A szexi dokinéni

Sziasztok, 26 éves magas normál alkatú, s. Barna haj, zöld szemű roma srác vagyok 20cm farokkal. Memrég történt velem, hogy a faszommal gondok adódtak. Körül kellet metélni, de így utólag örülök neki. Miután megvolt a műtét 4 hétre rá vissza kellet mennem.

Doki volt bent aki műtött is, megvizsgált mindent rendbe talált, de azért 8.héten is vissza rendelt.

Telt az idő, már használni is tudtam, eljött az idő dokihoz kell mennem.

Magamban gondoltam, hogy milyen jó volna, ha egy milf doktornő lenne, akivel dugni is tudnék mint a bizonyos pornó filmekben. Hívószámot megkaptam hamar sorra is kerültem. Nem is voltak sokan és én voltam az utolsó is.

-Jónapot, köszöntem

Csodálkozva láttam, hogy nem a doki van. Egy darabig csak hátulról láttam álltam az ajtóban, ekkor megfordult és az állom beteljesült. Egy igazi milf, kb. 50 éves lehetet, hosszú szőke haj, 175 magas kisimult arc, csodaszép mellek, kicsit ereszkedtek, de pont így jó. Aaaaaaa….

-Na jöjjön nem harapok Gábor, ugye Gábor?
-Iiigen, kicsit zavarban voltam, amit észre is vett.
-Csüccsle, laza nő, és az illata is fenomenális volt.
-Leletei?
-Sajnos nem hoztam el!
-Rendben akkor beszélgessünk, mi járatban?

Elmeséltem a szorit mi történt és mért vagyok itt.

-Csak egy értem hangzott el. 1 perc után szolt hozzám
-Doktor úr aki műtötte, nem lesz pár hétig, így nekem kell meg vizsgálnom, ha magának nem gond, bár gondolom az egészsége az első…
-Nem nem probléma.
-Rendben menjen a függöny mögött tolja le a nadrágját és várjon.

Hallottam, hogy valamit susmogott az asszisztenssel, de nem értettem mit kb. 3 percet kellet várnom mikor megjelent.

-Gábor meg kellene érinteni oda lent, megnyomkodni, hogy nincs-e genny csomó, rendben?
-Rendben

Miközben húzta fel a kesztyűt, kezdet merevedésem lenni és sajna az nem segített, hogy a gondolataimban szopatom, melleit majszolom, stb…

-Elöször a heréket nézem hogy nincs e gond.

Farkam megfogta és felemelte, hasamhoz felhúzta.
A szexi dokinéni részletei…

A megalázás – medical fetish

Amikor a telefon kicsöngött, nekem már remegett a kezem. A barátom hamar felvette a telefont. Megkérdezte, mi újság, hogy telt a napom, történt-e valami érdekes. Én minden lelki erőmet összeszedve mondtam neki, hogy nem, nincs semmi különös. Nyugodt napom volt, és az orvosi vizsgálat is jól telt. Igyekeztem nyugodtnak mutatkozni, de éreztem, hogy kicsit remeg a hangom. Végül nem fogott gyanút. A telefont letettük, én vettem egy nagy levegőt, és megkönnyebbülve dőltem hanyatt az ágyon. Ha tudná… Ha megtudná, mi történt az orvosi rendelőben, azzal az „orvossal”…

A történet néhány nappal korábban kezdődött. Találtam az interneten egy hirdetést, amelyben nőgyógyászati vizsgálatról és szexuális tanácsadásról volt szó. Természetesen van saját nőgyógyászom, ám ő túl jól ismert, valahogy úgy éreztem, egy idegennek hamarabb tudnék beszélni néhány problémáról. Nem voltak komoly gondjaim – de mégis, szerettem volna, ha valaki más is megvizsgál. Mint később kiderült, ez a vágyam teljesült, jobban is, mint arról valaha is álmodtam.

Először konzultációra mentem az „orvoshoz”, egy szép, budai lakásban tartotta magánrendeléseit. Amikor először beléptem, egy szép, de egyszerűen berendezett, láthatóan minél olcsóbban fenntartott lakás képe fogadott, mégsem volt idegen. Maga a rendelő hasonlóan nézett ki, fehér falak, egy nőgyógyászati vizsgálóágy, egy asztal, néhány szék… A hirdetőről hamar kiderült, hogy nem igazi orvos. Nincs képesítése, ő csak amolyan természetgyógyász… Beszélt nekem sokmindenről, én ezekben a nem tudományos dolgokban annyira nem hiszek, tőle mégis megnyugtató és érdekes volt hallani ezekről. Egy 35-40 év körüli, erős testalkatú, kopasz férfi volt. Ő volt egyedül a lakásban, és mondta is, hogy mindig csak egy vendéget fogad. Később egyértelművé vált, miért. Akkor még nem tűnt fel, pedig szemet szúrhatott volna, hogy a vizsgálóágy nem hagyományos volt. A lábtartók mellett „kéztartók” is voltak a fejrésznél, és mindenhol szíjak lógtak róla. Sajnos én sokszor figyelmetlen és naiv vagyok, erre sem figyeltem fel, csak hallgattam a „doktor urat”, egy idő után szinte már ittam a szavait.

Beszélgettünk az aggodalmaimról, néhány szexuális problémámról, és megbeszéltük, hogy másnap visszamegyek, és meglesz egy alapos vizsgálat. Többször is alaposan végigmért, és volt valami furcsa a stílusában, nem tudnám megfogalmazni. Én magáztam őt, ő tegezett engem, és kissé mintha le is nézett volna, de ennek ellenére barátságos volt. Úgy voltam vele, hogy ha már idáig eljutottunk, másnap visszamegyek, és hagyom magam megvizsgálni. Az egész procedúra ráadásul olcsónak is tűnt, talán már gyanúsan is…

Másnap munka után siettem, és pontosan a megbeszélt időben érkeztem. Már a kaputelefonban hallottam a hangján, hogy más, mint előző nap. Szinte rám parancsolt, hogy menjek fel. Az ajtóban várt, és erélyesen közölte, hogy ne húzzam az időt, vegyem le a kabátot, cipőt, és menjek a rendelőbe. Itt már egy kicsit meg voltam illetődve, de meg sem fordult a fejemben, hogy sarkon forduljak. Úgy gondoltam, csak bal lábbal kelt fel. Bementem a lakásba, ő becsukta mögöttem az ajtót, és alul-felül rázárta. Végignézte, ahogy leveszem a kabátomat és a cipőmet, majd bekísért a rendelőbe. Itt ért a következő meglepetés, a rendelőnek kinevezett szoba majdnem teljesen el volt sötétítve, a sarkokban világított egy-egy gyér, sárgás fényű lámpa. A vizsgálóasztalon friss kék lepedő leterítve, és újabb karok és szíjak ágaskodtak rajta.

– Mi ez? – kérdeztem bizonytalanul, miután körbenéztem. A sárgás félhomályban gyanúsan csillogtak a szemei.

– A vizsgálatot ilyen körülmények között végzem. Most pedig tessék kikapcsolni a mobiltelefont.

– Nem elég, ha csak lenémítom? – mutattam neki a bekapcsolt néma módot, de ő kikapta a kezemből.

– Mondom kikapcsolni! – förmedt rám, kikapcsolta és visszatuszkolta a táskámba, majd az egészet a fal mellett lévő kanapéra dobta. Na mondom, ez ma nagyon bunkó. Már majdnem ott tartottam, hogy megköszönöm a segítségét és hazamegyek, de amíg haboztam, ő becsukta és bezárta a szoba ajtaját, amitől még sötétebb lett bent. A szemem lassan hozzászokott a lámpák fényéhez.

István, aki ezután a lelkemre kötötte, hogy doktor úrnak vagy uramnak hívjam, kezdett egyre félelmetesebbé válni a szememben. Jóval magasabb és erősebb volt nálam, és fenyegetően járt fel-alá a szobában a fehér köpenyében. A jegyzeteket nézegette, amit előző nap írkált rólam, én pedig a szoba közepén álltam bizonytalanul, még leülni sem mertem. Azon gondolkodtam, hogy a kanapéra dobott táskámban eltörhetett-e valami, illetve azon tűnődtem, hogy a falak milyen vastagok lehetnek egy ilyen, régi építésű házban, ha vajon segítségért kiáltok, meghallja-e valaki. Sok időm nem volt ezen gondolkodni, ugyanis hatalmas csattanással az asztalra dobta a jegyzeteit, és elém állt:

– Vetkőzz le meztelenre. – A nyers modortól én egy kicsit elhúztam a számat, majd levettem a pulóveremet.

– Ne a szádat húzd, hanem vetkőzz – mondta egy fokkal erélyesebben. Levettem hát a nadrágomat, a zoknimat, a melltartómat és a bugyimat is, majd az egészet a kanapéra dobtam. Ő végigmért, körbejárt. A kezeimet fel kellett emelnem, ebben a pózban megvizsgálta a melleimet. Nekem inkább fogdosásnak tűnt, de nem esett olyan rosszul, a mellbimbóim meg is keményedtek, ami láthatóan tetszett neki. Több percig fogdosott, megnyomkodta a hasamat is, közben elégedetten hümmögött. Gumikesztyűt húzott, terpeszbe parancsolt, és a testem legprivátabb részeit kezdte felfedezni. Ott álltam, terpeszben, feltartott kezekkel, és ő alaposan végigtapogatott. Zavarban éreztem magam, tudtam, hogy ez nem igazi orvosi vizsgálat, de már nem tehettem semmit. Meztelen voltam, neki fizikailag ellenállni, felöltözni, és a zárt ajtókon kijutni esélyem sem volt. Mégis, ahogy a puncimnál matatott, izgalmat éreztem.

Jópár percig vizsgálgatott így ez az „orvos”, az asztalra dőlve a fenekemet is széthúzta, kicsit bele is nyomta az ujját, érezhető volt, hogy élvezi a dolgot. Be kell valljam, én sem voltam már közömbös, olyan helyeken és úgy nyúlt hozzám, ahogy a barátom nem szokott.

– Most tessék felfeküdni a vizsgálóágyra – közölte egykedvűen. Én ezt szó nélkül megtettem, kicsit esetlenül a sok kar miatt. A lábtartókba tettem a bokáimat, amitől teljesen kitárulkoztam. István első mozdulata az volt, hogy a lábtartók vastag szíjait a bokáimra szorította és becsatolta. Ettől komolyan megijedtem.

– Ezt minek kell? Hallja, miért? – kérdeztem ingerülten, de ő csendre intett. Azonnal bekapcsolt a túlélési ösztönöm, és megpróbáltam a szíjakhoz kapni, hogy kicsatoljam őket, de ő elkapta a kezemet.

– Eresszen el azonnal! – kiabáltam, próbáltam a kezeimmel kapálózni, de ő sokkal erősebb volt. Nem tudtam ellenállni neki, miközben a fejem magasságában odaszíjazta a csuklóimat a vizsgálóágy kiálló karjaihoz. Ezután egy nagy, vastag szíjat csatolt be a hasam felett, majd még a combjaimra is került egy-egy, így a térdeimet sem tudtam mozdítani. Megfogta a lábtartókat, és nagy terpeszbe nyitott.

– Na Timike, most rendesen meg foglak vizsgálni – mondta, ahogy végigsimított a combjaimon. Én kérleltem, hogy ne csinálja, de csak nevetett rajtam. Próbáltam kiszabadulni, rángatóztam, de semmi eredménye nem volt. A testemet szinte megmozdítani sem tudtam, annyira szorosan be voltam kötve. István odament az asztalhoz, és kivett a fiókjából egy fényképezőgépet. Szörnyülködve vettem tudomásul, hogy ilyen megalázó helyzetben fog rólam képeket készíteni. Körbejárt, jópárat kattintgatott. Én próbáltam elfordítani a fejemet, hogy legalább az arcom ne látszódjon, de a kitárt meztelen testemet nem takarhattam el. Távolabbról és közelről is csinált néhány képet, a puncimról, a melleimről is, mindenről.

– Akkor most ide figyelj, te szuka – kezdte. – Ha nem akarod, hogy ezek a képek felkerüljenek az internetre, eljussanak a barátodhoz és a munkahelyedre, akkor mostantól azt teszed, amit mondok, nem kiabálsz, nem ellenkezel. Megértetted? – Mit mondhattam volna?

– Igen…

– Igen, Uram! – kiabálta.

– Igen, Uram… – mondtam remegő hangon.

– Helyes – mondta nyugodtan, majd eltette a fényképezőgépet. Azt hittem, ennél nagyobb megaláztatás már nem ér, de tévedtem. Később azt kívántam, bár csak ennyi lett volna.

Újdonsült doktorom odahúzott egy széket, és leült a kikötözött, széthúzott lábaim közé. Kesztyű már nem volt rajta, puszta kézzel fogdosott, megujjazott, amit én halk sóhajokkal vettem tudomásul. A csiklómat sem kímélte, intenzíven izgatta, amitől egyre jobban felizgultam. Egyáltalán nem kívántam ezt a helyzetet, mégis egyre jobban élveztem, és éreztem, ahogy nedvesedek. Légzésem mélyebbé vált, és hamarosan már folyamatosan sóhajtoztam, lihegtem.

– Ez az, te kis kurva, hamarosan elélvezel nekem – mondta az „elrablóm”.

– Ezt az örömöt nem adom meg magának – vágtam vissza, bár magam is éreztem, hogy túl sokáig nem tudok ellenállni ennek. Ekkor, mintha megörült volna a dacos válaszomnak, vidáman felugrott.

– Dehogynem! Örömmel fogsz nekem elélvezni, és ezt ország-világnak meg is mutatod – nevetett. Fogalmam sem volt, mit akar ezzel, de akkor a vizsgálóágy egyik magasra nyúló karját a fejem fölé hajlította. Hiába kérdeztem, mi ez, csak vigyorgott. Megint odament az asztalhoz, és a fiókjából kivett valamit. A félhományban azt hittem, megint a fényképezőgép az, de ez más volt. Egy videokamera! Odahozta, és felerősítette a kar végén lévő kis fémszerkezetre. A kamerán egy lámpa is volt, bekapcsolta, és egyenesen az arcomba világított.

– Ez a kamera végig venni fogja az arcodat, és azt is, ahogy eltorzul amikor elélvezel. Gyönyörű film lesz – mondta diadalittasan. Teljesen megijedtem. A fényképek készítésekor még valamennyire el tudtam fordítani a fejemet, de a kamera elől már nem menekülhettem. Rémülten meredtem rá, amikor beindította.

– Mondd a nevedet, és mondd el a nézőknek, hogy most a te élvezésedet fogják látni.

– Micsoda??? Soha! – kiabáltam. István ekkor egy nagyot csapott a puncimra, ami nem fájt, de csípett, és nagyon kellemetlen volt. Feljajdultam. Kikapcsolta a kamerát.

– Ha még egyszer feleselsz, rakom fel a képeket a netre, te kurva. Megértetted? – Nem volt választásom. Valamit babrált a kamerával, aztán ismét elindította.

– Most mondd a nevedet, és amit kell – mondta ismét halálos nyugalommal. Csodáltam, hogy jön ki egyáltalán hang a torkomon.

– ***** Tímea vagyok, és most megnézhetik, ahogy elélvezek.

– Ügyes szuka – mondta István, és éreztem, ahogy már nyúl is a puncimhoz. Ismét kezdtem felizgulni. Az járt a fejemben, hogy mivel járnék jobban. Ha minél hamarabb elélvezek, talán abbahagyja mindezt, és elenged. Vagy próbáljak meg ellenállni, és kitartani, amíg lejár a kamera? Fogalmam sem volt, mennyi filmet tud felvenni egyszerre, hogy mennyi ideig kéne ellenállnom az izgatásnak. Próbáltam megkeményíteni magam, nem nézni a kamerába, és ellenállni, amíg csak lehet.

– Te kis hülye kurva, azt hiszed, ez minden? – nevetett István. – Tényleg azt hitted, hogy csak az ujjammal szórakozok veled? – Igazából szégyelltem magam, mert tényleg nem jutott eszembe, hogy meg is fog dugni. Márpedig pont erre készült. Levette a nadrágját, szétnyitotta a köpenyét, és bár a félhomályban és az arcomba világító lámpától nem láttam tisztán, annyit kivettem, hogy az elég nagy szerszáma már keményen ágaskodik.

– Ne, kérem, elélvezek az ujjától is uram – könyörögtem, de ő csak nevetett. Nyilvánvalóan nem az volt a célja.

– A faszomtól fogsz elélvezni, kis kurva – sziszegte, és éreztem, ahogy a puncim bejáratához helyezi. Próbáltam volna mozdulni, de a szíjaktól nem tudtam.

István nem teketóriázott, határozottan és tövig belém nyomta a farkát. Az egész testem megfeszült és hangosan felnyögtem, egyenest a kamerába. Hihetetlen módon kitöltött. Előző nap, amikor a konzultációt tartottuk, az egyik úgymond szexuális problémám épp a barátom mérete volt, és hogy sokszor nekem nem elég. Pontosan tudta ezt, így azt is, mennyivel másabb lesz ez így. Éreztem a puncimban, ahogy bizseregni kezd, sokkal jobban izgulni és nedvesedni kezdtem, mint az ujjazástól. Nem akartam elélvezni, mégis éreztem, hogy sebesen közeledik a csúcs.

– Ez jobb, mint a barátod kis pöcse, igaz szuka? Válaszolj – zihálta.

– Igen, Uram – nyögtem, de ő még jobban meg akart alázni.

– Mondd el a nézőknek, mennyivel jobb nála! Mondd el részletesen!

– Az Uram fasza sokkal jobb, mint a barátom kis pöcse – nyöszörögtem. Ahogy kimondtam ezeket a szavakat, még jobban felizgultam. Soha nem hittem volna, hogy ilyen helyzetbe kerülök. Ekkora kurva lennék valóban? Ahelyett, hogy sírva üvöltenék amiért megerőszakolnak, kikötözve élvezkedek és filmre mondom mennyire jó. A föld alá tudtam volna süllyedni. István tovább kefélt, és én éreztem, hogy nincs sok hátra. Mindjárt filmre lesz véve az élvezős, nyögős arcom. Az „orvosom” azonban nem bírta tovább.

– Ahh, de jó kurva vagy istenem – ordította, kirántotta belőlem a farkát, és rám spriccelt. Egészen a nyakamig lőtt, a melleimre, a hasamra is jutott. Hosszasan spriccelt, zihált, nyögött. Nekem meg szinte lelkiismeret furdalásom volt, hogy akkor most mi lesz a filmmel. Hülye helyzet. Ám nem kellett sokáig várnom a további fejleményekre.

István odaállt mellém, és az arcom elé tette a farkát. Csak ekkor láttam, a kameralámpa fényénél, hogy mekkora is valójában. Hosszú, vastag, és kicsit görbe is volt, némi maradék sperma csillogott a makkján.

– Szopjál – parancsolt rám. Én ennyi élmény után már nem ellenkeztem, szó nélkül bekaptam a végét, és amennyire mélyen tudtam, szopni kezdtem. A kamera mindent felvett.

– Azt hiszed, te vagy az első ilyen kurva? – kezdte István a „kiselőadást”. – Te már a hetedik szuka vagy, aki bedőlt ennek az orvosi dolognak. Csak egy újabb könyvtár a gépemen, csak egy újabb trófea a sorban. – Közben a nedves puncimat izgatta a kezével. – Te is beállsz a sorba, és mire ennek vége, vissza akarsz majd járni baszni velem. Ha másért nem, hát azért, hogy ne tegyem közszemlére a képeket és a filmet – nevetett. Én csak hallgattam, szoptam a félig merev farkát, amit néha megfogott, és a számhoz vagy a mellemhez ütögetett. Csakhamar felállt neki újra.

– Jó volt szopni? Nézz a kamerába, és mondd el. – Már nem is voltam lámpalázas.

– Jó volt szopni az Uram faszát.

– És? – Ahogy ezt kérdezte, már oda is helyezte az ismét merev szerszámát a bejáratomhoz.

– És… Készen állok a baszásra – mondtam, és ezek a szavak ismét felizgattak. István motyogott még valamit, amit nem értettem, aztán újra betolta, és elkezdett ütemesen, jó mélyen dugni. Én már nem tudtam, hogy a szex, vagy az a megalázás izgat-e fel jobban, hogy mindezt filmre veszik. Egyre izgatottabb lettem, néhány perc után már önfeledten nyögtem, az Uram farka hangosan cuppogott bennem, nem foglalkoztam többé semmivel. Ellen sem akartam már állni, egyszerűen csak élveztem, hogy egy nagy, vastag, kemény fasszal rendesen megdugnak. A kéz- és lábujjaim is ökölbe szorultak, testem megfeszült, ahogy csak bírt, és amikor István a dugás mellett még a csiklómat is elkezdte masszírozni, az már túl sok volt nekem. Utolsó tudatos lélegzetvételemmel egyenesen a kamerába néztem, aztán elsötétült minden, csak vergődtem, nyögtem és élveztem, hangosan, a fejem ide-oda fordult, nem tudtam magamról. A mai napig szégyellem, de életem egyik legjobb orgazmusa volt. Kis pihegés után már jött is az újabb parancs.

– Köszönd meg a nézőknek, hogy megnézték.

– Köszönöm… Önöknek… Hogy megnézték az élvezésemet – lihegtem. István nevetett, majd kikapcsolta a kamerát. Elvette a fejem fölül, és visszatette a helyére. Én párás tekintettel követtem végig a szobán. Nem is tudom, megkönnyebbülést, szinte hálát éreztem, amiért ezt tette velem. Tisztában voltam vele, milyen helyzetben vagyok, mennyire kiszolgáltatva a képek és a film miatt, mégsem zavart. Kikészültem.

– Ugye tudod, hogy még nincs vége? – kérdezte István, és a még mindig merev farkára mutatott. Én belenyugodva válaszoltam.

– Tudom, Uram. – Több szó nem is követte egymást, ismét nekem esett, és hevesen dugott, fogdosott, amíg az újabb adagot rám nem lőtte. Ez sem volt elég neki, végül egy harmadik menetet is bírt, ami elég hosszú volt ahhoz, hogy én mégegyszer elélvezzek, ő pedig végül belém lőtte a maradékot.

– Nem ez volt az utolsó alkalom, remélem tudod – mondta a végén, mikor már mindketten felöltöztünk. – A hétvégén ügyeletet tartok. Leszel szíves bejönni újabb vizsgálatokra. Ha nem jössz, annak meglesz a következménye.

– Igen, Uram. Jövök – mondtam beleegyezően. Hazafelé is éreztem magamon a rám száradt spermát, és azon gondolkodtam, hogy micsoda megaláztatásokban volt részem. Mégis, ilyen hosszú, intenzív szexben sem volt részem szinte soha – a jelenlegi barátommal tényleg nem. Miután este beszéltem vele telefonon, és éreztem, hogy mindent le tudok tagadni, már tudtam, hogy nincs visszaút. Azon a hétvégén újra „orvoshoz” mentem, és több-kevesebb rendszerességgel ma is járok. Akárki akármit gondol rólam.

Szex a fogorvosnál

Már a váróba belépve éreztem, hogy ez a nap más lesz mint a többi, de ahogy a rendelőbe nyitottam és megpillantottam Ginát az asszisztensemet, egyértelművé vált: ma nem fogunk unatkozni.


Ugyanis a drága egy olyan összeállításban kezdett neki a szokásos adminisztratív teendőihez, hogy menten a földbe gyökerezett a lábam. Szótlanul pásztáztam végig a testét kocsányon lógó szemeimmel, amire nem mondhatnám, hogy túl sok takarás került.

A felsője valaha egy rövid fehér top lehetett, de ahogy néztem, erre az alkalomra nem találta elég rövidnek, így pont annyit vágott le belőle, hogy épp-csak a mellbimbóit takarja. Feszes, helyes kis mellei alsó ívét még így fölülről nézve is tökéletesen lehetett látni, bele se mertem gondolni, hogy egy páciens mellett ülve, alulról, mennyire könnyedén láthatnám szinte az egészet. Az alsó ruházata se volt kevésbé visszafogott: egy hófehér rakott szoknyát viselt, ami hát, hogy is mondjam.. igen rövid volt. Talán 20-25 centi lehetett, pont leért a székre hátul, hosszú, formás combjaiból szemernyit se elfedve, aminek hatását csak még jobban erősítette, hogy lábait teljesen csupaszon, csak a szokásos klumpába bújtatta. Sokszor áldottam a szerencsémet, hogy egy ilyen formás hölgyet sikerült megcsípnem magamnak segítőnek, mert a szokásos feszülős, fehér nadrág, észbontóan kiemelte csodás fenekét, amit egész nap stírölhettem, de ezt látva azt kívántam; bárcsak soha többet ne venne fel olyan cuccot, ami takarja ezeket a drágaságokat. Még a szám is tátva maradt a mustra végére, amiből kellemes, búgó hangja rántott vissza a földre.

– Jó reggelt, doktor úr! – kezdte a szokásos humorunkkal, hogy kellően megadjuk egymásnak a tiszteletet, de nem tudta leplezni a szája szélén elbújó, huncut kis mosolyt, amit valószínűleg a bamba ábrázatom válthatott ki belőle.

– Jó reggelt.. kedves Gina! – nyögtem ki félig elcsukló hanggal, ahogy próbáltam visszarendezni az arcom egy elfogadható állapotba, lenyelve a bambulásból adódóan tetemes mennyiségű nyálamat. Fel se tűnt, hogy már vagy egy perce szótlanul állok az ajtóban, de a kollegina szemlátomást élvezte a helyzetet.

– Mégis.. mi ez a vadítóan szexi cucc rajtad? – kérdeztem habogva. Talán már a felpillantás is elég lett volna válaszként, ahogy rám nézett a dokumentumokból, de ő sose állna meg ennyinél. A végletekig tudja húzni az embert ha egy kis flörtről van szó, és nagyon úgy éreztem, hogy ezúttal más lesz. Nem kellett csalódnom.

– Nos főnök, az a helyzet, hogy ma reggel nagyon intenzív álmom volt, bár mondhatnám úgy is, hogy félálom, mert én is kivettem belőle a részem. – kezdte sejtelmesen, miközben a szemeit az enyémre szegezte, és tudtam, hogy ebből a nézésből nem lesz menekvés, minden apró rezdülésemre, arcom finom változásaira, szemeim elkalandozásaira egyaránt kíváncsi, amiket valljuk be, egy ilyen öltözéket viselő, álomszép nő társaságában, elég nehéz kordában tartani.

– Szóval, otthon feküdtem a párom mellett, szokás szerint hason, egy vékony, fehér pólóban, egy szintén fehér, kényelmes, pamut bugyiban, és a szemem sarkából megláttam, hogy az ágy mellett állsz.. meztelenül.. kezedben a méretes.. frissen borotvált.. kőkeményre duzzadt farkaddal.. komótosan húzogatod rajta a bőrt, szemeiddel a testemet pásztázva. – kezdte mesélni az élményeit, olyan lazán, mintha csak egy receptet olvasna fel, ami csak még gerjesztőbbé tette a dolgot. Persze ehhez szükség volt a gyönyörű szemeire, amikkel szinte megigézett, és a mesterien adagolt, apró hatásszünetekre is.

– Igyekeztem gyorsan „visszaaludni”, nehogy lebukjak a kukkolásommal, bár elég nehéz volt elszakadni a látványtól. Türelmesen megvártad, míg a párom felé fordítom a fejem az egyik helyezkedésem alkalmával, majd akcióba lendültél.. Az ágy végéhez mentél, óvatosan lehúztad rólam a takarót, majd feltérdeltél, mellém és közénk támaszkodtál, és szépen lassan kezdted magad rám engedni. Először a farkad ért a lábamhoz, szinte égetett, de hihetetlenül finom volt, ahogy a bársonyosan finom bőr rajta találkozott az enyémmel, majd a forró leheleted éreztem meg a fenekemen, a bugyim szélén hol az egyik, hol a másik parton, mintha csak vacillálnál, hogy melyiket puszild meg, melyiket simogasd, vagy melyikbe harapj bele elsőre. De szerencsémre elvetetted a finomkodást, egy határozott mozdulattal benyúltál a laza anyag alá, és félrehúzva azt, feltártad az éhes puncimat. Egyik lábam kicsit fel volt húzva, így nem volt nehéz dolgod. Szinte azonnal belenyaltál, lassan és jó mélyen, egy fikarcnyi kételyt sem hagyva, hogy mik a szándékaid. Szemeim kipattantak, de csak a párom arcát figyelhettem, miközben nyugodtan aludt. Nyelved egészen a hátsó bejáratomig vándorolt, ebben a komótos tempóban, bő nyálat hagyva maga után, amire szinte nem is lett volna szükség ha síkosításnak szántad, hisz már a farkad érintése úgy begerjesztett, hogy a puncim csak úgy ontotta magából a nedvességet, felkészülve a fogadásodra. Amilyen hirtelen kezdted az orális kényeztetésemet, olyan gyorsan abba is hagytad, mert a következő pillanatban már arra lettem figyelmes, hogy a forró makkod vándorol fölfele a lábam belső felén, és megállíthatatlanul tör előre a barlangom felé. Testemet jobbnál jobb érzések kerítették hatalmába, ahogy közeledtél a célhoz, minden érzékszervem pattanásig feszülve várta az ingereket, mellbimbóim keményedését még így rajtuk feküdve is tisztán éreztem. – folytatta szemrebbenés nélkül, és nagyon komoly erőfeszítésembe tellett, hogy ne nézzek le a valóságban is megduzzadt, hívogató bimbókra, amik gond nélkül feszítették előrébb az alig takaró felsőjét. Persze a férfiaknak erre külön technikájuk van, hogy anélkül fókuszáljanak bizonyos területekre a látószögön belül, hogy ne úgy tűnjön, mintha azt bámulnánk, bár gondolom a nők is csinálják, csak sajnálatukra nekik távolabb vannak a látnivalók.

– Arra számítottam, hogy egy kicsit lelassítasz, incselkedsz velem, játszadozol az érzékeimmel, de te nem. Ugyanazzal a sebességgel hatoltál belém, ahogy a lábamon is siklottál, és meg sem álltál, míg teljesen el nem merültél bennem. Pont ahogy szeretem. Azt hittem menten felsikoltok és felébresztem a párom mellettünk, annyira feszített belülről a vastag farkad, de mire ez megtörtént volna, már betapasztottad a számat a tenyereddel, a teljes súlyoddal rám nehezedtél, szinte kiszorítva belőlem a szuszt, és a fülembe súgtad: „Most keményen meg foglak baszni és nem tehetsz semmit ellene!”. De miért is tettem volna, hisz én is ezt akartam, alig vártam, hogy megtörténjen végre újra és sose érjen véget. Mindenesetre ezt te is megérezted, mert a számról nagyon gyorsan áttértél a mellemre, miközben ütemesen döfködni kezdtél a kőkemény dorongoddal. Finoman csipkedted, morzsolgattad, szorongattad a mellbimbóm a puha matracnak feszülve, miközben minél előrébb helyezkedtél, annál inkább a G-pontom környékét izgattad a megállás nélkül belém hatoló farkaddal, amit pont csak annyira húztál ki minden egyes lökés után, hogy a makkod pereme kibukjon a vaginámból, és már száguldott is újra a lehető legmélyebbre. Hullámokban tört rám az orgazmus, a puncimból patakokban folyt a kéjnedv, és ha nem feküdtél volna rajtam és nem szorítasz le olyan erősen, úgy fickándoztam volna, mint egy partra vetett hal. Csak úgy loholt a felforrt vér az ereimben, az agyamat teljesen elbódította az érzés, amire csak rátett egy lapáttal, mikor éreztem, hogy farkad megfeszül bennem és lüktetve pumpálja belém a forró magodat. Szerencsénkre a párom nagyon jó alvó, így akár ágyúropogás is szólhatott volna mellette, akkor is úgy alszik mint a tej.

Gondolom mondanom sem kell, hogy eddigre már úgy állt a dákóm, mint a cövek, ami természetesen meg is látszott a nadrágomon, amit már ő sem hagyhatott figyelmen kívül, mert a következő mondatot, szinte az ágyékomnak címezte:

– Nagyon jó érzés volt a farkadat magamban érezni, még ha csak így álomszerűen is, és mire felocsúdtam, te már nem voltál sehol, csak az ujjaimat találtam magamban, és olyan lucskos volt a puncim, hogy szép nagy foltot hagytam vele az ágyon. – fejezte be az álma mesélését, miközben hanyag eleganciával fordult felém a székével, és enyhe terpeszben hozta tudtomra, hogy bizony az alatt a falatnyi kis szoknya alatt, az ég világon semmi nincs. Csodás rálátásom lett a csillogó puncijára, amiről még akkor sem tudtam levenni a szemem, mikor már éreztem, hogy ő újra a szemembe néz. Finoman a combjait is elkezdte simogatni és még tovább nyitotta a lábait, majd folytatta:

– Ezután rádobtam a foltra a takarót, nehogy a párom észrevegye, hogy álmomban is rád maszturbáltam, majd elmentem zuhanyozni, de annyira élénken élt bennem a dolog, hogy ott is addig ujjaztam és simogattam magam, amíg el nem élveztem. Szóval abban a reményben vettem föl ezt a szerkót, hogy eléggé begerjeszt téged ahhoz, hogy itt a rendelőben dugj meg hátulról, pont úgy ahogy az álomban is, mindenféle előjáték nélkül, csak keményen és gyorsan. Máskülönben egész nap csak a páciensek szórakoztatására lesz rajtam, mert én le nem veszem, amíg belém nem mártod a most is látványosan merev farkadat. Nos mit szólsz? – tette fel a záró kérdést olyan ártatlan arccal, mintha csak egy rágót kért volna.

Első blikkre köpni-nyelni nem tudtam, de aztán csak összeszedtem magam:

– Öö.. mit ne mondjak, szívem szerint ezt a ruházatot írnám elő kötelező viseletnek számodra, mert ennél vadítóbb cuccot még életemben nem láttam, de legalább egy percet adj, hogy átöltözzek, mindjárt jövök. – amire válaszként csak egy helyes kis mosolyt kaptam, tudta, hogy elérte amit akart, én pedig csak úgy rohantam az öltözőbe, mert úgy elszaladt az idő, hogy rövidesen befut az első páciens, aki ráadásul egy kedves ismerősöm, és talán nem kéne megbotránkoztatni egyből az első látogatásán. Szédítő sebességgel kapkodtam le magadról a ruhadarabokat, a szerszámom csak úgy csapkodott mindenfelé, de egy pillanatra sem gondolta, hogy le akarna lohadni, hisz nem tudtam kiverni a fejemből azt a csodaszép puncit, ami odakint várt rám. Korábban már kaptam Ginától egy lenvászon, fehér nadrágot, amit nem nagyon mertem felvenni, mert hát mégiscsak elég áttetsző (nyilván ő is szeret engem stírölni), de úgy éreztem itt az ideje, hogy ezt viseljem, és „ha már lúd, legyen kövér” alapon, én sem vettem fel alsót, egyszerűen csak felcsaptam a hasamra a farkam, és a derékgumival odafogtam. Felülre a szokásos rövid köpeny került, ami azért biztosított némi takarást odalent is.

Mire visszaértem, Gina már a pulton könyökölt, nekem félig-meddig háttal, enyhén terpesztett lábakkal, és ahogy láttam, még ő is az álom hatása alatt volt, hisz azzal a kezével ami ebből a szögből nem látszott, lenyúlt a lábai közé és a csiklóját izgatta. Őrjítően szexi volt, pláne mikor meghallottam az apró sóhajokat, aranyos kis nyögéseket amiket kiadott az önkielégítés hatására. Nem is teketóriáztam tovább, elővettem a farkam, rácsurgattam a nyálamból egy jókora mennyiséget, szétkentem rajta és már léptem is mögé, hogy azonnal belé hatoljak. Nemhogy elvette volna a kezét, még szét is nyitotta nekem csodás, húsos nagyajkait, hogy a lehető legkönnyebben tolhassam közéjük erektől duzzadó szerszámom, és én szó nélkül tövig nyomtam belé. Olyan hangot adott ki, amiben vegyült egy kis fájdalom, egy jó adag kéj, és mintha közben azt mondta volna hogy: végre! Már ettől libabőrös lettem kissé, nemhogy attól a fantasztikus érzéstől, ahogy a lángoló vaginája körülöleli a falloszom, és szinte ösztönszerűen, magától indult be a csípőm, kezdve az ütemes mártogatást, majd a kezeim is megindultak, pólója alatt az apró melleit keresve. Szinte azonnal felgyűrtem a falatnyi kis ruhadarabot a felsőtestén, és mindenfelé simogatni kezdtem, rendszeres látogatást téve a szinte szétrobbanni készülő bimbóihoz, amik remélhetőleg ma még a számat és a nyelvemet is kényeztetik, fenséges ízükkel. Ám ekkor zajt hallottam a váró felől, amik reflexszerűen arra késztettek, hogy befogjam Gina száját, és a lehető legmélyebben elmerülve a puncijában merevedem szoborrá, hogy hallgatózzak. Egyre közeledő léptek súgták, hogy cselekedni kéne, de valamiért csak a kopogás szakított ki ebből az állapotból.

– Uram Isten, ez már Erika lesz! Szinte meg is feledkeztem róla! – mondtam félhangosan, riadtan. A lebukás veszélye csak olaj volt a tűzre, így majdnem bele is ürítettem a tárat, úgy hasított belém a tudtad, hogy mit csinálunk épp, majd hátrébb lépve, szinte kicuppantam Ginából, aki olyan haragosan, szikrázó szemekkel nézett rám, hogy szinte megfagyott bennem a vér.

– Erika? Inkább róla feledkezz meg még egy percre, és azonnal tedd vissza a farkadat! – és már csapta is föl az egyik térdét a pultra, hogy szétnyíló vaginájával nyomatékosítsa mondandóját.

– Tudod jól, hogy az nem egy perc lesz, hisz még meg is kéne mosakodnunk, nem szeretném megvárakoztatni, ha már ilyen pontosan érkezett. – próbáltam érvelni, bár elég gyengusra sikeredett, pláne úgy, hogy még mindig köztünk meredezett a puncijával rendesen benedvesített dorongom. Ebbe belegondolva szorgosan visszarögzítettem az öltözői módszerrel a falloszom a hasamra, majd az ajtó felé léptem.

– Engem az sem érdekelne, ha egész nap a spermádtól tocsogó puncival kéne asszisztálnom, de ha te így, akkor máris keresek magamnak másik játszótársat… illetve már keresnem sem kell! – mondta sértődötten, majd lekászálódott a pultról, és rosszalló pillantásokkal fűszerezve, kicsit összébb kapta magát: visszarejtette gyönyörű melleit az alig takaró top alá, megigazította ultramini szoknyácskáját, majd egy kedves mosolyt erőltetett az arcára, egy olyan tekintettel, amitől egy kicsit kirázott a hideg.

– Még a kezedben a döntés: – folytatta – vagy megbaszol rendesen, vagy kinyitod az ajtót Erikának, az új játszópajtásomnak. – közölte világosan. Már azt sem tudom milyen arcot vághattam. A műsorra voltam kíváncsi, vagy Erikát nem akartam dühíteni, de a szemébe néztem, és kinyitottam az ajtót.

Zsoltika, a női bugyis fasz

Zsoltika részt vesz egy megalázó orvosi vizsgálaton, amit a nagyteremben ülő klubtagok kivetítőn néznek végig. Utána újabb kérdések követeznek. Gézukát felveszik a klubba, ezután hazamennek.

– Állj oda a szék mellé és vetkőzz le Zsoltika – mondta Anna feltekintve a monitorról.
Zsoltika körülnézett, aztán sóhajtva a mondott helyre ment és megfogta a pólója alját és kicsit ügyetlenkedve a szűk póló és a melltartó miatt kibújt belőle. Körülnézett, hova tegye a ruháját.
– Tedd csak oda, a szék támlájára – mondta Évi, aki most lépett be a függöny mögül, már ő is fehér köpenyben.
A fiú letette a pólót, aztán picit tanácstalanul megállt. Nem tudta mit vegyen le. Szégyellte, hogy melltartó van rajta, szerette volna levenni, de a melltartóhoz volt rögzítve a szalagja, egyedül nem tudta levenni, segítséget kellett kérnie. A nadrágot le tudta vennie egyedül is. Így egy nagy sóhaj kíséretében letolta a nadrágját, aztán le kellett ülnie, hogy levegye a cipőit és zokniját, csak ezután tudott kibújni a nadrágból. Leterítette azt is a szék támlájára, aztán bizonytalanul megállt.
Anna felnézett a rózsaszín bugyiban és sportmelltartóban, lehajtott fejjel álldogáló fiúra.
– Szép a fehérneműd Zsoltika, értem, hogy szereted, és nem akarod levenni. De most a vizsgálat miatt muszáj pucérnak lenned. Vegyél le gyorsan mindent!
Zsoltika sóhajtott és letolta a bugyiját, kilépett belőle, aztán a széktámlára tette azt is. Hátra nyúlt a háta mögött, megpróbálta a biztosítótűket kikapcsolni és levenni a melltartót, de nem sikerült neki. Teljesen piros arccal halkan megszólalt:
– Ké… Kérem… Tessék szíves lenni segíteni, nem tudom egyedül levenni a melltartót…
– Miért nem? – kérdezte kíváncsian felnézve Anna. Végigmérte a fiú szőrtelen testét, hogy elől, a hátrakötött kis pisilő helyén csak egy rózsaszín háromszög van. Elmosolyodott. – fordulj meg, mutasd a segged!
Zsoltika lassan megfordult, a hátát és a fenekét mutatva a doktornőnek. A hátán, a melltartótól egy hosszú háromszög alakban, húzódott le a két rózsaszín szalag a segge alá, ahol a kis pisilő végére kötve tűnt el.
Évi felnevetett, de úrnője egy pillantásától elnémult.
– Fordulj újra körbe, Zsoltika! Ki öltöztetett fel?
A fiú lassan körbefordult és csendesen válaszolt:
– Ági öltöztetett Hölgyem.
– Ügyes lány! Mondd meg neki otthon, hogy gratulálok hozzá, milyen ügyesen rögzítette a kis pisilődet. Most Évi fog segíteni levenni a szalagot és majd, amikor felöltözhetsz, ő fog segíteni újra megkötni. Évi – fordult az asszisztensnőhöz – jegyezd meg, hogyan van a gyerek kis pöcse megkötve, hogy vissza tudd majd kötni, ha kell!
Évi megnézte a melltartóba kapcsolt biztosítótűket, aztán leguggolt Zsoltika mögött, rávert kicsit a seggére:
– Hajolj előre, sissy! Tedd szét a lábaidat!
Zsoltika a doktornőre nézett, de az bólintott:
– Engedelmeskedj Évinek! Évi ápolónő, rengeteg fütyit látott már, nem kell szégyenlősködnöd. Különben is megígérted, hogy engedelmes leszel, igaz? Ne kelljen most itt elfenekelni, mielőtt még az eddigiekért megkapod a büntetésed!
Zsoltika sóhajtott, aztán széttette a lábait és előrehajolt, ahogy a nő utasította. Évi kis ideig nézegette a kötését, aztán felnyúlt és kikapcsolta a szalagot melltartóhoz rögzítő tűket, majd ügyesen levette a szalagot a fiú kis fütyijéről. Anna végignézte, aztán utasította a fiút:
– Állj egyenesen, húzd ki magad!
Zsoltika egy pillanatig habozott, aztán halkan megszólalt:
– Hölgyem… A kis pisilőm…
– Most lehet elől – nevette el magát Anna.
Zsoltika előre engedte a golyóit és a kis fütyijét és felegyenesedett, kihúzta magát.
– Fordulj meg!
A fiú szembe fordult a két nővel, a kis fütyije elől lógott le, a fitymája alól kis nedvesség szivárgott ki. A rózsaszín melltartó még mindig rajta volt.
– Vedd le a melltartódat, aztán állj oda, megmérjük a magasságod és a súlyod – mutatott Anna a mérlegre.
A fiú ügyetlenül kibújt a melltartóból és letette a székre, aztán követte Évit, aki ráállította a mérlegre, aztán lemérte a magasságát, majd a többi méretét is és bediktálta a doktornőnek az adatokat. Anna meghallgatta, megmérte a vérnyomását, pulzusát.
Zsoltika lassan feloldódott, azon kívül, hogy pucér volt, amit szintén kezdett már megszokni, ez egy normális orvosi vizsgálatnak tűnt. Vért vettek tőle, egy vattás pálcikával a szájából vettek mintát, közben a doktornő az egészségére vonatkozó általános kérdéseket tett fel.
Zsoltika éppen állt a szék mellett, és a doktornőre figyelt, amikor érezte, hogy valami hideg a hasának nyomódik a pisilője mellett, aztán Évi megfogja a kis farkát. Csak egy pillanat volt, már el is engedte és mondta a mérés eredményét:
– A pénisz nyugalmi állapotban 3,6 cm.
Zsoltika azonnal céklapiros lett.
– Nem kell szégyenlősködni Zsoltika! – nevetett fel Anna doktornő – láttunk mi már kisebbet is, igaz az a fiú 10 éves volt! De semmi baj, egy kis sissynek nem kell nagyobb pisilő, hidd el! Most guggolj le szépen a tál felett és pisilj ebbe a pohárba!
Zsoltika pirosló arccal elfordult és háttal a két nőnek leguggolt a tál felé, a poharat a pisilője alá tartva. Évi szólni akart, hogy forduljon feléjük, de a doktornő leintette: ha háttal van a gyerek, hátha könnyebben leküzdi a szégyenét és tud pisilni, különben is, ebben a pózban pont az egyik kamerával szemben guggolt le. Zsoltika a kameráról nem tudva próbálkozott, de nem tudott pisilni, végül nem bírta már guggolást ki kellett egyenesednie.
Anna azonnal rá szólt: – Jobb, ha igyekszel és pisilsz magadtól, mert különben katétert kell feldugnunk! Tudsz pisilni, tele a hólyagod, kitapintottam az előbb, csak a szégyenkezést kell legyűrnöd. Otthon tudsz ugye Ági előtt pisilni? Hát meg kell szoknod, hogy mások is látják, amikor pisilsz. Na, már pihent a combod, rajta, kezd újra, és most sikerüljön!
Zsoltika nagyot sóhajtott és megint leguggolt a tál felé. Addig erőltette, míg sikerült pisilnie. Gyorsan megtelt a vizeletmintának szánt pohár, de a fiú nem tudta abbahagyni, pisilt, míg a tál alján jó kétujjnyi pisi gyűlt össze. Zsoltika felegyenesedett és zavartan megállt, aztán nyújtotta a poharat Évi felé.
– Nem gondolod, te kis hülye, hogy így elveszem tőled? Tiszta pisi kívülről is a pohár. Nyald le tisztára! – mondta felháborodottan a nő.
Zsoltika a doktornőre nézett, de az csak bólintott és annyit mondott:
– Rajta!
Zsoltika beletörődve nyalogatni kezdte a poharat, az alját, az oldalát, ahol a túlfolyt pisi benedvesítette, aztán észrevette, hogy évi egy papírkendőt nyújt felé.
– Jó lesz, vedd el a papírt és törölgesd meg szárazra a poharat!
Zsoltika hálásan vette el a törlőt, hamar megtörölte a poharat és odaadta Évinek.
– Jól van Zsoltika. Ott a mosdónál megmoshatod a kis fütyidet, ne legyen pisis, aztán egy papírtörlővel megtörölheted.
A fiúnak kicsit ágaskodni kellett, hogy a fütyije a mosdó felé érjen. Miután szárazra törölte a pisilőjét és a törlőt a kukába dobta, felnézett.
Anna éppen egy gumikesztyűt húzott a kezére, Gézukának rögtön rossz érzése támadt. Nem volt sok ideje félelemre, Évi megfogta a karját és egy furcsa formájú székhez vezette:
– Ülj le! – utasította a nő, és ahogy a fiú leült valamit elmozdított a széken, amitől az hirtelen lebillent. Mire Zsoltika ijedten felkiáltott, már félig a hátán fekve találta magát és Évi már szíjazta is a székhez. A mellén vezetett körül egy szíjat, aztán a két lábát bokánál és térdnél rögzítette a szék lábtartóihoz, végül a kezeit is leszíjazta.
Anna a fiúhoz sétált, megfogta a kis fütyijét és hátrahúzta a bőrt, diktált Évinak, aki gépelte:
– A pénisz ép, nyugalmi állapotban az átlagosnál kisebb. A herék tapintásra épek, átlag alatti méretűek. Gombás fertőzésnek, nemi-, vagy bőrbetegségnek nyoma nincs.
A szék melletti karhoz nyúlt és előre tolta. Egy motor kezdett működni és a szék két lábtartója, egészen fel a fiú seggéig, V alakban elkezdett eltávolodni egymástól. Anna a fiú ágyékét és arcát is nézte miközben egyre jobban kitárult előtte. Amikor már kellemetlen volt a széttárt lába, de még nem igazán okozott fájdalmat a nő kikapcsolta a motort.
Egy tégelybe nyúlt, vazelinbe mártotta a jobb keze ujjait, aztán miközben a ballal megemelte a fiú golyóit jobban beujjazott a széttárt seggébe.
Zsoltika felszisszent a nem várt, ismeretlen nyomástól, aztán a középső ujj behatolásakor fel is visított kisé.
– Ne félj, kis bugyis – nevetett Anna – ez csak egy vizsgálat, nem, veszem el a szüzességed, nyugodj meg! Azt megtarthatod az első pasidnak.
Évi is felnevetett, Zsoltika pedig piros arccal, lehunyt szemmel csendesen sírdogálni kezdett szégyenében.
Anna megmozgatta az ujját a fiú seggében, kitapintotta a prosztatáját, aztán bedugta a mutató ujját is és már két ujját mozgatta meg a fiú seggében.
– A prosztata érintésre ép, korának megfelelő méretű. Az annusz egészséges, jól tágul, aranyér nincs.
Évi begépelte, aztán felállt, elővett egy kis vibrátort és odaadta a doktornőnek.
Zsoltika hallott egy kis berregés, aztán érezte, hogy az ujjak eltűnnek a seggéből. Megkönnyebbülten felsóhajtott, de abban a pillanatban valami más, hidegebb, keményebb és rezgő, remegő dolog hatolt a lyukába. Ahogy a kis remegő rúd mélyebbre hatolt, majd megérintett valamit odabent a végbelében, a fiú döbbenten vette észre, hogy kezd felállni a fütyije. Elkerekedett szemmel nézett fel a mosolygó doktornőre.
– Anális izgatás hatására a pénisz kezd merevedni – diktálta Anna, fél szemével az óráját nézve – a prosztata megérintésétől mérve 42 másodpercre a pénisz teljes merevedése figyelhető meg. Gyere, Évi gyorsan mérd meg, pár másodperc még és elélvez!
Évi gyorsan odalépett egy mérőeszközzel és máris mondta az eredményt:
– Teljesen erektált állapotban a pénisz hossza 11,6 cm, legnagyobb átmérője 1,8 cm.
Anna azonnal elhúzta a vibrátort és ki is kapcsolta, de bent hagyta a fiú lyukában. Diktálni kezdett:
– Vizsgált személy, Bugyis Zsoltika, 20 éves, 165 cm magas, testtömege 82 kg, enyhén túlsúlyos. Korához képest alulfejlett, nemi szerve méretéből adódóan sissy és faszszopó szolgálatra teljes mértékben alkalmas. Szervi rendellenessége nincs, betegség, fertőzés nyomai nem láthatóak, teljesen egészséges. A laborvizsgálatok eredményei után szolgálatra alkalmas. – Odafordult a fiúhoz – Gratulálok Zsoltika! Ha a felvételin megfeleltél orvosi akadálya nincs, hogy nemsokára egy boldog kis sissy köcsög legyél!
Anna levette a gumikesztyűket, aztán elvette a nyomtatóból a papírokat, és míg Évi kiszabadította Gézukát a székből, átfutotta azokat, aztán aláírta.
– Évi kösd meg a kis sissy pisilőjét, ahogy eredetileg volt, de ne húzd fel, csak tedd hátra neki. Ne öltözzön fel, hátha látni akarja valamelyik klubtag pucéran, csak adj rá egy köntöst, ami illik hozzá.
– Igenis Úrnő – mondta mosolyogva Évi, aztán vette a fiú szalagját, leguggolt előtt és gyorsan, erősem megkötötte a kis pisilőn.
– Fordulj! – parancsolta a fiúnak, és ahogy megfordult rácsapott a seggére – Lábakat szét, dőlj előre!
Zsoltika engedelmeskedett, aztán felvisított, amikor évi átnyúlt a lába között, elkapta a fütyijét és a golyóit, és erősen hátrahúzta.
– Évi, ne tépd le a kis pöcsét, még nem engedte meg az anyja! – nézett fel nevetve Anna.
– Bocsánat, Úrnő! – mondta Évi, szintén nevetve, aztán megint a fiú fenekére csapott – Kiegyenesedni!
Zsoltika engedelmeskedett, aztán a doktornő utasítására lassan körbefordult.
– Ügyes vagy Évi! Ez a kis kövér köcsög pedig egész jól néz így ki. Ha egy kis csöcse is lenne, elmenne egy duci 13 éves kislánynak. Na, adj rá valamit és vidd ki a terembe!
– Igenis Úrnő – mondta Évi, aztán a szekrényből elővett egy halványrózsaszín selyem köpenyt, ráadta a fiúra és megkötötte az övet. – Na, gyere, kisköcsög! – mondta és kivezette a terembe ahol a felvételi beszélgetés zajlott.
Zsoltika lesütött szemmel lépett be, arra kapta fel a fejét, hogy valaki tapsol.
– Gratulálok Zsoltika! – hallotta egy ismeretlen nő hangját, aki eddig nem volt jelent a felvételin. – Örülök, hogy egészséges vagy és orvosilag megfelelsz sissynek. Gratulálok, hogy milyen gyorsan reagál a kis pisilőd a szűz puncid ingerlésére! Igazi kis született sissy vagy!
Zsoltika piros arccal sütötte le a szemét.
– Köszönd meg Judit úrnőnek a dicséretet, te szerencsétlen hülye! – Súgta a fülébe Évi.
Zsoltika nyelt egy nagyot, aztán felnézett egy pillanatra, majd lesütve a szemét halkan mondta:
– Köszönöm szépen a dicséretet Úrnő!
– Megérdemled kis sissy! Az én kis sissykéim, Andi és Gabi sem voltak ilyen ügyesek és aranyosak eleinte, sok vessző elkopott a seggükön, míg engedelmes, szép kis sissyk lettek. Remélem, hamar utoléred őket, és jó barátnőjük leszel majd!
– Köszönöm Úrnő, igyekezni fogok – mondta halkan Zsoltika.
Gézukát Évi felvezette a színpadra, az előző helyére és az anyja és Steve Dock is visszaültek az asztalhoz. Anna is visszajött, mindenki elfoglalt az előző helyét, Judit pedig leült a férje mellé.
– Tehát, a jegyzőkönyv számára kérdezem, orvosilag minden rendben a jelölttel és ha a labor nem mutat ki semmi rosszat, alkalmas szolgálatra? – kérdezte Gábor Annához fordulva.
– Igen, Gábor – felelte a nő. – Az allergia teszttel együtt 2 hét múlva lesz meg minden eredmény, de magam részéről, az orvosi tapasztalatom alapján, biztos vagyok benne, hogy egészséges és alkalmas szolgálatra.
– Köszönjük, Anna. – a többiekhez fordult – Van még valakinek kérdése a jelölthöz? Judit, te később érkeztél, van kérdésed?
– Köszönöm, Gábor, kérdésem nincs, de szeretném megnézni a gyereket pucéron, ha már a vizsgálat után nem öltöztették fel, aztán talán akkor lesz kérdésem.
– Rendben van – mondta a férfi – Zsoltika! Vedd le a köpenyedet!
A fiú felnézett az anyjára, de a fények miatt nem látta az arcát, csak azt, hogy bólint. Nagyot sóhajtott és levette a köpenyt. Ott állt a színpadon, az erős fényben pucéron, hátratett pisilővel, kezében a rózsaszín köpennyel.
– Kati! Segíts a sissynek, vedd el a köpenyét és maradj mellette, ha kell a segítség! – Mondta Judit, Kati pedig már szaladt is fel a színpadra és elvette a fiútól a köpenyt.
– Fordulj körbe, Zsoltika! Nagyon szép a kis pisilőd vége és a golyócskáid a segged alatt! Mitől ilyen hurkás a segged Zsoltika? Fordulj meg szépen felénk és válaszolj: miért kaptál ki és mennyit kaptál? – utasított Judit.
Zsoltika megfordult, lesütött szemmel megállt, aztán elmondta, hogy a büntetését írta és a szövegben ejtett helyesírási hibákért kapott kilenc pálcaütést. Aztán néhány kérdés után a fiú lassan, akadozva elmesélte, hogy bepisilt a vásárláskor, hogy hogyan fenekelték el érte, milyen büntetést kellett írnia, amiért az utolsó kilenc pálcát kapta .A végén már szipogott újra a megaláztatástól.
– Rendben van, Zsoltika. Azt hiszem, eleget láttunk és hallottunk ahhoz, hogy eldöntsük felveszünk-e a klubba sissytanulónak. Most felveheted a köpenyedet, és Steve Dock Úr és édesanyád felügyelete mellett, barátkozhatsz a két sissyvel, míg mi döntünk a sorsodról. – Mondta Gábor, aztán a többi klubtaggal kimentek egy ajtón.
– Köszönöm szépen Uram – nyögte ki Zsoltika, és hálásan belebújt a köpenybe, amit Kati tartott neki. A lány intésére felment a színpadra a két sissy is és megálltak Zsoltika mellett, de amikor megcsókolták volna, Steve Dock leállította őket:
– Gézukának nincs rendesen megkötve a kis pisilője. Ugye nem akarjátok, hogy engedély nélkül felálljon neki, és büntetést kapjon érte? Csak beszélgessetek, mesélhetek neki magatokról, amíg várakozunk.
Nem kellett sokáig várniuk, néhány perc múlva nyílt az ajtó és sorban bejöttek a klubtagok. Amikor mind leültek Gábor felállt és megszólalt:
– Gratulálok Zsoltika! Négy igen és egy tartózkodás mellett felvettünk a klubba sissy tanulónak. Nemsokára elkészítjük a sissy igazolványodat, amit a klubbon belül mindig kitűzőként, névkártyaként kell viselned. Megkapod a klub szabálykönyvét, amit meg kell tanulnod, mire legközelebb a klubba jössz. Ez leghamarabb a laborvizsgálataid megérkezése után lehetséges, hogy pontosan mikor, azt mostantól a nevelőd, Steve Dock Úr dönti el. Mostantól kezdve Steve Dock Úr felel érted a klubban, ha bármiben hibázol, őrá hozol szégyent, ha jól szolgálsz, és jól haladsz a tanulmányaiddal, az ő dicsősége lesz. Mindenben engedelmeskedned kell neki, ezen kívül be kell tartanod a klub szabályait, elsősorban azt, amit írásban is vállaltál már: a titoktartást. A laborvizsgálataidra várva mindent lesz időd megtanulni. Gratulálok még egyszer, sissy!
– Köszönöm Uram! – mondta Zsoltika lesütött szemmel. Tényleg hálás volt. Hálás volt, hogy véget ért ez a nehéz megpróbáltatás, hogy bármi lesz ezután, olyan rossz nem lehet, hiszen Andi és Gabi is jól vannak, és boldognak tűnnek. Zsoltika felnézett és elmosolyodott, hosszú idő után először, és megismételte: – Köszönöm szépen, Uram!
– Amikor a nevelőd, Steve Dock Úr, először elhoz majd a klubba ki fogunk kérdezni a klub szabályaiból és, ha hibázol, ha nem tudsz megfelelően válaszolni, büntetést fogsz kapni, tehát tanulj szorgalmasan! A mai viselkedésedért is, azért hogy megpróbáltál elszaladni, akkor kapod majd meg a büntetésedet.
– Igenis Uram – válaszolt csendesen a fiú.
– Gratulálok Zsoltika! – mondta az anyja mosolyogva és megpuszilta két oldalról – Ügyes voltál. Igyekezz ezentúl mindig ügyes, engedelmes kis sissy lenni, ne hozz szégyent a nevelőidre!
– Igen anyuka, igyekezni fogok!
Steve Dock is a fiúhoz lépett, megfogta az állát és megemelte, szembe fordította magával:
– Zsoltika! Felvettek a klubba tanulónak. Gratulálok! Ahogy Gábor Úr mondta, meg kell tanulnod a szabályzatot és mostantól mindenben engedelmeskedned kell nekem, és azoknak, akit én mondok. Megértetted?
– Igen Uram – mondta csendesen Zsoltika.
– Hát, majd látjuk, mennyire leszel engedelmes és jó tanuló, mennyire fogsz igyekezni! Tudod, különben szigorú büntetéseket fogsz kapni, nem akarom, hogy szégyenkeznem kelljen miattad!
– Nagyon fogok igyekezni Uram! – ígérte Zsoltika.
– Remélem is, különben folyamatosan vörös és hurkás lesz a segged! – mondta Steve Dock, elengedte a fiú állát és hátrébb lépett, hogy helyet adjon a házaspárnak, aki az időközben kivilágított nézőtérről feljöttek a színpadra gratulálni az új sissynek.
Judit most közelről is végigmérte Gézukát, aztán két oldalról megpuszilta az arcát, mint kicsit korábban az anyja.
– Gratulálok Zsoltika! Nagyon örülök, hogy felvettek a klubba és remélem, jó barátnője leszel majd az én két kis sissymnek! Ők sokat tudnak majd neked segíteni, tanítani hogyan legyél mindig csinos, engedelmes kis faszszopó. Remélem, nemsokára látunk majd itt a klubban cumizni és hamarosan a kis puncidat is használatba veszik, és így igazi kis sissy köcsög leszel!
Zsoltika teljesen piros arccal hallgatta a nőt, nem tudta mint mondjon, végül nagyot nyelt, lesütötte a szemét és megköszönte a jó kívánságokat. Judit férje, András, aki eddig Steve Docknal beszélgetett, most szintén odalépett Gézukához.
– Gratulálok kisköcsög! Nemsokára te is olyan kis faszszopó leszel, mint az én kis köcsög fiaim! Hamarosan kipróbállak majd!
– Igenis Uram – nyöget ki halkan lesütött szemmel Zsoltika.
– Szeretnél már szopni, kisköcsög? Faszszopó lenni?
Zsoltika piros arccal lesütött szemmel állt. Tudta milyen választ várnak tőle, akármit gondolt is, így halkan kimondta:
– Igen Uram.
– Hangosabban és teljes mondattal válaszolj! Mit szeretnél, Zsoltika? – Nem András kérdezte, hanem egy furcsán ismerős hang.
Zsoltika kicsit hangosabban válaszolt:
– Szeretnék szopni, Uram. Szeretnék faszszopó le… – a fiú felnézett miközben kimondta és döbbenten ismerte fel a kérdezőben, Sándorban, az egyik egyetemi tanárát, azt, akinek néhány napja nekiment a folyosón. Ijedten elhallgatott és lesütötte a szemét, sőt megpróbált elfordulni, elmenekülni.
Sándor felnevetett és elkapta a fiú vállát, erősen tartotta, miközben magyarázta a többieknek a történteket:
– Mi Gézukával már ismerjük egymást az egyetemről. Néhány napja majdnem fellökött a folyosón, annyira sietett leadni a dolgozatát. Volt vele egy nagyon csinos lány, azt mondta a barátnője, már akkor gyanús volt a dolog. Ezek szerint – fordult Steve Dockhoz – a te lányod volt?
– Igen, ő kísérte el Gézukát az egyetemre. – válaszolt Steve Dock – de erről a történetről nem számoltak be. Na, otthon majd kikérdezem a lányom is, Gézukát is. Elnézésedet kérem a sissy viselkedéséért!
– Az összeütközésünk szóra sem érdemes, de hogy a kis köcsög azt hazudta, hogy a lányod a barátnője… – nevetett Sándor.
– Ezt is kiderítjük otthon, miért hazudott és főleg, hogy amikor beszámoltak a napról, miért nem mondta el sem a kisköcsög, sem Ági. Köszönöm, hogy elmondtad ezt, Sándor! Zsoltika – fordult a fiúhoz – kérj bocsánatot Sándor Úrtól!
Zsoltika lesütött szemmel halkan mondta:
– Bocsánatot kérek, Sándor Úr!
– Hm… – nevetett Sándor – Talán megbocsátok, majd ha leszoptál!
– Természetesen bármikor használhatod Zsoltika száját. – Ajánlotta Steve Dock – itt is, az egyetemen is, ha akarod.
– Köszönöm, élni is fogok vele! És figyelek is majd a kis köcsögre az egyetemen.
– Köszönöm! – kapcsolódott be Nikoletta is a beszélgetésbe. – Féltem, hogy túl sokat lesz Zsoltika felügyelet nélkül, amikor az egyetemen lesz. Így talán ön ránézhetne néha…
– Természetesen hölgyem! Nagyon szívesen. Majd az órarendje ismeretében kidolgozunk egy napirendet számára, hogy mikor jelentkezzen nálam, stb.
– Köszönöm szépen! Zsoltika! – nézett a fiúra Nikoletta – köszönd meg szépen a tanár úrnak, hogy hajlandó foglalkozni veled! Ígérd meg, hogy engedelmeskedsz neki és leszopod, ha utasít rá!
– De… – Zsoltika az anyja arcát látva lesütötte a szemét és szipogva mondta – Köszönöm szépen Tanár úr, hogy foglalkozni tetszik velem és ígérem hogy leszopom, ha utasít rá.
– Rendben Zsoltika! – nevetett fel Sándor –Hamarosan már te fogsz majd könyörögni, hogy cumizhasd a faszt.
Minden jelenlévő nevetett Zsoltika pedig szégyenében elsírta magát. Kati és Évi lépett mellé és kivezették a rendelőbe, ahol gyorsan felöltöztették a sírdogáló fiút. Pár perc múlva visszaértek a terembe, ahol Nikoletta és Steve Dock éppen elköszöntek a többiektől.
– Köszönj szépen Zsoltika, mára végeztünk, ideje hazamenni! – szól rá Steve Dock és megfogta a fiú karját.
– Csókolom… Viszontlátásra – köszönt el halkan Zsoltika és csendesen tűrte, hogy Steve Dock kivezesse. A recepciós pultnál Steve Dock aláírt valamit, aztán Nórától átvett egy borítékot. A kijáratnál előreengedte Évát, majd ő is kilépett az udvarra és a kocsihoz kísérte a fiút.
Mindhárman beültek és elindultak haza.

Hazaúton Zsoltika elaludt a hátsó ülésen. Steve Dock a tükörből látta, hogy a fiú feje lebukik.
– Elaludt – mondta halkan Évának – kifárasztotta a mai nap, az izgalmak.
– Igen – válaszolt a nő, miután hátrafordulva megnézte az ülve alvó fiát. – Jó lesz számára ez a klub?
– Igen. Már megbeszéltük, hogy fegyelmezésre van szüksége, amit a klubban megkaphat, és megkapja azt a figyelmet is, szexuális izgalmat is, ami pont megfelelő számára. – Mondta a férfi.
A felnőttek halkan beszélgettek, Zsoltika pedig aludt, míg haza nem értek. Steve Dock behajtott az udvarra, aztán Évával együtt kiszálltak és felébresztették Gézukát, majd mindhárman bementek a férfi lakásába.
– Késő van már, álmos a gyerek, fektessük le – mondta Steve Dock.
– Rendben – mondta a nő, majd Gézukához fordult – vetkőzz le, pisilj, moss fogat! És pisiléskor vigyázz, ne fogdosd magad, itt leszek az ajtóban!
– Igen anyu – mondta halkan a fiú. Szinte félálomban levette a nadrágját, kibújt a pólóból és a bugyijából. Minden ruháját szépen összetűrte és letette. Megállt szépen hátrakötött kis pisilővel, melltartóban és az anyjához fordult:
– Anyuka, kérlek segíts, nem tudom kioldani a szalagomat.
– Nahát, teljesen, mint egy 12-13 éves kislány! – mérte végig Nikoletta nevetve – Kis lapos cicik a sportmelltartóban, kis szőrtelen háromszög a puncid! Csinos vagy Zsoltika!
– Köszönöm anyuka – mondta halkan, lehajtott fejjel a fiú.
– Na fordulj meg kislány, kioldom a kis pisilődet!
Miután Nikoletta eloldozta a szalagot a melltartóból Zsoltika előreengedte a kis pisilőt, levette a szalagot és letette a ruháira, aztán kibújt a melltartóból is, azt is lehette. Utána leült pisilni, amikor végzett megtörölte magát, végül pucéron megállt a mosdókagyló előtt és fogat mosott. Steve Dock ekkor lépett be és odatartotta Zsoltika szája elé a fasz alakú cumit. A fiú felnézett rá, aztán az anyjára, sóhajtott egyet és kitátotta a száját. Amikor Steve Dock nem dugta a szájába cumit tátott szájjal közelebb lépett és be akarta kapni, de a férfi nevetve elhúzta előle.
– Kérjed szépen a cumit, Zsoltika! – mondta nevetve.
Zsoltika becsukta a száját, nyelt egyet, aztán halkan mondta:
– Kérem szépen a cumit Steve Dock úr!
– Na jó, megkapod, most az egyszer, mert látom, nagyon fáradt vagy már. De meg kell majd tanulnod igazán szépen kérni, értetted?
– Igen Steve Dock úr – mondta halkan a fiú, és amikor Steve Dock újra közel tett a szájához a cumit kitátotta a száját és bekapta.
– Fordulj meg! – szólt rá a férfi és becsatolta a szíjat a fiú fején, ezzel stabilan tartva a szájában a fasz alakú cumit. – Most reggelig cumizhatsz, holnap pedig majd meglátjuk. Gyere!
Bevezette a fiút a szobájába és rámutatott az ágyra tett bugyira:
– Vedd fel, ebben fogsz aludni. Most elől hagyhatod a kis pisilődet is. Aztán mássz fel az ágyra.
Zsoltika gyorsan felvette a bugyiját és felmászott az ágyra, hasra akart feküdni.
– Nem, most nem olyan érzékeny a segged, a hátadon fogsz aludni, feküdj le! – mondta a férfi, és amikor Zsoltika hanyatt feküdt a két kezét rögzítette az ágy széléhez oldalt a szíjakkal – Így nem tudsz éjjel magadhoz nyúlni, de azért kényelmesen tudsz aludni.
Nikoletta megnézte, hogyan fekszik a fiú, aztán betakarta egy vékony pléddel.
– Jó éjszakát Zsoltika! – köszönt el a fiától.
– Jó éjszakát Zsoltika – mondta Steve Dock is – Cumizz szépen és álmodd azt, hogy igazi faszt cumizol!
Zsoltika halkan, nyögve megpróbált válaszolni valamit. A két felnőtt felnevetett, aztán Steve Dock lekapcsolta a lámpát és kimentek, bezárták az ajtót.
– Én is megyek, lefekszem. – mondta Nikoletta. – Köszönök mindent, hogy ennyit törődsz velünk!
– Szívesen teszem, igazán örömmel, hidd el – válaszolt mosolyogva a férfi. – Holnap délután átjönnek Andrásék a gyerekeikkel. Zsoltika tanulhat a sissyktől, ismerkedhetnek. Mi felnőttek is beszélgethetünk, megismered Juditot és Andrást. Aztán, ha úgy gondolod, talán Zsoltika első szopatását is megejthetjük.
– Jó! – mondta izgatottan Nikoletta – Azt hiszem ezen túl kell esnie minél előbb. Steve Dock, te fogod szopatni?
– Ha nincs ellene kifogásod – mosolygott a férfi.
– Dehogy! Örülök neki! És kérlek is rá, hogy bármikor, amikor csak akarod nyugodtan használd Gézukát! Azt hiszem neki csak jót tesz, ha minél többet szopatják, nem?
– De igen. Éppen ezért Andrásnak is felkínálhatod, sőt igazából bármelyik ismerősnek, hogy mire a klubban kipróbálják, használatba veszik a száját, már legyen egy kis gyakorlata.
– Nekem nincsenek ilyen ismerőseim… – mondta a nő –Rád bízom ezt Steve Dock! Zsoltika most már a te tanítványod, igaz?
– Igen. Köszönöm Nikoletta! – mondta a férfi, miközben kikísérte a nőt. – Jó éjszakát!
– Jó éjt, Steve Dock és köszönök mindent! – mondta Nikoletta és bezárta magtan mögött a kaput.
Steve Dock bement a házba, majd egy üveg borral és egy szivarral visszajött, leült a teraszon és rágyújtott. Csendben iszogatott és szivarozott, végiggondolta a nap eseményeit és a holnapi terveit.
Nikoletta is a nap eseményeit gondolta végig. Amint hazaért ledobta a ruháit és beállt a zuhany alá. Miközben tusfürdővel simogatta végig a testét eszébe jutottak a történtek. A két sissy a mosdóban, ahogy alázatosan engedelmeskedtek a csínos lánynak, ahogy az ő kisfiával csókolóztak… Nikoletta felizgult, a keze lecsúszott a puncijára, megtalálta a csiklóját és finoman megcsípte. Felsóhajtott, arcát a vízsugár alá tartotta, jobb keze két ujját mélyen magába vezette és mozgatta, miközben hüvelykujjával a csiklóját nyomkodta, dörzsölte. Bal kezével a mellét, hasát simogatta a zuhany alatt. Gyorsan elélvezett. Összerázkódott, egy pillanatra elszégyellte magát, hogy milyen dolgokra gondolt maszturbálás közben, sőt, hogy egyáltalán csak így a zuhany alá beállva maszturbált, de aztán megrázta magát, boldogan felnevetett és vidáman dudorászva fejezte be a zuhanyzást. Kihasználva, hogy egyedül van otthon, meztelenül ment be a hálószobájába és dőlt végig az ágyán. Magára húzott egy vékony takarót és kielégülten, boldogan szinte azonnal elaludt.

A diszkréció kötelez

36 éves, vidéki körzetiorvos vagyok, és agglegény. Mindez hozzátartozik az elbeszélésemhez. Egy napon levelet kaptam a hugomtól, aki Pesten lakik. Ebben arról értesít, hogy férje nagy beteg. Orvosi rendeletre a tengerpartra kell mennie és neki el kell kísérnie. Nagy gondot okoz neki a lánya, a kis Margit elhelyezése. Arra a 14 napra, amíg o távol van a háztól, szeretné, ha magamhoz venném a kislányt, mert csak így volna nyugalma, ha biztonságban tudná Margitot. Nagy gondot okozott a kérés, de mivel kibújni nem tudtam a kérés alól, visszaírtam, hogy agglegény mivoltom nem akadály, készséggel állok a rendelkezésére. Viszont-válaszában értesített, hogy mely napon érkezik Margitka hozzám. Midon eljött az érkezés napja, befogtam a fedeles hintóba és kihajtottam az állomásra. Még 5 perc volt a vonat érkezéséig. A vonatról egy idosebb polgár és egy 18-19 év körüli kislány szállt le. Meglepettem láttam, hogy egyenesen a kocsimhoz tart és bátran érdeklodik, hogy nem-e ot várom? Én azt feleltem, hogy sokkal kisebb lányt vártam, mivel még sosem láttam. Nagyon meglepodtem, hogy a húgomnak ilyen gyönyöru szép, nagy, eladó lánya van. Beültettem magam mellé a kocsiba és elindultunk hazafelé. Margit, aki még sosem volt falun, szinte már az elso pillanatban otthon érezte magát. Mindenrol részeltesen beszámolt és mindenrol érdeklodött. Amikor házunk elott leszálltunk, elragadtatásának adott hangot a szép virágoskert felett. Majd bemenve a lakásomba, az agglegényi rendetlenség láttán, így kiálltott fel: – Micsoda rendetlenség! Majd én rendbehozok mindent! Azután arra kért, hogy mosakodni szeretne. Szóltam az öreg bejárónonek, hogy készítsen vizet a kis vendégem szobájába. Mikor Margit kibontotta a csomagját és a szekrénybe kezdte el rakni a kis ruhácskáit, én ott ültem a fotelban és kedves csacsogását hallgattam. Minden kis finom ruhadarabról édesen tudott beszélni. Könnyu kis ruhák, édes kis kombinék, ingek, aranyos pókháló vékonyságú nadrágok, kis zsemle nagyságú melltartók és más egyebek tárultak elém. Én, aki már kezdtem leszokni ezekrol a dolgokról, bunösnek éreztem magam. Engedelmet kértem, hogy a mellettünk lévo szobában elszívhassam a szokott pipámat. Odaát leültem a heverore és ott hallgattam kedves elbeszéléseit és pletykáit az intézetrol, ahol nevelkedett. Szemben velem, vagyis az o szobájában állt egy földig éro tükör, abba láttam sürgo-forgó alakját, amint tett-vett a szobában. Késobb nevetve kiszólt, hogy o most eloször mosakodni fog s azután kér enni. Az ajtó nyitva volt és mögötte állt a mosdóvíz. Bár akaratlanul pillantottam be, láttam Margit vetkozését a tükörbol. Levette útiruháját és amint ott állott, a tükör teljes pompájában visszaadta gyönyöru kis alakját. Ott állt kis kombinéjában, majd azt is levette, és csupán a kis selyemnadrág, cipo és harisnya volt rajta. Majd mindent levetve magáról, mosakodni kezdett háttal a tükörnek. Különös érzést keltett bennem, látni egy fiatal, kisportolt, eros, izmos testu lányt, minden hajlásra megránduló ülepekkel és csípovel. Mikor törülközni kezdett megfordult és önkéntelenül feltárta elottem kis gömbölyu hasát, és annak tövében a bársonyosan fekete, pelyhedzo prémszeru szorökkel ellátott asszonyi édenhelyet. Én, aki bunösen kaptam magam rajta a kíváncsiskodáson, felkeltem és kimentek kiszelloztetni a fejem. Azután leültem a lugasba a tálalt asztal mellé, ahova nemsokára megérkezett Margitka is. Nagy falánksággal igyekezett éhségét csillapítani. Vacsora közben elhívtak egy szomszéd faluba egy beteghez. Elmentem és csak jó két óra múlva tértem vissza. Szobámba bemenve ott láttam Margitkát az asztalom elott, ahol egy nagy könyvet olvasott. Akkor mögéje álltam és láttam, hogy a férfi anatómia könyvet tartja a kezében, és erosen nézegeti. Köhintésemre hirtelen összecsapta a könyvet és elpirult. Szóltam hozzá: – Mit néztél kislányom? Mutasd meg nekem. – Mikor láttam, hogy vonakodik, fellapoztam a könyvet, és a megfelelo résznél rámutattam. – Ez volt az? Margitka elpirulva vallotta be, hogy igen. Erre megkérdeztem, hogy kíváncsi-e rá? Bár nem vallotta be, de szemeibol láttam a kíváncsiságot. Kérdésemre, hogy mirol akar hallani elobb, a férfi anatómia könyvre mutatott és szerényen kért: – Mondd el bácsi, hogy lesz a gyerek? És én mindjárt rátértem a férfitest magyarázására. Különösen a hímvesszot magyaráztam el részletesebben, majd pedig a tökéletes közösülésrol tartottam eloadást. Közben néztem, s láttam rajta a pírt és az izgalmat. Késobb megkérdeztem, hogy akarja-e a valóságban is látni a létezo érzékszervet? Mindjárt ráfelelte, hogy igen. Erre a könyvet letettem és kényelembe helyeztem magam. Ráültem a fotel szélére, vele szemben helyezkedve és kezdtem nadrágom gombjait kigombolni, és letoltam magamról. Ott ültem alsónadrágban és az elozmények hatása miatt merev nemi szervvel. Közben állandóan magyaráztam különbözo dolgokról, mialatt kiemeltem nagy és húsos farkamat. Erre Margit rámszólt: – Bácsi, miért nem veszed le az alsód? Így nem látni semmit. Erre kiküldtem, hogy zárja be az ajtókat, mire visszajött és már teljesen levetkozve ültem a helyemen. Visszaült a helyére és érdeklodve vizsgálta a szerszámomat. Arcáról az ártatlan csodálkozást olvastam le. Most felszólítottam, hogy o is vetkozzön le teljesen és mindent meg fog érteni. Margit sietve tett eleget a kérésemnek, és pillanatok múlva ott állt elottem cipoben és harisnyában. Elém ült és úgy várta oktatásomat. Erre kézbe adtam a farkamat és mondtam, hogy bánjon vele tetszése szerint. Erre Margit mindkét kezével a heréim alá nyúlt, azokat megemelve megkérdezte: – Nem kellemetlen ezeknek a viselése? – Ez a férfinek a dísze – feleltem – és ebben keletkezik az ondó, mely befolyik a méhbe és az teszi anyává a lányt. Margit erre kérlelni kezdett, hogy szeretné látni az ondót. – Ez könnyen lehet, de elobb elmondom a noi test titkait is. Lefektettem a díványra és a látvány, ahogy a fiatal lánytest a heveron feküdt, véksokig felcsigázta idegeimet. Karjait a feje alá fektette és mellei keményen ágaskodtak fel. Eloször az izgalomról beszéltem és mondtam, hogy a férfi és a no közösülése csak akkor lehet tökéletes, ha egymás láttára mind a ketten fel vannak izgulva, ez pedig csak a következoképen lehetséges: Elkezdtem simogatni a hamvas, fiatal kis testét, majd a farkam hegyével a mellbimbóit csiklandoztam meg, ami által azok megkeményedve bújtak ki a bor alól. Majd lábait térdben felhúztam és egy tükröt tettem eléje, hogy láthassa, mit cselekszem vele. Ujjaim hegyével szép finomam csiklandozni kezdtem szuzi szeméremajkait, és pici csiklóját csókólgattam. Láttam, hogy Margit mind jobban reszketve, lassan sóhajtozva rángatózik, majd pillanattal késobb lágyan elernyed. Megnedvesedik kezem és nedve végigfolyik az ujjamon. Nagyon jólesot sóhajtott: – Csináld még egyszer bácsi! – Jó, de most úgy, hogy nekem is jó legyen és te is láthasd az ondót, ami tolem kifolyik. Felültettem az ölembe, mintha a farkamon lovagolna, kis ülepével a térdemen ülve, mely érzés a véksokig fokozta farkam merevedését. Most a ülepe alá nyúltam. Emelgetni kezdtem. Hasa súrolta a farkam hegyét úgy, hogy azok a piheszeru szorök nagy izgalmat idéztek elo. Margitka jól láthatta szore között ide-oda csúszkáló farkamat, ismét reszketni kezdett és sóhajtozva szólt: – Így még jóbb, mint az ujjaddal! Olyan forró az a húsdarab, hogy majd elégeti a hasamat. Erre kértem, hogy játszon vele egy kicsit, mire megfogta egyik kezével a faszom, másik kezével pedig a heréimet símogatta, ami annyira felizgatott, hogy a farkam hirtelen megrándult és erosen a magasba lövellte a suru, fehér folyadékot Margit rózsás kis borére, mely a hasán lefolyva elöntötte a kis cunciját. Ekkor hirtelen odakapott és még jobban mozgatta, hogy minden cseppje kijöjjön. Amikor visszaültem a díványra, azt kívánta, hogy hagyjam még ott ülni, mert még nem volt ilyen nagyon jó érzése. – Jó, csak töröld meg magad. Ekkor hálából letérdelt elém és csókolni kezdte a farkam hegyét és szárát, majd hirtelen az ölembe ült és kívülrol hozzádörzsölte punciját a farkamhoz. Néhány pillanat múlva azonban a mellemre borult nagyokat sóhajtva. Kis puncijának édes, meleg nedvét éreztem végigcsorogni a farkamon, mire az ismét merevedni kezdett. Nem bírtam tovább és így szóltam hozzá: – Csókolgasd és a nyelved hegyével csiklandozd a farkam, és ha érzed, hogy jön belole az ondó, akkor szívjad és nyeld le. A kislány letérdelt elém és csókolta, szívta, nyalta a farkam. Én meg annyira felizgattam alulról az ujjaim mozgatásával, hogy izgalmában harapdálni kezdte. Ez a kéjes játék, amit pici szája végzett, nemsokára megtette hatását. Farkam egyre jobban kezdett duzzadni a puha ajkak között és amikor éreztem a pillanat közeledtét, hörögve kértem rá, hogy most csak szívja, olyan erovel, ahogy csak tudja. Mikor torkába lövelltem suru nedvemet o is harmadszor élvezett el, miközben mohón lenyelte a nagy mennyiségben kiömlo ondót. – Bácsikám – súgta a fülembe – ez volt a legjobb. Nem is tudtam, hogy ilyen jó íze van az erodnek. Margit ezek után felöltözött és velem együtt megvacsorázott. Vacsora után mindjárt lefeküdtünk ki-ki a maga szobájába és a többszöri élvezéstol kéjjes fáradtsággal mély álomba merültünk.