Szopás, nyalás, ujjazás

Még hallottam a kárörvendő vigyorgást, de a kéz, és a hozzá tartozó erős valaki húzott magával. Nem vette le rólam a kendőt, de azt mégis tudtam, hogy nem a városban, legalább is nem a belvárosban vagyunk. Furcsa vasszag volt – innen gondoltam, hogy valami gyártelepen lehetünk. Távolról zene szólt, és engem is arrafelé vezettek. A kéz már nem a karomat markolászta, hanem a kezemet fogta meg. Puha és meleg volt az érintése, olyan ismerős.
– Te vagy az? – kérdeztem már vagy két perc séta után. Nem felelt. – Remélem, Te vagy. – folytattam. – Hiányoztál. Hova viszel? Nem válaszolsz? Mi ez a játék? Ugye, tudod, hogy haragszom Rád! Nem elég, hogy hónapokig nem hívsz, most meg ez a hülyeség.
Csak beszéltem, és beszéltem, a kéz meg csak vezetett. Elég magas lehetett, mert nagyokat lépett, alig bírtam követni. Hirtelen megállt, egy nagy vasajtót nyitott ki, és bevezetett egy terembe. Ahogy becsukódott a kapu mögöttünk, úgy halkult le a zene, de a basszust még így is a gyomromban éreztem: talán koncert volt valahol a közelben, vagy diszkó. Körülbelül a terem közepén állíthatott meg, és egy székre ültetett. Ekkor engedte el először a kezemet. Hallottam a távolodó lépteit, és már egyáltalán nem éreztem viccesnek a helyzetet. Amikor becsukódott az ajtó, kezdtem komolyan félni, hogy hol lehetek, ezért pár kiabálás után úgy gondoltam, eljött az idő, hogy levegyem a kendőt.

Mivel még hosszú percekig (persze lehet, hogy csak pillanatok voltak) nem történt semmi, ezért megfogtam az anyagot és lehúztam az arcomról. Már elég régóta rajtam volt a szemfedő, így nem csodálkoztam, hogy pár másodpercig nem látok semmit, de amikor továbbra is sötét volt minden, akkor már kezdtem furcsállni a dolgot. Aztán megnyugodtam: csak lekapcsolták a villanyt. Remek, akkor induljunk, és keressük meg. Igen ám, de merre van az ajtó? (Logikusan, a kapcsoló valahol a bejárat mellett van.) Pár lépést tettem az egyik irányba, amikor valaki megfogta a vállam. Akkorát sikoltottam, hogy ijedtében ő is elengedett, én meg legalább öt évet öregedtem. Aztán persze újra megérintett, most a kezemet fogta meg: ugyanaz a meleg érintés volt, mint korábban a taxinál. Megfordultam: csak egy ismerős szempár villanását tudtam kivenni a homályban.
– Halálra rémisztettél! – mondtam, de persze időközben rájöttem, hogy valószínűleg erre ő is rájött. – Visszajöttél? – kérdeztem az alaktól. – Illetve, el sem mentél, igaz?

Válasz helyett azonban közelebb húzott magához, és megcsókolt. Most már biztos voltam benne, hogy Ő van velem szemben: az illata és a csókja végleg elárulta. A szemem is hozzászokott már a sötéthez, és a körvonalakat is egész jól ki tudtam venni: minden arra utalt, hogy megtaláltuk egymást. Kibontakoztam a karjaiból, és megszólaltam:
– Felesleges tovább folytatnod ezt a „nem-szólok-hozzád” játékot, tudom, hogy Te vagy az!
– Dehogy tudtad! – nevette el magát.
– Miért, gondolod, hogy csak úgy leállok akárkivel csókolózni?
– Ebbe most inkább ne menjünk bele, jó? – mondta és újra magához húzott. Éreztem, hogy mosolyog, amikor a szája az enyémhez tapadt, és én is nevettem: már jól éreztem magam, örültem, hogy itt vagyok vele.

Tetszett, hogy olyan erősen szorít, bár alig kaptam levegőt. Én a nyakába csimpaszkodtam, és lábujjhegyre álltam, hogy ne kelljen akkorát hajolnia. A keze a derekamon és a fenekemen pihent, ujjaival időnként bebújt a farmer alá. Amikor a bőrömhöz ért, még közelebb bújtam hozzá: azt akartam, hogy tudja, mennyire kívánom, hogy hiányzott, és hogy minél előbb szeretkezni akarok vele. Tudta, mire gondolok (vajon honnan?), mert az egyik kezével elengedte a derekamat, és lehúzta a zipzárt a felsőmön. Ahogy szétnyílt a pulóver, azzal a lendülettel megmarkolta a mellemet. Felsóhajtottam. Ezen felbuzdulva a pólóm bejáratát kereste, én pedig ösztönösen behúztam a hasamat – miért fontos az a fél centi? Talán elkezdte zavarni a sok ruha, mert hirtelen letolta a vállamról a kardigánt, ami hangtalanul esett a földre, majd szinte rángatta a felsőmet, ami viszont nem akart engedelmeskedni: folyton elakadt a mellemben. Felnevettünk.
– Majd én! – toltam el a kezét, és kibújtam a meglehetősen szűk pólóból. Ő addig megszabadult az ingétől, és ott állt előttem meztelen felsőtesttel. Átöleltem a derekát, és megpaskoltam a hasát:
– Kocka, mi? Fogadjunk, hogy egész héten miattam gyúrtál!
Elmosolyodott:
– Tudom, hogy a sörhasat szereted…
– Ebbe se menjünk bele. – szakítottam félbe, és megcsókoltam a mellbimbóját. Megremegett, amit bátorításnak vettem, úgyhogy kicsit bele is haraptam. Felszisszent, de tetszhetett neki, mert a tarkómra tette a kezét, talán azért, hogy irányítson. Na, de ha eddig hagytam magam vezetni, most már biztos nem akartam: a szexben én vagyok a főnök! Körbenyaltam hát a másik mellbimbóját is, utána kicsit ráfújtam. Libabőrös lett. Utána középen, ott ahol apró, de imádnivaló szőrök nőttek, végighúztam a nyelvemet, majd a köldökére nyomtam egy nagy puszit.

Sóhajtással jelezte, hogy nem baj, ha továbbmegyek, így letérdeltem elé, és kigomboltam a nadrágját, majd egy erőteljes rántással lehúztam a bokájáig. Túl jól sikerült a vetkőztetés: nemcsak a farmer, de a boxeralsó is lekerült róla, így éledező férfiassága ott ágaskodott az orrom előtt, kényeztetést követelve. Én azonban sokkal kegyetlenebb akartam lenni, ezért először csak a jobb, majd a bal combját nyaltam végig a térdétől a csípőéig, majd az alhasát puszilgattam. Már minden porcikája remegett, látszott, hogy a számat akarja, de nem mondott semmit, úgyhogy én még játszadoztam egy kicsit. A heréit a kezembe vettem, a nyelvemmel pedig a pénisze körül köröztem, majd ráfújtam, hogy kirázza a hideg. Amikor már minden mozdulatát úgy irányította, hogy „véletlenül” hozzáérjen a farka a kezemhez, akkor nagyra nyitottam a számat, és beszívtam a férfiasságát. Nem vagyok benne biztos, de mintha a szisszenés mellett egy kicsit fel is ugrott volna, és rekedt hangon megszólalt:
– Azt hittem, már sosem kóstolod meg!
Nem válaszoltam (magyar ember teli szájjal…), helyette inkább rászorítottam a számat a rúdra, és az alját simogattam a nyelvemmel. Beletúrt a hajamba. Átfogtam a pénisze tövét, hogy jobban tudjam irányítani, és lassú, ráérős tempóban ki-be csúsztattam a számban, ügyelve arra, hogy minden alkalommal kicsit mélyebbre érjen.
– Kár, hogy sötét van – szólalt meg, – így nem látom a szemedet. Pedig szeretem, ha rám nézel szopás közben.
Mosolyognom kellett, ami azt jelentette, hogy a fogam kicsit megkarcolta a bőrét, ő pedig felsóhajtott. Én ezen felbuzdulva óvatosan és finoman harapdálni kezdtem a péniszét, élvezve, ahogy a fogaim belenyomódnak a vérrel telt rúdba. Aztán megunva ezt a játékot, a makkot nyalogattam, miközben a kezem fel-le járt a merev vesszőn. A másik markomban a heréi voltak: az ujjaimmal simogattam a golyókat. Éreztem, hogy egyre jobban lüktet a vére, de nem akartam, hogy elélvezzen, legalább is nem így. Gonosz tervem volt…

Hirtelen hagytam abba a kényeztetést, amin láthatóan meg is lepődött. Felálltam, nem túl feltűnően letöröltem a nyálat a számról, és megcsókoltam.
– Miért hagytad abba? – kérdezte csalódottan a puszi után.
– Hát, most én játszom Veled, rendben? – feleltem ellentmondást nem tűrő hangon. – Bújj ki a nadrágodból! – utasítottam és kézen fogtam, hogy a székhez vezethessem. Én leültem, őt pedig a vállánál fogva letérdeltettem magam elé. A kezeimbe véve a fejét a melleimre húztam az arcát, ő pedig kikapcsolta és levette a melltartómat. Ahogy elétárultak a csupasz dombok, rögtön rávetette magát a mellbimbóimra: szívta, nyalta, harapta, ahol csak érte, én pedig hátravetettem a fejemet, úgy élvezkedtem. A kezei eközben a farmerom bejáratát keresték, hogy megszabadítsanak minden felesleges ruhadarabtól.
– Szívni akarom a melledet, amíg leveszed a nadrágod és a bugyid! – pihent meg egy pillanatra, de a következő másodpercben már megint rám tapadt, és ráncigálta a ruhámat lefelé. Neki nem sikerült olyan hatékonynak lennie, mint nekem: a fehérnemű fenn maradt. Félredobta a farmert, és elengedte a bimbómat:
– Tedd szét nekem a lábadat, Zora! – mondta olyan érzéki hangon, hogy már majdnem ettől elélveztem. Nem lehetett neki ellenállni, szóval megtettem, amit kért, bár, így utólag meg kell, hogy mondjam, hogy egyáltalán nem esett nehezemre, hiszen minden porcikám –de főleg az altestem- megveszett érte, vágyott arra, hogy érezhesse őt.

Olyan szélesre nyitottam a combjaimat, ahogy csak tudtam, ő pedig egy lépéssel közelebb csúszott, és apró puszit nyomott –bugyin keresztül- a csiklómra. Forró volt az ajka, de nem annyira, mint az enyémek: felsóhajtottam. Az ujjaival végigsimította az apró ruhadarab szegélyét, majd a lábam közé érve benyúlt az anyag alá. Megremegtem, amikor a hüvelyem bejáratához ért. Épp csak megnézte, hogy nedves vagyok-e, mert rögtön ki is vette a kezét, és a számhoz emelte:
– Ilyen az ízed! – mondta, amíg én lenyaltam magamat róla. Nagyon felizgatott az illatom, és az ő kis perverzsége. Ezalatt ő félrehúzta a bugyimat, szemérmetlenül szemezve a csiklómmal, majd a hüvelyemtől a szeméremdombomig végigszántott a nyelvével a kisajkak között, aztán az egyiket, majd a másikat szívta be.

Én kicsit lejjebb csúsztam a széken, annyira, hogy jóformán a derekamon ültem, még szélesebbre terpesztettem a lábamat, megemeltem a csípőmet, úgyhogy az egész testem kifeszült: így jobban éreztem a mozdulatait. Ő beszívta a csiklómat, és a nyelvével a szájpadlásához préselte, majd apró vibrációkkal izgatta. Már ez is tökéletesen elég lett volna ahhoz, hogy elélvezzek, de ő továbbment: most két ujját dugta a számba, azért, hogy egy pillanat múlva már ezekkel ujjazhasson. Ez a gyengém, pláne ha egy harmadik ujj a fenekemet kényezteti. Ezt ő is pontosan tudta, mivel a következő mozdulata a gátamat érte. Nem dugta be az ujját, csak a bejáratot izgatta, én pedig tudtam, hogy pillanatok kérdése, és elélvezek. Mivel nem aggódtam, hogy hallanak minket, ezért kieresztettem azokat a hangokat is, amit normális esetben –egy kollégiumi szoba meghitt magányában- nem szoktam. Ő pedig egyre gyorsabban csúsztatta az ujjait, egyre hevesebben nyalt: nem tudom, hogy ő alkalmazkodott a lihegésemhez, vagy én sóhajtoztam neki megfelelően. Mindegy, ilyenkor nem szabad gondolkodni, csak engedni az orgazmust utat törni: hagytam hát én is, hogy a csiklómból és a hüvelyemből egyszerre induljon ki a lüktetés az egész testemre. Még a tarkóm is libabőrös lett.

Amikor elélveztem, ő is lassított, de nem hagyta abba az izgatást. Apró puszikat nyomott a bizsergő puncimra, az ujjával a hüvely belső falát simogatta, én pedig kitikkadtan tűrtem a kényeztetést. Felnevettem, és valami „ez jó volt”-ot nyökögtem, amikor csikordulva kinyílt a nagy vasajtó, és egy pillantás múlva felkapcsolódott a neon.

Ő is és én is felugrottunk, és bután a bejárat felé néztünk, ahol egy fekete biztonsági őr állt. Nem tűnt úgy, hogy zavarban van, ellenben velünk: mi anyaszült meztelenek voltunk (leszámítva a rajtunk lévő zoknikat – az enyém ráadásnak nem egy pár volt, mivel reggel kómásan véletlenül másikat húztam fel), a ruháink össze-vissza dobálva a hatalmas raktárhelyiségbe, és csillog rajtunk az előbbi orgazmus nedve…
– Nem kérdezem meg, mit csináltak itt az előbb! – törte meg a csendet a biztonsági őr, én pedig mögé bújtam, hogy legalább ne tudjon olyan szemérmetlenül bámulni. Ő a kezével takarta el nemesebbik részét, de gondolom, az alkalmi erkölcscsősz erre annyira nem volt kíváncsi. – Öltözzenek, és menjenek el! Kint várok. – utasított az idegen, mi pedig bőszen bólogattunk, mint a megszeppent kisdiákok. Amikor kiment, összenevettünk:
– Ne haragudj, egy barátomé ez a raktár, szóltam neki, hogy ma estére kéne. – mosolygott, miközben a ruháit szedte össze.
– Hát, úgy látom, nem mindenkit tájékoztatott a buliról. – bújtam bele a bugyimba, és épp a nadrágomat húztam volna fel, amikor megállított, és átnyújtott egy szoknyát.
– Inkább ezt húzd fel! Szeretem, ha szoknyában vagy! – kért, én pedig elmosolyodtam, és elvettem a nem túl hosszú ruhát. Eszembe jutott valami, ezért amikor nem figyelt oda, észrevétlenül kiléptem a bugyimból.

Puccba vágva és kézen fogva sétáltunk ki a raktárból, majd a biztonsági őr bezárta utánunk az ajtót. Jól esett a hűvös május éjszakai szél simogatása.
– Hova tovább? – kérdeztem.
– Van itt egy koncert, van hozzá kedved? – kérdezte, de a választ meg sem várta, hanem elindultunk a zene irányába.

Fogazós Edit bejáratása

Edittel 17 éves korában ismerkedtem meg. Nagyon hamar sikerült rávennem őt a szeretkezésre. Egyedül a szopást nem kívánta kipróbálni rajtam. Amikor sikerült őt szelíden rábeszélni lelkesen látott a feladathoz. Nem tehetek róla, de ekkor felnevettem, mert a fogai nagyon csiklandozták a farkamat. Mint később megtudtam ez a nevetés tőrdöfés volt a lelkének. Rögtön abbahagyta a szopást és két hónapig hallani sem akart hasonló kísérletről. A mondott idő leteltével egy tavaszi sátorozáson szinte magától kezdeményezett egy orális aktust, ami olyan jól sikerült, hogy elélveztem és kirántottam a szájából a farkam. Úgy vettem észre nehezményezte ezt az akciómat. Én megköszöntem és tréfásan megdicsértem, mondván: „Nem korrepetáltál, hogy ilyen szenzációsan csinálod?” Edit talányosan mosolygott én pedig bamba kielégült állapotba kerültem, és nem foglalkoztam a dologgal.

Házasságkötésünk után évekkel derült ki amikor már sok grupin vettünk részt, hogy mitől táltosodott meg oly nagyon kis menyasszonyom. A rosszul sikerült szopás után két nappal Edit és osztálytársa Éva, színházba utaztak Pestre. A vonaton Edit elpanaszolta barátnőjének a kudarcba fúlt szopási kísérletet és azt kérte tőle, hogy tanítsa meg a technikára. Éva felajánlotta, hogy hívják fel egy 28 éves ejtőernyős barátját, és vele oldják meg a korrepetálást. A barát otthon volt és késznek mutatkozott fogadni a lányokat. Edit és Éva a kopott lépcsőházban mentek fölfelé, amikor Edit legszívesebben visszafordult volna. Egyre jobban félt és amint nekem mondta lelkiismeret furdalása is volt. Évának kellett lelket öntenie belé azzal, hogy dicsérte a fiú külsejét és kedvességét.

Az ajtót egy valóban jóképű férfi nyitotta ki és kedvesen üdvözölte őket. A bemutatkozás után ittak valamit, és Éva a férfival bevonult a fürdőszobába. Edit pedig egy lapot nézegetett. Éváék teljesen meztelenül jöttek ki a fürdőszobából és rögtön a heverőre huppantak. Elkezdtek csókolózni, tapogatni egymást. Edit félszemmel leste őket, de nem mert nyíltan feléjük fordulni. Éva kis idő múlva magukhoz hívta Editet aki szabódott, ezért Éva kézenfogta és odavezette a fiúhoz. Edit elmondása szerint a fiú hanyatt feküdt, és körülbelül 18-2O centis farka felállva feküdt a hasán. Kis menyasszonyom megbabonázva nézte mint mondta, mert az enyém csak 15 centis, és ez a példány az első volt amit az enyémen kivül látott. Tehát hosszú is volt és vastag is, a fiú pedig ingerlően mosolygott rá.

Kezdte tűnőben érezni a lelkiismeret furdalását. Éva a falfelöli oldalról hanyagul ledőlt a fiú mellé és megmarkolta a farkát. Komolyan Editre nézett és körbenyalta a fasz tetejét. Szemügyre vette a csillogó makkot és azt mondta:
– Ha bekapod körözz rajta a nyelveddel. Ezzel szinte a menyasszonyom kezébe nyomta az idegen faszt. Edit izgalomtól remegve csúsztatta a szájába a makkot, aztán még egy keveset a fasz többi részéből. Jól ki kellett nyitni a száját, mert vaskos darabbal volt dolga. Nos, a jókora faszon elkezdte ütemesen csúszkáltatni a száját. Elmúlt a félelme és az izgalom egyre nőtt benne. Aggodalmat is érzett azonban, hogy ez a sokat tapasztalt remek pasi elégedett lesz-e vele. Fel sandított a férfire és összeszoruló szívvel látta, hogy elfintorítja a száját. Éva vette az üzenetet, és szelíden kivette Edit kezéből.
– Nyisd szét jobban a fogaidat. Nézd így. Azzal megfogta Edit mutatóujját és a szájába véve, bemutatta rajta a technikát. Menyasszonyom meglepődött a lány ilyen közvetlen módszerén, de nekem azt mondta, hogy ez a gesztus elmélyítette barátságukat. Újra nekilátott a faroknak és közben sűrűn pillogott felfelé ellenőrizni szopása eredményét. Azt mondta nagyon büszke volt magára, amikor látta a fiú élvezettől elváltozott arcát.

Óvatosan gyorsított és lelkesen engedelmeskedett, amikor Éva rászólt, hogy kezével verje a farkat. Az eredmény nem maradt el, mert a fiú megfeszítette magát, és fura hangokat adott ki. Edit minden pillanatban várta azt a lövellést, amiről Éva oly sokszor mesélt már. Kicsit viszolygott a várható íztől, de elszánta magát, hogy leszopja Istvánt. Ekkor azonban Éva határozott mozdulattal kivette szájából a meredező faszt, és saját szájába véve néhány gyakorlott mozdulattal elsütötte. Alaposan leszopta és megtisztogatta a még mindig merev faszt. Edit kissé csalódott volt, de titokban hálás is volt Évának a feladat átvállalásáért.

A nyitott házasság gyönyörei 1.

– Tudta jól, nagyon sokszor beszélgetünk erről a témáról. Nagyon szeretjük egymást, és tökéletes a szexualitás az életünkben. De ugyanakkor nyitottak vagyunk az új dolgok felé, és szeretnénk magunkat kipróbálni másféleképpen – kezdte a monológját Sziszka.
– Milyen dolgok felé? – kérdezte Fasztalicska, a pszichológus.
– Karcsi fantáziája állandóan azon kacérkodik, hogy végignézheti, ahogy egy másik pasival szerelmeskedem. De még jobban, ha lánnyal. És nézni jobban szeretné, mint részt venni benne. Vagy nekem állandóan ott motoszkál a kisördög a fejemben, hogy egy idegen sráccal, egy fiatalabbal lefeküdjek. Már 40 éves vagyok, nem mondom, hogy eljárt felettem az idő, de nem vagyok mai csibe. Vannak olyan fiúk, akik vonzódnak az idősebbek felé?
– Igen, elég széles a réteg a fiatal srácoknál, akiknek idősebb partnerük van. Kevésbé barátnő, vagy feleség szereppel, de mint szerető, úgy jelentős.
– Mennyire inkorrekt viselkedés ez?
– Ne agyaljon ezen, nincs ezzel semmi gond, amíg az egészséges határon belül mozog. Milyen vágyai vannak még?
– Őszintén megmondom, szívesen kipróbálnám magam swingerezés közben. Vad idegenekkel, a férjem kísérete nélkül. Csábít a tudatlanság, az ismeretlenség, a többes felállás. Teljesen önfeledt állapotban élvezhetem több férfi kezét és péniszét, vagy akár más lányok társaságát.
– Értem, a férjének vannak még piszkosságai?
– Igazából elég sok dolog megfordul a fejünkben. Neki is van egy, ami viszont kicsit bosszant, de hasonló az én fiatal fiúkkal történő hancúromhoz. Van egy 16 éves lányunk, és elég sok barátnője volt már nálunk. Egyszer a férjem este odabújt hozzám és ezt mondta: „Arra gondoltam, hogy de jó lenne bevenni Jennyt egy párnacsatába”.
Szóval gerjedt a lányunk iskolatársára, sőt, engem bevonva akart volna lefeküdni vele.
– De ő még csak 16 éves.
– Igen, tudjuk. De többször fantáziált ilyen fiatal lányokról, akik épp csak megérettek a szexre, sokszor nem is ismerik fel magukat. Valószínű az ártatlanság az, ami csábtóan hat Karcsira. És engem is beindít.
– Értem.
– Szóval, azért is kértem gyorsan időpontot önnél, mert közeledik a férjem szülinapja, és valami extrémet akarok kitalálni neki, de kell egy ész ahhoz, hogy rábólintson erre. Nos, mit gondol?
– Nem is tudom, semmiképp se kezdjenek ki egy tizenévessel. Mert az bűncselekmény. Próbálkozhat valamilyen közösségi, internetes oldalról keresni lányt, akivel 3-asban hancúrozhatnak. Akár magánemberekkel, akár hivatásos lányokkal. A hivatásossal a gond az, hogy drága, sokszor a pénzre hajtanak, nem az önfeledt élvezkedésre. Nehéz kifogni a jót. Magánemberként pedig sok a csaló.
– Lehet, hogy furán fog hangzani, amit kérdezek öntől, de maga hány éves?
– Na de kérem, én, mint az orvosa, nem vehetek részt a maguk életében, semmilyen formában, csak orvosként.
– Kár, pedig nagyon csinos.
Elvörösödött Fasztalicska: – Ezt most abba kell hagynia, különben nem tudok tovább foglalkozni magával.
– Jó-jó, rendben. Abbahagytam.
– De, mivel vannak pácienseim, és szinte mindent tudok róluk, így lehet tudok ajánlani maguknak valakit. Nem kell betartsam a titoktartást, mivel papíron kérte, hogy az ő bajának megoldását igenis hirdessem, és ha találok rá alkalmas embert, szóljak neki, és szóljak róla.
Felállt a székből, majd odalépett az íróasztalához, előhúzott egy dossziét. Visszaült a helyére.
– Szóval lenne itt egy lány, akit kezelek. Mindössze 20 éves, de égeti belülről egy olyan szexuális vágy, hogy házaspárokkal járjon össze, és élvezzék egymás társaságát. Esetleg ösze tudom vele hozni, kizárólag nálam, személyesen, hogy a dolgokat megbeszéljük, mint pszchiológiai eseményt. És magnk meg tudják ezt beszélni, mint alanyok. Én azért kellek, mert bármilyen felmerülő probléma esetén tudok arról nyilatkozni, hogy igenis mindent maguktól kezdeményeztek. Megfelel-e így önnek?
Egyszerre megörült és megijjedt Sziszka. Hirtelen végigfutott az agyán, hogy ha ez megtörténik, valóban egy nagyon fiatal lánnyal fognak lefeküdni, ami mindkettejüket izgatja. De mi lesz utána? Elég lesz egyszer, vagy többször kell ennek megtörténnie?
– Hívni foglak Sziszka, mondta Fasztalicska. Várj türelmesen.
– Rendben.
Majd elköszöntek egymástól, és kilépett az ajtón.
Csak teltek a napok, és nem csörrent meg még a telefon. Nagyon türelmetlen volt. A férje szülinapja közeleg, a lánnyal nem is találkozott még. Azt sem tudja, hogy szervezze le ezt az egészet.
Aztán egy délután Fasztalicska hívta:
– Szia. Mikor tudnál bejönni hozzám? Beszéltem Sharonos Krisztaval, a lánnyal. Ő holnap délután be tudna jönni olyan 5 körül. Megismerkednétek, megbeszélnétek akkor a dolgokat.
– Szia, rendben. Mindenképp ott leszek.

Sziszka benyitott az ajtón. Nagyon ideges volt, azt sem tudta, hogy bent lesz-e már a lány. És ha igen, fog-e neki tetszeni? Ha nem, akkor hogyan mondja el neki? Vagy a lánynak tetszeni fog-e? Előbb Fasztalicskát látta meg, amint ül az asztalnál, épp akkor mosolyodott el Sharonos Kriszta kijelentésekor. Mindketten ránéztek Klarára.
– Sziasztok, megérkeztem – mondta halkan.
-Áh, szia Sziszka, már nagyon vártunk, mindketten. Kérlek, hadd mutassam be neked Sharonos Krisztat. Sharonos Kriszta, ő itt Sziszka.
– Örülök, hogy megismerhetlek, már nagyon vártam ezt a találkozást, nagyon sokat mesélt rólad Fasztalicska, persze csak azt, amit mondhat – vigyorgott Klarára a lány.
-ÖÖÖ, szia Sharonos Kriszta, Sziszka. Én is nagyon vártam már a találkozást. Én olyan sokat nem tudok rólad – majd helyet foglalt.
– Nem baj az, majd megismerkedünk. Hol van a férjed? Ő nem jön? Nagyon kíváncsi vagyok.
Sziszka nem hallott az egészből semmit. Végigmérte a lány testi adottágát. Nagyon fiatalos, de gyönyörű arca van. Hosszú kecses teste szép idomokat hordozott. Mellei pont jónak mondhatóak, fenekét formásan adta ki minigatyája.
– Hahó, Sziszka! – szólt közbe Fasztalicska. – Itt vagy? Merre jársz?
– Végigmért a szép szemeivel – válaszol Sharonos Kriszta Sziszka helyett. – Tetszik az alkatom? Megfelelek majd nektek? Mit gondolsz? Külsőmben ilyen lányra gondoltatok?
– Összeszedem magam. Igen, gyönyörű vagy. Teljesen tökéletes leszel testileg. Élvezni fogja a tested a férjem, ha végül összefekszünk. Ő most nem jött. Meglepetésként szánnálak neki. Születésnapja lesz, és te lennél az én ajándékom, na meg én. Szóval mi bi csajra gondoltunk, aki nem fél a női felet is kényeztetni.
– Nem gond. Nem kell szégyenkezz. Nagyon szépen tartod magad. Edzel valahol?
Elvörösödött Sziszka. – Néha tornázgatok, meg sokat sétálok. Ennyi. Köszi a bókot. – Meglepte Klarát a lány határozottsága. Próbált felzárkózni.
– Szóval, azért vagyunk itt – kezdte a mondandóját Fasztalicska – mert Sziszka és Karcsi arról fantáziálgatnak, hogy egy fiatal, még ártatlan (vagy annak tűnő) – Sharonos Krisztara nézett és mosolygott – lánnyal szerelmeskedjenek. Sharonos Kriszta, mivel te folyamatosan arról beszéltél, hogy régi álmod valósulna meg akkor, ha házaspárral feküdhetnél le, akik jóval idősebbek, mint te, ezért te pont beleillesz ebbe a lány szerepbe. Külön kérted, hogy, szóljak neked, ha találok ilyen házaspárt, és tegyek említést rólad annak a házaspárnak. Elkészítettem a a papírokat nektek. Titoktartási nyilatkozat a külvilág felé, nem beszélhettek senkinek sem erről a dologról, amíg a pácienseim vagytok, mert sérthetitek a másik jogait. Ha aláírjátok, akkor mehettek is. Ha megtörtént a dolog, mindenképp gyertek vissza, hogy a pszchiológiai következményekről is beszélhessünk.
Mindenki bólogatott, midnenki aláírta a papírokat. Majd kivonultak a szobából.
– Szóval hogy fog megtörténni a dolog? – kérdezte Sharonos Kriszta.
– Nem tudom még, meglepetésként szeretnélek felkínálni téged, meg magamat. De hogy mikor és hol, azt nem tudom. Gondolkozok, és pár nap múlva felhívlak. Addigra kitalálom. Jó lesz így neked?
-Persze. Már alig várom.
Telefonszámot cseréltek, majd elváltak egymástól.

Kati buja estéje

Kati érezte, ahogyan a vastag pénisz szétfeszíti duzzadt, rendkívül érzékennyé vált szeméremajkait… élvezte, ahogyan az ismerős, szeretett test hozzásimul, és készséges ölébe csusszan. Öntudatlanul tárta még szélesebbre combjait, amelyek mintha gumiból lettek volna; egész lénye a tudatos cselekvésen kívülre került, érzésfolyamok partján vergődött, mondhatatlan gyönyörben, ahogy a Tamás beléhatolt, betöltötte testét, kiáltott, a kéj dobolt fülében, csípője vonaglott az érzés igen ez az igen

A lány izzadságban vergődve tért magához. Mellbimbója olyan merev volt, hogy majd átszúrta átázott hálóingét, szája kiszáradt, teste centrumában síkos forróság terjedt szét. Néhány pillanatig mozdulatlanul hevert, pupillái nagyra tárva, de nem látott semmit – beletelt jó néhány másodpercbe, mire rájött, hogy álmodott. Hirtelen ráébredt, hogy keze átázott bugyijában pihen. Kissé szégyenkezve húzta ki onnan… de közben érezte, hogy legszívesebben befejezné, amit álmában elkezdett. Aztán elérte őt a valóság… és miközben feltápászkodott, már érezte, hogy forró könnyek kezdik csípni a szemét. Reszkető sóhajjal sétált szobája ablakához, és vágytól forró testét átkarolva kibámult az éjszakai város közönyös forgatagára.

Tamás fél éve hagyta el. Fél éve, és ő még mindig szereti, és még mindig kívánja. Szenvedélyes lány volt, 23 éves, de azóta nem feküdt le senkivel. Estéit általában otthon töltötte, és egyre gyakrabban lepte meg olyasfajta álom, mint amit az imént átélt. Eleinte, mint ahogyan most is, csak Tamás szerepelt bennük… később, eleinte rémületet, aztán kíváncsiságot ébresztve benne egy Zita nevű barátnője is. Azóta nehezen nézett a szemébe, ha találkoztak… álmában mindenesetre mindent megtettek egymással, ahogyan Zita is mindent megtett Tamással, és őt ez, álmában, nem zavarta. Kati mindenesetre érezte, rövidesen tennie kell valamit, hogy lecsillapítsa a testében időnként szinte már éhes oroszlánként tomboló kéjvágyat. Mégsem tudta rászánni magát, hogy egyik este lesétáljon valamelyik bárba, és üldögéljen kicsit egyedül a pultnál… csinos lány volt, nem kétséges, hogy pár óra múlva már a saját vagy valaki más lakásán szeretkezhetne, enyhítve türelmetlen teste vágyakozását. Ő azonban várt… valamire, amit idáig eltitkolt lelke magányában, de ma este végre bevallotta önmagának: le akar feküdni Zitával, és annak barátjával, Gáborral.

Ellépett az ablaktól, és a fürdőszoba ment, hogy rendbe hozza magát. Kora délután telefonált a barátnőjének, hogy felugorhatnának a barátjával egy kis beszélgetésre. Az elmúlt pár hétben fényt derített rá, hogy Zita és Gábor időnként hirdetéseket adnak fel, amelyekben fiúkat, vagy lányokat keresnek egy kis csoportos mókára. Ezután a lánynak már csak magát kellett felkészítenie, hogy vajon képes lenne-e ilyesmire… azután úgy döntött, ha álmaiban képes rá, sőt élvezi, ahogyan barátnője formás combjainak közét nyaldossa, miközben exbarátja péniszén lovagol, a valóságban sem jelenthet problémát egy ilyen együttlét.

Lezuhanyozott, tablettákat szedett be, és befújta magát kedvenc Avon parfümjével. Egy darabig nézegette a tükörben dús ajkait, ívelt orrát, megcsodálta finom bőrét – és kívánatosnak találta magát. Most már csak a vendéglátást kellett előkészítenie, finom nasikkal, néhány palack pompás borral, és persze a megfelelő hangulatvilágítással.
Zitáék kevéssel tíz előtt érkeztek. Amikor Kati ajtót nyitott, szinte mellbevágta barátnője szépsége… és huncut tekintetéből azt is kiolvasni vélte, hogy pontosan tisztában van azzal, hogy mit is előlegez ez a meghívás. Azt is látta azonban, hogy Gábor, aki egy szimpatikus, jóképű fiatalember volt, nem tudja ezt. Zita nem árulta volna el neki, hogy ezzel a meglepetéssel is fokozza majd az izgalmakat? Ez valószínűnek tűnt. Kati meglehetősen jól ismerte a barátnőjét.
A dolgok ezután a maguk medrében haladtak. Miközben helyet foglaltak, beszélgettek, nevettek, boroztak, fokozatosan ellazultak, és egyre jókedvűbbek lettek, egyben várakozón kíváncsiak. Ahogy az éjszaka, és a sejtelmes, tompa hangulatvilágítás árnyai a szobában, úgy mélyült e hármójukban is a bizonyosság, hogy valami hamarosan történi fog. Mire végeztek a második üveg Merlottal, már egyre csillogóbb tekintettel méregették egymást. Gábor keze Zita combján nyugodott, de alig leplezett mohósággal tanulmányozta Kati csábos idomait. A lány tekintete is felkúszott időnként Zita kurta miniszoknyába bújtatott lábán, és egyre ritkábban kapta el tekintetét zavartan, amikor barátnője csillogó szemének sugarába került – egy idő után forróságot érzett előkúszni teste legrejtettebb zugaiból.

Ahogy haladt az idő, úgy váltotta fel a beszélgetést egyre inkább sokatmondó, feszültséggel teli csend. Ez a feszültség azonban kellemes volt, érzékiséggel, titkos vágyakkal teli, elborította őket, Gábor keze fokozatosan feljebb kúszott barátnője combján, Kati kicsit szélesebbre tárta a sajátját, hogy enyhítse a forró irritációt, a tekintetek, pedig egyre bátrabban kapcsolódtak egymásba.
A harmadik palack bor már félig üres volt, amikor Zita elnézést kért, és sejtelmes mosollyal kisétált a mosdóba. Gábor és Kati tekintete egyaránt követte a gyönyörű, kecsesen ollózó lábakat, aztán, miután a lány eltűnt az ajtó mögött, egymásra néztek. Mindketten lángoló vágyat láttak a másik szemében.
– Kérsz még egy kis bort? – kérdezte Kati fátyolos, remegő hangon.
– Nem, elég volt azt hiszem. Kati, ideülnél mellém? – a fiú tekintete bátor volt és olyan szenvedélyességet tükrözött, amilyet alighanem Zita is láthatott, amikor őt választotta a neki udvarló tucatnyi fiú közül.

Kati elgyengült a vágytól, mozdult, és később úgy emlékezett, a pillanatok, amik ezután következtek, nyomtalanul felszívódtak valahol az idő tengerében. Mire feleszmélt, már feltűrt szoknyával hevert a kanapén, Gábor ajkai éhes ajkain, a fiú arcszeszének illata orrában, testét elborította a vágy. Szinte önkívületben érezte, ahogy a fiú erős keze melle halmát kutatja topján keresztül, míg nyakát csókolgatja érzékien. A fürdőszoba ajtajának nyílása hozta vissza valamennyire a valóságba: kis szégyenérzettel figyelte, ahogy Zita visszasétál hozzájuk, a szobába. Ez az érzés azonban hamar elröppent, miután látta, hogy barátnője mosolyogva néz rájuk: Gábor is vehette a lapot, mivel keze, amelyet Zita érkezésekor úgy rántott el a melleiről, mintha tűz égetné, most visszakúszott.

Kati izgalomtól kipirulva leste Zita árnyékba borult arcát: először fel se tűnt neki, hogy testét nem takarja már más, mint egy lenge tanga és melltartó. Amikor ez tudatosodott benne, nagyot nyelt – különösen azután, amikor barátnője egy merész mozdulattal kioldotta elöl kapcsolós melltartóját, és hagyta a földre hullani. Tompán érezte, ahogy Gábor keze a szoknyája alá kúszik, végigsimítva selymes combjait… tekintetét az tartotta fogva, ahogy Zita letolta az alsóneműjét, és feltárult borotvált, gyönyörű puncija. A lány arcán továbbra is ott maradt az a titokzatos, vágykeltő mosoly, Kati pedig testében lángoló izgalmát legalább annyira tulajdonította Zita mutatványainak, mint Gábor ügyes ujjainak, amelyek ekkor már forró szeméremdombját simogatták átázott bugyiján keresztül.

Amikor azonban a fiú, topját, melltartóját letépve, tüzes ajkai közé vette a mellbimbóit, ujjai pedig megszabadították bugyijától a szoknya alatt, olyannyira elborította a kéj izgalma, hogy elfelejtett figyelni Zitára. Nyögve kezdte el dobálni testét a régóta kívánt érintések alatt, puncija úgy lüktetett, hogy az szinte már fájdalmas volt. Érezte a fiú irtózatos gerjedelmét, számított rá, hogy ettől kicsit durva lesz, és ő most nem is bánta volna, de nem – Gábor rendkívül kifinomult szeretőnek bizonyult. Nem is telt sok időbe, mire elborította az első, tébolyult erejű orgazmus – sikolya olyan hangos volt, amilyet nem is képzelt, hogy valaha is feltörhet a torkából. Nedvei úgy csorogtak a fiú remegő ujjaira, mint tavaszi eső a szomjas földekre… Gábor pedig kábult csodálattal csókolta a kéjtől remegő lány meglepően forró, vonagló testét. Miután lecsillapodtak, és a fiú már csak a hasát puszilgatta a gyönyör utórezgéseinek árnyékában, Gábor meglátta, mit csinál Zita. Akkor a lélegzete ismét elakadt.

A lány egy fotelben ült, a kanapéval szemben, anyaszült meztelenül. Combjai szélesre tárva, és egy banánnal izgatta magát, amelyet az asztalról emelt el. A meghámozott banánt óvatosan ki-becsúsztatta hüvelyében, miközben karcsú ujjai csiklóján dolgoztak. A hirtelen beállt csöndben hallani lehetett Zita érzéki szuszogását, finom nyögdécselését. Gábor is észrevette mi történik, felállt, és barátnője felé fordult. Még minden ruhája rajta volt, és Kati látta dudorodó, hatalmas erekcióját a nadrágján át. Erre ismét elöntötte ölét a forróság. A fiú azonban már nem rá figyelt, hanem Zitához sétált, lemeztelenítve közben felsőtestét. Zita nyöszörögve még szélesebbre tárta kéjnedvektől csillogó combjait, ahogy barátja letérdelt elé a puha szőnyegen, és remegő ölébe temette arcát.

Niki ismét mintegy álomban cselekedett. Nem látta mit tesz Gábor a barátnőjével, de hallotta a cuppogó, csatakos neszeket, Zita elfúló lélegzetét, és érezte a női gyönyör terjengő, édes illatát. Vágytól bomlottan, a szőnyegen kúszott oda a szeretkező párhoz, és hátulról elkezdte kioldani a térdelő Gábor övét. Érezte a fiú csípőjén a rángó izmokat, miközben türelmetlenül végigsimított nadrágjának feszülő elején. Közben elborult tekintettel figyelte, ahogyan a merev pénisz tulajdonosának nyelve fürge csapásokkal ostromolja barátnője merev csiklóját. A látvány végképp felajzotta. Miután sikerült megszabadítania a fiút ruháitól, lefeküdt a szőnyegre, megmarkolta a heréit, és csókokkal kezdte végighinteni a lüktető hímtagot. Mikor érezte, hogy Gábor teste megfeszül, türelmetlenül bekapta, és mohón szopni kezdte.

Valahonnan nagyon messziről hallotta Zita orgazmusának nyüszítő hangjait. Gondolatait –ha voltak még egyáltalán – teljesen betöltötte az a csodálatos pénisz, amely vastagon feszült szájában, ki-becsúszkálva, és ő igyekezett maximális gyönyört nyújtani a fiúnak. Egyik kezével a heréket gyúrta, másikkal saját, valószínűtlenül nedves punciját izgatta. Gábor már túlságosan fel volt izgulva ahhoz, hogy sokáig bírja ezt az odaadó kényeztetést… néhány perc múlva Kati érezte, ahogy a farka teljesen bevastagodik, és már robbant is, forró áradattal öntve el szomjas száját. Forró sperma ömlött szét odabenn, lecsurgott vadul pumpáló ujjai között, és amikor kikapta a péniszt ajkai közül, kéjes hörgés szakadt fel a lányból, mert önnön kezétől ő maga is elélvezett. Gábor szinte magánkívül volt, rángó pénisszel terült el a szőnyegen.

A lányok hamarosan magukhoz tértek, odakúsztak hozzá, és gondolkodás nélkül egyszerre kezdték el tisztogatni nyelvükkel a fiú könnyező makkját. Kati a hasáról is lenyalogatta a maradékot. Azután a lányok egymással kezdtek csókolódzni, amit Gábor nagy élvezettel figyelt, és hamarosan újból merevedni kezdett. Ekkor megpróbált barátnője combjai közé hatolni, de a lány szelíden eltolta a követelődző hímvesszőt.
– Nem, kedvesem. Nekünk még több alkalmunk lesz erre – Zita mosolya önmagáért beszélt. Szelíden széttárta a szőnyegen egyfajta önkívületben heverő barátnője combjai, és nyalogatni kezdte a meggyötört, érzékeny csiklót. Kati nyöszörögve emelgetni kezdte csípőjét, és Zita intett barátjának, hogy itt az idő. Gábornak sem kellett több, Kati iszamós combjai közé merült, és farka akadálytalanul hatolt a végsőkig felizgult lány testébe. Kati görcsösen markolta meg a fiú fenekét, és így irányította… a tempó úgy gyorsult, ahogyan a szeretkezők lélegzete. Zita ekkor Kati gyönyörtől felhős arca fölé guggolt, tátongó, csöpögő punciját a lány szája fölött nyitotta széjjel. Kati, akárcsak álmában, készségesen fúrta nyelvét barátnője illatos hüvelyébe. Zita sóhajtozni kezdett, és saját csiklóját kezdte dörzsölni vadul.

A szoba megtelt a három test izgalomtól párás illatával, az élvezet öntudatlan hangjaival. Orgazmusaik egyre vadabbak lettek, aztán enyhülni kezdett a gyönyör intenzitása… fizikai teljesítőképességük néhány órán belül korlátot szabott az önfeledt mámornak. Addigra már csaknem hajnalodni kezdett, derengő félhomály szűrődött be a szobába. Amikor az egymás testéhez tapadt, intim nedvek kipárolgásában fürdő trió magához tért kábulatából, senki nem kerülte a másik tekintetét. Mindhárman kótyagos mosollyal, lelassult mozdulatokkal keltek fel a szőnyegről, mentek ki tisztálkodni a mosdóba, szedegették össze ruháikat.

A hajnal tiszta fényében megreggeliztek, és semmit nem kellett kiolvasniuk egymás szeméből. Kati érezte, hogy barátnőjének és Gábornak nem kell több hirdetést feladnia, és ez büszkeséggel töltötte el. Hosszú, gyengéd csókokkal búcsúztak egymástól. Miután becsukta az ajtót Zitáék mögött, Kati az ablakhoz sétált, ahonnan előző este bámult a sötétségbe. A tegnapi szorongás helyét mostanra azonban valami nyers, zsigeri öröm, boldog kielégültség váltotta föl – kábult, mámoros, tocsogós mosollyal figyelte, ahogyan a pár kézenfogva a lakása ablaka alatt parkoló kocsijához sétál, beszállnak, és elhajtanak a város zajos forgatagában.

Szexleckék xxx

Olyan 16 lehettem. Volt egy lány az osztályomban, aki nekem nagyon bejött. Nem túl magas termetű volt, világosbarna hajú, szép arcú, jó alakú csaj volt, vékony, de mégis elég nagy és formás mellekkel.
De elég visszahúzódó természetű, nem társasági lány volt. Mindig próbáltam közel kerülni hozzá, de ő mindig csak a barátot látta bennem (legalábbis én így gondoltam). Mindenesetre nekem ez is sokat jelentett, de mindig ott volt bennem, hogy én ennél sokkal többet akarok, de azt gondoltam, ha túlságosan nyomulok rá, akkor azzal esetleg a barátságunkat is elrontom. Úgyhogy maradtam a barátja. Sokat beszélgettünk mindenféle témáról és sokat voltunk együtt. Megosztotta velem ügyes-bajos dolgait.

Így teltek el hónapok, majd egy szép májusi vasárnap csörgött a telefon. Felvettem, ő volt az. Mondta, hogy menjek már át hozzá, mert történelemből valami nem világos neki az egyik tételben, és a vizsga már vészesen közeledik (ugyanis abban az iskolában miden évben kell vizsgázni valamiből, abban az évben töriből kellett). Szóval hamar rendbe szedtem magam, felpattantam a biciklimre a töritételekkel és siettem hozzá.

Amikor megérkeztem elállt a lélegzetem. Fürdőruhában nyitott ajtót, s ráadásul ez egy nagyon szexi fehér bikini volt, ami melleiből alig takart valamit, és a fehér tangából kilátszott az egész formás popója. Amikor látta meglepődésemet, így szólt.
– Elég meleg van, nemde?
– Eléggé – rebegtem nem túl meggyőzően.
– Gondoltam napozok egy kicsit tételtanulás közben. Gyere be!

És ezzel elindult befelé, én pedig követtem. Illedelmesen felköszöntem, de mondta, hogy nincs rajta kívül senki itthon. Egy kicsit kezdett derengeni nekem, hogy nem lesz itt sok töri tanulás. Majd a házból az erkélyre mentünk, ahol két napozóágy volt lefektetve, köztük egy asztallal. Az egyikbe belefeküdt majd intett a másik felé, én leültem.

Telt az idő, én épp a feudális gazdálkodás alapjait meséltem neki, amikor, kérdezte, hogy nem kenem-e be a hátát napolajjal, én igent mondtam. Erre ő felkelt, a széket teljesen fekvő pozícióba engedte, majd hasra feküdt és kioldotta bikini pántját. Leültem mellé, levettem az asztalról a napolajat. Rácsorgattam egy adagot, mire ő felszisszent a hűvös napolaj érintésétől. Majd finoman masszírozni kezdtem a hátát, éreztem, hogy élvezi, egyre gyorsabban vette a levegőt. Én ekkor léptem egy merészet. És elkezdtem masszírozni a melleit oldalt, láttam rajta, hogy nagyon tetszik neki a dolog. Meg is fordult, hogy jobban hozzá férjek.

Ekkor a látvány, elvarázsolt. Látva tehetetlenségemet, megcsókolt. Hosszú percekig csókolóztunk, közben lefejtette rólam a pólóm. Majd kiszakítottam szájam a szájából és csókjaimmal elindultam lefelé. Csókolgattam nyakát, majd melleit. Minden egyes csóknál felszisszent, ahogy ajkam a naptól heves testéhez ért. A mellénél már előbújt nyelvem is, kívülről befele haladva köröztem rajta, míg el nem értem mellbimbóját, ekkor csókot nyomtam rá, majd megharaptam. A gyönyörtől nyögött egyet. Aztán a másik melle következett, majd lejjebb haladtam. Belenyaltam a köldökébe, majd elérkeztem a gyönyörtől átázott tangáig. Egy mozdulattal lehúztam róla, megcsapott csupasz nunijának bódító illata. Duzzadt csiklójával játszadoztam, ő már remegett az izgalomtól. Majd nyelvemmel belenyaltam a csupasz punciba olyan mélyre, ahogy csak tudtam. Kapkodta a levegőt az izgalomtól. Éreztem mindjárt elélvez, akkor bevezettem neki egy, majd két ujjam és veszettül ujjaztam, tudtam, hogy már nem szűz, ezért mertem bátran ujjazni. Majd hatalmas sikolyok és rángódások közepette óriásit élvezett.

Ekkor mutatta, hogy helycsere következik. Lefeküdtem a napozóágyra, ő látva, hogy férfiasságom majdnem átdöfi rövidnadrágom, rögtön a lényegre tért. A nadrágomat boxerestűl lerántotta és nyaldosni kezdte a makkomat fürge nyelvével. Majd bekapta az egész faszomat és veszett tempóban oboázni kezdett rajt. Olyan jól csinálta, hogy mindjárt a csillagok közt éreztem magam. Majd, amikkor szóltam, hogy közel a vég, egy gyors mozdulattal ráugrott faszomra és gyors lovaglásba kezdett. Hamarosan elértem a csúcsra és pár másodperc múlva ő is követett.

Hosszú percekig pihegtünk egymás karjaiba, átölelve egymást, amikor a fülembe súgta: Kösz a töri korrepetálást!

A Gimis gólyaavató

Elosszor is azzal kezdenem hogy a tortenet valoban megtortent. 17 eves voltam akkor es a harmadik evemet kezdtem a suliban. Tudni kell rolam hogy kollegista voltam es mindenki elmondasa szerint eleg nagy nocsabasz. Koran kezdtem az ipart konkretan 13 evesen vesztettem el a szuzessegem egy gyonyoru lannyal es azota igencsak rabja vagyok a szexnek. Sosem ertettem hogy mit esznek bennem a lanyok de egyre csak jottek es maguktol ajanlkoztak fel (bár ez kesobb megvaltozott) en pedig nem voltam semmi jonak az elrontoja. Szoval szeptember veget irtunk, tehat mindenki fokozott izgalommal varta a szokasosan minden evben megrendezett golyaavatot. A haverokkal mar a bekoltozes napjatol elkezdtuk csekkolni a friss evjaratot. A kollegistak kozott nem volt olyan lany aki elnyerte volna valamelyikunk tetszeset de a suliban mar volt pár figyelemreméltó. Kozeledett az avato napja amikor is az egesz iskola vegignezte ahogy szegeny kilencedikesek vegigszenvedtek a kulon nekik osszeallitott sorverenyeket. Az avato napjan a suliban az idosebbeknek engedelyezve van hogy aznap alkoholos filccel irkaljanak a golyakra, es az a szokas hogyha egy fiunak bejon egy elsos lany akkor felirja ra a telefonszamat. Járkáltunk a folyosókon firkalgattuk az embereket amikoris megpillantottam egy macskanőnek kipingált lányt. Ranezesre eleg felenk volt. Kb 155 centi volt hosszu szoke egyenes haj kivagott polo amibol latni lehetett hogy kozepes meretu mellei voltak. Szív alaku popsijan csak ugy feszult a cicanaci. Az arca szerintem gyonyoru volt. Gondoltam most vagy soha es odamentem hozza mikozben veszjosloan levettem a filcemrol a kupakot. Amikor meglatott szerintem nagyon megijedhetett mert hatrahokolt elvorosodott es egy szo sem jott ki a szajan pedig kerdeztem hogy hogy hivjak. Nagy kék bociszemeivel csak ugy nezett ram en pedig nem tudtam mit kezdeni a helyzettel pedig mar csak a puszta latvanyatol is felallt a farkam. Ugy dontottem hogy nem eroszakolok ra semmit szoval csak felirtam a szamom az alkarjara hogy megadjam az eselyt neki, kesobb hatha kicsit batrabb lesz.
Nem is telt bele 1 ora sem mar csorgott a mobilom es egy vidam hang kerdezte meg tolem hogy en voltam-e az a srac aki felirtam a karjara a szamom. Mondtam hogy igen en voltam. Beszelgettunk egy par szot, kozben elnezest kert hogy akkor olyan szotlan volt mivel kicsit leblokkolt amikor meglatott. Mondtam hogy nincs semmi gond es megkerdeztem hogy lenne-e kedve osszefutni velem a suli elott az avato utan. Beleegyezett. Par ora mulva mar kimosakodva jott ki a sulibol es rogton a nyakamba ugrott en pedig reflexszeruen a popsijat fogtam meg es ugy tartottam hogy le ne essen, de ahogy eszrevettem egyaltalan nem zavarta ami meg is lepett. Elkezdtunk setalni es beszelgetni. Hamar a szexre terelodott a tema jomagam reszerol mivel elegge felizgatott ahogy par perce meg a popsijat markoltam. Elmeselte hogy mar nem szuz es igencsak reg volt mar fiuval. Ezen felbuzdulva, hogy lehet egy jo napom kezdtem fokozatosan bokolni majd egyre konkretabb kijelenteseket tenni. O viszont csak ellenkezett hogy o nem megy bele ilyen konnyeden adni magat. Ekkor magamhoz huztam es megcsokoltam. Nem ellenkezett. Ezen felbuzdulva kerdeztem meg tole, hogy:
– ugye meghoztam a kedved?
Erre o nem felelt csak mosolygott es a nadas iranyaba kezde huzni a kezem. Amikor beertunk egy viszonylag vedett helyre, nekiesett a szamnak es a kezevel mar markolaszta nadragon keresztul az allo farkam. Gondoltam magamban hogy mar ezert megerte veszodni vele. Lehuzta a nadragomat a boxeremmel egyutt es verni kezdte a farkam. Ugyetlen volt de nem szamitott mivel mar az is eleg kielegito volt ahogy a gyonyoru szemeivel néz rám. Láttam rajta hogy szeretné csak még vivodik magaban hogy helyes-e ez igy. Ugy gondoltam nem art egy kis biztatas szoval megfogtam a fejet es ovatosan rahuztam a farkamra. Meglepoen melyen be tudta kapni a 19 centis farkamat. Nagyon jo erzekkel csinalta es hamar raerzett a nekem kenyelmes tempora. A nyelvevel is nagyon ugyesen bant es jo nyalasan szopott. Nem is birtam volna sokaig, de ugy voltam vele hogy nehogymar igy suljek el ezert kivettem a farkam a szajabol es mondtam hogy igy nem fogok tudni elmenni. Huncut mosollyal felallt hattal fordult nekem es letolta a nadragjat a bugyival egyutt. Ekkor elem tarult a kejnedvektol mar lucskos puncija. Frissen volt borotvalva es nagyon bodito illata volt. Rogton leguggoltam es lágyan belenyaltam a szuk forro kis puciba amit ő halk nyogessel nyugtazott. Igy folytattam tovabb a puncia nyalasat. Lathatoan nagyon tetszett neki mivel egyre hangosabban nyogott. Ekkor vonaglani kezdett es nagy sikitas kozepette hatalmasat spriccelt. Lihegett es csak annyit mondogatott hogy tedd mar be mire varsz. Nekem sem kellett ketszer mondani. Benedvesitettem pinandvevel a farkam es ovatosan elkezdtem befele tolni a pucijaba. Nagyon szuk es forro punciaja volt, azthittem menten elelvezek. Visszatartottam es probaltam lassan ki-be huzogatni hogy tovabb birjam. Neki mar a combja belso felen csorogtak le a nedvei en pedig csak markolásztam a formas popsijat mert nem tudtam betelni vele. Nem is birtam sajnos sokáig. Pár perc mulva szoltam neki hogy el fogok menni. Aztmondta hogy ne elvezzek belé hanem a szajaba keri. Megfordult es nekiállt ujbol leszopni. Amikor mar nagyon a veget jartam megfogtam a fejet es rahuztam amennyire csak birtam a farkamra. Ekkor sultem el. Az osszes gecim a torkára ment es rogton lenyelte. Nagy meglepetesemre nem kohecselt tole hanem konnyeden nyelte a gecimet. Tisztara szopta es nyalta a farkamat es oltozkodni kezdtunk. Elmondta kozben hogy nagyon elvezte reméli hogy enis. Megnyugtattam hogy egy olyan emleket adott amit soha nem fogok elfelejteni. Elbucsuztunk egymastol de megegyeztunk hogy nem beszelunk rola senkinek amit persze en nem tudtam megallni mivel az ilyen tortenetek a haverokkal valo esti sorozesek kozben mindig elokerulnek. Tobbszor sajnos nem volt alkalmunk szexelni egy jot mivel ő iskolat valtott amit a mai napig nagyon sajnalok.

Bűnös emlék

Mindig azt vallottam,hogy a hűség nagyon fontos egy kapcsolatban és még most is ezt gondolom. De ki nem csalta még meg a kedvesét legalább egyszer? Hát, szerintem nagyon kevesen. Én egyszer tettem ilyet, és őszintén szólva nem bántam meg.

A discoban ismertem meg Őt. Először csak beszélgettünk és iszogattunk. Hiába bizonygattam magamnak, hogy egy jól működő kapcsolatban élek, mégis hatalmába kerített egy érzés. Egyszerűen fogalmazva, nagyon megkívánam Őt. Talán a tilalom is izgatta a fantáziámat. Megbeszéltük, hogy majd a buli végén hazavisz engem kocsival. Találkozónk létre is jött, úgy ahogy megegyeztünk. Beültem a kocsiba, csakhogy nem engem vitt haza, hanem elvitt magához. Egyedül élt egy kis lakásban. Ittunk még egy kicsit és kezdetét vette az izgalmasan bűnös éjjel.

Csókolóztunk és simogattuk egymást. Lassan lefejtette rólam a ruhámat, a melltartómat és végül az aprócska bugyimat. Símogatott és csókolt ahol csak ért. Levette a pólóját és elkezdte kigombolni a nadrágját. Őrjítöen izgató mozdulat volt. Megkérdezte, hogy mit csináljon velem. Nem voltam szégyenlős és elmondtam őszintén a vágyaimat. Ettől teljesen bepörgött. Először a melleimet puszilgatta, majd egyre lejjebb haladt. Egyszercsak rámparancsolt, hogy nyújtsam fel mindkét kezem a fejem fölé. Ettől a mozdulattól a melleim mégjobban elődomborodtak. Hirtelen elővett egy fekete sálat és összekötözte a kezeimet. Hozzákötözött az ágyhoz. Először megijedtem de irtóra felizgatott. Mikor látta,hogy tetszik a dolog,egy selyemsállal bekötötte a szemem. Csókolt, simogatott. Tehetetlenségem, és az, hogy nem tudtam mit fog csinálni velem, csak fokozta a vágyaimat.

Két ujjával morzsolgatni kezdte a mellbimbóimat. Kőkemény farkát néha hozzám érintette. Puszilgatta a hasamat és a borotvált puncim felé tartott. A combjaimat szétfeszítette és előbukkant az izgalomtól duzzadt, nedves csiklóm. Nyalni kezdte. Lassan,aztán egyre gyorsult a tempó. A kéjtől szinte dobáltam a csípőmet és így egyre inkább éreztem a sál gyengéd szorítását. Arra vártam, hogy belémhatoljon, hogy lüktető pinámba nyomja ütközésig a hatalmas farkát. Amikor az orgazmustól felnyögtem, a széttárt lábaimat a fejemhez emelte és így az egész alsótestemet birtokba vehette. Nyelvével izgatta a végbélnyílásomat, a pinámba dugta az ujjait. Éreztem a mozdulatain a mérhetetlen vágyat, hogy magáévá tehessen.

Csak a megfelelő pillanatot várta. Azt, hogy könyörögjek a farkáért. Megtettem. Könyörögtem, hogy tolja belém a farkát, hogy minél hamarabb beteljesüljön az izgalmam. A lepedőn kisebb tócsa alakult ki a puncinedvemtől. (Gondolhatjátok milyen izgalmi állapotban voltam) Erősen feltolta a mellkasomhoz a lábaimat és belémhatolt ütközésig. Lassan mozgott bennem de ez csak a kezdet volt. Egyre vadabbul nyomkodta belém a nagy péniszét. Lihegett és közben csúnya szavakat mondott.Nagyon felizgult állapotban voltam, a szexuális feszültségtől ordítani tudtam volna. A kéjtől nyögdécseltem és, hogy biztosan hatalmas orgazmusom legyen, néha rácsapott a fenekemre. Le sem tudom írni, hogy mit éreztem.

Ez nem egy szokványos orgazmus volt. Annak tízszerese. Annyira felizgatta a nyögésem és a hullámzó testem látványa, hogy pár másodperc múlva a gecije vulkánként lövellt ki a melleimre és az arcomra. Soha nem éreztem még olyan kielégültnek magam. Még most is nedvesedni kezd a bugyim, ha belegondolok.

Előfordul, hogy ilyenkor nincs velem a barátom, így maszturbálni kezdek. Mint most…