Mikor férjhez ment elköltözött. Időközben szülei is elköltöztek, de a lakást megtartották, ami azóta is üresen állt. És most váratlanul megjelent. Apró segítséget kért, közben gyorsan elhadarta,hogy visszaköltözött a lakásba, mert elvesztette munkáját, de itt talált helyette, meg aztán időközben el is vált. Kislánynak sem volt csúnya, de nem volt a zsánerem. Most is megtartotta telt idomait. Anyja alkata, de jól állt neki. Mindig is „bácsizott” pici kora óta. Most is ezt tette. De ez egyikünket sem zavarta, megszoktuk.
A koronavírus karantén és az egyéb körülmények úgy hozták, hogy már nagyon ki voltam éhezve egy jó kis szexre, vagy legalább egy kis puncinyalogatásra. Lefürödtem, alsó nélkül nadrágot húztam és azzal a szándékkal, hogy megdugom, felmentem hozzá. Mosolyogva, örömmel fogadott. Térdéig érő szoknya és dús kebleit kiemelő blúz volt rajta. Beszélgettünk, és szándékom szerint a szex felé kezdtem terelgetni a témát.
Hogy mennyire érzi egyedül magát, hogy talált e partnert magának, vagy csak pótlekokra szorul. Ez utóbbin derült is egy sort. Közben elmondtam, hogy magam is hiányát érzem bizonyos “dolgoknak”. Ezen is csak nevetett, de valami villanást véltem felfedezni tekintetében. Aztán felállt, kiment, majd két pohárral és itallal tért vissza. Most mellem ült a heverőre, úgy töltött poharainkba. Mikor közel hajolva koccintottunk, valami kellemes illatot éreztem meg. Furcsán mosolygó szemekkel kívánta egészségünkre az italt.
Ekkor jöttem rá, hogy rájött szándékomra. Aztán észrevettem, hogy mellbimbói megduzzadva feszülnek blúzának.
-Úgy látom te sem nagyon vagy elkényeztetve ! -érintettem meg egyik bimbóját nevetve.
-Hát, nemigazán. -pirult el kissé.
-Akkor mi most egy cipőben járunk? -kérdeztem kajánul.
Már tudtam, hogy jó úton haladok. Csak lehajtotta fejét, én pedig áttettem kezem nyaka fölött és mintha csak véletlen lenne, újra megérintettem bimbóját. Apró rándulása volt a válasz. Most már bátran borítottam tenyeremet halmára. Lágy volt és nagyon meleg. Lassan kigomboltam blúzát és cirógatni kezdtem selymes bőrét. Telt melle alig fért tenyerembe. Aztán előre hajoltam és másik mellének bimbóját ajkaim közé vettem és szopogatni kezdtem. Egy nagy sóhajjal hátravetette fejét és átadta magát kényeztetésemnek. Türelmes voltam és csak simogatva szopogatva fokoztam vágyainkat. Végül lassan tovább léptem.
Szabad kezem combjára téve combjai belsejét simogatva szoknyája alatt szemérme felé indultam. Egyre melegebbnek éreztem, mígnem megtapintottam szemérmét. Nagyot rándult csípője, ahogy ujjam vágatába siklott! Már nedves volt, ahogy ujjam puncijába csúszott.
Melleit szopogatva, ujjamat járatni kezdtem puncijában. Ő lábait lassan széttárva adott egyre nagyobb teret. Kényelmesen, immár két ujjamat is beledugva kényeztettem. Halkan nyöszörögve élvezett el. Kicsorgó nedveit cirógatva mázoltam szét ágyékán.
-Jólesett ?-kérdeztem továbbta is cirógatva.
-Igen, nagyon !-sóhajtotta.
-Akkor még folytatom -mondtam.
A szomszéd csaj megdugása részletei…