Már 25 éve vagyunk házasok, és a fantáziám mindig el-el kalózkodott, hogy is mondjam más irányba, minden féle közös szex gondolatra. Szeretem a nejem, de nagyon vágyom különleges, mármint számomra különleges szexre. Több férfit neki, minden féle perverz kielégítésre!
Szerettem volna látni több férfival és az igényeimnek való szeretkezésre. Egy este iszogattunk, házassági évfordulót ünnepelve, előkerültek az én gondolataim, amit kicsit félve adtam elő. Lassan kezdtem bele vigyázva meg ne sértsem. Már régebben szeretkezés közben is perverz dolgokat súgtam a fülébe amit később követelt is, innen tudva az érdeklődést irányába. Mikor már kellő hangulatban voltunk és elkezdtük a szeretkezést megint rákezdtem fura gondolataimra,. Ismét tetszett neki a fülébe suttogott mocskos gondolataim, amire feleskettem, miközben nagyokat élvezett.
Szeretek vele szeretkezni, mert mindent meg csinál, amit kérek minden téren…hagy ne térjek rá. Szóval nem esik nehezére akár milyen gondolat teljesítése! Sokat meditáltam mikor merjek konkrét dolgot előhozni, de sikerült, majd szeretkezés közben elő adtam mit is szeretnék, ha ő is bele megy. Kicsit ittasan rá bólintott a dologra. Most már csak rajtam áll a dolog mikor szervezek be arra méltó embereket, hiszen azt rám bízta. Hosszabb gondolkodás után meg született a választás. Ő senkit nem ismert. Ismét iszogattunk a vendégeinkkel, mikor elérkezett az idő a nejem azt hitte ők haza mennek.
Mondtam neki nincs busz és taxi sem már ilyen későn. Még egy kicsit iszogattunk miközben a nejem elő készítette a vendégszobát, mert csak egy volt. Idő közben mindent megbeszéltem barátaimmal. Kicsit még iszogattunk majd tisztálkodás után mindenki a maga szobájába nyugovóra tért. Én és a nejem természetesen az utoljára. Kicsi fáradtan, kicsit becsípve bújtam a nejemhez. Lassan simogatni kezdtem, fülébe ismét fura gondolatokat súgva.
Kellő izgalom után elmondtam mik a gondolataim a másik szoba lakóival. Nem tetszett a dolog neki eleinte, de szex közben ismét engedett a mocskos gondolataimnak. WC-t színlelve behívtam barátaimat és pár perc múlva folytattuk a szeretkezést négyesben. Eleinte kicsit kapkodott, majd meg nyugtattam, szépen lassan mindenkit elégítsen ki. Velem kezdte, ami nem tartott sokáig. Nagyon tetszett a további látvány, hiszen szopás.. popónyalás minden mennyiségben. Barátaim mindent bele adtak és mind a négyen kielégülve pihentünk le pár óra múlva.
Én egy másik szobában alszom, mert nagy horkoló vagyok. Éjszaka hallottam több orgazmusa volt nejemnek. Barátaim másnap távoztak mintha meg sem történt volna. Mi az óta nagyokat szeretkezünk és várjuk a következő alkalmat.