Mostohaanyám

A szüleim tizenöt éves koromban elváltak, anyámhoz kerültem a válóper után, így én apámat csak a láthatási napokon láttam, illetve a szülők közös beleegyezésével a nyári szünetben két hétig apámnál lehettem. Anyám nem ment újra férjhez ezért kettesben maradtunk, de apám a válás után egy évvel elvette Zsuzsát. Zsuzsa 25-30 év közötti, arányos testalkatú, szőke, zöld szemű nő volt.
Az első nyaram eseménytelenül telt vele, de az azt követő hétvégéken egyre közelebb kerültünk egymáshoz. Moziba, színházba jártunk, a városban sétálgattunk. Egyre rokonszenvesebb lett Zsuzsa, felfigyeltem nőiességére, és szerintem ezt ő is észrevette. Sokszor a bizalmamba avattam olyan dolgokban is, amit még a szüleimnek sem mertem elmondani. 17 éves koromra ő lett életem első nagy szerelme. Bár nem tudtam hogyan kell közeledni egy hozzá hasonló gyönyörű nőhöz, azért ha lehetett mindig vele voltam. Elkísértem minden hová, ahova csak lehetett. És közben sűrűn nézegettem a fenekét, melleit, ahogy kidomborodnak a ruhájából. Néha még a ruha kivágásba is vethettem egy-egy pillantást. Esténként az ágyban sokszor maszturbáltam Zsuzsára gondolva. És elérkezett a nyári szünet, alig vártam azt a két hetet, amit Zsuzsával tölthettem.
A szárítóból elcsórtam az egyik csipkés bugyiját. Egyik este lefeküdtem, elővettem a bugyit és elkezdtem verni a farkam, amikor benyitott Zsuzsa. Meglátta álló farkamat, kezemben a bugyiját és csak hebegni-habogni tudott zavarában. Elpirult, kinyitotta az ajtót és kiment. Lehiggadtam, felöltöztem és kimentem a nappaliba. Ott ült egy fotelben és nézte a tévét. Leültem a másik fotelbe.
– Nagyon haragszol rám?
– Miért haragudjak? 17 éves vagy, azon csodálkoznék, ha nem kívánnál meg. Itt vagyok előtted teljes testi mivoltomban, érett nő, te most vagy a szexuális erőd kezdetén, mi sem természetesebb, mint hogy megtetszettem neked. Nincs ebben semmi különös, csak ez most éppen váratlan volt nekem is.
– A bugyidat visszateszem a szekrényedbe, csak apunak ne szólj!
– Jó, persze.
Ettől az estétől kezdve furcsa dolgok kezdtek megtörténni. Fürdés közben rám nyitott Zsuzsa, megcsörrent a mobiltelefonja, megkérte vigyem be neki, és amikor benyitottam éppen öltözködött, egy szál bugyiban volt a melleit nem fedte semmi. Mondanom se kell esténként ment az önkielégítés. Egyik nap kettesben lementünk a nyaralójukba, a Velencei-tóra. Az úton megbeszéltük, hogy ahogy leérünk, átöltözünk és irány a víz. Éppen a fürdőnadrágomat húztam fel, amikor benyitott Zsuzsi. Fel volt még öltözve.
– Hát te nem öltözöl át? –kérdeztem tőle.
– De igen.
És a szemem láttára elkezdett levetkőzni. Először a pólóját vette le, utána a szoknyáját, majd a harisnyanadrágot is ledobta magáról. Elkezdtem begerjedni, fürdőnadrágom eleje erősen kidomborodott. Zsuzsa levette a melltartóját is, kivillantak formás cicijei. Én csak álltam és figyeltem, hogy ezután mi következik. Elővette a táskájából a bikini felsőt és felvette. Ezután letolta a bugyiját, ott volt előttem minden idők legszebb puncija, nekem csak érte kellet nyúlnom. A bikini alsót is felvette és az ajtó felé indult. Nem bírtam tovább türtőztetni magam. Utána léptem és átöleltem. Elkezdtem csókolgatni a nyakát. Ő hátra nyúlt és átkarolta a nyakamat, úgy húzott a nyakához. Elkezdett nyöszörögni.
– Na végre. Már azt hittem sohasem mered megtenni.
Bikini felsőn keresztül elkezdtem masszírozni a melleit. Ő elengedte a nyakamat és belenyúlt a fürdőgatyámba. Elkezdte a farkamat izgatni. Egyszer csak megfordult, szembe állt velem és elkezdtünk csókolózni. Az ajka úgy tüzelt, hogy azt hittem menten elélvezek. Elkezdtük lerángatni egymásról a fürdőruhát. Amikor teljesen meztelenek lettünk oda kísértem a kanapéhoz. Leült az ágyra és bekapta a farkamat. Először csak lassan, majd egyre gyorsabban kezdte el szopni. Amikor már nem tudott tovább gyorsítani a tempón kivette a szájából, és elkezdte a nyelvével a makkomat izgatni. Körülbelül két perce csinálhatta a nyelvcsapásokat, amikor hirtelen feltört belőlem a kéjlevem, tele spriccelve a száját, arcát. Letisztogatta farkamat, majd elkezdett lenyomni a puncijához. Amikor egy magasságba értem a pina bejáratával, már tudtam, mit akar.
Elkezdtem kinyalni azt az aranyos kis puncit. Csiklója úgy kidomborodott, hogy nem volt nehéz dolgom. Nyelvcsapásaim alatt kétszer is eljutott a csúcsra. Eközben én megint akcióra kész voltam.
Kihúztuk a kanapét lefektetett az ágyra, felém térdelt és elkezdte magát felnyársalni meredező botomra. Amikor tövig benne voltam elkezdett körözni a csípőjével. Egyre hevesebben nyögdécselt, majd elkezdte magát fel-le húzgálni a farkamon. A nyögdécselésből csak hamar sikkantgatás lett. Két kezével megtámaszkodott a vállamon, miközben én elkezdtem gyúrni a melleit. Egyre hevesebben lovagolt rajtam, majd egy nagyot kiáltott, rám borul és szájon csókolt. Tudta, hogy én még akcióképes vagyok, ezért hanyatt feküdt felhúzta a lábait, és marokra fogott faszomat bevezette a már jól benedvesedett punciba.
– Na most mutasd meg, hogy mennyire kívántál eddig!
A csípőm két oldalon megfogta, és elkezdte diktálni az ütemet. Először csak lassú, majd egyre gyorsabb ritmusban keféltem. Apró nyögéseit a már jól ismert sikolyok vették át. Körmei belevájtak a húsomba, a fejét ide-oda dobálta. Ha lehet még gyorsabb tempóra váltottam. Mellei a szemem előtt rezegtek fel-alá. Nem bírtam tovább és hatalmas lökések közepette teleélveztem a pináját. Abban a pillanatban, ahogy faszom elkezdte belepumpálni gecimet Zsuzsába, ő is elélvezett. Ott lihegtünk még egy öt percet az ágyon, majd felkeltünk lementünk a strandra fürödni. Este vacsora után lefeküdtünk és átszeretkeztük az egész éjszakát.
Azóta ha Zsuzsa azt mondja, menjünk le a nyaralóba, tudom, hogy egy fantasztikus hétvége áll előttem.