Sziasztok! Én 24 éves srác vagyok, és elmondanék egy történetet, ami velem esett meg! Egyetemre járok (VE), és néha szoktam korrepetálni matekból és töriből ismerős lányokat! Persze nem pénzért és nem akárkit! Ez amolyan csajozási fogás, ha megismerek egy lányt, és mondjuk épp érettségi előtt áll, vagy csak nem megy neki annyira a suli, egyből felajánlom a segítségemet! Valahogy így történt meg az is, hogy a volt osztályfőnököm szomszédjában lakó állati helyes 18 éves Adrienn érettségire való felkészítését elvállaltam! Töriből kellett neki egy kis segítség! Gondoltam majd jól bevágódok nála. Mondjuk egy kicsit féltem is tőle, mert táncolni szokott nyaranta, tavaly a Beach Hauson is felléptek a barátnőikkel. Én meg elég messze vagyok a nagy éjszakai élettől. Én inkább a nyugisabb lányokat szeretem, akiknek mondjuk így: előttem van kedvük táncolni! Mindegy, belevágtam! Elmentem hozzájuk, vittem a saját töri jegyzeteimet!
Csengettem, ő nyitott ajtót, nagyon jól nézett ki! Gondoltam nem lehet engem csak úgy elkábítani, meg is kérdeztem tőle, hogy itthonra is mindig sminkel? Erre zavarba jött, és máris én voltam nyeregben! De nem sokáig, beinvitált a nappaliba, ahol ott ült már a húga, akinél szebbet, és ártatlanabb kinézetű angyalt még nem is láttam! TV-t nézett, de már indult is kifelé, mondván, hogy hagy minket tanulni! Istenem, azok a kék szemek. Egy melegítőalsó volt rajta, és egy sima topp, de istenemre mondom, nem volt rajta melltartó, mondjuk nem is volt rá szüksége, azokkal a gyönyörű kerek és feszes alma melleivel! Na, itt megsemmisültem, bemutatkozott, ő a hugija az Adriennek! Biankának hívják! És már el is tűnt az emeleten! Onnantól kezdve nem igazán érdekelt a nővére, csak a hugi! Kiderítettem, hogy 17 éves, úszik, imádja a kutyákat, és még nem pasizik. Legalábbis ezt mondta a nővére, de engem nem hatott meg. Szóval csak miatta jártam törizni.
A történetem itt kezdődik igazán. Történt egyszer, hogy telefonált az Adri: legalább fél órát késik, menjek a később busszal. Jah, mondom már a buszon ülök. Megbeszéltük, hogy elmegyek hozzájuk, és ott majd megvárom! Istenem, nem is tudja, hogy mennyire örültem, és reméltem, hogy egy kicsit kettesben lehetek a hugival! Becsengettem, a Bianka nyitott ajtót, elmondtam neki, hogy egy kicsit vele kell, hogy elüssem az időt, míg a nővére hazaér! Huncut mosollyal válaszolt, amin meglepődtem! Felhívott a szobájába. Tipikus csajszoba. Fiúzenekarok plakátjai mindenfelé, képek a tükrön. Alig tudtam körülnézni, levenni a szememet a Biankáról, mert egy rövidnaci volt rajta, amolyan testhezálló, ami éppen csak eltakarta a popsiját, meg egy topp, és egy fehér, zokni. Gyönyörű teste van annak a lánynak, biztos az úszástól, azok az íves hosszú combok, kerek pici (egy marék) popsi, és a melleit már részleteztem.
Éppen hajtogatta a szárítóról levett ruháit! Hmm.. mondom zavarba hozom. Egy csomó tangát próbált elpakolni a fiókjába, de én szóvá tettem, hogy elég érdekes a ruhatára, kár, hogy pasi nem láthatja. Kivettem a kezéből egy piros tangát, aminek az egész eleje átlátszó volt, a popsi része meg szinte csak egy madzag! Ha! Mondom, ezt meg kinek veszed fel? És elkezdtem feltűnően nézegetni az alakját, hogy el tudnám-e rajta képzelni. Erre kikapta a kezemből, és duzzogva azt mondta, hogy igenis jól áll rajta! Gondoltam addig ütöm a vasat, míg meleg, mondtam, hogy nem hiszem el, de a farkam már kezdett ágaskodni. Azt mondta, hogy nem szégyellős, ha gondolom megmutatja, és mintha ez mindennapi eset lenne, megvonta a vállát! Uuuu.. mondom lássuk! Erre fogta magát, kiment a fürdőbe, és vissza egy fürdőköntösben jött. Mondtam neki, hogy mutassa, ha már akkora szája volt. Elkezdte széthúzni a fürdőköntösét, rajta maradt ugyan úgy a topp, majd ahogy lentről elkezdtem végignézni tátva marad a szám, és a farkam úgy bedurrant, hogy azt hittem szétrobban!
Néztem a zoknit, felette egy apró bokalánc ezüstből, fantasztikusan állt a barna tuti szolizott bőrén, gyönyörű, izmos vádli, elővillant a hosszú combja, ahogy oda állt elém, széthúzta a köntöst, és megláttam a világ legizgatóbb látványát, a bugyiban azt a fantasztikus punciját, egy vékony, és igen átlátszó piros anyagon keresztül! Teljesen csupaszra borotválva! Próbáltam határozott lenni, mintha egy tál körtét mutatott volna meg, de beleremegett a hangom, mikor megkértem, hogy forduljon meg. Levette a köntöst, és megpördült játékosan, hogy ne sok mindent lássak belőle! Látta, hogy milyen hatással van rám, és elkezdett játszani velem! Na, hogy áll? Kérdezte, miközben elfordult, és egy picit lábujjhegyre állt, megfeszítve a lábát, és a popsiját! Mondom tényleg jól áll neked! És próbáltam összeszedni magam, és visszafogni, hogy le ne tépjem róla! Erre azt mondja: Nem azt kérdeztem, hogy nekem hogy áll, hanem, hogy neked!
Háááát lenéztem a farkamra, és egy katonai sátorral vetekedett a farmerem! Mondom elég nagy a tetszési indexed! Elnevette magát, bekapcsolta a rádiót, és elkezdett előttem eleinte sétálni, majd kicsi ritmust is vitt bele, simogatta magát, azt mondta: Nah, akkor megpróbálom még jobban feltornázni azt a nagy tetszési indexet! Leült egy székre, lassan, nekem hátulról, – majd kiesett a szemem – aztán szembe fordította a széket, most is lassan, de a zene ritmusára mozogva széttárt lábakkal ült le, betekintést engedve a hálós bugyijába. A fantasztikus puncija megbabonázott. Felhúzta a lábát, istenem, azon a tökéletes lábakon csak úgy virított az a fehér zokni, majd elkezdte lesodorni a lábáról, levette lassan, először az egyiket, majd a másikat. Gyönyörű volt még a lábfeje és a lábujjai is, mint kerekded gyöngyök felfűzve, sorakoztak a lábujjai, édesen, cicásan behajlította, majd kinyújtotta őket!
Mondom: Hmmm, egy kis sztiptíz, de szinte már csak súgni tudtam, alig mertem levegőt is venni, nehogy megzavarjam! Farkam szét akarta tépni a farmerom, mint Floki a lábtörlőt! Azt mondta, hogy most már ő is kíváncsi, mi is az a bizonyos tetszési indexnagyság! Kértem, hogy mondja ki! Erre ő: Mutasd meg a farkad! De olyan félénken és édesen mondta, hogy tuti így még férfitől nem kért ilyet! Elé léptem, és mondtam, hogy szolgálja ki magát! Elkezdte először végigsimítani nacin keresztül, majd bele őrültem! Rákérdeztem, hogy először lesz e a kezében ilyen. Azt mondta, már nem szűz, de eddig még csak kétszer csinált ilyet. Megtalálta a zippzárt, elkezdte lefele húzni, majd benyúlt a nacimba, és én majd meghaltam, mikor megéreztem az ujjait a farkamon! Csak nézte megbabonázva, miközben elővette óvatosan, nehogy a zippzár megsértse! Teljesen átszellemülten mosolygott, elkezdte simogatni, majd a tövétől kezdve a körmével végigkarmolta de finoman, hogy nehogy megsértsen!
Kigomboltam a nacim, kicsatoltam az övem, és letoltam magamról, hogy minden előkerüljön, és a naci se legyen útban! Egy pillanatra sem engedte el! Átfogta mind a két kezével, felnézett rám, és azt mondta, hogy ez a legszebb farok, amit valaha is látott! Elkezdte simogatni a heréimet is, és nagyon lassan, nekem évezredeknek tűnt, közeledett a heréimhez a szájával, miközben a farkamat a hasamnak szorította, és próbált végig a szemembe nézni! Mint a cica, miközben közeledik a tejes tányér felé, kiöltötte a nyelvét, és lassan, lentről határozottan felfelé végignyalta a zacsimtól egészen a farkam végig. Csak nézte a szememet, csak nézte, amint behunyom, és hallgatta, amint mélyet sóhajtok. Életemben nem kívántam még így lányt, nőt, mint őt, mint az ő érintését, nyelvét, száját, kezét, testét, a NŐT, BIANKÁT. Végig nyalta, egészen a makkomig, ahol is elfordította a farkam és az oldalát nyalta végig, majd vissza a makkomhoz, és a másik oldalán is végigszánkázott.
Apró puszikat hagyott mindenfelé, amerre kalandozott a nyelve! Élvezte, hogy hatalma van felettem! A szemébe néztem, és látta, hogy mit akarok, adott is egy puszit a farkam végére, majd egyre nagyobb, egyre nyitottabb szájjal adott puszit a makkomra, egyre jobban bekapta, majd egészen mélyen eltűnt a szájában, miközben mélyen beszívta az illatom! Istenem, az a forróság, az az őrületes érzés, az a szorítás és a tudat, hogy a 17 éves Biankának, ennek a gyönyörű lánynak a szájában van a farkam, kitölti, betölti! Szemembe nézett, és elkezdte a torkában, valami istentelen mélységben a nyelvével izgatni, és kihúzta, majd ismét mélyen benyelte, egy pillanatra sem eresztve szabadon a tekintetem! Egyre gyorsabban járt a farkam a szájában, hatalmasat cuppant, mikor nagy puszi kíséretében kivette a szájából, majd ismét vissza! Máskor meg ráfogott a farkamra, és eszméletlen sebességgel verni kezdte! Csöpögött mindenfelé a nyála, folyt a farkamon, folyt az állán.
Csak verte, és szopta, őrületes sebességgel! Én eközben lenyúltam a puncijához, és mondanom sem kell, hogy teljesen át volt ázva a bugyija! Elkezdtem simogatni, de nem tudtam kibontakozni, mert éreztem, hogy nagyon közel vagyok az orgazmushoz, hát átadtam magam az ösztöneimnek, hagytam, had fejezze be a nagy művét, csak élveztem, amint csinálja, egyre csak gyorsabban, ki, be a szájába, húzogatta rajta a bőrt, nagyon jól csinálta! Mondtam neki, hogy mindjárt jövök, hogy figyeljen, mert már nem tart sokáig! (gondoltam itt eldől, hogy mennyire engedi, hogy a szájába élvezzek!) Gyere csak, ne fogd vissza magad, had kóstoljam meg! mondta, majd a nyelvére tette, de nem kapta be, csak verte, verte. Éreztem a testem mélyéről, hogy kitörni készül a vulkán, hogy akkorát fogok élvezni, mint még soha. És megindult! Megindult kifelé a felgyülemlett vágy, mindaz, amit gondolatba az első pillanattól éreztem, mindaz a szexuális töltet, ami feszült bennem, ami minden férfiban ott él, és néha átveszi a vezető szerepet!
Akkorát élveztem ott a nyelvén, a nyitott szájába, hogy szinte megijedt a mennyiségétől, csak nyelte, nyelte, ahogy tudta, ment az arcára is egy kicsi, és folyt le az állán. Gyönyörű látványt nyújtott, és végig nézte az arcom, látni akarta, ahogy élvezek! Hát elég közelről sikerült látnia! Lenyalta az összes spermát, amit kilövelltem, mint egy engedelmes cica! Azt mondta, hogy nagyon finom, és imádja az ízemet! Lerogytam az ágyra, és csak néztem, ahogy mosolygott! Mosolygott, mint az ártatlan kislány, aki megmutatta a férfinak, hogy ő is lehet főnök! Mondtam neki, hogy jöjjön oda, én még csak akkor vettem le a farmert, ami végig a lábszáramon volt, lerugdaltam az alsónacimat is, és a zoknimat is levettem. Mondtam neki, hogy most úgy megbüntetem, hogy lábra sem tud állni! Kiment fogat mosni, megmosakodni, de előtte azt mondta, hogy nagyon reméli is, hogy legalább ilyen élményekben részesítem őt, mint ő engem!