne próbáljam, mert most o következik. Így is volt, o eloször a seggébe akarta, habár neki nem volt olyan bejáratott a segge, mint az anyósának, de bekentük egy kis napolajjal és óvatosan behatoltam, eloször fájt neki, de nem sokáig, hamar megszokta. Az anyósa addig nyalta és ujjazta. Elkezdett hangosan élvezni, szerintem a szomszédok is meghallották, pedig nem laktak közel. Elment így, hogy seggbe csináltam neki, majd átette a helyére és így is el kellett hogy jutassam a csúcsra. Már alig bírtam, az utolsó 10 percben már szinte szenvedtem, ahogy vissza akartam tartani. Miután elment, gondoltam itt az ido, amikor azt mondták várjak egy fél percet, megmosták a farkamat (hideg vízben, így bírtam még egy kicsit tovább is), mert azt akarták, hogy a szájukba élvezzek. Tele pumpáltam a szájukat, amivel ok ismét játszani kezdtek a nyelvükkel, majd lenyelték az utolsó cseppig. Utána mosolyogtak és csak annyit mondtak, hogy remélik ez a mi titkunk marad. Azt mondtam nekik, hogy a húgom alszik és helyeseltem. Bementem zuhanyozni. Zuhanyzás után bementem a húgom szobájába, hogy megkérdezzem hogy van. Feküdt az ágyon, egyszál pólóban, a lába között volt egy mackó és nagyon vörös volt az arca, csak annyit mondott, hogy Mi van itt? Ma már 3 x mentem el, egyfolytában nedves vagyok, nem bírom tovább, eddig havonta szoktam elmenni 3 x, és ha a nénikénknek, anyu testvérének, szabad veled kúrni, akkor nekem is szabad, ugye? Én sem tudom, hogy mi történt itt, de nekem is egyfolytában állt a zászló. – Nekem sem kellett több, odafeküdtem a húgom mellé és elkezdtem simogatni, felhúztam a pólóját, nyalogattam a melleit és simogattam a kis punciját is. Bedugtam az egyik ujjam, nagyon szuk volt, akkor azt hittem meg sem tudom majd dugni. Letépte rólam a gatyámat és lecsúszott a farkamhoz, elkezdett szívni, már attól megint majdnem elmentem, ahogy a kis szájában mozgott a dákóm, de nem akartam vele kiszúrni. Hátrafektettem és nyalni kezdtem egy kicsit, de nagyon élvezett már, szépen bedugtam a farkam a puncijába, könnyebben ment mint gondoltam. Elkezdtem mozogni és máris orgazmusa volt. Végig orgazmusa volt amíg szeretkeztünk, ilyennel még soha nem találkoztam. Kúrtunk – ahogy o mondaná – mindenféle pózban majd azt mondta, hogy o is ki akarja próbálni milyen az analis szex. Nem ellenkeztem, csak mondtam, hogy kell valami amitol jobban csúszik, erre elovesz a táskájából egy direkt erre a célra használandó krémet, azt hittem eldobom az agyam. Odahelyeztem a farkam a seggéhez és lassan, óvatosan dugtam be neki, míg teljesen be nem fogadta, azt mondta nem fáj neki, mostmár mozoghatok is. Elkezdtem mozogni, amikor a nénikénk keresett bennünket, hogy vacsora, nagyon elszállt az ido, de a húgom nem akarta abbahagyni. Én tartottam tole, hogy bejön a nénikénk, de neki teljesen elszállt az agya és semmi sem érdekelte, de szerencsére nem jött be.
Aznap este ismét ketten maradtunk a húgommal, a többiek lefeküdtek. Azt mondta tegyem be azt a pornot, megnézi, hogy milyen, de alig hogy elindult, a gatyámba nyúlt és elkezdett szívni. Ennyi szex után már nagyon bírtam, már megszólta, hogy meddig szívjon még, hogy érezze a gecimet a szájában, mert azt még soha nem próbálta. Egy jó negyed óráig szívott, amikor beleengedtem a szájába az anyagot, tele volt a szája. Amikor felemelte a fejét és én is feleszméltem a nénikém férje már megint kijött. Én köszöntem, a húgom is mondott valamit, de még mindig a szájában volt a geci, úgyhogy nagyon furán hangzott. El is szégyelte magát szegény, én nem mert a tegnap esti után már lovon voltam. Gondolhatod ezután mi történt, be akart szállni, végülis nem ellenkeztünk. Elovette a farkát és a húgom szájába nyomta. Én nyalni kezdtem a húgomat. Majd magamra ültettem és kúrni kezdtem, o továbbra is csak szívta, szívta, azt mondta, hogy még gecit akar nyelni, nagyon megtetszett neki (több szempontból is meglepetést okozott már a húgom, úgyhogy már semmin sem lepodtem meg). Hamarosan meg is kapta amit akart, ki is szívta az utolsó cseppig. Csak tovább szívta, nem hagyta abba, rajtam meg még mindig lovagolt, majd egyszercsak kivette a szájából és odatolta a számhoz, hogy kóstoljam meg, úgy csináltam mintha most lenne eloször, ellenkeztem, majd meggyozött és ketten szívtuk felváltva amíg ismét teljes nem lett. Akkor azt akarta, hogy mindkét lukát tömjük be neki ott lent. Elég nehezen sikerült, de megvolt, úgy tosztuk egy darabig, majd amikor ismét majdnem elmentünk a szájához tettük a farkunkat és mindketten beleengedtük a szájába, nagyon tetszett neki. Utána felváltva elmentünk zuhanyozni majd aludni. Megint arra gondoltam, hogy ez a mai nap is tökéletes volt.
Az utóbbi napokban ilyen dolgok történtek, a nénikénk férje és a húgom állandóan kefélni akartak, persze csak amikor a nénikénk nem volt otthon, én meg addig is, hogy ne unatkozzak fényképezgettem oket..
A következo 10 nap: a húgom minden reggel azzal kezdte a napot, hogy bejött a szobámba és leszívott, amíg még friss vagyok és meglegyen neki a kello mennyiség is.
Minden nap basztunk hármasban a nénikémmel meg az öreglánnyal. Egyszer beszállt a húgom is, de neki nem tetszettek a nok, de már 3. nap úgy szeretkeztünk 3-asban, a kertben, hogy a húgom ott napozott mellettünk.
A húgommal is szeretkeztünk még esténként, de általában már csak hármasban, a nénikém férjével. O többet kezelgette, minden nap vitte magával dolgozni.

Öcskössel az ágyban

Klárinak hívnak, és a történet, amit elmesélek velem, és az öcsémmel, Zolival esett meg.

Tizennyolc éves voltam, az öcsém tizenhat, és nem volt még állandó fiúm. Egy gimnáziumba jártunk a testvéremmel, és februárban kaptunk egy hét síszünetet. Mivel nem volt felszerelésünk, síelni meg egyáltalán nem tudtunk, így otthon maradtunk. Egész nap videóztunk, vagy a számítógép elott ültünk és játszottunk. Aputól kapott zsebpénzükbol videofilmeket kölcsönöztünk a közeli tékából. Zoli a barátaitól is kapott kölcsönbe filmeket.

Az egyik ilyen kazettát néztük éppen, amikor a filmnek hirtelen vége szakadt, és egy pornófilm ugrott a képernyőre. Elkezdtünk nevetgélni, hogy „nézd, mekkora fütyije van annak a férfinek, milyen borotvált puncija a noőnek”. Eltelt egy kis idő, és be kell vallanom a jelenet egy picikét felizgatott, becsúsztattam hát az egyik kezemet a bugyimba. Szép óvatosan, hogy az öcsém észre ne vegye, elkezdtem a puncimat izgatni. Ő a földön ült, én a kanapén, így láttam, hogy az ő alsónadrágjában is folyik már a matatás. Ez még inkább felpörgetett, és már nem törődve semmivel a hátamra feküdtem, és így izgattam tovább magamat. Levettem a hálóingemet, meg a bugyit, a melltartó, és teljesen meztelenül feküdtem az ágyon.

Egyszer csak kikapcsolódott a videó, Zolika felállt, oda térdelt mellém, és elkezdte puszilgatni a combomat. Ahogy a csókjaival közeledett a puncim felé, abbahagytam a csiklóm dörzsölését, szétnyitottam a combjaimat, és hagytam, hogy Zolika elkezdje csókolgatni, nyalogatni a puncimat. A nyelve szorgosan jár már bennem, amikor megéreztem a két kezét a mellbimbóimon. Egyszerre nyalt, és izgatta a melleimet, nem kellett sok, és elélveztem. Belőlem kicsorduló puncilevet az öcsém az utolsó cseppig felnyalogatta.

Amikor végzett felült az ágyon, én pedig eléje térdeltem, és először csak a kezemmel, majd a nyelvemmel és a számmal elkezdtem őt izgatni. Úgy látszik a film, és a puncim nyalogatása már megtette a hatását, mert alig vettem a számba a farkát, Zoli egyszer csak halkan felnyögött, és tele spriccelte a számat a gecijével. Mivel elég nagy farka van, nem tudtam kihúzni a számból, így lenyeltem az egészet. Előtte soha nem mertem lenyelni, meg kell mondanom ízlett az öcsém gecije. Amikor elfogyott, lenyalogattam a farkát, majd felálltam a földről, és kimentem a fürdőszobába lezuhanyozni.

Alig engedtem meg a vizet, Zoli bejött és beállt mellém. Elkezdett csókolgatni, simogatni. Egyre jobban felizgultam megint, és egy ido után már nem bírtam magammal, megfogtam a farkát, és elkezdtem izgatni a már így is fél merev fütyköst. Amikor már elég kemény volt, öcsém szembe fordított magával, megfogta a fenekem alját, és felemelt a levegőbe, majd éreztem, magára ültet. Addig ügyeskedett, amíg a farka be nem csúszott a puncimba. A lábaimmal átkulcsoltam magamat a derekán, őpedig tövig berakta nekem a faszát. A két kezével még mindig fogta a fenekemet, és fel – le billegtetett. Egyre hosszabb utat tettem meg, és mind jobban fokozta a tempót. Ahogy gyorsult az ütem, úgy éreztem, már súlytalan vagyok, és csak lebegek. Zoli pedig csak fúrta belém a dákóját, míg én újra fel nem jutottam a csúcsra. Hatalmasat élveztem, és aztán adtam egy nyelves csókot az öcsémnek. O még mindig akcióképes volt, így bementünk a szobámba, lefeküdtem az ágyra, de ő négykézlábra állított, és hátulról kezdett megdugni. Először csak a makkját mozgatta fel – le a pinusom bejáratánál, majd amikor érezte, hogy már én is jó vagyok, elkezdte belém nyomni a farkát. Addig nyomult elore, amíg megint be nem rakta tövig. Megállt egy picit, majd előre hajolt, megmarkolta a melleimet, és elkezdte izgatni a bimbókat. Közben ki – be húzogatta a pinusomban a faszát. Megint éreztem, hogy elkezdek lebegni.

Egy kis idő után lefeküdt az ágyra, én felé térdeltem, és kezembe vettem a dákóját, a pinám bejáratához igazítottam, és elkezdtem rácsúszni a meredezo botra. Öcsém megmarkolta a melleimet és két ujja közé csippentette a mellbimbóimat, morzsolgatta, csipkedte, amíg én rajta lovagoltam. Már éreztem, hogy nincs sok hátra se neki, se nekem, így arra gondoltam, gyorsabb tempóra váltok. Zolika ekkor megfogta a fenekemet, és átfordított bennünket, úgy, hogy egy pillanatra sem húzta ki a farkát belolem. Letámaszkodott a két kezével a csípőm mellett, és olyan erosen döfte belém a farkát, hogy éreztem, ez lesz a mai nap legnagyobb orgazmusa. A tempó egyre gyorsult, a lökések ereje is erősebb lett, amikor felrepültem az élvezetek csúcsára. Ebben a pillanatban lotte belém a töltetét öcsém is. Én repültem, o pedig csak pumpálta belém az ondóját. Éreztem, hogy még mindig jön a farkából, és már folyik ki a puncimból. Elfáradt, a kezei remegtek, megfogtam a fejét, és magamra húztam. A két mellem közé rakta le a fejét, és így aludtunk el.

Délután kettőkor ébredtünk fel. Gyorsan magunkra kapkodtuk a ruháinkat, a kazettát elraktuk az öcsém szekrényébe, és a hét további napjain már meg sem néztük. Minek? Ott voltunk egymásnak. Azóta mindig, ha kettesben vagyunk, élvezzük a gyönyört egymással.

A nejem és a nagy fasz

Kibontottam egy üveg bort, és leültünk a konyhában. Sanyi odáig volt a páromtól, és tőlem, hogy ezt engedem neki. Azért, az nem esett jól, amikor megjegyezte, látja, hogy előtte nem igen volt még rendesen megdugva a kisasszony, bár a lelkem mélyén tudtam, hogy ez így van.

Visszatérve a szobába, meglepve tapasztaltuk, hogy a párom úgy fekszik, ahogy hagytuk, és édesen alszik. Betakartam, és mellé feküdtünk, mondva, hadd pihenjen. Bekapcsoltuk a tv-t. A bor megtette hatását, én is elszunyókáltam.

Arra ébredtem, hogy mellettem beszélgetnek. Sanyi faggatta a párom, hogy neki hogy jó, és közben a takaró alatt a keze is dolgozott. A párom azt válaszolta, hogy ez annyira új, sose volt még mással előttem, és nem gondolta, hogy így fogja élvezni. Sanyi faggatta, hogy miben más, és égtem, amikor azt mondta, hogy nagyon jól feszíti a farka, és annyira kitölti, mint én soha. Elmondta, hogy velem lovagolva szokott élvezni. Sanyi kérte csinálja vele is. Nem nagyon kérette magát, az ölébe telepedett, és örömmel jegyezte meg:

– De jó kemény a farkad!

Csak lestem a félhomályban, ahogy egyre jobban beleül a farokba, két kezével Sanyi mellkasára támaszkodik, és behomorítva ringatózik. Kis idő múlva felnyögött:

– Érezd, ma harmadszor megyek el!

Sanyi megfogta a csípőjét, lenyomta az ölébe, a párom nagy nyögésekkel élvezett, majd ráborulva kérte:

– Kérlek, engedj, nagyon nyom!

Kis pihenő után a párom megkérdezte:

Veled mi újság, te nem is élvezel engem?

Sanyi szabadkozott, hogy nem akar úgy járni, mint tegnap, azért vigyáz, de a nőm erősködött, hogy szeretné, ha élvezne benne.

Nem bírtam tovább, megszólaltam:

– És velem mi lesz?

A kedvesem hozzám hajolt, elkezdte verni, majd szopni a farkam, mire Sanyi felhúzta négykézlábra, hátulról elkezdte dugni, miközben ezt mondta:

– Na, én meg ezt szeretem!

A nőm kapaszkodott a farkamba, miközben felnyögött:

– Istenem, nyomod a köldököm, úgy bennem vagy.! Finomabban!

Láttam, a haver nem itt járt, minden lökésére nyögött és jajgatott a kis párom.

– Nézd haver, most élvezem tele a feleséged!

A nőm azt sikította:

– De forró, bepisiltem!

Én közben a párom kezébe élveztem.

Aztán eldőlt, mint egy zsák, és azt motyogta:

– Ez durva volt, a vége már fájt.

Nem tudtam mi a baj, lámpát gyújtottam. A párom nunijára nem ismertem rá. A kis rés helyén nagy vörös üreg tátongott, amiből még mindig csorgott Sanyi bőséges spermája. A haveromra néztem, aki vigyorogva hárított:

– Te mondtad haver, hogy rendesen basszam meg!

A nőm vádlón pillantott rám:

– Ezt kérted? Akkor tudd, hogy sose élveztem még ennyire!

Feleségemet telelövik, én kinyalom

Még fiatal srác voltam alig múltam 14 éves amikor az egyik alkalommal lementem a pinénkbe és ott az ablakhoz közel láttam ahogy egy férfi kiveszi a fonnyadt farkát a nadrágjából és elkezdi simogatni,majd amikor megkeményedett rázni és a végén a tenyerébe engedi majd lenyalja.Mikor elment én is letoltam a nadrágomat és én is megpróbáltam ugyanezt és nekem is tetszett ahogy simogattam a saját farkamat és mikor felállt addig ráztam amíg elélveztem.Én lehajoltam bekaptam a saját farkamat és jólesően leszoptam magamat majd tisztára nyaltam a farkamat.Ezt aztán egyre sűrűbben csináltam és volt olyan hét,hogy naponta többször is.

Később gondoltam egyet és lehajolva addig szopogattam a farkamat amíg el nem sült és akkor volt olyan eset amikor egymás után kétszer háromszor elélveztem és minden esetben elcsámcsogtam a gecimen.Az egyik alkalommal amikor lementem egy pár masszírozta egymást majd a férfi felhúzta a csaj szoknyáját és a bugyiját levette a leányzó pedig lehajolt és bekapta a koma faszát.gondoltam rá jó lenne nekem is megkóstolni vajon milyen íze van egy másik férfi faszának és a gecijének. Mikor megbaszta a csajt a farkával és kihúzta akkor lehajolt és kinyalta a csajból a gecit amit beleengedett. Ekkor megszólaltam ízlik, Mire a csaj lehajolt, de térdre esett és az egész segge és a szétnyílt pináját akaratlanul is megmutatta nekem.

Pár hétre rá az egyik késő délutánon az egyik régi temetőnél rám szólt egy férfi,állj már meg szívesen leszopnálak. Mire meglepődtem és megálltam,majd odajött szájon csókolt kivette a farkamat és bekapta. Közben ő is kivette a saját faszát és a számba dugta nyalogasd egy kicsit. tetszett a dolog és leszívtam a torkomra,miközben egyet rángatózott és teleengedte a torkomat a saját gecijével.később engem is leszopott majd kezembe nyomott ötszáz forintot és mondta nekem gyere el máskor is. Ettől kezdve rendszeresen eljártam és leszoptuk egymást.Pár hétre elmentem egy vidéki iskolába tanulni és így a srácnak a faszát már nem tudtam élvezni.

Egy hónap múlva amikor hazajöttem nem találtam az ürgét ott.A suliba az egyik nagy szünetbe későn indultam kifelé és megláttam,hogy az egyik osztálytársam játszik a farkával,majd a kezébe engedi a spermáját és lenyalja. Mikor meglátott engem meglepődött, de mondtam neki ne ijedezz.Gyere el hozzám az albérletembe és előttem csináld és én is kiveszem a farkamat és mindegyikünk leszopja a másikat. Több mint három hónapig csináltuk közösen ezeket az élményeket.utána sajnos elmaradt a srác a suliba sem jött vissza. Közben ahol én laktam amikor bementem mindig magamra zártam az ajtót,hogy ne lepjenek meg ha játszom a farkammal.Az egyik alkalommal elfelejtettem és bejött a tulaj ,majd meglátta mit csinálok,mire mondta ne ijedj meg én is szeretném megkóstolni a tiedet. Lehajolt és bekapta a farkamat és addig játszott vele amíg meg nem nőtt és a torkára engedte a levét.

Megkérdezte basztál e már asszonyt? Sajnos nem bár a múltkor amikor mentél el egy szombaton reggel a feleséged kihajolt az ablakotokon és megláttam a szép formás seggét és a csupasz punciját és úgy kellett visszafognom magamat ne menjek oda hogy megbasszam,mert felállt a farkam.Ha legközelebb ilyet látsz ne törődj semmivel menj oda és basszad meg a feleségemet. úgy is nekem fogja panaszolni, de én leápolom és inkább beküldöm hozzád.Ha sikerül rávennem,hogy fogadja el a kefélésedet és a farkadat akkor te meg megengeded,hogy a farkadat leszophatom. Rendben mondtam.Persze nagy patáliát csapott az asszonyka és estére behívott,hogy megmondja a véleményét, de a férje közölte vele én kértem meg rá,mert akkor végre a házba kefélsz nem mégy ki az utcára másokkal és idegenekkel dugni.

ettől kezdve az asszonykát dugtam a férje meg leszopott és rengeteg kaját kaptam,hogy legyen energiám arra,hogy megbasszam a koma feleségét és a szájába élvezzek.Később rákaptam a két lányára is, de ezt a férj nem tudta meg.Volt egy alkalom amikor a három asszony négy napra elment az asszony testvéréhez és akkor rávett a koma,hogy dugjam meg a seggét. Hát nem igazán tetszett a dolog és ki is repedt a farkam elején a bőr és ezért két hétig nem tudtam baszni a lányokat.A lányok is imádtak baszni bárkivel és az egyikük bekerült a kórházba,mert felszedett valakit akinek a fasza el volt fertőzve és így a csaj t az orvosa bejelentette.

Ezután jött a nyári szünet és én hazamentem,de mire visszamentem már elvált az asszonyka és három másik férfivel lakott együtt akiket nem zavart,hogy a lányok is félrekefélnek és már betegek is voltak.Később amikor találtam magamnak egy asszonykát elvettem feleségül, de nem jártam jól,mert az is folyton félrekefélt,igaz annak még sose volt semmi baja a keféléstől, de sokszor nyaltam a pináját és rengeteg gecit szívtam ki belőle.