Családi szex

16 és fél éves, bátyám 14 éves volt, amikor megállapodtunk abban, hogy megvizsgáljuk egymást, mert a gyermekkori fürdések emléke elhalványult, hiszen nem nagyon érdekelt mi van a másik lába között. Kivártuk az alkalmat, amikor szüleink elmentek színházba, magunkra zártuk a lakást és bátortalanúl elkezdtünk mondogatni, most itt a lehetőség. Igen ám, de ki kezdje a vetkőzést és mutogatást? Sorsot húztunk, úgy adódott, hogy Ferinek kellett elővennie a fütykösét, s én szemlélhettem, játszhattam vele. Letolta a nadrágját, alsóját is, s előtünt apró, kókadt farka. Simogattam dús, fekete szőrét, ropogtattam az ujjaim között. Megérinthetem? Persze, vedd a kezedbe bátran. Ekkor ért az első csoda. Ott a markomban elkezdett nőni, keményedni és lehetett vagy 14-15 cm hosszú, 3-4 cm átmérőjű. Megbűvölten tekintettem rá, amikor megszólalt: nyugodtan húzogad a fején a bőrt. Le–fel, le–fel, viccesnek, murisnak találtam a sapka alól kibukkanó nagy lilásvörös fejet, rajta a hasadékkal. Miért nem ilyen kemény mindig? kérdeztem. Azért mert csak akkor keményszik meg, ha felizgulok, meg csak így, mereven tud becsuszni a női punciba. Aztán belejöttem,egyik markommal húzogattam, másikkal a golyóit fogdostam, s egyszer csak hörögni kezdett, kapkodta a levegőt, majd megjelent a nyílásba az első fehéres csepp, aminek olyan szaga volt, amit gyakran éreztem szüleink szobájában, de nem tudtam mi az. Fröcskölt, jutott belőle a kezemre, arcomra, ruhámra is. Gondoltam egyet, lenyalogattam a kezemet. Jó íze volt. Aztán bátyám elmesélte, hogy magának is szokta csinálni, mert az olyan jó. Nem mertem mondani, hogy én is simogatom a puncimat vagy három éve, s nekem is kellemes, de olykor–olykor fantasztikus jó érzés is, meg hogy akkor én is elfulladok, nehezen kapok levegőt, s legjobban sikítani szeretnék. Aztán kiment a fürdőbe, én meg utána, s néztem elbűvölve, hogyan mossa meg a közben lekonyult dorongját a csap alatt. Visszamentünk a szobába, s kérdezgettem, ő meg mesélt arról, miként szeretkeznek a felnőttek. Te csináltál már olyat? Nem, sajnos még nem, válaszolta, s visszakérdezett. Persze én sem dugtam még, de nem is akartam, mert megígértem anyukámnak,(amikor 10 éves koromban felvilágosított a szexről, de a masturbációról nem szólt), hogy 17–18 éves koromig nem is engedem a fiúknak, hogy ezt tegyék velem. Majd ha túl vagy az érettségin kicsim, akkor add oda a szűzességedet,amikor már érett, felnőtt leszel,hallottam anyám hangját. Talán fél órát beszélgethettünk így, amikor bátyámra néztem, aki még mindig meztelenül ült mellettem. Jó lenne, ha te is megmutatnád, kérte. Aztán lassan, mert szégyeltem magam, levetettem a pólómat, a rövid topot, s csak a bugyim maradt. Azt is, hangzott a sürgetés, és feküdj is le. Letoltam a bugyit, kiléptem belőle, s végig nyúltam a heverőn, de szorosan összezártam a combjaimat. Melleim már kezdtek növekedni, puncim fölött vékony szőrszálak jelentkeztek, de még nem jött meg az első menstruációm. Nagyon vártam, hogy „nagylány” legyek, ami elképzelésem szerint azt jelentette, hogy szép szőrös lesz a puncim, meg nagyok a melleim, s lesz rendszeres menzeszem. No ebből még csak a finom szőrösödés, meg két, almányi mell volt meg. Igaz a szőr nagyon tetszett, naponta fésülgettem, kefélgettem.Arra már régen rájöttem, miként szerezhetek gyönyört magamnak,de persze ezt titkoltam még a legjobb barátnőm előtt is. Feri megsimogatta, cirógatta a szőrömet, ami kikandikált az összezárt combok fölött. Tedd szét a lábaidat, utasított, mert így nem látok semmit. Vonakodva, lassan, de jó nagyot terpesztettem, s akkor éreztem ujjait a rés partjain, majd finoman széthúzta az ajkakat. Nem tudom miért, szégyeltem magamat, karommal eltakartam az arcomat, szememet, ne is lássam mit bámészkodik. Éreztem, hogy ujja hegyével megérinti, majd masszírozni kezdi a csiklómat, kellemes, furcsa érzést kiváltva, s azt is tapasztaltam, hogy benedvesedek ott lent. Jó szaga van, hallottam, s kitekintve fedezékemből láttam, hogy arca, szája elég közel van nunimhoz. Majd eltávolodott, csak ujjai matattak az ajkakon, csiklómon, s megpróbálta egy ujját bevezetni, ami sikerült is.Ekkor már bepörögtem, ez sokkal jobb volt, mint amikor magam csinálom, igaz még sohasem próbáltam ujjazni magamat. Ismét eltakartam szememet, arcomat, s egyszer csak azt éreztem, hogy valami kemény ütődik a bejárathoz, aminek ajkait ujjaival széthúzta. Önkéntelenűl behajlítottam térdeimet, kicsit megemeltem csípőmet, s ekkor éles fájdalom hasított belém. Fájt egy pillanatig, utána csak feszített, és éreztem, hogy valami bennem van. Első pillanatban fel em fogtam mi történik, aztán rájöttem, hogy belém dugta farkát. Mit csinálsz te hülye,? szakadt ki belőlem a kétségbeesés, de válasz nem jött, csak pisszentett egyet. Nem mozdultam, s ő is csak nagyon óvatosan, finoman nyomta beljebb és beljebb. Aztán amikor ütközött, megállt. Ekkor már nem fájt, sőt kellemes volt az érzés, a tudat, hogy dugunk. Pár percnyi szünet után elkezdett bennem ki-be mozogni, jó volt, de éreztem nem elég. Ujjamat a csiklóra helyezve elkezdtem körözni. Nyolc-tíz perc múlva bátyám megint hörgött, mint amikor a kezemmel játszottam fütykösével, kapkodta a levegőt, majd megfeszült a teste, és ott belül éreztem, hogy valami belémspriccol. Tudtam, mi az, szorosan a bátyámhoz nyomtam magamat, s közben ujjammal lassan köröztem. Még meg-megrándult bennem a farka, ujabb sperma-cseppeket pumpálva belém, s akkor soha nem tapasztalt érzés indult el a pinulimtól, felfelé a hasamon át, a fejemig. Elszédültem, de nagyon jóleső zsibbadtság vett rajtam erőt. Bátyám még mindig lihegett, aztán éreztem amint egyre puhább és kisebb lett a dorongja, s lassan kicsusszant belőlem.Addigra rólam is felszállt a lila köd. Ekkor vettük észre, hogy vékony vércsík folyik a combomon, a fenekemen. Megíjedtem, de aztán eszembe jutott, hogy ez „normális”, ennek be kell következnie. Kimentem a fürdőbe, megmosakodtam, néztem, néztem a megdugott opuncimat, amely már nem fájt, de kissé égett. Egész este nem szóltunk egymáshoz, a magunk gondolataival, érzéseivel voltunk elfoglalva. Tulajdonképpen nem bántam meg, hogy elvette a szűzességemet, (csak a szüleink meg ne tudják), s azon elmélkedtem hogyan tovább? Első gondolatom volt, hogy soha többé nem engedek Ferinek, meg senki fiának. Aztán azon töprengtem miért ne? amikor olyan jól esett.
Hát így zajlott le a mi BEMUTATÓNK (ahogy neveztük), aminek hamarosan folytatása is lett. De azt majd legközelebb.

Alvó feleségem kefélése idegeneknek adtam cserébe

Pár évvel ezelőtt a húgom kórházba volt és én gondoztam a virágjait.Az egyik alkalommal amikor odamentem akkor jött ki az albérlő felesége a fürdőből meztelenül,mert nem gondolta azt,hogy valaki más is lehet ott. Megrémült amikor meglátott és maga elő kapta a kezét. Mondtam neki ne zavartassa magát,hiszen olyan gyönyörű és nem gondoltam volna,hogy van itthon valaki.Nem vagyok kurva,hogy mindenki csodáljon engemet.A hágom nem mondta,hogy ilyen csinos az albérlő felesége. Ő egyszer látott így amikor ő jött ki meztelenül,de rögtön magára terített egy ruhát,mert nem szereti ha mást lát női meztelenségben. Mikor láttam megbékélt odamentem hozzá bemutatkoztam neki,majd megfogtam az arcát és szájon csókoltam. Erre mondta úgy tudja,hogy nős vagyok miért nem a feleségemet csókolom. Mondtam neki igazán rávehetné a férjét,hogy megbassza a feleségemet amikor alszik. Majd megbeszélem vele és megfogta a farkamat amit rövid időn belül a puncijába dugtam.

Hatalmasat keféltünk és mondta nemsokára jön az egyik szembe lakó szomszéd,hogy megkeféljen,mert néha megbeszélik,hogy ilyenkor ha átjön mindig megkefélhet,mert az egyik este amikor már itt laktunk elkapott és lehúzta a bugyimat és megkefélt. nagyon jól esett bár nem volt ilyen hosszú farka mint nekem. Ahogy beszélgettünk csengettek én elbújtam ő meg beengedte a faszit. Már javában dugtak amikor én is bementem hozzájuk és hátulról a csaj seggébe dugtam a farkamat amikor egy nagyot sóhajtozott és megköszönte,hogy végre seggbe baszta valaki. Mondta mindig is szerette ha seggbe basszák és a férje volt az aki a harmadik szeretője volt aki elvette a szüzességét.

Persze a férfi is észrevett és amikor ki akart ugrani alólunk mondtam neki nyugodtan maradjon biztosan elférek még abban a lyukban is.A következő pillanatban már be is toltam a farkamat a csaj puncijába amit szívesen vett és mondta ez a másik dolog amit igazán szeretek,mert az előző élettársam mindig a testvérével közösen szeretett baszni,mert olyankor élvezte igazán a szexet,mert nem volt olyan tág a pinám. Nemsokára mindketten elélveztünk,és én nem bele,hanem a seggébe akartam elélvezni, de a csaj kérte a szájába menjek el. Élvezettel szívta ki a farkamból a nedűt miután már a másik srácot leszopta. Másnap amikor megint felmentem ugyanabban az időben a férje is ott volt és a barátjával kefélték a feleségét. Nevetve mondta,hogy elmondta a feleségem,hogy meg kéne baszni a maga feleségét is. Persze, de van egy kérésem.estére kéne úgy kilenc tíz óra tájban jönnie mert addigra elalszik és az lenne a kérésem alvás közben kéne megbaszni. Jó és felkelve adott egy kis tablettát és mondta nekem ezt tegyem be egy deci borba és itassam meg vele, Ez azért is jó mert nem ébred fel és akár hat órán keresztül is bárki meg tudja baszni és szoptatni. Ha ez igaz akkor a farok tartalmát le kéne vele nyeletni,mert az jó móka lenne. Megbeszéltük,hogy másnap este ott lesz és viszi még két barátját is és ,hogy én se maradjak ki a jóból jöjjek bármikor ha itthon van segít levetkőztetni a feleségét és elmegy,hogy tudjak vele baszni nyugodtan. Köszöni,hogy megdugtam a seggét tegnap és máma már én is bejutottam a seggébe és oda is engedtem a zacskó tartalmát, sőt mindkét barátom is keféli most már a seggét a nejemnek.

Másnap este eljöttek és nekem roppant tetszett ahogy megszoptatták és többször is megbaszták a feleségemet,majd megitatták vele a gecijüket. Én közben seggbe basztam az asszonyomat és azt hittem felébred közben mert ez fájdalmas lehetett naki, de nem történt ilyesmi,nekem meg nagyon is jól esett és ajánlottam a srácoknak is, de azok közölték majd egy másik alkalommal. Közben megint jött a hétvége és az albérleti srác összejött a nejemmel akit elvitt az erdőbe és ott két barátjával megkeféltek,majd közölték ezentúl akkor is fel fognak jönni, ha esetleg ott lesz a férjed,mart legfeljebb azt is megbasszuk. Szombat reggel amikor elmentem az albérleti asszonykához az közölte,hogy az előbb ment el a feleségem akit az erdei kefélés után felhozott a férje és összehozott két barátja három fiával akinek az elmúlt héten volt a 18 éves szülinapjuk és a feleségedet adta nekik oda ajándékba akik jóformán alig szálltak le róla egész éjszaka. Mondta,hogy most hazamegy lefeküdni mert nagyon fáradt és a férjem elkísérte,hogy még ott is megbasszák vagy ketten.

Közben engem valószínűleg felcsinált az a néger akivel az elmúlt hétvégén vasárnap délig reggeltől keféltem,mert nem jött meg a vérzésem és mivel négerrel keféltem aki úgy megkefélt,hogy berepedt a pinám be kell mennem megint a klinikára vizsgálatra. addig míg nem kapok eredményt,hogy a négertől nem kaptam semmit nem fekszem le senkivel.

Kefélések a férjes asszonyokkal

Még fiatal tinédzser voltam amikor egy vidéki iskolába kerültem és ott albérletben laktam. A főbérlőm egy idős asszony volt akiről csak egy félév után tudtam meg,hogy inkább a lányokkal szeret nyalakodni,mint a srácok faszát élvezni.Az egyik alkalommal amikor megengedte,hogy lefürödjek nála és ne kelljen kint hideg vízben mosakodni pár perccel hamarább nyitottam be a fürdőbe és még ott találtam a főbérlő asszonyt Szép mellei voltak.Több mint 95 -ös és a pinája borotválva volt,és a seggén is látszott,hogy azt is használják.Mikor meglátott szólt,hogy hamar jöttél ,mire odamentem hozzá és megfogtam a fejét és szájon csókoltam.

Közben a mama megfogta a farkam és elkezdte a markával húzogatni ami igazán jól esett.Majd nyílt az ajtó és bejött a másik albérlő egy fiatal leányzó aki az öregasszonnyal lakott és azon sem volt semmi. Na gondoltam én aztán jól bekeveredtem ebbe az egészbe. Az idős asszony a másik kezével elkezdte simogatni a csaj melleit és a csaj kivette az asszony kezéből a farkamat és bekapta,majd elkezdte szopni. Mikor elsült a farkam a két csaj veszekedett melyikük szájába jusson több geci. Utána megbasztam a leányzót,majd az öregasszonyt és csak az utóbbi úgy tolt ki a csajjal,hogy nem engedte hogy a farkamat kihúzzam a fonnyadt pinájából és ott évezzek el.ezért a fiatal leányzó nagyon mérges volt. Majd beálltam a kádba és lezuhanyoztunk egyszerre mindhárman.

Mikor befejeztük a zuhanyzást a fiatal csaj megfogta a farkamat és magával húzott a szobájába ahol megint ráült a lekonyult farkamra és mivel a pinája nagyon tág volt nem tudta felállítani a farkamat vele. Erre leszállt róla majd bekapta a farkamat és addig játszott vele amíg el nem mentem a szájába.Közben vagy kétszer majdnem leharapta a farkamat is és utána megint felállította a nyelvével majd ráült és vagy egy negyven percig lovagolt rajta és a vége felé már a segge lyukába engedte a megkeményedett farkamat. Amikor kezdtem elélvezni bejött az öregasszony és a leányzó mondta neki kapd be most kezd élvezni.

Az asszony bekapta és morgott mert a farkam eleje szaros volt és a leányzó száját csókolta meg a szaros nyelvével.Közben már a szobatársam eljött,megnézni mi van velem,mert tudta,hogy zuhanyozni megyek és már olyan sokáig nem jöttem vissza és azt hitte belefulladtam a kádba, Mikor benyitott a szobába és látta,hogy a fiatal csajt smárolja az öregasszony és mindhárman meztelenek vagyunk és én meg a fiatal leányt kefélem ő is kivette a faszát és beletette az öregasszonyba,majd tíz perc múlva cseréltünk és így meg tudta baszni a fiatal leányzót is.Persze ez nem tetszett egyáltalán a nőknek és nagy patáliát csináltak, de a srác még élvezhette mind a két nőnek a pináját.

Ezután elzavartak bennünket, de az öregasszony megsúgta a fülembe,hogy majd este kilenc óra tájban ha akarok még dugni egyet menjek vissza meztelenül és mindkettőjükkel ezentúl rendszeresen kefélünk. Sajnos az esti baszások nem sokáig tartottak,mert az egyik rokona az öregasszonynak besúgta a az öregasszony fiának és nekem el kellett költöznöm onnan.

Így a másik nőhöz mentem aki egy negyvenhat éves két gyerekes asszony volt egy fiatal negyvenéves férjjel aki egy közeli városban tanított,Az egyik alkalommal reggel amikor az asszony férje elment és az asszony kihajolt az ablakból és még üdvözölte az urát a hálóingje felcsúszott és mivel nem volt rajta bugyi a szép záródó puncija kilátszott.Nekem sem kellett több elővettem a felállt farkamat odamentem mögé és egy lökéssel belenyomtam a huszonnyolc centis farkamat az asszonyba és a kezemmel megfogtam mind a két jó kemény melleit.

A melleinek a nagysága ép belefért a kezembe és nagyon élveztem a bimbók kezdődő keménységét. Persze pillanatok alatt teleélveztem a punciját,majd kihúztam a farkamat és a seggébe is betoltam, Ebbe a lyukba eléggé nehezen ment bele, érezni lehetett,hogy még ne volt benne senki és hiába tiltakozott az asszony mondtam neki ha azt akarod,hogy ne fájjon akkor engedd el magad és hajolj kijjebb az utca felé és akkor könnyebben be tudja fogadni a segged farkam. Mondta, hogy az utca másik oldalán jönnek vagy hat férfi és meglátják a melleimet, de mondtam neki ne is törődj vele legfeljebb ők is megkívánnak.

Persze amikor abbahagytuk ezt a csodálatos kefélést az asszony teljesen fel volt háborodva és mondta megint elmegy az igazgatóhoz és bepanaszol a farkamat meg a férje segítségével levágja. Megkérdeztem életed végéig börtönbe akarsz lenni és ott a smasszerek kurvája lenni.Mert ott biztosan az leszel és minden évben szülni fogsz valamelyik rabnak egy gyereket és az az államé lesz,Nem volt jó amit csináltunk,Ezentúl mindig ha felébredek reggelente így foglak köszönteni,Rendben mondta pár órával később, de csak ha magunk között vagyunk akkor tegezzél egyébként adjam meg neki a tiszteletet. A férjem rühelli a kurvákat.

Ezután még két évig laktam náluk és majdnem minden nap reggel és a délutáni időben mindig megbaszhattam. közben persze néha vagy a doktor felesége ,vagy a lánya jött el hozzám baszni, de sokszor inkább a leányzó jött el én meg az asszonyhoz jártam. Néha bejött a férje is és gyönyörködött abban ahogy basztam a feleségét és amikor elélveztem mindig bekapta a farkamat és leszívta a gecit belőlem.Volt olyan eset amikor az asszony még nem volt otthon ,ilyenkor mindig bementem az orvoshoz aki kiküldte a nővért és kivette a farkát és leszoptam. egyre jobban megkedveltem az orvos vastag faszát és a tartalmát,Sokszor volt,hogy letoltuk a gatyánkat és egymással szemben kiráztuk a farkunkat és utána bekaptuk és a másikét szoptuk le,

Közben persze megismertem a doktor lányának a barátnőjét és amikor az egyik táncmulatságon megkért az orvos lánya,hogy szeretne egy tanárával hazamenni ,mert szeretné megkóstolni a faszát és én a barátnőjét kísérjem haza. Meg is tettem és akkor jöttem rá,hogy a csaj a szomszéd utcába lakik nem messze attól ahol én. A csaj mikor megjött bement és beszólt,hogy megjött,majd visszajött és elkezdtünk smárolni. Közben benyúlt a gatyámba megfogdosta a farkamat én meg benyúltam a szoknyája alá és észrevettem,hogy már nincs rajta bugyi. Ekkor megmondta,hogy amikor mindig hazajön bemegy szól valamelyik szülőnek,hogy ne izguljon hazajött és utána mindig lehúzza a bugyiját és csupasz alsó testtel jön ki,hogy akár meg is tudják baszni. Erre az anyja tanította meg,

Amikor az egyik alkalommal elmentünk moziba és ott is alányúltam kiderült,hogy már a moziba jövéskor az egyik helyen ahol félrehúzódott levette a bugyiját. Később teljesen elhanyagolta a bugyi viselését és összesen három vagy négy bugyija volt,hogy a menzesz idejére a vatta ki ne essék a lába közül. A mozi után az anyja behívott magához és akkor derült ki,hogy a leányzó apja ma este Dunántúlon aludt,mert kiküldetésbe volt és így szerette volna ha én is megdugom mint a lányát. Ettől kezdve rendszeresen basztam őket is. Volt persze olyan eset amikor átengedtem az asszonyt a barátomnak is és később rákapott a lányára is.

Mikor az egyik alkalommal amikor megint basztam a háziasszonyt az elfelejtette bevenni a gyógyszert és terhes lett a férj rájött,hogy én kefélem rendszeresen a feleségét, Mivel kiderült,hogy a férje egy baleset következtében elvesztette a nemzőképességét így elfogadta a felesége felcsinálását, de kikötötte,hogy el kell költöznöm onnan. így aztán magam kerestem szállást. Találtam is egyet egy részeges ürge házában aki kikötötte,hogy minden hó tizedékéig neki adom a lakbért és nem a feleségének,hogy legyen pénze piára. Megnéztem a szobát a konyha és a hálószoba közti szoba volt dunyhával lehetett takarózni.

Mivel már megszoktam,hogy magam csinálok meleget a szobámba és néha be is fűtöttem csak nagyon kevés tűzrevalót szereztem be. Vagy egy hónap múlva a férj elment egy hétre a munkahelyével Pestre dolgozni és ekkor teljesen kiakadtam.Amikor hazamentem egy nagyon csinos fitt szép asszonykát találtam ott a lakásba akinek szép feszes mellei voltak és gyönyörű hosszú szőke haja. Mondta,hogy ő a részeg ürge felesége, de neki mindig úgy kell kinéznie,mint egy öregasszonynak,mert a férje utálja,hogy csinos. Az anyósa kényszerítette a házasságba és már hat éve házasok, de még csak egyszer baszta meg a férje a nászéjszakán.

Másnap az egyik barátja eljött aki nem tudott a munkahelyi gondnok miatt eljönni a lakodalmába és elkezdett udvarolni nekem és dicsérni a férjem előtt. Mikor elment megvert és közölte.vagy átváltozom koszos csúnya némberré,vagy minden este elveri a csupasz seggemet,hogy még csak ráülni és rajta feküdni se szeressek.Azon az éjszakán egy csodálatos szeretkezést folytattunk és attól kezdve minden nap a férje mindig berúgott és ruhástul feküdt le, az én szobámba. Én az asszonnyal háltam és sokszor úgy aludtunk el,hogy közben franciáztunk. A csaj elment és az orvos felírt neki valami tablettát amit minden reggel én adtam be neki,hogy ne felejtse el és így a legtermészetesebb módon mindig teleélvezhettem az asszonykát és megtanítottam mindenre. Úgy szeretett szopni,hogy volt olyan szombati nap amikor ötször szívta ki a farkamból a gecit és élvezettek szopogatva nyelte le.

Két évig laktam náluk,majd az eljövetelem előtt egy hónappal nem vette be a fogamzásgátlót és sikerült felcsinálnom az asszonykát. Közben az egyik ismerős is keresett szobát amit aztán én ajánlottam neki és ő használta tovább a fiatalasszonyt.Öt év után kerülte vissza abba a városba és kiderült,hogy a srác addig itatta a férjet míg az valamelyik árokba részegen beleesett és belefulladt, Így aztán elvette feleségül és azóta már három gyerekük van, de amikor szóba kerülök mindig áldva gondolnak rém a szülők,