A barátnőm egy kurva

Nem terveztünk semmi különöset arra az estére. Két hete laktunk akkor közös albérletben. Niki, Zoli meg én felvételről néztük a Forma 1 -et, megittunk pár boros kólát, hevertünk a kanapén és álmomban nem gondoltam volna arra ami ezután megtörtént.

Zoli és én a kanapé két végén ültünk, Niki pedig elhevert rajt hosszában, a feje Zoli combján, a lábait meg a combomhoz nyomta. Ahogy egyre inkább kényelembe helyezte magát sokat mocorgott közöttünk, közben felcsúszott annyira a nyári ruhája, hogy megpillanthattam a piros bugyijának pár négyzetcentiméterét. Onnantól fogva le sem tudtam venni a szemem róla, akaratlanul is oda pillantgattam. Éreztem, hogy ez már Nikinek is szemet szúrhatott, oda is nézett felém, amire annyit tudtam csak kinyögni, hogy szeretem a pirosat. Erre csak mosolygott és ahelyett hogy eltakarta volna pár centivel jobban szétnyitotta a lábait. Zoli nem zavartatta magát, de furának találtam, hogy a kezét Niki vállán nyugtatja, nem tudtam róla hogy ők egy pár lennének.

Niki a lábát feltette a combomra, így még több betekintést engedett a szoknyája alá, már tisztán ki tudtam venni a nagyajkai domborulatát, középen egy pici bevágást, a bugyija teljesen felvette az alakját. Éreztem, hogy valami megmozdult a farmeremben, arra gondoltam muszáj lesz valami ürüggyel kimenteni magam, mert ha teljesen feláll már nem tudom titokban tartani.

Épp indulta volna a fürdőszoba irányába, amikor megéreztem Niki lábfejét ahogy a duzzadó farkamhoz dörgöli. Átpillantottam Zolira mit vehetett észre mindebből, mintha csak a TV -t bámulná, de a bal keze Niki ruhája alá csúsztatva a lány melleit markolászta. Niki a szájába dugta az ujját és szopogatni kezdte, miközben a szemembe nézett.

Ebben a tekintetben minden benne volt. Akarlak téged, akarlak bennetek, most bármit megtehettek velem. Zoli nem szólt egy szót sem, beletúrt a csajszi göndör barna hajába és az ágyékához húzta. Mámoros hangulatban néztem végig ahogy Niki puszit nyomott a nadrágból kiálló dudorra és elkezdte kicsomagolni a srác meredező farkát. Közben lábfejét továbbra is az én farkamhoz dörgölte. Zoli szabályosan magára húzta a lány fejét, aki nagy odaadással szopott.

Ezt már nem bírtam, felálltam melléjük álltam és egyszerűen odatoltam a kemény farkam Niki arcához. A mi kis vadmacskánk kérés nélkül rácuppant és felváltva szopta a két kemény farkat. Pár perc múlva felkelt a kanapéról és letérdelt kettőnk közé. Odafordultunk felé, bal kezével az én fenekem, a jobbal Zoliét fogta és folytatta a szopást. Egyszer csak kikapta a szájából a farkam és összefogta a két álló faszt és egyszerre szopott minket. Különös érzés volt, hogy szopás közben a szerszámom egy másik férfiéhoz szorul, de eszembe nem jutott volna Nikit leállítani annyira jó volt a száját érezni, látszott is rajt mennyire élvezi a helyzetet. Valószínűleg azt se bánta volna, ha ott és akkor mind a ketten a szájába élvezünk. Én viszont több élvezetet szántam ennek a lánynak.

Kihúztam a farkam a szájából, felültettem a kanapéra, levette a melltartóját, mi meg lehúztuk róla a nyári egyberészes ruháját meg a piros bugyikát, én betérdeltem a lába közé és nyalni kezdtem a lucskos punciját, Zoli meg tovább szopatta. A pinája nem hogy nedves volt, hanem egyenesen csatakos. Ömlött belőle a puncinedv, ami a számba került nyeltem is belőle, de az arcomon is teljesen szétkenődött a szám körül. Amikor a megduzzadt csiklóját nyalogattam vonaglani kezdett, még a fejemre tette a kezét és odanyomta a fejem. Hatalmasat élvezett, közben Zoli farka továbbra is a szájában, de képtelen volt szopni, tátva maradt a szája és halk folyamatos nyögést hallatott.

Ezután helyet cseréltünk. Én lesmároltam a csajt, Zoli pedig dugni kezdte. Ő érezte rajtam a saját puncinedveit, én meg rajta a korábban leszopott fasz szagát. Talán ez lehetett az a pillanat amire azt mondják forr a levegő körülöttünk.

Amikor Niki négykézláb hátulról kínálta fel lucskos pinácskáját örömmel dugtam bele a kemény farkam. Nedves meleg barlangja körülölelte a farkam, addigra teljesen kitágult, bármilyen keményen dugtam hátulról alig éreztünk valamit. Amikor az ágyékom a farpofáinak ütődtek a mellei beleremegtek. Szeme előtt az előtte ülő Zoli farka meredezett. A farkam körül kicsorgó puncinedveit elhúztam a popsilyuka felé és lassan bedugtam a hüvelykujjam. Ettől Niki újból hatalmasat élvezett. Éreztem, hogy már nem bírom sokáig, kihúztam a farkam. Niki felült a kanapéra és azt mondta most ti jöttök. Elkezdte szopni Zolit, közben a kezével rásegített, 20 másodpercen belül a fiú három hullámban spriccelt és a spermája Niki arcától a mellére csorgott. Niki a spermától maszatos szájával cuppant rá a farkamra. Rám nézett és azt mondta szopass ahogy neked jól esik. Nem fogtam vissza magam. Két oldalt megfogtam a haját és magamra húztam. Hallottam ahogy azt nyögi „Ez az csináld csak, szopass!”.

Szabályosan baszni kezdtem a száját, ő meg a fenekembe mélyesztette a körmeit és még vadabb tempót diktált, amíg csak el nem öntött a gyönyör és tele élveztem a száját. Vagy fél percig még szorított magához, lenyelte az összes spermát, ahogy kihúztam a szájából a még mindig kemény farkam az ajkaival az utolsó cseppeket is felfogta.

Zoli ezeket már a kanapén ülve nézte végig, mintha csak színházba lenne, csak épp meztelenül a lankadt farkát masszírozgatva.

Nikivel párszor összejöttünk még ezután is, ma már elismert jogász, senki nem hinné el miket csináltuk mi együtt.

A párom egy ribanc

Niki soha nem bír magával. Bárhol és bármikor képes pattanásig feszíteni a húrt. Olyanokat csinál, hogy toljuk a kosarat az áruházban, hátulról nekem dörgölőzik és rákezd mennyire kúrhatnékja van, mennyire kívánja a kemény faszt, legszívesebben mindenki előtt leszopna persze hogy csak én halljam. Azt élvezi hogy álló farokkal sétálgatok a boltban. Jó érzés meg minden, de egyrészt ezt mégse vállalhatom fel mindenki előtt, másrészt meg teljesen begőzölök és keresem az alkalmat ahol tényleg megkefélhetem.

Ilyenkor hirtelen igen fontos lesz ruhákat próbálnunk vagy negyed órán át. Legalábbis külső szemlélő ennyit lát belőle, viszont a próbafülkében nem fogjuk vissza magunkat. Szinte hihetetlen, hogy egy csomó áruházban pontosan tudom hogyan, hol vannak elhelyezve a kabinok, melyiknek a bejáratára hogy lehet rálátni, hol van külön kis paraván város kialakítva. Ezt szeretjük a legjobban, mert így nem látják hogy együtt megyünk be, nem feltűnő meddig maradunk. Kb. mint az áruházi szarkák, csak mi soha nem viszünk el semmit. Legfeljebb kicsit össze maszatoljuk, de a világért se vinnénk el.

Ez alkalommal késő délután tájban szerencsénkre egészen kihalt volt az áruház ruha osztálya. Egy hordó hasú kopaszodó ürge nézelődött csak, nem kicsit unhatta magát. Niki teljesen rágyógyult, hogy most le fog szopni én meg félszegen tologattam a kocsit addigra a farmeremből szabadulni vágyó ácsingózó farokkal. Kipirult arccal rángatott le pár felsőt a kamu próbához, valószínűleg nem is a saját mérete volt, csak belegyűrte a bevásárlókocsiba én meg sietve toltam a fülkék irányába. Út közben rámarkolt a seggemre úgy a maga módján diszkréten, mit mondjak nekem is sietős volt.

Szinte beestünk a próbafülkébe. Ahogy behajtotta maga mögött az ajtót még láttam ahogy hordóhas elvtárs is próbálni igyekszik, talán valami öltöny lehetett nála. Legkevésbé sem érdekelt, az járt az eszembe, hogy másodperceken belül Niki szájában élvezkedhetek. Nem kellett sokat várnom, hamarosan a padon ültem, a párom meg guggolva igyekszik kihámozni meredező szerszámom. Meg kell hagyni Niki nem a szavak embere, viszont amit mond azt komolyan is gondolja, így aztán kisvártatva lelkesen ölelte körül forró szájával szerszámom. Kezei a combjaimon, fejét előre hátra mozgatva csak az ajkait éreztem ahogy mozogtak fel-alá kemény farkamon, hogy aztán szájából kihúzva nyelvével körözzön a makkom peremén. Alig bírtam megállni, hogy másodperceken belül ne élvezzek az arcára.

Felnézett és rám mosolygott, tudtam hogy itt a vég. Résnyire kinyílott az ajtó, de nem érdekelt mert Niki nedves ajkait újra a farkamra cuppantotta és bekapta amennyire csak tudta. Igen, tele fogom élvezni a száját a fejem hátra hajtottam, a szemeim becsuktam és így vártam a pillanatot amikor elönt a kéjes érzés. Éreztem ahogy a dákóm összerándul egyszer, aztán még egyszer. Kinyitottam a szemem mert látni akartam az arcát. Egymás után lőttem a nedveim Niki édes pofijába amikor képes voltam realizálni, hogy nem csak én élvezem a pillanatot. Nem tudom mióta állhatott Niki mögött az áruházban látott pasas, de ebben a pillanatban elhomályosodott tekintetemmel annyit láttam hogy a csajom mögött áll, veri a sliccén kilógatott farkát és velem együtt élvez halk elnyúló hörgés közepette. Nem voltam elragadtatva a látványtól, de mozdulni nem tudtam csajom a combjaimba mélyesztette a körmeit, farkam épp okádja a spermát a szájába, a kövér pasas meg épp hátulról az előttem guggoló Niki hajára spriccel. Hirtelen jöttek és letaglóztak az események.

Most már barátnőm is hátra fordult és összerakta magában az eseményeket, bár arról fogalma se volt – ahogy valójában nekem sem – hogyan történt minden. Nyelt egy párat, a kézfejével megtörölte az ajkait és valami extrém ribancos mosollyal nézte a pasast. Adott neki pár papírzsepit amivel az megtörölhette magát. Azt mondta neki – Remélem élvezted?. Uhh fergetegesek voltatok, köszönöm. – hebegte a pasi.

Mindhárman tilosban jártunk, túl nagy botrány nem rendezhettünk a történtek miatt, meg ki is voltam facsarva rendesen, így aztán az a fura helyzet állt elő, hogy rendbe szedtük magunk, visszaakasztgattuk a ruhákat és mint minden másik vásárló megindultunk a pénztárak fele. Ahogy lépkedtünk kifele a parkoló felé arra gondoltam csak képzelődöm. Mindez nem történt meg, csak a képzelet szüleménye. Agyamra ment a hőség, meg Nikinek is. Pff micsoda hülyeség. Elindultunk a kocsinkhoz a parkolóban, átkarolom a vállát. Micsoda képzelgés. Nevetve beletúrok a hajába. Megéreztem a nyúlós hideg ragacsot Niki hajában és ez visszarántott a valóságba. Egy idegen ráverte a faszát a csajomra.

Szendvics a munkahelyen

Már régóta van szeretőm aki kielégíti vágyam, de vmi mindig hiányzott. Kérte menjek be hozzá a munkahelyére meglepetése van. Egy kollegájával várt aki ahogy beléptem elkapott és hátravitt az öltőzőbe. Mire észbe kaptam már a mellem markolászta. Szótlan volt de ellentondást ne tűrő, nem is akartam tiltakozni

Megszabadítottak a ruháimtól és ketten kezdtek izgatni nyalni. Melleim harapdálták 4 ujjal ujjaztak hatalmasat élveztem közbe felváltva szoptam őket. Felválltva baszták a szám és nyaltak ujjaztak. Kollega hátára feküdt és egy mozdulattal nedves pinámba hatolt. Szeretőm ekkor még szoptam, majd a hátam mögé kerülve tágítani kezdett.

Előbb egy ujjal, kettővel miközbe segglukam nyalta. Kicsit kellemetlen volt de egyre inkább élvezrema kollega közbe erőteljesen baszott. Szeretőm síkositott nyomott kőkemény farkára és egy határozott mozdulattal belémhatolt. Először fájt majd miután elmult a fiúk elkezdtek mozogni. Erőteljesen dugták popsim pinám egyszerre, hatalmasat élveztem mire ők a számba verték a farkuk és nyeltem a gecit mohon.

A férjes asszony , 2. rész

Játszadozásaink egyre kifinomultabbak lettek, bár nagyon vigyáztunk a látszatra. Igy érkezett el a nyár vége, ősz eleje és közeledett a következő év tervezési időszaka. A vállalat vezetése a következő év előkészítésére, a stratégia kialakítására megbeszélést szervezett egy vidéki kastélyszállóba. Nagy örömmel fogadtuk a hírt, hiszen két éjszakát töltöttünk ott. Már előre készültünk gyors üzenetek, e-mailek követték egymást, hogy kellően felizgassuk a másikat.
Az érkezést követően már egy megbeszéléssel kezdődött a program. Edina szemben ült velem, nehezen összpontosítottam. A programnak szerencsére időben vége lett és a közös vacsoráig még bőven maradt idő. Többen a Bár felé indultak, de mi kimentve magunkat a szobák felé vettük az irányt. Ahogy becsukódott mögöttünk az ajtó, egymásnak estünk. A ruhák szanaszét repültek és hosszan csókolóztunk. Edinán csak a combfixe maradt. Miközben a mellét a számmal kényeztettem ő a farkamat verte. Hirtelen ellépett tőlem és hanyatt feküdt az ágyon a feje kicsit lelógott az oldalán.
-Gyere, baszd meg a szám!
Nem kellett kétszer mondania már nyomtam is befelé a merev dákot a szájába, miközben előre nyúlva a csiklóját kerestem. Hirtelen felemelve a kezeit belemarkolt a seggembe és magába húzott. A makkom áthatolt a két mandulája között azt hittem megörülök. Folyamatosan diktálta a tempót. Ő baszta a saját torkát. Két ujjam folyamatos ki-be járt a lucskos pinában, míg a másik kezemmel a gyönyörű, kemény bimbójú melleket gyúrtam. Már majdnem elélveztem, mikor kivette a faszt a szájából és magára húzott 69 formában. Tudtam mi a dolgom, a nyelvemmel először a pinájából szürcsöltem ki a drága levet, majd a nyelvemmel a finom popó rózsát vettem célba. Ő a heréimet nyalogatta, de abban a pillanatban, mikor a nyelvem utat keresett, hogy behatoljon a popójába, Ő is belenyalt a fenekembe. így nyaltuk egymást egy darabig, majd hirtelen lefordított magáról és beleült a farkamba. Lassan vezette magába a merev rudat, miközben folyamatosan a szemembe fúrta kék szemét. A formás, kemény vádlijával szorított és közben lassan mozogni kezdett. Nem tudtam betelni a látvánnyal. A fehér teste hullámzott rajtam, a bimbói felmeredtek.
-Gyere, dugj meg, Mélyebbre, mélyebbre! Búj belém Te …….!
Hirtelen ötlettől vezérelve, míg az egyik kezemmel a szép vádlit simogattam, a másokkal megfogtam a kemény alabástrom feneket. Simogattam, majd az egyik ujjamat az ánuszához tettem. Éreztem, hogy egy pillanatra megmerevedik, hiszen itt még nem jártunk soha. De csak egy pillanat volt, aztán úgy éreztem, mintha egy kicsit hátrébb tolná a fenekét, miközben fokozta az iramot. Én ezt felhívásnak vettem és óvatosan behatoltam az ujjammal a fenekébe. Megvonaglott és hörgésszerű sikoltással elélvezett. Ebben a pillanatban sültem el én is. Rám hanyatlott és csak pihegtünk percekig. Kis idő múlva megszólalt:
-Kérlek, csukd be a szemed.
-Rendben – mondtam
Éreztem, hogy helyezkedik az ágyon, de nem nyitottam ki a szemem. Egyszerre megéreztem a leheletét az ágyékomnál. Finoman nyalni kezdte a zacskómat, lefelé haladva a gát felé, majd belenyalt a fenekembe és verni kezdte a faszomat. Kinyitottam a szemem és a gecimtől lucskos pinájával néztem farkasszemet. A lassan szivárgó gecis pinalé rácseppent az arcomra. Megnyaltam. Finom volt, gondolkodás nélkül nyalni kezdtem. Edina tovább verte a farkam és nyalta a gátat és a fenekem. Fantasztikus érzés volt, nem is bírtam soká az újszerű élményt. A nyakára és az állára lőttem az újabb adagot. Miután elélveztem Ő a számra ült s így nyalatta magát az élvezetig. Majd megfordult és hosszasan csókolóztunk.
-Finomak vagyunk – mondta nevetve.
A közös vacsorára a közeli Pisztráng Farmon került sor, ahová gyalog ment a társaság. A vacsora jó hangulatban telt, de mi már nagyon vártuk a végét. Edina a fülemhez hajolt és súgva megkérdezte:
-Mit szeretnél ma este?
-Téged! – válaszoltam
-Egy meglepetéssel készültem ma neked. Remélem tetszeni fog.
-Bár már indulnánk – mondtam, miközben majdnem megcsókoltam
-Nana, nem vagyunk egyedül! Bár szívesen megfognám már a farkad. Tűrj még egy kicsit.
Nehezen haladt az idő. A vacsora nem akart véget érni. Aztán a Főnök mégis felállt és jelezte, hogy indulhatunk vissza a Szállodába. Mi már az első csoporttal kint is voltunk a Farm elött és szaporáztuk a lépéseket a szürkületben. A többiek gyorsan lemaradtak, bár ez nem volt a szándékunk, hirtelen még is egyedül maradtuk. A tábla egy erdei ösvényt jelzett az út szélén, melyen le lehetett rövidíteni az utat a Kastélyig. Gondolkodás nélkül rátértünk, bár az sötétség gyorsan ereszkedett. Ahogy a fák közé értünk Edina rögtön hozzám símúlt és átölelt. Én is boldogan fogtam át a vállát. A karoló kezemet a mellére húzta és kérte, hogy simogassam séta közben. Nem hagytam magam kéretni, jól esett megfogni a kemény melleket és érezni, hogy keményedik a hegyes bimbó. Érezhetően élvezte a dolgot, amit kis sóhajokkal adott a tudtomra, miközben néha végig simított a fenekemen. Néha egy-egy csókra bújtunk össze, amikor is a forró pináját a farkamhoz dörzsölve izgatott. A kezemet viszont nem vehettem le a melléről folyamatosan ingerelnem kellett. Így értünk vissza a Kastélyba.
Mivel már elég későre járt nem volt további kötelező program. Volt, aki a Bárba indult, volt, aki a szobáját vette célba. Mi, ugyan nem egyszerre, kerülve e feltünést, de az utóbbi csapathoz csatlakoztunk. A szobáink azonos folyosón voltak, de nem voltunk egyedül. Megbeszéltük, hogy egy kicsit várunk, aztán Edina szobájában találkozunk. Mikor indult, mintha búcsúzna odahajolt hozzám és a fülembe súgta:
-Aztán nehogy lekonyuljon a kemény farkad. Siess, hogy mielőbb a pinámba érezhesselek. Szeretném, ha ma szétkefélnéd a forró picsámat!
Könnyedén mosolyogva hangosan „Jó éjt!” kívánt és elindult a szobák felé. Mondanom sem kell, hogy az elhangzottaktól és a ringó csípő látványától, majd szétdurrant a faszom.
Negyed órával később már a szobámban voltam és zuhanyoztam. Minden másodperc egy örökkévalóság volt. Hamar végeztem és a fürdőköpenyt magamra kapva füleltem, mikor üres a folyosó. Nem kellett sokáig várnom. Az alkalmas pillanatban már ott is álltam Edina szobája elött. Azonnal nyílt az ajtó, már ott várt és én besurrantam.
A szobában sötét volt, csak halványan derengett be a kinti lámpák fénye. Csak Edina sziluettjét láttam, mely így is határozottan mutatta a gyönyörű testet, de még tartogatott meglepetést. Hirtelen felkapcsolódott a szoba sarkában álló lámpa és ott ált előttem ez a fantasztikus Szexangyal. Kék színű csipke fehérnemű volt rajta, mely tökéletesen kiemelte a szép fehér, hibátlan bőrét. Kék szeme pedig, szintén összhangban a fehérneművel, huncutul csillogott. Az első kellemes meglepetés után végig futtattam a szemem Edinán. A lábak gyönyörű formáját jól kiemelte a szintén csipkében végző combfix. A vádlijáért eddig is megörültem, sokszor kértem, az irodában, hogy ráverhessem a faszom, de ettől a látványtól teljesen beindultam. Az ölét francia bugyi fedte, mely csipkéjén átgöndörödött a pinája felett meghagyott kis pamacs szőre. A melleit a sethez illő kék csipkemelltartó támasztotta meg alulról, fedetlenül hagyva az előre meredő bimbókat. Észvesztő volt a látvány.
-Na, mi az Nagyfiú, elakadt a szavad? Miért nem veszed el azt, ami a tiéd? Remélem, a látvány nem akadályoz abban, hogy valóra váltsd, amit kértem tőled!?
Szóhoz sem jutottam. Edina hozzám lépett, megcsókolt és a köntösömet szétnyitva simogatni kezdte a már merev farkamat. A nyelve végig futott a nyakamon, majd miközben lesimította a köntöst a vállamról, csókolta és szívta a mellbimbómat. Hirtelen abbahagyta és hanyatt végig feküdt az ágyon, a kezeit a feje felett összekulcsolva, kérdő tekintettel nézett Rám.
Álom szép volt! Alabástrom bőre kiemelte a kék csipke fehérneműt. Formás lábaira rásimult a combfixe. Térdre rogytam az ágy elött és megérintettem a lábát. Simogattam majd csókolni kezdtem a formás lábfejet, melyet a kezemben tartottam. Finoman a számba vettem a lábujjakat harapdáltam és a formás vádlit simogattam. Finom nyögés szakadt ki belőle, melyet bátorításnak vettem és a nyelvem már a harisnyás vádlián haladt felfelé.
-Gyere, falj fel. Baszd szét a pinám! Élvezz belém! Tépj szét! – suttogta Edina, miközben a kezei a mellét masszírozták.
A kezeim, a szám elött jártak és elérték a combfix csipkés felső vonalát. Megéreztem a bőre forróságát és csókolni akartam a selymes bőrt. Ahogy feljebb kúsztam, hogy ezt megtegyem megéreztem Edina kutató, harisnyás lábfejét, mellyel a herémet és a faszomat kereste. Ahogy megfelelő helyzetbe kerültem már simogatni is kezdte lábával a merev rudat. Lehúztam a francia bugyit, feltárult az öle. Az izgalomtól alig tudtam a bársonyos bőrre koncentrálni, mely a belső combján hívogatott a csillogó szétnyílt barack felé. Az illata, mely a kifolyó kéjnedv még jobban fokozott elvette a maradék józanságom is. Végig húztam a nyelvem a combja belső oldalán és belenyaltam a kehelybe. Hosszú elnyújtott nyögés volta a válasz és éreztem ahogy a farkamat megfogja a két harisnyás lábfej és elkezdi verni. A nyelvem a csiklójára tapadt, ami kis fütyiként meredt előre. Erősen dörzsöltem, nyaltam, majd a nyelvemmel behatoltam a vaginába. Edina megemelte a csípőjét, hogy minél mélyebre hatolhassak a lucskos pinába. Szabályosan basztam a nyelvemmel, miközben az egyik kezével a melleit , masszírozta, a másikkal pedig a fejemet szorította az öléhez. A lába már nem masszírozta a farkam, ahogy vonaglott a nyelvem alatt, erre nem volt lehetősége. Egy hirtelen ötlettől vezérelve a nyelvemet végig futtatam a gátján. Éreztem, ahogy vastagon csorog le a kéjnedv a pinájából és már eláztatta a fenekét is. Belenyaltam a rózsaszín virágba, miközben a farkamat a lábához dörzsölve izgattam magam. Edina hörögve vonaglott alattam, majd nagy sóhajjal elévezett, miközben a nedvei beterítették az arcom.
Aléltan pihegett feltérdeltem mellé az ágyra és néztem a kipirult arcát, melyen a kielégülés öröme látszott. A heréim felé nyúlt és finoman masszírozni kezdte, miközben a nyelvével az ajkait nyalogatta.
-Kéred? – kérdeztem.
Ő csak bólintott. A feje mellé térdeltem és a szájába adtam a farkam. Végig nyalta, a nyelvét forgatta a makkomon, majd felemelte a fejét és a torkáig engedte a faszom. Megfogva a fenekem magára húzott, hogy lovaglóülésben a mellei fölé kerültem. Ki sem engedett a szájából, miközben egy párnát tett a feje alá, hogy könnyebben szophasson. Éreztem a megfeszülő hasizmát, miközben bólogatott, hogy minél mélyebben a szájába vehessen. A keze a fenekemre tapadt, így diktálva a tempót, saját magát baszta szájba a farkammal. A makkom nem egyszer érezte a mandulák szórításást. Élveztem a látványt, ahogy a farkam el-el tűnt a szájában. Az egyik kezemmel hátra nyúlva izgattam a csiklóját, majd két ujjamat feldugtam a pinájába. Ettől a szopás még erősebb lett és éreztem, ahogy az ujja az ánuszomnak feszült. Ha most bedugja az ujját elévezek- gondoltam. Edina, mintha kitalálta volna gondolatomat, kivette a farkam a szájából és azt mondta:
-Verd az arcomra a kezeddel!
Megfogtam a farkam és engedelmeskedtem a parancsnak. A harmadik rántás után éreztem a fenekemnek feszülő ujjat, mely hirtelen behatolt és én eléveztem. Az első sperma csík szétterült az arcán, de a második lövés már a szájában landolt és Ő gyors intenzív szopásba kezdett, hogy az utolsó cseppeket is lenyelhesse.
Aléltan feküdtünk egymás mellett és csókoltuk egymás izzadt testét. Szorosan összebújva vártuk, hogy a testünk egy kicsit megpihenjen az átélt izgalmak után. Majd egy óra telt el, miközben simogattuk becézgettük egymást. A kezeink bejárták a másik testének minden zugát kifejezve a szerelmet, melyet egymás iránt éreztünk. A simogatások azonban egy idő után újra felélesztették a vágyat. mindketten vágyakozva vártuk a folytatást.
Edinát a hasára fordítottam. Hófehér gömbölyű feneke szépen mutatott, selymes háta hívogatott, de a vádlija megőrjített. Simogattam a bársonyos bőrt és a fenekéhez dörzsöltem a merev hímvesszőmet, így is masszírozva a testét. Kis sóhajok hallatszottak, melyek jelezték jó úton járok. A zihálás fokozódott. Hirtelen éreztem, meg akar fordulni, de nem engedtem.
-Maradj kérlek, így akarlak! Engedd el magad, hogy kívánságod szerint szét basszhassam a pinádat.
Egy sóhajjal elnyúlt és elengedte magát, várta a folytatást. Leszálltam róla és letérdeltem az ágy mellé oldalt. Először a karját simogatva haladtam az ajkammal a nyaka felé. Csókolva harapdáltam a fülét, melyre mindig nagyon beindult. Nem a kartam túl izgatni. Végig nyaltam a gerincét, de a testemmel nem értem hozzá. Vonaglott az élvezettől. A combját nyaltam, lassan elérve a szexi vádliig. Ettől megvadultam, éreztem, hogy mereven lüktet a faszom a gondolatra, hogy ezt a gyönyörű vádlit csókolhatom. A kezem közben visszatévedt a fenekére, melyre újabb feltörő sóhaj volt a válasz. Az ágy végéhez helyezkedtem és tovább simogattam a szép lábakat, miközben a lábujjait finoman szopogattam. Lassan felemelkedtem és a lába két oldalán feltérdeltem az ágyra. A merev farkam a vádliját súrolta, legszívesebben ráélveztem volna a hátára, de ezek most az ő percei voltak. Lehajoltam és a derekától elindulva a gerince mentén végig húztam a nyelvem a feneke vágásáig. belenyaltam a vágásba. Megvonaglott a kéjtől. Éreztem ez az, amire mind a ketten vágyunk. A két lába közé térdelve gyengéden széttoltam a lábait és hátrébb csúsztam a nyelvemet végig a vágatban hagyva. Elértem a rózsaszínben játszó ánuszt. Régóta vágytam e pillanatra. Most akartam!! Belenyaltam. Edina felnyögött.
-Nyald kérlek, őrülten kívánom! –
Nem akartam én sem mást. A korábbi szeretkezés során idefolyt pinalé síkossá és izéssé tette a popsiját. Élvezettel nyaltam a fenekét. A jobb kezemmel alányúltam és a csiklóját izgattam, míg a bal kezemmel széthúztam a két fenékhalmot, hogy jól oda férjek a rózsához. Bő nyállal nyaltam a fenekét. Edina vonaglott és a párnába szorította az arcát, hogy a nyögéseit tompítsa. A fenekét megemelte, hogy jobban hozzáférjek. A nyelvem már a seggében járt ki be. Néha éreztem az ujjaimat, melyek a pinájában jártak ki-be. Edina vonaglott és hörgött a párnába. A faszom keményen állt. Hirtelen megfordítottam és a csípőjét megemelve beletoltam a farkam a forró pinába. Két kezemmel a kér formás félgömböt fogtam alulról. Néha összeszorítottam őket, hogy még szorosabb legyen a hüvely szorítása. Vadul basztunk hosszú percekig. Minden előre jelzés nélkül, az egyik újamat feldugtam az előzetesen megdolgozott popóba. Edina ráfonódott a hüvelyével a farkamra és az orgazmus okozta rángásokkal fejte a faszom. A méhszája többször, mintegy bekapta a makkom, mely abban a pillanatban tele lőtte az imádott NŐ ölét forró spermámmal.
Egymásra hanyatlottunk. Nem akartunk szétválni. Egymáshoz bújva, vesszöm az ölébe aludtunk el, teljesen kielégülve.

Tünde a kismellű lotyó

A történet, amit elmesélek, nyáron volt, a feleségemmel és a gyerekekkel a Balatonon nyaraltunk. Egy campingben voltunk, ahol egy faházban egy szoba volt, négy különálló ággyal. Negyven körül járunk mindketten, és a feleségemnek van egy unokatestvére, Tünde, aki egy tízessel fiatalabb. Pár hónapja egyedül nevelte a gyerekeit, elzavarta a férjét, alkoholproblémák miatt. Ők vidékiek, mi Pesten lakunk, többször aludtak nálunk, szűkösen, de mindig megoldottuk.

Egyik nap ránk telefonált, hogy pár napra leugornának a Balcsira, aludhatnak-e nálunk, a campingben. Persze, semmi kifogásunk nem volt, senkit nem érdekelt ott, hányan alszanak egy szobában. Én is örültem neki, bár sokszor gondoltam rá, milyen lehet Tünde az ágyban, de mindig arra gondoltam, nem az esetem. Nagyon jó fej, vékony, csinos nő, de pici mellei voltak, és én mindig is mellimádó voltam. Persze az elmúlt években, mióta gyerekeink vannak, nem nagyon kalandozom.
Jól elfértünk a szobában, megosztottuk az ágyakat, én egyedül aludtam, a többiek kettesével.
Még az öltözködéssel sem volt különösebb probléma, hol hátat fordítottunk, vagy takaró alatt öltöztünk, szóval nem volt gond.

Az első este sokáig beszélgettünk, majd Tünde is lefeküdt. A feleségemmel még sokáig beszélgettünk, főleg Tündéről.
– Ugye, milyen jól néz ki? – kérdezte.
– Igen, nagyon csinos. –válaszoltam.
– Szeretnék én is ilyen vékony lenni! –sóhajtott.
– Te így is nagyon szexi, csinos nő vagy! – súgtam a fülébe.

Addig, addig dicsérte, míg csak előbújt belőlem a kisördög, és azon járt az eszem, hogy ott fekszik bent egy fiatal, csinos nő, és ki tudja, mióta nem volt pasival. Ilyen gondolatokkal a fejemben feküdtem le, és sokáig nem tudtam elaludni. Mikor felébredtem, úgy láttam, még mindenki alszik, viszont a szemem megakadt Tündén. A szemben lévő ágyon feküdt, nekem háttal, a paplant a lábai közé fogva. Hálóinge felcsúszott a derekáig, és tangája, így szinte semmit nem takart formás fenekéből. Jóleső érzés fogott el, elbambulva néztem ezeket a gyönyörű formákat.

Aztán egyszer csak megmozdult, és éppen el akartam fordulni, mikor láttam, hogy ahogy ő fordul, a hálóingének egyik pántja lecsúszik a válláról, kivillant pici, de kívánatos melle. Persze a szemem sem bírtam becsukni, nem hogy elforduljak, csak gyönyörködtem. És ekkor hirtelen kinyitotta a szemét, Én pedig azt hiszem nagyon elvörösödtem. De semmi rosszallást nem láttam a szemében, édesen elmosolyodott, a pántot visszahelyezte a vállára, lejjebb húzta magán a hálóinget, és becsukta a szemét. Viszont nem takarta be magát, formás lábaiban tovább gyönyörködhettem.

Néha kinyitotta a szemét, rám mosolygott, de semmi mást nem tett. Éreztem, hogy élvezi, hogy nézem, de semmi kihívót nem tett, és ez csak jobban izgatott engem. Lassan mindenki ébredezni kezdett, és minden visszazökkent a rendes kerékvágásba. Reggelinél Tünde megkérdezte, bevinném-e a városba, az OTP-be. Persze ez természetes. Aztán később, mikor a gyerekek fürdeni indultak, Tünde megkérdezte, hogy akkor megyünk? A feleségem rögtön mondta, hogy menjünk, ő majd bemegy a gyerekekkel a vízbe. Beleegyeztem, és ők el is indultak fürdeni.

Én kimentem a teraszra, néztem ahogy bemennek a Balcsiba. Ez ilyenkor legalább egy-másfél óra. Aztán miután elég sokáig néztem őket, ha Tünde akart, már átöltözhetett., benyitottam a szobába. Tünde háttal állt, egy fehér tanga volt rajta és éppen egy lenge pólót vett magára.
– Bocsánat! – szóltam zavartan. –Azt hittem, már készen vagy!
– Ne hülyéskedj – mosolygott rám. – Csak gyorsan még lezuhiztam!
– Kint megvárlak – és zavartan elindultam mellette az ajtó felé.
– Maradj, kérlek –nézett a szemembe.

Fantasztikusan kívánatos illatot éreztem, mikor mellé léptem, és ahogy a szemembe nézett, földbe gyökerezett a lábam. Szólni sem tudtam, csak néztük egymást, és lassan szájon csókoltam.
– Ezt nem lenne szabad! – szóltam, mikor szétváltak ajkaink.
– Kérlek! Tudom, hogy Te is akarod!
Ezt nemcsak tudhatta, de érezhette is, mert a farkam már eléggé mereven simult hozzá.
Olyan hülyének éreztem magam, hogy itt kérlel egy nő! Átöleltem, és újra csókolózni kezdtünk, de már egyre vadabban.

Levettük egymásról a pólóinkat, és szorosan hozzám simult. Édes kis melleire vágytam, csókolgatni kezdtem, ő pedig nagyokat sóhajtott és kiszabadította ágaskodó farkam.
Finoman kényeztette a kezével, nagyon jól csinálta.
Lefektettem az ágyra, és lehúztam a bugyiját. Rögtön széttette a lábát, hogy hozzáférjek gyönyörűségéhez. Nincs szebb, mint egy ágyon fekvő meztelen nő, aki széttett lábakkal várja, hogy magadévá tedd!

Gyönyörű volt!
A lábai közé feküdtem, arcát a tenyerembe fogtam, és csókolózás közben lassan belé hatoltam. Nedves barlangja szinte beszippantott. Nem hagytuk abba a csókolózást, lassú mozdulatokkal élveztük egymás testét. Mikor éreztem, hogy nemsokára itt a csúcs, elemelkedtem ajkától, és a kezeimre támaszkodva egyre jobban dugtam.
Ő is egyre hevesebb lett, és ahogy végig egymás szemébe néztünk, csak fokozta az élvezetünket. Visszafogott nyögések, és halk sikolyok közt jutottunk el a fantasztikus orgazmusig.

Izzadtan borultam rá, és finom csókokkal halmoztam el száját, szemeit, vállait, melleit, és még folytattam volna tovább is, de indulnunk kellett.
Nem tudom, valaha milyen következményei lesznek ennek az órának, de fantasztikus volt, és azt gondolom kár lett volna kihagyni!
Vagy mégis?

A feleségem elkurvul, és két nővel leszbizik

Egy női barátommal találkoztam, méghozzá a feleségem tudtával. Nem ő volt az egyetlen ilyen kapcsolatom, de talán a legbensőségesebb. Kedvesem mégis teljes lelki nyugalommal engedett el, pontosan tudta, hogy nem kell féltékenykednie…

Nagyon érdekes nő ez az Erika. Régebb óta ismerem, mint a páromat, és soha nem volt szó a barátságnál szorosabb kapcsolatról. Még az esküvőnkre is eljött. Nem túl gyakran találkoztam vele, általában 2-3 havonta egyszer ültünk le beszélgetni valahol. Ilyenkor mi voltunk az utolsó vendég. Hosszú órákon át tudtunk érdembeli társalgást folytatni, és bár mindig általánosságokról beszéltünk, pontosan kifejtettük a nézeteinket. Rajta kívül talán csak a feleségemhez voltam ennyire őszinte és nyílt…

Kicsit furcsálltam viszont, hogy emberi kapcsolatokról nem nagyon beszél, bár azt az évek során kiderítettem, hogy nincs túl jó véleménye a férfiakról. Ezen két dolog miatt csodálkoztam, az egyik, hogy akkor velem miért ilyen őszinte és kedves, a másik meg az, hogy bár nekem nem volt az esetem elég csinos volt, nem értettem miért nem talál magának valakit aki szeretni tudja, és akit ő is tud szeretni. Ezért aztán nem is erőltettem a témát, és bár nőnemű barátaimmal talán többet is vitatom meg szexuális nézeteimet, vele ez is hallgatólagosan tabu maradt.

Ma új helyre mentünk, mert ahol eddig szoktunk találkozni, felemelte az árait, és rontotta a minőséget. Tipikus üzleti önbizalom túltengés, amikor már kezd jól menni egy bolt, akkor azt hiszik, megengedhetnek egy kis lazulást. Inkább kerestünk egy új helyet, ami még nem futott be, és próbált felkapaszkodni, ezért aztán mindent megtett hogy odavonzza az embereket. A beszélgetést pont ezzel kezdtük, és mint már annyiszor, kitárgyaltuk az egész helyet, megfigyeltünk minden apró részletet a pincérlányoktól az asztalon álló lámpáig, meg az étlap betűkészletéig. Jól szórakoztunk. Érdekes volt vele társalogni, többször megfigyeltem, hogy jobban megnéz egy nőt, mint egy férfit, igen korrekt véleménye van, bár általában sokkal kritikusabb, mint egy pasi. Azt gondoltam, egyszerűen csak olyan, mint sok más társa, akik mindent megnéznek egy nőn, mert irigylik ezt meg azt a tulajdonságát, vagy csupán elismerően nyugtázzák hogy nagyon ügyesen öltözködött, esetleg elkönyvelhetik magukban, hogy ők azért szebbek… 🙂

Valahogy ezen a téren maradt a társalgás. Miután az összes pincérnővel „végeztünk”, egy három asztallal odébb ülő párról folyt tovább a beszélgetés. A fiún látszott, hogy nagyon szeretné a lányt, és ő sem volt kifejezetten visszautasító, de valami köztük állt. Fiatalok voltak, és naivak. A srác elég félénk volt, alig ért a lányhoz. Szerettük külső szemlélőként elemezni az ilyen helyzeteket, időnként a feleségemmel is. Mi persze mindig összevetettük magunkkal, visszagondoltunk a saját bénázásainkra, meg, hogy végül hogyan döntöttünk egymás javára. Erikával viszont nem gondolhattunk vissza semmire. Azért szóvá tettem, hogy a feleségemmel a múltkor ugyanitt láttuk ugyanezt a párt, akkor még csak beszélgettek, és jóval kevésbé kerültek közel egymáshoz.

Ahogy Erika beszélt, hirtelen elakadt a lélegzetem is. Valahogy elszólta magát, hogy a barátNŐjével szokták ugyanígy kivesézni a párokat, és utána gondolnak egymásra. Észre sem vette hogy mit mondott, de én felfigyeltem rá. Amikor nem érkezett válasz, hirtelen leesett neki. Elképedésemre bevallotta, hogy bizony egy nőt szeret, és még azt is elmondta miért. Első szexuális élménye ugyanis az volt, hogy egy három főből álló utcai banda 17 éves korában megerőszakolta. Akkor öngyilkos akart lenni, és hosszú ideig még az apjára sem bírt ránézni, nem még, hogy idegen férfira. Öt év múlva ismerkedett csak meg egy sráccal, aki nagyon kedves volt vele, és félénknek is tűnt, azt hitte vele más lesz, de utólag kiderült, hogy nagy kujon volt csak, aki a fejébe vette, hogy megszerzi őt, mert egyetem szerte megközelíthetetlen lány hírében állt.

Amikor végre lefeküdt vele, csak a magáévá tette, és mivel benne még mindig ott élt benne a szörnyű emlék sok gyengédségre és szeretetre lett volna szüksége, ehelyett alig kapott valamit, és a srác másnap már egy másik nőnek csapta a szelet. Ekkor érezte úgy, hogy örökre végzett a férfiakkal. Annyira erőssé vált benne ez, hogy kifejezetten viszolyogna, ha meztelenül kellene látnia egy férfit, hozzáérni meg nem is lenne képes. Mielőtt még megkérdezhettem volna, elmondta, hogy én vagyok az egyetlen fiú barátja, és mindössze azért, mert valamikor olyasmivel kezdtem, hogy eszem ágában sincs hozzányúlni. Mivel ezt azóta is betartottam (egyébként magam sem emlékeztem már erre a mondatra…), összebarátkozott velem. Közben megismerkedett a szeretőjével, akinek már volt korábban leszbikus kapcsolata, és némi alkohol után elpanaszolta neki, hogy épp akkor hagyta ott, méghozzá egy pasiért…

Tágra nyílt szemekkel hallgattam, és kezdett összeállni a kép. (Így utólag…) Elmondta, hogy éppen annyira hűséges, kapcsolatuk ugyanolyan szeretetteljes és bensőséges, mint elmondásom szerint a mi házasságunk, és, hogy nagyon élvezi a szexet is. Nagyon érdekelt ez a téma, és mivel már nem tudott menekülni, kifejttettem vele. Azt mondta nincs semmiféle segédeszközt, nem úgy, mint valami ócska leszbi szexfilmekben, amik csak a férfiak felizgatására vannak. A szeretője technikailag még szűz is, és soha nem akarja ezt megváltoztatni, o pedig soha többet nem lenne képes még végignézni sem, ahogy egy férfi egy nővel kefél. Valahogy kicsúszott a számon, hogy én viszont szívesen megnézném, hogyan csinálják.

Pusztán a kíváncsiság vezérelt, és nem is fogtam fel mekkora sértés. Nagyon elszomorodott, azt mondta azért nem állt fel és vágott pofon aztán ment haza, mert igazság szerint már többször be akarta nekem vallani, hogy nőt szeret, de ettől a fajta érdeklődéstől tartott. Közölte, hogy szó sem lehet róla, és hogy ne képzeljem, hogy ez valami férfiaknak kitalált móka, komoly kapcsolat, és én sem szeretném, ha mások néznék ahogy a kedvesemmel szeretkezem. Teljes mértékben igazat adtam neki, és őszintén bocsánatot kértem, de azért megpróbáltam tovább vinni a beszélgetést, megkérdeztem néhány részletről. Vonakodva válaszolt, viszont nem kérdezett vissza a mi szokásainkra… Végül nem tudtunk elszakadni a témától, folytatni meg nem lehetett, úgyhogy aznap viszonylag korán asztalt bontottunk…

Két hét múlva a munkahelyemen csörgött a telefon. Erika volt, és elég félénken beszélt. Elmondta, hogy sokat gondolkozott azon, amit mondtam, és végül elmondta a szeretőjének is, hogy „vallott” nekem, és azt is, hogy mit válaszoltam. Végül addig játszadoztak a gondolattal (meg egymással…), hogy úgy döntöttek, megkínoznak azzal engem, mint „undorító férfit”, hogy ha szent esküt teszek, hogy csak ülök és nézem őket, akkor megmutatják, mert külön fogják élvezni, ahogy ott kínlódok az érintésük nélkül. Nagyon gonosz. De mivel felettébb érdekelt a dolog, én is belementem. Megbeszéltünk egy időpontot másnap délutánra. Éppen ráértem. Izgatott voltam, alig bírtam magamban tartani. Megpróbáltam elképzelni a dolgot, amikor hazaértem, olyan gyengéden szerettem a feleségem, mint még soha. Szóvá is tette, hogy a szokottnál is többet foglalkozom vele. Simogattam, csókolgattam, és egészen finoman annyiszor elégítettem ki, annyiszor tettem a magamévá, amennyiszer csak fel bírtam izgulni. Ki akartam égetni magam egy kicsit, hogy holnap ne legyek olyan kanos… „Szegény” kedvesem már alig bírta, a végén elaludtunk.

Másnap gyorsan végeztem a munkahelyemen, és izgatottan készülődtem a nem mindennapi „kukkolásra”. Amikor feleségem hazajött, alig tudtam palástolni az izgalmamat. Éppen ki akartam lépni az ajtón, de ahogy egy igen hosszú és szenvedélyes búcsúcsókot kapott, nem bírta tovább kérdezősködés nélkül. Félelmetes szenzorai vannak egy nőnek, vagy csak én nem tudtam eléggé vigyázni…

Egyszerűen képtelen voltam hazudni. Félve töredelmesen bevallottam neki, most hova és miért megyek, és miért vagyok ennyire izgatott. Azt hittem, joggal haragudni fog, és nem ereszt el hazulról, vagy legalábbis szent esküre késztet, hogy hozzá sem nyúlok a két nőhöz, de ehelyett most ő lett félénk. Ez most nagyon meglepett, bár eddig is bejött a nyílt igazság vele, még ha nem is kényszerültem ilyen dolgot bevallani neki. Elmondta, hogy neki régi vágya egyszer ki is próbálni a dolgot. El sem tudná képzelni, hogy beleszeressen egy nőbe, de az érzés nagyon érdekli. Azt is bevallotta, hogyha a sex oldaláról közelítjük meg a dolgot, azért jött hozzám, mert annyira gyengéd tudok lenni vele, és ezt mindig is nagyon igényelte.

Többször olvasott már arról, hogy női szeretők fantasztikusan gyengédek, ezért próbálná ki… Nagyon izgatottnak tűnt. Ismét meglepődtem. Minden szexuális vágyunkat meg szoktuk beszélni, ezt mégis titokban tartotta. Mi jöhet ezek után még ma? Most már csak fokozni lehet, megkérdeztem, nincs-e kedve jönni, talán a két nő beleegyezik. Tágra nyílt szemekkel állt velem szemben, azt hiszem kezdett összeállni az agyában a kép, miről is beszélgetünk mi most tulajdonképpen ilyen lazán. Átölelt, és megcsókolt. Hosszan simultunk egymáshoz, éreztem, hogy vívódik, és én is kezdtem elbizonytalanodni. Percek múlva viszont a szemembe nézett, és újabb megdöbbenésemre mosolyogva odasúgta, hogy hívjam fel a nőt, és ha semmi kifogásuk, akkor ő bizony benne van, de akkor őt is csak nézhetem! Hát ő is gonosz… 🙂

Kezdtem nem tudni mi a fene történik, gépiesen mentem oda a telefonhoz, és tárcsáztam Erika számát. Egy gyors köszönés után megkérdezte, hogy talán le akarom-e mondani, erre elhadartam neki, miről van szó. Szinte magam előtt láttam az elképedt arcát, felháborodott volt, hogy ők nem sexipar, meg ilyesmi, és, hogy akkor sztornó az egész, és hogy-hogy lehetek ilyen paraszt, látni sem akar. Szerencsére nem csapta le, megpróbáltam elmagyarázni neki, hogy kénytelen voltam bevallani a feleségemnek mire készülök, és, hogy réges-régi titkos vágyára tapintottam rá vele. Valahonnan a háttérből közben hallottam, hogy a barátnője – aki már ott volt – felfigyelt a telefonbeszélgetésre, és kérte, hogy hangosítsa ki. Neki is elmondtam, miről van szó, de ő sokkal kevésbé volt haragos. Együtt kezdtük győzködni Erikát, és nem tudtam, mi jöhet még. A feleségem… Felvette az előszobai telefont, és ő is beszállt a társalgásba. Azzal kezdte, hogy ő volt a hülye, és elnézést kér, nem akarta megkavarni a dolgokat. A végén őt kellett vigasztalni, a lány barátomat meg engesztelni. Hosszas vita után mind a ketten megadták magukat, nem várt fordulatként kissé elcsukló, lihegő(?) hangon közölték, hogy jöhetünk mind a ketten… Huh, már bele is fogtak volna?

Nem tudtam mit lépni, megfogtam a kedvesem kezét, és átviharzottunk a nőbarátom lakásához. Becsöngettünk. Elég későn nyitottak ajtót, és igencsak „kócos” volt az öltözetük… Csak vigyorogtak, és közölték, hogy bemelegítettek egy kicsit. Ott álltunk négyen az előszobában, és bár azt hittem nem lehet fokozni a telefon után, mégis ez volt a legfurább szituáció. Senki sem tudta mit csináljunk, nem is mertünk megmoccanni, megszólalni sem. Bemutattam a feleségem, és én is megismerhettem végre Erika „titkos szeretőjét”, Krisztát. Egyedül éreztem magam három csinos nő között, akik ha minden igaz, most valami olyasmit fognak mutatni nekem, amit még sosem láttam. Valahogy durva lett volna azzal pofon csapni az egészet, hogy „szép a szőnyeg” vagy „ki kér egy kávét?”, esetleg „isztok valamit?”, úgyhogy lassan a feleségem mögé léptem, megfogtam a derekát, és mintha a két nőnek nyújtanám át, mosolyogva közöltem velük, hogy kölcsönadom nekik, csináljanak vele amit akarnak… Kedvesen értette a dolgot, rám mosolygott, és valami megszeppent rabszolga nézett a „új gazdáira”. Hirtelen átvillant az agyamon, hogy ezzel a merész művelettel akár tönkre is tehettem volna az egészet, de rá kellett döbbennem, hogy a kocka el van vetve. A három nő már a fejébe vette, hogy megcsinálják, innentől ha akartam volna se állíthattam volna le őket. Most az egyszer örültem a makacsságuknak…

Erika és Kriszta mosolyogtak, bólintottak és elfogadták az „ajándékomat”. Ahogy elindultak vele a hálószoba felé, feleségem visszanézett rám. Szemében tűz égett, kíváncsi volt, és félénk egyszerre. Utánuk ballagtam én is. Leültettek egy székre, és a lelkemre kötötték, hogy akármennyire is be vagyok gerjedve, meg ne merjek moccanni, mert menten abbahagyják. Ez a parancsoló magatartás annyira megtetszett a kedvesemnek, hogy ő is helyeslően bólogatott. Ahogy a két nő az ágyra ültette, már látszott rajta, hogy kezd megszűnni körülötte a külvilág. Egy régi vágya teljesül be… Nem mert megmozdulni, mint valami szűzlány, nézett hol az egyik, hol a másik nő arcára, és várta hogy mi következik. Ők meg csak mosolyogtak rá, majd simogatni kezdték. Összerezzent, ahogy egyszerre négy tenyér simítja végig lassan a testét. Bátortalanul ő is kinyújtotta a kezeit, és megérintette a partnereit. Lelkesen fogadták, és irányították, amit csinál. Lassan minden létező ponton megsimogatták, majd puszilgatni kezdték. Miközben egymást is többször, hosszan szájon csókolták, apró puszikat hintettek a feleségem minden apró borfelületére, amit a ruhája szabadon hagyott. Kedvesem már nem tudta követni az eseményeket. Négy kéz, 20 finom ujj kergetőzött finoman a testének minden részén, miközben magam sem tudom, hogyan de szinte az összes ruhát levarázsolták egymásról. A feleségem már behunyt szemmel figyelt arra a rengeteg apró ingerlésre, és azt vettem észre, hogy már nem csak a két szerető csókolja egymást, hanem ő is hosszú, szenvedélyes puszikat ad a finom női ajkakra.

Közben kezdett elborulni előttem a világ. Három fiatal, szép meztelen nő volt az ágyon, a szemem láttára egymást kényeztetve. Csak ültem a székben, és megbabonázva figyeltem ami előttem történik. Úgy éreztem minden vér a férfiasságomba tódul, de nem mertem megmozdulni sem. Féltem, hogy abbahagyják. Csak ültem, és tágra nyílt szemekkel gyönyörködtem a testek kavalkádjában… Arra eszméltem, hogy azt az ismerős, elcsukló hangot hallom, ami a feleségemből szokott kitörni, amikor a karjaimban felröpül a csúcsra. A hang most távolinak tűnt, és a testét sem éreztem szorosan közel magamhoz, mégis megkönnyebbüléssel töltött el. Tovább néztem őket, és abban gyönyörködtem, hogy tudnak ennyi fantáziával és gyengédséggel mozogni. A három női test egymásba forrva csodálatos táncot lejtett előttem, és én csak ültem, és néztem őket, mint akit odakötöztek. A feleségem is eléggé belejött a dologba, időnként „kiszabadult” saját gyönyöréből, és egyre bátrabban simogatta partnereit.

Egy ruhadarab sem volt már egyik nőn se. Kedvesemet végigfektették az ágyon, és két oldalról egy-egy combjához simultak, miközben a melleit csókolgatták. Nem bírtam nem irigyelni ezért… A két karcsú test fel-le mozgott rajta, hozzásimulva, keblüket a hasához érintették, kelyhüket a combján húzogatták, miközben feleségem a hajukba túrva irányította őket. Kriszta még a lába közé is benyúlt, oda ahova csak nekem van jogom, mégsem tudtam haragudni. Néhány perc múlva már meg sem tudtam különböztetni a hangokat, közelítőleg sem lennék képes összeszámolni, hányszor elégítették ki a feleségem, miközben ők is többször eljutottak a csúcsra kezeiktől illetve kedvesem combjaitól. Ahogy ő nem bírta tovább, egymás felé fordultak, és valami elképzelhetetlen bemutatót tartottak neki. Ő meg csak feküdt, tágra nyílt szemekkel, és azzal a földöntúli mosollyal, mint ameddig én is el szoktam tudni időnként juttatni, amikor már minden mindegy, azt se tudja hol van…

Már én sem tudtam. Nem éreztem semmit, csak néztem őket, kerek szemmel, merev testtel. Végül minden mozdulat nélkül a puszta látványtól én is elszálltam, de alig csökkentette a vágyaimat. Megmozdulni mégsem bírtam, annyira féltem, hogy az a csoda ami itt történik a szemem előtt szertefoszlik mintha sosem lett volna. Közben feleségem kicsit magához tért, és most ő segített nekik, ő is kipróbálta milyen egy női mellet csókolni, sőt még a kelyhükbe is belekóstolt. Átvillant az agyamon, hogy remélhetőleg nem nagyon fogja hiányolni ezek után, mert még egyszer nem vagyok képes CSAK nézni, és különben is…

Nem tudtam megmondani mennyi idő telt el, de nem kevés. Már azt sem tudtam ki kivel van, pedig feleségem hosszú barna hajú volt, Erika rövid világosbarna, a Kriszta meg szőke. Vissza sem tudok emlékezni, hogyan ért véget a játszma, azt hiszem még egyszer egyesült erővel a csúcsig röpítették a feleségem, aki immáron teljesen kikészült, és ismét egymás felé fordultak. Ketten néztük, ahogy csókolóztak és simultak, míg végleg el nem szálltak ők is.

Immár három örömittas szép nő feküdt előttem az ágyon, én meg csak bámultam őket. Lélekben átéltem a gyönyörüket, agyam telítődött a látvánnyal. Akkor ocsúdtam fel, amikor lassan öltözni kezdtek. Sikerült összeválogatni melyik ruhadarab kié, majd amikor minden a helyére került, odajöttek hozzám, és „visszaadták” a feleségem. Szegény alig állt a lábán, szeme csillogott, ajkai kiszáradtak, szívverése még mindig lüktető és gyors volt. Erika és Kriszta megdicsérték, hogy nagyon ügyes volt, és hogy vigyázzak vele, mert még a végén kiderül, hogy nem ez volt az első ilyen kalandja. Azért annyira ismertem, hogy tudjam, hogy nem így van… Ahogy magamhoz öleltem, kezdett elmúlni a kábulatom, ismét felébredt bennem a vágy iránta. Én eddig csak látványt kaptam, de érintést nem…

Hamar kezdett elmúlni a varázs, éreztem, hogy a továbbiakban feszélyezzük őket, kezd leesni nekik mit csináltak, így gyorsan elköszöntünk, és elindultunk hazafelé. Kedvesem alig állt a lábán, mégis hozzám simult. Vettem neki egy üdítőt, hogy megnedvesítse kiszáradt ajkait. Többször megcsókolt, és azt mondta, fantasztikus volt, nagyon élvezte, és úgy érzi nekem köszönheti, de időnként arra gondolt, hogy én csak nézem őket, és nem kapok semmit. Bevallottam, hogy a puszta látványtól elszálltam, és hogy valami elképesztő bemutatót tartottak, meg, hogy nagyon örülök, hogy valóra vált az álma. Azt mondta mindent kipróbált amit ki akart, és nagyon tetszett neki, de két csók közt kifejtette, hogy volt egy-két dolog ami nagyon hiányzott… Nagyon felizgatott vele. Tudtam hogy iszonyú fáradt, sőt a lakásba már a karjaimba vittem fel, de szemében újra tűz égett, és alig várta hogy megkapja, amit akar. Nem kellett kétszer mondania…

Bevittem a hálószobába, és az ágyra fektettem. Lekapkodtam róla (és magamról) a ruhát, és egy pillanatig csodáltam, ahogy fekszik. Nem értette, ilyen gerjedten miért állok meg, nem volt-e már elég a nézelődésből, nem akarok végre érinteni is, de valami különöset éreztem. Látszott rajta, hogy kielégült volt, még a bőrének illata is árulkodott róla… Íze sós volt az izzadtságtól, kelyhe még mindig nedves, haja kócos. Alig tudta nyitva tartani a szemét, mégis engem akart. Könyörgött, hogy tegyem meg végre, de kínoztam egy kicsit… Annyira „megszoktam” a nélkülözést az elmúlt pár órában, hogy nem adtam könnyen magam.

Kőkemény szerszámomat végighúztam a hasán, a combjain, és nem engedtem, hogy hozzáérjen. Szétvetett lábakkal próbált megmarkolni, és magába irányítani, de gyenge volt, és fáradt… Nézett rám, és a szemével kérlelt, a hátamat simogatta, csókja az ajkamat kereste… Ma eddig sem semmi látványban volt részem, de ahogy most kérlelt, az mindenen túltett. Végül teljesen gerjedten, olyan mélyre hatoltam belé, ahogy csak bírtam. Hangos, feltörő, megkönnyebbült sóhajjal fogadott magába… Egy szempillantás alatt elvesztettem a kontrollt. Tudatom az eddigi önmegtartóztatás csatájában a csodás érzéstől teljesen feloldódott, forró, szorosan puha alagútjában. Csak mozogtam, és behunyt szemmel élveztem. Nem is bírtam sokáig, iszonyú robajjal öntött el a kéj, az eddig gyúlt feszültség egy végső lökéssel áradt semmivé kedvesem testében. Szorosan öleltem, és hanyatt fordultam vele, hogy érezhessem a súlyát. Fáradt, ernyedt, puha testét magamhoz ölelve csókoltam, simogattam lágyan. Ezt a pár percet hiányoltuk az egészből mind a ketten…

Egy tíz éves viszony története

A munkahelyen általánossá váltak a látogatásaim Edina irodájában. A diszkréció megóvása mellett igyekeztünk minél több időt együtt tölteni. Közös reggeli kávé, ebéd, megbeszélések követték egymást és nem maradtak el az érintések csókok, simogatások sem.
A munkaidő végeztével általában kiürültek az irodák és mi bezártuk az iroda ajtaját és egymásnak estünk. Kezdetben csak vad csókok és simogatások voltak. Végül nem tudtunk ellenállni. Kigomboltam Edina blúzát és kiemeltem a telt melleket a melltartóból. Szívtam, marcangoltam, nyelvemmel simogattam őket, míg a nyögései egyre hangosabbak nem lettek, majd éreztem, ahogy megvonaglik a kezem között és elélvez.
-Őrült vagy mondta. Mi lesz, ha valaki ránk nyit?
-Nem érdekel, akarlak! – mondtam és egyik kezemmel a mellét masszíroztam, míg a másikkal a szoknyáját próbáltam felhúzni, hogy a pinájához érhessek.
-Ne tovább, mert mennem kell, a gyerek – mondta
-Nem hagyhatsz így itt.
-Mit akarsz?
-Téged
-Ok, de nem nyúlhatsz hozzám, különben nem tudok ellenállni és a gyerek ott marad az óvodában. De ígérem élvezni, fogod.
-Mit?
-Ülj a székemre, vedd elő a farkad és nézz!
Nem tudtam mit akar, de engedelmeskedtem. Leültem az irodai foteljébe és figyeltem. Edina kigombolta a fehér blúzt-amit viselt a köldökéig és kivette a másik mellét is a melltartóból. Leült velem szembe egy másik irodai székbe a térdig érő szoknyáját felhúzta úgy, hogy az már nem fedte a harisnyás lábait és látni engedte a fehér csipke bugyit. A harisnya és a bugyi csupa lucsok volt. Az ujjait a szájába vette, megnyálazta őket és elkezdte simogatni a kebleit. Gyönyörű látványt nyújtott a kosztümös nő, amint a meztelen melleit simogatja, melyek fénylettek a nyáltól. Eddig a nadrágon keresztül simogattam magam, de most eleget téve a felszólításnak elővettem a merev farkam. A makkom hatalmas volt és vörös. Edina az ajkait nyalogatta, mint aki arra készül, hogy bekapja. Felálltam, hogy a szájába adjam, de intett, hogy üljek vissza. Míg ezt megtettem és vertem tovább a faszom, Ő fogta a harisnyáját és széttépte a pinája elött. Elhúzta a bugyiját és szétnyitotta a szeméremajkakat az egyik kezével, miközben a másikkal tovább izgatta a mellét. Középső úja rátalált a csiklójára, mely már kibújt a fészkéből és vörösen lüktetett, ahogy az én farkam is a kezemben. Egyre hangosabban ziháltam. Edina mosolygott és tovább ujjazta magát. Éreztem, ahogy egyre keményebb lett a farkam és már majdnem elsültem, mikor megszólalt:
-Gyere ide és élvezz a mellemre!
Több sem kellett. Oda álltam elé kezemben a farkam, mellyel megsimogattam az arcát, a fülcimpáit, melyek, mint már tudtam rendkívül érzékenyek voltak és tovább simogattam magam. A látvány őrjítő volt a félig meztelen kosztümös, magát ujjazó és kéjesen sóhajtozó vadmacska, aki csak a forró ondómra várt. Hörögve élveztem a melleire. A vastag sugár szétkenődött a mellkasán és az arcára is jócskán fröccsent belőle. Ő sóhajtva elélvezett, majd először a faszomat nyalta tisztára, majd szépen összeszedve magáról a nedveimet azt is szépen benyelte. Imádtam ezt a Nőt.