Egy haverommal voltam először nudista strandon valamikor réges-régen, akkor azt hiszem még tizenkilenc éves sem voltam… nem tudom már, hogy ennek mi volt az előzménye, de ha azt mondom, hogy meglepődtem a látványon, akkor nagyon enyhén fogalmazok. Megdöbbentő volt látni a különböző testalkatú, korú, nemű meztelen emberek tömkelegét, valahogy mást vártam… talán arra számítottam, hogy majd csak tökéletes alakú csajok fogják, de természetesen ez nem így volt… hogy őszinte legyek még soha nem láttam azelőtt még ennyi meztelen embert. Nézelődtünk egy kicsit, majd leléptünk. Nagyon sokáig nem is jutott eszembe az élmény, lett egy csinos barátnőm, távol is laktam ettől a helytől, meg hát voltak más dolgaim is. Aztán egyszer úgy alakult, hogy olvastam valamit a nudizmusról, és hirtelen eszembe jutott, hogy hoppácska, ki kellene nézni ehhez a tóhoz. Autóm nem volt, így tömegközlekedéssel mentem, a vonaton ülve nézegettem az embereket, próbáltam kitalálni, hogy vajon ki az közülük, aki ott fog leszállni ahol én, és oda is megy mint jómagam. Sokan szálltak le a vonatról, mindenki ment a dolgára, mint ahogy én is. A tópartot elérve még egy darabig gyalogolnom kellett ahhoz, hogy elérjem a nudista részt. Miközben gyalogoltam egy igen nőiesnek mondható, szép kerek hátsó keltette fel a figyelmem, ahogy mentem a hölgy mögött, kristálytisztán ki lehetett venni az egész popót betakaró bugyi körvonalait a tapadós kék, pamut rövidnadrág alatt. Nyilván – gondoltam magamban, a néni megy ki a telkére, ahol majd fürdőruhában lesz… nem így lett, miközben elértük az anyaszült meztelenül strandoló emberek első csoportját, meglepve vettem tudomásul, hogy sokan ismerősként üdvözlik a hölgyet… A meztelenség varázsa részletei…
Címke: faszverés
Anya keze
Az iskolából hazaértem anya megkért hogy takarítsam ki a fürdőszobát. -sok kedvem nem volt de a fizettség megérte- Félúton jártam amikor kifogyott a tisztíószer. Megkértem hogy menjen és vegyen egy flakonnal. Ahogy egyedül maradtam kamaszodás miat rámjött a kangörcs rögtön ellezdtem maszturbálni. Szerencsétlenségemre -vagy szerencsémre- itt hagyta a kulcsait. Jött a fürdőbe hogy szóljon és a képet látta: A fia kezében tartva péniszét megtorpanva néz rá. Elmosojodik és azt mondta: Semmi baj fiam mindenkivel megesik. De nem tudta levenni szemét a farkamról. Megkérdezte hogy baj ha kisegít. Nyekkeni se mertem az édesanyám ilyet kérdez. Elkezdi: Hallgatás beleegyezés. Faszomnál fogva bevezet a nappaliba majd leülünk a kanapéra. Abban a pillanatban hevesen kezdi verni. Gyorsabban és gyorsabban. Alig eltelik egy perc és elélveztem. Édesanyám arcán önelültség látszim és megszólal: Ha jól viselkedsz kaphatsz még. Fel nem fogtam mi történt. Este már lefeküdnék és bejön a szobámba. 1 tanga meg 1 melltartó vann benne. Éreztem mi lesz szóval felkészültem lelkileg a furcsa élvezetre. -tudni kell édesanyám 180 magas és hatalmas mellei vannak ízléses rövid vágású barna haja van- Megkérdeztem hogy ezt szabad-e mivel mégis az anyám. Válasza hogy ha akarom abbahagyja de a ma este még kötelező. Kis gondolkozás után beleegyeztem hogy ez rendszeres legyen.-kis undor volt bennem mivel barátnőm van és annyi helyen mondják hogy ez nem helyes- Anyukám arcán boldogság ül ki és szépen leveszi a melltartóját. Szinte ő nyomta kezembe kebleit. Ahogy elkapta álló fütykösöm hevesen elkezdi a kézimunkát. 5 perc mülva beborította arcát a nedvem. Azóta már minden alappózban csináljuk és feltételezhetően emiatt elvált anya apától.
Köszönöm hogy elolvastad életemnek ezt a kis szeletét
Ma is Verára fogom kiverni
Hosszú és fárasztó iskolai nap volt. Végre hazaértem. Levetkőztem pucérra, berogytam a fotelba, felállítottam a farkam, hátradőltem, behunytam a szemem és elkezdtem masztizni.
A zuhanyzóban álltam, amikor Vera bejött meztelenül. Bejött hozzám a fülkébe. Kívánatos teste volt, formás kerek idomai, közepes méretű, gyümölcsös mellei és csábos combjai közt csodaszép, szőrös punci.
Átöleltük egymást. Finom, puha bőre nagyon felizgatott. Meztelen testem érzékien Vera meztelen testéhez simult.
– Kívánlak Vera. Gyönyörű vagy.
Vera a szemembe nézett és mosolygott. Megengedte a vizet és megcsókolt. Megmostuk egymás testét. Míg én Vera hasát és melleit, addig ő a farkam és a hátam, majd én a fenekét és a hátát.
Átöleltem. Ő rám akaszkodott. A falnak nyomtam finoman és betettem a farkam a puncijába. Érzéki és lassú mozdulatokkal dugtam Verát. Hangos nyögésekkel élveztünk el. Miután megtöröltük egymást a hálószobába mentünk és ráfeküdtünk az ágyra. Megsimogattam Vera melleit és a hasát, majd megpuszilgattam őket. Leértem a combjához és egyre beljebb , míg végül elértem a punciját. Éreztem, ahogy borzong az izgalomtól. Megpuszilgattam a nunusát, majd nyalni kezdtem. Ő közben érzékien nyögött.
Utána ő is elkezdett simizni. A mellkasomat , majd leért kicsi, de kemény farkamhoz. Gyengéden markolászni és simogatni kezdte. Finom kezei voltak.
– Ahh Vera, ezazz, simizd a farkam!
Ezután Vera bevette a szájába a farkam és elkezdte szopogatni. Hangosan sóhajtoztam a gyönyörtől. Lassan, finoman szopott, közben nyalogatta a hímvesszőm és a szemembe nézett.
Amikor majdnem elélveztem, kivette a szájából és fölém hajolt.
– Szeretlek Vera. Vágyom rád – súgtam.
Rám mosolygott. Angyali mosoly. Megfogta a farkam és segített betenni a puncijába.
Simiztem a hátát és a fenekét, miközben ő a vállamnak támaszkodott és vonaglott rajtam.
– Ahh Vera! – nyögtem – csodás vagy. Ohh Vera, csináld!
Minél jobban magamhoz szorítottam. Vera meztelen mellei a mellkasomhoz simult, meztelen vállai a vállaimhoz, szőrös, meleg puncija az én szőrös, kemény farkamhoz. Csupasz teste simogatta csupasz testemet.
Imádlak Vera. Imádom a szép, sportos hasikád, a dús és feszes melleid, feszes combjaid és kerek feneked, valamint hívogató, meleg puncikád. Ahogy kecses, csupasz tested összeforr az enyémmel.
Ekkor elélveztem. Mármint a valóságban. Kinyitottam a szemem, 10 másodpercig járta át a farkam a gyönyör, majd éreztem magamon a meleg spermát.
Másnap Vera a fekete trikójába ment suliba, aminek szép dekoltázsa volt, a cicije is kibuggyant kicsit. Akárhányszor ránéztem elfogott a vágy, hogy legalább magamhoz öleljem. Ma is Verára fogom kiverni- gondoltam.