Beindult a leszbikus énem

Nagyon el voltam keseredve, hiszen ez a felállás teljesen új helyzetet teremt, mert nem csinálhatom azt, amihez nekem kedvem van. El kell ismernem, hogy kellőképpen felingereltem magam még az érkezése előtt. Meséltem a barátomnak, hogy megszűnik a lehetőség a kettőnk együttlétére, más megoldást kell majd találnunk. Meg is beszéltük, hogy lehetőségeink szerint albérletbe költözünk rövid határidőn belül.

Eljött a következő hét eleje és én nyugtalanul vártam az új lány érkezését. Már feküdtem az ágyban, amikor valaki kopogott az ajtón.
– Gyere! – mondtam. És csendesen kinyílt az ajtó, ott állt az új lány a kis előtér félhomályában.
– Gyere csak! – mondtam felkelve az ágyamból.
– Ne haragudj, hogy ilyen későn érkeztem, sajnálom ha felébresztettelek volna! – mondta.
Különös volt a hangja, nem igazán szoktak érdekelni a lányok ilyen téren, de valahogy annyira kedves, csilingelő volt ahogy beszélt, hogy úgy éreztem, mintha halovány borzongás futna végig a hátamon. És akkor belépett a szobába, ahol már nem takarta félhomály…
Megdöbbentem. Ilyen gyönyörű lányt még életemben nem láttam! Magas, karcsú, hosszú szőke fürtök, gyönyörű szemek, kis fitos orrocska, szépen ívelt száj – az egész lány úgy nézett ki, mintha a teremtő a maga gyönyörűségére teremtette volna.
Azután magamon döbbentem meg, hogy ez volt az első gondolatom, ami eszembe jutott. Minden dühöm, amit az új lakótárs miatt napok óta magamban hordoztam, egy pillanat alatt elpárolgott – és úgy éreztem, hogy én nagyon jól meg leszek ezzel a lánnyal.
– Szia, Reményi Zsuzsa vagyok. – mutatkozott be. Beindult a leszbikus énem részletei…

Szexpuceráj a házunkban

A lakás üresen állt. Semmi sem moccant a konyhaablakon és a szobák ablakain át beszűrődő árnyakon kívül, melyeket a derengő holdfény rajzolt a helyiségekbe. Az este félhomályba burkolta a lakást, és csak annyi fényt engedett be amennyit az utcai lámpák nyújtottak a függönyözetlen szobákba. Az egyik helyiségben azonban le volt eresztve a reluxa. Egy közepes nagyságú szoba volt, kétségkívül egy lány szobája. A szekrénysoron néhány plüss állat ült, az íróasztalon sárga zselés toll hevert, a szék karfáján pedig néhány női ruhadarab volt. Nem is egy lány, hanem egy fiatal nő szobája volt inkább, a maga lágy stílusában, hangulatos berendezésében. A szekrénysort követő pipereasztal is kifejezetten nőiesnek hatott. Halk neszek szűrődtek be valahonnan. A csendet halkan csobogó víz hangja váltotta fel; a nő a fürdőszobában volt. A vizeshelyiségből kiszűrődő fények az előszobában lassan elvesztek az est leple alatt. De a nőt ez odabent cseppet sem zavarta. Kezével végigsimította a víz felületét, majd a csaphoz nyúlt és több meleget engedett meg. A kád lassan megtelt forró, habos fürdővízzel. Finom fenyőillatú habfürdőolaj került bele melytől még kellemesebbnek tűnt. Szexpuceráj a házunkban részletei…

Tábori gruppen

Az ébresztő hangja keltette a lányokat. Minden rutinosan indult. Gyors öltözés, mert perceken belül jött a reggeli torna. Pizsamák gyorsan le, előbb a cicik, majd a popsik kerültek elő. Most már szokás szerint „Éva kosztümben” keresgélték a ruháikat. Volt pár dolog előkészítve, mint például a melegítő nadrágjuk, de a többit akkor kotorászták a méretes sport táskáikban. Előkerültek a bugyik, majd kicsivel később a melltartók, és a toppok. Gyorsan magukra vették a kicsit szexi, kicsit sportos szerelésüket, és el is indultak lefelé.
Nemsokára már szólt is a gyülekező zene a reggeli tornához, és a lányok robogtak is lefele a lépcsőn apró pattogásra késztetve a cicijeiket. A földszinti lányok szintúgy kapkodták magukat, mert a gyülekezőkről nem volt okos dolog elkésni. Semmi komoly, csak egy kis extra testmozgás lehet a jutalom, de elég indok arra, hogy ha valaki meghallja a gyülekező zenéjét egyből a foci pályára vegye. Így elég furcsa látványt nyújtott a házból kilépő lányoknak, két a ház felé nézve álldogáló, amúgy három házzal arrébb lakó fiú. Vikit is meglepték a fiúk, de ő azonnal elmosolyodott, mert Dani és a barátja Gergő voltak azok. És láss csodát, ahogy Vikiék a foci pálya felé kanyarodtak a ház sarkánál a fiúk is elindultak, sőt pillanatok alatt be is érték a lányokat.
– Sziasztok lányok! Szia Viki! – köszönt rájuk Dani.
– Sziasztok! – hangzott a válasz többektől, egy apró mosoly kíséretében.

Perceken belül kezdődött is a torna. Daniék szorgalmas kísérete mellett. A mosolygós jó hangulatú átmozgatás után a lányok visszatértek az emeletre, és azonnal Vikinek szegezték a kérdést:
– Mi történt? Mit nem tudunk? Mit csináltatok az éjjel, mert tegnap este még nem voltak ilyenek!
– Hát… – válaszolt nagy mosollyal, és kicsit elpirulva Viki – az úgy volt, hogy éjjel nagyon kellett pisilnem, és kiosontam. A lányoknál viszont nem volt WC papír ezért átmentem a fiúkhoz, ahol volt, és miután végeztem, mentem kezet mosni, ahol Dani éppen ott „zuhanyozott”. Szép nagy farka már pár csepp meleg víztől azonnal feláll, ezért nem mer a többiekkel együtt zuhanyozni. Éjjel oson ki elintézni a fürdést, és úgy tűnik mást is.
– És segítettél neki?
– Igen, de csak a kezemmel, mert nagyon hamar elsült.
– Mindig ugyanakkor fürdik? – kérdezte Timi.
– Miért? Segítenél neki te is?
– Talán, ha nem bánod…
– Hát… nem is tudom. Lehet, hogy lestoppolom!
– Oké.

Ezzel véget is ért a kis beszélgetés, mert nem túl sok idejük volt a reggelihez hívó zenéhez. A délutáni csendes pihenőig minden szokványosan ment. Nagyon meleg volt, és délelőtt megint mozgós programok voltak, így a lányok úgy döntöttek, hogy a csendes pihenő alatt elmennek fürdeni. Nem vittek magukkal túl sok dolgot, mert szerettek a végén kicsit vizesen egy törölközőbe csavarva visszasétálni a házba. Egyrészt a szabadság, másrészt a merészség, harmadrészt a pasik tekintete miatt. Most is így történt. Valahogy minden pasi tekintete hosszabb rövidebb ideig kísérte az útjukat. Dani éppen akkor lépett ki a házból, ahol aludt.
– Welneszeltetek? – kérdezte.
– Aham. – válaszolt rá Viki a most már szokásos csillogó mosollyal.
– Masszázs is volt?
– Nem az sajna nem.
– Akkor felajánlhatom a szolgálataimat?
– Igen. Gyere át 5 perc múlva, addig előkeresem a testápolóm. – ez volt Viki utolsó mondata, mert Daninak szó szerint tátva maradt a szája. Maga sem számított ilyen válaszra.
A lányok felértek az emeletre, és gyorsan ruhák után néztek.
– Mennyi ideig szeretnétek magatok lenni? – kérdezte Anna.
– Hogy mi?
– Azt kérdeztem, hogy meddig fogtok „masszírozni” szerinted? Fél óra egy óra?
– Hú, de jó fejek vagytok, de nem tudom. Jó lenne, ha lenne valami izgalmas, de ha csak jól megmasszíroz, annak is örülök.
– Akkor hova öltözöl? – vágta rá Timi.
– Ezt hogy érted?
– Egy jó masszázshoz meztelenség kell.
– Oké, de nem lesz az túl rámenős?
– Nem, mert egy törölközőre fekszel hassal, és a popsidra meg egy másikat terítünk.
– Értem.

Így is lett. Viki levette azt a kevés ruhát is, amit idáig felvett. Szépen összepakolta a táskába, és kivette a testápolóját, amit az éjjeli szekrényre tett. A nagy törölközőjét leterítette, és ráfeküdt. A lányok közben elkészültek, megszáradtak, felöltöztek. Anna a kéztörlő törölközőt lefele menet odavitte Vikihez, egy barátságosat rácsapott a csupasz formás popsijára, és ráterítette a törölközőt.
– Jók legyetek. – köszönt el Anna.
– Aztán semmi jót ne halljunk rólatok! – köszönt el Timi.
– De jó akkor most mi legyen. – gondolta magában Viki.
Egy percen belül ott volt Dani, akinek vagy még mindig, vagy már megint nyitva volt a szája a meglepetéstől.
– Hú de felkészültél. – nyögte ki Dani.
– Remélem, hogy megérte.
– Én mindent megteszek.
– Ajánlom is! Ott a testápolóm.

Viki picit felszisszent, amikor a hideg testápoló a hátához ért. Dani edzett kezei, és erős ujjai azonnal elterítették a teljesen fedetlen hátán szép fehérré téve azt. Nem spórolt a testápolóval. Vikinek gyönyörű szép háta volt, így nagy élvezettel járták be keresztül kasul, de mindig szimmetrikusan az izmos ujjak a szintén izmos hátat. Látszott rajta, hogy sport formálta, szép egyenes gerincvonal sportosan izmos tarkó bizsergett az ujjak alatt. Miután az egész hátat bejárta, és kicsit elidőzött a vállakon majd a gerinc felé vette az irányt. Megkereste a legalsó csigolyát, amit még nem fedett törölköző. A két hüvelykujját finoman, de határozottan a csigolyákra helyezte, majd óvatosan, határozottan végigsimította a gerincet egészen a nyakig, és még egy kicsit tovább. Vikit a mozdulattal egy időben egy igen kellemes bizsergés öntötte el, amit idáig még nem érzett. Dani újra kezdte a mozdulatot, és még párszor megbizsergette a lányt. Aztán az egyik bizsergetés után nem tért vissza gerinc aljához, hanem az édes kis fejecskén időzött el. Közvetlenül a koponyacsont és a nyak találkozását masszírozta, amitől Viki szinte érezte, ahogy több vér önti el az agyát. Daninak tényleg remek kezei voltak, és ezek a kezek újabb célpontot találtak maguknak.

A lábak következtek. Hüvelykujjal végigmasszírozta a talpakat vigyázva, hogy ne csikkizés legyen belőle, aztán óvatosan és lassan haladt a felfele. A boka következett, aztán a kemény és feszes vádli, majd picivel feljebb, a formás combok. Egyetlen négyzetcentimétert sem hagyott érintetlen, és ahogy haladt egyre feljebb és feljebb közeledett a lány egyre nedvesedő puncijához. Amikor már csak egy centire volt elgondolkodott, hogy hozzá érjen-e, de úgy döntött inkább végigcsinálja ugyanezt a lány másik lábán mit sem tudva arról, hogy minden egyes mozdulattól egyre csak nőt Vikiben a vágy. Az ajkát harapdálta, amikor éppen nem a nyelvével nedvesítette azokat. Eközben érezte, hogy a puncija egyre nedvesebb lesz, és úgy érezte mindjárt kicsordul belőle egy csepp, amikor Dani egy félős kérdést intézett felé:
– A popsidat is megmasszírozhatom, vagy azt tiltott terület, és ezért van letakarva?
– Nyugodtan – jött a félős kérdésre a határozott válasz.
Dani óvatosan levette a kis törölközőt, és a formás kis popsit is kezelésbe vette. Masszírozta, simogatta, és hogy-hogy nem az ujjai véletlenül simították a nagyajkakat, amire Viki megborzongott.

Danit közben egy dolog egyre jobban zavarta a felhőtlen masszázsban. Férfiassága ugyanis egyre keményebb, egyre merevebb volt. Időnként úgy érezte, hogy egy rossz mozdulat és eltöri, ugyanis a feszes alsója tette a dolgát. Már éppen azon volt, hogy ha már Vikin sincs semmi, akkor megkérdezi, hogy ő is levehetné-e, amikor jó félórával a csendes pihenő vége előtt felhangzott a jól ismert gyülekező zene. Viki azonnal pattant, hogy magára kapja a ruháit, Dani pedig erősen koncentrált mindenféle aszexuális dolgokra, hogy le tudjon menni az emeltről, és ki tudjon menni sorakozni. Meg is jegyezte, hogy mennyivel könnyebb dolguk van ezen a téren a lányoknak.
A masszázst aznap már nem tudták befejezni, sőt éjjel sem tudta meglepni Viki Danit a zuhanyzóban, mert a másnapi túrázás miatt neki is aludnia kellett, így kénytelen volt „normális” időben elmenni zuhanyozni. Igaz, hogy este ahogy elengedték a csapatot ő szinte rohant a zuhany alá, hogy mire a többiek odaérnek, addigra ő már végezzen is. Este azért összefutottak, már ha valaki hisz a véletlenekben, amikor Dani 10 percig szobrozik egyes egyedül, hogy véletlenül még a takarodó előtt összefussanak egy jó éjt puszira. Mindenki igyekezett az ágyába, mert a másnapi túra fárasztónak ígérkezett, és nem is hazudtolta meg magát.

A tábor haza fele tartott az egész napos kirándulásról. Megnéztek egy közeli várat, ami azért gyalog egy százfős csapattal nem is volt olyan közel. Sokan alig bírták már, míg másoknak jelentős tartalékaik voltak, de ez normális, egy ilyen sok helyről összeverődött társaságban. Egyszer csak megállították a csapatot. A túravezető elmondta, hogy elnéztek egy kereszteződést úgy fél órája, de senki ne ijedjen meg, mert ettől rövidebb lett az út, csak illegális, ugyanis magán területre tévedtünk. A régi jel még kint volt az úton, egy éve még erre jártak, sőt. Így aztán arra kérték a táborozókat, hogy csendben szorosan egymáshoz közel és gyorsan haladjunk, mert ezt az utat senki sem használhatná. Így is történt a tábor lakói szépen csendben gyorsan haladtak, és 10 perccel a megállás után egy tóhoz értek.

A tó közvetlenül az erdő szélén volt legalábbis azon az oldalon, ahol ők érintették. A másik oldalán egy kisebb tisztás van egy kis építkezéssel, ahol senki sem dolgozott, sőt munkagépek sem voltak, csak egy ház alapja, és úgy egy méternyi téglafal. A tó vize kristály tiszta gyönyörű kék volt, apró pici hullámokkal. Érezni lehetett, hogy a tó mellett még a levegő is más, pedig a levegőre nem lehetett semmi panasz, körös- körül végeláthatatlan erdőben volt a tábor, és ez a kis tó is. Két, három percig tartott, amíg a csapat elhaladt mellette, közben érintették a régi „strand”-ot is, ami egy kis öblöcske volt, a parton pár négyzetméter füves tisztással. A fák alatt jobbról is ballról is, pár masszív erdőbe való pad és asztal pihent, mint egy turista pihenőnél, sőt a tábor irányában még két igen csak megviselt öltözőkabin is sok nagy réssel a deszkák között a fürdőzők rendelkezésére állt. A lányok egymás mellett mentek, szívük szerint úgy, ahogy voltak, cipőstől, ruhástól, táskástól rohantak volna be a vízbe. Amennyire csak tehették, jó alaposan megnézték maguknak, ezt a kis paradicsomot. Lelki szemeik előtt már látták is, ahogy a lábuk a bársonyos vízbe ér, és homokon lépkednek befele, hogy elmerüljenek a tó hűsítő vizében. Az út el is kanyarodott a tó mellől, és a csapat 10 perc múlva már a táborban is volt. Annát nem hagyta nyugodni a tavacska, az egyik tanártól megpróbálta megtudakolni, hogy miért nem mártózhatnak meg benne. Kiderült, hogy még tavaly is rendszeresen jártak le a tóra, de ősszel valaki megvette, aki egy nagy házat akart építeni. A környezetvédők megakadályozták ebben, így most a tavat nem használhatják, de a tulajdonos sem tud vele igazán mit kezdeni, sőt nyár eleje óta nem is volt itt a gondnok szerint.

Az egész napos túra kompenzálásaként a következő nap egész délelőtt szabad foglalkozást kaptak a táborlakók, hogy mindenki kipihenhesse magát. Reggeli előtt azt mondta Anna a lányoknak:
– Szökjünk ki a tóhoz pancsolni egyet.
– Hú, az de jó lenne. Csak mi? – kérdezte Viki
– Hát, ha akarod, hozhatod a barátodat, meg Dani haverját, hogy mi se unatkozzunk.
– Okés, de legyen benne, valami érdekes is. Nekik ne mondjuk meg, hogy hova megyünk.
– És akkor ők kint napoznak a parton, amíg mi fürdünk? – szólt közbe Timi.
– Nem! Legyenek elég tökös gyerekek, és jöjjenek be meztelenül, ha akarnak valamit – válaszolt Anna.
– Remek ötlet.
Reggeli után szóltak a fiúknak, hogy 10 perc múlva találkozzanak a szokott helyen, úgy, hogy ne tudjon róla senki. A lányok felmentek az emeletre összeszedtek pár holmit, és átvették a fürdőruhájukat a ruha alá úgy, hogy ne látszódjon rajtuk. Magukhoz vették a törölközőiket, a fürdős neszesszerüket, és pár gyékényt. A házuk aljában azt mondták, hogy elmennek fürdeni, aztán kifekszenek napozni. A házukkal szemben a rét szélén feküdt Nóri, aki egy vaskos könyvet olvasott. Anna jóban volt Nórival. Odalépett hozzá leguggolt, hogy más ne hallja, amit neki mond.
– Ugye nálad van a telefonod? – kérdezte
– Igen persze.
– Nálam is. Ha valaki nagyon keres, vagy tanárok mozgolódnak, hogy összehívják a tábort hívj fel kérlek, és fedezz minket!
– Okés, de majd mond el miért. Előre nem akarom tudni, csak ha megússzátok.
– Áll az alku!
A lányok elindultak a fürdőház felé. Bementek pisilni még biztos, ami biztos, aztán a fürdőház mellett tovább mentek hátrafele. Nagy szerencséjükre ezen az oldalon szinte soha senki nem járt, és az a bizonyos rés a kerítésen itt volt egy köpésre. Pillanatok alatt el tudtak tűnni. Már senki sem láthatta őket. Egy perc múlva találkoztak a fiúkkal, aki már azt hitték, hogy sose jönnek.
– Ugye jöttök velünk?
– Igen persze!
– Remek! Gyerünk!
– Hova?
– Majd megtudod!

Elindult a kis csapat vidáman és kissé sietve. Anna direkt nézte az óráját, 6 perc alatt értek le a „strandhoz”. Az első padnál a lányok lepakolták a cuccaikat. A fiúk addig vagy nem vették észre a lányok holmiját, vagy annyira a hatásuk alatt voltak, hogy nem is kapcsoltak, vagy csak nem szóltak.
– Ide jöttünk? – kérdezte Dani.
– Igen. Gond? – kérdezett vissza Timi.
– Nem. Dehogy. Jó kis hely ez. – hebegett Dani.
Dani lába a következő pillanatban a földbe gyökerezett, mert a lányok egyszerre kezdték el levenni a felsőjüket. Nem tudta, hogy alattuk fürdőruhát lát majd, annyira leesett az álla, hogy még a szája is tátva maradt az utolsó mondata végén. Ideje sem volt felfogni, hogy nem fehérnemű, hanem fürdőruha, amit lát. A lányok már a rövid nadrágocskájuktól szabadították meg formás kis popsijukat.
– Na mi van? Ti nem vetkőztök? – kérdezte a srácoktól Timi.
– De mi nem tudtuk, hogy a tóra jövünk. Nem hoztunk fürdőnadrágot – válaszolta kicsit elcsukló hangon Gergő.
– Na és? Minek az nektek? Úgy tudom, hogy tökös gyerekek vagytok mind ketten. Mit szégyenlősködtök itt 3 lány előtt? Mitől féltek? – vágta rá Anna.
– Gyerünk vetkőzni! – parancsolt rájuk Timi, és a fiúk el is kezdtek vetkőzni.
Közben a lányok nem vártak tovább, és bementek a tóba. Remek kis tavacska volt ez az első két méter csak bokáig ért, utána kicsit jobban mélyült, de mellmagasságba csak akkor ért, amikor már vagy 8-10 méterre voltak a parttól, és a víz még ott is meglepően tiszta volt. Látszott, ahogy az alját a lépteik kavarják fel. A fiúk közben a parttól 4-5 méterre a padok mellett egészen bokszerig vetkőztek, amikor újra megtorpantak.
– Ezek már sose jönnek be? – kérdezte Anna halkan a lányoktól. – Elrontják az egészet.
– Vegyétek le a bugyitokat, és csináljátok, amit én – javasolta Viki.
– Okés.
A lányok levették a bugyijukat, majd Viki kikiáltott a két fiúnak:
– Hé fiúk! Aki először gatya nélkül ide ér az jutalmat kap! – és közben meglóbálta a kezében lévő bugyiját, amit a lányok azonnal követtek.
A fiúk egy szempillantás alatt letolták a gatyájukat, és már rohantak is a lányok felé.
– Gyorsan bugyikat vissza! – adta ki Viki a parancsot.
Viki egy méterre ált a másik két lánytól, és Gergő szemlátomást felé robogott, amíg tudott, majd Danihoz hasonlóan gyors úszásra váltott. Szinte egyszerre értek célba. Gergő Viki előtt pár centivel hagyta abba az úszást, Dani pedig a Anna és Timi között.
– Hol a jutalom mi a jutalom? – kérdezte Dani.
Gergő már át is vette a jutalmát Vikitől. Egy hosszú édes mézes, mámoros csók, ami hamar vad nyelvcsatába csapott át, és az extra, amit se Dani se a lányok nem láthattak az a víz alatt kígyó simogatás volt Gergő jutalma. Dani persze szerényebb jutalomra számíthatott, viszont az egyből duplán kapta meg, ugyanis Viki példáját követve a lányok egymás után egy-egy nagyon finom csókkal jutalmazták, sőt Timi Vikihez hasonlóan lent is elkalandozott kicsit. Tehette mindezt azért, mert Anna időközben a part felé úszott, hogy a kint felejtett kis labdát behozza. Olyan kis helyes, kézbe való labda volt, ami pont arra tökéletes, hogy az ember a vízben játszón vele. Szerencsére elég nagy volt a zuhanyzós kézi táskája, abban nem tűnt fel senkinek. Amikor kiért a partra elgondolkodott, hogy vajon kint hagyja-e a fürdőruha felsőjét, de arra gondolt, most talán praktikusabb, és kényelmesebb, ha valami kordában tartja a melleit, és a lányok is biztos szívesen ledobnák magukról, bár Timiről ezt még nem tudta biztosan. Így aztán praktikusságból, és szolidaritásból maradt a ruha. Jött viszont a labda.
– Hé, nagyfiú! Nyugi, és erről egy szót se! – súgta Timi bársonyos hangon Dani fülébe, aki csak bólogatni tudott a meglepetéstől.
Anna visszaért a csapathoz:
– Na, macskázunk?
– Persze! – válaszolta Viki, ezzel végleg elengedve Gergő ajkait.
– Hány macska lesz? Egy vagy kettő?
– Kezdjük eggyel, kiskörben, és mennyünk kicsit a part fele, hogy könnyebb dolga legyen, aztán majd meglátjuk. – javasolta Anna
– Oké. –vágták rá szinte egyszerre a lányok. – Dani kezd!
Ki is alakítottak egy nem túl nagy kört, amiben max két-három lépés és egy ugrás volt a legnagyobb távolság. Dani a kör közepére állt, és kezdődött a játék. A lányok nagyon incselkedtek a macsekkal, aminek meg is lett a következménye. Dani egyre gyorsabban próbálta elkapni a labdát és ehhez minden eszközt be is vetett. Nagyokat vetődött, sőt elkezdett a labdát birtokló lányokra is vetődni, aminek mi más lehetett a vége, mint nagyon szoros emberfogás, és rövidesen csere. Anna volt a következő, ő is hasonló képen támadott, csak ő szemérmetlenül dörgölőzött hozzá a pasikhoz minden alkalommal, sőt amikor ez sem vált be gondolkodás nélkül az „iránytűjüket” ragadta meg. Ettől persze romlottak a fiúk reflexei a játék terén. Annát is elkapta a labdát Vikin volt a sor, aki elődje munkásságát folytatta, így a játék perceken belül átalakult egy nagy közös előjátékká, amit mindenki élvezett.

Gergő és Dani kő keményen állták a sarat minden tekintetben. Lassan már nem voltak annyira ledöbbenve mindenen, kezdték felvenni a ritmust. Az egyik akciónál Viki melleiről lehullt a bikini, a srácok nagy gűlű szemmel követték az eseményeket, de mivel Viki nem tartotta elérkezett az időt a vetkőzésre, így visszaigazította az apró ruhadarabot. Ettől egy kis szünet alakult ki a játékban, amit mindenki egy kis szusszanásra fordított. Az világosan látszott, hogy Viki és Gergő eléggé egymásra vannak kattanva, de a többiekkel is foglalkoztak, így ez nem zavart senkit. A szusszanásnak az lett a vége, hogy a fiúk összesúgtak, majd elmerültek a víz alatt. Timi agyán az suhant át, hogy most lesz róluk letépve a bugyi, de a fiúk ennél jámborabbak voltak. Gergő, Viki lába alatt dugta át a fejét, Dani, pedig Anna alatt, mert ő volt közelebb, aztán kiemelkedtek a habokból, mint egy kétemeletes óriás. Ez nem lehet más, mint kakasviadal! És bizony, hogy az volt. A lányok rövid rendeződés után már egymásnak is estek volna, ha Timi nem áll közéjük, mint bíró, és hogy szavainak nyomatékot is adjon a fiúkat a víz alatt marokra fogta. Belekezdett a szabályok ismertetésébe, és a fiúk farkának húzogatásába. Ezt persze a lányok a fiúk nyakából köszönhetően a még mindig nagyon tiszta víznek jól látták. Abban maradtak, hogy a leboruló páros női tagja helyet cserél mindig a bíróval. A párok egymásnak estek, bár a fiúk mindig ügyeltek a kellő távolságra, mert nem akarták egymás álló farkát, vagy éppen a farkukkal a másik bőrét érezni, ennek ellenére igen izgalmas meccsek jöttek létre, és hogyhogy nem a bíró keze rendre a fiúkhoz tévedt.

Már egy órája voltak a vízben, mikor a kifáradás határán elindultak a part felé. A fiúk nem láthatták, mert ők voltak előrébb, de a lányok összenéztek és csillogó szemmel összemosolyogtak azzal a tipikus női összenézéssel, amikor ugyan a szempilla sem rebben, de mindenki tudja, hogy egy regénynyi dolgot megbeszélnek egy pillantásban. Amikor kiértek Dani felfeküdt az egyik padra, amin nem voltak cuccok, természetesen háttal, másképpen nem is tudott volna feküdni, mert még mindig állt, mint a cövek. Gergő is éppen erre készült, csak ő az öltözők felöli oldalon talált egy szabad padot. Viki megragadta a kezét.
– Gyere, segíts kérlek! – és már húzta is az öltöző kabin irányába. Gergőt leültette a székszerű tuskóra, és magukra csukta az ajtót. Két ember egész kényelmesen elfért benne.
– Mit segítsek? – kérdezte.

A válasz viszont már nem szóban jött. Viki ahogy csak bírta bekapta Gergő masszívan meredező farkát, és szinte azonnal, szívni szopni kezdte. Már nagyon ki volt rá éhezve. Legszívesebben akkor letámadta volna, amikor elkezdtek vetkőzni a tóparton. Azóta csak forrt a vére, és azt hitte, sohasem kapja már meg, amire vágyott. Gergő farka már egy órája állt, mint egy cövek, de az utolsó negyed óra eléggé kifárasztotta. Viki ügyes szája nem maradt válasz nélkül, és szinte azonnal elérte a maximális duzzadtságot a nemes eszköz. Viki szája fel-le járt, és közben a nyelve játszott a makkal, ahogy csak tudott, de a kezei sem tétlenkedtek, előbb a melltartójától szabadult meg, majd a bugyiját tolta le úgy, hogy közben egy pillanatra sem engedte el Gergő farkát.

Amikor ezzel végzett egy kis terpeszben térdre ereszkedett és a csiklóját azonnal izgatni kezdte. Nagyon kész volt a lány, érezte, hogy egy ekkora előjáték után nem sok kell az orgazmushoz, de nem csak neki, hanem Gergő farka is gyanús rezgésbe kezdett. Gergő gyengéden, de határozottan túrt a lány hajába mindkét kezével. Mást nem ért el ebben a pozícióban csak Viki fülecskéit, de tudta, hogy nagyon szereti, ha a füleit izgatják. Gergő farka megremegett, és pillanattal később meg is kezdte a forró geci kilövellését egyenesen bele Viki torkába. Viki próbálta nem abbahagyni az ütemes szopást, hogy minden cseppet kifacsarjon kedvenc játékszeréből, de a geci csak jött és jött, amit csak tudott lenyelt, de egy része könyörtelenül előbuggyant a szájából, végigfolyva az ajkain, az állán, majd a duzzadó bimbós cicijein landolva. Amikor újabb adag tejecske már nem jött ki a csövön Viki elengedte a szájával, és a kezével verte még kicsit. Ugyan a legtöbb gecit lenyelte azért maradt még mit ízlelgessen, sőt a cicijén is volt még, amit ugyan először elkezdett kenegetni rajtuk, de aztán meg is kóstolta. Közben nem feledkezett meg a puncijáról, az egyik keze mindvégig a csiklójával játszott, simogatta és morzsolgatta az ujjai között. Közben azért az ujjai be-becsusszantak a nagyon-nagyon nedves vaginájába. Két ujja úgy eltűnt benne, mintha eleve ez lenne a feladatuk. Egyre gyakrabban csusszantak az ujjak, és már a szájában sem ízlelgette a tejecskét, lenyelte mind. Az egyik keze a puncijában időzött, a másik pedig a melleivel játszott, és közben csípője is ütemes ringásba kezdett. Gergő nem nagyon tudott mást csinálni, mint a szabadon maradt cicit simogatta, masszírozta, és gyönyörködött Viki „mámoros táncában”. A lány érezte, hogy kellemes bizsergető érzés kezdi elönteni a punciját, ami sebesen vándorol tovább végig egyenesen a gerincén a feje búbjáig. Viki nem tudta, és nem is akarta visszafogni magát, hatalmas kéjes nyögések törtek elő ajkai szorításából. Teste megfeszülve hirdette, hogy a lány éppen orgazmust él át. Bőre egy szempillantás alatt libabőrös lett, majd remegve csuklott össze az egész teste, a nyögéseket pedig hangos szuszogás váltotta fel.

Ez alatt odakint Dani és a két lány sem unatkozott. Történt ugyanis, hogy amikor Dani kijött a vízből kicsit ki volt fulladva, ezért a legközelebbi padra háttal fekve lerogyott. Illetve hogy egészen pontosak legyünk, az asztalra feküdt le, mert a padot elsőre kicsit keskenynek találta. Ott feküdt becsukott szemmel, és töretlenül az ég felé meredező farokkal. Amint becsukta a szemét egyből végigpörögtek előtte az elmúlt egy óra felfoghatatlan eseményei. Nem volt még barátnője, így aztán a csók is sokkoló volt számára, különösen, hogy fél perccel az első csók után máris landolt a száján a második csók, egy másik lánytól. Arra se volt még példa, hogy egy lány előtt akárcsak bokszerben lett volna, most meg még a bokszert is levette, és teljesen meztelenül volt végig, és annyira megszokta, hogy most sem érezte úgy, hogy fel kéne venni, vagy valamivel eltakarni magát. Miért is érezte volna, hiszen mindegyik lány látta őt meztelenül, sőt mindegyik alaposan megvizsgálta a farkát, és annak merevségét, állóképességét. Ahogy ezt végig gondolta a picit nyugodni látszó szerszáma újra peckesebb lett, sőt egy kis nedv is megjelent a végén.

Amit viszont nem láthatott így fekve, csukott szemmel, hogy Viki berántotta Gergőt az öltözőbe és magukra zárták az ajtót, bár ezt talán hallotta fél füllel. A másik dolog, amit nem láthatott, hogy a két kint maradt lány levette magáról a fürdőruhát, és a vizes darabokat kiterítették az egyik padra, amit éppen sütött a nap. Picit megtörölköztek, főleg a hajukat törölték meg. Aztán így ahogy voltak Éva kosztűmben oda ültek Dani mellé a padra. Timi az egyik oldalán Anna pedig a másik oldalán Daninak. Nagyon ínycsiklandozó látvány volt ez a lányoknak, mintha csak Danit feltálalta volna valaki a lányoknak, ebédnek, vagy vacsorának. Nem is nagyon bírtak magukkal a lányok ugyan beszédbe elegyedtek a „vacsorával”, de főként az előbbi fürdőzésük volt a téma, és hol egymásra mosolyogva, hol pedig a „vacsora virslijével szemezgetve” simogatták a puncijukat. Egész jól elbeszélgettek, és mivel a témától Dani farka csak izgatottabb és nedvedzőbb lett, ezért a lányok óvatosan, hogy észre ne vegye felváltva tartották az ujjaikat a lecseppenő nedv alá. A nedvcseppek aztán sok felé kerültek. Először mindketten ízlelgették, aztán amikor alaposan meggyőződtek arról, hogy kicsit kesernyés, de fincsi, akkor Anna a bimbóit próbálta velük bekenni. A lányok nagyon élvezték, hogy egymással szemben masztiznak, köztük egy izgatott meztelen pasi van, akinek még mindig csukva volt a szeme, főleg, mert a nap belesütött, így semmiről sem tudott.

Az idillt Viki orgazmusának hangja zavarta meg, mert Dani a sikolyt hallva, felriadva kinyitotta a szemét, felült és a kabin felé fordult. Nem csoda idáig ilyen sikolyt nem hallott, maximum a TV-ben, de akkor tudta miről van szó. Anna ült azon az oldalon amerre fordult, és azonnal nyugalomra intette a fiút. Dani ekkor látta meg, hogy Annán nincs semmi, sőt maszturbál mellette, az egyik keze még mindig a csiklóját simogatta. Dani éppen kérdezni akarta, hogy mit csinál, és mi történik itt, amikor Timi keze a vállához ért és így szólt:
– Nyugi! Nincsen semmi baj, Viki csak elment! És lassan mi is!
– Segítsünk neked is? – kérdezte Anna, és ezzel egy időben marokra fogta Dani farkát.
Dani egy mosollyal és egy bólintással válaszolt. Anna erre ütemesen fel-le húzogatni kezdte az átlagos méretű, de annál keményebb farkat. Viki pedig egy hatalmas szenvedélyes csókkal támadta le a fiút, miközben egy pillanatra sem hagyták abba a saját maguk kényeztetését. Dani keze ösztönösen, vagy tudatosan beindult, de most nem a farkához nyúlt, mint idáig mindig, ha valami erotikus történt vele, hanem a lányok testét kereste. Anna cicijét éppen elérte, és marokra tudta fogni, és óvatosan masszírozni. Viki cicije nem esett a kezére, mert a lány éppen oldalt állt és csókolózott vele, így csak a popsiját tudta simogatni. Amikor végeztek a csókcsatával a lány kicsit feljebb mászott a padra. A jobb lávával a fiú mellé térdelt az asztalra, míg a ball lábával a padon támaszkodott.

Ez a testhelyzet pont arra volt jó, hogy a fiú szájához engedhesse a cicijét. Dani vadul kapott a lehetőség után, és nyalta falta, szívta, simogatta, masszírozta a gyönyörű, fiatal, kemény bimbós cicit, ahogy csak érte. Annyira hevesen és lelkesen tette, hogy Anna cicijét is elhagyta az arca előtt domborodó két hegyecskéért. Timi erre válaszul, már nem csak kézimunkázott Dani farkán, hanem az ajkaival először csak megcsókolta, aztán kicsit megszívta, a makkját, majd óvatosan rácsúsztatta ajkait az izmos kis szerszámra. Úgy szívta közben, mint egy porszívó a beragadt szőnyeget. Fel-le járt rajta, és minden egyes alkalommal a határait feszegette, próbálta teljesen beszívni, becuppantani. Amikor elérte a teljesítőképessége határait, lent tartotta pár másodpercig, majd teljesen felengedte és a nyelvével kezdte végigsimogatni. A golyókkal külön elidőzött. Játszott vele a nyelvével, de a kezével is masszírozta őket. Aztán újra a hegye felé indult egy nagy erős mozdulattal nyalta végig Dani farkát az zacsijától egészen a hegyéig, és amikor felért rácuppant a makkjára. Ebben a pillanatban a farok megrándult, Danit elöntötte a kéj, és teljesen öntudatlanul lövellte tejét hatalmas rándulásokkal kísérve. A tejecske mind a nagyon meglepődött Timi szájában kötött ki, aki a meglepettségtől, csak egy „hmmm”-mel tudott hangot adni meglepettségének. Anna szinte azonnal az események felé fordult.
– Hé! Olyat én is kértem volna! –mondta.

Amikor Dani abbahagyta a kilövellést Viki az addig összegyűjtött tejecskével a szájában odahajolt Annához, aki már a szeméből tudta, hogy mintha az utolsó rágó lenne, megosztja vele a szerzeményt. És így is lett, a lányok óvatosan egy csók segítségével megosztották egymással a nedvet. Megízlelték, majd mintha ott sem lett volna, úgy tüntették el a torkuk mélyén. Nagyot mosolyogtak egymásra, és egy hatalmas csókkal fejezték ki jókedvüket. A csók kezdett nyelves csókcsatába átcsapni.
Dani nagy örömmel nézte a lányokat, egy részt élőben még sosem látott lányokat csókolózni, másrészt a nagy csókcsatában a lányok cicijei külön birkózó meccset vívtak, a peckesen meredező, megduzzadt bimbók pedig a birkózáson felül még „kardoztak” is. Már rég eltűnt minden fehér a lányok torkában, már csak élvezetből játszottak egymás nyelvével. Dani lassan felkelt az asztalról a farka már nem vibrált, de azért párat húzott rajta levezetésként. Kicsit remegett a lába, de amikor a lányokhoz lépett, szinte egyszerre simította meg mindkét lány meztelen és kissé nedves hátát. A lányok abbahagyták a csókolózást, és egy pimasz mosollyal Danira néztek. Timi volt az első, aki egy erős lendületes forró csókkal köszönte meg az eddigieket, aztán Anna egy kicsit hosszabbal folytatta.
Timi közben elfoglalta Dani előmelegített helyét az asztalon, de ő nem lógatta le a lábait, hanem egy kis terpeszben az asztal szélére tette, ha valaki a puncijához szeretne hajolni, az könnyen megtehesse. Kényelmesen elfeküdt, miközben a többiek egymással voltak elfoglalva. Így mi mást tehetett volna, mint saját magát simogatta. Bal kezével a melleit, jobb kezével pedig a csiklóját simogatta. A csók lassan véget ért, és észrevették, hogy mit csinál Timi.
– Na, mi van csajszi, most te következel? – kérdezte Anna egy hatalmas mosollyal az arcán.
– Igen! Azt csináltok velem, amit akartok, csak ne farkalj meg.
– Okés. Arra úgysem állok készen.

Ennek ellenére a lábak szexi, édes nedves közét vette célba a srác. Nem volt messze, maximum két lépés volt, de ez alatt ösztönösen párat húzott a most már lankadtan aláhulló farkán. Ahogy odaért megsimította a teljesen csupasz, és nagyon nedves puncit. Az ujjaival félre húzta a szeméremajkakat, és már be is csusszant az ujja, pedig nem is akarta ilyen hirtelen, de Timi már hosszú ideje izgatta magát. És nem csak most. Majdnem két éve nagyon gyakran elégítette ki magát, sőt egész nyáron, amikor délelőtt egyedül volt otthon akkor legalább egy órát izgatta magát, először csak egy ujjal, aztán kettővel, sőt volt, hogy három ujja is benne volt. Ezért csúszott be olyan könnyen Dani ujja, nem is bánta a lány. Nem volt még felkészülve az ujjazásra igazán. Pár pillanatba telt, mire ráeszmélt, hogy hol is van az ujja, és hogy ezzel most kéne valamit csinálni. Hiába látott már pornó filmeket, most mégsem tudta hirtelen, hogy mit is csináljon vele, hogy jól csinálja, amit csinál. Aztán lassan elkezdte ki-be húzogatni az ujjait, és közben ösztönösen végigsimította a hüvely belsejét.

Anna eközben a barátnője felső testét vette célba, és ahogy felé lépett egymás szemében olvastak úgy ahogyan csak a barátnők tudnak. Mind kettő gyakorlott önkényeztető volt, de tudták, hogy már nem sok idejük lehet hátra, hogy átéljék eddigi életük egyik legizgalmasabb pillanatát. Anna némán fellépett a padra, majd onnan tovább az asztalra. Terpeszben állt közvetlenül a lány arca felett. Egy pillanatra sem vette le a szemét Timi szemeiről, talán még pislogni sem pislogott. Aztán szép lassan elkezdett ereszkedni a lányra. A csípője, és a puncija egyenesen célba vette Timi száját. Őrületesen hosszúnak tűnt az a rövidke kis idő, amíg teljesen ráguggolt az arcára. Tökéletes célzás volt. Azonnal és teljesen beterítette a tocsogó puncija Timi száját. Egy pillanatra lenyúlt, hogy biztosan szét vannak-e nyílva a szemérem ajkai, de addigra Timi vadul nyalta, falta ahol csak érte, és olyan mélyen, amennyire csak elérte pergő kis nyelve. Ahogy húzta vissza a kezét az első adandó alkalmat megragadva leragadt a csiklójánál. Nem volt nehéz, mert már majd szétdurrant, úgy meg volt dagadva, és vérvörös színben pompázott. Ez az idilli kép már nem változott. Percekig nyalt mindenki mindenkit ott ahol érte, aztán egyszer csak Anna megborzongott és a puncijától, egy kellemes bizsergető érzés öntötte el az egész testét. Először csak a puncija aztán egy pillanattal később az egész háta libabőrös lett, és meg sem állt a feje búbjáig. Teste hullámzott, és ajkait halk, elfojtott sikolyok hagyták el. Timi egy pillanatra sem ált le végig kísérte és ösztönözte barátnője orgazmusát, ami jó fél percig tartott. Ez volt az utolsó löket Timinek is. Pár pillanattal azután, hogy Anna teste abbahagyta a hullámzást, Dani egyik majdnem teljesen átlagos, de határozott nyalintására átszakadt a gát, és Timit is az orgazmus határtalan boldogsága kerítette hatalmába. Egész teste egy hatalmas ívben megfeszült, mint egy szobor. Látszott rajta, hogy a kéj keresztül kasul bejárja az egész testét, a lábujjaitól a haja szála végéig. Bimbói peckesen meredtek az ég felé, és a lélegzete szó szerint elakadt. Amikor véget ért a mámor, teste magatehetetlenül zuhant vissza az asztalra és gyors zihálás jelezte, hogy az imént tényleg nem vett még levegőt se.

A lányok kicsit megpihentek, és közben gondolatban próbálták felidézni a kéj mámoros perceit, amikor újra csak kéjes sikoly tört ki az öltözőből, ahol ez idáig Viki és Gergő élvezkedett. A szűk hely ellenére helyet cseréltek, és Gergő gyakorlatilag végignyalta, és ujjazta azt az időt, amíg a kis hármas az asztalon hancúrozott. Kitartóan nyelvezett és mint halható volt igen ügyesen is. Nem volt könnyű helyzetben, mert a lány az előző alkalomra már órák óta készült, most viszont önállóan, önerőből kellett újra eljuttatnia a csúcsra. Nyelve és ujjai felváltva ki-be jártak a nedves szűk kis punciban. Ahogy az egyik testrésze elfáradt máris jött a másik, hogy felváltsa. Viki közben a melleit, és időnként a csiklóját simogatta. A vége felé már nem tudott mást csinálni, mint egy-egy kezében a bimbóit a hüvelyk és mutató ujja közé szorítva morzsolni kicsit magától elhúzni, és eközben a lábujjait folyamatosan mozgatni, hogy egy kis időt nyerjen az élvezkedésnek, a tömény, törtető, megállíthatatlan kéjjel szemben. És amikor minden ereje és ideje elfogyott, akkor majdnem a barátnőivel egy időben élte át újra úgy, hogy majdnem kirúgta az öltöző ajtaját.

Pár perces pihenő után aztán kinyílt az ajtó és kisétáltak láthatóan hatalmas örömmel az arcukon. Odakint a kis hármas szendvics pihenője fogadta őket.
Mivel mindannyian beleizzadtak az élvezetekbe bementek a tavacskába, hogy lehűljenek és lemossák magukról az árulkodó jeleket, amikor megcsörrent a telefon, hogy siessenek haza, mert feltűnt az eltűnésük.
A kis csapat rohant vissza a táborba, ahogy csak bírt, de kiderült, hogy csak focizni hívták volna a fiúkat, és ezért keresték őket.

Mindent lehet

A lány meztelenül állt a szekrény előtt
– Mit vegyek fel? – nézett kérdőn a férfira, aki az ágy szélén ülve nézte barátnőjét.

– Mindig ez a dilemma?
– Milyen dilemma?
– Hát hogy mit vegyél fel. Mit lehet ezen ennyit problémázni? Kapj ki valami ruhát a szekrényből és kész!
– Ez nem olyan egyszerű- intette le a lány
– Miért is?

A lány nem válaszolt

– Na látod – bölcselkedett a férfi- Te sem tudod.

Pár másodpercnyi kétségbeesett szünet után a lány döntött, kivett egy bugyit a fiókból, majd belebújt

– Ne azt!
– Most mondtad, hogy mit szarakodok annyit. Erre kiveszek valamit, és egyből leszólod
– Hát persze, hiszen amit fel akartál venni az borzalmas! Pöttyös labdás minta? – nevette el magát a férfi
– Jóvanna – durcizott a nő-, már tök régóta megvan.

– Vegyél inkább valami tangát.
– Tangát? Jó, legyen- egyezett bele a lány és kivett egy aprócska fehér bugyit

– Ne azt!
– Miért? Ezzel most mi a baj?
– Túl egyszerű! Nincs valami csipkésebb, vagy legalább színesebb? Ilyen szép puncihoz nem illik az amit kivettél

A lánynak jól esett a bók és nem is tiltakozott tovább, turkált egy kicsit a fehérneműk között majd kivett egy fehér csipkés bugyit

– Ez megfelel?
– Hohó….tökéletes- mosolygott a férfi
– Na végre! – dünnyögött a lány.

– Ezt könnyen el tudod húzni az útból?
– Mármint arra gondolsz?
– Hát mi másra, Drága?

A lány válasz helyett egy picit megemelte a vékony anyagot és megmutatta rózsaszínű punciját a férfinak

– Nagyon szép. Jó lesz. Remélem harisnyát is veszel
– Harisnyát?
– Igen. Mit csodálkozol? Látod, jobban tudom hogy kell felöltöznöd, mint te saját magad- kuncogott a pasas
– De meleg van! – próbált meg tiltakozni a lány
– Ugyan már, annyira nincs meleg!
– Nah persze, volt már rajtad harisnya?
– Nem
– Hát akkor!
– Ugyan már Drága! Miért tiltakozol? Annyira formás lábaid vannak! És ezt egy harisnya nagyon jól ki tudja hangsúlyozni!

Újabb bók, újabb találat

– Na jó! De csak a te kedvedért

A lány ismét kotorászott egy kicsit a bugyihalmok között

– Jesszasz! Ugye nem azt akarod felvenni?
– Már megint mi a baj?
– Én nem ilyen harisnyára gondoltam
– Ez a harisnya!- jelentette ki határozottan a lány
– De én nem erre agondoltam… hanem ami ott combközépen ér véget és olyan csipkés a szegélye
– Az nem harisnya egyetlenem, hanem combfix.
– Rendben akkor legyen combfix. Olyat vegyél fel.

A lány visszafordult és tovább keresgélt, majd kivett egy fehér combfixet

– Ez megfelel kényes ízlésednek? – mutatta a férfi felé a vékony harisnyát
– Nagyszerű!
– Nah végre!

Gyorsan belebújt a fehérneműbe. Már nem is próbált meg maga választani, hanem egyből a férfi felé intézte szavait?

– Felülre?
– Hát gondolom kell valami melltartó, nem?
– Kellene.
– Akkor rajta! – adta ki a parancsot a pasas.

– Ne azt!
– Már megint mi a baj? Nagyon szép melltartó ez.
– Nekem nem tetszik.
– És ez?- mutatott fel a lány egy fehér csipkés darabot.
– Ez már jobb

Néhány másodpercnyi csönd telepedett közéjük

– Volt egy haverom, akinek az egyik barátnőjének akkora csöcsei voltak, mint a fene, de sosem engedte, hogy melltartót hordjon. Úgy himbálództak azok a csöcsök, mikor lépkedett a lány mint két hatalmas vízzel teli luftballon.

A férfi élvezettel csámcsogott a csöcs szón.

– Ne mondd már hogy csöcs! Mell.
– Miért van gond azzal hogy csöcs?
– Mert olyan közönséges.
– Az lehet, de azok tényleg csöcsök voltak – majd pár pillanat múlva hozzátette. – És az hogy fasz?
– Az is közönséges. Mondd inkább azt, hogy fütyi.
– Na ne röhögtess! Nekem tutira nem fütyim van.

Mindketten elnevették magukat.
– Hát igen, neked tényleg faszod van – nevetett a lány.

– Nah és ez a nagycsöcsű csaj mindent fasznak hívott, ami olyan alakú volt, mint egy rendes fasz. A répát, az uborkát, stb. És állítólag ki is próbálta őket.

– A répát én is

– Huh! Ezt nem is mondtad eddig!- kapta fel a fejét a férfi
– Nem kérdezted
– És milyen volt?
– Furcsa.
– És mikor?
– Nem tudom.
– Na! Meséld már el! – nyaggatta a pasas.
– Semmi extra! A barátnőmmel beszélgettünk erről, hogy ő látott egy ilyen filmet, amiben a nő ezt használta. És akkor elhatároztam, hogy kipróbálom… De miért fontos ez?
– Nem igaz, hogy nem érzékeled, mennyire felizgultam!- nevetett a pasi, azzal végigsimított az ágyékán

A lány is odapillantott és némi elégedettséggel nyugtázta, hogy a barátjának tényleg merevedni kezdett a pénisze. Most már egy kicsit bátrabban mesélt tovább.

– Hazajöttem, szerencsére nem volt itthon senki, majd kiválasztottam egy aránylag egyenletesen vastag darabot.
– Milyen hosszú volt?
– Nem tudom… kb. ekkorra – mutatta a lány a két tenyerével a távolságot.
– És aztán?
– Megpucoltam – kuncogott a lány -, majd egy gumit húztam rá.
– Volt gumid?
– Apámék hálószobájából szereztem egyet.
– Ez kemény, és nem buktál le?
– Nem, szerintem nem vették észre
– És utána?
– Felmentem a szobámba, levetkőztem teljesen meztelenre, és az ágyamra feküdtem.
– És?
– Mit és? Utána bedugtam.

A pasas csak nyelni tudott, fájdalmasan feszült a dákója

– Aztán a szokásos ki-be húzogattam, majd végül elélveztem. Ennyi a nagy történet.

A lány örült a hatásnak, amit elért a sztorijával és elégedetten nyugtázta a majdnem felrobbanó pénisz látványát.

– De ha már itt tartunk…
– Igen?
– Szóval nagyon sok mindent kipróbáltam már így.
– Így?
– Hát ilyen répás dolgokat… ilyen vagyok… nagyon élvezem az ilyet… jobban, mint a sima …maszturbálást

A férfi pénisze a meglepetéstől majdnem teljesen elernyedt

– És melyik volt a legizgalmasabb? – tért magához a férfi.
– A legizgalmasabb? Talán a sebváltó.
– Sebváltó? – nyögte.
– Igen. Még a régi kocsimban. Kicsit duci volt a feje, mint minden normális sebváltónak. És egyszer nem bírtam magammal, félreálltam egy elhagyott helyen, gumit húztam rá és beleültem. Kicsit nehezen ment be, de már eléggé nedves voltam, így nem okozott akkora gondot.

A pasas köpni-nyelni nem tudott. A lány elnevette magát

– Most mi van? Ennyire megrázott?
– Nem – mondta lassan a férfi. – Csak elképzeltem, amint ugrálsz egy kocsi sebváltóján. Nem lehetett valami kényelmes
– Nem is volt, de az élvezet volt a fontos. Ráadásul vigyáznom is kellett, hogy ne csússzon túl mélyre. A végén majdnem lebuktam, egy traktoros jött arra, csak annyi időm maradt, hogy megtartsam magam, és a kezembe vegyek valami olvasnivalót. Még szerencse, hogy nem voltam teljesen meztelen…

– Huh Drága te aztán meg tudsz lepni… És a barátaid mit szóltak ezekhez a „kalandjaidhoz”?
– Te vagy az első, akinek ezt elmesélem
– Hogyhogy?
– A többiek amolyan futó kapcsolatok voltak… na meg aztán nem is került szóba

– Meg egyszer dezodoros flakont is bedugtam – bökte ki.

A pasas elkerekedett szemmel nézett a barátnőjére, aki elnevette magát, mikor meglátta a férfi bugyuta ábrázatát.

– Komolyan.
– Na ne!
– Dehogynem. Kellemesen vastag volt, már mikor a kezembe vettem éreztem, hogy benedvesedek. És nem is nagyon kellett igazgatni, hamar becsusszant…
– Huh, ezt nem is gondoltam volna…ilyeneket csináltál.
– Nem voltam egy szende kislány ám!
– És volt még, amit kipróbáltál?
– A banánt akartam de nem vitt rá a lélek, túl koszos…kajákkal nem szoktam…
– Ezek szerint van olyan segédeszközöd is?
– Nincs. Nem mertem venni, meg jobban szeretem a természetes dolgokat. Izgalmasabb. Találsz a környezetedben egyszerű használati tárgyakat, és akkor beindul a fantáziád…milyen lenne, ha bennem lenne.

– Most hülyének tartasz ugye?
– Dehogy tartalak hülyének. Csak meglepett, azaz felizgatott ez az egész….És miket próbáltál még ki?
– Miket? Hát pl a hajkefe nyelét, de az nem volt jó, vékony is rövid…

A lány hirtelen elnevette magát
– Eszembe jutott egy jó sztori. Egyik nyáron a Balatonon nyaraltunk, sok hülye csaj együtt és valamelyik este a pasik és a szex került szóba. Egész este erről beszélgettünk és hát eléggé felizgultam a dumálgatáson. Alig bírtam kivárni, hogy elaludjanak a többiek, majd kilopództam a házból. A ház még a régi szoc időkben épült és a korlát a lépcső mellett pont olyan vastag volt…
– Na ne.. .- hüledezett a pasas.
– Komolyan!
– De hogy fértél oda?
– A korlát végétől kb. 20 cm- re volt az egyik tartóoszlop. És pont a szabad vége volt felém. Csak fel kellett egy kicsit emelnem a fenekem
– Ezt nem hiszem…
– Pedig esküszöm. Levettem a pizsamanadrágomat, felhúztam a gumit a kiálló korlát csonkra. Már a gondolatra tök nedves lettem, megfordultam. Mikor hozzámért a hideg vas egy kicsit megborzongtam, de ez csak még jobban felizgatott…
– Uh…
– És akkor óvatosan elkezdtem hátrafelé nyomni a fenekem
– Oh..
– Szép lassan engedtem magamba…
– És nem féltél, hogy valami bajod lesz?
– Nem. Igaz kicsit hülye voltam, ma másként csinálnám az biztos, de szerencsére nem történt baj… Az volt a legnehezebb, hogy meg kellett tartanom magam, mert különben elég fájdalmas lett volna. Iszonyatosan felizgultam mikor magamba fogadtam a vasat… már csak a csiklómhoz kellett hozzáérnem párszor és kész…. Azon a nyáron jó párszor megismételtem.
– És a többiek nem vettek észre semmit.
– Nem hiszem. legalábbis nem szóltak semmit, szóval szerintem nem.
– Hát egyre jobban kerekedik a szemem- motyogta a pasas- Csak nincs valamilyen egyéb sztorid is?

– Hát …van
– Uh…
– Vállalati buli és ajándékba kaptam valami puccos alkoholt. De nem is ez a lényeg, hanem…
– Az üveg?
– Igen, látom mozdul a fantáziád.
– Igyekszem, bár ezek után nem nehéz…- nyöszörgött a pasas
– Maga az üveg is elég hosszú volt és ehhez még elég magas nyak is tartozott. Igazi karcsú üveg….Totál hülye voltam….Nem is értem hogy csináltam…
– Mit?
– Szóval egyedül indultam haza, majd a liftben nem tudom mi jött rám…csak szorongattam…mit szorongattam, simogattam az üveget és hirtelen megnyomtam az Állj gombot…

– És ott a liftben?
– Igen. Nem is kellett levetkőznöm, csak a szoknyámat húztam fel a derekamig,az üveget letettem a földre, rá a gumit.
– És a bugyi?
– Bugyi nem volt rajtam aznap- kuncogott a lány. – Így azonnal akcióba léphettem, megtámaszkodtam a lift oldalában , majd szép lassan beleereszkedtem a vékony üvegbe…
– Oh….ez nem lehet igaz – nyögte a férfi.
– Dehogynem. a vékony nyak könnyen besiklott…
– Ne folytasd.
– Miért?
– Azaz folytasd… persze.
– Szóval amikor szélesedni kezdett,- kínozta tovább az áldozatát a lány – egy pici szünetet kellett tartanom, de aztán lassan becsusszant a szélesebb rész is…És utána a szokásos…fel- le és egy kis csikló…hát mi tagadás még most is emlékszem arra az orgazmusra….és még most is megvan az az üveg….
– Nem mondod…
– De, vázának használom, ott van az asztalon- bökött a lány egy vékony üvegre.

– És a többi üveg? Sörös? Boros?
– Azok vastagok…nem vagyok metroalagút, hogy minden belémférjen…

– Más nem volt?- kérdezte felocsúdva a férfi, aki most már minden aprócska titkott meg akart tudni a barátnőjéről. Ez jobb volt mint egy előjáték, és ezt mindketten tudták, érezték, mert még nem szakadt el az a cérna, ami egymáshoz rántotta volna őket. A férfi tovább akart „szenvedni”, korbácsolni akarta vágyait és most már sejtette, hogy a lányt sem hagyják hidegen a régi emlékek.

– De volt. A tengernél nyaraltunk a szüleimmel, lehettem vagy 19 éves. Apám nagy szörfös és természetesen a szörföt is vittük. Kipróbáltam, de nem nagyon akart sikerülni…végül nem is erőltettem tovább. És aztán egyik este egyedül sétáltam le a partra, az apartmannak saját tengerpartja volt a sziklák között…És ott hevert a földön a szörf…és a vitorlarúd….
– Csak nem?
– De. Láttál már szörf árbócot? Fokozatosan vastagodik, a vége még csak 3- 4 cm átmérőjű…az alja pedig nem érdekes- nevetett a lány.- És akkor csak négykézláb kellett ereszkednem…
– Buhhhhhh….
– És szépen rátolattam a rúdra. Kellemes volt, csak előre- hátra kellett mozgatnom a csípőmet és az érzés fenomenális….Még a csiklómhoz se kellett nyúlnom…el is élveztem…. Pechemre nem volt több ilyen alkalmam.
– Lebuktál?
– Nah azt azért nem… csak nem jött össze… nem is tudom mi lett volna ha lebukom….

– Észrevetted, hogy van pár magassarkú cipőm, amiket nem hordok?
– Igen, de miért fontos ez?
– Nézd meg a sarkukat!

A férfi először a barátnőjére, majd arra a pár cipőre nézett, amelyek ott sorakoztak szépen sorban a szekrény aljában.

– Ezek is?- sóhajtott a pasas
– Ezek is. Direkt nem jó hegyes sarkúak, hanem kicsit vastagabb…pont arra való…Nem tudom, egyszerűen perverz vagyok…
– Nem vagy perverz – nyögte a férfi.
– De, szerintem az vagyok…. csak azzal vígasztalom magam, hogy másik is vannak ugyanilyen perverzek….
– És ezek a cipők csak azért vannak?
– Hát…végülis nem….miután megvettem felavatom őket, és csak utána kezdem használni.

A lány belemelegedett a mesélésbe és minden emléket előkotort az agya mélyéről, ami kapcsolatban volt a puncijával és a nem éppen odaillő betolakodókkal.

– Csináltam már apám borotvájával…vékony volt az igaz, de van rajta egy gomb, amivel rezegtetni lehet…

Elszakadt a cérna.

– Huh…Te mindent bele próbálsz tömni a punciba, Drága?- kérdezte a pasas .
– Hát, amit csak lehet – felelte izgatott hangon a lány.
– Akkor most szépen megfogod a faszomat és bevezeted magadba – kiáltotta a férfi.
– Gyere, csináld! Csak azt nem értem, hogy akkor miért öltöztem fel? Egyből meg is dughattál volna…

Kórházi látogatás

Egy fiú barátomat, Andrist nemrégiben autóbaleset érte. Nem ő volt a hibás, de ahogyan ez sokszor megesik, neki esett baja, nem pedig annak, aki a vétkes volt a balesetben. Eltört a jobb karja, és a bal lába is. Amikor megtudtam a hírt, azonnal üzentem neki a szüleivel, hogy amint tudom, meglátogatom. Sajnos azonban másnap, szombaton el kellett utaznom vidékre rokonokhoz, így csak hétfő délután tudtam elmenni hozzá.
Utálom a kórházakat, de ezt az áldozatot szívesen meghoztam Andrisért. Mindenesetre nem éreztem túl vidáman magamat, ahogyan lépdeltem végig a klórszagban a kórterem felé, ahol feküdt. A sok elnyűtt beteg, a rohangáló, idegesnek látszó nővérek, és a romladozó, félhomályos folyosók mind-mind lelombozón hatottak rám.

Aztán, amikor beléptem Andrishoz, elszégyelltem magam. Belegondoltam, neki milyen rossz lehet most. Igaz, ez nem nagyon látszott rajta: épp egy regényt olvasott, jóképű arcán pedig széles mosoly ült.
– Kipp-kopp! – mondtam mókázva, és megkopogtattam az ajtófélfát.
Felnézett, és mosolya még szélesebbé vált.
– Szia Niki. Azt hittem, már be sem nézel.
– Áh! – húztam el a számat, és az ágyához léptem. Közben gyorsan felmértem a helyet, és láttam, hogy Andris egyedül fekszik a kétágyas kórteremben. – Várt rám Gizi néni meg a bagószagú férje. Jaj, mennyit nőttél, kislányom, meg a többi. Azt hiszem, már meséltem róla.
– Aha – nevetett. Lehajoltam hozzá megpuszilni. Jó illata volt, de az arca szúrt a pár napos borosta miatt.
– Húzz egy széket ide, és ülj le – mondta nekem.
Úgy tettem. Beszélgetni kezdtünk, elmesélte, hogyan is történt a balesete. Tanultam néhány új kifejezést, miközben azt ecsetelte, mit tenne a másik autós hátsó felével, aki szembehajtott vele a kanyarban, és aki miatt el kellett rántania a kormányt. Egy idő után nem álltam, meg és nevetni kezdtem. Ő is csatlakozott hozzám, bár a nevetés szemmel láthatóan fájt neki egy kissé.
– És hogyhogy ilyen úri magányban vagy itt? – kérdeztem, a szomszéd ágyra pillantva, amely bevetetlenül, üresen árválkodott.
– Á, tegnap kiengedték, aki ott feküdt. De a nővérek szerint nem sokáig maradok szomszéd nélkül.

Ekkor valami különös történt. A tekintetünk egy pillanatra egymásba kapcsolódott – nem tartott sokáig, de elég intenzívnek éreztem a pillanatot. Az okát is sejtettem, miért néz így rám. Biztos voltam benne, hogy hallott a kis kalandomról Gézuval és Ricsivel… ezt leírtam egy korábbi történetemben. Ugyanakkor tény, hogy Andris nagyon vonzó pasi, és intelligensebb is, mint az a másik kettő együtt, és…
Emlékszem, mennyire igyekeztem akkor leállítani a további gondolataimat. Andrisnak ugyan nincsen barátnője, de mégsem akartam kikezdeni vele. Legalábbis azokban a pillanatokban ezzel győzködtem magamat.

Tovább dumáltunk. Andris egyszer csak rám kacsintott, és lehalkította a hangját:
– Szombaton megoperálták a lábamat. Altattak is. Tudod, hogy itt a kórteremben mire tértem magamhoz?
Megráztam a fejemet. Andris kuncogott, és egyenesen rám nézett.
– Hogy félálomban fura hangokat hallok. Fojtott nyögéseket, lihegéseket. Elég gyorsan vissza is nyertem az eszméletemet. Körülbelül hajnali három óra volt, sötét, de hallgatózni jól lehetett.
Rám nevetett, én pedig visszavigyorogtam rá.
– kik voltak azok?
– Hát nem tudom, többen voltak-e, mivel én csak női hangokat hallottam, de itt mellettünk van egy szoba, ahol a gyógyszereket tárolják. Onnan szűrődtek ki a hangok. Vagy masztizott az egyik nővér, vagy dugta valamelyik doki.
Andris egyre szélesebben mosolygott, én pedig észrevettem, hogy a szemeiben apró szikrák táncolnak.
– Igazán kínos a szobatársamnak volt, tudod, akit tegnap kiengedtek. Tizenéves srác volt, őt is ugyanaznap operálták, mint engem, mégpedig fitymaszűkülettel. Vasárnap elmondta, hogy az orvosok figyelmeztették, hogy igyekezzen elkerülni pár napig, hogy erekciója legyen. Erre meg egy nővérke hangosan örömködik itt mellettünk. Nem nagyon segítik itt a gyógyulásunkat!
Nevettem, de közben éreztem azt a furcsa feszültséget, ami egyre jobban megülte a helyiséget.
– Azért nekem sem volt könnyű – kuncogott Andris. – elég izgató hangja volt a néninek, főleg, amikor elélvezett. Hangosan sikongatott – szerintem az egész folyosó hallotta. Mi tagadás, felspanolta a libidóm rendesen.
Ha Andrisnak az volt a célja, hogy elpiruljak, nem járt sikerrel. Még szemem sem sütöttem le.
– Annál is kellemetlenebb volt, mivel… hát, a jobb karom eltört, mint látod.
– Aha, látom – ránéztem a kezére, de pillantásom már siklott tovább a takaróra, amely felpúpozódott ott középtájon. Elég termetes dudor volt.
Csend telepedett ránk egy percig. Csak a nővérkocsik gumikerekeinek csiszogása hallatszott a folyosóról a csukott ajtón keresztül.
Ajkamba haraptam, aztán odahajoltam Andrishoz.
– Tudom, hogy tudsz arról, ami volt Ricsivel és Gézuval. Azt képzeled, neked is megteszek valamit, amiért velük lefeküdtem?
Ahogyan gondoltam, Andris zavarba jött, és félrenézett.
– Nem, dehogy, félreértettél: Én…
Hirtelen mozdulattal benyúltam a takaró alá, és megragadtam a farkát. Forró volt és kemény, és olyan méretes, ahogyan azt a takaró púpozódásából sejteni lehetett.
– Egy szót se. Se most, se később – parancsoltam rá.

Andris kábán rám mosolygott, bólintott, és elengedte magát. Én egészen közel ügyeskedtem magam a székkel, hogy ha valaki benyit az ajtón, Andris öle takarásba legyen tőlem. A barátom felhúzta a lábait, hogy a kezem szabadon mozoghasson a takaró alatt.
Nagyon lassan kezdtem el húzogatni a péniszét, ujjaimmal picit a makkot masszírozva. Ezzel rövidesen felhagytam, mert éreztem, már is milyen nedves neki, mennyire feszül. Szegény, tényleg ki lehet éhezve. Felhagytam a bőr mozgatásával, ujjaim lecsúsztak a heréihez, és megcirógattam a farka tövét. Aztán tenyerembe zártam a golyókat, élvezve forró súlyukat.
Andris homlokán verejtékcseppek ütöttek ki, teste megremegett.
– Niki…
– Pszt.
Ismét felcsúsztattam a kezem a farkán, és keményen rámarkoltam. Andris felszisszent.
– Szeretnék valamit kérdezni tőled – mondtam neki.
– Igen? – Andris széjjelebb tárta a lábait, hogy jobban hozzáférjek. Gyengéden játszadoztam a farkával, amely olyan vastag volt, hogy alig érték át az ujjaim. Olykor begyorsítottam, de amikor hallottam, hogy a lélegzete felgyorsul, már vissza is vettem az iramból. A tenyerem már tiszta lucsok volt az előnedveitől.
– Te lefeküdtél már Évivel?
– Miért érdekel?
– Csak – feleltem tömören, és erősen megszorongattam a farkát. Andris megrándult, és úgy vigyorgott rám, mint egy bolhás kutya.
– Igen. Fél évig dugtunk. De titokban.
– És Ricsi is megdugta?

Andris a szemembe nézett. – Nem. És szerintem őt te komolyan érdekled, de hát ismered milyen. Nem adja ki az érzéseit.
Egy pár pillanatig méregettem Andris arcát, de közben farkát dédelgető nem hagytak ki egyetlen ütemet sem. Aztán úgy döntöttem, az igazat mondja. Váratlan jókedv kerített hatalmába, bizseregni kezdett a szívem és a testem is.
– Oké – nevettem rá, és lerántottam róla a takarót. Andris rémülten kapta a tekintetét az ajtóra, amelyen bármikor beléphetett egy nővér vagy egy doki, vagy akár a szülei. Ám aztán az ölébe dőltem, és ajkaim közé kaptam csillogó, lüktető makkját, ő pedig felnyögött, és lehunyta a szemét a gyönyörtől.
Mohón, vadul kezdtem szopni. Aprókat cuppogtattam is a számmal, és éreztem, hogy Andris mennyire élvezi ezt. Szerettem volna örömet okozni ennek a srácnak, pusztán azért, mert jó hírt közölt velem.
– Niki siess – lihegte – bármikor bejöhet valaki.

De nem nagyon kellett sietnem. Kezemmel néhányat húztam, a makkját pedig a nyelvembe bugyoláltam, és Andris teste már meg is feszült, és halkan hörögve a számba pumpálta a spermáját. Halkan mormogva szívtam ki belőle az utolsó cseppig, és gyorsan meg is tisztogattam a könnyező kupakot. Utána Andris gyorsan magára rántotta a takarót, én pedig odahajoltam, és arcon csókoltam.
– Ugye nem mondod el ezt senkinek? – kérdeztem tőle, félresimítva szőke, izzadt haját.
– Ne aggódj Niki. A barátod vagyok, ha nem tudnád.
Egymásra vigyorogtunk.
– És a barátok néha segítenek egymáson – mondtam pedáns hangon, ami tetszhetett neki, mert kedvesen rám mosolygott. Akkor a szájára is adtam egy apró, de édes csókot. Utána felálltam, és akkor éreztem csak, hogy a nadrág érintésére mennyire érzékeny az ölem. Andris is odasandított a lábam közé, de szó sem lehetett arról, hogy kielégítsen. Nem csak ott és akkor, hanem egyáltalán. Nem lehet.
Elbúcsúztam tőle, és gyógyulást kívántam. A kórházat már sokkal jobb hangulatban hagytam el, mint ahogyan érkeztem. De nem Andris járt a fejemben, hanem Ricsi.

Miután hazaértem, maszturbáltam egyet a zuhany alatt, és közben arról képzelegtem, hogy Ricsi előttem guggol, és forró nyelvét a lucskos puncimba mélyeszti. Pár percen belül hatalmasat élveztem, aztán kiléptem a zuhany alól, és belebújtam a fürdőköpenyembe.
Felmentem a szobámba, végigheveredtem az ágyon, szétnyitottam a köppenyt és folytattam a masztizást. Most tovább bírtam, és a következő csúcs előtt már Andris képe is megjelent a fejemben, ahogyan belép a szobámba, felránt az ágyról, és rádönt a pipereasztalkámra. Aztán mögém lép, a fenekemhez simul, és belém mártja hatalmas, kemény dárdáját… és én közben látom az arcát a tükörben előttem, ahogyan ajka arra az elbűvölő, féloldalas mosolyára húzódik.

A második szex

A csoportomban van egy Zsuzsa nevű lány, akivel már az elejétől egész jó volt a viszonyunk. Egy társaságba tartozunk, így meglehetősen jól ismerjük egymást, sokat beszélgettünk, beszélgetünk azóta is. Soha nem gondoltam, hogy valaha történhet köztünk valami, mert ahogy észrevettem, más típusú pasik jönnek be neki, mint amilyen én vagyok. Ezt sajnáltam is, mert meglehetősen jól néz ki, és sokat fantáziáltam arról, milyen lehetne vele az ágyban.
Mikor nem voltunk az egyetemen, elég sokat beszéltünk egymással msn-n is, így szinte folyamatos volt a kapcsolattartás.

A januári vizsgaidőszak után történt, hogy szüleim úgy döntöttek, hogy elmennek Ausztriába síelni pár napra, ahová viszik öcsémet is. Nekem nem volt sok kedvem menni, inkább itthon maradtam, mondván, hogy tanulok az év végi vizsgákra. Persze tanulni igazából eszem ágában sem volt. Gondoltam, milyen jó buli lenne, ha meghívnám pár barátomat hozzánk, hogy bulizzunk egy kiadósat. Csak ketten, Gábor barátom, és Zsuzsa fogadták el a meghívást, aminek nem örültem, mert így kevesen voltunk, valamint a nemek arány is kiegyenlítetlen volt, ami nem túl szerencsés.

Még majdnem egy hét volt hátra a megbeszélt napig, amikor lejönnek, de mi már msn-n állandóan azt beszéltük, hogy mit fogunk csinálni. Zsuzsával egy idő után a szexre terelődött a téma, és elmondta, hogy milyen régen nem volt már pasival, és hogy eléggé hiányzik neki a dolog. Én rögtön felajánlottam neki „szolgálataimat”, persze csak viccből, nem gondoltam, hogy lehet valami a dologból. Ezen a témán jól elvoltunk egy darabig, jót hülyéskedtünk. Másnap megint feljött a téma, hogy mit fogunk csinálni, amikor lejönnek, és valahogy megint a szexnél kötöttünk ki. Nem tudtam, hogy ő ezt mennyire kezdi komolyan gondolni, de engem kezdett nagyon is foglalkoztatni a gondolat, hogy mi lenne, ha bepróbálkoznék, amikor itt lenne. Ugye némi borocska után már könnyebb az ilyesmi.
A nem várt fordulat másnap következett be. Amikor újra a szokásos szextéma volt napirenden, nekem szegezte a kérdést:

– Te ezt most komolyan gondolod, vagy csak elhúzod előttem a mézesmadzagot?
Gondolható, mekkorát néztem a képernyőre. Nem hittem el, hogy azt olvasom, amit, így próbáltam udvariasan fogalmazni:
– Te vagy a nő, ezt neked kell eldöntened
– Ne hülyéskedj már, döntsd el, hogy akarod, vagy nem?!
Itt már rögtön bátrabbá váltam:
– Naná, ki nem hagynék egy ilyen nagyszerű alkalmat

Szóval sikeresen megbeszéltük, hogy fog közöttünk történni valami. Nagyon nehéz volt kivárnom a hátralévő 4 napot. Jobban vártam, mint egy gyerek a karácsonyt. Pláne nehezítette a várakozást, hogy minden este erről beszéltünk msn-n, így sikerült rendesen felhúznunk egymás idegeit, vágyait.
Már csak az volt probléma, hogy hogyan jelezzük majd finoman Gábornak, mikor itt az ideje, hogy tovább ne zavarjon minket. Utólag végiggondolva sokkal jobban féltünk tőle, mint kellett volna.

Végre eljött a szombat. Délután 2 óra körül érkeztek meg, és mivel éhesek voltak, elvittem őket egy Pizzériába, ahol pár Whiskey is legurult. Utána hazajöttünk, és a nappaliban beszélgettünk. Közben bekapcsoltam a szaunát, mert megbeszéltük, hogy jó lenne kicsit szaunázni is. Mikor végre felmelegedett, akkor mindhárman bementünk. Nem akkor láttam Zsuzsát először bikiniben, mert előző nyáron együtt voltunk nyaralni, így nem volt új a látvány, de akkor, ott valahogy mégis sokkal jobban tetszett, mint nyáron. Lehet, hogy ez azért volt, mert bennem volt a tudat, hogy nemsokára együtt lehetek vele. Valahogy gyönyörűnek találtam. Félhosszú, barna haj, barna szem. Nem túl nagy, de formás, simogatni való mellek, kerek fenék, gyönyörű csípő. Csodás volt.
Én persze még ekkor sem igazán akartam elhinni, hogy ez a lány hajlandó velem lefeküdni, és nem csak azért, mert olyan autóval járok, amilyennel. Minél hamarabb szerettem volna teljesen megbizonyosodni a dologról, de mégsem kérdezhettem rá, mert az elég kiábrándító lett volna. Így más módszerhez kellett folyamodnom.

Aki szaunázott már életében, az tudja, hogy bizonyos időközönként ki kell jönni, és hideg vízzel lezuhanyozni. Az egyik ilyen alkalommal, amikor kiment, hogy lezuhanyozzon, utána mentem, és beálltam mellé a zuhany alá. Átvettem tőle a zuhanyrózsát, és én kezdtem el locsolni rá a vizet. Majd mikor úgy láttam, megfelelő az alkalom, megfogtam az arcánál fogva, és megcsókoltam. Egyáltalán nem ellenkezett, sőt! Hosszan csókolóztunk, miközben a kezünk is elkalandozott. én a melleivel játszottam, míg ő a hátamat simogatta, miközben az egyik lábát átkulcsolta a derekamon. Nem tudom, hogy meddig folytattuk volna így egymás kényeztetését, de szinte egyszerre ébredtünk rá, hogy Gábor még bent van a szaunában, és bármelyik pillanatban kijöhet ő is. Ezért kénytelenek voltunk szétválni, és visszamenni a szaunába, ami nekem elég kellemetlen volt, ugyanis Zsuzsának sikerült eléggé felizgatnia, ami ugye a fiúknál meglehetősen látványos jelekben mutatkozik meg.

Szerencsére sikerült úgy bemennem, hogy Gábor ne vegye észre, hogy a fürdőgatya alatt bizony áll a répa. Úgy helyezkedtünk el, hogy én ültem a legfelső padra, Zsuzsa meg egyel alám, így egyrészt takarta ugyan az erekciómat, de mivel nekem dőlt, hihetetlen finom bőrének érintése, valamint közelsége nem engedte, hogy lelohadjak, bármennyire is próbáltam asszexuálisra gondolni. Mikor Gábor döntött úgy, hogy kimegy egy kicsit, akkor magam felé fordítottam Zsuzsa arcát, és megint megcsókoltam, a jobb kezem pedig újfent elindult, hogy kényeztesse kicsit azokat a gyönyörű ciciket. Igazából nem tudom megmondani, hogy azért simogattam a melleit, hogy neki jó legyen, vagy azért, mert nagyon tetszettek, és imádtam fogdosni őket. Sikerült jól láthatóan felizgatnom.

– Meg akarsz ölni? – kérdezte kicsit kapkodva a levegőt
– Nem, csak kicsit felizgatlak.
– Már sikerült…
Muszály volt abbahagynunk a csókolózást, mert Gábor úgy döntött, izzad még egy kicsit. Arra minden esetre jó volt ez a kis „bemelegítés”, hogy meggyőződjek róla, nem gondolta meg magát idő közben.

A szaunázás befejtével mindenki rájött, hogy éhes, így leültünk vacsorázni. Evés után előkerült a bor, és a kóla, valamint némi whiskey is, amiből én nem mertem inni, mert attól féltem, nehogy túligyam magam, és elszalasszak egy ekkora lehetőséget.
Pár órát még beszélgettünk, iszogattunk. Kb. fél tíz körül Gábor bejelentette, hogy ő elfáradt, és megy aludni, mert hosszú volt az út. El is ment a szobába, mi meg Zsuzsával a másikba. Zsuzsa elment lezuhanyozni, én meg ott feküdtem az ágyban, és majd kiugrott a szívem a helyéről. Megmondom őszintén, kissé féltem is a dologtól. Elvégre ő 2 évvel idősebb volt nálam, sokkal tapasztaltabb. Attól féltem, nem leszek elég jó neki, nem leszek képes kielégíteni.

Mikor bejött a szobába, csak egy franciabugyi volt rajta, és egy topp. Addigra én már csináltam némi hangulatvilágítást, ami még szebbé tette. Leült mellém az ágyra, és megkérdezte:
– Alszol?
– szerinted?- válaszoltam, és mindketten elmosolyodtunk.
Tudtam, hogy miért vagyunk ott, de valahogy nem mertem hozzákezdeni. Olyan furcsa volt nekem, hogy csak úgy megbeszélünk egy ilyen dolgot. Végül ő oldotta a feszültséget:
– Akarsz róla beszélni?
– Nem, tudok, valami sokkal jobbat – feleltem, és megcsókoltam. Hosszan, nagyon lágyan csókolóztunk. Talán 2-3 perc is letelhetett, mire elkezdtem elhúzni a számat az övétől, hogy a nyakát végigcsókolgatva megindulhassak lefelé, miközben lefejtettem róla a toppot. Fedetlenül még sokkal szebbek voltak a keblei. Annyira megörültem nekik, hogy azokra fordítottam minden figyelmemet. az egyiket a számmal kényeztettem, a másikat pedig a kezemmel.

Mikor már nem bírtam magammal, akkor a hasát kezdtem puszilgatni egyre lejjebb, és lejjebb, közeledve a bugyihoz. Itt két érzés vitatkozott bennem. Az egyik, hogy szeretném végre látni, érezni, tapintani a punciját is, a másik, hogy annyira szép ebben a bugyiban, hogy szinte kár lehúzni. Mivel férfiből vagyok, előbbi érzés győzött.

Nem kicsit tetszett a látvány. Pont annyira volt szőrtelenítve, amennyire szeretem. Először csak körbepuszilgattam, és csak ezután értem hozzá konkrétan. Jó sokáig nyalogattam, egy idő után az ujjaimat is bevetve. Próbáltam figyelni, hogy mire hogy reagál, és ami a legjobban bejön neki, azt csinálni. Láthatólag nagyon élvezte, mert elég sok nedved engedett ki, másrészt a légzése is kapkodóvá vált. Szerettem volna így kielégíteni, mivel tudtam, hogy én sajnos elég hamar elélvezek. De ő egy idő után már nagyon akarta, így miután felhúztam az óvszert, lassan beléhatoltam. Fantasztikus volt. Meleg, szűk punci volt.

Egyre gyorsabban kezdtem benne mozogni, miközben csókolóztunk. Mikor éreztem, hogy jön a vég, megálltam, hogy nyerjek egy kis időt. Még egyszer sikerült magam így visszafognom, így kb. 3-4 percig bírtam. De mikor harmadjára is elkapott az érzés, már nem tudtam megállni, és elengedtem magam.
Lefeküdtem mellé, és még egy darabig csókolóztunk. Amit utána mondott, az nagyon jól esett:
– Köszönöm, ez már nagyon hiányzott.
Nem vagyok benne egész biztos, de bízom benne, hogy ez azt jelentette, hogy neki is jó volt.

Azon az estén még egyszer szeretkeztünk, majd elaludtunk. Másnap megbeszéltük, hogy néha jó lenne megismételni, amire sajnos azóta még nem került sor. Viszont most, pár hónappal a történtek után megbeszéltük, hogy együtt töltjük a szilvesztert. Remélem, nem jön közbe semmi, és tényleg így lesz. Fantasztikus lány, és nagyon jó volt vele.

Szeretem a löttyedt csöcsöket

Kb. két éve történhetett, kora ősz volt, s akkor még jó meleg volt az időjárás. Hetente kétszer járt hozzánk egy bejárónő, aki a délelőtti Órákban dolgozott. Egy nap valamikor 1 óra körül haza mentem, azzal a tervvel, hogy lezuhanyozom, mivel mint írtam aznap nagyon meleg volt, s teljesen átizzadtam a ruhámat. Klári a bejárónő, mivel aznap későn jött, még nálunk volt.
Néhány szót beszéltünk, s mivel nem volt túl bizalmas köztünk a viszony, megkínáltam egy pohár konyakkal, hogy ne legyünk olyan kimértek egymással.
Akkor még nem kapcsoltam, hogy miközben vasalta az alsónadrágjaimat eléggé kétértelmű kijelentéseket tett arra vonatkozóan, hogy jó keményre vasalja Őket.
Közben én mondtam, hogy most elmegyek zuhanyozni, Ő pedig hogy befejezi a munkáját és már megy is.
Miközben már levetkőztem, rövid idő múlva kopogott a fürdőszoba ajtón:
– László, nincs benn törölköző, adok be egyet- mondta s a résnyire nyitott ajtón beadta a törölközőt- de aztán alaposan lezuhanyozni ám.
Úgy próbáltam állni, hogy a törölközőt a lehető legdiszkrétebben vegyem át, azonban azt egy pillanatra észrevettem, hogy a tükörre látva pont engem néz.
– Köszönöm- mondtam, majd becsuktam az ajtót.
Zuhanyozás közben elgondolkodtam a vasalás közbeni kétértelmű megjegyzéseken, majd a törölköző beadáson, s azt vettem észre, hogy a farkam vörösen izzva elkezdett ágaskodni.
Hosszan zuhanyoztam, arra számítva, hogy majd csak elmúlik.
– László, talán lefolyt- hallottam- segítsek megmosni a hátát ? Na erre ismét elkezdett merevedni.
– Nem köszönöm, már végeztem is.
Mivel a felhajtott konyak kis bátorságot adott, úgy jöttem ki a fürdőből, hogy a felálló farkam teljesen kinyomta a fürdőköpeny elejét.
A nappaliban ott várt még egy konyak.
– Gondoltam jól fog esni még egy – mondta a bejárónő.
Felhajtottuk a konyakot, majd elvonultam a hálóba, hogy felöltözzem, hiszen az igazat megvallva Klári nem volt az esetem, nem is mai csirke.
A hálóban vettem észre hogy a szekrényemben nincs alsónadrág, ezért nem volt mit tenni át kellet mennem a másik szobába, ahol Klári vasalt és ott voltak az összehajtott, keményített alsónadrágok. Úgy vasalt, hogy a vasalódeszka az ajtónyílásba volt beállítva, mivel fél szemmel a TV-t is szokta nézni.
– Egy alsógatyára van szükségem, mivel a szekrényemben nincs- mondtam, mire Ő nem félreállt, hanem csak a vasalódeszkához állt közelebb, hogy mögötte szorosan tudtam csak belépni a másik szobába. miközben elhaladtam mögötte, a fenekét kicsit hátra tolta, de éppen csak leheletnyire, hogy a még mindig álló farkam súrolta a köpenyen és a szoknyáján keresztül. Visszafelé ugyanez megtörtént.
Visszamentem a hálóba, hogy majd felöltözöm, de közben a farkam már tüzesen lüktetett, mivel a helyzet kissé felizgatott.
Alig telt el egy kevés idő nyílt az ajtó , s Klári hozta a kivasalt ruhákat. Én még mindig köntösben, álló farokkal, a bátorságomat gyűjtögetve álltam. Miközben a ruhákat pakolta be a szekrénybe leengedtem magamról a köntöst , s ott áltam vörösen izzó, álló farokkal.
Mikor megfordult megdöbbent.
– Mit szól Klári- mondtam- mit csinált velem.
– Nem érek én rá ilyen dolgokra, láttam én már elég faszt – (kb 4 férjtől vált el)
– Elnézést már azt sem tudom mit csinálok- mondtam csodálkozva, hiszen úgy éreztem Ő provokált.
– Talán csak nem akar megbaszni ? – kérdezte, s kiviharzott a szobából.
Én leforrázva álltam ott , még mindig álló fasszal, s elkezdtem a szekrényemben keresgélni, hogy mit vegyek fel.
– Engem mindenki csak megbaszni akar, meg hogy állítsam fel a faszát (fászát : ezt így mondta)- jött vissza, közben engem nézett.
– Klári elnézést, nem tudtam mit csinálok.
– Biztosan valaki felizgatta, hogy feláll a fasza.
– Klári ez magától áll fel.
– Most feküdjek le magával? – kérdezte .
– Nem, – habogtam, mivel a helyzetet nem tudtam már mire vélni. Közben csak felvettem egy alsógatyát, ami elől jócskán kidudorodott. Erre kiment, s folytatta a vasalást. én ledőltem az ágyra, mivel kissé forgott velem a világ. Klári rövidesen visszatért:
– Milyen sokáig feláll magának a fasza, ilyenkor Örömet kell magának szereznie.
– Dehogyis- mondtam, csak nem fogom előtte kiverni.
– Magának jó vastag fasza van, s az hogy felfelé görbül, az jó a nőknek.
– Biztosan
– Tényleg milyen sokáig feláll, ilyet még nem láttam.
– Milyet látott.
– Volt olyan férjem, akinek abszolut nem állt fel hiába símogattam.
Közben visszament vasalni, s onnan szólt vissza:
– Biztosan azért csinál ilyen butaságot, mert kiment a vér a fejéből, s a faszába vándorolt.
Felkeltem, s utána mentem.
– Klári és hogyan szokott kefélni.
– Ahogy mindenki- mondta- szoktam nézegetni szexújságot- s abban láttam, hogy a nőnek a fenekébe dugta a pasi a faszát, azt nem tudom, hogyan viselte el. A maga faszába szerintem bele is lehetne halni (!!!)
– Ebbe?- mondtam, s letoltam a nadrágom, s ismét ott álltam előtte meztelenül, álló fasszal.
– Jó nagy, s milyen veres- lihegte Klári
– Nem akarja megfogni? – kérdeztem. Mire félszeg mosollyal előre lépett s először megsímogatta a combom- milyen forró- modta, majd a zacskómat fogta meg- ebben a zacskóban bőven termelődhet gyermekáldás- majd a farkam megfogva a fitymát lepattintotta a makkról. Miközben a farkamat fogta, én megfogtam a mellét.
– Jó kis löttyedt csöcsöm van- mondta.
– Én szeretem a löttyedt csöcsöket, vegye le a pólóját.
Erre levetette a pólóját, én pedig a melltaróját kapcsoltam ki. Tényleg nem valami feszes labdák álltak előttem, hanem jó nagy , kissé lógó, hatalmas bimbójú mellek.
Számba vettem a bimbóját, miközben keze a farkamon pihent, azonban különösebb mozdulatokat nem tett.
– Ez nem helyes, mi most vétünk.- mondta, s eltolt magától, majd visszavette a pólóját, s folytatta a vasalást-Majd legközelebb még beszélgetünk, most megyek, mert kikapunk.
Összeszedte a cuccait, majd elment.
Én is lassan felöltöztem, visszamentem dolgozni. Farkam még mindig lüktetve merevedett a nadrágomban, de arra gondoltam majd csak lelankad.
Mikor beléptem az irodámba, a titkárnőm egy kb 100 kg-s nő így szólt.
– Főnök , neked feláll a faszod – mondta (soha, semmilyen kapcsolat, utalás nem volt köztünk)
– Hozd csak ide, régóta furdal a kiváncsiság, milyen faszod van.
Közelebb léptem, erre lehúzta a sliccemet, kihalászta a farkam,- majdnem kiverte a szemem- mondta- hát téged ki izgatott fel ennyire, Most leszoplak- mondta majd szájába vette.
Kb 3 perc múlva éreztem, hogy már nem bírom tovább az egész napos feszültséget, s a farkam hatalmas rándulással kiadta magából tartalmát.
Szinte ugyanabban az időben nyílt az ajtó, s belépett rajta az egyik adminisztrátor nő, akinek földbe gyökerezett a lába a csodálkozástól. A titkárnőm a száján csorgó ondóval odalépett hozzá, s lesmárolta a nőt, a szájában lévő ondót átpréselve annak szájába. Miközben smároltak elkezdték egymás ruháit észveszejtő gyorsasággal lehámozni egymásról, s néhány másodperc múlva már egymás cuppogó pinájában matattak.
– Főnök basszál meg- mondta az adminisztrátor nő- s felfeküdt az asztalra, lábait pedig felhúzta.
– Megbaszunk, de közben szárazra nyalod a bulámat- mondta a titkárnőm.
– Várjatok bezárom az ajtót, mert elég lesz nekem két nő is.
– Főnök te se láttál még ekkora csöcsöt, meglengetem neked- mondta Éva (a titkárnő) s elkezdte az orrom előtt rázni hatalmas emlőit.
– Anikó most ráülök a szádra- mondta Éva s felmászott az asztalra.
Én odatérdeltem Anikó pinájához, s elkezdtem nyalni. Néhány perc múlva Éva egy hatalmas fingással élvezett el.
– Folyasd a számba a lucskodta- nyögte Anikó, majd a nyalástól ( a szám már begörcsölt) rövidesen Ő is vísítva élvezett el.
– Most dugd belém a faszodat, de óvatosan.
– Óvatosan bedugtam faszomat a pinájába, a s amikor a makkom átpattant a pinája záróizmán, már éreztem, hogy hatalmas élvezés fog eljönni.
– Miközben csumiszoltam, Éva elkezdett a seggem körül matatni, maj szép lassan, először a kisujját, majd a végbelemet tágítva két újjal nyúlt a seggembe.
– Nyugodtan szarjál, ha úgy érzed ha kell.
Erre bátran elengedtem magam, s olyan érzéssel, mintha egy hatalmasat szarnék elélveztem, forró gecipatakot lövellve Anikó pinájába.
– Mekkora baszás, minden csupa lucsok, pina és fasz szag- mondta Anikó – Most kinyalom belőled a főnök gecijét- mondta Éva félrelökve Anikó pinájától.
– Ha kinyaltad adj belőle nekem is – nyögte Anikó, s Éva ismét lesmárta Anikót, átadva neki a geciből.
– Ez valami szuper volt, eddig csak hírét hallottam a főnök faszának, de most ki is tudtuk próbálni.
Két nap múlva, amikor ismét jött a bejárónőnk éppen indulóban voltam.
– László, már megy is – kérdezte (aznap egy mini ruhát vett fel, a az látszott, hogy nincs rajta melltartó.
– Igen- hebegtem, mivel nem tudtam, hogyan viszonyuljak hozzá az előző alkalom óta.
– Akkor jó munkát- mondta, s valamiért lehajolt, mire a szoknyája teljesen felcsúszott, s akkor láttam, hogy nincs rajta bugyi. (Ezt biztos szándékosan csinálta)
Ekkor még nem kapcsoltam, nem akartam ismét leégni.
– Múltkor sikerült Örömet szerezni magának ?- kérdezte.
– Dehogy, megvártam míg lelenkad – nem akartam elárulni neki kis kalandomat.
– Az pedig egészségtelen, fezsülséget hagyni.
Erre a beszélgetésre farkam már ismét állt, kiszáradt torokkal mondtam:
– Klári láttam a pináját, nincs magán bugyi.
Erre leült a kanapéra, lábait felhúzta, kitárult fekete, sűrű szőrrel borított pinája.
– Mielőtt ide jöttem, megittam két fél konyakot, bátorságot gyűjteni- mondta.
– Nekem még soha nem puszilták meg a pinámat, puszilja meg.
Erre odahajoltam, s elkezdtem csókolgatni, először csak úgy kívülről.
Igazi bulaszaga volt, azt hittem már attól elélvezetk.
– Most már elég- mondta, s ekkor már láttam, hogy fogalma sincs a nyalásról.
A feneke alá nyúltam, majd a bozont közé nyúlva a nyelvemmel először a csiklóját, majd a hüvelyét kezdtem nyalogatni.
– Mit csinál, hagyja abba, ez olyan gusztustalan.
– Már miért lenne gusztustalan
– Mert eddig minden férjem azt mondta, hogy nem puszil meg ott , mert ott pisilek.
– Én már nem is puszilom, kinyalom, s ki fogom elégíteni.
– Nekem még soha nem volt orgazmusom.
Na bumm, gondoltam, de mivel már volt olyan nő az életemben, akinek frigiditása az én nyelvemtől múlt el, ezért bizakodtam magamban
– Nyugi – mondtam, majd folytattam a minkát.
– Kis idő múlva elkezdett nedvesedni, majd lucska kezdte elönteni a pináját.
– Jaj, valami folyik belőlem, biztos valami gusztustalan- nyögte- hagyjon békén, hagy töröljem meg.
– Nyugi, majd én felnyalom, modntam, s elkezdtem símogatni a hüvelyét, majd a kellően benedvesített ujjamat a végbélynílásához illesztettem, s szép lassan betoltam.
– Mindjárt beszarok, a farkát nem teheti be a seggembe.
Közben a szőre már összevissza vagdosta a nyelvemet, a farkam többször volt abban az állapotban, hogy magától eldurran a nadrágombam, mire elkezdett zihálni, s aprókat nyögdécselni.
– Mindjárt bepisálok- mondta.
– El fog élvezni- mondtam, s mélyebben dugtam nyelvem a hüvelyébe, majd a csiklóját nyalogattam, ami akkora volt mint egy gyerekpöcs.
– Jaj behugyozok, istenem, bocsánat, szétdurran a pinám- sikoltotta, s akkorát élvezett, hogy azt hittem kitöri a nyakamat a combjaival.
Néhány másodperces lihegés után azt mondta- azt hittem le fogom pisálni.
– Csak hasonló az orgazmus kezdete a vizelési ingerhez. Amikor először kivertem a faszom, azt hittem be fogok pisálni, de már nem voltmegállás, s rájöttem, hogy ez mégis más.
– László, baszni majd később basszunk, most elsőre nem bírom tovább.