– Itt csak magunkban leszünk – mondta a prosti, miközben a két férfivel bement a hotelszoba ajtaján.
– Hát az biztos, hogy jobb, mint hogyha egy kocsi hátsó ülésén próbálnánk megszúrni – mondta John, az idősebbik, magasabbik férfi.
A három ember az utcasarkon találkozott, ahol a nő szombat esténként a kuncsaftokat várta. A két férfi egyszer csak megjelent mellette. Flörtölni kezdtek, és egy perc múlva már a kocsijukban is ült.
A nő javasolta, hogy egy hotelbe menjenek, mert az autó hátuljában elég nehezen fértek volna el mind a hárman. A nőnek több térre volt szüksége, hogy kihasználhassa „a technikáját”.
– Mennyibe fog ez nekünk kerülni, szivi? – kérdezte Larry, az alacsony, jóképű pasas, akinek rövid hajáról a prosti arra gondolt, hogy biztos katona volt. Megérintette a férfi fejét:
– Attól függ, mit akartok csinálni, tüsikém. Egy kis cumi kell, vagy egy kis cickó? – kérdezte, és már a férfi mellére tévedt a keze.
Levette magáról a rózsaszínű bőrkabátot. Előbukkantak alma alakú mellei, amik egy fekete-fehér leopárdmintás blúz mögött voltak. A férfi megérintette a nő finom melleit:
– Ez jó lesz.
A nő a férfi fenekébe markolt:
– Na és kapok egy kis farkincát is?
A beépitett prosti részletei…