Niki lepippantott egy rockert

Léteznek előre elrendeltetett történések a világban. Például, hogy a tehénszar és a vajas kenyér mindig a lapjával, illetve megvajazott felével ér földet. Vagy beszélhetünk a macskáról, aki mindig a talpára esik, zuhanjon le az asztalról, vagy akár egy tíz emeletes panelház erkélyéről.

Ilyen elrendeltetett tény volt az is, hogy Sasó Nikoletta –, történjen bármi is – de lefekszik ezzel a pasival. Vannak, akik erre a közlésre felkapják a fejüket, és úgy vonják össze szemöldöküket, mint Pál apostol a Sziget Fesztivál meleg sátrában. Az ilyen megbotránkozók nézzenek mélyen magukba, és gondoljanak arra a hihetetlenül makacs és ragaszkodó érzésre, ami meleg gombócként megülve a gyomrot, arra készteti az embert, hogy minden észérvet félrelökve, megtegyen olyan dolgokat, amelyekről tudja, hogy nem helyénvalóak. Nincs ez másképpen a szexuális vággyal sem.

Sasó Nikoletta még soha nem találkozott személyesen a fiúval, bár a hetek óta tartó levelezés és chatelés alatt alaposan megismerte a gondolatait és vágyait. Nem tudta megmondani, hogy milyen szeme van, – de azt igen, hogy nyalás közben a fiú szereti a partnere csiklóját alaposan beszívva szopogatni. Nem tudta megmondani, pontosan mivel is foglalkozik, – de azt tudta, hogy oda van a nagy mellekért, és a keményen ágaskodó mellbimbók, valamint a melleivel játszadozó nő látványától jön igazán tűzbe.

Ez a 21. század, ez a társadalmi és emberi kapcsolatok torzulásának (vagy fejlődésének) ideje. Megváltoztak az emberek, megváltoztak a szükségek, megváltoztak a szerelmek.

Két dolog örök: Az ősi, kéjesen lüktető mozdulat, ahogyan Sasó Nikoletta szőkésbarna feje ritmusosan mozog Rocker Zoli ölében, és a forró, kényeztető száj, amely könnyes puhasággal fogja körül a fiú farkát.

– Ilyennek képzeltél? – tette fel a kérdést Sasó Nikoletta, amikor a pincérnő végre felvette a rendelést, és riszálva távozott a Galéria romantikus, vörös lámpaernyőkkel megvilágított emeletéről. Bort rendeltek, félédes, nehéz vörösbort.

A kérdés tükrözte azt az értékrend és erkölcsi változást, amelyet az Internet és a chat megjelenése hozott magával. Az ismerkedés már nem a Galériához hasonló, hangulatos sörözőkben, éttermekben zajlott, hanem otthon, a számítógép előtt.

Hetek óta beszélgettek és leveleztek, míg végül, néhány emailben részletezett maszturbáció után eljutottak oda, hogy a személyes találkozó után döntsék el, hogyan legyen tovább.

Ez is valami furcsa, perverzen kéjes élmény volt, minél jobban kitárulkoztak egymás előtt, annál nehezebb volt az Internet biztonságos világából kilépve, az életben is megismerni a másikat. Kéjes, mert Rocker Zoli pontosan tudta, hogy a vele szemben ülő, fehér toppot és virágos, térdig érő szoknyát viselő lány legalább három alkalommal elégítette ki magát leveleinek hatására.

Perverz, mert Sasó Nikoletta attól gerjedt be a legjobban, ahogy elképzelte az előtte ülő fiút, ahogy az a gép előtt ülve, finom mozdulatokkal, hosszasan elnyújtva az élményt, simogatja és masszírozza keményen álló szerszámát.

21. század, Törté–Net.hu fórum…

– Nem tudom milyennek képzeltelek–, válaszolta Rocker Zoli, és elgondolkodva nézett poharába, mintha onnan akarná kiolvasni azt a választ, amelytől mindenki irtózik az ilyen találkozókon.

– Nem tudod? Talán ez a legrosszabb, amit mondhattál – válaszolta Sasó Nikoletta durcásan.

– Ne haragudj, nehéz erről beszélni – igyekezett Rocker Zoli menteni a menthetőt. – Amikor beszéltünk vagy leveleztünk, nem éreztelek valóságos személynek. Úgy sokkal könnyebb volt – mosolyodott el zavartan.

– De az vagyok, valóságos, érző, létező személy – jelentette ki Sasó Nikoletta, és rossz hangulata egy csapásra tovatűnt. Megérezte, hogy a fiú még nála is nagyobb zavarban érzi magát, és ez olyan volt számára, mint egy afrodiziákum. Szerette zavarba hozni a pasikat, szerette, ha uralkodhat rajtuk, ha irányíthatja, ha gerjeszthette a reakcióikat.

Szeretett nő lenni.

Olyan nő, aki ha akarja, megkapja a kiszemelt zsákmányt. Éhes nagymacskaként nyalta végig finom, pink árnyalattal kirúzsozott ajkát, amelyek opálosan csillogni kezdtek a vörösen félhomályos helyiségben. Ahogy a fiút nézte, érezte hogy nyeregben van. Tudta, hogy hamarosan le fog feküdni vele, nem is az esemény volt bizonytalan, hanem a helyszín és az időpont. De azt is ő választja meg.

– Miért, tetszem neked? – kérdezte, és kihúzta magát. Melltartót nem viselt, mellei így szabadon megemelkedhettek, kidomborítva a top vékony anyagát.

– Nagyon szép vagy – dobta rá a sztereotip választ a fiú, hiszen a szépség egy megfoghatatlan fogalom, szemben az előtte ringó mellekkel, amelyek nemcsak megfoghatóak, hanem nyalogathatóak és szopogathatóak. – Azt írtad az egyik leveledben, hogy neked igazából nincs zsánered. Ezek szerint minden pasi tetszik? – évődött Rocker Zoli.

– Nem, dehogy is. Sok minden számít egy férfiban, de nem a külső a döntő, sőt, az igencsak harmadlagos dolog – felelte Sasó Nikoletta és körmével kocogtatni kezdte a poharát. – Az aura az, ami igazából számít.

– Hiszel a természetfölötti dolgokban?

– Nem így értem – kezdte a lány magyarázni. – Ha találkozom egy pasival aki jól néz ki, az nem garancia semmire. Sőt, gyakran már az ellenszenvessé teszi, hogy jól néz ki. Tudod, szerintem a férfiak nagyon gyakran esnek át a ló másik oldalára a külsőségekkel kapcsolatban.

– Ezt hogy érted?

– Nézd, ha egy fickó tudja magáról, hogy jó pasi, jól öltözik, és sikere van a nőknél, akkor arrogáns és beképzelt lesz.

Rocker Zoli felnevetett.

– Gondolod, hogy egy nőnél ez nem így van? Ha buknak rátok a pasik, egyből hiúk és elkényeztetettek lesztek.

Sasó Nikoletta is elmosolyodott. – Ez így van. Csak azt felejted el, hogy a nők számára saját külsejük évezredek óta az érvényesülés záloga, szemben a férfiakkal, akiknek a férfiasságuk egyáltalán nem függött attól, hogy hogyan néznek ki. A férfiasság mércéje a testi erő, az ügyesség, és az értelem hármasából volt meghatározható.

– Szerintem ebből hitvita lesz – szögezte le Rocker Zoli. – Váltsunk témát inkább. Nem akarunk rendelni valamit?

– Persze, csak kimegyek a mosdóba – felelte a lány, és felállt az asztaltól. Ahogy a mosdók felé haladt, magán érezte a fiú pillantását. A meleg bizsergő érzés a tarkójától kezdve végigrebbent a testén, ahogy Rocker Zoli szeme végigcsúszott a hátán, a szoknya alatt ringó fenekén, izmos vádliján.

A vécébe érve bezárkózott az egyik fülkébe.

Hogy mi izgatja őt fel egy pasiban? A válasza nem volt teljesen őszinte. Nem hazudott, mert valóban fontos volt a férfit körüllengő atmoszféra, de ő egy kicsit más volt, mint a nagy átlag. – Nagyvárosi ragadozó vagy – jelentette ki róla egyik barátnője, akivel megosztották hódításaikat és magánéletük titkait. Őt igazából nem az aura izgatta. Maga a férfi kellett. Az, hogy megszerezze. Birtokolni akarta őket, érezni a természettől kapott hatalmát a másik nem fölött. – Lecsapsz rájuk, és felfalod őket. A csontvázakat pedig leszopogatva ott hagyod a városi szavannán – magyarázta Kata. – Mégsem vagy hiéna, nem nyomorítod meg őket. Nem ígérsz semmit, csak elveszed, ami neked kell. A maradékról, pedig a dögevő nőtársadalom gondoskodik – aposztrofálta a gyengébbik nemet és a házasság intézményét Kata, aki egyedül nevelte két gyermekét.

Sasó Nikoletta tudta hogy igaza van. Soha nem ígért olyat, amit nem teljesített és nem is áltatta a pasikat. Képes volt az első randin feldobni a labdát:

– Nézd, én nem akarok komoly kapcsolatot. Döntsd el, hogy akarsz–e így tőlem valamit.

És persze hogy akartak. A férfiak világában nincs ennél izgatóbb dolog. Egy nő, aki a saját törvényei szerint él, saját maga szabta határok között. Egy ilyen nőt megszerezni, betörni és birtokolni – ez az igazi férfias játék.

De Sasó Nikoletta kemény partner volt, és a férfiak lecsupaszított csontvázait maga mögött hagyó Nagyvárosi ragadozó még nem talált méltó ellenfélre.

Az újabb zsákmány odakint ült, és arra várt, hogy Sasó Nikoletta beleharapjon. Tiszta játszma volt, a fiú tudta, hogy Sasó Nikoletta csak két hétig van itthon, és hamarosan újra visszautazik az Államokba. Már hat éve dolgozott külföldön, így Rocker Zoli nem is számíthatott arra, hogy ebből a találkozásból komoly kapcsolat alakul ki. Elfogadta a játékszabályokat, és ezzel minden erkölcsi felelősségtől felmentést adott a lánynak.

Azonban Sasó Nikoletta nem volt érzéketlen. A megszerzés utáni vágy ugyanúgy söpört végig rajta, mint bármelyik más nőn. A fiú zavara felizgatta, és tulajdonképpen Rocker Zoli tényleg nem rossz pasi. Szép keze volt, finom, hosszú ujjakkal. Sasó Nikoletta becsukta egy pillanatra a szemét, és elképzelte a fiú simogató érintését a nyakán, a mellén, a hasán… Bízott ösztönében, és úgy ítélte meg, hogy Rocker Zoli jó szerető. Ahogy a fantázia eluralkodott rajta, egyre jobban elöntötte a forróság. Mellbimbói megteltek vérrel és ágaskodni kezdtek. Felhúzta a toppot, is két ujja közé szorítva morzsolgatni, masszírozni kezdte az egyiket. A kéjes hullám a melléből kiindulva kígyóként tekergett végig az egész testén. A másik kezével finoman végigsimított a hasán és az oldalán, élvezve a gyöngéd, bizsergő érzést.

– Na, elég! – kapott észbe, amikor puncija lüktetni kezdett. – Nem kell elkapkodni! – gondolta, de keze még nem akart engedelmeskedni az akaratának. Rájött, hogy a ragadozó ösztöne vette át az irányítást. Ha nem zavarja saját izgalma, jobban tud koncentrálni a fiúéra. Sóhajtott egyet, ahogy ujja a szoknya és a vékony tanga alá csúszott. – Huhhh! – dorombolt fel halkan, amint megérintette a punciját. Nedves volt. Csúszós, forróan síkos. Sasó Nikoletta döntött, és egy pillanat alatt kilépett a virágos szoknyából. Nem volt senki más a mosdóban, így bátran tolta le a falatnyi tangát, és ült le szétterpesztett lábakkal a vécétetőre. Lassan kezdte, felhúzott topja alatt bimbói már lüktetve álltak, és zsibongva fogadták a lány kényeztető simogatásait. Cirógatni kezdte a mellét, alig–alig érintve simított végig az oldalán, és a libabőrössé vált feszes hasfalon.

A térdétől kezdve visszafelé simogatta a lábát, eljutva az izmos combig és a combok találkozásánál lucskosan várakozó puncijáig. Néha órákig tudta így csinálni, de erre most nem volt ideje. Ujjbegye a domborodó csiklóra tapadt, és lágyan dörzsölni kezdte. Felnyögött, de tudta hogy nem eresztheti ki a hangját. Elengedte a mellét, és a másik keze is a puncijához csúszott. Lassan becsúsztatta az ujját, csípőjét kicsit megemelte hogy melyebben tudjon behatolni. Ujjazni kezdte magát, hol erősebben, hol gyengébben tolta be kezét a nedves barlangba. Eljátszadozott a bejárat kemény izmaival, hol csak az ujjbegyével hatolt be, hol pedig az egészet betolta. Amikor egyszerre kezdte a bejáratot és a csiklóját dörzsölni, nem bírta visszafogni a nyögést. A csiklóját masszírozó keze apró kalapácsként paskolta a duzzadt húst, közben már két ujjal nyúlt fel magának. Nekiszorította kezét a puncijának és a csípőjét ringatva lassított a tempón. – Nincs idő! – jutott megint eszébe, ezért kihúzta puncijából a kezét, és a nagyajkait kezdte simogatni.

Közben egy pillanatra sem hagyta abba csiklójának masszírozását, és a kétféle kéjhullám összekapcsolódva egyre nagyobb sebességgel röpítette az orgazmusig. – AUHHHH! – szűkölt fel Sasó Nikoletta, ahogy a robbanás megrázta az egész testét. – AHHHHH – sóhajtozott, és csiklóját két ujja közé szorítva nagyon óvatosan morzsolgatni kezdte. Orgazmusa egyre intenzívebb, egyre erősebb lett, és a lány teste rángatózott ültében. A hullám újra felkapta és elsodorta, végül lassan, nagyon lassan, csobogva lecsendesedett.

Percekig ült, remegő combjai miatt nem tudott felkelni. Ilyen rövid idő alatt szokatlanul nagyot élvezett, ebben közrejátszott a helyszín kikövetelte visszafogottság is. Lassan összeszedte magát, a bugyit a táskájába csúsztatva, még mindig remegő combokkal kiment és megmosta az arcát a csapnál. Zöldes szeme veszélyesen villant elő pirossá vált arcából. Megigazította a haját, és orgazmusa közben beharapott ajkait is újrarúzsozta.

– Megártott a bor? – kérdezte Rocker Zoli, ahogy a lány visszaért az asztalhoz. Már nem szemben, hanem a fiú mellé ült le. A ragadozó készen állt.

– Nem, csak rendbe hoztam magam – válaszolt a lány, és tudta, hogy Rocker Zoli – mint a férfiak általában, úgysem tud mit kezdeni ezzel a válasszal. Évszázadok óta nem tudják megfejteni, hogy mit kell rendbe hozni a szemükben tökéletesnek látott frizurán vagy sminken. Honnan is tudhatnák, hogy a melltartó is meggyűrődhet, a pántja elfordulva vághatja a bőrt, vagy az apró tangák is becsúszhatnak rossz helyre – ezek olyan titkok előttük, amelyeket a nők minden nap megélnek.

– Rendelünk? – kérdezte Rocker Zoli, és nem tudott rájönni, hogy mi annyira furcsa a lányon. A szőkésbarna haj keretezte ovális arcból ugyanaz a zöldes, csábos nézés sugárzott rá, mint korábban. – A ravasz, erotikus parfüm! – kapcsolt a fiú, ahogy Sasó Nikoletta illata belekúszott az orrába. Még volt valami más is, amit tudatosan nem fogott föl. A felhevült női test, a forró verejtékben ázó punci illata. A parfüm és a női izgalom illata összekeveredett, és tíz másodperc alatt padlóra küldte Rocker Zolit. Gyorsabb volt, mint Mohamed Ali fénykorában, négy mázsa doppingszer után. A ragadozó orra azonban jóval finomabb volt. Megcsapta a fiú kezdődő gerjedelmének illata. Megérintette Rocker Zoli alkarját:

– Te mit ennél? – kérdezte, és a zöldes szemek meglátták a statikus elektromosság kékes szikráit, amelyek ujjából a fiú karjába csaptak át.

Rocker Zoli csak annyit érzett hogy felállt a farka. Keményen és követelőzően lüktetett a farmerba zárva. Ahogy Sasó Nikoletta combja az övéhez ért, majdnem szétrobbant a türelmetlenségtől.

A ragadozó ösztönei hamarabb fogták a jeleket, mintsem Rocker Zoli észrevette volna magán a változásokat. Sasó Nikoletta hatalma teljében érezte magát, és ettől még jobban begerjedt. Nem számított az előbbi orgazmus, azt akarta, hogy a mellette ülő férfi ismerje el az uralmát, Cserébe, nos, cserébe kap valamit, amit soha nem felejt majd el!

– Kicsit piros az arcod, rosszul vagy? – látta meg most már az egyértelmű jelet a fiú is, bár ő nem jelnek vette. Aggódott.

– Minden rendben van?

Sasó Nikoletta döntött. Nem volt türelme lépésről lépésre becsalogatni a zsákmányt, és talán nem is volt rá szükség. Egyik kezével óvatosan felhúzta a szoknyát ameddig csak észrevétlenül tudta, másik kezével megfogta a fiú kezét, és lucskos ágyékához szorította. Odahajolt, és nagyon halkan a fülébe súgta:

– Kívánlak.

Csak ennyit mondott, lehet, hogy Rocker Zoli nem is hallotta meg. De keze ott volt Sasó Nikoletta forró és síkos punciján, és ezt már egy férfi sem érthette félre. Sasó Nikoletta nyelve megcsiklandozta a fülét, ahogy újra belesuttogott: – Akarlak, most!

Rocker Zoli keze szinte önálló életet élve kezdte simogatni. A lány alig hallhatóan feldorombolt, amitől Rocker Zoli szinte megvadult. Nem számított neki hogy hol vannak, kezével feltérképezte a combok találkozásánál lüktető selymességet. Sasó Nikoletta tovább suttogott, és közben még jobban szétnyitotta a combjait. – Nyúlj belém, ujjazz meg! Már az ő keze is remegett, ahogy a fiú sliccét gombolta. Pár reszkető mozdulat után a kezében tartotta a luktető és kemény szerszámot. Rocker Zoli is felnyögött, Sasó Nikoletta tapasztalt keze a kellő erősséggel kezdte simogatni.

– Nem lehet… itt nem – sóhajtotta a fiú és megpróbált elmenekülni a Nagyvárosi ragadozó elől. Elvette a kezét a lány puncijától.

Sasó Nikoletta minden idegszála azért üvöltött, hogy a fiú folytassa az előbbi tapogatózást, de nem szólt egy szót sem. Nem engedte ki a kezéből Rocker Zoli farkát, amely már síkossá vált az elő nedvektől. Sasó Nikoletta nem kérte meg hogy folytassa. Tudta, hogy ez nem csak petting, ez egyben az akaratok erőpróbája is. Rocker Zoli vállának dőlt, és az asztal alatt egyre lágyabb és lassabb mozdulatokkal verte a fiú farkát. Végül már alig mozdult a keze, épp csak a körme hegye karcolt végig a remegő szerszámon, hogy visszafelé újbeggyel végigsimítsa a makk feszes bőrét. Lecsúszott egészen a tövéig, két ujjából gyűrűt formálva fogta át a kemény farkat.

Össze összeszorítva alig mozdította a kezét, de ez is elég volt arra, hogy Rocker Zoli akarata megtörjön. Sasó Nikoletta lehajtotta a fejét, mintha az előtte lévő étlapot tanulmányozná, és elmosolyodott, amikor a fiú keze visszatalált a combjai közé. Most ő nyögött fel, ahogy Rocker Zoli megtalálta a csiklóját és simogatni kezdte.

Markába fogta a farkát és elkezdte lassan, nagyon lassan húzogatni a selymes bőrt. Rocker Zoli keze megdermedt, amikor lépteket hallottak a lépcső felől. A pincérnő jött, hogy felvegye a rendelést. Sasó Nikoletta nyugodt maradt, egy pillanatra sem hagyta abba Rocker Zoli kényeztetését. Szabadon maradt kezével a hajába túrt, majd megfogta a borospoharat. Miközben rendelt, két ujja köze szorította Rocker Zoli duzzadtan feszülő makkját, és a síkos elő váladékot elkenve rajta, dörzsölni kezdte. Rocker Zoli az intenzív kéjtől majdnem felhörrent, és teste egy pillanatra megrázkódott.

Ő nem rendelt semmit, minden erejét lekötötte, hogy ne kiáltson fel, ahogy a lány keze ritmusosan mozgott a farkán. Amikor a pincérnő lement, Sasó Nikoletta megfogta a kezét és visszahúzta a puncijához. – Nem is vagy éhes? – kérdezte.

Rocker Zoli alig tudott válaszolni:

– Nem… most nem. Mielőtt azonban simogatni kezdte volna a lányt, az meggondolta magát.

– Én viszont nagyon! – mondta, és eltolta a kezét. Kicsit lecsúszott, és oldalra hajolva a fiú ölébe hajtotta a fejét.

– Mit csinálsz? Nem, ezt… nem szabad – tiltakozott Rocker Zoli, de addigra már a lány szájában volt.

– Bárki feljöhet!

Sasó Nikoletta egy pillanatra kiengedte a szájából és vágytól remegő hangon utasította:

– Akkor igyekezz!

Egyik kezével megragadta a farkát, és a bőrt lehúzva szopni kezdte a makkot. Csak a makkot engedte be a szájába, puha ajkait kemény acélbilincsként szorította össze. Szabadon maradt kezével combjai köze nyúlt és két ujjal ujjazni kezdte magát. – HMMMM – sóhajtott föl, ahogy ujjai becsúsztak a puncijába. Feje ütemesen mozgott föl le, ahogy szopta és szívogatta Rocker Zoli farkát. Most csak nyalogatta a fényesen domborodó makkot, és körmével gyengéden karmolászta a kemény rúd tövét. Rocker Zoli felnyögött, már nem bírta visszatartani. A lány szája, és mozdulatai, ahogy magát is kényeztette, teljesen megőrjítették.

Megint felnyögött, ahogy Sasó Nikoletta változtatva a tempón mellyen beszívta a farkát. Érezte, ahogy a lány másik keze egyre gyorsabb mozdulatokkal hatol be a puncijába, és hallotta Sasó Nikoletta sorozatos, tompa nyögéseit, ahogy a lány is egyre közelebb jut az orgazmusig. Sasó Nikoletta végignyalta a farka tövétől egészen a makk csúcsáig, és ahogy saját orgazmusa közeledett, egyre gyorsabban verte Rocker Zoli farkát.

Amikor a lány finoman beleharapott, Rocker Zoli felszisszent. Nem volt fájdalmas, inkább csak túl élvezetes. A harapások egyre gyorsabban következtek, majd hirtelen tompa mely kéjérzés töltötte el, ahogy Sasó Nikoletta ismét tövig beszívta ajkai közé. Nem volt már visszaút, egyik kezével belekapaszkodott az asztal szélébe, a másikba beleharapott, hogy ne kiáltson föl. Hullámokban tört ki, szűnni nem akaró sugarakban lőtte Sasó Nikoletta követelőző szájába a spermát. Hátradobta magát a székben, úgy tűnt mintha a teste a lány minden mozdulatára újabb orgazmussal válaszolt volna. Remegett a kéjtől, és az élvezet függönyén keresztül is érezte, ahogy a lány is eljut a csúcsra. Sasó Nikoletta beszívta a farkát, és orrát az ágyékának szorítva, nyöszörögve élvezett. Nyelve azonban nem állt meg közben, simogatta és nyugtatgatta még mindig lüktető szerszámát.

A nyöszörgés hangos nyögésekbe ment át, ahogy Sasó Nikoletta eljutott a csúcsra, és Rocker Zoli kicsúszott a szájából. Rémülten, hogy meghallják őket, a fiú Sasó Nikoletta szájára szorította a kezét. A lány beleharapott, ami furcsa módon megint nem fájdalmat, hanem valami különös örömöt okozott Rocker Zolinek. A fiú a másik kezét Sasó Nikoletta hátára csúsztatta és simogatta, amíg a görcsök újra meg újra végigsöpörtek a lány testén. Amikor vége lett a szűnni nem akaró orgazmusnak, a ragadozó ott feküdt zsákmánya ölében. Száját még mindig kitöltötte a fiú spermájának íze, amely édesebb volt a vérnél is. Minden porcikája reszketett az érzéki és extrém élménytől, és amíg a köd fel nem tisztult az agyáról, nem tudta eldönteni, hogy hogyan folytassa tovább. Aztán már tudta mit kell tennie…

Mert a játéknak nincs vége, amíg férfi és nő él a földön. Hogy ki a zsákmány és ki a vadász, az csak nézőpont kérdése.

Elég, ha Te tudod.

Számít a farokméret

Húsz éves múltam és főiskolára jártam. Havonta jártam fel Pestre, konzultációra. Nem nagyon szerettem, mert általában hétvégén voltak, s az egész heti munka után elég fárasztó volt. Az egyik alkalommal nem kaptam szállást a főiskolai koleszban.


Felhívtam hát egy barátomat aki Pesten lakott. Ő beleegyezett, hogy nála aludjak, de megjegyezte, hogy a garzonjában csak egy nagy ágy van. Ez nem jelentett nekem problémát, mivel gyerekkorunk óta ismertük egymást, a szüleink is összejártak, így többször megesett, hogy együtt kellett aludnunk. Ekkor persze még nem sejtettem, hogy milyen kalandban lesz részem.

A megbeszélt pénteki napon nagyon meleg volt. Késő délután érkeztem meg hozzá. Álmos, kissé furcsán csillogó szemekkel nyitott ajtót. Akadozva mesélte el, hogy aznap névnapi buli volt a vállalatnál, ahol többet ittak a kelleténél, és kissé be van csípve, ezért aludt egyet. Valami furcsa foltot láttam a lepedőn, de o gyorsan lerántotta, hogy úgyis tisztát fog húzni a tiszteletemre. Ettünk valamit, és közben beszélgettünk. Előkerült valami tömény ital is, no meg jó pár sör is, amit a nagy melegre való tekintettel már előre behűtött. Már este felé járt, amikor az ital a nagy meleg hatására éreztem, hogy rám férne egy zuhanyozás. A tusolás nagyon jól esett, igazán felfrissültem tőle, mert már kezdtem érezni, hogy bizsereg a fejem az italtól.

Belebújtam a fürdőköpenyébe és kimentem. Addigra elkészült az ágyazással. Mialatt o is letusolt, gondoltam felveszem a pizsamám, de meglepetésemre kiderült, hogy otthon felejtettem. Nem volt más választásom, felvettem egy rövid csipkés selyemkombinét és bugyit. Az italokat az ágy mellé készítettem és biztos, ami biztos, betakaróztam, mert az öltözékem meglehetősen szellős volt, és a csipkéi szinte teljesen átlátszóak voltak. A villanyt lekapcsoltam és csak két kisebb lámpát hagytam égve. Amikor kijött, csak egy alsónadrág volt rajta. Kissé meglepődött a félhomályon de mintha mi sem történt volna, letelepedett mellém az ágyra és megkért, hogy töltsek. Ehhez persze fel kellett ülnöm, amitől a takaróként használt lepedő rögtön lehullott rólam.

Amikor visszafordultam, észrevettem, ahogy rámered, a kombiné alól kivilágító melleimre. Mivel minkét kezem tele volt, nem tudtam újra betakarózni, s amikor végre a kezébe nyomtam a poharát, valami megmagyarázhatatlan okból már nem is tettem meg. Talán egy kicsit hízelgett nekem hogy így megbabonázta őt a látványom vagy talán az hatott rám így, hogy a szemem sarkából észrevettem, amint az alsónadrágjában lévő dudor mintha megmozdult volna, nem tudom. Iszogattunk és viszonylag semleges dolgokról beszélgettünk, de újra meg újra azon kaptam, hogy a cicimet bámulja. Kicsit zavarban voltam, s ezért talán kissé többször nyúltam a pohárhoz, mint kellett volna. Az ital a fejembe szállt, róla nem is beszélve, hiszen aznap o már korábban elkezdte.

Az egész akkor kezdődött, amikor rá akartam gyújtani és a feje fölött átnyúlva elvettem a hamutartót a polcról. A hirtelen mozdulattól ugyanis az amúgy sem túl sokat takaró kombiném félrecsúszott, s az egyik mellem szinte kiugrott belőle. Amikor meg visszahuppantam az ágyra, a fedetlen mellemmel véletlenül? ki tudja, végigsimítottam az arcát. Ráadásul a maradék lepedő is lehullott rólam, és mivel elég dús és sötét szőrzetem van, a fehér csipkés bugyi egy pillanatig sem hagyott kétséget afelől, hogy mit is takargat.

A hatás leírhatatlan volt. Az alsónadrágban lévő dudor hirtelen erősen duzzadni kezdett s néha rángott is egyet-egyet. Most már nem csak őneki volt miért meresztenie a szemét. Nincsenek ugyan túl nagy melleim, de viszonylag szép kerekek és a mellbimbóim egy árnyalattal sötétebbek az átlagnál. Amikor izgalomba jönnek, akkor majdnem egy centisre nőve merednek előre. Amint a növekedő dudorra pillantottam éreztem, hogy végigfut rajtam a bizsergés, libabőrös leszek és a mellbimbóim elkezdenek duzzadni, ezért kissé zavarodottan próbáltam megigazítani az öltözékemet. Ekkor azonban o rekedt hangon megszólalt, és szinte könyörgött nekem, hogy ne fosszam meg ettől a gyönyörű látványtól.

Nem tudom mi ütött belém, de egyetlen mozdulattal levettem a kombinémat, pedig o ezt nem is kérte. Mielőtt bármit is mondhatott volna töltöttem és mindketten egy hajtásra kiittuk az italunkat. Egy pillanatnyi csend után elvette tőlem az üres poharat, s a sajátjával együtt letette. Ezután hozzám hajolt és egy határozott, de mégis gyengéd mozdulattal a hátamra fektetett. Fölém hajolt és megcsókolta először az egyik majd a másik mellemet is és felváltva csókolta, az ajkaival simogatta, s puha bajuszával csiklandozta, becézgette őket.

Egy pillanatra belém nyilallt a gondolat, hogy Jesszusom mit csinálok én itt és, hogy nekem tulajdonképpen most tiltakoznom kellene, de ekkor felfedezőútra indult. Kezével és ajkaival bejárta szinte az egész felsőtestemet. A köldökömtől a tarkómig végigcsókolt és simogatott mindenütt. A kalandozása nyomán feltörő bizsergető gyönyör pedig elsöpörte minden ellenkezésemet. Éreztem, hogy az ágyékomban elindulnak a gyönyör nedvei, csiklóm, szeméremajkaim megduzzadnak s az egész puncim szinte izzik az egyelőre beteljesületlen vágytól.

Amikor lehunyt szemeimet és az arcomat csókolgatta, nem bírtam tovább. Átöleltem a nyakát és vadul csókolódzni kezdtünk. O közben a melleimet simogatta, a bimbóim már teljes hosszukban meredeztek, az egész testem libabőrös volt és úgy éreztem, azonnal sikítani kezdek, ha nem fogja meg a puncimat. O azonban továbbra is a melleim bűvöletében volt, ezért megfogtam az egyik kezét és odavezettem, enyhén megszorítva, hogy még csak véletlenül se jusson eszébe más felé menni. Amikor elengedtem, ujjaimmal a haját túrtam simogattam, miközben továbbra is csókolództunk. O pedig a hasamat az ágyékomat és a combjaim belső felét simogatta, majd lassan becsúsztatta a kezét a bugyimba.

Gyengéden borzolgatni kezdte a szőrzetemet, majd a lábam közé érve az akkorra már teljesen lucskos csiklómat és a szeméremajkaimat dörzsölgette. Alig érezhetően gyorsított a ritmuson, szinte az őrjöngésig fokozva a vágyamat. Egyre gyorsuló ütemben simogató kezének egyik ujja akadálytalanul csusszant be kitágult puncimba. Őrjítő érzés volt, de én arra kértem, hogy még egy ujját dugja be, amit o meg is tett. Kissé lassított a tempón és elkezdte ki-be huzigálni az ujjait, miközben tenyerével a csiklómat dörzsölte. Azt hiszem két-három húzás után elélveztem. Szerintem először az agyamban éreztem egy robbanást, amely a tarkómon át, a gerincemen keresztül futott az ágyékomig, hogy ott azután mindent elsöprő lávaként törjön elő belőlem a gyönyör újabb áradata. Legalábbis én úgy éreztem.

Utána egy ideig még lüktetett, rángatódzott a puncim. O abbahagyta a kezének mozgatását, de nem vette ki az ujjait, és közben a nyakamat, arcomat puszilgatta, ami nagyon jól esett. Mikor kissé megnyugodtam, kivette a kezét a bugyimból és fölém térdelve lassan elkezdte lehúzni rólam. Az alsónadrágja elején lévő dudor igen csak kitüremkedett, így hát arra gondoltam most o is elkéri a részét, de én ekkor úgy éreztem magam mint akinek éppen a csontjait filézték ki és féltem, nem leszek képes semmire már ma este. Ezzel viszont esetleg megbántanám őt, aki ekkora gyönyört szerzett nekem, ami már rám fért, mert úgy másfél hónapja összevesztem a barátommal és már igencsak hiányzott egy jó szeretkezés. O azonban szerencsémre észrevehette, hogy nem vagyok még készen és miután lehúzta a bugyimat csak egy halvány csókot lehelt a puncim szőrére majd a poharakat elővéve hideg innivalót hozott nekünk. Én szédülve feküdtem az ágyon, míg o egy kicsit imbolyogva jött be a szobába.

Én inkább az előző események hatása alatt álltam, o pedig inkább az italé alatt. Miután felfrissítettük magunkat, összebújtunk és o egy ideig nem is csinált semmit, csak mindenfélét beszélt hozzám. Azt hiszem olyasmiket, hogy milyen csodálatos vagyok, meg, hogy mennyire jó, hogy itt vagyok, meg ilyenek. Azután szinte észre sem vettem, hogy mikor, elkezdett újra finoman simogatni csókolgatni. Én csak azt éreztem, hogy újra jön a bizsergés és a lúdbőrzés. Amint a szájával lassan közelített a puncimhoz, én önkéntelenül tártam szét a lábaimat. O befeküdt közéjük és finoman nyalni csókolni kezdte a pinaszőr tetejétől végig egészen a fenekemig. Többször is megcsinálta, majd a szeméremajkaimat csókolta, szívta, végül is kikötött a csiklómnál. Azt vette ekkor kezelésbe, egyre gyorsuló tempóban, miközben kezével az ismét ágaskodó mellbimbóimat pödörgette, a testemet simogatta. később egyik kezével benyúlt a puncimba, s azzal és a nyelvével olyan őrült táncba kezdett, és olyan sokáig csinálta, hogy azt hiszem közben két újabb orgazmusom is volt. Ezek ugyan nem voltak olyan elementárisak mint az első, de én nagyon jól éreztem magam.

Amikor végre abbahagyta, én már éppen a negyedik orgazmus felé indultam, de nem bántam, mert szerettem volna végre igazából is magamban tudni őt. A sok nyelvezéstől kissé lihegve feküdt mellém, majd megcsókolt. Érdekes volt a saját nedveim ízét érezni a számban, azelőtt erre még nem volt alkalmam, mert a korábbi barátaim nyalakodás után nem akartak csókolózni, akkor se ha én csináltam nekik, meg fordítva sem. Szóval úgy éreztem itt az ideje, hogy közelebbről is megismerkedjek azzal a bizonyos dudorral, amiről már korábban volt szó. Amint a kezemmel igyekeztem feltérképezni, akkor vettem csak észre, hogy ő még mindig alsónadrágban van. Ekkor kibontakoztam az öleléséből és most én fektettem őt hanyatt. jóleső érzéssel állapítottam meg, hogy a dudor az most éppen valamivel kisebb mint egy fél órája, de azért még így is biztató.

Viszont az alsónadrágon egy jó nagy nedves folt volt. Szegénykém mit állhatott ki, miközben én olyan jól éreztem magam. Elkezdtem hát lehúzni róla, pont ahogy azt o is tette az enyémmel, és ekkor ért az első meglepetés. Az ígéretesen nagy dudor az alsónadrág nélkül már nem is volt olyan nagy. Én a szüzességem elvesztése óta, 16 éves voltam akkor, már több fiúval is jártam, akiknek a mérete általában a 16-20 cm között volt, ami igen kellemes, azonban az átmérője csupán egy srácnak volt 5 cm, a többieké meg 3 és 4 cm közötti volt, ami ugye átlagosnak mondható. Kedvenc szórakozásaim közé tartozott ekkoriban a fütyiméregetés, gyakran már ránézésre is meg tudtam saccolni a méreteket. Egyszer egy bulin versenyt is nyertem vele. A srácok vagy nyolcan voltak, egymás mellé álltak és nekünk lányoknak meg kellett állapítani, hogy kié a legnagyobb. A fődíj egy egész éjszakás hancúr volt a nyertes sráccal, de erről majd máskor.

Szóval az én kis barátom mérete nem volt valami eget verő, sőt mondhatom, hogy minden eddigit alulmúlt, már ami a hosszát illeti. később természetesen megmértem, és akárhogy nyújtogattam, nem volt több 13 és fél centinél. Bevallom kissé elkenődve vettem kézbe, hogy lesz ami lesz, valahogy neki is meg kell kapnia ami őt illeti, még ha nekem ma már nem is terem itt babér. Persze azután el is szégyelltem magam, hiszen mit akarok én itt egy óra alatt 3 orgazmussal, néha jó ha egy összejön egy egész éjszaka. Szóval eldöntöttem, hogy kezelésbe veszem a fiút, aki akkor éppen félkemény állapotban volt és a mérete szerintem a 10 centit sem érte el, hogy az átmérőjéről ne is beszéljünk.
Keresztbe feküdtem hát a hasán, és a hátamat mutattam neki, hogy ne vegye észre a csalódottságomat.

A kezembe vettem és lassan elkezdtem masszírozni a bort a makkján. Kezdett ébredezni. Ekkor finoman puszilgatni kezdtem az oldalát, le egészen a tövéig, majd egy kicsit hátra hajlítottam, és a heréit vettem kezelésbe. Bevettem a számba ezután hátrahúztam a bort a makkján és körbenyalogattam, majd az egész szerszámot bevettem a számba, tövig. Nem volt nehéz.
Gondoltam szívok egy párat rajta, ezt mindig nagyon szeretik a srácok. Halk nyögést hallottam a hátam mögül, majd bekövetkezett a második meglepetés. A szám ugyanis hirtelen teli lett a szerszámjával, egy pillanatra azt hittem megfulladok. Amikor kivettem, megdöbbenve láttam, hogy hosszabb ugyan nem lett, de egy több mint 5 centis átmérőjű mozsárágyút tartok a kezemben. később megmértem 5,3 cm volt. Úristen, ilyen vastagot eddig még csak pornóújságokban láttam, ott is csak ritkán. Igaz azok főleg néger hapsik voltak és a hosszuk is megvolt, de az lehet, hogy csal fotótrükk. Kezdtem némileg rózsásabban tekinteni az éjszaka hátralévő részére.

Újból kezelésbe vettem hát, de a mélységgel már jobban vigyáztam, inkább a makkját szopogattam és a fitymáját húzogattam. Hamar elérte a megfelelő keménységet, s mondhatom ezután olyan volt mint a beton. Ekkor visszafordultam és láttam, hogy az arcán jóleső elégedettséggel fekszik ott. Bár ekkorra már megint jó nedves voltam, arra gondoltam jobban járok, ha az első behatolást én irányítom. Még egyszer a számba vettem és jól benedvesítettem a nyálammal. Azután fölé guggoltam, a kezemmel a puncimhoz illesztettem és nagyon lassan kezdtem ráereszkedni. Akármennyire is nedves voltam, csak nagyon lassan mertem befogadni. Így is beletelt egy-két percbe amíg megszoktam ezt a lüktető, tűzforró vasdorongot.

Bár nem ért végig, a puncim ennél jóval hosszabb szerszámot is képes teljesen befogadni, széltében teljesen kitöltötte a barlangomat és bár feszített egy kicsit, lassan ráéreztem az ízére, ahogy folyamatosan izgatta a G pontomat, amit a hosszabb, de vékonyabb farú srácok néha nem is érintettek soha. Így hát lassan megindultam rajta föl-le, föl-le, később egyre gyorsítottam az ütemet. Egyszer csak felkönyökölt, magához húzott és a cicimet a szájába véve elkezdte szopni, felváltva mind a kettőt. A mellbimbóim, ha lehet, még feszesebbé és hegyessé váltak, azután újra jött a kéj hamarabb, mint eddig bármikor.

Ma már negyedszer. Nem bírtam tovább lovagolni rajta, majdnem elájultam. Ekkor átfordított és most o feküdt rám. Éreztem a teste súlyát, kissé nagy darab volt a fiú, 86 az én 49 kilómhoz képest, de határozottan növelte bennem a kéjt, ahogy az ágyhoz szegezett és szakadatlanul döfködött a mozsarával. később felhúztam a lábaimat egészen a nyakamig, ekkor o négykézlábra állt és folytatta az ütközetet. először lassan, majd fokozatosan gyorsított és később felvett egy utazótempót. Percenként 130-at döfött rajtam (ezt o számolta ki) 8 percig bírta, ezalatt hatszor élveztem el, szinte percenként. O még mindig nem. Ezután engem állított négykézlábra, és hátulról jött belém. Nem sokáig bírtam így tartani magam. A fejem a párnára hanyatlott, o viszont szorosan tartotta az ágyékomat. Folyt belőlem a kéjnedv rendesen. A végére teljesen elernyedtem. Nagyon sokáig voltunk ebben a pozícióban, bevallom az orgazmusaimat már nem tudtam számolni, de volt úgy, hogy az egyik még el sem múlt, már jött is a másik. Ezután kihúzta belőlem a farkát és a popsilukamhoz dörgölte.

Megrémültem, hogy mit akar ott, még össze is rándultam egy pillanatra, de szerencsére visszatette a puncimba és folytatta az aktust. Újból elernyedtem és kisvártatva azt éreztem, hogy az eddig a melleimet markolászó kezei útnak indulnak. Végigsimítottak a testemen, a popsim domborulatán többször is, majd a fenekem környékét kezdte simogatni. Kissé csikis volt, de nem esett rosszul. Azután éreztem, hogy egy nedves ujj a popsilukamat masszírozza, és bármennyire is furcsának találtam, könnyedén belecsusszant. Elkezdte huzigálni csak lassan óvatosan, de a sok orgazmusnak köszönhető ellazulás miatt egyáltalán nem volt kellemetlen. később megéreztem, hogy két ujjal csinálja és gyengéden feszegeti széjjel.

Hosszasan csinálta és amikor már kezdett egészen kellemes lenni, kihúzta irdatlan vastagságú farkát a puncimból, és a popsimhoz helyezte. először a makkjával simogatta, miközben már négy ujjal tágította. Még szerencse, hogy a tusolás előtt voltam vécén, mert lehet, hogy baj lett volna. Amikor elérkezettnek látta az időt megkezdte betolni a makkját. Egy ideig ment is szépen, de azután éreztem, hogy fájni kezd. Ekkor megállt és majd egy percig így tartotta, hogy megszokhassam. Lassan tovább tolta, amíg elért egy pontig, ahol nagyon fájt. Ekkor azonban nem állt meg, hanem egy határozott mozdulattal beljebb ment. A záróizmaim összerándultak, de a várt hatás helyett pont az ellenkezője történt. Ugyanis nem kilökte, hanem szinte beljebb szippantotta, de úgy hogy szinte már nem is volt visszaút. Sikítani szerettem volna, de nem mertem a szomszédok miatt, ezért a párnát harapdáltam. Ekkorra már tövig bennem volt. Most milyen szerencse gondoltam, hogy nem hosszabb. Megvárta, míg elmúlik a sokk, azután nagyon finoman mozogni kezdett. A fájdalom ekkorra elmúlt, de a szűk popsilukamban igen csak feszült a mozsara. Hát érdekes élmény volt, de nem hiszem, hogy még egyszer vállalkoznék rá. Miközben o óvatosan mozgott, én gondoltam egyet és végigsimítottam a puncimon és bedugtam magamnak az egyik ujjamat. Az ellenkező oldali nyomás miatt eléggé szűkké vált ez a járat is és meglepve tapasztaltam, hogy ott masszírozza a kezemet a vékony fal mögött az o mozsara. Szóval megint elmentem, ma már kitudja hányadszor.

Amikor ez megtörtént, előrebuktam, és így a mozsara is kicsusszant a popsimból. Hatalmas megkönnyebbülést éreztem, de mindent elnyomott az átélt orgazmusok gyönyöre. O egy kicsit keserves arccal lihegett mellettem, mert minden törekvése és a több mint egy órán át tartó aktusunk alatt sem sikerült elmennie. Nehézkesen feltápászkodott és a fürdőszobában megmosta a mozsarát.
Mikor visszajött a farka még mindig állt, de a hideg víztől amivel megmosta, már nem lüktetett olyan tüzesen mint addig. Kérdeztem tőle, hogy nem volt neki jó velem vagy mi lehet a probléma. Kis gondolkodás után azt mondta, hogy két dolog történhetett. Az egyik a túl sok alkohol, amitől a vágy még mindig él de a beteljesülést már nem engedi. A másik meg az, hogy amikor hazajött a munkahelyéről, akkor eszébe jutott, hogy aznap fogok jönni, és mivel már régóta szeretett volna lefeküdni velem, egy jó nagyot onanizált. Ez volt az a folt az ágyon amit a megérkezésemkor megláttam.

Nagyon megsajnáltam és felajánlottam, hogy tegyünk egy próbát, én megpróbálom ot kielégíteni. Hanyatt fektettem és elkezdtem verni és szopni a mozsarát. Egy jó fél órán át próbálkoztam, bevetve minden általam ismert trükköt, de nem jártam eredménnyel. Ha csak azt nem számítom, hogy én még egyszer elmentem, mert közben egy kicsit franciázós pózban is voltunk. Ekkor eltolta a farkától a fejemet és azt mondta, semmi baj ez nagyon finom volt de most inkább aludjunk, mert lassan kivilágosodik. Összebújtunk hát és elaludtunk. Szerintem én amióta a barátommal összevesztem, nem aludtam ilyen jót. Mire felébredtem, majdnem dél volt. A konzultációnak mára már lőttek. Kutya legyek, ha a délutáni órákra elmegyek. Kimentem a fürdőszobába és megmosdottam. Szerencsére, a meglehetősen kitágult popsilukam reggelre rendesen összehúzódott, mert bevallom egy kicsit féltem, hogy mi lesz ebből.

Mikor visszamentem a szobába o még mindig aludt, de a lepedőt lerúgta magáról, és én meglepődve láttam, hogy már megint vagy még mindig áll a sokat emlegetett mozsara. Odabújtam hozzá és csókolgatni kezdtem a testét, ahogy o is tette velem az este. Úgy döntöttem, hogy nem nyugszom amíg nem látom tüzelni ezt a mozsarat. Lassacskán ébredezni kezdett, de a szeme még csukva volt amikor a farkára hajoltam és a számba vettem. Mostanra már nem rettentem meg a szájamat is teljesen kitöltő szerszámtól és akkor is tudtam levegőt venni, amikor a teljeset bekaptam. Az előnedvei hamar megjelentek, egészen jó íze volt. Ekkor szerintem már ébren volt, de még mindig úgy tett mintha aludna. Egyébként az egész nem tartott 5 percnél tovább, amikor az egyik szívás után éreztem, hogy remegés fut végig a testén. A mozsara is remegni kezdett és mire észbe kaptam egy hörgés kíséretében valami döbbenetes mennyiségű ondót lövellt a számba. A hajamra és az arcomra is bőven jutott belőle. Ekkor kinyitotta a szemét és felült.

Magához szorított és megcsókolt. Spermája ott kavargott a szánkban oda és vissza, feledhetetlen érzés volt. Erre még egy fiú sem vállalkozott. Szerintem ezt szánta jutalomként, amiért végre elsütöttem a farkát. De még nem volt vége. Egy gyors reggeli után kissé még mindig fáradtan hevertünk az ágyon, és az elmúlt éjszakát taglaltuk ki, amikor észrevettem, hogy megint tettre kész. Aznap és az éjjel még nyolcszor szeretkeztünk, immár teljes sikerrel. Fantasztikus érzés volt amikor a forró magja újra meg újra elárasztotta az én szintén izzó és már amúgy is éppen eléggé nedves barlangomat. Azt azonban már előre megkértem, hogy a popsimat kímélje ha lehet. Nem is bántotta, de azért azt nem állta meg, hogy néha-néha legalább az egyik ujját be ne dugja, viszont ez egészen kellemes volt. A korai ebéd után kikísért a pályaudvarra és megvárta amíg a vonat elindult. Egy szenvedélyes csókkal búcsúztunk egymástól és nem álltam meg, hogy titokban egy kicsit meg ne simogassam azt a bizonyos mozsarat. Te aztán jól elintéztél engem súgtam oda neki, majd felszálltam.

A hazaút meglehetősen érdekesre sikeredett. Az az igazság, hogy sokszor hallottam fiúkat egymás között dicsekedni, hogy úgy megizéltek egy-egy lányt, hogy az egy hétig nem tudott leülni. Jókat nevettünk vagy néha bosszankodtunk a lányokkal a nagyképűségükön, de be kell ismernem, hogy a két és fél órás utat a folyosón állva töltöttem, mert sehogy sem akaródzott leülnöm A mellbimbóim teljesen szétáztak és kidörzsölődtek a sok szopástól és simogatásától, puncim vörösen izzott, a lábaim kissé remegtek, és akkor a még mindig sajgó popsimról nem is beszéltem. Hazaérkezésem után azonnal beültem egy kád forró vízbe és vagy másfél órát áztattam magam. Utána rögtön lefeküdtem és másnap reggelig aludtam.

A kapcsolat sajnos nem folytatódott mert a főiskola véget ért.

Megdugott az igazgató

A hetedik óra után gyorsan összepakoltam könyveimet és lesiettem a földszinti folyosóra. Befordultam, majd sebesen indultam az igazgató irodája felé. Mivel meglehetősen fáradt voltam, hamar túl akartam lenni az elbeszélgetésen, amit az igazgató ma reggel kért tőlem.


– Biztos megint helyettesítenem kell holnap. – gondoltam morcosan, miközben rövid kopogás után beléptem az irodába.
– Jó napot, Ibici – állt fel karosszékéből mosolyogva Mihály, majd az íróasztalával szemben álló bőrfotelhez kísért. Leültem, ő pedig asztalát megkerülve kényelmesen elhelyezkedett.
– Hogy van mostanában. Régen találkoztunk. – Mondta somolyogva.
– Valóban, mostanában rohangálok csak az emeletek közt. – Feleltem, miközben azon gondolkodtam, hová akarhat kilyukadni.
– Nem, túl jó az órarendje, igaz? Sajnos, nem én állítottam össze.
– Tudom, persze, nem is azért mondtam, csak.
Ekkor vettem észre, hogy Mihály nem az arcomat nézi beszéd közben, hanem csillogó szemekkel a lábamat bámulja. Idegesen lábat váltottam s egy fészkelődő mozdulattal megpróbáltam lejjebb húzni szoknyám szegélyét, de a fránya ruhadarab csak nem lett hosszabb. – A csuda vigyen el, Mari – átkoztam gondolatban kolléga és barátnőmet, aki rábeszélt, hogy megvegyem a feszes fekete miniszoknyát. Noha szinte mindig rövid szoknyát vagy ruhát hordok, de bármennyire nem látszik, mégiscsak ötvenegy éves vagyok, ez a kis szoknyazsebkendő meg teljesen meztelenül hagyja a combomat. Huszonöt éves lányom, Nóra meg is jegyezte, hogy minél öregebb vagyok, annál rövidebb szoknyákat hordok. De hát mit tegyek, ez a divat, és így legalább fiatalabbnak érzem magam, és némileg a tananyag iránt nem igazán lelkesedő fiúdiákokat is kordában tudom tartani – ha nem is a táblát, de legalább a lábam figyelik.
Mihály ekkor felállt, megkerülte asztalát s a nagy vörös bőrfotel karfájára telepedett.
– Tudja, hogy nagyon csinos? – kérdezte kéjesen, miközben egy hirtelen mozdulattal végigsimított combomon. A hirtelen érintéstől összerezzentem, de Mihály keze töretlen haladt felfelé, egészen harisnyakötőmig, mely alig pár centivel volt szoknyám szegélye felett.
– De Mihály! – kiáltottam rá, dühösen felpattanva. Egy határozott mozdulattal ellöktem magamtól, majd fülig vörösödve kiviharzottam az irodából. Igazából sosem zavart, hogy a fiúk megjegyzéseket tesznek a hátam mögött, nem kifejezetten ötvenéves tanárnőkhöz illő öltözékemre, sem ha feltűnően méregettek, de most legszívesebben egy cukros zsákba bújtam volna a fejem búbjáig. Mindenki szemében nyálcsorgató kéjvágyat láttam, egész hazáig.
Ingerülten csaptam be magam mögött lakásunk ajtaját, majd gyorsan legurítottam kiszáradt torkomon egy pohár hideg vizet. Lassan lecsillapodtam, majd lányom szobája felé vettem az irányt, hogy konzultáljak vele vacsora ügyben. Épp be akartam nyitni szobájába, mikor bentről ütemes nyögésekre lettem figyelmes. Pár másodpercig hallgattam az aktust, majd csendben a nappaliba mentem és a kanapéra roskadtam. Nem tudtam, hogy Nóra melyik barátjával tölti délutánját ily kellemesen, de igazából nem is érdekelt. Az első gondolatom miután elpilledtem az volt, hogy már több mint egy hete nem szeretkeztem. Mióta tíz éve elváltam, főleg Mari baráti összejöveteleinek hála mindig volt kivel lefeküdni, de az utóbbi hónapok olyan zűrösre sikeredtek s a legutóbbi is csak egy futó menet volt Mari férjével a kocsijában, örültem, hogy legalább elélveztem.
Valójában miért is utasítottam el ilyen határozottan Mihályt? – töprengtem, hogy nem vagyok válogatós fajta, igazgatóm meg, ha nem is egy Adonisz, de azért mégiscsak ép ember. Túl hirtelen és váratlan volt, igen. Bizonyosan ez volt a baj, nem voltam felkészülve. Noha barátném partijain sem kell túl sokat várni, hogy a lényegre terelődjön a szó, de oda úgy megyek, hogy legalább egy férfival közösülni fogok.
Másnap azonban már felkészültem, méghozzá nagyon alaposan. Ismét a fekete miniszoknyát vettem fel, de mellé fekete harisnyát, és egy égig érő sarkú cipőt. Felragasztottam vörös műkörmeimet, melyeket az iskolában csak ünnepségek alkalmával teszek fel, és alaposan kifestettem magam.
– Anya! – szólított meg álmélkodva reggel Józsi fiam – Nem lesz ez egy kicsit túl kacér?
– Ugyan már – veregettem meg vállai – csak divatos.
Meglehetősen korán beértem és nyomban az igazgató irodájába siettem. Mihály épp telefonált, de a kagyló majd kiesett kezéből, mikor megpillantott. Kihívón mosolyogva a bőrfotelba ültem, s hagytam, hogy a szoknya harisnyagumim fölé csússzon.
– No, Mihály, – szólítottam meg a telefonálást sebtében befejező igazgatót – ma nem tetszem?
– De, nagyon! – dadogta zavartan, de hamar úrrá lett meglepetésén s a fotelhoz sietett. De tettem róla, hogy önbizalma ne szilárduljon meg túlságosan, lévén nyomban megmarkoltam herezacskóját.
Mihály riadtam meredt rám, majd az ajtóhoz sietett s ráfordította a kulcsot. Mikor újból mellém lépett, ismét kézbe vettem immár merev hímtagját. Lassan kigomboltam sliccét, s immár magát a meleg pénisz szorítva lassan de erőteljesen pumpálni kezdtem. Elégedettem konstatáltam, hogy Mihály kellően nagy mérettel rendelkezik.
– Ibici, én mindjárt. nem bírom tovább! – habogta Mihály nagyokat lihegve. S valóban, szegény igazgatóm nagyon régen nem nyúlhatott magához, mivel kijelentése után a harmadik pumpálásra hatalmas nyomással fröcskölte meleg spermáját arcomra. Elégedetten húnytam be a szemem, miközben a langyos, ragacsos folyadék újabb és újabb árjai ömlöttek arcbőrömre. Mikor már nem volt elég erő a kilövellésekben kinyitottam szemem és a bágyadtam támolygó Mihályra mosolyogtam. Spermája mind immár ernyedő péniszéről, mind államról combjaimra csordogált. Lassan elengedtem péniszét, majd a lábamat bőven borító fehér masszát kéjesen nyögdécselve szétkentem harisnyámon – kisvártatva mindkét combomon nedvesen-ragacsosan csillogtam combfixeim. Mihályt ennek s spermával borított arcomnak látványa hihetetlen felizgatta, mivel pénisze nyomban teljes erővel duzzadt meg. Lassan felemelt, majd asztalára fektetett. Türelmetlen kapkodva lehúzta apró kis bugyimat, majd vágytól remegve nyomta belém péniszét. Hatalmas vehemenciácal kezdte pumpálni hüvelyemet, melynek következtében másodjára is igen hamar elélvezett de csak egy pillanatnyi szünetett tartott, és ismét nekilátott a műveletnek – ekkor élveztem el én először. Mikor harmadszor is elment, tartottam tőle, hogy lassan kifogy potenciálja, ezétt fülébe súgtam:
– Most hátulról.
– Hogy érti ezt Ibici? – Zihálta fülembe.
– Hát hátulról. Dugja be a fenekembe.
– A fenekébe? – emelkedett fel meglepetten Mihály.
– Igen – feleltem csodálkozva meglepetésén – még sosem dugott popsiba senkit.
– Még, ööö, nem – dadogott, de makkjával már popónyílásomat kereste. Mikor megtalálta, lassan kezdte péniszét fenekembe nyomni, de megelőztem. Egy hirtelen mozdulattal hátracsúsztam az asztalon, mire pénisze nyomba tövig süllyedt belém.
– Nem kell olyan óvatosan. – mosolyogtam az elkerekedő szemű direktorra, kinek új volt az iylesmi. De nem kellet sok, hogy belejöjjön – kisvártatva hátulról is egy hadsereg vehemenciájával rohamozott. Mikor negyedszerre elélvezett – én háromnál tartottam – kimerülten zuhant székébe.
– Nem bírom tovább! – sóhajtotta, és láttam rajta, hogy tényleg ez az igazság.
Én kéjesen kinyújtózkodtam az asztalon, felültem, lehúztam ragacsos harisnyáimat, majd az irodában lévő mosdóhoz léptem, hogy lemossam arcom és alsótestem. Mikor végeztem, s rendbe hoztam valamelyest sminkem a még mindig lihegő Mihályhoz léptem s egy csókot nyomtam a homlokára.
– Holnap folytatjuk. – súgtam a fülébe, mire nagyot sóhajtott, mely egyszerre volt végtelen fáradt és várakozásokkal teli. Elégedetten felkacagtam, majd kimentem az irodából.
Csak az öreg gondnoknak tűnt fel, hogy mintha befelé menet lett volna rajtam harisnya.

A biszex trió

Végre eljött a nap, amikor hármasban találkozhattunk. Semmi nem volt előre megbeszélve, de mindenki tudta, mit rejt táskám, milyen ajándékkal kedveskedem Beának. Régi kívánsága volt. Sokat ábrándozott róla, és egy bátor pillanatában nekem is megemlítette. – Egyedül nem is használnám, csak tudata kellemes, hogy egyáltalán van. – vallotta. – Na, meg jó a bőrömet máshol is masszírozni! Már rég elejtettük, hogy jó lenne hármasban, de csak beszédtéma maradt. Ábrándoztunk, majd elvetettük. Mindkettőnknek teljesen jó volt kettesben egymással. De csak izgatta a fantáziánkat. Azért sem jöhetett létre, mert nem volt olyan harmadik, aki megfelelt volna. Mára megváltozott a helyzet, mivel hosszú ideje nem találkoztam Beával, és közben megismerkedtem Pannival. Nem mindig volt ugyan a viszonyunk kiegyensúlyozott, de azért jól megvoltunk. Kicsit prűd volt, de ahogy idomult hozzám, lehetett vele is a trojkáról ábrándozni. Mindaddig ábránd is maradt, amíg újra nem találkoztam Beával, s újból fel nem lángolt a régi vágy. Mindenképpen meg kellett ejtenünk ezek után egy hármas találkozást, ahol mindenki tudott a másik múltjáról, vágyairól. A beszélgetés először kicsit nyögve nyelősen indult, vontatottan, szégyenlősen, de hamarosan mindhárman felengedtünk. Igazi jó poén volt, amikor a becsomagolt vibrátort átnyújtottam Beának. Először csak élcelődtünk, hogyan is kell használni. Beszéltünk róla, de hamarosan nem bírt magával, szoknyája alá nyúlt vele, bekapcsolta, és öléhez érintette. Arcára volt írva, milyen óriási kéjt érzett. A látvány rögtön felpörgetett bennünket, ölelkeztünk és hosszú forró csókban olvadtunk össze. Bea ledobálni ruháit magáról. Természetesen, csak úgy fél kézzel, hogy a vibrátorral végig kontaktusban maradhasson. Pillanatok alatt meztelenre vetkőzött. – És ti…? – tette szóvá. Szinte felszólítania sem kellett minket vad gyorsasággal dobáltuk le ruháinkat, segítettünk egymás ruhadarabjainak lefejtésében. Most már mindhárman meztelenek voltunk. Egymásra néztünk, kicsit megborzongtunk – na nem a hidegtől, hiszen kellemesen meleg volt a szobában – hanem a szégyenlősség utolsó morzsái miatt és a látvány okozta kéjtől. Faltuk egymás meztelen testét szemeinkkel, majd mintha pontos koreográfiát követtünk volna, úgy helyezkedtünk el, hogy ugyan közel voltunk egymáshoz, de csak láttuk egymást, megérinteni nem tudtuk. Bea a vibrátort először csak maga alá helyezte, ráhasalt, görgette maga alatt. Kezével mellbimbóit simogatta, lassan, gyengéden. Először egyik, majd másik kezével is a vibrátorhoz nyúlt, azt kivette ágyéka alól és szétnyitott farpofái között lassan fel-le mozgatta. Egész tomporát felénk fordította, láttuk a sötétrózsaszínű segglikát, fölötte szőrerdőbe bújtatott gyönyörű pináját. A vibrátor egyre agresszívebb mozgással megindult a fenekétől feljebb és feljebb, amíg el nem érte a rózsaként szétnyílt pinát. Elidőzött a nagyajkak, kisajkak között, érintette a hüvely bejáratát, majd megpihent a vészesen meg növekedett, vörösen meredező csiklón. Zümmögve, kicsit mozogva az élvezet első igazi hullámait indította el. A fény is úgy esett, hogy a vibrátor műanyag szárán láthatóvá vált a pinából kicsorgó nedves élvezet. A szobát édeskés kellemesen erotikus szag járta be, mely olyan rettentően izgató volt. Úgy helyezkedtünk, hogy semmiből ne maradjunk ki, miközben egymásra is legyen gondunk. Először csak könnyű kézzel, szinte csak játszottunk egymás testén. Mindenhol simogattuk egymást ahol értük. Ahogy a szemünk láttára kezdett Bea élvezni, egyre közelebb kerültünk egymáshoz. Kezem határozottan megtalálta Panni pináját, körkörösen és hosszirányban simogatta végig úgy, hogy minden simogatás végcélja a csikló érintése után a hüvelye volt. Marokra fogta a farkamat és föl-le pumpálta. Néha elengedte, és egészen a seggem likáig végig simította lábam közét. A simogatás és a látvány együttes hatására farkam csúcsán kibuggyant az élvezet első nedve, áttetszően üvegesen mázolódva szét a simogató kézen, farkamon, és hasamon. Ez még nem orgazmus volt, csak a hosszantartó élvezet első igazi jele. Bea közelebb került, úgy hogy immár elértük egymást. A vibrátort nagy fordulatra állította, és tövig lökte pinájába. Az ficánkolva, morogva, pörögve, egészen a méhéig hatolt, egész hüvelyét kibírhatatlanul izgatta. Fenekét úgy tolta és nyitotta szét, hogy egész arcomat bele temethettem, orrommal és nyelvemmel túrhattam farpofáit, izgathattam szabadon maradt likát. Panni ezalatt felállt, és Bea fejéhez ment, lábait kicsit megroggyantva szélesre nyitott pinájával Bea arcára helyezkedett. Teljesen betakarta. Bea nyelve táncba kezdett, minden talpalatnyi helyet megtalált. Hosszúra nyújtott nyelve kicsire nőtt péniszként hatolt be Panni pinájába. A szőrzet teljesen átázott csapzottan terült Bea arcára, aki nyelve mozgását, néha felváltotta ajka szippantásával. Mint egy nagy pumpa, szívta magába a kis és nagyajkakat és a kőkeményre duzzadt csiklót. Ahogy elhúzta száját egy pillanatra, szemeivel is megpillantotta a haragosan meredező csiklót. Először megijedt tőle, ilyen nagyot még sohasem látott. Majd jóleső kéjérzet töltötte el annak a tudata, ő tette ezt vele. Eközben Panni teste vonaglott, vigyázva ne kerüljön messze a kéjt adó nyelv simogató mozgásától. Kezeivel melleit simogatta, markolászta, gyűrte a kéj hullámainak megfelelően. Bea egyik kezével a vibrátort markolta, másikkal a farkamat fogta satuba. Felváltott ritmusban húzogatta őket, pumpálta, simogatta. A vibrátort egy hirtelen mozdulattal kikapta, és úgy csöpögősen pinaszagúan, a számba tolta. A pinaszag, és íz, szinte megrészegített, felugrottam, a vibrátort kikapva a számból azt Panni pinájába dugtam, farkam pedig, mint a szófogadó kutya, helyére csusszant – Bea pinájába. Csodálatos forrósággal fogta körül, puha meleg kuckó volt, mely először csak lassan, majd egyre vadabbul mozogni kezdett. Magam is nekiálltam a jól ismert mozdulatoknak. Ki-be tologattam pattanásig feszült farkamat. Minden harmadik tolásra a lehető legmélyebbre toltam, kicsit időztem, majd kezdődött minden előröl. Hullámzott alattam Bea egész teste, vinnyogott, sikított, testemet kaparta. Vészesen közeledett az orgazmus pillanata. Ránéztem Pannira, aki szinte bánatosan, külön húzódva csücsült a fotelban. Szétnyitott combjai között felfedeztem a vibrátor tetejét, a többi részét Panni pinájának puha, meleg barlangja elnyelte. Kezével melleit és csiklóját simogatta lassan, bánatosan. Legurultam Bea testéről, farkamat kihúztam és intettem Panninak, jöjjön közénk. Ő felállt és a vibrátorral pinájában odasétált az ágyhoz. Hátára fekve kéjesen elnyújtózkodott, kezeit feje fölött kinyújtva helyezte el. Bea rögtön fölé guggolt és szinte csöpögő pináját Panni arcára tette. Ugyanabban a vad ritmusban, ahogy az imént abbahagytuk túrta, fúrta magát Panni szájába. Ő nyelvével orrával, ajkaival a lehető legnagyobb kéjt nyújtotta, olyat amilyet csak nő tud nőnek nyújtani, hiszen abban egyformák, mi a legjobb a pinájuknak. A vibrátort kikaptam Panni pinájából és ráhengergőztem, a vibrátort orrom közelébe helyeztem el, majd kezemmel besegítettem a farkamat a szélesre tágult pinába. Hasonló érzés ragadott meg, mint az imént, meleg, nedves, simogató. Fojtogató édes, érzéki pina illatot szagoltam a vibrátor közelsége miatt. Eközben alsótestünk gép módjára járt. Egyre gyorsuló iramban dugtam belé a farkamat, mindig mélyebbre és mélyebbre hatolva belé. Kezeimre támaszkodtam, arcom egymagaságban volt Bea melleivel, számat rátapasztottam mellbimbóira. Mindhárman megállás nélkül mozgattuk magunkat úgy, hogy az a másiknak a legjobb legyen. Elvettem a számat Bea mellétől. – Nekem mindjárt végem… – mondtam elakadó nyelvvel, nyögve kínlódva. Mintegy varázsütésre Bea és Panni is testével felelt: Bea háta íjként hátrafeszült, szájából sikítás tört fel, kezeivel combjai belső felét kaparva hátra hanyatlott. Pinája vérpirosan szétnyílva magából a nyál és élvezet nedvességét pulzálta folyamatosan. Panni pinájában éreztem egy óriási összerándulást, majd azt követő újabb és újabb rezdüléseket, ajkát hangos sikítás hagyta el. Karjai elernyedtek, addig felhúzott lábai leestek maga mellé, megadóan tűrve farkam folyamatos támadását. A két ernyedt test látványa megbabonázott, számmal Panni arcát kerestem, száját szemét, orcáját faltam, harapdáltam. Ebben a pillanatban felrobbant körülöttem a világ, a gyönyör ágyékom mélyéből indulva egész farkamon végigrobogva, pulzálva lökte ki magából az élvezet, a végtelen gyönyör nedvességét, a spermát. A még lucskosabbá váló pinában még 5-6 lökést tettem. Hullaként hanyatlottam közéjük. Fejem lecsúszott Panni arcáról. Az élvezet pillanataiban észre sem vettem, hogy a lassan magához térő Bea lejjebb csúszott, a vibrátort seggembe nyomta. Élvezte a látványt, ahogy mindketten a végtelen orgazmus hullámain ringatódzunk. A vibrátorral óvatosan megtalálta a prosztatát, azt masszírozta vele gyengéden, folyamatosan. Lehulló fejem szétnyitott lucskos pinájába hanyatlott, annak kellemes izét számba engedte. A vibrátorral olyan ügyesen, óvatosan dolgozott, hogy még soha nem látott mennyiségű spermát sikerült lankadó farkamból kicsalogatnia vele. Minden egyes újabb és újabb kilövellés a kéj egyre magasabb és magasabb fokára juttatott el, olyannyira, hogy eszméletemet is elveszthettem rövid időre. Magamhoz térve azt láttam, hogy lábaim közt térdelnek, óvatosan nyalogatják le a kicsurgó spermát farkamról, hasamról, seggem partjáról. Mellém feküdtek, kezeimet pinájukra helyezve nyugalomba jutottam. Egy-egy kezükkel farkamon, herémen pihentek, mélységes egyetértésben és békében, csend volt kivéve a vibrátor halk duruzsolását a szoba túlsó feléből.

Kurvát csináltam a feleségemből

Az egész úgy kezdődött,hogy volt egy súlyos balesetem,amiből hála isten de , felépültem,sajna,sexuálisan nem tudom már azt nyújtani,amit a fiatal feleségem megkívánna.Ígaz,hogy nem mondja,de,sokszor észreveszem,hogy hiányzik neki a sex.Főleg,hogy mielőtt elvettem,sokan megbaszták,orgiákra járt,stb.De,amióta a feleségem-úgy tudom-,teljesen megváltozott,csak kettőnknek él.
Főleg ezért nem is tettem szóvá,ha elmentünk egy strandra és monokinezett,alul pedig csak-ahogy mondják-épp csak egy pina takaró volt.Na de hát,még eléggé fiatal,és egyáltalán nincs mit szégyellnie.Egyik ilyen alkalomkor tőrtént,amikor elment a büféhez valami innivalót venni,hogy odajött hozzám egy középkor végefelé járó uriember.Szó szót követett,a lényeg,hogy dicsérte a feleségem,stb stb.Azt mondja:volna egy ajánlata számomra,ami eléggé jól fizetne.
Furdalt a kíváncsiság,mig végül nagy nehezen kibökte.
Ha,hajlandó lennék néha kölcsönödni a feleségem,nem járnák rosszul.
Láthatólag félt ezt a témát előhozni,attól tartott,egy hatalmas pofont lekeverek neki.Kissé meglepődött,mikor mondtam neki,hogy ezt-az éppen visszajövő-feleségemmel is beszélje meg.
A lényeg,hogy megállapodtunk,szerettem volna,hogy újra a régi sexben élje ki magát,de,egy kikötésem volt.Nem érdekel,hogy idősebb pasikkal csinálod,de szeretném,ha mindenről szó szerint beszámolnál.
Másnap kellett neki menni,kocsival jöttek érte.A megállapodás szerint semmi alsónemüt nem viselhetett,és simára kellett a pináját borotválni,amit ugy is rendszeresen megtesz.
A többi,az ő beszámolója.
Egy lakásba vezettek,ahol már két őnála jóval idősebb, két meztelen férfi várt.
Teljesen meztelenre vetkőztettek,miközben nézték,ahogy vetkőzöm,a faszukat húzogatták,ami igen csak meredezett.Közéjük ültettek,a csöcseimet markolászták,majd a pinámba vájkáltak.Az az ürge,aki mindezt kitalálta,kért,hogy üljek bele az álló faszába.Szót fogadtam,és megtettem.Közben,az egyik öregúr odajött,és mindenáron a számba akarta nyomni a farkát.
És,te, leszoptad?!
Hadd,hogy végig mondjam.Tehát,az öreg bedugta a számba a farkát,még a másik igencsak erőteljesen baszott.Meg kell,hogy valljam,régen keféltem már ilyen jót.A másik öreg,látva,hogy a barátja szopat,felállt,és ő is odajött.Szinte várt a sorára,hogy ő is sorra kerüljön.Ezt látva a másik,kivette a számból,átengedve azt a haverjának,aki alig vártamár,hogy szopjak neki.A másik,eközben a mellemre élvezett,még,aki bennem volt,tele vágta a pinámat.Az öreg sem bírta visszatartani,az meg a számat lőtte telibe.
Egyszóval tele voltál gecivel,és most elvárnád,hogy csókoljalak meg.
Először is.A te beleegyezéseddel csináltam,és vedd tudomásul,hogy az első az volt,hogy lefürödjek és fogat mossak.
Na,jó.És legalább jó volt?!
Nagyon is.Már,hiányzott a jó sex.
És,mikor mész legközelebb?
Holnap.Állítólag valami meglepetést tartogatnak.
Másnap,elment a randira,de annyira felizgatott a tőrténete,hogy igencsak merevedésem lett,és mielőtt elment volna,jól megkeféltem,ami neki is nagyon tetszett,annyira sietett,hogy még a gecit sem mosta ki a szájából.
A meglepetés-ahogy mondta-az volt,hogy egy fiatalabb pasi is”vendégek”között volt,de ez egy kicsit dúrvább volt.Lekurvázta,és amikor szopatta,elmondta minden szajhának.Mikor a szájába élvezett,szinte a torkáig benyomta a faszát,a geci szinte azonnal a nyelőcsövében”landolt”,közben elmondta minden kurvának.Szopjál te kurva,nyald le gecim stb.
Majd,legnagyobb meglepetésre,teljesen más hangnemet ütött meg,mintha nem is ő lett volna itt az előbb.
Volna,egy kescsegtető ajánlatom a számodra.A feleségem,szeretné,ha olyan nőt vinnék fel,aki hajlandó arra,hogy végignézzék ahogy a férje baszik,majd ez a nő őt is kielégíti.Na,mit szólsz?Természetesen jó pénzért.
És,erre te mit mondtál?!
Még,semmit.Ilyet még soha nem csináltam.Még,hogy nővel!Elképzelni sem tudom,mit kezdenék egy másik nő pinájával.
Hát,erre csak azt tudom mondani,itt az internet,nézz utána,hogy csinálják.Egyébként,milyen csajszi?
Csak egy meztelen fényképet láttam róla,középkorú,amolyan sexi típús.Állitólag,nagyon szereti a faszt,főleg a fiatalokét.
A következő nap,pornó nézéssel telt,amiből rögtön következtettem,hogy elvállalja ezt a találkát.Izgatottan vártam a beszámolóját.
Hát,mit mondjak.Ez a nő,nagyon szép volt,Sokkal szebb mint a kápen,és igazi sexi volt.Nem viselt melltartót,kissé áttetsző blúzban volt,szerintem minden férfi rögtön neki ugrott volna.A kölcsönös udvariaskodás után ittunk valami likört,amibe szerintem egy kis drog is volt,majd a hátam mögé került,és megfogta a melleimet.Először,önkéntelenül kissé elhúzódtam,de végül is hagytam,hogy a blúzomba,majd a bugyimba nyúljon.Eközben,a férje,csak ült a kanapén,szogatott,közben nézte,hogy mi zajlik a két nő között.Teljesen levetkőztetett,majd felkínált a férjének,aki szinte már”harcra”készen várt.A nő,hanyatt feküdt a kanapén,lábai széjjel,és felkinálta a pináját.A férje hátulról belém jött,én meg,ahogy a filmeken láttam,nyaltam a pinát.Jól csinálhattam,mert szinte önkivülitbe tőrt ki,miközben a férje jól telibe vágott.Mikor végeztünk,nagy megelégedéssel nyugtázta a nő,hogy nagyot élvezett,és amit láthatsz is,egy rakás pénzzel hálálta meg.Ha,legközelebb is ennyi pénzt ad,duplán kinyalom.
Na,és mi van az öregekkel?!
Oda is el kell mennem.Azok is jól tejelnek,de nem néznek le.Mindegyiknek szinte az unokája lehetnék,úgy is kezelnek,de azért szeretnek baszni,és szeretik ha leszopom őket.
Most,inkább ne mesélj.Annyira felizgattál,hogy rögtön kefélhetnékem támadt.Jé!úgy látszik,többször kell ilyen dolgokat mesélni:

Karácsonyi szexkaland

Volt már egy pár munkahelyi szex kalandom, de ezt ami karácsonykor történt meg kell írni.

Lent ünnepeltünk a műhelyben, nem volt egy jó nő se, csak öregek. (A jó csajok az iroda épületben ünnepeltek, közüllük már kaptam el egy kettőt.)

Egyszer csak jött az egyik titkárnő lánya (már ismertem régebbről, máskor is bejárt az anyjához, kb. 3-4 éve végezte a gimit).

Ő is el kezdett iszogatni, majd az interneten akart valamit megnézni. Mondtam neki jöjjön fel az én szobámba, ez egy kicsit messzebb van a többitől és teljesen egyedül vagyunk.

Már megmozdult a fantáziám amikor ment előttem a lépcsőn (na jó már hamarabb is) kis mini szoknyájában , magassarkú csizmájában, melle nem túl nagy , de nagyon bomba csaj.

Kérdeztem tőle miket szokott nézegetni a neten, sok mindent felsorolt és a szexet is megemlített. Na kaptam az alkalmon és a szexre tereltem a szót és megmutattam neki egy két szex videót (teljesen el volt ájulva Kelemen A. és Csizstu videója miatt). Gondolom felizgult, mert folyt belőle a szó és azt mesélte hogy a barátjával mindent kipróbálnak. Állítólag már jól mélytorkozik és már a seggét is megdugatta. Mondtam neki egy kis mélytorkos szopás nekem is jól esne, mert még csak kurvákkal tudtam kipróbálni. Erre Ő azt mondta megnézne egy igazi mélytorkos szopást hagy tanuljon. Mondtam neki , ha mindenki elment és Ő marad akkor rendelhetünk ehy kurvát akit jól torkon baszok. Belement, na a akit sikerült kiválasztani 19e kért érte, de nem mondtam neki hogy nézőnk is lesz. Kijött a kurva , meglepően jól nézett ki. Persze dupla pénzt akart kérni a néző miatt, végül is abba belement, hogy kapott még egy ötöst , de a kiscsaj csak a szopást nézhette meg, utána átment a másik szobába netezni.

A kurva nagyon jól szopott igazi mélytorkot mutatott (guminélkül is szopott volna de én nem akartam mert kurvát csak gumiban még szájba is), nagyon nem engedte magát szájba baszni, de tövig benyelte. Utánna átment a kiscsaj, és a kurva is neki vetkőzött, mondtam neki kicsit pózoljon , hogy újra felálljon. A melle kicsi volt , de a teste nagyon szuper, újra szopni kezdett. Az irodában csak szék és aztal van, másodjára már nem élveztem el olyan hamar , így mindenféle pozban jól megbasztam, sikítotozott is rendesen és állítólag elélvezett. Hátulról keféléskor jól szét húztam a seggét és a látvány segítségével én is elélveztem. Elment a kurva, átjött a kiscsaj, de akkor már egyértelműen azt akarta basszam meg jól. Az az igazság hogy ekkor már hazamentem volna én kefélés nélkül is. De mondtam neki pózoljon egy kicsit , vetkőzzön és masztizzon magának, megtette nekem is állni kezdett valamelyest a faszom (nem volt már kőkemény de állítólag sokkal nagyobb a barátjáénál így el volt tőle ájulva). Egy kicsit szopattam , mondtam neki mutasdd milyen mély torkot tanultál. Hát nem tudta úgy benyelni mint a kurva, de viszont nagyon szájba lehetett baszni. Meglepődtem amikor azt kérte ribancozzam, kurvázzam kefélés közben. Felraktam az asztalra kinyaltam, közben kissé a seggét is megujjaztam szó nélkül engedte, de egy idő után azt kérte a pináját ujjazzam , basszam. Levettem az asztalró és rádöntöttem „gyere megbaszlak hátulról Te kis ribanc” mondtam neki, nagyon tetszett neki.

Nem volt nagy puncija, de jó nedves így becsúszott a farkam és keményen basztam, melleit jól megmarkolásztam. A seggét is benyálaztam, gondoltam megpróbálom seggbedugni, de az nem jött össze, elöször engedni akarta, de aztán inkább azt kérte, basszam meg nagyon a pináját , közben kurvázzam, Ő közben a csiklóján masztizik úgy tud csak elélvezni. A kurva élvezése nem érdekelt, de ezt a kiscsajt mindenképpen kiakartam elégíteni. Bevertem neki újra a pinájába hátulról, nagyon keményen elkeztem baszni, a lábait simogattam közben, majd nagyobb terpeszbe tettem neki hogy mélyebre tudjam kefélni, és persze kis kurvámnak szólítotttam.

Amikor már majdnem elélvezett elvettem a kezét a csiklójáról és én köröztem rajta vadul, pár másodperc múlva hatalmasat élvezett. Kicsit hagytam pihegni majd megfordítottam és mondtam neki hogy most én élvezek. Tudta mi a dolga elkezdte verni a faszomat és szopni kezdett. Én már csak úgy tudtam elélvezni , hogy megfogtam a fejét és én magam basztam szájba. Már elég fáradt voltam én is amikor elélveztem, sok anyagot nem igen raktam a szájába, de megkértem egyszer majd még jöjjön föl amikor Ő lesz az első, és akkor nyelhet is rendesen.

Azt mondta rendben, sőt még azt is megígérte a seggét is bejáratja egy kicsit a barátjával.

Remélem hamarosan meglátogat.

Férjes asszony kefélése

Tudni kell rólam hogy a munkámból kifolyólag rengeteget járom az országot és rengeteg helyen megfordulok. Igy volt ez ennél az aktusnál is éppen zalaegerszegen dolgoztunk és misefán volt a szálásunk végeztünk a munkával és megérkeztünk a szálásra két magányos hölgy ült a kerthelységben és odamentünk a kolegáimmal szoba elegyedtünk a hölgyekkel. Nem volt tul jó a szálás el is panaszoltuk nekik aztán az egyik hölgy utalt rá hogy az ö szobájukban van hely böven aludjunk ott. Szó szót követett elmentünk aludni mindenki a saját hálojába. Másnap egész nap a meloban ezen kattogtam dejólenne megdugni legalább az egyik asszonyt. Visszaértünk a szálásra elözönap felajánlottuk nekik hogy hozunk sört ugy is történt. Lehivtam a hölgyeket jöttek is mindjárt. Hárman beszélgettünk iszogattunk egy rövid idö után az egyik hölgy felment pisilni és el is köszönt tölünk. Kettesben maradtam azzal a hölgyel akit nagyon megakartam dugni éreztem hogy jó köztünk a kémia. Beszélgettünk hogy nem valami jó a kapcsolatuk a férjével ide is vele akart jönni de a férjnek nem volt kedve ezért elhota a barátnöjét. Kaptam az alkalmon nah ez nagyon jól hangzik. Kissé becsicsentve felkisértem a szobájába a másik högy már aludt bekéreckettem hogy had nézzem meg az a jó szobát ahol laknak be is engedett de addigra már mindketten nagyon fel voltunk aljzva. Megcsokoltam viszonozta is heves csókcsata közben tiltakozott hogy nem mert hogy néz majd a férje szemébe. Meg hogy fiatal vagyok és már ujra csokolt vadul. Aztán megint tiltakozik már a bugyijában voltam probáltam ujjazni de elhuzogatta mágát ez ment még igy pár percig aztán meguntam álló fasszal ugy döntöttem nem fog menni. Volt egy szatyor nálam leraktam és mondtam neki át megyek a szobámba és várok rá öt percet hozza át a szotyrot gondoltam ha áthozza akkor dugni fogunk. Eltelt 2 perc és valaki kopog benyit ő volt. Hoztam a szatyrot mondta de már megyek is. Behuztam a szobába itt már szabad a pálya és vadul egymásnak estünk levetköztettem már a bugyiján éreztem hogy teljessen átázott ugy benedvesedett mondtam neki hogy ilyen fiatal sráccal talán soha többet nem lessz dolga ettöl mégjobban beindult elkeztem nyalni a punci nedvtöl lucsok punciát majd ö leszopott majd szét durrantam. És jött az aktus gyönyörü volt gumi nem volt egyikünknél sem naturan szexeltünk egy hatalmasat aztán mondja hogy nagyon vigyáz nehogy belém löj. Elmesélte hogy a párja el van kötve ö pedig nem szed gyogyszert tehát ha terhes lesz azt egyböl levágja a férj ezért hiába kivántuk volna a második és a harmadik menetet abba már nem ment bele. Elköszöntünk egymástol és mindkettem kielégülve lefeküdtünk. Ez volt életem legizgalmasabb monka utazása kivánom hogy másnak is hasonlóban legyen része.