Szexéhes diáklányok története

Alapvetően azt hiszem a bulik foglalták keretbe a nemi életem a főiskola alatt. Történt egyszer, hogy vidékre utaztam egy társaság miatt, jó szokás szerint stoppal és persze azt sem tudtam hol alszom. Reggel 9-kor már az út mellett álltam, de csak délután ötre jutottam el a 150 kilométeres táv végére. Vettem joghurtot meg kiflit és felkutattam barátaim. Egy helyi kocsmában melegítettek. Kortyoltam egy párat, aztán útnak eredtem szállást szerezni, mert kiderült hogy ők nem tudnak adni. Mondjuk nem is ígérték, de azért kicsit morogtam magamban. Elláttak tanácsokkal hol kapok szállást olcsón ami 3 kollégium címében merült ki. Végül is az elsőben volt hely én meg nem akartam kóborolni, úgyhogy ott vettem ki szobát. A betegszoba egyikét pontosabban, mert mint ahogy megtudtam lánykollégium és máshol nem adnak ki szobát. Hétvége volt és majdnem üres volt az épület a portás meg „zsebre” adta a szobát. Lerámoltam a cuccaimat és vissza. Szexéhes diáklányok története részletei…

Béla és Gini gecis kávéja

A női wc – ben, a kellemetlen csatorna szag mellett, érezhető volt a geci szag is. Béla, kiverte a büdös faszát, és elégedetten nézte a végeredményt, a kantej a wc ülőke tetején landolt. A férfi elpakolta a büdös faszát, és felhúzta előbb a női bugyit , majd a nadrágját. Majd a tükörben megnézte saját magát, picit igazított a barna rövid haján, és megállapította, hogy nagyobb lett a sörhasa, ugyanis a zöld színű póló egyre kevésbé tolerálta a nagy pocakot.
Béla, miután kijött a wc – ből megvakarta a tökét, majd köpött egyet a szőnyegre. Ugyanis folyosón szőnyeg volt. A férfi magas pozícióban dolgozott az intelligens szopórobotokat gyártó üzemben. Mivel komoly befolyása volt, elintézte, hogy a takarítónők faszszopó kurvák legyenek, és úgy általában az irodában dolgozó hölgyek 80 százaléka szeresse a faszt, és a gecivel ízesített reggeli kávét. Béla, frissen csapolta a gecit az irodába a kávéscsészékbe, amit a hölgyek nagyon imádtak. A férfi csak annyit kért cserébe, hogy néhány irodában dolgozó hölgy, állva hugyozza le a szőnyeget. Nem kell mondani, hogy az irodában állandó húgy, illetve geci szag volt, mivel a szőnyegek is ott voltak. Béla és Gini gecis kávéja részletei…

Dugás és szopatás

A két fiatal, akikről most szó fog esni nagyon rég óta ismerik egymást, pontosabban 17 éve.
Nagyon jól megértették egymást, szinte olyanok voltak, mint a testvérek. András 17 éves volt, kedves illedelmes fiú volt. Míg a barátnője, Alexa kicsit makacs és hát szabad nyelvezetű volt, talán ezért is jöttek ki ilyen jól. Mind a ketten ugyan abban a suliban tanultak, ugyan arra a szakra jártak, és ugyan abban az osztályba. De volt egy titok, amit még maga a fiú sem tudott.

Egyiknap mikor éppen suliban voltak szünetekben mindig egymással beszélgettek, nem lehet tudni miért, de mind a ketten vonzódtak egymáshoz, de nem merték bevallani egymásnak, míg nem András szünetben oda nem ment Alexához.
– Alexa, el tudnál jönni velem sétálni? Kérdezett rá udvariasan, de a lány nem nagyon bírta, hogy ilyen udvarias vele, de belement.
– Nem bánom. Ezzel elindultak a folyóson ki az aulába ahol nem volt senki, egyik sem mondott semmit. András szeme végig szaladt a testén megtekintve a lány küllemét.
Rövid szoknya volt rajta kis koponyákkal díszítve, a rövid ujjú póló volt rajta egy felirattal az elején,,, Ne bámuljál, nem vagyok TV. ` De hamar észrevette a lány, hogy éppen a mellette álló srác a mellét nézi legalább is szerinte. Ezért rá is kérdezett.
– Mi van, még nem láttál melleket? Rögtön eltekintett, másfelé hiszen ez neki kínos volt, hogy ezt feltételezi róla.
Dugás és szopatás részletei…

A szívek vermében

Régóta készültük Ravennába, Olaszba. Anyámmal ketten utaztunk az Orient expresszen. Minden kényelmünk meg volt abban a pár órában, finom ételek, exklusive koktélok, légkondi. Meghívásra mentünk, anyu gyerekkori barátnője, Margit hívott meg minket két hónapra. Alig hittük el, hogy ingyenesen két hónapot tölthetünk, az olyan csodálatos helyen. Egészen felajzott a dolog, vásároltam egy útikönyvet is, hogy tudjam, majd merre menjek kirándulni a környéken és szórakozni.
Én 19 éves vagyok, Melindának hívnak. Egyetemre készülök, egy évet kihagytam, mert apu meghalt, anyámnak kellett a lelki támogatásom.
Ravennáben egy nagy udvarházban lakott Margit, már megözvegyült, a maffiavezér férje meghalt két éve. A víg özvegyek gondatlan életét élte, nagyon örült nekünk, amikor meglátott.
– Gyönyörű a kislányod Esztikém, hasonlít nagyon rád, mintha téged látnálak lányfejjel.
Margit elsőre szimpatikus volt nekem, harmincévesnek nézett ki a plasztikai műtétei miatt, szilikon mell, szilikon száj. De szép volt. Anyunál 20 évvel fiatalabbnak tűnt, pedig anyuval egyidősek voltak.
A szívek vermében részletei…