Erika, viszket a lika

Az egyik osztálytársnőmhöz mentem látogatóba. Már 1 hete hiányzott az előadásokról, és gondoltam meglepem kicsit. Elég meleg volt azon a péntek délelőttön. Gondoltam ezért is volt tárva nyitva a bejárati ajtó. Bementem, de senki nem reagált a köszönésemre. Úgy tűnt senki nincs otthon. Elindultam Erika szobája felé. Hallottam hogy szól valami lassú romantikus szám, szóval kicsit megnyugodtam, hogy nem magam vagyok a házban. Benyitottam az ajtón. Nagyobb meglepetést okoztam a vártnál. Erika épp a számítógépe előtt ült egy fotelben, és webkamsexelt egy pasival. Ahogy beléptem szólni sem tudott, csak teljesen elpirosodott az arca. Hirtelen nem tudtam, hogy mit tegyek, bocsánatot kérjek, hogy így rányitottam, vagy kimenjek. De nagyon felizgatott a látvány, ezért semmit nem tudtam mondani. Csak néztünk egymásra. Néztem a kezét, ahogy épp kihúzza a tangájából, és rámosolyogtam. Majd becsuktam az ajtót és elindultam felé.

Nagyon zavarban volt, de ahogy odaértem megérintettem a vállát és a fülébe súgtam, hogy nem kell szégyellnie magát. Simogatni kezdtem a vállát, és majd felállítottam a fotelből. Ahogy felállt, a nacija lecsusszant róla, és akkor már ő is elmosolyodott. Átöleltem, és mélyen a szemébe néztem. Majd csókolózni kezdtünk. Közben simogatni kezdtem a hátát, és a pólója alá nyúltam. Kikapcsoltam a melltartóját, de még nem vetettem le róla. Aztán a hajába túrtam. Olyan erotikusan csókolt, mint aki évek óta nem látott pasit. A kezeim a popsijára csusszantak. És megmarkoltam a popóját. Nagyon jó volt megérinteni a szép kerek popsiját. Miközben csókolóztunk, és simogattam lassan letoltam a tangáját, ami a bokájához csusszant, majd kilépett belőle. Ahogy megmarkoltam a fenekét, az ölembe ugrott, és a lábait átkulcsolta a derekamon, és szorított. Érezni akarta, hogy már kemény vagyok-e. Nem hiszem hogy csalódott, mert akkora már nagyon fel voltam izgulva.
Erika, viszket a lika részletei…

Alkalmi szállás

Még főiskolán történt meg velem az eset. Levelezős voltam, ezért csak havonta egy hetet kellett suliba járnunk. Mivel nem laktam túl messze a várostól, ahol a suli volt, ezért minden nap vonattal jártam suliba. Egyszer aztán hosszú naposok voltunk, és láttam, hogy nem fogom elérni a vonatot, ezért aztán szünetekben szállás után keresgéltem az Interneten. Ott találtam rá egy címre. Nem is volt messze, de volt egy kis bökkenő. Nem volt nálam készpénz. A számlámon persze volt, de a közelemben nem volt atm. Lesz ami lesz alapon felhívtam a szállást. Egy kedves női hang szólt bele. Bemutatkoztam, elmondtam, hogy mi a problémám. Azt hittem, hogy leteszi a telefont vagy el küld a jó édes….ba, hogy szórakozzak mással. Nem is lepődtem volna meg rajta, az igazat megvallva én se adtam volna szállást magamnak, de bátraké a szerencse alapon megpróbáltam. De nem így történt. A hölgy közölte, hogy menjek csak nyugodtan, majd ott megbeszéljük. Leegyeztetünk mindent. Este 9-kor végeztem, nem sokat időztem a suliban, elköszöntem az osztálytársaktól, majd a nyakamba vettem a várost és elindultam. 1 órával később találtam meg a házat. Egy kockaház volt szép állapotban és rendezett kerttel. Csengettem. Az ajtóban fény gyúlt és megjelent egy hölgy.

Alkalmi szállás részletei…

Perverz matektanárnőm

Késő délután volt és cél nélkül bolyongtam a városban. Séta közben eszembe jutott, hogy beülök egy moziba, mert tanulni nem volt aznap kedvem. A mozi, mint program sem vonzott túlzottan.
Eszembe jutott Eszter,- vajon mit csinálhat ? – zavarnám-e ha felhívnám ? – így tanakodtam magamban és nem vettem észre, hogy már a lakása felé járok. Egy hirtelen ötlettől vezérelve elővettem a mobilom és a gyors keresőben megkeresve Eszter számát már hívtam is. Sokáig kicsengett s úgy voltam vele kinyomom, mikor egy fátyolos hang beszólt ,- tessék…,
…,úgy tűnt nem egészen van a jelenben az én Eszterem…, zavaromban mondom, ha nem alkalmas akkor…, de visszazökkent és mondja dehogy zavarsz…,- közben beszűrődött egy idegen hang is…,
valaki van még ott…,érezte a várakozó szünetet és gyorsan felkacagott..,Te féltékeny vagy…, gyere fel és meglátod ki van itt…, mogyoróbarna haj…,- soroljam tovább…,?
Az áldóját hisz ez Anita…, csak annyit rikkantottam,- megyek..!
Kikapcsoltam a telefont és szaporábbra vettem a lépéseim. Nem sokra rá már a lépcsőházban az ajtó előtt álltam.., kettesével vettem a lépcsőfokokat. Nem kellett csöngetnem, mert saját kulcsom volt ha netán nincs itthon ne az utcán várjak. Így anélkül, hogy megzavartam volna őket beléphettem.
Perverz matektanárnőm részletei…

Pajzán pillanatok

…a fiú 27 éves volt, egy hosszú, fájó szerelemmel, és néhány röpke kalanddal a háta mögött. Valahogy talán nem is hitt már abban, lesz-e valaha újra szerelmes…

…a lány Ritának hívták, a fiú húgának kolléganője volt. Látta egyszer a fiú fényképét, és „egész jóképű”-nek vélte. A testvér elmondta ezt a bátyjának, „találkozz vele, csinos csaj” utalással. „Hasonlít egy volt osztálytársnőmre” -mondta a húga. „Összehozzalak vele?”…rábólintott, nem túl nagy meggyőződéssel…

…nem is hasonlít arra, akit a húga oly bőszen emlegetett – ez volt az első gondolata, amikor meglátta. Kis termet, ránézésre kicsi, de talán formás keblek, karcsú derék, talán kicsit széles, de gömbölyű popsi, szép, izmos combok, ennyit tudott ránézésre megállapítani. Ami igazán megfogta, az a tekintet, valahogy úgy érezte, a szelídnek tűnő szempár érzéki lelket rejt…a hosszú szempillák, a huncut pillantás…mindez kíváncsivá tette…

…az első csók egy kis tó szigetén történt. Addigra már túl voltak az első vitán is…
Pajzán pillanatok részletei…

A polgármester szeretői

Ne ítéljünk valakiről csak azért, mert nem elfogadott társadalmi normák szerint él…

A polgármester úr személyes ajánló telefonja után nem volt kérdés. Az iskolába egy új testnevelő tanárt kellett felvennem. Ibolya 29 éves volt, de az „ajánlás” szerint tapasztalt.

Tapasztalt?! De miben?!

Ahogy nemsokára kiderült, Ibolya a polgármesterünk szeretője volt.

Mindenki fújjogva fogadta érkezését!

…óráit mindig más tartotta meg. Ő csak leosztotta, hogy ki mit csináljon, ki helyettesítse őt. Néha az az érzésem támadt, hogy nem is én vagyok az igazgatónő, hanem ő?! De a hátrányok mellett, előnyök is származtak Ibolya nálunk létéből.

Az iskola soha nem látott juttatásokat kapott az önkormányzatunktól.

Feszes tempóban megépült a tornatermünk (amiért 12 éve könyörögtünk a városnak). De a számítógépes termünkbe is a legkorszerűbb gépek kerültek, a régi roncsok helyett.

A tanári értekezleten, a többieknek –Ibolya ugye nem ért rá egyéb elfoglaltságai miatt– mondtam is, hogy nem érdekel, ha a földrajz, vagy a matematika tanár tartja is a testnevelés órákat, de Ibolyát tehermentesíteni kell, hogy az iskola ügyei haladhassanak előre!

Mindenki értette mire gondolok…

Tehermentesítettük!

A polgármester szeretői részletei…

Netszex

„Ember tervez, Isten végez.” Szokták mondani okos emberek, és valóban így van. Dani (alias: drága) és én (alias: cica) is hiába álmodtuk és terveztük meg első randinkat, semmi nem úgy történt, mint vágytuk volna. Az, hogy mégis jóra alakultak a dolgok mégis sokban köszönhető annak, hogy osszú hónapokon az újra és újra elhalasztott találkozások miatt szóban minden személyes és szexuális jellegű vágyunkat megosztottunk egymással. Több volt ez a kapcsolat már csetes korában is egyszerű netszexnél, ezt mindketten tudtuk. Hiába ismerkedtünk össze egy eléggé szexorientált szobában, hiába került újra meg újra szóba köztünk a szexualitás, kapcsolatunk mégis más volt, mint a „milyen színű bugyi van rajtad” és a „gyere át dugunk egyet” típusúak.

Eleve úgy ismerkedtünk össze ama kedves szobában, hogy szex helyett elcsezsett szerelmi életemmel traktáltam szegényt, mire ő védekezőleg a saját elcseszett nemi életével kérkedett.

Sokáig azonban a nemiség csak amolyan alap téma volt köztünk, nem beszélgettünk arról mit csinálnmánk, ha… Nem kértük a másiktól, hogy mesélje el miben van. Nem traktált azzal, hogy neki mekkora, és hány óráig áll peckesen… Viszont beszélgettünk. Ami manapság egyre ritkább. Kiderült, hogy szinte semmiben nem egyezik a véleményünk, nem ugyanazokast a filmeket szeretjük, néhány kivételtől eltekintve. Hogy teljesen más elképzelésünk van a továbbiakról, mégis tökéletesen elbeszélgettünk. Aztán egyszer bhirtelen mégis megjelent a szex köztünk, ahogyan „normális” esetben már megismerkedésdünkkor kellett volna. Persze nálunk ez sem volt csetkapcsolathoz mérten normálisnak mondható, tekintve, hogy sem ő nem tekintett engem gumibabának, és én sem egy érzések nélküli önállóan mozgó vibrátornak és műnyelvnek tartottam.
Netszex részletei…

Csajos hétvége második rész

Az előző történet végén azt ígértem hogy Zsófi sztorijával folytatom a csajos hétvége eseményeinek mesélést. Dramaturgiai okokból változtattam, remélem nem fogtok csalódni ebben az epizódban (sem). Többen kérdeztétek hogy mennyi igaz ezekből sztorikból. Nos ebben a történetben van egy fiktív szál amit csak a ti szórakoztatására szőttem bele a sztoriba. Szerintem ki fogjátok találni melyik ez.

Én és Orsi folytattuk a mesélést. A lányok kicsit csalódottak voltak, hogy a közös sztori miatt eggyel kevesebb mocskos sztorit hallgathattak végig. Azt hiszem a végére azért nem bánták meg hogy mi Petivel eltöltött édeshármasunk történetét osztottuk meg.
Mindenre kiterjedő részletességgel írtuk le a csodás szexet Peti méretes szerszámával. A lányok láthatóan hitetlenkedve hallgatták a sztorinkat. Bizonyítékokat követeltek. Megmutattuk nekik a képeket és a videót, amin Peti a szánkba élvez, de még mindig kételkedtek. Ez részben rosszul esett, részben viszont megerősített benne hogy milyen szerencsés lány vagyok hogy olyan kapitális fasszal hozott össze a sors, amiről más lányok még álmodni sem mernek.
– Ez nem lehet igaz. Ez csak photoshop vagy ilyesmi. Ilyen szörnyeteg nem létezik. – hitetlenkedett Zsófi
– A puszta látványától nedves lettem, pedig 5 centit sem tudnék belőle magamba fogadni. – álmélkodott Noémi.
– Na ugye, most már elhiszitek? – kérdezte Orsi.
– Nekem kézzel fogható bizonyítékra van szükségem. – tett próbára minket Nóémi.
– Legyen! – vágtam rá
Csajos hétvége második rész részletei…