Egyszerű mozizásnak indult az éjszaka. Haverom jött értem, akkor tette le a jogsiját, úgyhogy ennek örömére elkérte szombat estére a kocsit, hogy elmenjünk moziba és enni utána. Korán jött és volt még egy óra a filmig szóval azon törtük a fejünket, hogy mit is csináljunk. Nyár volt, éjszakára ugyan lehűlt az idő egy kicsit, de még mindig meleg volt. – Tudom már, – mondtam neki. – Menj a Citadellához, talán szerencsénk lesz. – a citadella egy night club volt a városban. A név onnan jött, hogy valamikor egy katonai épületnek indult a régi időkben, de a rendszerváltással abba maradt, majd 10 évig állt üresen, drogosok számára menedékként, mikor is megvették és szórakozó helyé építették. A város egyetlen ilyen klubja és ilyenkor mindig nagy a buli arra felé. Persze nem igazán voltunk bulizós típusok soha, ezt hűen mutatja az is, hogy még sose mertünk bemenni ide. Igazából most se akartam de az egyik nap séta közben felfigyeltem valami érdekességre. A parkolója nagy volt ráadásul nem csak a klubé volt úgyhogy bátran gurultunk be. – Itt fordulj be. – irányítottam. – jó, most lassan valahol itt kell legyen. Ez az! Állj be ide gyorsan! – Barátom beállt a helyre ami a faltól az első sor volt. Velünk szemben a falon egy Ivókúttal. – Ezért jöttünk ide? – kérdezte haverom csalódottan. – Igen, pontosan, váruk egy kicsit nézelődünk, figyeljük a felhozatalt. – feleltem neki. Megszopattuk a mozi kurváját részletei…
Címke: enzósniki
Niki, Ivett, és Jácint a tornateremben
A hőség elviselhetetlen volt, pedig a tornaterem a szálloda pincéjében foglalt helyet, viszont a légkondicionáló nem működött. A legmelegebb nyárt éltük meg, mindenki izzadt edzés közben. Kevéske ruhánk testünkre tapadt. Szokásosan súlyzóztam 45 percet, a végére minden bajom volt. A szállodában egy hónapot szándékoztam eltölteni, a cégem kihelyezett a nagyvárosba, hogy segítsek betanulni az új igazgatónak.
A figyelmemet ekkor elterelte egy szőke, magas és formásan izmos lány. A futógépen edzett, mellei tökéletesnek és kőkeménynek tűntek, ahogy a magassága és arcvonásai is. A verejték futott le róla, megkívántam.
Ő elkapta mohó tekintetemet, de csupán egy szigorú pillantásra méltatott. Szar napom volt az irodában is, mérgemet még több edzésbe vertem. Aztán újra a nőre pillantottam, és rájöttem, hogy tudom a nevét, mert ismerem.
– Hello Yvett – mondtam. – Már régen nem láttalak, de biztosan ismerjük egymást.
Felnézett, majd rám meredt.
– A kurva életbe, Erik, ez nem lehet igaz! Ki gondolta volna, hogy éppen itt találkozok egy évfolyamtársammal.
Henriettel régebben sokat teniszeztünk, vékonyka, kis mellű lány volt, azonban előnyére változott, sokkal nőiesebb lett az évek folyamán. Amolyan dög. Niki, Ivett, és Jácint a tornateremben részletei…