A feleségem helyett az anyós

A feleségemmel jól megvoltunk, de egy kellemes nyaralás alkalmával együtt mentünk anyósommal és a feleségem helyett egyre többet basztam a drága anyukáját.

Pár évvel ezelőtt a feleségemmel és anyósommal elmentünk egy Dunántúli faluba nyaralni.Jó kis fürdőhely volt és esténként sokszor voltunk sétálni és ilyenkor mindig miniszoknyát viselt a felesége bugyi nélkül.

Ha elmentünk moziba az anyósom és a feleségem közé ültem, ilyenkor az anyósom mindig benyúlt a sliccembe és a farkamat simogatta,vagy szopogatta. A feleségem ugyanezt csinálta a mellette ülő sráccal amit már megszoktam. Volt, hogy a nejem egyedül ment el moziba és ilyenkor mindig megbaszva jött haza.

Lassan teljesen rákaptam az anyósomra és többet basztam vele mint a feleségemmel. Őt előszeretettel engedtem át másoknak, mert imádtam ahogy harapdálják szívják a melleit nyalják és kefélik a pináját vagy a seggét. Valahányszor bárki megbaszta és teleengedte a pináját gecivel én rendszeresen tisztára nyaltam. Később én hazajöttem,de pár nap múlva szólt utánam a feleségem,hogy vigyem haza az anyját mert nem bír vele.Kiderült,hogy az anyja mindig morgott, hogy neki nem jut férfi.

Mikor elmentem érte és beléptem a hálószobában akkor látta mi a helyzet, mert az asszonyomat felváltva kefélte nyolc fiatal férfi és engedte a szájába a gecijüket. A feleségem olyan természetességgel nyelte le,mintha tejfelt ivott volna. Az egész teste úgy nézett ki,mintha naponta legalább harminc férfi harapdálta marta szívta volna. Két hét múlva jött csak haza és ettől kezdve mindegy volt neki,hogy lányokkal asszonyokkal vagy bármelyik férfival szeretkezik. A négerek és az arabok felváltva jártak hozzá szeretkezni.

Kivetkőztették valódi énjéből és lehetőleg olyan blúzt és ruhát viselt ami megmutatta a testét és a cégnél ahol dolgozott napjában többször is megdugták. Végül elmondta, hogy a munkahelyén lévő mintegy százhúsz férfivel és fiatal srácokkal is mind jóban van és felváltva rendszeresen baszik velük és már nem igényli az én simogatásomat és a farkamat. Mivel nem akar elválni,de szert meztelenkedni rákapott arra,hogy ha hazajön levetkőzik meztelenre és attól kezdve mindig így van .

Így megy ki ha csengetnek, a kertben így gyomlál és egyáltalán nem zavarja,ha bárki odamegy és megbassza. az elmúlt hétvégén elment két sráccal táncolni és két nap múlva hozták haza teljesen meztelenül, mert járni sem tudott annyian megbaszták. Nagyon örültem, mert így hajlandó volt velem is baszni és kotonnal meghágtam.

Kalandom Nikivel

Ez az első ilyen, papírra vetett történetem, kérlek, emiatt úgy értékeld, hogy a kritika építőjellegű legyen. A történet fiktív, tehát nem valós. Ha valaki magára ismer, az csupán a véletlen műve, a valósághoz nincs semmi köze. Művem prózai, leginkább a gondolatomban elő képek leírása, így párbeszéddel aligha találkozhatsz. Kérlek olvasd élvezettel!

Történetem azzal kezdődik, hogyan is ismertem meg a leányzót, akivel ez az egész megtörtént. Sokáig hiú ábránd volt ez az egész csupán, álmomban is csak alig mertem rá gondolni, hogy valaha ez valósággá lesz.
Egy vidéki kisvárosban nőttem fel és jártam ki elemi és középiskolámat. Később elkerültem egy nagyvárosba főiskolára, több száz kilométerre. Ezen a főiskolán három évet töltöttem el nappali tagozaton, viszont jó szokáshoz híven, nem sikerült befejezni időben. Közben a testvérem is főiskolás korúvá cseperedett, így rajta volt a sor, hogy megkezdje nappali tagozatát. Emiatt úgy döntöttem, levelezőn folytatom, közben pedig dolgozni fogok.
Ekkor 21 éves voltam, és úgy hallottam, iskolákba keresnek asszisztensi munkakörre embereket. Kézen fekvő volt, hogy egykori iskolámat felkeressem. Az igazgatónő tájékoztatott, hogy van is rá mód, de nem ő vesz fel, hanem a munkaügyi központ szervez ki. Ekkoriban indult útjára ugyanis a közmunkaprogram. Sikeresen ki is közvetítettek, így megkezdhettem a munkát, akkor pedig igen tisztes keresetett nyújtott egy magamfajta fiatal számára. Sok időbe nem tellett, akarva akaratlanul felkeltettem némely már az iskola vége fele járó diáklány érdeklődését a csekély korkülönbség okán. Nem is tudtam akkor még ezt igazán hova tenni magamban, hiszen különösebben nem voltam sosem egy kiköpött adonisz. Annyit rólam, hogy 175 cm magas, barna hajú, kék szemű, nem kövér, de nem is kisportolt külsejű, szemüveges srác vagyok. Természetesen azzal viszont tisztában voltam, hogy mik a lehetőségeim a különböző korosztályokkal, így semmi sem történt. Akkor még. Annyit tudtam, hogy a történetben szereplő lány nagyon tetszett, sajnáltam is hát, hogy ennyi az eltérés kettőnk között.
Teltek az évek, azóta elvégeztem a főiskolát. Illetve már egy egyetemet is, túlléptem a 28 éves kort. Hogy egyszerűbb legyen a beazonosítás, engem Lacinak hívnak, a lányt Nikinek. Mivel elteltek az évek és nem lettem fiatalabb, maradt a másik út, idősebb lettem. Nem csak én, hanem Niki is. Ez meg is látszott rajta, de pozitív értelemben. 22 éves az immáron hölgy, egy fővárosi nagy múltú egyetemre jár, már harmadéves ő is. Nem is kell mondanom, mint ahogy említettem, az évek csak a javára váltak Nikinek. Túl magasra ő sem nőtt, megállt valahol 155 cm közelében, viszont nagyon arányos lány. Eszméletlen kerek feneke, csodás keblei, hátközépig érő szőke haja és az a zöld szem….
Nyár volt. Durván meleg, sorra követték egymást a hőhullámok. Egy ilyen forró nyári napon, mikor épp szabadságom töltöttem, közbeszólt a közösségi média. Hogy hogy nem, Niki írt nekem, hogy mi a helyzet velem, nagyon rég, évek óta nem beszéltünk. Így hát elkezdtünk mesélni egymásnak. Egyszer azonban Niki közölte, hogy ő már megunt írogatni, kora esti órákban menjek el hozzá, iszunk egy finom kávét, meg van fagyija is. Meglepődtem, de nem ellenkeztem, beleegyeztem.
Este 7 körül ott is voltam, és hogy ne menjek üres kézzel, vittem egy üveg jófajta bort. Mikor odaértem, és becsengettem, kijött kaput nyitni. Meglepődtem, hiszen ekkor még semmi jelét nem mutatta akár csak az öltözéke vagy viselkedése, hogy készülőben lenne bármi is. Egy ujjatlan póló, rövidnadrág és papucs volt rajta, smink semmi. Talán csak elbíztam magam, hogy okkal hívott el magához. No nem baj, elvére csak beszélgetni jöttem.
Bentebb mentünk, a hátsó ajtón mentünk be, ami a konyhába nyílt, meg is csapta az orrom a frissen főtt kávé illata. Elvette tőlem a bort, betette a hűtőbe, majd kitessékelt a teraszra, ahol leültetett egy ilyen hintaágy szerű alkalmatosságra, majd visszament a kávéért, amit bögrébe kitöltve, rengeteg tejszínhabbal megáldva hozott ki nekem. Órák hosszat beszélgethettünk, ugyanis arra lettünk figyelmesek, hogy jóócskán besötétedett már, ami azt jelentette, hogy bőven elmúlt már este 10. Persze időközben a bort is felbontottuk, szép borospohárból iszogattuk a nedűt, így aztán a helyzet és a hangulat is oldódott. Jó idő volt, emellett a bor is megtette a hatását, így mindketten leizzadtunk. Niki azt mondta akkor, hogy mártózzunk meg a medencében. Egy kicsit talán megijedtem, vagy nem is tudom, mivel nem hoztam magammal fürdőnadrágot. Amikor ezt elmondtam neki, annyi volt a reakciója, hogy ne legyek szégyellős, látott ő már olyat…Talán a bor hatása lehetett, nem tudom, de ahogy ő elkezdte levenni a pólót és a rövidnadrágot magáról, úgy én is hozzáláttam a sajátomhoz. Mikor vetkőzött, elém tárult csodás teste. Keblei már már természetellenesen kerekek voltak, nem túl nagyok, de ez nem is baj, mert ránézésre is teljesen tenyérkompatibilisek voltak. A bugyija úgy feszült rá formás popsijára, mintha ott sem lett volna, csupán a színe miatt különült el hamvas bőrétől. Mire feleszméltem a látvány gyönyörűségéből, Niki már a vízben volt. Rajtam még mindig rajtam volt a ruhám, de már csak a boxer. Nem volt mit tenni, ha be akartam menni a vízbe, muszáj voltam megszabadulni tőle, máskülönben vehettem volna fel magamra vizes holmit. A medence szélén volt kiképezve perem, amire rá lehetett ülni, Niki is odaúszott. Én követtem a példáját. Mindkettőnket hűsített a víz, ami beborozott állapotban talán méginkább kifejtette hatását. Odaültem Niki mellé, aki viszont egy kicsit közelebb húzódott hozzám ezután. Láttam, ahogyan a lámpafény megvilágítja vizes testét, ahogy néhány vízcsepp gördül végig tökéletes idomain. Ha úgy tetszik nekem van egy perverzióm. Talán ennek lehet nevezni, mindenesetre jobb kifejezést még nem találtam rá. Amit meg szoktam legtöbb esetben nézni egy nőn, az a szája. Imádom, amikor a szájfény, főleg ha az magasabb csillogást ad az ajkaknak, kiemelik azt. Nikinek viszonylag pici, de telt ajkai voltak, a víz csak úgy csillámlott rajta. Teljesen izgalomba hozott, aminek hát ugye fizikailag tetten érhető nyomai vannak. Bár sötét volt, így a víz alá nem lehetett látni, de Niki mégiscsak megtudta, hogy nálam ez jelentkezett, mivel közelebb és közelebb jött, már már az ölembe ült. Benne is dolgozhatott az alkohol, ugyanis nem kimenekült a medencéből rámpirítva, hogy mit képzelek magamról. Ellenkezőleg. Elkezdte simogatni férfiasságom az egyik kezével, a másikkal pedig hátranyúlva kioldotta melltartóját. Közben pedig odahajolva egyszerűen megcsókolt. Természetes reakció lehetett, mert azonnal viszonoztam a csókot. Egy két perc lehetett csupán, mégis egy örökkévalóságnak hatott. Egyszercsak, mintha elvágták volna a drótot, abbahagyott mindent és kiment a medencéből. Sóvárogva néztem utána, de mint kiderült, nem hiába. Miután kimászott, a mutatóujjával jelezte, menjek utána. Nekem sem kellett több, követtem. Ő beszaladt a házba, törölközőt csavart magára, hozott egyet nekem is, majd távozott be a szobába. Én megtörölköztem, utána pedig szólítottam, merre lehet. Kéjes nyögéseket hallottam meg, amik hangját követni kezdtem. Végül megtaláltam a hang forrását, természetesen Niki volt az a szobában, az ágyon, teljesen meztelenül. Jobb kezével a teljesen csupasz punciját izgatta, baljával pedig a mellét masszírozta. Különösebb jelét nem adta annak, hogy tudatában van, látom mit művel, de kacér mosolya erről tanúskodott. Egyszer csak kinyitotta szemeit, tovább folytatta, amit eddig, egyre gyorsabban. Láttam rajta, meg persze hallottam is, ahogy nem sok kell neki a csúcsraéréshez, ami csakhamar be is következett. Miután ez a pont elérkezett, felkelt a helyéről és odainvitált az ágyhoz. Odaléptem, ezután ujjait álló férfiasságom köré fonta. Kicsit verni kezdte utána viszont átvette a szerepet a szája, amit közben nyelvével körbenyalt, így az újfent olyan csillogó lett, mint a medencében volt a víz miatt… A puha ajkai gyűrűként vették körbe makkom, majd egyre bentebb csúszott ajkai között a szájába férfiasságom, míg nem teljesen be nem fogadta azt. Ezt követően ki és be járatta farkam, miközben óvatosan szívogatta azt. Míg ezt művelte velem fejét fogva diktáltam az ütemet és láthatóan élvezte, hogy a száját dugom. Mielőtt elsülhettem volna, hátára fektettem és megcsókoltam. Mohón fogadta be nyelvem és ugyanilyen mohón dugta át a sajátját az én számba. Kissé zokon vette, hogy otthagytam a száját, de megenyhült, mikor elkezdtem csókolgatni a nyakát és ezt kéjes nyögdécselésekkel adta tudtomra. A nyelvem végigvezetve a nyakán, a mellkasán át a keblein elidőztem, az ágaskodó mellbimbóit kezdtem el felváltva nyalogatni. Teste beleborzongott, ringatózott. Ezután haladtam tovább, egyre lejjebb és lejjebb a hasán át a puncijáig, amit ezidáig simogatott. Megnyaltam izgalomban levő kéjes barlangja bejáratát, majd áttértem a combjai belső oldalára. Könyörögve kért, hogy végre kényeztessem számmal, nyelvemmel. Nem engedelmeskedtem neki azonnal, csak pár pillanattal később, fokozván kívánalmát. Végül természetesen kezelésbe vettem punciját, csiklóját. Kéjnedveitől még édesebbé vált a tett. Csípője ütemesen ringott, fejemet kezével kelyhére szorítva élvezett egy hangosabb sikítás közepette egy hatalmasat. Nedvétől nedves arccal és szájjal hagytam ott barlangját és csókoltam meg. Mohón itta saját nedveit rólam majd fülembe súgta: Dugj meg, dugj meg úgy, mint még senki más. Nyilvánvalóan nem kellett kétszer mondani, készségesen engedelmeskedtem a parancsnak. A még mindig széttárt lábai között újra feltárult előttem barlangjának bejárata. Makkom odaillesztettem hozzá, kicsit játszadoztam vele, közben körmeit karomba mélyesztve tudatta velem, hogy ne húzzam az időt. Bevezettem szépen lassan, fokozatosan makkom, majd egész farkam puncijába, amit újabb nyögdécselésekkel hálált meg. Szerzett egy párnát az ágyról, csípője alá tette ezzel megemelve altestét, hogy minél jobban, minél mélyebben beléhatolhassak. Lassan kezdtem el benne mozogni, aprókat, hogy alkalmazkodhasson puncija az amúgy átlagos 18 cm-es méreteimhez, majd saját mozgásával tette számomra érthetővé, ideje lenne gyorsabban mozognom. Közben fölé hajoltam és hevesen csókolózni kezdtünk. Apró kezeivel végigsimította hátam. Meg kell mondjam, kissé elfáradtam közben, így kihúztam farkam puncijából, leültem az ágyra, ő pedig rámvetette magát, ráült kőkemény farkamra, lábait körbekulcsolta derekamon és elkezdett ugrálni rajtam. Ezután hanyatt feküdtem, Niki pedig mint aki tudja a dolgát – bizonyára így is volt – durván meglovagolt, szinte már majdnem el is élveztem. Ekkor megállt, majd a fülembe súgta: Élvezz belém, élvezni akarom a spermád a puncimban. Leszállt rólam, lenyalogatta saját nedveit farkamról majd lefeküdt újra a hátára. Odatérdeltem és elkezdtem dugni a nedves punciját. Nem kellett már sok hátra nekem, és elengedtem magam, és élvezni kezdtem. Közben viszont ki is húztam így puncijára nem csak belülről jutott, hanem kívülről is. Ekkor olyan történt, ami velem még addig soha sem. Arra kért, hogy dugjam tovább, szeretné, ha máshova is kaphatna belőlem. Így engedelmeskedtem a kérésének, és bár lelankadtam valamelyest, még mindig tettre késznek mondható voltam. Tudtuk mindketten, hogy a második menet nem lesz már annyira hosszú. Visszadugtam spermától fürdő puncijába a farkam és újra dugni kezdtem. Most is lassan kezdtem, egyre fokozva a tempót. Amikor én teleélveztem a punciját, Niki nem élvezett el, most hogy újrakezdtük viszont harmadszor is sikerült a csúcsra juttatnom. Éreztem, hogy nekem is itt a vég lassan, és megkérdeztem tőle, hogy hova kér még, ha már annyira szeretné. Azt a választ kaptam, hogy az arcára, a szájába. Ellökött magától, lekecmergett az ágyról, letérdelt a szőnyegre és mutatta, hogy álljak elé. Engedelmeskedtem újra. Mikor odaálltam, hogy megöntözzem arcát is, kacéran rám mosolygott, a farkam alá hajolt úgy nézett fel rám és nyalta meg a puncija nedvétől és az én korábbi spermámtól csillogó farkam hegyét. Miután úgy érezte, hogy alig várom, hogy akcióba lépjen, befogadta teljes mélységéig farkam. Pillanatok alatt eltűnt szájában az egész. Olyan technikával szopott, hogy 1-2 perc elteltével már úgy éreztem, muszáj lesz kivennem az ő kezéből, azaz szájából az irányítást. Megfogtam tehát a farkam és verni kezdtem, de úgy, hogy közben azért még Niki szájába is vissza-vissza dugtam ő pedig nyalogatta a makkom alját. Egyre intenzívebben vertem, szaporábban vettem a levegőt. Egyszer csak megindult a sperma, és Niki szájába lőttem az első adagot. Egy elégedett mosollyal nyugtázta mindezt. A további folyam az ajkaira, és az arcára került. Tisztára nyalogatta a végén a farkam. Huncutul rám mosolygott, felült az ágyra úgy, hogy félig ült, félig feküdt. Hátát a párnákon nyugtatta, az ujjával a puncija felé nyúlt. Még mindig volt némi sperma a puncijában és környékén, azt az ujjaival mintegy összeszedte onnan, majd lenyalta az ujjait. Egyetlen kérdést szegezett még nekem:

– Készen állsz a harmadik menetre?

De ez már egy másik történet…

Szüzesség elvétel

Te még sosem voltál férfival? – a kérdésében hitetlenkedés volt, némi
ijedelem is talán.
Hosszan kutatta a tekintetével az arcomat, majd szemét lesütve lassan,
sóhajtva hátrahúzódott, és éreztem, amint kicsúszik belolem. A fájdalom
rögtön alábbhagyott, de érdekes módon nem csak megkönnyebbülést éreztem,
hanem csalódottságot is. Olyan régóta vágytam már erre a pillanatra, és most
csak ennyi lesz?
Egy darabig csak állt ott elottem, fejét lehajtva gondolkozott, aztán arcom a
két kezébe fogva újra rámnézett, és félénken rám mosolygott.
– Ne haragudj, nem akartam fájdalmat okozni. De álmomban se gondoltam volna,
hogy te … Ha tudom, nem vagyok ilyen heves … Nagyon fáj?
– Igen – suttogtam, és lepillantottam a combon folydogáló vékony vércsíkra.
– Ne félj, nem lesz semmi baj, ez természetes. Minden rendbejön, meglátod –
suttogta, és közben a kezével a hajam simogatta, aztán lágyan megcsókolt.
Oldalra lépett, átfogta a vállam, és úgy vezetett a kanapé felé, hogy
ráfektessen. Tehetelenül turtem, képtelen voltam gondolkodni, megállapítani,
hogy mit is kellene tennem. Állt egy picit bizonytalanul, aztán hirtelen
sarkon fordult. – Hozok neked egy törülközot – vetette hátra, és magabiztosan
indult a fürdoszoba felé, nyilván járt már jó pár ilyen panellakásban. Mikor
visszatért, a kezében nem csak egy törülközo volt, hanem a köntösöm is.Lassan
vetkoztetni kezdett, a törülközot a derekam alá csúsztatta, a köpennyel pedig
betakart. Hálás voltam érte, szégyeltem volna elotte a meztelenségem. Aztán
odatérdelt az ágy mellé, és az arcomat kezdte újra simogatni, majd ráhajolt a
számra az ajkával. Édes és gyengéd volt a csókja, újra jólesett az ölelése.
Lassan, finoman simogatta eloször a karom,aztán a combom külso felét. Majd
becsúsztatta a kezét a köppeny alá és hasam kezdte becézgetni, közben kis
puszikat nyomott az arcomra, a nyakamra, a vállamra. Aztán feljebb csúszott
rajtam a keze, tenyerébe fogta a jobb mellem, amitol megint végigfutott
rajtam a vágy rezgése. Megérezhette a sóhajomból, hogy ez mennyire jó nekem,
mert lejjebb tolta rajtam a köntöst, és a másik mellem is a kezébe vette,
aztán ráhajolt, és finoman a szájába vette. Az izgalom egyre mélyebb
sóhajokra késztetett, már nem is éreztem, hogy fájna a bensom, csupán kis
zsibbadás maradt. Lassan teljesen letolta rólam a takaróm és szájával
végigsimított a hasamon, fokozatosan csúszott egyre lejjebb rajtam, míg végül
a szája már a szeméremdombomon járt, a kezei még mindig a mellem becézgették.
Aztán felegyenesedett, kissé széttárta a lábam, és jól megnézett. Már nem is
vérzel – suttogta mosolyogva, és én félénken visszamosolyogtam. Hirtelen
felpattant, és megint a fürdoszoba felé indult, majd hamarosan visszatért a
nedves mosdószivacsommal. Gyöngéden végigtörölt vele, a combjaim se hagyta
ki. A hideg nedvesség újra édes borzongáshullámot váltott ki bennem. Most a
combjaim belso felét kezdte el simogatni, aztán oda is sorban adta a puszikat,
lassan haladva a bejáratom felé. Mikor odaért olyan lágyan kezdett el
csókolni, mintha bocsánatot akarna kérni az imént okozott fájdalomért – ami
már teljesen elszállt. Így becézgetett egy rövid ideig, aztán újra az
arcomhoz, majd a mellemhez hajolt az ajkával, és most a kezét tette oda, ahol
az elobb a szája járt. Éreztem, ahogy simogató ujjai közül egy, majd ketto
lassan belémhatol. Furcsa érzés volt, de nem fájt, és miközben lassan ki,
majd újra belémtolta a kezét, kezdtem úgy érezni, hogy vágyom már arra, hogy
magamon érezzem a testét. És ez arra ingerelt, hogy végre megmozdítsam az
addig passzívan fekvo karom.Eloször a hajába túrtam bele, majd átfogtam a
vállát, és igyekeztem szorosabban magamhoz húzni. Elengedett a kezével, és
miközben fölém feküdt, szabadjára tette lükteto szerszámát. Megijedtem egy
pillanatra, de most nem hatolt belém, csak lázasan csókolni kezdett és
ütemesen mozgott fölöttem, alig-alig, de hozzáérve a bejáratomhoz.
Fantasztikus hatással volt rám ez a ritmikusan megismétlodo érintés! Szememet
lehunyva egyre jobban éreztem, hogy nedvesedek belül. Aztán az érintés egyre
mélyebb lett, de csak fokozatosan, szinte milliméterrol milliméterre haladva
hatolt belém, miközben csókjai és a mellemet simogató keze teljesen
elzsongított. Aztán már csak azt éreztem, hogy teljesen bennem van. Feszültem
ugyan, de közben mégis volt valami jó és izgalmas abban, ahogy a hüvelyem
körülfogta a férfiasságát. Most már csak kicsit és nagyon óvatosan mozdult.
Már nem csókolt, mikor fölnéztem rá egy pillanatra, láttam, hogy szemeit
behunyva elmerült valami csodás világban. Én is követtem a példáját, és azt
képzeltem, hogy az a férfi van most velem, akinek az írásait a legjobban
kedveltem. És rögtön úgy éreztem, mintha elernyednének eddig kissé görcsös
izmaim. Már a feszülést sem éreztem, csak valami nagyon kellemes érzést,
olyan zsongást, mint amit a jóllakot gyomor okozhat. Aztán oi hirtelen
összerándult, és kéjesen felnyögött párszor,végül rámborult, arcát a nyakam
hajlatába rejtve. Kis ideig így maradt, majd egy sóhajjal felemelte a fejét,
és hálásan de kissé félve is, rámmosolygott. És én nyugtatólag
visszamosolyogtam.
Lassan felállt, rendbeszedte magát, engem újra betakart a köntössel.Aztán
megkereste a floppyt, meg a kéziratot és táskájába tette. Rámnézett, újra
elmosolyodott, és tollat meg egy sárga jegyzettömböt vett elo, ráírt valamit.
– Most el kell mennem, de … – azzal a kezembe nyomta a lapot, majd mikor
megfogtam azt, ajkához emelte a kézfejem, és megcsókolta, mintha köszönetet
akart volna mondani azért, ami történt.
Aztán elment, és én csak ajtó csapódása után, néztem meg a papírlapot. Egy
telefonszám volt rajta, meg egy név. Megismertem az írást. Kerekre formált,
jól olvasható betuk voltak …

Hát, így hirtelenjében ennyi.

Jegyzőkönyv

A jegyzőkönyv egy budapesti fiúról szól. Tizenhárom éves korában kezdődött vele az egész. Ekkor általános iskolában a hatodik osztályban tartott, apja két éve meghalt, anyja egyedül nevelte. Az anyja jól keresett, de a fiával nem törődött, sokkal inkább a kilenc éves lányával. A családról még annyit, hogy az anya rendszeres szexuális életet élt a saját és a volt férje testvéreivel, a fiát ekkoriban még nem avatta be, de az már tudott róla. Az sokszor az ajtó mögül leste, hogy mit csinálnak. Ekkoriban kezd perverz szexuális kapcsolatba a húgával. A testvére néha ellógott a suliból és attól félt, hogyha az anyja megtudja, rögtön kirakja otthonról, a fiú kihasználta és ezzel zsarolta. Elmondta neki, hogy, véletlenül látott egy pornófilmből egy jelenetet, amiben seggbekúrnak egy nőt, és megosztotta a bátyjával hogy az milyen rossz lehet, és hogy ő sosem akarja majd így, az pedig visszaélt vele, akármilyen meghatóan sírt a kislány, ő megcsinálta fenékbe. Néhány hétig zsarolta ezzel a húgát, aztán abbahagyta. Még ebben a tanévben, az iskolában történt vele, hogy egy elég komoly fogadást kötött az egyik nagypofájú lány osztálytársával. A vége az lett, hogy annak be kellett mennie a fiú WC – be, ami egy éretlen tizenkét éves lánynak már eleve megalázó, ott a két barátjával elkapták, levetkőztették, és ez egyik benti budiajtóhoz kötötték. Néhány héttel ezután történt, hogy tanítás után felment a szintén tizenhárom éves barátnőjéhez, amikor a szülei nem voltak otthon, ahelyett hogy a két haverjával ment volna csavarogni. Lefeküdtek egymással, de mivel nem voltak kellően felvilágosítva, így nem védekeztek rendesen. Az elkövetkezendő napokban a barátai nem kerültek elő, és nem tudott róluk semmit. Néhány hét múlva tudta meg, egy napon azzal, hogy a barátnője terhes, hogy egy balhé miatt elkapták őket, és mindkettőt intézetbe zárták. A barátnője, ragaszkodott hozzá, hogy tizenhárom évesen nem szabad még gyereket szülnie, és hogy el kell vetetni, mindenképpen, ráadásul, mivel tudta, hogy a fiú jó módban él, vele akarta az egészet kifizettetni. A srác elhívta egy elhagyatott épülethez a lányt, és az egyik pincehelyiségbe bezárta az akarata ellenére, és a gyerek születéséig ott tartotta, és rendesen etette. Senki nem bukkant a nyomára, mivel a lakatlan bérház bontása valami okból elhúzódott. Miután a lány egyedül megszülte a babát, egyszerűen elengedte. Ezek után ő is intézetbe került, és tizennyolc évesen szabadult. Nem várt sokáig, rövid tervezgetés után, kifigyelt és elrabolt egy gazdag lányt, hogy váltságdíjat követeljen. A terve a következő: kell szerezni két nagyhatósugarú távműködtetésű bombát detonátorral. Az egyiket a lánynál rejti el, a másikat egy népes, nyilvános helyen. A váltságdíj átvételekor közli, hogy nem tehetnek vele semmit, mert ha megölik, nem tudják meg hol a lány, ha élve kapják el felrobbantja a túszt, ha pedig észreveszi hogy követik, akkor felrobbantja a nyilvános helyen elrejtett bombát. Álcázásként szemüveget vesz fel, miután pedig elengedi a lányt, leborotválja a bajuszát és a haját. A robbanószereket meg is szerezte az egyik intézetből szerzett kapcsolata segítségével. De a dolog mégsem jött össze, mert az egyik este berúgott, és hazafelé menet a sötét utcán a részeg emberről egy nő azt hitte, hogy belé akar kötni, és önvédelemből jól elverte, majd kihívta a rendőröket. Miután kiderült, hogy félreértés volt, a rendőrök haza akarták vinni, és ő a piától és a veréstől olyan kába volt, hogy megmondta a címet, ott pedig a rendőrök megtalálták a megkötözött lányt (egy másik változat szerint a rendőrök megtalálták nála a detonátort vagy a bombát, és kénytelen volt bevallani az egészet ez után, hogy elrabolt valakit). Három év múlva szabadult két másik rabtársával együtt, akikkel össze is állt rögtön. Egyszer ugyanazon a környéken járva, ahol elkapták, meglátta azt a nőt, aki elverte részegen, és felismerte. Rögtön feléledt benne a bosszúvágy, és mivel a két sittes spanja pont vele volt, gyorsan elkapták a nőt és egy kapualjban megerőszakolták mind a hárman, aztán pedig elvitték a ruháit. A nő a néptelen utcán, este, megpróbált meztelenül hazatámolyogni, de az egyik házból, pont akkor, négy balhét kereső fiatal suhanc jött elő. Amint meglátták a jó testű pucér nőt a nyílt utcán, elkapták, betuszkolták a kocsijukba, és elhajtottak vele. Egy év múlva egy ékszerboltot akarnak kirabolni de félresikerül a dolog, és menekülniük kell a rendőrök elől. Úgy sikerül csak megúszniuk, hogy bemenekülnek a húga családi házába, aki nemrég házasodott. Ő az egyik ablakból figyelte, ahogy a rendőrség körbeveszi a házat, és néhány lövéssel onnan tartotta távol őket. Eközben a két társa közül az egyik a szajré eldugásával volt elfoglalva, a másik meg megtalálta a nőt, és arra kényszeríttette, hogy szopja le. A nő sírt a megaláztatottságtól, de semmit nem tudott tenni a fegyveres férfi ellen. A bátyja akkor jött be, amikor az ráélvezett a nő arcára, amint ezt meglátta, szétlőtte a társa fejét. A húga arcán vér, könny, és sperma keveredett egyszerre. (forgatókönyvben ez így nézne ki: A kamera ráközelít a nő síró fejére, amire ráspriccel az ondó, majd egy lövéshang és utána vérpermet fröccsen az arcára.) Ekkor a rendőrök betörnek a házba, a másik társát lelövik, őt élve kapják el, de nem tudja hol van a rabolt pénz. Gyilkosságért és rablásért, visszaesőként ítélik el. Sok év múlva szabadul újra, elvesz egy nőt akitől gyereke lesz, és bűnözés nélkül él tovább. Néhány év múlva a felesége meghal egy balesetben, és egyedül neveli tovább a lányát. Később ahogy lánya nő, és egyre vonzóbb lesz, próbálja molesztálni a lányát, de az mindig elutasítja. Egyszer amikor a lánya zuhanyozik, bemegy ő is a zuhanyzóba, de a lánya kilökdösi. A húga egy költözködés során véletlenül találja meg az ékszerboltból elrabolt szajrét, ő pedig az utcán hal meg a lányát védve egy bandától.

Epilógus : Temetés. Egy sír, körülötte lábak látszanak. Valaki egy szál virágot dob a sírra, majd ezt mondja. „Nem ő volt bűnös. Bűnös ez az egész világ, ő csak sodródott az árral.”

A történet nem valós eseményt dolgoz fel… bár ki tudja.

Meleg szex Csabáékkal, maszturbáció

Mióta emlékszem, mindig verem a farkam. Az év bármely napján hajlandó vagyok áldozni erre néhány percet. Vagyis, mit percet, néhány másodpercet. Ezt a bátyáim tudják a legjobban. Amikor még kicsi voltam, közös gyerekszobánk volt, így a faszverésről elég hamar tudtam.

De én sokkal gyakrabban csináltam, mint Ők. Lehet, hogy nem hiszed, de olyan gyakran csináltam, hogy a gatyámra lyukat vágtam, hogy ne kelljen olyan sokat keresgélnem, ha elő akarom kapni. A tesóim mindig viccelődtek velem, hogy mennyire tele vagyok. Egy idő után már én is aggódtam, hogy én vagyok az egyetlen srác, aki nap mint nap kiveri a farkát. No persze annyira nem vettem a szívemre a dolgot, hogy emiatt abbahagytam volna!

Aztán egy napon már a középiskolában észrevettem egy srácot a tornaterem öltözőjében, akinek ugyanolyan gatyája volt, mint nekem. Nagyon megörültem. Bár már annyira nem foglalkoztatott ilyesfajta másságom, mégis egyre jobban felizgultam, ha ezzel a sráccal összefutottam!
No de vissza a lényegre. Felnőttünk szépen lassan én és a három bátyám. Martin négy évvel idősebb nálam, Csaba hárommal és Petya eggyel. Lakásunkban csak két hálószoba volt, így hát mi négyen kaptuk a nyagyobbat, anya és apa a kisebbet. Két franciaágy, négy szekrény és négy íróasztal. Igazi gyufás doboz. Ez volt a mi szobánk. De legnagyobb szerencsénkre valamelyikünk mindig távol volt otthonról. Ha nem így lett volna, az olykor maga lett volna a pokol – főleg nekem, a legkisebbnek.

Apától megszoktuk, hogy otthon csak alsógatyában szaladgáltunk. Ha már hűvösebb volt az idő, akkor esetleg egy trikó. De egyébként mindig alsóban voltunk. Úgy is csináltuk. De ha láthattam farkukat, mindig elfantáziáltam a férfiakról. Sajnos ez csak átöltözésnél adatott meg nekem, de annak minden másodpercét kihasználtam a gyönyörű szerszámok megkukkolására.
Tényleg kis szobánk volt, így idősebb bátyáim elég gyakran csinálták előttem, vagy úgy, hogy feküdtek az ágyon, vagy csak úgy, ha éppen a házi feladat elkészítésekor tartottak egy kis szünetet.

Gyakran dumáltak a Playboyos csajokról, amit én és Petya szépen lekopiztunk! Hamar megszoktam a faszverést. Amikor először spricceltem, lehettem vagy 11 éves.

Egy idő után Jácint Atti elkezdett hívogatni az ágyába, hogy aludjak vele. Biztos, hogy megtervezték a dolgot, mert Csaba Petyát kezdte hívogatni. Egy idő után kialakult a sorrend is. Egyik éjjel Jácint Attival aludtam, aztán Csabával. Ez egészen addig ment így, amíg Petyát nem vették fel a főiskolára s nem került egy másik városban kollégiumba. Tudod, mikor Jácint Atti először hívott a saját ágyába, Éreztem a farkát a hátamon. Erekciója volt, és éreztem, hogy keményedő fasza a fenekemnél van. Egy párszor megmozgatta faszát, s kis idő múlva észre vettem, hogy a gatyám hátsó részén folyik a forró geci. Hihetetlenül izgató volt! Csabával kicsit más volt. Ő sokat játszott a mindig kemény farkammal, egészen addig, amíg el nem sültem.

Egyik nap Jácint Atti igért valamit, amit még nem próbáltunk. Azt mondta, feküdjek a hátamra. Gyöngéden rám ült, s elkezdte verni az arcom előtt. Átnéztem a másik ágyra, ahol Csaba és Petya lélegzet visszafolytva figyelték, mit csinálunk. Életemben először láttam, hogy más emberek arcán hogyan látható a felizgultság. Ez még jobban izgatott. Éreztem, hamarosan kész leszek. Igy is lett. Ezt követte Jácint Atti orgazmusa, aminek köszönhetően azonnal beterített forró gecije. Hangosan nyögtünk a gyönyörtől. Eközben Csaba ugyanezt csinálta Petyával, s mi végignéztük, hogyan érnek a csúcsra. Ők még hangosabban nyögtek. Jácint Atti mondta is, hogy a jövőben kicsit halkabban kellene csinálniuk, nehogy anyáék még átjöjjenek ellenőrizni minket. És eljött a legközelebbi alkalom. Ahogy mindig, Csaba kezdte most is. Levetkőzött, rám feküdt, s kőkemény faszát betolta az én gatyámba. Mozgott egy keveset, amitől én is nagyon begerjedtem. Úgy csinált, mintha baszna engem. Kurva jó farmozgása volt. Éreztem, hogy lök rajtam, s kemény faszával kúrja az én faszomat. Annyira felizgultam, hogy minden mozgás nélkül elmentem. Forró gecim ráfojt az Ő farkára, amitől jobban csúszott. Természetesen Ő is azonnal belém élvezett. Vagyis a gatyámba.

Sok dolog megváltozott, amikor Martin elkerült a koleszba. Csak nagy ritkán aludt otthon. Egy nap hozott haza néhány igencsak kemény pornó ujságot. Az egyik egy biszex ujság volt, ahol egy szőke picsa volt, meg két kidolgozott testű bika. Pár képen csak a két srác volt, ahogy 69-es pózban szopják egymást. Annyira beleéltem magam, hogy azonnal ki akartam próbálni Petyával. Csaba eléggé semlegesen fogadta elképzelésemet, Jácint Atti aki mindig azt mondta, a melegek a világ szemetei, mégis láthatóan felizgult s benne volt a dologban, mondván ezek biszexuálisok. Éreztem, valamit lát, valamit érez ezeken a képeken, de Ő sem tudja, mi az. Noha én vagyok a legfiatalabb, tudtam, most nekem kell valamit csinálnom. Ami ez után következett, arra most is úgy emlékszem, mintha tegnap lett volna. Felálltam (mindannyian a földön feküdtünk) Csaba szólalt meg először, eléggé hangosan kiáltott: Nem, én ezt nem csinálom meg! . Szinte remegett. De Csaba, Szólt Jácint Atti, Neked is tetszeni fog. Kedvesen mondta, de határozottan, hátha jobb belátásra bírja Csabat. Ezalatt végig játszott a farkával, amit már kivett gatyájából. Félkemény volt, felhúzta a bőrt, s a makkjával játszadozott. Nem kényszeríthetsz! kiáltott rá Csaba , s kirohant a szobából. Petya repült utána. Négyünk közül mindig Ő volt, aki megpróbálta elkerülni a balhékat. Ő mindig tudta, hogyan lehet a dolgok között lavírozni. Még mielőtt kiért volna a szobából Martin utána szólt, hogy hagyjon neki békét.

Amikor este lefeküdtünk, Jácint Atti Csaba mellé feküdt és valamit suttogott neki. A mellettük levő ágyon feküdtem, de nem is szoktam hallgatózni, meg a délutáni dolgokon járt az eszem. Még mindig azok a képek motoszkáltak gondolataimban. Azok a srácok, ahogy szopják egymást. Nagyon szerettem volna kipróbálni. De a történtek után semmiképpen nem Csabával.

No hát ennyi. Köszönöm, hogy elolvastad ezt a hosszúra sikeredett történetet. Bevallom, megírnom hosszabb időt vett igénybe, mint Neked elolvasni. Néhány epizódnál én is elővettem a farkam, s beterítettem a billentyűzetet forró fehér gecimmel. Remélem Neked is sikerült.

Hetero pár, anál szex, első alakalom

Amikor a hálószobájába mentünk már keze erősen szorította a csípőmet, homlokát az enyémnek döntötte. A helyzet nem érződött bensőségesnek, viccelődött, nevetett, de érződött rajta, hogy már nehezen uralkodik magán.
– Mi van ha én csak beszélgetni akarok? – kérdeztem nevetve.
– Én nem vagyok erőszakos akkor csak beszélgetünk- válaszolt, miközben lenyomott az ágyra.
Keze már a pólóm alatt volt, miközben az ingét gomboltam, amire nehezen tudtam csak koncentrálni. Gyorsan kerültek le a ruháink, eleinte egymást vetkőztettük, később már magunk dobáltuk le a ruháink. Mikor teljesen meztelenek lettünk végigfeküdt rajtam és mélyen megcsókolt, majd beleharapott az ajkamba. Felnyögtem a vágytól, hogy éreztem a testét a sajátomon. Kezei lassan lejjebb csúsztak, felváltva okozva gyönyört és fájdalmat, ami csak még izgatóbbá tette a helyzetet. Lassan elkezdte simogatni a csiklóm, miközben egyik mellbimbóm ujjai közé szorította. Ezen a ponton csukott szemmel igyekeztem nem teljesen elveszni a saját érzéseimben. Belemarkoltam a fenekébe és közelebb húztam magamhoz. Megcsókolt, majd felkelve rólam egyre lejjebb csúszott. Éreztem, ahogy széttolja a lábaim és nyelvével kezd kényeztetni. Eddig viszonylag halkan reagáltam érintéseire, most már hangosan nyögtem hagytam, hogy hallja ahogy felgyorsul a légzésem. Magamra húztam, majd egy gyors mozdulattal én kerültem felülre. Miközben én kényeztettem őt a számmal, keze a lábam közé csúszott és egy hirtelen mozdulattal belém nyúlt. Mivel nem voltam elég nedves két ujja is fájdalmat okozott, így nyögtem a kéjtől és fájdalomtól vegyesen. Egy darabig élveztük, hogy így kényeztetjük egymást, majd egy gyors mozdulttal ő került felülre. Láttam ahogy az óvszerért nyúl, amit mindig ragaszkodott hogy én húzzak fel. Miután elhelyezkedett a lábaim között, rám nézett. Általában kereste a tekintetem mielőtt belém hatolt, valószínűleg sejtette hogy mivel nagyon szűk vagyok, és mindig tartok egy kicsit ettől a pillanatából az együttléteinknek. Miután tekintetünk megtalálta egymást egy határozott lökéssel belém hatolt. Kezeimet mindig lefogta a fejem felett és viszonylag gyors tempót diktált durva lökéseivel. Csukott szemmel nyögtem, miközben igyekeztem kiszabadítani a kezeim. Miután sikerült, belemarkoltam a fenekébe, ujjaimat lassan bejáratához csúsztattam. Éreztem ahogy megremeg felettem, és becsukja a szemét.
– Dugd be az ujjad! –kérte halkan, de határozottan.
Miközben bennem mozgott a fenekébe nyomtam az ujjam. Eleinte látszott az arcán hogy fáj neki, és éreztem is hogy erőltetnem kell. Kicsit később már könnyedén tudtam mozgatni benne, ő is gyorsított a tempón. Egy gyors fordulattal én kerültem felülre, lassan mozogtam rajta. Eleinte a csípőmet fogta, majd lassan a fenekemre csúszott a keze. Éreztem hogy széthúzza majd lassan a bejáratom kezdi masszírozni. Tartottam tőle hogy fájni fog amikor belém nyúl, de a helyzet erotikus is volt egyben. Ráhajoltam hogy megcsókoljam, mikor éreztem hogy határozottan és erősen betolja egyik ujját a fenekembe. Feszített és fájt, de ő lassan mozgatni kezdte. Ekkor kicsúszott belőlem és hasra fektetett. Mikor a hátam kezdte csókolgatni, már tudtam hogy a következő menetben hátulról fog belém hatolni. Csöndben, figyelmeztetés nélkül egyszer csak két ujját dugta a fenekembe. Hangosan felkiáltottam, mivel ettől erős nyomást éreztem és nagyon feszítette a bejáratom.
– Jó érzés?- kérdezte rekedten.
– Igen, de fáj is – nyögtem halkan.
– Most már szeretném megpróbálni. – jelentette ki a tekintetem keresve.
Bólintottam és megszorítottam a párnát. Még egyszer bekent nyállal, majd elhelyezkedett felettem. Éreztem ahogy beigazítja magát majd határozottan tolni kezd. Aprókat nyögtem, miközben éreztem hogy lassan belém csúszik. Egyszerre éreztem fájdalmat, feszülést és nagyon izgató teltségérzetet. Kezeimet lefogta, majd lassan de mélyeket lökni kezdett. Minden mozdulat végén a csípőjét is megbillentette hogy még mélyebben lehessen bennem. Minden mozdulat éles fájdalmat okozott, és egy idő után már nehezen tudtam annyira uralkodni magamon hogy ne mutassam ki. Egyre gyorsított a tempón,majd mélyeket lökve élvezett el. Bennem maradt, és szinte kárpótolva a fájdalmakért a nyakamat kezdte csókolgatni, miközben lassan kicsúszott belőlem. Ez a mozdulat is fájdalmat okozott, de gyorsan szembefordított magával és mélyen megcsókolt.

Fullkicsekkolt a recepciós rihonya

Egy vidéki városban van cégem egy társammal. Nemrég Budapestre utaztunk üzleti ügyben, potenciális vevőkkel próbáltunk nyélbe ütni egy elég komolynak ígérkező üzletet. Egy csendes környéken lévő kellemes kis hotelben szálltunk meg. Kemény egész napos tárgyalások voltak, mindig reggelente elhagytuk a szállodát és csak késő délután értünk vissza, amikor is rögtön bezuhantunk az ágyainkba. Ráadásul, olyan hosszasan elhúzódtak, hogy a recepciós srác már jól ismert minket és magától adta a szobánk kulcsát, ha meglátott minket. Aztán végre sikerült megállapodnunk a partnerekkel, amivel biztosítottuk a cég jövőjét egy időre. Ünneplésként megvacsoráztunk egy jó étteremben, majd bedobtunk pár italt egy bárban, de mivel azért fárasztó volt az elmúlt hét, nem volt kedvünk átmulatni az éjszakát és késő este visszamentünk a hotelbe.
Odaértünk a recepcióhoz és láttuk, hogy a szokásos srác helyett ezúttal egy szexi csaj ül ott, a blúzán egy kis névtáblával „KATA”. Ráköszöntem, ő visszamosolygott és kérdezte miben segíthet… Mondtuk, hogy eddig még nem találkoztunk pedig egy ideje itt vagyunk… Elmondta, hogy pedig egész héten itt volt éjszakai műszakban csak biztos más volt az időbeosztásunk. Majd elkértem a 118-as kulcsát, ő felállt, és ahogy a kulcsért fordult jól végigmértem… fehér blúzt viselt és fekete miniszoknyát… harisnyát és magas sarkakat… elegáns és mégis nagyon dögös volt… Elvettem a kulcsot és indulóban felfelé még visszafordultam és megkérdeztem tőle, hogy:
– Akkor az éjszaka folyamán, ha bármiben hiányt szenvedünk, neked kell szóljunk Kata?
– Hát… igyekszem segíteni a vendégeknek, ez a dolgom… – válaszolt mosolyogva
Majd jó éjt kívántunk neki és felmentünk a szobánkba, bezártam az ajtót és ledobtam magam az ágyra.
– Hú haver… nem semmi ez a csaj odalenn… – mondtam a társamnak nagyot sóhajtva
– Nem bizony… már mikor beléptünk az ajtón mintha ágaskodni kezdett volna a farkam… és de szexi a hangja… – válaszolt, majd lefeküdt ő is és bekapcsoltuk a tv-t, de csak a recepciós lány járt az eszünkben…
– Szerinted hogy érti, hogy segít a vendégeknek? – szólalt meg egy idő után újra – Be kéne próbálkozni nála, van valami jó ötleted esetleg? – de mielőtt válaszolhattam volna már rögtön le is telefonált a recepcióra. Csak, hogy halljam a hangját… – mondta miközben várta, hogy felvegyék odalenn…
Megkérdezte, hogy lehet e kérni ébresztést meg hogy mikortól lehet reggelizni meg még pár dolgot amit amúgy is tudtunk… majd letette és nagyot sóhajtott…
– „Hát igen…” – mondtam – „én is rákattantam… valahogy tényleg bekellene próbálkozni nála…” – járt az agyam rendesen – „figyelj… te most felhívtad… én meg lemegyek és kérdezek valamit… hm… mondjuk arról, hogy hogyan kell fizetni meg kiköltözni stb…” – és már keltem is fel és indultam volna kisgatyában, de ágaskodott a farkam rendesen, úgyhogy inkább felkaptam egy farmert rá… az ajtóból visszaszóltam… – „addig találj ki valamit, amivel majd te mész le ha visszajöttem…”
Lementem, ő éppen dolgozott a gépén valamit és a billentyűzetről mosolyogva kérdőn felnézett „szia!” Köszöntem neki majd elkezdtem mondani, hogy elfelejtettem kérdezni hogyan fizethetek, kaphatok-e kedvezményt mert van egy kártyám… stb stb stb… Jó negyed órát átdumáltam vele ilyesmikről. Néha felállt és az asztalon kotorászott a papírok közt ilyenkor kissé behajolt és kellemes belátás kínálkozott a dekoltázsába, a melltartója csipkéit is látni lehetett. Miután alapos tájékoztatást adott megköszöntem és visszamentem a szobába…
– „Húúú bazze… kibaszott kanos vagyok… micsoda nő… most te jössz…”
Haver azonnal indult is le a földszintre… Mindeközben én azon agyaltam odafenn, hogy ha visszajössz következő lépésként felkellene hívni valahogy a szobába. Körbenéztem, de minden jónak tűnt, ez nem lehetett ok. Hirtelen felkeltem és véletlenül belerúgtam az ágy lábába, ami mintha ettől meg is lazult volna. Ismét belerúgtam ezúttal már direkt. Valami már reccsent is, majd a harmadik rúgástól egyértelműen eltört. Gondoltam rendben megvan az indok, amikor lépéseket halottam és nyílt az ajtó. Belépett Kata mögötte pedig meg a haver az ő fenekét bámulva. Ledöbbenve néztem, pláne amikor megkérdezte „na akkor hol van az a beteg ágy?” és elkezdte vizsgálni „ááá… tényleg… ez elvan törve” hajolt le és nézte meg a frissen szétrúgott ágylábat. Haver is csak kerek szemekkel lesett, hogy tényleg rossz lett az ágy. Úgy látszott egy rugóra járt az agyunk és ő pont erre hivatkozva hívta fel a csajt. Nem volt időnk csodálkozni, Kata már mondta is:
– Nos, szállodánk természetesen a vendégek kényelmére törekszik, de mivel nincs üres szobánk jelenleg, alá kéne valahogy támasztanunk holnapig ideiglenes megoldásként. – Egymásra néztünk és mondtam is:
– Felemeljük szívesen, ha alá tudsz tenni valamit…
Így is lett és mivel meleg nyári este volt, noha ment a légkondi, nem volt egyszerű tartani a nehéz ágyat. Kis felüdülést az alattunk matató szépség jelentett. Ott rögtön seggbe raktam volna szívesen… Miután végzett és sikeresen stabilizálta az ágyat, a minibárhoz léptem és megkérdeztem:
– A segítségért cserébe egy ital?
– Ááá ugyan dehogy… – szabadkozott – ez a munkám, meg különben sem maradhatok… munkaidőben vagyok és bármikor jöhet egy vendég valamilyen problémával…
Valahogy éreztem a hangján, hogy nem teljes meggyőződéssel mondja, hogy visszamegy dolgozni. Úgyhogy nekiálltam kicsit győzködni…
– Ugyan… elmúlt már éjfél is… ki akar ilyenkor bármit is?
– Mármint ugye rajtatok kívül? – nevetett fel Kata
– Ööö… hát igen… de hát… ezen az ágyon mégsem aludhattunk… na… maradj egy italra… ha valaki most keres, akkor ránk foghatod hogy nem vagy ott… az idióta macerás vendégeidre…
Végül is ráállt azzal hogy egy picit tényleg lazíthat és jól fog esni egy ital. Úgyhogy töltöttem, iszogattunk közben dumáltunk, hogy mi járatban vagyunk, neki milyen a melója stb. Majd lecsúszott még egy meg még egy ital… Egyre többet nevetgéltünk Kata kigombolt még egy gombot a blúzán egy „huh de meleg van itt” kíséretében. Ekkor azt mondtam:
– Nem kellene kipróbálnunk az ágyat mielőtt lemész? Nehogy megint vissza kelljen hívni, hogy mégsem jó?
– Így van így van – helyeselt a haver is. Kata nem kérette magát, csak megvonta a vállát, hogy miért is ne, majd ledőlt az ágyra.
– Nem is tudtam, hogy ilyen kényelmesek az ágyaink. – kezdte, majd összehúzta magát. – Ti hogy szoktatok aludni? – kérdezte – én ilyen melegben mindig meztelenül… igazából most is csak így tudom beleélni magam és rendesen tesztelni az ágyat…
Majd döbbenetünkre rögtön bugyira és melltartóra vetkőzött. Mi pedig csak lestünk, de tudtam, hogy most vagy soha, csinálni kell valamit „Általában én is és azért csak kipróbálnám elbír-e engem is” mondtam és a ruháimtól is kezdtem megszabadulni közben. A havert sem kellett nógatni sokáig. Ledobta a farmert meg a pólót és mellénk ugrott az ágyra. Hárman feküdtünk egymás mellett elnyújtózva.
– Hm… úgy tűnik, rendben van – mondta Kata oldalra fordulva
– Igen Igen – felelte a haver – de egy ágy nem csak mozdulatlan fekvésre szolgál. Le kellene tesztelni jobban…
Majd az oldalára fordult és elkezdte simogatni Kata testét, majd megmarkolta a mellét és megcsókolta. Ő cseppet sem tiltakozott. Én pedig ugyanekkor a lábát kezdtem el simogatni egészen a bugyijáig. A farkam ekkor hozzábújva a fenekét simogatta már, ami miatt kőkemény volt. Elkezdtem a hátát csókolni lassan fel a nyakáig, miközben arcomat a hajába túrtam és finoman megharapdáltam a nyakát, amitől erotikusan felnyögött. Haver is elkezdte csókolgatni a testét Kata pedig a haját simogatta. Épp leért a bugyijához és a punciját kezdte nyalni a csipkés bugyin keresztül amikor furcsa hangot halottunk. Csengő vagy mi… Kata is fülelt…
– Basszus!! Valaki a pultnál van! – kiáltott fel
– Ugyan hagyd… – mondtuk mindketten egyszerre. de nem maradt abba a csengetés, így Kata felugrott – Bocs fiúk, de nem akarom, hogy kirúgjanak. Akárki is az de képes és bepanaszol. – felkapta a ruháját és lerohant…
– A kurva életbe! – káromkodtunk mindketten.
Majd nem sokkal az után, hogy Kata elszaladt, én egy szál semmiben kilopóztam a folyósóra és hallgatóztam. Egy öreg reklamált a tv kapcsoló miatt. Egy idő után csönd lett, mintha elment volna. Teljesen kanosan és bepörögve különösebb mérlegelés nélkül lelopóztam a lépcsőn egy szál faszban a földszintre. Kata épp az asztalon kotorászott mögé osontam és elkaptam.
– Akkor folytathatnánk itt – mondtam és megcsókoltam a haját.
– De hülye vagy… rögtön visszajön… – suttogta, majd lenyomott a pult alá. Pont jókor, mert tényleg jött vissza az öreg. Miközben vele beszélt, én Kata lábait simogattam és nyalogattam a pult alatt.
Amint elment a tata, máris kimásztam a pult alól és Kata mögé álltam, megfogtam a derekát és feltoltam a pultra és ebben a pillanatban a haver is megérkezett tök meztelenül, egy szó nélkül a pulton hasaló Kata elé tette a farkát, aki rögtön meg is ragadta azt és vadul szopni kezdte. Én szétnyitottam a lábait és lerángattam róla a szoknyáját és a bugyiját, majd behatoltam a puncijába miközben a combjait fogtam két oldalt és simogattam, markolásztam.
– Na látod kezdhettük volna rögtön itt is, így nem kell elhagynod a recepciót, senki sem szólhat rád egy rossz szót sem. – mondtam Katának, miközben ő előre hátra csúszkált hason a recepciós pulton, ahogy toltam.
Közben Kata szenvedélyesen szopta a haver farkát néha a torkáig beküldve azt, miközben ő a szexi sötét haját markolászta, majd egy idő után lerángatta a pultról és beült az előtér egyik foteljába, Kata pedig beleült az ágaskodó farkába és lovagolni kezdett, miközben csókolóztak. Én felmásztam a pultra, ráültem és egy darabig néztem, ahogy lovagol és vertem a farkam a látványra, majd leugrottam és mögé léptem. Végigcsókoltam a hátát, aztán felálltam a fotel karfájára és a szexi barna haját a farkam köré csavartam és azzal vertem egy ideig, majd a szájába adtam a farkam ő pedig vadul szopni kezdett miközben a kezével a golyóimmal játszadozott.
Miközben vadul üzekedtünk a fotelben, ismét fura hangokat hallottunk. Egy pillanatra mozdulni sem mertünk úgy hallgatóztunk. Egy vendég jött le a lépcsőn. Villámgyorsan bemenekültünk a pult mögé, Kata pedig kicsit rendbe hozva magát, a blúzát és a haját állt az épp megérkező vendég szolgálatára. Mi közben bevetődtünk a pult alá. Kata csak a blúzát viselte, deréktól lefelé anyaszült meztelen volt, miközben a vendég wifi problémáit igyekezett megoldani. Mi a formás napbarnított csupasz lábait nyalogattuk, csókolgattuk, amitől ő néha nyögött, amit ásítással igyekezett leplezni. Miután elment az ismeretlen, kikászálódtam a pult alól és neki akartam dönteni, de azt kérdezte:
– Nincs kedvetek a wellnessbe vagy az étterembe bemenni inkább és ott folytatni?
– Elnézve, hogy mennyire mozgalmas itt az éjszaka, tényleg jó lenne kicsit félrevonulni… – mondtam.
Kata rögvest kitett egy „csöngessen, ha valamit szeretne” táblát, levette és a pult alá dobta egyetlen rajta lévő ruhadarabját, a blúzát, majd kézen fogott minket és bementünk az étkezőbe. Ő feldobta magát a terem közepén lévő egyik asztalra és széttárta a lábait
– Nos, uraim hol is hagytuk abba? – kérdezte kéjesen mosolyogva.
Én rögtön hozzáléptem és megcsókoltam a kezemmel a selymes hajába túrva majd lehajoltam és a melleit kezdtem szopni. Eközben a haver mögé lépett és a haja közé nyomta a farkát, majd köré is tekerte és szó szerint kefélni kezdte a haját, miközben én elmélyülten dolgoztam tovább Kata mellein. Az asztalon mellettünk valamiért ottmaradt vacsoráról egy nagy kancsó víz, amibe a haver bele is ivott rendesen, a szájából kicsit Kata arcára is permetezett belőle, ami érezhetően rendesen felizgatta a lányt, majd a hajába tekert farkát az arca elé tette és újra szopatni kezdte. Közben én már letérdeltem a lába közé és a punciját nyaltam ki jó alaposan. Miután a haver jól megszopatta, én meg kinyaltam felálltunk és pihegve körbenéztem. Megláttam a tálalóasztalt és intettem a havernak, ő vette a lapot és hirtelen megragadtuk Katát ő kicsit sikongatott, de nem tiltakozott. Odavittük és rátettük elnyújtóztatva az asztalra ahol reggelente svédasztal van. Ott volt egy flakon tejszínhab, amit már a reggeli kávéhoz szántak, de én megfogtam és szinte az egészet rányomtam Kata izzadt testére, majd rábuktunk és elkezdtük lenyalni róla. A tejszínhabot szétkentük az egész testén és nyaltuk ahol értük, majd felálltam az asztalra, Katát hasra fordítottam és a habos fenekébe dugtam a farkam, amit ő egy diszkrét sikollyal vett tudomásul.
A haver még tovább nyalogatta a testét, majd leült Kata elé kicsit talán megpihenni, de ő megragadta a farkát és egy alapos kézimunkában részesítette.
– Huhh… van kézügyességed az már tuti… értesz a kemény dolgokhoz, mint az ágyláb… – nyögdécselte a haver.
Közben én vadul toltam a fenekét miközben ő előre hátra csúszkált a tejszínes asztalon. Miután befejeztem azt mondtam pihegve:
– Mintha említettél volna valami wellness részleget is…
Kata kicsit csodálkozva nézett ránk talán hogy még bírjuk szuflával. (Őszintén szólva ezen én is csodálkoztam, hogy még nem élveztem el vagy háromszor) De elmosolyodott:
– A vendég óhaja parancs… – majd a szája elé tette az ujját „pszt…” és a’la tejszínhabosan lábujjhegyen kiosont az előtérbe a recepcióhoz, mert a wellness a túloldalon volt. Mi meg utána, miután intett, hogy tiszta a levegő. Szerencsésen odaértünk.
– Nem próbálnátok ki a szaunát? – kérdezte.
– Naná, totál gerjedek az izzadt hátadra – mondtam és máris megindultam a szauna felé ahol előző este egy tárgyalás után lazítva nem is sejtettem mi vár rám.
Mielőtt még bementünk, ahogy Kata előttünk haladt, teljesen kikészített a habos testével, úgyhogy finoman, de határozottan a szauna külső falának nyomtam, végignyaltam a hátát majd megcsókoltam a testéről összenyalt habbal a számban. Ezután indultunk is szaunázni. Kata beállította a hőmérsékletet én mellette álltam ágaskodó szerszámmal, a haver meg közben elnyúlt hanyatt a szauna fapadján. Kata pedig odament hozzá, keresztüldobta a lábát rajta, beleült a farkába és lovagolni kezdett rajta. Pár pillanat után a mozgástól és a melegtől folyt róla az izzadtság, csillogott a teste a nedvességtől a maradék tejszín is lecsordogált róla szép lassan. Egy ideig csak álltam és nagyokat nyelve és recskázva néztem a látványt, majd leültem melléjük és az álló farkamra buktattam Kata fejét. Izzadtságtól csurom nedves haja és arca összemosódott a nyálával, már szinte ki sem látszott a nedvekből szopás közben. A meleg miatt ráadásul lihegett is rendesen ami még jobban beindított. Mellei a térdeimet verdesték, miközben vadul szopott és markolászta a golyóimat.
Miután jól meglovagolta a havert, helyet cseréltünk és én vettem át a ló szerepét. Kata a mellkasomra tette a kezét és úgy mozgott ütemesen le föl a farkamon. A haver közben melléállt és a testét nyalogatta. Felemelte az egyik kezét és a hóna alá dugta a fejét és jól megnyalogatta az izzadt hónalját, majd letérdelt és végignyalta a lábait majd a lábfejét szopogatta, még a lábujjai közül is nyalogatta az izzadtságcseppeket.
Teljes extázisban, ömlő vizek közt lovagoltattam, miközben ő egyre jobban erőlködött. Én is éreztem, hogy nem sokáig bírom, ezért lassan felülve teljesen nedves szájára egy hosszú csókot nyomtam, majd kiugrottam a puncijából és gyorsan felállva tiszta erőből az arcára és hajára élveztem, ami az izzadság miatt már így is rendesen össze volt ragadva. Szinte félholtan ültem vissza a fapadra. Mindeközben a haver is egy csomó izzadtságot lenyalt a testéről, majd felállt és miközben épp az arcára élveztem, Kata megragadta a farkát és elkezdte verni. Láttam, hogy itt a vég, és valóban, ahogy Kata még egyet rántott a farkán, eldurrant és egy jó nagy adagot a kezébe pakolt. Haver nyögve a földre rogyott. Kata pedig a szájához vette a gecis kezét és élvezettel nyalogatta majd a maradékot fogta és rákente a hajára miközben nevetett. Egy kicsit még pihegtünk a szaunában, majd lezuhanyoztunk közösen a wellness tusolójában, és amikor onnan kilépve rápillantottunk a faliórára – ami eddig eszünkbe sem jutott – és láttuk hogy már hajnalodik. Kata még épp visszaért, hogy átadja a műszakot a nappalos srácot, mi pedig még aludhattunk egyet kijelentkezésig. Amikor pedig tényleg kicsekkoltunk, megjegyeztük, hogy itt még mindenképpen meg kell szállnunk.