Kurvából lesz a legjobb feleség

Házasságkötésünk után évekig igen szerény anyagi körülmények között éltünk Zsolttal, a férjemmel. Anyagi gondjainkat csak fokozta, hogy gyors egymásutánban két gyerekünk született, akik miatt otthon maradtam, és csak Zsolt keresetére számíthattunk. Nyolc évvel ezelőtt aztán felcsillant a remény, hogy kiemelkedhetünk a szegénység szorításából. A reményből valóság lett, aminek valóra váltásában nekem is fontos szerep jutott. Olyat kellett tennem, amire ugyan ma sem vagyok büszke, de nem is bántam meg.
Férjem akkoriban egyszerű beosztott alkalmazottja volt egy hatalmas biztosító cégnek. Munkájával nagyon elégedettek voltak és várományosa lett egy kinevezésnek, vezető beosztásba, kimagasló, álom-fizetéssel. Az állás elnyerése esetén minden álmunk, lakás, autó, külföldi nyaralás stb. elérhetővé válhatott. De az ára az én tisztességem volt, csak ezt előre nem mondta meg nekem senki.
Úgy kezdődött, hogy Zsolt egy nap azzal a hírrel jött haza, hétvégére meghívást kaptunk leendő főnöke kerti-partijára, ahol ott lesznek a cég valamennyi fontos vezetője és feleségeik.
Nem örültem túlságosan a meghívásnak, nem éreztem kedvet az estélyhez, az idegen társasághoz, de Zsolt fontosnak tartotta a megjelenésünket, az ígért kinevezés elnyerése miatt. Zsolt rábeszélése és többszöri határozott kérésére végül is úgy döntöttem, hogy elmegyek. Nem volt az alkalomhoz illő ruhám, ezért aztán vettünk egy meglehetősen drága, divatos estélyi ruhát, a mellrészen nagy kivágással. Nagyon feszélyezett, hogy a melleim túlságosan kilátszottak a dekoltázsból. Zsolt váltig bizonygatta, hogy a vezetők feleségei is hasonlóan öltözködnek ilyenkor, és ő nem szeretné, ha kilógnák a sorból. Már napokkal előtte és még útközben a partira is, folyton azt hajtogatta, hogy nagyon sok múlik azon, hogy milyen benyomást teszünk a főnökeire. Többször kérte, hogy különösen Meissner úrral, az elnök-vezérigazgatóval és a helyettesével, Koller úrral legyek nagyon kedves, igyekezzek megnyerni a tetszésüket.

Meissnerék egy nagy parkban álló, palotának is beillő, emeletes villában laktak. Miután megérkeztünk, és bemutattak a vendégeknek, a főnököknek, kollegáknak és a feleségeiknek, kezdtem megnyugodni. A nők legtöbbjén lévő ruha valóban többet mutatott, mint elrejtett, vagyis egyáltalán nem lógtam ki a sorból kivágott estélyi ruhámmal. Mivel addig nem jártunk partikra, úgy gondoltam, ilyen a mostani nagyvilági divat. Az asztalnál a Zsolt által figyelmembe ajánlott két ember, Meissner és Koller urak közé ültettek. Meissner magas, ősz hajú, a hatvan év körüli katonás tartású férfi volt. A másik főnök, Koller, alacsony, köpcös negyven év körüli, szimpatikus, jó megjelenésű, barátságos férfinak mutatkozott. A két férfi nagyon udvarias, sőt egy kicsit túlzottan kedvesek voltak. A vacsora alatt még egy kicsit feszült voltam, de a pezsgő hatására lassan kezdtem feloldódni. Zsolt még vacsora alatt is bíztatott, hogy legyek kedves a mellettem ülő urakkal, és ha felkérnek táncolni, ne mondjak nemet. Zsolt már ekkor is enyhén szólva elég spicces volt, mivel mindenkivel pertut ivott, és ez erősen a fejébe szállt. Láttam, hogy nagyon jó a kedve, és nem akartam elrontani az ő estéjét, bár nem sok kedvem volt táncolni.

Azt már kezdetben is észrevettem, hogy a ruhám vagy én felkeltettük a férfiak figyelmét. Időnként elkaptam egy-egy tekintetet és láttam, hogy leplezetlenül méricskéltek, szinte a szemükkel vetkőztettek. Az igazat megvallva ez nem esett rosszul, és egyre inkább oldódtak gátlásaim. Az asztalnál, társalgás közben már egyáltalán nem törődtem azzal, hogy előhajolásnál beláttak a dekoltázsomba, és hogy hozzáér-e a combom a szomszédomhoz. Minél több ital fogyott, annál pikánsabb témák hangzottak el, amelyeken én is önfeledten szórakoztam. Vacsora után a társaság kitódult a hatalmas teraszra és elkezdődött a tánc. Az egyik lassú számra felkért előbb Meissner, majd a következőnél Koller úr is. A kellemes meleg nyári estén, a tánc a teraszon folyt, több volt a hely és a társaság nem táncoló része zavartalanul társaloghatott. Tánc közben partnereim szorosan magukhoz öleltek, és óvatosan de félreérthetetlenül végigtapogatták a hátamat és a fenekemet, mialatt udvariasan és előzékenyen társalogtak. Már jó ideje táncoltunk Kollerrel és úgy éreztem illetlenség a társaságot ennyi időre elhanyagolni, de hiába pillantgattam a férjem felé, ő rám se hederített. Koller, észrevette és rákérdezett, hogy talán unom már a táncot vele? Nem akartam udvariatlan lenni, és azt mondtam, hogy természetesen nem, csak a férjem miatt aggódom. Nekem úgy tűnt enyhén gúnyos volt a mosolya és hangja, amikor azt mondta, ne aggódjak, ez a legjobb alkalom a férjemnek, hogy megszokja és beilleszkedjen a leendő „nagy-családjába” és annak szokásaiba. Aztán hirtelen arról kezdett beszélni, hogy nagyon fontos az is, hogy a férjeik mellett a feleségek is együttműködésre készen támogassák férjüket az előmenetelükben. Mivel előzőleg Meissner is valami hasonló célzást tett, megkérdeztem, hogy ez mit jelent, de válasz helyett dicsérni kezdett, hogy milyen jól nézek ki, és szerinte a két gyermekem csak előnyösen formálta az alakomat.
Jól esett a bók, mivel a szüléseim után igen sok gondot fordítottam rá, hogy alakom visszanyerje formáját, és rugalmasságát. A csípőm ugyan szélesebb lett egy picit, és a melleim is nagyobbak lettek, de nem ereszkedtek meg, csak saját súlyuk adott némi természetes lejtést nekik. Ezért viseltem melltartót, amire korábban nem volt szükségem. Elbizakodottság nélkül mondhatom, 28 évesen igazán jó alakom volt.
Mivel nem szabadkoztam a bók miatt, Koller tovább dicsért, majd kijelentette, hogy sokkal természetesebb lennék, ha nem viselnék melltartót és azt javasolta, hogy menjek ki a mosdóba és vegyem le. Hirtelen nem tudtam, mit mondjak, eszembe jutottak Zsolt intelmei, hogy legyek kedves a főnökeihez. Elnézést kértem és kimentem a mosdóba. Levettem a melltartómat, és a kis kézitáskámba tettem. Közben bejött a mosdóba Zsolt egyik kollegájának a felesége, akit megkérdeztem, hogy mit jelentenek Meissner és Koller célzásai a feleségek szerepéről a férjek előmenetelében?
– A férjed nem mondta, hogy mi a te feladatod a kinevezése érdekében? – kérdezte.
– Nem. Mit kellett volna elmondania? – kérdeztem.
A nő felvilágosított. Szerinte a cégnél mindenki tudta és ezt Zsoltnak is elmondták, hogy a főnökök elvárják, hogy én lefeküdjek velük. Azt is elmondta a nő, hogy ezt nem csak egy alkalommal kell megtennem, sőt időnként a cég fontosabb ügyfeleinek is a rendelkezésükre kell állnom. Azt is hozzátette, hogy ezen ő is átesett, amikor férjét előléptették
A nő ezután magamra hagyott és én ott álltam ledermedve. Erre nem számítottam. Az agyamban egymást kergették a gondolatok. Mit tegyek? Legszívesebben azonnal elmenekültem volna nem törődve a következményekkel. Mélységesen megdöbbentett, hogy Zsolt figyelmeztetés nélkül ebbe a helyzetbe hozott. Mit tegyek? Leküzdve csalódottságomat és felháborodásomat megkíséreltem hideg fejjel végig gondolni a helyzetet.
Tegyem meg azt, amit még eddig soha és csaljam meg a férjemet? Azok után, amit Zsolt velem tett meg is érdemelné. Persze ha Zsolt megkapná ezt a nagyon jól fizető állást, az nekem és a gyerekeknek is jó lenne. Azért talán érdemes megtenni olyat, amit különben soha nem tennék meg. Ha hajlandó vagyok elfogadni a helyzetet és áruba bocsátani a testemet, jobban élhetünk. Vissza tudnánk végre fizetni a lakásra és autóra felvett kölcsönöket, a gyerekeknek sem kellene nélkülözniük bizonyos, ma még luxusnak számító dolgokat. Most már értettem Koller célzásait a férjem támogatásáról. Már csak az volt a kérdés, hogy mikor akarja, vagy akarják, behajtani rajtam a kinevezés árát. Tisztában voltam azzal, hogy ha visszautasítom, azzal lehetetlenné teszem Zsolt kinevezését, és vele a mindnyájunk jövőjét. Nem voltam felkészülve erre a helyzetre, de döntenem kellett. Arra is gondoltam, hogy előbb még beszélnem kellene Zsolttal, de aztán eszembe jutott, hogy milyen erősen hangsúlyozta a Meissnerrel és Kollerrel való figyelmes magatartásom fontosságát. Néztem magam a tükörben és nehéz szívvel és azzal az elhatározással indultam vissza, hogy megteszek mindent, akármit is akarnak tőlem. Míg a mosdóból visszafelé mentem borzasztóan zavart, hogy melleim a melltartó nélkül gumilabdaként ugráltak az estélyi ruhám alatt, és mellbimbóim átnyomódtak a vékony selymen.

Kifelé menet Zsoltot láttam, amint eléggé ittas állapotban, a kollégáival összeölelkezve próbáltak a WC-be bemenni. Csak intett és odaszólt, hogy reméli, jól érzem magam. Mikor visszaértem a terembe, az ajtóban beszélgető Meissnerbe és feleségébe ütköztem. Meissner látható tetszéssel végignézett rajtam, és elégedetten mosolygott. Felesége megjegyezte, hogy sápadtnak látszom és kérdezte rosszul érzem-e magam? Biztosítottam, hogy nincs semmi bajom, aztán Meissner felkért táncolni. Lassú tánclépésekkel kivezetett a teraszra. Mintegy mellékesen megjegyezte, hogy melltartó nélkül sokkal izgalmasabb vagyok. Aztán ő is kezdett a feleségek viselkedésének fontosságáról beszélni, férjeik érvényesülésében. Megkértem, hogy mondja egy kicsit konkrétabban, mit is kell ezen értenem, mit várnak tőlem, mert korábban Koller úr is ezt hangsúlyozta. Meissner a szemembe nézett és hanyagul csak annyit mondott, hogy például leszophatnám őt. „Tessék, mit mondott?” – kérdeztem elhűlve. Megismételte, ugyanolyan szenvtelen hangon és megkérdezte, hogy megteszem-e. Megszédültem, erre nem számítottam, a gyomrom görcsbe rándult. A mód, ahogy ezt mondta az annyira közönséges és megalázó volt. Hosszasan hallgattam, a lábaim remegtek, csaknem összecsuklottak alattam. Aztán nem várva, hogy megismételje bólintottam és halk remegő hangon csak azt kérdeztem, mikor és hol akarja. Elégedett mosollyal nyugtázta beleegyezésemet és közölte, hogy néhány perc múlva menjek utána, a folyosón a második ajtón jobbra, nyissak be, ott fog várni. Elment és én ott maradtam ledermedve. Teljesen elgyengültem a gondolattól, hogy mit kért tőlem ez az ember. Még soha nem volt a számban férfi nemi szerv. Zsoltnak sem engedtem ezt meg, amikor próbálkozott vele. Láttam már olyat pornófilmen és nagyon visszataszítónak tartottam. Hirtelen el sem tudtam képzelni, hogy meg tudom-e tenni. Már a gondolattól, hogy esetleg a számba üríti spermáját, a rosszullét jött rám. Egy nálam valamivel idősebb nő fogta meg a karom és megkérdezte: rosszul vagyok-e? Zsolt egyik munkatársának felesége volt. Az asztalhoz vezetett, adott egy pohár vizet és halkan kérdezte: Meissner hívott szobára? Csak bólintani tudtam, mire súgva elmondta, hogy néhány évvel korábban ő is megtette már, kedve és szándéka ellenére. Aztán két éven át volt a szeretője. Megkérdezte még, hogy Zsolt felkészített-e erre a lehetőségre. Amikor nemet mondtam elcsodálkozott. Bátorítóan megszorította a karomat, és azt mondta: menjek, ezen át kell esnem. Kerestem Zsoltot, hogy elmondjam mi az ára a kinevezésének, de nem láttam sehol. Ettől teljesen pánikba estem. Remegő lábakkal, összeszorult gyomorral, elindultam megkeresni a szobát. A folyosón tétován megálltam, mert elfelejtettem, melyik ajtón is kell bemennem. Meissner felesége jött arra, aki mikor meglátta, hogy nézem az ajtókat, barátságosan mosolyogva mutatta: azon az ajtón menjen be kedves, ott várják. Tehát tud mindenről, gondoltam és ettől még megalázóbbnak éreztem a helyzetemet. Lenyomtam a kilincset és beléptem.
A szobában csak egy olvasólámpa égett a sarokban álló íróasztalon. A falak könyvekkel zsúfolt polcokkal voltak borítva. Középen egy hosszú, zöld posztóval borított tárgyalóasztal állt, annak támaszkodva Meissner várta érkezésemet. A lábaim remegtek, attól féltem, hogy mindjárt összeesek. Ekkor tudatosult bennem, hogy mire vállalkoztam és rettenetes félelem fogott el, közel voltam az ájuláshoz. Kétségbeesetten próbáltam elképzelni, hogy is kell hozzákezdenem a dologhoz és mi lesz, ha a számba élvez. Hirtelen eszembe jutott egy jelenet a pornó filmből.
„Már azt hittem meggondolta magát”,- fogadott Meissner. Összeszedtem minden bátorságomat, és azt mondtam.
– Uram, én még soha nem tettem ilyet, azt sem tudom, hogyan kell csinálni, de megteszem. Kérem, bocsásson meg, ha ügyetlen leszek.
Közelebb mentem és a filmen látott módon, letérdeltem eléje. Remegő kézzel megpróbáltam kigombolni a nadrágját. Ahogy előrehajoltam melleim csaknem kibuktak a ruhámból. Meissner ekkor lehajolt és karomnál fogva álló helyzetbe emelt. Azt mondta, ne siessek, majd arra is sor kerül. Két kezét a vállaimra helyezve közelebb hajolt és megcsókolta a számat és nyelvét a számba dugta. Kis várakozás után visszacsókoltam. Úgy gondoltam meg kell tennem, ez még nem olyan borzasztó. Kezeivel lassan lecsúsztatta a ruhám pántjait vállamról, amitől a ruhám magától csúszott le tovább, a padlóra. Egy szál bugyiban meztelen kebleimmel, a szégyentől remegve álltam egy idegen férfi mohó tekintete előtt és hagytam, hogy kezeibe vegye melleimet. Mintha kelyhet fogna, úgy tartotta őket a tenyerében és hüvelykujjaival, lágyan masszírozni kezdte a mellbimbóimat. Akartam vagy sem, a mellbimbóim egy pillanat alatt megkeményedtek. Meissner a szájába vette, egyiket a másik után és váltakozva elkezdte szopni őket.
Aztán hátralépett, gyönyörködve nézett végig testemen és lassan lesimította csípőmről a bugyimat. Kiléptem a földre hullott ruhámból, Meissner pedig a derekamnál fogva megemelt és felültetett a tárgyalóasztalra. Még mindig reméltem, hogy nem kell megcsalnom Zsoltot. Elhitettem magammal, hogy a csók, a melleim tapogatása még nem számít hűtlenségnek. Ültem az asztal szélén és szerettem volna elszaladni vagy legalább néhány órával öregebb lenni. Le akartam szállni, de Meissner nem engedett. Folytatta melleim szopását és a combjaim között benyúlt a pinámba és simogatni kezdett. Mondtam neki, hogy én azért vagyok itt, hogy szopjak neki, nem szeretném a férjemet megcsalni. Azt felelte, hogy nem érti a húzódozásomat, hiszen Zsoltot a leendő vezetőtársai már napokkal korábban felvilágosították, miért kell nekem megjelenni az estélyen, és mi a feladatom a kinevezés érdekében.
– „Tudja kedvesem – mondta – ez a belépő a mi kis családunkba.”
Elakadt a szavam a megdöbbenéstől. Első gondolatom az volt, hogy hazudik, de eszembe jutott, hogy mit mondott a nő a mosdóban és Zsolt állandó figyelmeztetései a meghívás elfogadását, a ruhámat és a főnökeivel szemben viselkedésemet illetően. Ilyen aljasságot nem vártam egy nagy cég főnökétől és főleg nem a férjemtől. Elárultnak, kiszolgáltatottnak, megalázottnak éreztem magam. Meissner láthatta rajtam szavainak hatását, és azt mondta, hogy ha mégis el akarok menni, elmehetek, de akkor ne számítsak Zsolt kinevezésére. Nem tudtam mit válaszolni, könnybe lábadt szemekkel hagytam magam hátradönteni az asztalra. Megadtam magamat. Meissner széjjelebb húzta combjaimat, és fejét közéjük préselve elkezdte nyalni a pinámat. Zsolt még soha nem csókolt meg ezen a helyen. Kétgyerekes anyaként naiv és nagyon tapasztalatlan voltam a szexuális dolgokban. Felnyögtem, mert a legérzékenyebb pontomon kezdett a szájával és nyelvével izgatni, miközben mindkét mellbimbómat az ujjaival szorította. Szexuálisan nagyon érzékeny vagyok, nagyon gyorsan fel lehet izgatni. Nagyon szégyelltem, hogy pillanatok alatt élvezni kezdtem, amikor a csiklómat kezdte szívni. Nem tudtam, hogy magam, vagy Meissner előtt szégyellem-e magam jobban. Próbáltam arra összpontosítani, hogy ne élvezzem, amit velem történik, de sikertelenül. Egy ideig még küzdöttem, de a puncim nyalása annyira új és izgató volt, hogy nem tudtam nem élvezni. Szégyenkezve, de nyöszörögve a kéjtől elélveztem, nedveimmel árasztva el Meissner arcát. Nem vettem észre, hogy közben Meissner levette a nadrágját. Még magamhoz sem tértem az orgazmusból, amikor a lábaim közé állt, és kényelmes lassúsággal benyomta a farkát az izgalomtól már nedves puncimba. Borzasztóan vastag és meglehetősen hosszú farka volt, hüvelyemet teljes hosszában betöltötte.
Megpróbáltam felülni és tiltakozni, de Meissner oda sem figyelt, szelíden de határozottan visszanyomott az asztalra és már kezdte is járatni bennem a farkát. Elveszettnek, becsapottnak éreztem magam, de a vastag és kemény pénisz feszítése és mozgása miatt már nem tudtam kivonni magam a lábaim közt erősödő kéj hatása alól. Az eszem még tiltakozott, a testem már kezdte élvezni a gyönyört. Hiába próbáltam megalázottságomra gondolni. Éreztem, hogy nemsokára ismét elélvezek. Hirtelen kinyílt az ajtó és Meiszner lelassított, épp csak annyit mozgott, hogy ne élvezzek el.
Megrémültem, hogy ránk nyitott valaki és meglátnak ebben a megalázó helyzetbe. Kinyitottam a szemem és felültem volna, de Meissner nem húzta ki a farkát belőlem, és ismét visszanyomott fekvő helyzetbe. Koller lépett be. Mosolyogva az asztalhoz jött. Minden rendben? – kérdezte Meissnert, és rám sem nézve, szinte mellékesen, fogta meg az egyik mellemet. Meissner megdicsért, hogy nagyon készséges vagyok és együttműködésre kész. Mosolyogva elmondta Kollernak, hogy még sohasem szoptam. Szörnyen megalázó volt ez a felettem és rólam folyó társalgás. Mintha csak egy tárgy lettem volna, akinek nincsen saját akarata, önérzete. Szégyenemben ismét behunytam a szemem. Közben Meiszner folytatta a dugást, és én ismét az elélvezés határán voltam. Koller váratlanul megfogta a fejemet, maga felé fordította, és azt mondta:
– Na, kedvesem nyisd ki nagyra azt a szép kis szádat és szopjál.
Sértetten a lekezelő tegezéstől kinyitottam a szemem és láttam, hogy a péniszét akarja a számba dugni.
– „Nem!” – nyögtem elkeseredve és ijedten.
– „Mit nem? – kérdezte Koller – úgy hallottam, hogy nemrég még azt mondta szopni jött.”
Azt mondta, felkelhetek és elmehetek, ha akarok, de Zsolt biztosan nem ezt akarná.
Nem tudtam mit válaszolni. Megadtam magamat. Kinyitottam a számat és hagytam, hogy Koller bedugja a farkát. Ez volt életem első pénisze a számban. Koller farka kemény és vastag volt, alig fért be a számba. Elfogott az undor és féltem, hogy hányni fogok tőle. Gondolatban felidéztem, amit a filmeken láttam és megpróbáltam szopni, de túlságosan ügyetlen lehettem, mert Keller a hajamba markolva lefogta fejemet, és egyszerűen baszni kezdte a számat. Amire sohasem gondoltam, most megtapasztaltam. Egyszerre basztak és szoptattak. A két férfi közben felváltva biztosított, hogy jól csinálom.
Nagyon megalázó helyzet volt, de nem volt bátorságom, és tulajdonképpen már erőm és kedvem sem tiltakozni. Meissner időnként teljesen kihúzta a farkát belőlem, épp csak a hegyét hagyta a szeméremajkaim közt. Aztán lassan ismét belém nyomta tövig a farkát, és benntartva feszítette a hüvelyemet. Hiába voltam nyolc éve férjes asszony, két gyerek anyja, mégis nagyon tapasztalatlan voltam. Zsolt volt eddig az első és egyetlen férfi az életemben. Mellette nem sok tapasztalatot szerettem. Most derült ki számomra is, hogy lehet a szexet másképpen is gyakorolni, mint amit Zsolt mellett megszoktam. Az asztalról eddig tehetetlenül lelógó lábaimat önkéntelenül összekulcsoltam Meissner hátán, combjaimmal a derekát szorítottam és mozgatni kezdtem a csípőmet. Azon vettem észre magamat, hogy élvezem, ahogyan a két férfi bánik velem. Igyekeztem a számban ki-be csúszkáló, időnként a torkomig hatoló farkat szopni, megszívni. Közben Meissner kezdett gyorsabban és szinte brutális keménységgel baszni. Egyre nagyobb ütemben nyomta belém a farkát időnként a méhemig hatolva. Kezdtem elveszíteni az ellenőrzést testem és akaratom felett. Ha a számat nem tölti be Koller farka sikítani, tudtam volna kéjtől. Már nem zavart, nem érdekelt kinek a farka jár bennem, csak élvezni akartam. Marokra fogtam Koller farkát és szívtam – nyaltam – szoptam, éppen csak nem haraptam bele.
Aztán már csak arra emlékszem, hogy elemi erővel elélveztem. Olyan orgazmusom volt, hogy néhány pillanatra elvesztettem az emlékezetemet és azt sem éreztem, amikor Koller a számba élvezett. Mikor magamhoz tértem, a szám, az arcom, nyakam tele volt spermával. A torkomban is éreztem az ízét. Meglepődtem, hogy a gyomrom nem háborog, nincs hányingerem. Azt is utólag vettem észre, hogy Meissner ugyan kiszállt belőlem, de még nem élvezett belém. A két férfi lelkesen értékelte saját teljesítményüket és az én testemet, és közben helyet cseréltek. Meglepődve láttam, hogy Kollernek már ismét áll a farka és úgy áll be a combjaim közé. Lábaimat a vállára tette és már nyomta is belém a farkát. Vastag farka elsőre fájdalmasan feszített, ráadásul keményen, szinte durván baszott. A még éppen csak elcsendesült kéj újból feléledt bennem. A gyönyör hatására én is egyre aktívabb lettem, csípőmmel köröztem, és visszalöktem Koller kemény lökéseinek. Aztán észrevettem, hogy Meissner közelebb lép a fejemhez, kezében tartva teljesen merev farkát. Megértettem, hogy mit akar, és felszólítást sem várva kinyitottam a számat, és kíváncsian vártam, milyen érzés az a pillanat, amikor beleélvez a számba. Meissner a kitátott szám előtt verte a farkát. Aztán hirtelen nyögni kezdett és hosszú sugárban egy adag sperma spriccelt a számba, és kötött ki a nyelvemen. Hagytam, hogy a következő kitörés az orromon fröccsenjen, aztán rábuktam a faszára, és a kezemmel fejni, a számmal szívni kezdtem. Tele lett a szám, nem győztem nyelni, egy része kifolyt a számból, a nyakamba. Kollerre nézve láttam, hogy izgatottan nézi, ahogy nyelem a spermát. Még a baszást is abbahagyta. A szégyenkezéssel keveredő izgalomba megint beleborzongtam. Még az utolsó tisztogató szopást csináltam, amikor Koller újra járatni kezdte a faszát bennem. Meissner farkával a számban, hallottam Koller kérdését: ugye szed fogamzásgátlót? A számat betöltő fasztól csak bólintani tudtam az igent. Koller ekkor nagyobb sebességre kapcsolt, két kezével a seggembe markolt, egyik ujját a végbelembe dugta és kezdte izgatni az ujjával. Erre nem voltam felkészülve, most derült ki számomra is, hogy ezen a ponton az átlagosnál is érzékenyebb vagyok. A testem vitustáncot járt, artikulálatlan szavakat hörögtem, és őrületes orgazmust éreztem, amit szinte elviselhetetlenné tett, hogy Koller a kemény mutatóujját egyre mélyebben döfte a fenekembe. Távolról, az öntudatlanság határán éreztem, hogy mélyen, a pinám mélyére önti spermáját, aztán már nem tudta semmiről, csak lebegtem a létezés határán. Lassan tértem magamhoz, és a józan valóság szinte fejbe ütött. A két férfi éppen rólam csevegett.
– „Na, mit szólsz családunk új tagjához?” – kérdezte Meiszner a másikat.
– „Ha az első alkalommal, amikor megcsalta a férjét, így tudja élvezni idegen férfiak faszát, akkor bűn lenne, ha nem teremtenénk lehetőséget a folytatásra. Jó teste van, izgalmasan szűk a pinája, jobban szopni pedig majd megtanul,”
– „Mégis mit gondolnak? – háborodtam fel – megkapták, amit akartak, de nem akarom máskor is megtenni.
Meissner visszafordult az ajtótól és odajött hozzám, megfogta az államat, és azt mondta:
– „Ne beszéljen szamárságokat kedvesem, ne rontsa el a dolgokat. A férje természetesen megkapja a kinevezését, és mi azt szeretnénk, ha ő hosszú ideig lenne vezető munkatársunk. Ahhoz pedig, hogy ez így legyen szükséges a maga maihoz hasonlóan okos viselkedése. A férje, megbízásunkból, időnként kiküldetésbe fog utazni néhány napra. Ilyenkor maga meghívást kap és rajtunk kívül alkalma lesz találkozni más, fontos emberekkel is. Biztos vagyok benne, hogy azokkal az urakkal is ugyanolyan kellemesen érzi majd magát, mint az imént velünk.. Erre készüljön, és ne rombolja le azt, ami ma itt felépített. Maga okos és nagyon vonzó asszony, nem szeretnénk csalódni magában. Természetesen anyagilag is honorálni fogjuk az együttműködését. ”
Míg ezeket mondta mintegy mellékesen, megsimogatta a mellemet. Kimentek a szobából és engem otthagytak az asztal szélén ülve. Alattam tócsába gyűlt a belőlem folyó sperma, hatalmas foltot hagyva a zöld posztón. Lekászálódtam az asztalról, felvettem a ruhámat, és bugyimmal a kezemben elindultam a toalett felé. A folyosón ismét Meissner feleségébe ütköztem, aki gyorsan karon fogott és sietve az emeletre kalauzolt egy pompás fürdőszobába. Míg mentünk éreztem, ahogy folyik a sperma a combomon. Nem tudtam megállni, hogy meg ne kérdezzem, tud arról mi történt velem a földszinti szobában? Szomorú mosollyal nézett rám, és azt mondta, hogy természetesen tudja, de nem én vagyok az első, akivel ez történik.
-„Tudja kedves – mondta – mi nők sok mindent megteszünk a férjünkért, és sokat elnézünk nekik, csupán azért, mert szeretjük őket, és megértjük gyengeségeiket. De hiszen maga is a férjéért tette, mint ahogy maga előtt mások is megtették ugyanezt” – fejezte be.
Megvárta, míg megmosakodtam és, felvettem a bugyimat, melltartómat, aztán visszakísért a szalonba.
– „Így legalább a többiek azt hihetik, hogy velem volt távol olyan sokáig” – súgta a fülembe, és bátorítóan megszorította a karom. Hálásan és elismeréssel néztem a kedves idős, asszonyra.
Zsoltot holt-részegen találtam meg egy széken görnyedve. A társaság már feloszlóban volt, sokan búcsúzkodtak már. Én is megköszöntem, a férjem nevében is a meghívást a ház asszonyának, aki megcsókolta az arcomat és azt mondta: szeretném, ha nem vinnék magammal kellemetlen emléket a mai estéről. Aztán a kezembe adott egy dossziét azzal, hogy a férje küldi.
Fáradt voltam, de már nem éreztem sem haragot, sem szégyenkezést. Túl voltam életem első hűtlenségén és utólag már nem is találtam olyan borzasztónak. Úgy látszik, hogy mással is tudom élvezni a szexet, nemcsak a férjemmel – próbáltam megnyugtatni magam.
Rendeltettem egy taxit, és haza vittem Zsoltot. Otthon ágyba fektettem őt, aki még mindig nem volt beszámítható állapotban, és beültem egy kádforró vízbe, kiáztatni magamat. Fürdés után az ágyban végig gondoltam az este történteket. Eszembe jutottak a mosdóbeli nő és Meissner szavai, az amit Zsoltról mondtak. Ha igaz, amit mondtak, és miért ne lenne igaz, akkor Zsolt eladott engem. Ez felment engem a hűtlenség vádja alól. Eszembe jutott a dosszié, amit a búcsúzásnál kaptam. Elővettem, Zsolt kinevezése volt benne. A fizetése pontnál elállt a lélegzetem. Jövendő fizetés sokszorosa lett a jelenleginek. Fellélegeztem. Ennyi pénzért talán érdemes volt elviselni a megaláztatást és megkönnyítheti azt, ami ezután fog történni velem.
Már elmúlt dél volt mire felébredtünk, a gyerekek a nővéremnél voltak, ott is maradtak másnapig, nem kellett sietnünk. Zsolt a másnaposok szokásos fejfájásával ébredt és csak este felé jutott abba az állapotba, hogy beszélni lehessen vele. Zsolt azzal kezdte a beszélgetést, hogy nem emlékezik semmire, és tőlem szeretné tudni mi történt az este. Elhatároztam, hogy nem fogok hazudozni, tiszta vizet akartam önteni a pohárba.
– „Lehet, hogy az este történtekre nem emlékezel, de arra biztosan, hogy mit mondtak a munkatársaid arról, hogy miért kellett feltétlenül magaddal vinned a feleségedet?” – kezdtem a beszélgetést. Arcáról leolvashattam, hogy tudja, miről beszélek, de képes volt ártatlan képet vágva visszakérdezni: miért, mi történt? Elfutott a méreg.
– „Hogy mi történt? Óh, semmi különös, azon kívül, hogy a két fontos főnököd, akikre külön felhívtad a figyelmemet, szobára vitte, levetkőztette, megbaszta és megszoptatta a te eddig hűséges feleségedet, akit nem győztél eleget figyelmeztetni arra, hogy legyen készséges a főnökeiddel. Csak ennyi történt. De ha most azt mered mondani, nem tudtad előre és még csak nem is sejtetted, hogy ez fog történni, akkor aljas hazug vagy. Mert igenis előre tudtál mindent, azért is ittad le magad az este, hogy ne kelljen látnod, amikor szobára visznek. Nos, én megadtam a kinevezésed árát, ami itt van a dossziéban. Csak azt ne hidd, hogy ezzel vége, mert a főnökeidnek már további terveik vannak velem a jövőre vonatkozóan..”
Zsolt hallgatott és nem tiltakozott. Megkérdeztem, hogy mondták-e neki mi a kinevezés ára Meissner és Koller uraknál, ha az új munkatársnak csinos felesége van? Arcáról leolvasható volt az igazság. Beismerte, hogy mondták de nem mert a szemembe nézni.
Könnyes szemmel kért bocsánatot, ő nem gondolta, hogy ez tényleg meg fog történni, és ezek után nem is fogadja el a kinevezését. Iszonyú dühös lettem és kikelve magamból elkezdtem kiabálni vele:
– Ne játszd meg itt nekem a felháborodott, megcsalt férjet. Te erősködtél, hogy tegyek meg mindent, hogy főnökeidnek jó benyomása legyen rólunk, pedig tudtad, mire készülnek. Én megtettem, amire kértél, te pedig megkaptad, amire vágytál. Tegnap este te a cég egyik vezetője lettél én pedig a céged kurvája. Élvezd mert nagy árat fizettettél velem, és élvezni akarom én is, meg a gyerekeink is. Ha nem fogadnád el, az lenne a legnagyobb ostobaság, mert akkor hiába áldoztam fel a hűségemet, hiába hagytam magam megalázni, hogy főnökeid úgy bánjanak velem, mint egy sarki kurvával. Nem Zsolt, nem. Elfogadod a kinevezést és elfogadod egyúttal azt is, hogy mindnyájunk érdekében, csaltalak meg és csallak meg a jövőben is. Tudomásul kell venned, hogy a testem már nem csak a tied, hanem időnként, amikor főnökeid igénylik, az övék is, vagy azoké az ügyfeleké is, akiknek az ágyába küldenek. Ha akarod, ezt felfoghatod úgy is, hogy megcsallak, de felfoghatod úgy is, hogy segítek neked az érvényesülésben.”
Hosszú percekig hallgatott, emésztette a hallottakat. Aztán halkan szinte suttogva kérdezte: nagyon rossz volt? Nem akartam megkönnyíteni számára a történtek megemésztését és az igazat feleltem:
Nagyon megalázó volt, szégyelltem magam. Nagyon megalázó volt, hogy idegen emberek levetkőztethettek és megtehettek velem bármit. Neked tudnod kell, hogy rajtad és az orvosomon kívül más eddig még nem látott engem ruhátlanul. És rajtad kívül mással még soha nem szeretkeztem. De végül még élveztem is, még orgazmusom is volt. A szopás sem volt olyan rettenetes, mint képzeltem, a lenyelt ondótól sem hánytam el magam.
Este, az ágyban hozzám bújt és simogatni kezdte a testemet. Mint máskor most is teljesen felizgatott érintése. És már nem is haragudtam rá. Már nem találtam olyan kétségbeejtően megalázónak az éjszaka történteket, sőt némi kíváncsissággal gondoltam arra, hogy milyen férfiakkal lesz még dolgom. Aztán valami más jutott az eszembe. Türelemre intettem és a polcon levő krémből nagy adagot a kezemre nyomva elkezdtem bekenni a farkát. Csodálkozva nézett mit csinálok, de nem kérdezett. Négykézlábra álltam és azt mondtam:
-„Gyere, dugd meg a még szűz fenekemet, legyél te az első, mert később már a főnökeid fogják megtenni. Ne törődj vel,e ha jajgatok a fájdalomtól, legalább tudni fogom mire számíthatok.”
Nem ellenkezett, nem vitatkozott. Mögém térdelt és a fenekemhez nyomta a farkát. Arcomat a párnába temettem, hogy ne hallja jajgatásomat. Pokolian fájt, míg átnyomult a záróizmon. Lassan, milliméterenként haladt befelé. Amikor a makkja már bent volt megállt, hogy megszokjam a feszítést. Benyúltam a lábaim közé és a csiklómat kezdtem dörzsölni. A fájdalom csökkenése majd elmúlását követően már nem is volt olyan rettenetes. Az izmaim ellazultak és Zsolt farka végre teljes hosszában a fenekembe hatolt. Lassan baszni kezdte a seggemet, és közben ujjaival masszírozta a csiklómat, előbb kettő majd három ujját dugta fel hüvelyembe. Közben egyre gyorsabban és keményebben járatta a seggemben a farkát. Telesikoltottam a párnámat, dobáltam a testemet és voltak pillanatok, amikor azt hittem, ezt nem lehet túlélni. De legalább ezen is túl voltam.
Zsolt nehezen tért napirendre a felett, hogy minden alkalommal megcsalom, amikor hivatalos útra küldik. Tudta, hogy míg távol van, engem a főnökei és üzletfeleik kefélnek. Be kell vallanom, néhány alkalom után már sokkal kevésbé zavart, hogy két férfi egymást váltva, vagy egyszerre használja testemet. De azokat az ügyfeleiket, akiket ki kellet szolgálnom, nehezen viseltem. Igaz a Meissneréknél egész éjszaka tartó szeretkezések nagyon kimerítettek. Meissnernek és Kollernek is hatalmas volt a potenciája. Az éjszakákat rövid kis szünetekkel végigbaszatták-szopatták velem. Reggelre teljesen szét voltam baszva és annyi spermát kellett nyelnem, ami egy életre is elég lett volna. Nekem mégis egyre jobban tetszett a velük való szeretkezés, és ha néhány hétig nem hívtak, hát hiányérzetem volt.
Zsolt, amikor megérkezett nem kérdezett semmit, Úgy tettünk mintha semmi nem történt volna távollétében. Pedig nyilván meglátszott rajtam, hogy mivel voltam elfoglalva, míg távol volt. Ezek az alkalmak két – háromhavonta ismétlődtek éveken keresztül. Volt olyan alkalom is, amikor Meissner felnőtt fia is betársult és hárman basztak, szoptattak egész éjszaka. És nem voltak fukarak a honorárium terén sem. Ám két évvel ezelőtt. Meissner hirtelen halálával értek véget ezek az éjszakák. Egy idő után hiányozni kezdtek a kalandok, bár Zsoltot továbbra is úgy szerettem, mint régen, de a szeretkezéseink már nem elégítettek ki teljesen. Körül kellett néznem és akadt is partner, sőt mostanában már az is megtörténik, hogy pénzért fekszem le valakivel.

Megerőszakolva – roma szex történet

Évekkel ezelőtt, még fiatalasszony koromban, férjemmel elhatároztuk a fürdőszobánk átépítését. A szerelőkkel a férjem állapodott meg, de a munkák felügyeletét nekem kellett ellátni mivel amúgy is otthon voltam tízhónapos gyermekünkkel. A szerelők hétfőn jöttek, hárman, a mester, az inasa és egy segédmunkás. A mester nagytestű, ötvenes férfi, inasa Peti egy cingár, szeplősarcú, 16-17 év körüli fiú, Szili, a segédje pedig, egy negyven év körüli cigány férfi volt. Nagyon sok gondom, problémám volt velük, mert hangoskodtak, szemeteltek és gyakran órákra eltűntek, félbehagyva a munkát. Amikor a második hét végére elkészültek a munkával, az inas bejött értem a szobába és kérte, hogy menjek a munkát megnézni és átvenni. A fürdőszobában rend volt és tisztaság, a munkát hibátlannak találtam. Mondtam a mesternek, hogy részemről rendben van a dolog, és kértem a számlát. Ám ami ezután következett arra legvadabb álmaimban sem gondoltam volna. A mester gúnyos hangon közölte velem, hogy a számlát majd később kapom meg, előbb a borravalót kéri, méghozzá természetben. Azt hittem nem jól hallok, és nem is fogtam fel mindjárt az értelmét, ezért naivan megkérdeztem, mire gondol. Ugyanolyan gúnyos hangon, közönséges stílusban azt mondta:
– A természetbeni fizetés azt jelenti, hogy, mind a hárman meg akarnak baszni engem, itt és most.

Annyira elképesztett, amit hallottam, hogy a szavam is elakadt. Az agyamat elöntötte a vér ekkora pimaszság hallatán, és kirobbant belőlem a düh. De még csak éppen elkezdtem volna, magas hangon kikérni magamnak, hogy nekem ilyen ajánlatot tegyenek, a mester máris leintett és most már erősen fenyegető hangon közölte, hogy nem fognak vitatkozni velem, helyette jobban tenném, ha nem nehezíteném meg a saját helyzetemet és elkezdenék vetkőzni. Nekem is jobb, ha minél előbb túl esek azon, amit úgysem kerülhetek el – mondta. Aztán hozzátette még, hogy ha kell, erőszakot fognak alkalmazni. Kiabálhatok segítségért, ha akarok, de tudhatom, hogy a házban rajtunk és alvó gyerekemen kívül nincs senki, aki meghallaná, és segítségemre jönne. Dühösen közbevágtam, hogy feljelentem őket a rendőrségen erőszakért, mire gúnyosan azt felelte, hogy azt megtehetem, de nem biztos, hogy majd bizonyítani tudom, és nem hiszi, hogy kellemes lennének számomra a kihallgatások, orvosi vizsgálat meg minden, ami ezzel jár.

Elakadt a szavam. Síri csend támadt. Néztem a három férfit, elszánt tekintetüket mellyel rám meredtek. A fürdőszoba ajtaját elállták, a menekülés lehetetlen volt. Rettenetes, mondhatnám páni félelem fogott el. A gondolatok vadul száguldoztak agyamban. Arra gondoltam, hogy ha dulakodni kezdek velük, letepernek és megvernek. Az én 158 cm-es magasságom és 52 kiló súlyom kevés a három férfi ellen. Harcias természetem sincs, és egy esetleges veréstől legalább annyira rettegtem, mint attól, hogy három vadidegen férfi előtt levetkőzzem és hagyjam magam megerőszakolni. Aztán eszembe jutott a szobában alvó gyermekem, mi lesz vele, ha nekem valami bajom történik? Be kellett látnom, hogy nincs semmi esélyem elkerülni az erőszakot. Azt is tudtam, hogy nem leszek képes feljelentést tenni, mert szégyellném elmondani bárkinek a történteket. Kitört belőlem a sírás, a tehetetlenség érzése, a szégyen, a félelem miatt. Kezem-lábam remegett, ájulás környékezett, sírógörcsöt kaptam. Kétségbeesetten sírva könyörögni kezdtem. Könyörgésem és zokogásom azonban nem hatotta meg őket. A mester közönyös arccal hozzám lépett és kioldotta köntösöm övét. Egész testemben remegve, bénultan tűrtem, hogy lefejtse rólam a pongyolát, kikapcsolja és levegye a melltartómat, miközben biztatására az inasa a bugyimat rángatta le. Aztán a mester megfogta a vállamat, a mosógéphez terelt, a tarkómnál fogva a mosógépre terített köntösömre nyomott és rám parancsolt, hogy tegyem szét a lábamat.

Amikor szinte önkívületben reszketve ezt nem tettem meg odaszólt az inasának:
– Na Peti, nyomd szét a lábait, és rakd belé a faszodat.
– Szili ne má! Mondta a fiú nekem dőlt, hosszasan és ügyetlenül matatott a lábaim között, majd benyomta vékony kis péniszét a hüvelyembe. Száraz volt a hüvelyem, de a fiún óvszer lehetett, mert nem éreztem fájdalmat. Fel akartam egyenesedni, de a mester a tarkómnál fogva visszanyomott a mosógépre, hogy mozdulni sem bírtam. Hangosan zokogtam miközben a fiú ügyetlenül, kapkodva, többször kicsúszva belőlem, gyorsan mozgott és hamar, vékony hangján, lihegve, nyögdécselve elélvezett. Valószínűleg én voltam az első nő az életében. Aztán a mester következett. Először megpaskolta a fenekemet és rám förmedt, hogy hagyjam abba a sírást, a végén úgyis élvezni fogom a dolgot. Erősen megmarkolta a csípőmet és kényelmes lassúsággal húzni kezdett maga felé, rá a hímvesszőjére. Ő is óvszert használt, éreztem. Hangosan felkiáltottam vagy inkább felsikoltottam. Iszonyúan vastag volt a hímvesszője, fájdalmasan feszített.

Úgy éreztem, hogy szétreped a hüvelyem. A lábaim ki akartak csúszni alólam, görcsösen kapaszkodtam a mosógépbe, hogy össze ne essek. Amikor már egészen bennem volt egy kis ideig nem mozdult, teljes súlyával a mosógéphez préselt, aztán lassan, de nagyon keményen mozogni kezdett. Rutinos mozdulatokkal baszott, sikeresen megtalálta, hogy melyek a legérzékenyebb pontjaim. Rémülten vettem észre, hogy a kezd a kéj felülkerekedni bennem a szégyenen, megalázottságon. Minden erőmet összeszedve kétségbeesetten igyekeztem uralkodni magamon, hogy megakadályozzam az orgazmusomat. Ő persze észrevette mi zajlik bennem, a hónom alatt megfogta a mellemet, ujjaival morzsolgatta a mellbimbóimat, a másik kezével a csiklómat dörzsölte. Aztán gyorsított a mozgásán, egyre hosszabb és keményebb lökésekkel baszott. Közben hangosan odaszól társainak:
– Figyeljétek meg, mindjárt elélvez a kicsike.

Még egy kis ideig tartani tudtam magam, de nem bírtam sokáig. Meggátolhatatlanul, elementáris erővel tört rám az orgazmus. Hiába próbáltam uralkodni magamon, a testem vitustáncot járt, a mosógépet majdnem felborítottam, a torkomból nyögéssel vegyes kiáltások törtek ki belőlem. Ekkora orgazmusom talán még soha sem volt. Hallottam, ahogy a másik kettő nevet mögöttünk. A mester megállt egy kis időre, durva kezével a fenekemet markolászta, simogatta, aztán újra kezdte a mozgását. Hamarosan újabb orgazmus következett majd megint egy kis szünet és újabb orgazmus. Már meg sem próbáltam uralkodni magamon, egyre szaporábban törtek ki belőlem a kéjes sikolyok, már nem gondoltam az előzményekre, az erőszakra, a környezetre, arra sem, hogy mások szemeláttára történik, csak arra, hogy még soha nem éreztem ilyen őrületes kéjt.

Teljesen önkívületben voltam, amikor végre a mester is elélvezett. De még magamhoz sem tértem, máris kirántotta egy gyors mozdulattal a farkát. Kábultan és erőtlenül a padlóra rogytam. Egyszerűen nem tudtam megállni a lábaimon.
Fizikailag és lelkileg kimerülten, teljesen tehetetlenül feküdtem, és szó nélkül tűrtem, hogy Szili, a cigány, felkapjon a földről, és bevigyen a szobába. Letett a heverőre, majd egy óvszert adott a kezembe és rám parancsolt húzzam fel a farkára. Nem mertem ellenkezni, erőm sem volt hozzá, megtettem. Betérdelt a lábaim közé és én meg sem várva a felszólítását, széttártam lábaimat. Rám feküdt és durván belém hatolt úgy, hogy a fájdalomtól feljajdultam. Nagyon hosszú fasza volt. Nem is tudta teljes hosszában belém nyomni. Felnyomta a combjaimat, egészen a fejem mellé. Ezután elkezdett őrületes gyorsan mozogni bennem. A mester és az inas, pedig mellettünk állva hangos megjegyzésekkel, bíztatással kísérték produkcióját. A cigány egy pillanatra sem lassítva mozgásán, a mellemet markolta és az inast bíztatta. Nem kellett sok bíztatás neki, lehajolt és mellbimbóimat szájába véve szívta, harapta őket.

Újra megpróbáltam másra gondolni, kikapcsolni érzékeimet, de hiába erőlködtem, most sem tudtam uralkodni magamon. Ismét elélveztem, hangosan és hosszan. Szili megvárta, míg elcsendesedek, aztán folytatta. Kétszer, háromszor, újra meg újra, mindig orgazmus lett a vége. Azt hittem sohase sem fejezi be. Közben az inas a fejemnél verte a faszát, és amikor gyors mozdulatokkal kielégítette magát, lespriccelte a melleimet és nevetve szétkente ondóját rajta. Elégedett nevetés és élcelődés kísérte a látványt. Végre megéreztem, hogy a cigány fasza pulzálni kezdett és nagy nyögésekkel, hatalmas lökésekkel elélvezett, miközben úgy belemarkolt a fenekembe, hogy hatalmas kék folt maradt utána. Kihúzta magát belőlem, az elhasznált óvszerét lehúzva tartalmát a melleimre kente. Megalázottan, erőtlenül, a sorozatos orgazmusoktól mégis kielégülten feküdtem. A mester elmenetelük előtt felvette az asztalra kikészített munkadíjukat és letette mellém a számlát. Aztán, gondolom dicséretnek szánva megjegyezte, hogy bár még elég gyakorlatlan vagyok, azért végül is jót basztak és szívesen eljönnek máskor is, csak üzenjek értük. Aztán végre elmentek.
Ott maradtam megszégyenítve, bemocskolva. Kivonszoltam magam a fürdőszobába. Akkor vettem észre, hogy kisfiam a rácsos ágyacskájából engem néz és mosolyog. Mindent látott, ami a szobában történt. A szemeim megteltek könnyel. Iszonyú szégyent éreztem, de ugyanakkor hiába igyekeztem elnyomni, volt bennem valami kielégültség érzés. Az átélt orgazmusok összekeveredtek az erőszak megalázó tényével. Szörnyű volt beismernem magamnak: a szégyen és megalázottság ellenére fizikailag élvezetet keltett bennem az erőszak, ami által olyan orgazmusokat éltem át amilyet a férjemmel még soha sem. Addig még nem szeretkeztem mással, mint vele és főleg nem mások előtt. De nem volt példa arra, hogy egy orgazmusnál többre jutottunk volna. Most történt meg először velem, hogy az orgazmusok sorát élvezhettem. Ültem a forró vízzel telt kádban és végiggondoltam, újra éltem a történteket. A forró víz kiáztatta belőlem a fizikai fáradtságot, csak lelkileg volt nehéz feldolgozni magamba az erőszak és kielégültség érzetének kettősségét.

A férjemnek természetesen sem akkor este, sem később, nem mondtam el mi történt. A legnehezebb a dologban az volt, hogy esténként, amikor a férjemmel szeretkeztem sokáig kellett még imitálnom az orgazmust. Behunyt a szemem előtt még sokáig felidéztem magamban azt a délutánt, a mosógépet, és szinte magamban éreztem a mester keményen feszítő szerszámát a cigány gyors öklelését és már nem is, éreztem olyan borzasztónak a történteket.

Feleségemet basszák a disco klubban

Arra gondoltunk, hogy egy szórakozó helyre megyünk ahol feleségem felcsíphet egy neki tetsző srácot, és talán történik is valami. Sikerült is, nagy izgalom volt mind kettőnknek. Neki átélni, nekem pedig meglesni őket.
újabb élmény! Arra gondoltunk, elmegyünk discoba és feleségem bepasizik. Bejött! A szomszéd városba mentünk, hogy ne is találkozzunk ismerősökkel. A discoban aztán külön váltunk. Nem telt bele sok idő meg is jelent mellette az első próbálkozó. Bevallom én már ettől is izgatott voltam. Csak szem kontaktussal tartottuk a kapcsolatot egymással. A pasi nem jött be neki, aztán telt az idő. kb. egy óra alatt legalább négyen próbálkoztak. Sikertelenül. Közben én is mászkáltam. Egy nagy kör után tértem vissza a közelébe és akkor láttam, hogy a pultnál egy újabb sráccal beszélget. Mosolyogtak és iszogattak. Negyed órán át nem is nézett rám, aztán egy pillanatra rám mosolygott. Na, mondom ez az. Innentől vált izgalmassá az este. Leültek egy asztalhoz és folyt a nagy duma. Láttam, hogy a srác bele adott anyait, apait. Aztán táncoltak is és újra az asztalnál kötöttek ki. Kb. 2 órával később egyszer csak azt látom, hogy szedelőzködnek. Szinte remegve, őket meg előzve hagytam el a discot és odakint megbújva vártam őket. Nem volt olyan hideg, de én még is úgy remegtem, mint a kocsonya. Az izgalom miatt. Nem sokára ők is kijöttek. A parkoló autók felé sétáltak. Tökéletes, gondoltam, mert kevés volt arra a fény. A srác autójánál meg álltak, és beültek. Szerencsémre azon a területen nem láttam senkit ezért utánunk lopózva az egyik közeli autó mögé bújva lestem őket. Nem tökéletesen, de tűrhetően láttam őket. Beszélgettek, én pedig kicsit fázva vártam mi lesz. Kemény 20 perc telt el, amikor csókolózni kezdtek. Az érzés leírhatatlan volt. Szenvedélyes csókolózás, simogatás volt közöttük. Azt még ki tudtam venni, hogy a srác a mellét fogdossa, de ennél lejjebb nem láttam őket. Nem sokkal később már a melleit szopta és a nyakát, száját csókolva lent is ügyködött rajta. Feleségem arc kifejezését látva a srác, valószínűleg a pináját izgatta. Becsukott szemekkel néha hátra szegett fejjel hagyta, hogy a srác izgassa őt. A srác néha lefelé nézett aztán a melleire és a szájára tapadt. Ettől én is kész voltam. A farkamat vertem a kocsik között bújva. Egy idő után egy arra járó kis csapat riasztotta meg őket és engem is. Szerencsére senki nem vett észre semmit. Láttam, ahogy összekapták magukat. Feleségem is eltakarta a melleit. Ekkor egy rövid ideig beszélgettek aztán a srác beindította az autóját. Mire észbe kaptam már meg indultak. Sietve ültem én is a miénkbe és indultam utánuk. Láttam, hogy merre mentek, így én is arra indultam el, de már nem láttam őket. Nem sokára a varosban találtam magam ismeretlen területen. Na, mondom most merre. Aztán egy elég sötét nagy parkoló mellett haladtam el. Gondoltam teszek egy kört. És akkor megláttam az autójukat. Már beállva egy nyugodt helyre. Előttük egy bokros rész volt. Én is leparkoltam és egy nagy kerülővel eléjük kerülve a bokrok mögé bújtam. Onnan figyeltem őket. Nagyon jó takarásban voltam és ők is biztonságban érezhették magukat. Már a farkamat is kivettem mire megtaláltam a legjobb helyet a mozizásra. Akkor láttam, hogy már igencsak elkezdődött mindent. A látvány sejtelmes volt, de teljesen egyértelmű. A farkam olyan izgalomban volt, hogy saját tempómon inkább lassítanom kellett, mint gyorsítani. Inkább csak a srácot láttam. Láthatóan nagyon élvezte azt, amit kapott. Feleségemből alig láttam valamit, mert a srácra hajolva mozgolódott. Szopott. Néha felült és csókolózott a sráccal, de a végén mindig visszahajolt rá. Néhány perc múlva a srác arca eltorzult és én a nagyra tátott szájáról tudtam, hogy élvez. Feleségem nem mozdult. A tudat, hogy most élveznek a szájába engem is elrepített. Hatalmasat élveztem a bokrosban. Ekkor a párom is felült. Mind a ketten mosolyogtak és puszilkodva csókolóztak. Nem törölköztek, nem vettek elő papír zsebkendőt, Ebből pedig tudtam, hogy feleségem, jó kislány volt és az utolsó cseppet is kiszívta a srácból. Rövid idő múlva el is indultak vissza és én már a discoban láttam meg újra őket. Az este folyamán más már nem történt, legalább is ott. Alig vártam, hogy haza érjünk. Kértem, hogy meséljen el mindent és csak utána vallottam be neki, hogy én is láttam. Viccesen mondta, hogy milyen szemét vagyok aztán egy hatalmasat szeretkeztünk. Különleges este volt és meg fogjuk ismételni.

Kutyás szextörténet

Tena gyors léptekkel haladt az erdei úton a kis lak felé. Virgonc a nagy testű kutya ott ugrándozott mellette. Néha előre szaladt, majd vissza a gazdihoz. Fel-felugrált Tenára, szinte fellökte a lányt.

– Ne türelmetlenkedj, mindjárt odaérünk!- szólt rá a láthatóan izgatott kutyusra.

Ha a kis ház felé tartottak, Virgonc gyakran volt türelmetlen, s Tena természetesen megértette az állat viselkedését. Ő is nagyon várta már, hogy odaérjenek, s kezdődjön a titkos kalandjuk.

Tena, húsz éves múlt, szőke, hosszú hajú, vékony testalkatú lány volt. Virgoncot, a zsemleszínű labradort, három éve kapta ajándékba a szüleitől, azóta elválaszthatatlan jó barátok voltak, sőt, kicsit több is volt köztük egyszerű barátságnál.

Hamarosan a kis erdei házikóhoz értek, amely Tena családjáé volt. Tena megállt az ajtó előtt, hogy elő vegye a kulcsot. Virgonc azonnal előtte termett, két lábra állt, mellső lábaival átölelte gazdája derekát. Így két lábra állva majdnem akkora volt, mint a lány.

– Jól van, mindjárt játszunk!- próbálta lefejteni magáról Virgonc mancsait.

Virgonc nehezen engedett, majd ledöntötte lábáról a gazdiját. Tena végül kiszabadult az állat szorításából, kinyitotta a házikót, s egy takarót hozott ki. A ház mögött, a bokrok takarásában, kis füves tisztás volt, oda tartottak. Tena a földre terítette a takarót.

Ő is nagyon várta már a játékot, amit pár hónappal ezelőtt kezdett el a kutyussal. Gyakran kijöttek ide az erdőbe, ahol nem nagyon járt idegen, hogy élvezzék a természet közelségét, s szórakozzanak kicsit.

A nyári melegben Tenán csak egy vékony, virágmintás ruha volt. A ház mögött volt egy alacsony, támla nélküli padféleség. Tena feljebb húzta derekán a ruháját, gyorsan kibújt a bugyijából, s a pad végére ült. Lábait széttárta, előtűnt hamvas, borotvált puncija. Virgonc, mintha csak erre várt volna, odaszaladt, s nedves orrát a lány szeméremajkai közé fúrta.

– Na, most már játszhatunk!- szólt Tena, megsimogatva a kutya fejét.

Virgonc nem véletlenül volt olyan izgatott. Nagyon szerette ezt a játékot, s amikor az erdei úton elindultak a ház felé, már csak ezt akarta. Nyelvével párszor belenyalt a lány nemi szervébe, majd mellső lábaival felugrott Tena combjaira. Pénisze kibújt a tokjából, s a tizenötcentis vörös húsdarab, most ott meredezett a lány bejárata előtt. Virgonc párzó mozdulatokba kezdett, péniszével a lány combját böködte.

– Ma erőszakosabb vagy, mint bármikor- nevetett Tena, s hátradőlve, végig feküdt a padon.

Két lába lent volt a földön, s így széttárt combjai között a puncija éppen egy magasságban volt Virgonc ágyékával. Virgonc feljebb kapaszkodott, mellső lábait a lány oldalánál a padra tette, így ágyéka közel kerülhetett a hőn áhított nyíláshoz. Erőteljes mozdulatokkal próbált betalálni a résbe. Tena feljebb emelte lábait, s hamarosan érezte, amint a hosszú kutyafasz utat talál a szeméremajkai között. Aprót sikított, amikor Virgonc egy határozott mozdulattal tövig nyomta bele a szerszámát. A méretes pénisz kitöltötte a hüvelyét. Virgonc már nagyon rutinos szerető volt, gyors mozdulatokkal baszni kezdte. Tena, lábaival átkulcsolta a kutyát, s átadta magát az élvezetnek.

Virgonc hevesen és hosszan dugta. Vastag pénisze dugattyúként járt a hüvelyében, s Tena ezt nagyon élvezte. Virgonc is szerette ezt a játékot, legszívesebben minden nap jött volna gazdijával az erdei házhoz.

A kutya hirtelen megállt, s Tena érezte, ahogy a pénisz kicsúszik belőle. Virgonc leugrott a lányról, farka még merev volt. Tena még mindig a padon fekve, felnézett a kutyára:

– Hé, még nem végeztünk!

Virgonc sokáig szokta bírni, s képes volt Tenát is a csúcsra juttatni. Igaz, időnként Tena kézzel is rásegített a biztos siker érdekében. Virgonc ismét felugrott a lányra, s ágyékát a még mindig széttárt combok közé nyomta. Tena megmarkolta a kutya mellső lábait, Virgonc forró pénisze ismét a puncijába csúszott, s újra vágtázni kezdett a nedves barlangban.

Tena érezte, amint a kutya összerándul és magja elönti a hüvelyét. Szorosan tartotta az állatot, nem szerette volna, ha abbahagyja. A kutya mozdulatlanul hasalt Tenán, farka megduzzadt és lüktetett a punciban. Tenának sem kellett már sok. Előrenyúlt, megmarkolta a kutya péniszének tövét, mozgatni kezdte, oda dörzsölte a csiklójához. Pár másodperc múlva apró nyögésekkel élvezett ő is.

Most már hagyta, hogy Virgonc leugorjon róla. Ahogy a kutya fasza kicsúszott, Tena érezte, ahogy a sperma megindul a hüvelyéből, s lecsorog a padra. Egy darabig még hanyatt fekve maradt, miközben Virgonc a fűbe heveredve nyalogatta vöröslő szerszámát.

Tena felállt, a leterített plédre heveredett, Virgonc azonnal mellette termett.

– Nagyon ügyes voltál!- simogatta meg a kutya fejét és hátát.

Virgonc a lány körül járkált, s vöröslő farka még mindig kint volt a tokjából. Tena nagyon szerette ezt a csodálatos szerszámot, izgalommal töltötte el a látványa is. Odahúzta magához a kutyát, a hasa alá nyúlt, megsimogatta Virgonc golyóit. Ellenállhatatlan vágyat érzett, hogy szájába vegye a vöröslő péniszt. Virgonc hasa alá feküdt, fejét a kutya hátsó lábai közé tette, megmarkolta az állat nemi szervének tövét és az arca felé húzta a vörös botot. Éppen a szájáig ért, nem is kellett megemelni a fejét, hogy megnyalhassa a hegyes végét. Szájába csúsztatta, s szopni kezdte. Virgonc engedelmesen tűrte gazdija kényeztetését. Tena élvezettel nyalogatta, szopta Virgonc botját. A kutya kissé előre ment, farka kicsúszott a lány szájából. Tena lejjebb húzta válláról a ruháját, kiszabadítva nem túl nagy melleit. A kutya péniszének végét meredező bimbójához dörzsölte. Ezt még sohasem csinálta eddig, nagyon izgató volt az érzés. Újra a szájába vette a péniszt, majd ismét a melleihez dörzsölte. Így játszott vele percekig, egyszerűen nem tudott megválni ettől a húsdarabtól. Virgonc megunhatta a játékot, el akart menni. Tena a péniszénél fogva tartotta, de belátta, nem erőszakoskodhat a barátjával, így elengedte. A kutya pénisze visszacsúszott a tokjába.

Hanyatt feküdt a takarón, Virgonc, elfáradva a kényeztetéstől mellé heveredett. A lány még nem vette fel a bugyiját, ruhája a derekánál, így puncija teljesen szabadon volt. Virgonc egyszer csak felugrott, orrát Tena puncijához nyomta, beleszagolt, majd, mintha megkívánta volna a lányt, hirtelen a lába között termett. Nem sokáig maradt, szinte azonnal elugrott, s ismét leheveredett a lány mellé.

– Mi van Virgonc, csak nem akarsz még egyet?- nevetett Tena.

Átölelte a kutya nyakát, hozzábújt, s játékosan birkózni kezdett vele. Hanyatt döntötte, Virgonc lábai az égnek álltak. Tena a kutya lábai közé nézett, s elégedetten látta, hogy a vöröslő péniszhegy újra kint van a tokjából. Odanyúlt, hátrább húzta a bőrt, s Virgonc nemi szerve mind nagyobb terjedelmével bújt elő. A kutya felpattant, s újra izgatott lett, a hanyatt fekvő lányra akart mászni. Tena is elkezdte érezni puncijában a bizsergést.

– Gyere, kipróbálunk egy új figurát!- szólt Virgoncnak.

Letérdelt, karjaira támaszkodott, s fenekét a kutya felé tartva várta, hogy Virgonc újra magáévá tegye. Érezte, ahogy a kutya teljes súlyával a hátára nehezedik, s nemi szerve gyors ütemben a fenekét bökdösi.

„Na, ebben a pózban még kell egy kis rutint szereznie”- gondolta, s hátranyúlva, helyére igazította a mind türelmetlenebbül mocorgó kutyafaszt.

Szopás nyalás

Sziasztok újra itt volnék egy újabb történettel, ahogy megígértem. Ez az eset talán két hónapja törtönét meg velem. Éppen a (most már)volt barátomnál voltam, ahogy az lenni szokott délután. Megint videóztunk, nem tudom mit néztünk, nem emlékszem rá, de nem is ez a lényeg. A film elejénél járhattunk amikor szokás szerint elkezdett nézni engem a párom. Ilyenkor tudom, hogy rá kell néznem mélyen a szemébe, hát így is tettem. Nagyon szépen tudott nézni a szemeivel, jóformán olvasott bennem, mint egy nyitott könyvben mindig tudta, hogy van-e valami bajom. Először csak szájra puszikat adott, aztán elkezdtünk a nyelvünkkel is játszani.
Az elején csak lassan, aztán egyre hevesebben. Hirtelen elszakadt a számtól és a nyakamat kezdte el csókolgatni és a fülemet. Nagyon tetszett nekem a dolog, így hát én is elkezdtem a nyakán izgatni. Egyszer, nem szándékosan, de elárulta, hogy ha az oldalát csókolnám meg, akkor biztos, hogy nem sokáig bírna ellenállni. Én pont ezt akartam, szóval meg csókoltam az oldalát. Elsőnek egy kicsi puszi, utána már nagyobb puszik és ő teljesen kész volt.

Felkúszott a nyakamhoz és megint csókolgatta, de nem sokáig. Elkezdett lefelé csúszni. A mellemnél elidőzött egy kicsit, de tovább haladt, nagyon jó volt és tetszett neki is és nekem is (nekem aztán főleg) :O).
Végig haladt a hasamon és lassan leért a szemérem dombomhoz, ott vett egy éles kanyart balra és a belső combomat kezdte csókolgatni. Már teljesen kész voltam, alig bírtam magammal és vártam, hogy mikor lehet teljesen az enyém, de ő csak játszott tovább. Látszott rajta, hogy élvezi a szitut és azt mondtam, ha ennyire irányítani akar, akkor tessék. Végig csókolta mindkét belső combom és csak utána kezdett el beljebb csókolni.
Pici puszikkal kezdte, aztán merészebb lett. Jó volt nagyon jó. Már vagy félórája így játszott a nyelvével, amikor megcsörrent a telefonja. Mondtam neki, hogy vegye fel, mert hátha fontos. Felvette és amíg ő telefonált oda mentem mögé és lágyan átöleltem. A fülébe súgtam, hogy köszönöm. Alig tudott oda figyelni a telefon másik végén lévő személyre. Elé álltam, azt hitte, csak hozzá akarok bújni. Hát jó nagyot tévedett.

Elé álltam és elkezdtem csókolgatni a nyakát és mivel nem volt rajta felső, így tovább haladtam. Végig a mellkasán és a hasán, aztán rátévedtem az oldalára. Ott eljátszottam egy kicsit a nyelvemmel, aztán vissza tértem a hasára és lejjebb mentem a férfiasságáig. A hegyét apró puszikkal halmoztam el. Már nagyokat nyögött a telefonba, amikor azt mondta a telefon-társának, hogy mennie kell. Letette a telefont és megkért hadd üljön le, mert remegnek a lábai. Oda kísértem az ágyhoz és elfektettem de úgy h a lába térdtől lefelé lógjon az ágyról. Megint elkezdtem puszilgatni a merev végtagot. Nagyon élvezte és azt mondta, hogy jól csinálom, holott ez volt az első szopásom. Az elején még ismerkedtem a dologgal és csak játszottam. Mindent megpróbáltam, amit lehetett.
Meg is lett az eredménye. Talán ha félórája játszhattam, amikor hirtelen elélvezett a számba. Én meg kíváncsi létemre lenyeltem, hogy megkóstoljam milyen íze van. Mikor felálltam megkérdeztem, hogy milyen volt?? Kíváncsi voltam, hogy sikerült az első szopásom. Azt mondta, hogy állati jó volt és hogy szívesen lenne alany akin gyakorolnék.

Kimentem a fürdőszobába és megeresztettem a vizet. Utána ott töltöttük a délután hátra lévő részét egymás karjában de ez már egy másik történet.

Kölcsönös orál

Már több mint 5 éve kosárlabdázom, de soha nem volt még ilyen kellemes helység számomra a tornaterem öltözője…..

Volt ott egy fiú, akit most nem fogok megnevezni, de valahogy mindig lehet majd tudni, hogy ő az. Na szóval úgy volt ez az egész, hogy meccs előtt odamentem hozzá és adtam neki egy kifogyott öngyújtót, tudtam hogy gyűjti. Már nagyon régóta tetszett, de most már én is észrevettem, hogy bejövök neki, éreztem közöttünk a vibrálást, a vágyakozást. Odaadtam neki az öngyújtót, mélyen a szemébe néztem és mondtam neki, hogy ezért kérek valamit majd cserébe kosár után, megfogta a derekamat odahúzott magához és megkérdezte, hogy mit, nem feleltem neki, csak szemébe néztem amiből tudta, hogy valami olyat akarok ami jó lehet.

Utána elmentem minden szó nélkül, mert hívott engem az edző. Vége lett a meccsnek és mentünk a csajokkal átöltözni.

Mindenki szó nélkül öltözött, tök rossz volt a hangulat. Én öltöztem a legtovább már csak egyedül voltam az öltözőben, mikor megjelent ő és kérdően rámnézett, oldalra fordította a fejét, majd megkérdezte:

– Na mit kérsz cserébe?

Imádtam a hangját, az illatát azt a beállást , az izmos magas testét és ahogy tudott nézni majdnem elolvadtam. Határozottnak akartam tűnni, de szerintem ez nem nagyon sikerült. Mondtam neki, hogy egy szál cigit pedig legszívesebben azt mondtam volna, gyere ide dugj meg és élvezzünk egy nagyot, de hogy ez olyan hülyén hangzott volna. Közelebb jött:

– Egy szál cigit?

Igen mondtam, lesütve szememet. Tudta hogy nem ezt akarom, de csak azért is kiakarta belőlem húzni az igazságot, biztos vagy benne?

– Nem de ugye azt is adsz?

Hát… elindult felém én pedig hátráltam, míg el nem értük a falat. Ő neki támasztotta a kezét, majd szájon csókolt.

Olyan jól csókolt valahogy tudta mi nekem a jó, mi az amire nekem szükségem van, nyelveink úgy cikáztak együtt a kis barlangban mint két kis szerelmes pillangó, akik játszadoznak. Közben teljesen neki tolt a falnak, szinte már alig volt bennem levegő, mikor ellöktem magamtól .

– Na adsz?

– Nem.

– Miért? – kérdeztem dühösen

– Mert akkor elmegy ez a fincsi íz a szádból. (hm de jó hogy előtte ettem egy málnás cukrot, soha nem gondoltam volna, hogy ennyire nagy haszna lesz)

Visszajött megcsókolt, én átkaroltam a nyakát közelebb húzott magához és megmarkolta mellemet, ami rögtön olyan kemény lett, hogy már fájt, de mégis jól esett, hogy az ő meleg férfias keze fogdossa. Éreztem már álló farkát, amit megmarkoltam neki. Befejezte a csókot, majd nagyot szisszent erre a mozdulatomra , simogatta a seggem és megkérdezte, ezek után még kell cigi?

– Miért ez most csak eddig tartott? – kérdeztem vissza.

– Nem majd megcsókolt. Aztán lement a nyakamon, bele szívott, nyalogatta, amitől majdnem elmentem annyira jól esett az érintése, a csókja, ahogy kiráz tőle a hideg , és nagyokat sóhajtottam az élvezettől.

Keze a seggemnél járt, miközben kényeztetett, később elindult előre felé és elkezdte kigombolni a nadrágomat. Már az érintésétől is elkezdett bizseregni a testem, úgy éreztem ha megérinti a forró, nedves pinámat rögtön elmegyek, de amikor húzta le a zipzárt megkérdezte ilyen tök aranyos ártatlan borjú szemekkel:

– Kinyaljalak cica?

Nem válaszoltam, szemébe néztem és már tudta hogy mit akarok.

Leültetett az öltöző padjára nadrágom már közben majdnem leesett rólam, mikor lassan széthúzta a lábam , tangámat félretolta, majd hevesen elkezdett nyalni, én meg éreztem lüktető vaginámat, nagyokat nyögtem sikoltottam, ahogy langyos nyelve hozzáér tüzelő csiklómhoz. Már a gondolattól is mindjárt elájulok. Mikor már elélveztem sokkal hevesebben nyalta.

Alig hagyta, hogy lenyugodjak, szinte már olyan érzésem volt, mintha mind ezt bosszúállásból csinálta volna. Mintha azt mondta volna: kérsz valamit cserébe, tessék megkapod, nem volt elég annyi az előbb, tessék most kapsz annyit, hogy egy életre elég legyen…

Aztán hirtelen befejezte. Én ott ültem, mint akit elütött az autó. Úgy sziszegtem, mint aki maratont futott és akkor megint éreztem valamit.

Egyik ujját benyomta a hüvelyembe, majd elkezdte benne mozgatni. Ettől rögtön megint elmentem, nagyokat sikoltoztam az örömtől, mikor megszólalt:

– Figyelj cica, tudom hogy ez nagyon jó neked, de nem kéne ilyen hangosan mert bejön a portás…

– Könnyen beszélsz! – mondom lihegve. Hirtelen felálltam minden erőmet összeszedve és leültettem őt a padra, ő maradjon csöndbe ilyen körülmények között…

Megfogtam nadrágját és pillanatok alatt lehúztam, óriási farka csak úgy meredezett előttem.

Megfogtam tövét, majd ránéztem, odahúzódtam hozzá, megcsókoltam, elkezdtem nyalogatni nyakától le és egyre lejjebb, míg nem odaértem férfiasságához.

Először csak a makkját nyaltam körbe-körbe, amitől ő nagyokat szisszent, aztán végignyaltam zacskójától a hegyéig, majd egyszerű mozdulattal bekaptam.

Másik kezemmel megfogtam a kezét és odaraktam a fejemhez, hogy diktálja csak ő a tempót rögtön el is kezdte.

Én közben szívtam a farkát, aprókat bele harapdálta, nyelvemmel masszíroztam, amikre ő óriásikat nyögött, szisszent úgy láttam nagyon jól esik neki és számba élvezett, amit én rögtön le is nyeltem.

Ez jó érzéssel töltött el, hogy végre valakinek örömet szerzek.

Megint megfogta a tarkómat, majd gyorsabb tempót diktált, ami nekem nagyon bejött, hogy miután elélvezett nem olyan volt, hogy rögtön elpunnyadt.

Aztán már befejeztem és lefeküdtem a földre és nagyot nyújtózkodtam és becsuktam a szemem. Mire újra kinyitottam azt vettem észre, hogy ő mellettem fekszik és mosolyog rajtam .

Én is rámosolyogtam, majd nyomtam egy puszit a szájára. Elkezdi:

– Ez jó volt nagyon, de most mennem kell haza cicus. Amúgy erre vágytál cserébe?

– Nem mondom. Kérdően rám nézett:

– Hát???

– Kevesebbre.

– Ez van. – mondja sértődötten, mégis aranyosan – Ezt kell szeretni, majd kosárlabda táborban folytatjuk ezt a csere-bere dolgot. Ok?

– Vagy következő edzésen? – az utóbbit válaszoltam mosolyogva.

Felállt, majd engem is felhúzott, elindultunk kézenfogva a villamos megállóba és adott egy szál cigit:

– Tessék megérdemled jól szoptál!

Tetszettek ezek a bunkó beszólásai, azóta is együtt vagyunk és nagyon szeretem őt!

Most írtam először ilyet, soha nem szoktam irogatni és akinek nem tetszik annak bocs, de valakinek ezt most el kellett mondanom, mert ez egy nagyon szuper történet számomra és a szóismétlésekért meg hibákért bocsi!

69 pozíció a táborban

A nyári táborokba gyakran meghívtak pár évvel korábban végzett diákot kisegítői feladatok ellátására. Kati már a tizennyolcadik évében volt, az öccse pedig most végezte a hetedik osztályt. Mivel az édesanyja munkahelyi elfoglaltsága miatt nem tudott segíteni a nyári táborozás lebonyolításában ezért úgy egyeztek meg a tanárokkal, hogy ő megy segíteni, mert egészségügyi ismeretei jól jönnek az esetleges elsősegélynyújtásokban.

Tegnap nagyon sok munkája volt, mert kiránduláson voltak a gyerekek és bizony sok kullanccsal tértek vissza. Mire mindenkit végignézett és kiszedegette a sok rovart, már késő este volt. Ma reggel kicsit tovább aludt, még a reggelit is kihagyta. Mára nagyon meleg napot jósoltak és mindenki lement a tóhoz fürdeni.

Éppen nyújtózott az ágyában, amikor az ajtón halk kopogás hallatszott. Dani, az öccse barátja volt, aki kicsit zavartan álldogált az ajtó előtt. Ö most fejezte be a nyolcadikat. Késői születése miatt év-vesztes volt, így tizenöt évesen egy kicsit kilógott a már félig kamasz,- félig férfi méreteivel a többi gyerek közül. Kati is észrevette már korábban, hogy milyen jóképű gyerek ez a Dani, de különösebben nem gondolt rá, hiszen neki volt barátja, akivel kb. két évig igen jó testi-lelki kapcsolatban volt. Most sajnos vége van a mindennek, mert a barátja felszedett egy másik lányt. Ez a táborozás így egy kicsit amolyan felejtő, regeneráló célokat is szolgált titokban.

Kati a kopogás hallatán gyorsan felugrott, hálóingét ledobta és a keze ügyébe került pántos topot meg a farmer miniszoknyáját kapta gyorsan magára, hogy valami takarja egy kissé, mert a vékonyka hálóinge éppen csak punci vonalig ért és még bugyi sem volt rajta. Amikor kinyitotta az ajtót, Danit látta maga előtt fülig vörösen. Ez különös benyomást tett Katira. A fiú hullámos félhosszú barna haja által körbefont arc már szépen lebarnult és ez a pirulás valami megmagyarázhatatlan izzást adott gyönyörű kék szemének. Izmos, kisportolt teste most valami rettentő esetlen tartással állt az ajtóban. Kati rögtön tudta, hogy valami baj történt.
– Mi baj van Danikám?
– Szia Kati. Tegnap a kullancs ellenőrzésen nem vettem észre, hogy maradt bennem még egy és ez olyan helyen van, ahol nem is lehetett könnyen észrevenni. Nem is gondoltam rá, hogy oda is bemehet.
Kati egyből vette a lapot, de hagyta hadd magyarázkodjon Dani. Meg hát neki is egy pillanatra elállt a lélegzete, hogy ezt most hogyan is fogja megoldani.
– Pontosan hol van a kullancs?
– Hááát… a nadrágomban, pontosabban a farkamon.
– Hool…?
– Ott bizony és nem tudom kivenni egyedül, mert nem látom rendesen, csak érzem, hogy jól megszívta már magát.
– Hűha, akkor ezt gyorsan ki kell venni, mert minél tovább van benned ez annál veszélyesebb. Menjél be az elsősegély szobába. Jövök mindjárt én is. Hozok a konyháról egy kis étolajat, hogy azzal kenjük be, mert ha nem kap levegőt az olajcsepp alatt, akkor elernyedve könnyebben ki lehet húzni. Na menj!

Amíg az elsősegély szobában várt Dani, eszébe jutott a reggel, hogy miért is nem tudta alaposabban megvizsgálni magát, miután észrevette, hogy kullancs van a farkában. Már régóta kéjes álmai voltak időnként és ennek a vége mindig az lett, hogy hatalmas folt lett reggelre a pizsamáján. Ma éjjel is így volt. A napok óta elétáruló látvány a strandon, a meglesett monokiniző lányok hatása azt eredményezte, hogy állandóan merevedése volt, a fürdőnadrágja csak úgy dudorodott. Néha észrevette, hogy a lányok is lopva oda-oda pillantanak és ettől csak még jobban felizgult. Néha, hacsak nekiért a keze a nadrágnak úgy érezte, hogy azonnal elsül a farka. Ez olyan csúcsközeli állapot volt, hogy néha úgy érezte azonnal benyúl a gatyájába és elereszti a magját. Ha ott a strandon nem is de a WC-ben rendszeresen könnyített magán és ez igen jó érzés volt. Ilyenkor szabadon járt a fantáziája és szinte minden lánnyal elképzelte már az akciót, akinek egy kicsit is dudorodott a melle. Még Katit is becserkészte képzeletében. Amikor magára zárta az ajtót és megfogta a farkát, képzeletében a másik kezével már Kati formás nagy mellét fogta, simogatta, benyúlt a blúza alá, tolta le a szoknyáját, a bugyiját és bumm már el is sült a farka.

Testén végigfutott a jóleső kéjes görcs utáni remegés és lőtt, lőtt egyszer, kétszer, háromszor, talán többször is de ezt már szinte nem is érezte mert ez egy kéjes ájulat volt. Ma éjjel megint álmodott, aminek az eredménye ott volt a kis gatyáján egy hatalmas nedves foltban. Nem akarta, hogy ébresztéskor a többiek észrevegyék, ezért gyorsan magára kapta farmerját. Csak később jutott eszébe, hogy nem cserélte le a gatyát, de ekkor már egyéb ügyeletesi feladatokat kellett ellátnia. Csak rövid időre szaladt be a WC-re reggeli után és ekkor vette észre, hogy valami dudorodik a farka alsó oldalán. Annyit tudott csak hirtelen megnézni, hogy kullancs e amit látott és amikor meggyőződött róla, hogy az, akkor megijedt. Már késésben van, régen ki kellett volna szedni. Gyorsan végiggondolta a dolgokat. Ma amúgy is ügyeletes, nem kell kimennie a vízre a többiekkel, így nyugodtan megkeresheti Katit a problémával. Ettől a gondolattól egy pillanatra elállt a lélegzete. Úristen, hiszen akkor meg kell mutatnia a farkát Katinak. Mit fog ehhez szólni? Na mindegy menni kell! És Kati egyáltalán nem lepődött meg a dolgon. Lehet, hogy Ő sem fogta fel még a helyzet jelentőségét?

Dani benyitott az elsősegély szoba ajtaján és elcsodálkozott, hogy milyen kicsi. Egy szekrény nekitolva az ágy lábfelöli végének és egy szék, ahova az elsősegélynyújtó leülhet. Egy pici ablak lefüggönyözve, ahonnan ki lehet látni az udvarra, de be nem.
Éppen befejezte a nézelődést, amikor az ablakon kipillantva meglátta közeledő Katit.
Amíg az udvar túlsó végéről átért, Daninak módjában állt alaposan megnéznie. Korábban is látta már, hiszen többször járt náluk a kis barátjánál. Ekkor kezdődött, hogy ábrándozni kezdett, vagy éjjel Katiról volt kéjes álma. Most meg minden ilyen gyorsan összejött. Itt jött és ő nézhette amint siettében meg meglibbennek mellei. Az a kis top, ami Kati felső testét takarta nagyon vékony anyag lehetett mert szinte akadálytalanul látszott melleinek körvonala, bimbóinak csúcsai tűként álltak kifele.

A pánt, ami tartotta oly mélyre eresztette a kivágást, hogy szinte kibuggyantak a mellbimbói a felső szélén. Formás napbarnított lábai pedig a meg meglibbenő kis farmerszoknya alatt tűntek el. A szoknya is olyan falatka volt, hogy alig takart valamit abból amit takarnia kellett volna. Csak egy fuvallat és már látni is lehetne mindazt, amit egy kamasz fiú csak álmodni mer, de képzeletében az maga a gyönyörűség.
Eddig jutott Dani a képzelgéssel, amikor Kati belépett.
– Na megvan még a kullancsod? Hadd nézzem!
– Igen azt gondolom, de ahhoz le kellene tolnom a gatyámat.
– Hát akkor told le és mutasd!

Jézusmária, hát ez ilyen egyszerű! Csak le kell tolnom a gatyámat és máris bevetés? Ilyen egyszerű lenne az egész? De nem. Ezt Ő nem úgy mondta mint aki akar valamit, vagy fogadókész lenne bármire is. Elszomorodott és engedelmesen, bár kissé zavartan tolta lefelé a gatyáját. Ekkor jutott eszébe a folt, ami az éjjel képződött. Azonban már késő volt, mert ezt Kati is észrevette. Kati azonban úgy tett, mintha nem látná, pedig nagyon is jól tudta, hogy mi az. A barátjával sietve töltött együttlétek után az Ő bugyiján is gyakran maradtak ilyen megkeményedett foltok. Ettől aztán neki is furcsa bizsergő érzés futott végig a hátán, vállán, egészen a fülcimpájáig a kis szőke hajpihék alá, ahol testének az egyik legérzékenyebb területe volt. Ha barátja itt simogatta, csókolta, vagy csak ide lihegett, attól mindig felizgult.
– Feküdj oda az ágyra és mutasd hol van!
– Itt van a farkam alsó felén.

Ezzel Dani megfogta a farkát és felfelé billentette, hogy a hasára hengeredett, és így láthatóvá vált az alsó fele, ami egyébként a zacskójával érintkezik.
– Tehát itt bújt el a kis ravasz. Húú.. de megszívta már magát. Most öntök rá egy kis étolajat, aztán várunk egy-két percig amíg fulladozni kezd, aztán majd meglátjuk, hogy ki tudom e húzni.

Kati ekkor elővette a kis fiolát és megpróbált rácsöppenteni egy két cseppet Dani farkára, de az félre fordult és így mellé csöppent. Ekkor szakszerű mozdulattal szinte rátenyerelt balkezével, a jobbal pedig két-három csöppet ejtett a fiolából most már pontosan a kullancs tetejére. Hogy a folyadék ne tudjon újra lefolyni, tenyerét továbbra is Dani farkán tartotta. Egész közel állt az ágyhoz, mélyen lehajolt, hogy jobban láthassa a kullancsot. Ezért fenékkel szinte teljesen Dani arca felé fordult. Nyújtott lábaival kissé terpesz állásban állt és a farmerszoknya ettől mint egy ernyő felfelé kinyílt és minden láthatóvá vált. Dani nem akart hinni a szemének. Amit eddig csak elképzelt, az most itt volt a szeme előtt kartávolságban. Ahogy Kati lehajolt egy szépen borotvált punci nézett Danival szembe. Látta a nagyajkakat, mint két kagylót, ahogy a fodrozódó kisajkakat félig lefedik és feljebb egy kis rügy kandikált kifelé az őt körülölelő tokból.

Most már nem bírt magával. Ami ezután testével történt az már öntörvényű volt. Csak azt érezte, hogy farka pillanatok alatt megkeményedett és még saját magának is meglepetést okozott kifejlődő mérete. Csak azt látta és érezte, hogy Kati tenyere alól a csuklója felé egyszer csak kibukkan a farka és máris egy kis csepp kezdett el gyöngyözni a végén. Ahogy így lefelé nézett azt is látta, hogy Kati lehajló felsőtestét lefelé lógva elhagyja az a kis top aminek áttetszősége az előbb úgy megigézte és innen alulnézetből mindkét melle a maga valóságában ott himbálózott előtte. Minden mozdulatánál csak úgy ringatóztak, hullámoztak, hiszen elég nagyok voltak ahhoz, hogy amúgy ruhán keresztül is magára vonja mindenki tekintetét.

A percek múltak és Kati úgy tett, mintha nem vett volna észre semmit, pedig nagyon is érezte, hogy mi történik a farkat leszorító tenyere alatt. Azt érezte csak, hogy Dani farka egyszer csak kezd kinőni tenyere alól és egyre csak csúszik a csuklója irányába. Ez a hosszúság meglepte, mert az a hosszúság amit eddig barátjánál tapasztalt ettől elmaradt és a vastagság is egyre csak nőtt. Hát ez fantasztikus, gondolta. Az érzés a fülénél, haja tövénél egyre erősebben bizsergette és kezdett maga is zavarba jönni. Érezte, a mellbimbói keményednek és tudta mit jelent ez. Növekvő zavarát leplezve gyorsan megfogta a csipeszt, amit magával hozott és megpróbálta tekergetéssel kihúzni a kullancsot. Közben észre sem vette a mozdulatot, -hogy amíg a csipeszért nyúlt elengedte Dani merev farkát, az felugrott és teljes nagyságában ott meredezett az arca előtt, majd újra tenyerébe vette, kissé meghúzogatva újra megpróbálta leszorítani- ugyanazt az előbbi testhelyzetet vette fel, ami Danit annyira felizgatta. Most már ő sem volt ura teljesen a mozdulatainak.

Érezte, hogy Dani farka végén megindult a nedvesedés. Erre egy kicsit most már Ő is rájátszott, mert a kullancs kiszedésének ürügyén a farkat leszorító tenyerével olyan hosszirányú mozgásokat imitált, mintha ez kellene a művelethez. Már egyre jobban izgalomba jött, a keze is mintha remegett volna egy kicsit ezért egy határozott mozdulattal meghúzta a csipesszel a kullancsot. Beleszakadt, de már nem is bánta. Bal kezét most már nem is titkoltan ütemesen elkezdte húzogatni Dani farkán amit egyébként is nehezen lehetett mát leszorítva tartani. A másik kezét pedig önkéntelenül a szinte teljesen benedvesedett puncija felé csúsztatta és ekkor tapasztalta, hogy Dani keze is ott van.

Dani érezte, hogy az a kéz, amelyik a farkát szorította lefelé, egy idő után mintha hasonló mozdulatokat végezne, mint amit ő szokott csinálni szexuális álmodozásai közben. Erre most már ő is megmozdította testét és enyhe emelkedő mozdulatokkal próbálta érzékeltetni, hogy nem közömbös Kati taktikázására. Közben kezét szép lassan Kati combja legérzékenyebb belső felületére tette és miután nem érzett tiltakozást, ellenkezést, szép lassan egészen a puncijáig nyúlt. Most már nem várt semmilyen beleegyező jelzésre, hanem határozott mozdulattal széttárta a nagyajkakat és középső ujjával megkereste azt a kis rügyet amit egyre fényesebbnek látott, jeleként annak, hogy most már Kati is teljes izgalomban van. Érezte, hogy a combok ütemesen összezáródnak és szinte préseik ujját a csiklóhoz. Azután kis nyöszörgést hallott és azt látta, hogy Kati teste ahogy fölé hajolt megfeszül, ívbe hajlik majd vissza és néhányszor görcsösen megvonaglik. Ezt azonban csak úgy látta mint máskor képzelgései során, egy ködös felhőn keresztül, mert most már ő is a csúcs közelében járt és szinte nem is tudott magáról. Csak azt érezte, hogy Kati minden ügyességével a farkával foglalkozik, méghozzá most már két kézzel és nem törődik semmivel, csak hogy a csúcsra juttassa őt.

Katit váratlanul érte, amikor Dani farka elsült, ezért egy kissé félrefordította fejét, de így pontosan telibe találta az ondó a melleit ahonnan aztán vastag cseppekben csorgott lefelé. Dani mindezt alulról látta, mert még mindig fölé hajolt Kati. A látványtól, hogy Kati gyönyörű mellein az ő ondója folyik lefelé még jobban begerjedt és újra meg újra összerándult és lőtt még egy párat.
A fergeteges élmény hatására Kati szinte teljesen elvesztette erejét, lassan Dani hasára ereszkedett és a 69 pozíciót felvéve szívta nyalogatta Dani farkát. Dani pedig most már szabadon kalandozott nyelvével a punci minden szegletében és csak az apró rándulásokból érezte, hogy Kati többször a csúcson járt.

Később, amikor feleszméltek ebből a mámorító kábulatból Kati szemügyre vette Dani farkát és a szakavatott vizsgálat után megállapította, hogy a kullancs feje még mindig bent van, amit ki kell venni valahogy, vagy kiszívni mint a kígyómérget. Abban aztán meg is egyeztek, hogy este újra megkísérelik eltávolítani a kullancs maradékát.