Gyöngyi néni, anyám barátnője

Sok emlékezetes és feledhető szexuális élményem van, de van néhány amit szerintem soha nem fogok elfelejteni, az egyik a következő…

21 éves voltam, a vizsgaidőszakom többé kevésbé sikeresen befejeződött és előttem állt a nyár de mint ahogy lenni szokott, mikor tele van idővel az ember akkor nincsen senki itthon, és dög unalom minden. Ezért is vállaltam el viszonylag könnyen anyám barátnőjének felkérését miszerint segítsek neki az új lakásába beköltözni, na meg anyám bíztatóan megígérte némileg támogatja majd a nyári programomat anyagilag is…
Gyöngyi néni, anyám barátnője, 45 éves ügyvédnő volt, egyedül élt mióta ismerem, amolyan „vénlány”, se férj se élettárs, csak villám férfiak az életében.
A vén azért nem teljesen helytálló, mert 45 éves kora ellenére egész jól tartotta magát, fiatalosan, üdén, fitten, már amennyire egy jó 40es üde tud lenni. Na persze én 20on éves fejjel nem éppen rá koncentráltam, már ami a lányokat illeti.
A költözést hétvégén akarta lebonyolítani, éppen kapóra jött mert így kivonhattam magam a családi 2napos kirándulás „gyönyörei” alól.
Szombat reggel már elég korán átmentem az új lakásához, kissé álmosan nyitott ajtót, szerintem én ébresztettem, kócos szőke göndör haját határozott mozdulattal dobta át arca egyik oldaláról a másikra és nyomott hatalmas cuppanóst az arcomra, majd beljebb invitált az üres lakásba. Egész jó kis kérója volt, amerikai konyhás nappali, a nappaliból nyíló hálószoba és a konyharész mellett a nappali átlójában a fürdő, mely talán tágasabb volt mint a háló, mert egy sarokkád és egy zuhanyzó is helyet kapott benne.
-Vetkőzz!- förmedt rám viccesen Gyöngyi néni, aztán nevetett…-Ma festeni is kell még szóval öltözz át kedvesem! -mondta. A felhívásra rögtön neki láttam a a konyha pult oldalában az öltözésnek és le vettem a pólóm meg a nadrágom és egy száll boxerban állva láttam neki munkásruhám előpakolásának, egy olyan perce pakolásztam a ruháimat, mikor feltűnt, hogy Gyöngyi néni ott áll mellettem egy 1,5 méterre és néz, nem gondoltam semmire, de fura volt hiszen az emberek nem nézik a másikat öltözködés közben, mikor kissé rosszallóan rápillantottam(bár nem szántam annak), láttam ahogy az engem való bámulásba egészen belefeledkezve áll fehér selyem köntösében, egyik karját mellei előtt átfonva tartja, a másik kezével meg dekoltázsánál matat, talán a köntös szegélyét cirógatva. A látvány egészen meglepett mellbimbói teljesen átütötték a vékony selymet, de a látvány nem sokáig tartott mert pillantásomra zavarba jött és sarkon fordult, hogy főzzön egy teát. –Kérsz teát, Kedvesem?- kérdezte és zavartan látott neki a pultnak háttal a teafőzéshez. Most én kezdtem meglepve bámulni… -Iiigen! –nyögtem ki – az jól esne, de hideget ha lehet! – ugyanis baromi meleg volt már reggel is. Szóval miközben felrántottam magamra egy rövidnadrágot meg egy atlétát, néztem ahogy gyöngyi néni serénykedik a teafőzővel és a köntöse alatt megbúvó fehér csík tangára lettem figyelmes, lenyűgöző, gondoltam magamban 45 évesen csík tangát hord alváshoz és nem is áll neki rosszul. A feneke kifejezetten jó volt bár nem volt már olyan hamvas mint egy 16 évesnek, és már volt rajta némi plusz, de formás volt amolyan gömbölyű formás fenék!
Délelőtt nekiláttunk a folyosón lévő néhány bútordarab behordásának…szék asztal ruhásszekrény a hálóba stb de a nagy melegben nem igazán bírtuk a nehezebb fizikai munkát és inkább a pihentető sör mellett döntöttünk, 2 sör le is gurult fél órán belül mindkettőnknél, ami aztán hamar a fejünkbe is szállt. Elkezdtünk festeni, nem volt sok minden csak a konyha plafont kellett újra festeni. Gyöngyi mondta hogy ő majd megcsinálja én csak fogjam a létrát de nem akartam hagyni mégis csak ezért vagyok itt így hát én másztam fel a létrára…
Mikor le akartam jönni hogy a szűk helyen odébb rakjuk a létrát Gyöngyi pont akkor akarta odanyújtani a hideg kancsó jeges teát és az pont rám ömlött, rá a pólómra és a nadrágomra.
-Jaj, ne haragudj!!! …Vedd le gyorsan a ruhád mielőtt teljesen elázol! –mondta és én engedelmeskedtem, mert éreztem ahogy a hideg cukros tea kezdi átitatni a nadrágom.
Ott álltam egy száll boxerben megint és nekem rögtön a reggeli jelentet ugrott be aztán meg Gyöngyi néni formás tekintetem magával ragadó feneke és éreztem amint megmozdul valami oda lent… Gyöngyi is csupa tea lett, így ő is elment átöltözni, pár perc múlva egy fehér combközépig érő pólóban jött vissza nadrág nélkül. –Ezt találtam mert a ruháim még össze-vissza vannak rámolva! – mondta magyarázóan, majd kérdően rám nézett: -Neked van másik ruhád? –Nincs! -mondtam – De úgy is meleg van majd gyorsan megszárad…
A munkát folytattuk én vissza kászálódtam a boxerben a létrára és folytattam a plafon festést, Gyöngyi néni meg fogta a létrát, egy 5 perc után esett le hogy a boxerem azért nem olyan szűk hogy mindent takarjon és teljesen zavarba jöttem, mire hirtelen le néztem hogy Gyöngyi ebből mit vett észre és mikor oda néztem Gyöngyi hirtelen elkapta tekintetét zavartan.
Kétségtelenül nézte a boxerem és mindent ami benne van!!!- döbbentem rá, a helyzet annyira kínos volt hogy teljesen leizzadtam és elvörösödtem, de egyben valahogy újra felkavart és éreztem ahogy kezd felizgatni a dolog, elvégre itt van egy nő aki leselkedik és lopva stíröli a farkamat és itt vagyok én aki mindez ellen nem tud mit tenni, aztán megint eszembe jutott Gyöngyi feneke és amint a köntösben simogatja a dekoltázsát és közben mind végig éreztem ahogy néz, nézi a farkamat! A farkam ekkor már kezdett ágaskodni és jobbnak láttam elhagyni a létra fokát, így hát lemásztam azzal az indokkal hogy bele fröcssent a szemembe a festék. –Jaj, had nézzem Kedvesem! – mondta Gyöngyi néni, és két oldalról megfogta arcomat és a szemeimet a fény felé irányította, ahogyan vizsgálta a szemem egészen közel jött hozzám és már vészesen intimmé kezdett válni a helyzet, egyszer csak megéreztem ahogy egyébkén jól megtermett mellei hozzá érnek az én mellkasomnak… kész vége, feladtam a merevedés elleni küzdelmemet, a farkam már szinte teljesen merevvé vált.
A vizsgálódás befejeztével Gyöngyi úgy döntött most ő megy fel a létrára, majd elengedte az arcomat és egy fél lépést tett hátra a létrához, az ecsetet keresve lepillantott a földre és közben végig futott a tekintete egész testemen. Ellenőrzés képen én is lepillantottam hogy mit vehet észre a dologból…sajnos mindent! A farkam ágaskodott és vesztemre még a boxer sliccét is szét nyitotta, ahol a makkom Gyöngyi számára is láthatóvá vált. De Gyöngyi nem törődve a dologgal, mintha észre sem vette volna fellépet a létrára és elkezdett felmászni rajta, én meg gyorsan elrendeztem a veszőmet. Mikor felért annyit mondott hogy: – Fogd kőkeményen! Nehogy leessek Kedves!- és huncut mosoly volt az arcán mikor visszanézett rám, aztán egyik lábát átlendítette a létrán a fejem felett, mire én ösztönösen felnéztem és pillanatra láthatóvá vált számomra a póló rejteke… láttam mindent: a fenekét, a punci vonalat a tangán keresztül és teljesen lázba hozott! A létrán úgy állt hogy a pólót a létra legfelső foka kissé felgyűrte a lába közt már nem combközépig ért hanem csak fenék aljáig, már ez is önmagában szexi volt, de ha kissé ferdén tartottam a fejem akkor megcsodálhattam combjai közt megbújó tangába csomagolt szeméremajkait is, nem mertem hosszan nézni, de a végére teljesen megfeledkeztem magamról. Mikor rám nézett én teljesen zavartan kaptam el a fejem de ő könnyed természetességgel fordult vissza festeni.
A szituációt a festék hiány szakította meg: -Elfogyott a festék! – szólt Gyöngyi néni! – Francba pedig kéne még egy kevés! És már a bolt sincs nyitva… -mondta lemondóan.
Teljesen el ment az idő a festegetéssel meg a sörözéssel és már este 8 volt, kissé fáradtan és hormonoktól túltengve szomorúan láttam hogy kezd véget érni a nap…
-Mond csak, mi dolgod van még ma Kedvesem?! – kérdezte Gyöngyi néni – Semmi különös!
-Értem… nincs kedved itt aludni Kedvesem? Legalább vacsorázol valamit, anyádék úgy sincsenek otthon…holnap meg korán kezdjük majd a munkát és délután már szabad is lennél…- mondta Gyöngyi néni rábeszélően, és szó ami szó nekem volt kedvem maradni, már csak a délutáni történések miatt is…
Az este vacsorázással folytatódott vacsora mellé ittunk egy bort, ami a fáradságunkat spicces jókedvbe fordította. Sokat storyztunk, nevettünk, és közben a második bor is elfogyott, egy idő után azt vettem észre, hogy mikor Gyöngyi nevet telt keblei úgy rengenek mint két hatalmas zselégömb, és csak arra tudtam gondolni vajon milyen érzés lehet őket megfogni , megmarkolni, sőt a mellei közé helyezni a veszőmet…a dolog teljesen behergelt és már megint megmerevedtem. Az asztaltól később átültünk a nappali fala mellé ledöntött hatalmas matracra, gyöngyi ment át előbb én követtem de mikor éppen elhelyezkedett volna hirtelen felállt és vissza ment a borért, én leültem és mikor visszatért mosolyogva a borral a kezében velem szembe foglalt helyet… elég lassan guggolt le és közben kis terpeszbe nyitotta velem szemben a lábait majd mikor ráült sarkaira a pólót kissé feljebb húzta combjairól egészen az ágyékáig, mintha csak egyedül lett volna és sarkait kinyomta feneke mellé, úgy ült ott mint ahogyan lovagolni szoktak a nők a fekvő férfin és persze látszódott a bugyija és alatta meghúzódó húsos szeméremajkai… őrjítő látvány volt és a farkam teljes harckészültségbe állt.
Gyöngyi is észre vette ezt mire húzott egyet a bórból majd kitöltötte a maradékot nekem, ezt én is gyorsan lehúztam.
-Azt hiszem mindenkinek jól esne egy frissítő fürdő… -mondta sejtelmesen Gyöngyi és a combjai közt a póló szélébe markolt és kéjesen csúsztatta a combjai közé kezét majd hirtelen mozdulattal felállt – Menj csak zuhanyozni! Én addig elpakolok! –mondta.
Így is tettem beálltam a zuhany alá és folyattam magamra a vizet, nem tudtam másra gondolni csak Gyöngyire és a remegő melleire, a tangájára és erotikus kacér mosolyára, óóó istenem, kívántam, akartam! Közben hatalmas gőzfelhő gyűlt a fürdőben és a szárazon is csak áttetsző kabin üvegén a pára már alig eresztett be fényt… Nekem egyre csak az a csodálatos erotikus vonzó nő járt az eszembe…Gyöngyi, Gyöngyi…Teljesen megmerevedtem és nem bírtam ki hogy ne kezdjek enyhítést adni gerjedelmemnek önkezűleg. Minden mozdulatnál arra gondoltam, ahogy Gyöngyi térdel előttem és csupasz mellei közé tolom be vesszőmet és közben a dekoltázsából elővillanó makkom meg-meg nyalja nyelvével, isteni érzés volt elképzelni úgy hogy tudtam egy szobával arrébb ott van ő is!
Kielégülésemnek Gyöngyi szirénaként ható hangja vetett véget… – A törölköző itt lesz a zuhany ajtó mellett Kedves…! – uram isten bejött a fürdőbe miközben én hatalmas mozdulatokkal nyüstöltem a veszőmet olykor-olykor neki szédülve a kabin üvegfalának, hatalmas zihálás közepette…mit láthatott?! Merült fel bennem a kérdés! Gyorsan véget vetettem a fürdésnek és kinyúltam a törülközőért amely valóban ott volt közvetlenül mellettem…magam köré tekertem a törülközőt és kiléptem a kabinból mikor láttam hogy Gyöngyi a fürdőkádban fekszik a habok közt és tökéletes rálátása volt az én kis produkciómra… teljesen elvörösödhettem.
-Na jól esett a hosszú zuhany?! – kérdezte apró cinkos mosollyal a szája szegletében. – Iiiigen jó volt…-válaszoltam és próbáltam kitérni fürkésző tekintete elől. – Nem bírtam tovább várni, ne haragudj, úgyhogy bejöttem én is fürdeni… -bólintottam hogy felfogtam- de már én is végzek…ide adod a törülközőmet- mutatott egy fehérre én oda nyújtottam mire ő mosolyogva rám kacsintott és ujjával kis karikát írt le a levegőben jelezve hogy forduljak el, én rögtön hátat fordítottam, teljesen le voltam döbbenve, eszembe sem jutott hogy ki is mehetnék.
Hallottam ahogy felállt a vízből…ekkor néztem fel, magam elé, és vettem észre hogy előttem egy tükör van… Gyöngyi néni teljes pucér habokból kiemelkedő teste elém tárult hála a tükörnek, kéjesen elnyúlva törölte meg a hátát majd a melleit majd a hasát és a combjait végül a combjai közt is…nem hittem a szememnek!!! Majd hátra csapva egy hirtelen fejmozdulattal szőke nedves göndör tincseit maga köré tekerte törülközőjét és kilépett a kádból.
Egy hajszárítóért nyúlt és már be is kapcsolta, mellém lépett a tükörhöz és a haját kezdte szárítani előre hajtott fejjel. Majd egy testápolót nyomott a kezembe és mondott valami instrukciót is hozzá, de nem hallottam. -…akkor kend be a hátam, légyszi! – mondta.
Letette a hajszárítót és fésülni kezdte a haját, én meg engedelmeskedtem el kezdtem kenni a hátát… -A karomra is mehet meg a vállamra is! miközben ő hol felfelé hol oldalra le fésülte a haját. Ahogy kentem egyre merevebb lett a farkam és egyre közelebb álltunk egymáshoz, a törülközőm közt néha kikandikált a makkom, amit még csak megoldottam volna valahogy, de a heves fésülködés közben Gyöngyi törülközője is egyre jobban elengedett és csúszott le már csak hatalmas mellei tartották a testén de hátul szinte teljesen szét nyílt, de szemmel láthatóan nem zavarta a dolog.
Extázis közeli élmény volt ez, makkom centikre meredt gyöngyi szeméremajkaitól, némi törülköző kavalkád közt… Egyszer csak véletlenül hozzá ért Gyöngyi combjához veszőm vége, mintha egy villám csapott volna belém, de mintha meg sem történ volna, Gyöngyi annyira belefeledkezett a masszírozásomba, hogy már a fésülködést is csak úgy mímelte mintha… a következő másodpercben nagyon kellemes masszírozhattam meg a válla és a nyaka szegletében mert ívbe feszült kissé a teste és kihúzta magát, mellei előre domborodtak feneke pedig hozzám simult kissé, mire szabaddá vált veszőm egészen mélyen és hirtelen combjai közé hatolt és érinteni véltem a szemérem ajkait. Ekkor egy kicsit megtorpant a nyújtózkodással de pillanatokkal később folytatta, és jobb kezével feje mellett hátra nyúlt és a megsimogatva az arcomat, majd a tarkómnál a hajamba túrt. Mire én két szemérem ajka közt hatoltam előre farkammal finoman érintve azok peremét, éppen csak súrolva, érezve azok melegét és kiserkenő selymes nedvüket, leírhatatlan volt…a jelenetet a kád vizében csobbanó testápolós flakon zavarta meg melyet Gyöngyi vert le másik kezével mikor hátra nyúlt hogy a combomba kapaszkodjon. Mintha egy villámcsapással minden véget ért volna, Gyöngyi felrántva megigazította a törülközőjét elengedte tarkómat és menten kilépett az ajtón.
Kis vártatva én is…
A nappaliban lévő matracon volt kikészítve az ágyneműm, még kaptam egy „jó éjt-et” aztán Gyöngyi néni beviharzott a hálóba, amin nem volt még ajtó mert az is tatarozás alatt állt. Elrendeztem a fekhelyemet és a háló ajtajával szemben feküdtem le, az álom elég hamar elnyomott, olyan éjjel 1 körül felriadtam valami zajra…kis idő múlva újra egy halk nyekkenést hallottam, a sötétet addigra már egészen jól megszokta a szemem és arra lettem figyelmes hogy a nesz a hálóból jön. Az ajtó vonalában a hálószobában volt egy ruhás szekrény még délelőtt vittük oda be annak az ajtaja nyekergett a huzatban, az ajtón volt egy belső tükör is, meg –meg villant rajta a kintről beszűrődő fény. Egyszer csak azt vettem észre hogy mintha valami mozgást látnék a tükör sarkában és mikor a szél jobban kinyitotta az ajtót láttam amint Gyöngyi néni mocorog az ágyán, csak pillanatokra tudtam elkapni mert tükör mozgott, gondoltam odalopódzók és megnézem. Az ajtófélfa mögül kilesve csodálatos látvány tárult elém: Gyöngyi néni meztelenül feküdt hason az ágyban és csípőjét mozgatta körbe-körbe, miközben karjait maga alá temetve nyúlt hátra mind két kézzel combjai közé…
Maszturbált, és olyan csodás látvány volt ahogy a kéjtől negyedrészt látszó arca eltorzul néha, ahogy felszisszen, nem bírtam tovább és én is nekiláttam vágyaim beteljesítéséhez, egyre gyorsabb és gyorsabb, erősebb és erősebb mozdulatokkal közeledtem a csúcs felé miközben gyönyörködtem ahogy Gyöngyi kerek feneke ágaskodik és közte halkan tocsognak az ujjai. De valami zajt csaphattam és felkapta zavartan a fejét mire én rögtön vissza vetődtem az ágyba és szimulálni kezdtem a horkolást. Hallottam ahogyan puha léptekkel kijön hogy rám nézzen, odajött és lehajolt hozzám, akkor jutott eszembe hogy a boxerem meg ott hagytam az ajtóban a földön…üres csönd…majd megsimította az arcom, én pedig éreztem hogy nedves, és illatos ujjai hogyan köröznek végig bőrömön, a nyakamban dobogott a szívem…
Aztán magamra hagyott visszafeküdt és hiába füleltem síri csend volt, én sem mertem moccanni, így hát 2 óra magasságában el is nyomott az álom…
Nem tudom hány óra lehetett de még éjjel újra magamhoz tértem, de ez valami egészen más volt mint az előző felriadásom, kellemes kéjes meleg érzésre ébredtem, a gyönyör járta át testemet, jó pár percnek el kellett telnie mire nem csak testem tért magához és erősödött a csípőm szabálytalan önkénytelen hullámzása, hanem agyam is magához tért, kinyílt szemem és az öröm forrást keresve körül néztem. Nem hittem a szememnek, fantasztikus volt ahogy az éjszaka közepén felébredve egy újabb álomba csöppenek…Gyöngyi néni térdelt nagy terpeszben lábaimnál és kényeztetett szájával-nyelvével, őrjítő érzés volt, ilyen technikája senkinek nem volt mint neki, és végre beteljesülni látszanak álmaim…
De csak egy pillanatra mertem kinyitni szememet, nem akartam hogy megint valami elrontsa az egészet, így hát színleltem tovább az álmot, csak hunyorogni mertem hogy némi betekintést nyerjek vizuálisan is a történésekbe.
Ez az érett nő most ott térdelt és markolta a farkamat és szívta be az ajkaival, miközben erős határozott mozdulatokkal pumpálta, egy perc nem telt el így és fölém guggolt a matracon és magába helyezte a veszőmet, nem ült rám csak guggolásból ringott, mozgott le-föl, mint hüvely a kardján, ügyelve hogy ne nehezedjen rám.
Hallgattam ahogyan nyög és éreztem ahogy minden felemelkedésnél összeszorul nedves puha puncija és nyújt hatalmas élmény számomra…5-6 perc után a nyögések sikkantásokba mentek át és farkam egyre hevesebben lüktetett, éreztem hogy közeledik mindkettőnknek a vég. Gondoltam most vagy soha, bele lendülök én is, és hatalmasakat kezdetem lökni, hogy vesszőm még mélyebbre menjen, mire ő ezt óriási sikoltásokkal díjazta és egészen rám ereszkedett, megmarkoltam hát fenekét és húztam minden egyes lökésnél magamra ahogyan csak tudtam. Hátra bicsaklott a feje és a melleit kezdte markolászni…
Nem akartam hogy még vége legyen, nem ennek a csodálatos orgiának nem lehet ennyivel vége, felültem és Gyöngyi nénit hanyatt döntöttem, mire ő hatalmas terpeszbe nyitotta a lábait majd a derekamra kulcsolta és a fenekembe markolva csípőjét ágyékomhoz szorította, ringott és ringott, én meg döftem és döftem…a hajamba kapaszkodva, eltorzult arccal kiabálta, néha elnémulva, hogy – Keményen, Kedvesem! Még, Igen Iiiigen…!!! Újabb 6-7 perc után pózt váltottunk és hátulról kezdtem megdolgozni ezt az édes puha érett gyümölcsöt, Gyöngyi néni a párnámba szorította fejét és sikított…az orgazmusunk közeledett, visszafordítottam a hátára Gyöngyit és jó vehemens határozott de gyors mozdulatokkal segítettem a csúcsra mire ő fenekembe mélyesztette körmeit és minden erejével magába húzott, éreztem ahogyan végig jár rajta a görcsös hullám és önkívületében remegni kezd, farkamat kissé kihúzva a remegés közben kis patakokban , forrás szerűen tört elő a hüvelyváladéka és áztatta el ágyékomat, ez túl sok volt és túl extrém látvány és élmény, a személy a helyzet az érzés…nem bírtam bent tartani a farkamat, kirántottam és hatalmas remegő melle fölé térdeltem, közéjük szorítottam a vesszőmet és két oldalról préseltem össze vadul hogy orgazmusom kiteljesedjen…
Mikor jött az orgazmus teljes meglepetésemre kinyújtotta makkomig a nyelvét és hatalmasra tárt szájával hívogatott…”gyere” és én élveztem, a mellei közé, a nyelvére, az ajkaira…
Leírhatatlan élmény volt.
Néhány perc után kimerülve dőltem oldalamra, Gyöngyi mellettem hanyatt fekve fél-terpeszbe felhúzott lábbal és méretes kis tócsával maga alatt, spermámtól nedves mellei még mindig ziháltak, rám nézett és azt mondta: -Anyádnak egy szót se!…

Az önfeláldozó feleség

Házasságkötésünk után évekig igen szerény anyagi körülmények között éltünk Zsolttal, a férjemmel. Anyagi gondjainkat csak fokozta, hogy gyors egymásutánban két gyerekünk született, akik miatt otthon maradtam, és csak Zsolt keresetére számíthattunk. Nyolc évvel ezelőtt aztán felcsillant a remény, hogy kiemelkedhetünk a szegénység szorításából. A reményből valóság lett, aminek valóra váltásában nekem is fontos szerep jutott. Olyat kellett tennem, amire ugyan ma sem vagyok büszke, de nem is bántam meg.
Férjem akkoriban egyszerű beosztott alkalmazottja volt egy hatalmas biztosító cégnek. Munkájával nagyon elégedettek voltak és várományosa lett egy kinevezésnek, vezető beosztásba, kimagasló, álom-fizetéssel. Az állás elnyerése esetén minden álmunk, lakás, autó, külföldi nyaralás stb. elérhetővé válhatott. De az ára az én tisztességem volt, csak ezt előre nem mondta meg nekem senki.
Úgy kezdődött, hogy Zsolt egy nap azzal a hírrel jött haza, hétvégére meghívást kaptunk leendő főnöke kerti-partijára, ahol ott lesznek a cég valamennyi fontos vezetője és feleségeik.
Nem örültem túlságosan a meghívásnak, nem éreztem kedvet az estélyhez, az idegen társasághoz, de Zsolt fontosnak tartotta a megjelenésünket, az ígért kinevezés elnyerése miatt. Zsolt rábeszélése és többszöri határozott kérésére végül is úgy döntöttem, hogy elmegyek. Nem volt az alkalomhoz illő ruhám, ezért aztán vettünk egy meglehetősen drága, divatos estélyi ruhát, a mellrészen nagy kivágással. Nagyon feszélyezett, hogy a melleim túlságosan kilátszottak a dekoltázsból. Zsolt váltig bizonygatta, hogy a vezetők feleségei is hasonlóan öltözködnek ilyenkor, és ő nem szeretné, ha kilógnák a sorból. Már napokkal előtte és még útközben a partira is, folyton azt hajtogatta, hogy nagyon sok múlik azon, hogy milyen benyomást teszünk a főnökeire. Többször kérte, hogy különösen Meissner úrral, az elnök-vezérigazgatóval és a helyettesével, Koller úrral legyek nagyon kedves, igyekezzek megnyerni a tetszésüket.

Meissnerék egy nagy parkban álló, palotának is beillő, emeletes villában laktak. Miután megérkeztünk, és bemutattak a vendégeknek, a főnököknek, kollegáknak és a feleségeiknek, kezdtem megnyugodni. A nők legtöbbjén lévő ruha valóban többet mutatott, mint elrejtett, vagyis egyáltalán nem lógtam ki a sorból kivágott estélyi ruhámmal. Mivel addig nem jártunk partikra, úgy gondoltam, ilyen a mostani nagyvilági divat. Az asztalnál a Zsolt által figyelmembe ajánlott két ember, Meissner és Koller urak közé ültettek. Meissner magas, ősz hajú, a hatvan év körüli katonás tartású férfi volt. A másik főnök, Koller, alacsony, köpcös negyven év körüli, szimpatikus, jó megjelenésű, barátságos férfinak mutatkozott. A két férfi nagyon udvarias, sőt egy kicsit túlzottan kedvesek voltak. A vacsora alatt még egy kicsit feszült voltam, de a pezsgő hatására lassan kezdtem feloldódni. Zsolt még vacsora alatt is bíztatott, hogy legyek kedves a mellettem ülő urakkal, és ha felkérnek táncolni, ne mondjak nemet. Zsolt már ekkor is enyhén szólva elég spicces volt, mivel mindenkivel pertut ivott, és ez erősen a fejébe szállt. Láttam, hogy nagyon jó a kedve, és nem akartam elrontani az ő estéjét, bár nem sok kedvem volt táncolni.

Azt már kezdetben is észrevettem, hogy a ruhám vagy én felkeltettük a férfiak figyelmét. Időnként elkaptam egy-egy tekintetet és láttam, hogy leplezetlenül méricskéltek, szinte a szemükkel vetkőztettek. Az igazat megvallva ez nem esett rosszul, és egyre inkább oldódtak gátlásaim. Az asztalnál, társalgás közben már egyáltalán nem törődtem azzal, hogy előhajolásnál beláttak a dekoltázsomba, és hogy hozzáér-e a combom a szomszédomhoz. Minél több ital fogyott, annál pikánsabb témák hangzottak el, amelyeken én is önfeledten szórakoztam. Vacsora után a társaság kitódult a hatalmas teraszra és elkezdődött a tánc. Az egyik lassú számra felkért előbb Meissner, majd a következőnél Koller úr is. A kellemes meleg nyári estén, a tánc a teraszon folyt, több volt a hely és a társaság nem táncoló része zavartalanul társaloghatott. Tánc közben partnereim szorosan magukhoz öleltek, és óvatosan de félreérthetetlenül végigtapogatták a hátamat és a fenekemet, mialatt udvariasan és előzékenyen társalogtak. Már jó ideje táncoltunk Kollerrel és úgy éreztem illetlenség a társaságot ennyi időre elhanyagolni, de hiába pillantgattam a férjem felé, ő rám se hederített. Koller, észrevette és rákérdezett, hogy talán unom már a táncot vele? Nem akartam udvariatlan lenni, és azt mondtam, hogy természetesen nem, csak a férjem miatt aggódom. Nekem úgy tűnt enyhén gúnyos volt a mosolya és hangja, amikor azt mondta, ne aggódjak, ez a legjobb alkalom a férjemnek, hogy megszokja és beilleszkedjen a leendő „nagy-családjába” és annak szokásaiba. Aztán hirtelen arról kezdett beszélni, hogy nagyon fontos az is, hogy a férjeik mellett a feleségek is együttműködésre készen támogassák férjüket az előmenetelükben. Mivel előzőleg Meissner is valami hasonló célzást tett, megkérdeztem, hogy ez mit jelent, de válasz helyett dicsérni kezdett, hogy milyen jól nézek ki, és szerinte a két gyermekem csak előnyösen formálta az alakomat.
Jól esett a bók, mivel a szüléseim után igen sok gondot fordítottam rá, hogy alakom visszanyerje formáját, és rugalmasságát. A csípőm ugyan szélesebb lett egy picit, és a melleim is nagyobbak lettek, de nem ereszkedtek meg, csak saját súlyuk adott némi természetes lejtést nekik. Ezért viseltem melltartót, amire korábban nem volt szükségem. Elbizakodottság nélkül mondhatom, 28 évesen igazán jó alakom volt.
Mivel nem szabadkoztam a bók miatt, Koller tovább dicsért, majd kijelentette, hogy sokkal természetesebb lennék, ha nem viselnék melltartót és azt javasolta, hogy menjek ki a mosdóba és vegyem le. Hirtelen nem tudtam, mit mondjak, eszembe jutottak Zsolt intelmei, hogy legyek kedves a főnökeihez. Elnézést kértem és kimentem a mosdóba. Levettem a melltartómat, és a kis kézitáskámba tettem. Közben bejött a mosdóba Zsolt egyik kollegájának a felesége, akit megkérdeztem, hogy mit jelentenek Meissner és Koller célzásai a feleségek szerepéről a férjek előmenetelében?
– A férjed nem mondta, hogy mi a te feladatod a kinevezése érdekében? – kérdezte.
– Nem. Mit kellett volna elmondania? – kérdeztem.
A nő felvilágosított. Szerinte a cégnél mindenki tudta és ezt Zsoltnak is elmondták, hogy a főnökök elvárják, hogy én lefeküdjek velük. Azt is elmondta a nő, hogy ezt nem csak egy alkalommal kell megtennem, sőt időnként a cég fontosabb ügyfeleinek is a rendelkezésükre kell állnom. Azt is hozzátette, hogy ezen ő is átesett, amikor férjét előléptették
A nő ezután magamra hagyott és én ott álltam ledermedve. Erre nem számítottam. Az agyamban egymást kergették a gondolatok. Mit tegyek? Legszívesebben azonnal elmenekültem volna nem törődve a következményekkel. Mélységesen megdöbbentett, hogy Zsolt figyelmeztetés nélkül ebbe a helyzetbe hozott. Mit tegyek? Leküzdve csalódottságomat és felháborodásomat megkíséreltem hideg fejjel végig gondolni a helyzetet.
Tegyem meg azt, amit még eddig soha és csaljam meg a férjemet? Azok után, amit Zsolt velem tett meg is érdemelné. Persze ha Zsolt megkapná ezt a nagyon jól fizető állást, az nekem és a gyerekeknek is jó lenne. Azért talán érdemes megtenni olyat, amit különben soha nem tennék meg. Ha hajlandó vagyok elfogadni a helyzetet és áruba bocsátani a testemet, jobban élhetünk. Vissza tudnánk végre fizetni a lakásra és autóra felvett kölcsönöket, a gyerekeknek sem kellene nélkülözniük bizonyos, ma még luxusnak számító dolgokat. Most már értettem Koller célzásait a férjem támogatásáról. Már csak az volt a kérdés, hogy mikor akarja, vagy akarják, behajtani rajtam a kinevezés árát. Tisztában voltam azzal, hogy ha visszautasítom, azzal lehetetlenné teszem Zsolt kinevezését, és vele a mindnyájunk jövőjét. Nem voltam felkészülve erre a helyzetre, de döntenem kellett. Arra is gondoltam, hogy előbb még beszélnem kellene Zsolttal, de aztán eszembe jutott, hogy milyen erősen hangsúlyozta a Meissnerrel és Kollerrel való figyelmes magatartásom fontosságát. Néztem magam a tükörben és nehéz szívvel és azzal az elhatározással indultam vissza, hogy megteszek mindent, akármit is akarnak tőlem. Míg a mosdóból visszafelé mentem borzasztóan zavart, hogy melleim a melltartó nélkül gumilabdaként ugráltak az estélyi ruhám alatt, és mellbimbóim átnyomódtak a vékony selymen.

Kifelé menet Zsoltot láttam, amint eléggé ittas állapotban, a kollégáival összeölelkezve próbáltak a WC-be bemenni. Csak intett és odaszólt, hogy reméli, jól érzem magam. Mikor visszaértem a terembe, az ajtóban beszélgető Meissnerbe és feleségébe ütköztem. Meissner látható tetszéssel végignézett rajtam, és elégedetten mosolygott. Felesége megjegyezte, hogy sápadtnak látszom és kérdezte rosszul érzem-e magam? Biztosítottam, hogy nincs semmi bajom, aztán Meissner felkért táncolni. Lassú tánclépésekkel kivezetett a teraszra. Mintegy mellékesen megjegyezte, hogy melltartó nélkül sokkal izgalmasabb vagyok. Aztán ő is kezdett a feleségek viselkedésének fontosságáról beszélni, férjeik érvényesülésében. Megkértem, hogy mondja egy kicsit konkrétabban, mit is kell ezen értenem, mit várnak tőlem, mert korábban Koller úr is ezt hangsúlyozta. Meissner a szemembe nézett és hanyagul csak annyit mondott, hogy például leszophatnám őt. „Tessék, mit mondott?” – kérdeztem elhűlve. Megismételte, ugyanolyan szenvtelen hangon és megkérdezte, hogy megteszem-e. Megszédültem, erre nem számítottam, a gyomrom görcsbe rándult. A mód, ahogy ezt mondta az annyira közönséges és megalázó volt. Hosszasan hallgattam, a lábaim remegtek, csaknem összecsuklottak alattam. Aztán nem várva, hogy megismételje bólintottam és halk remegő hangon csak azt kérdeztem, mikor és hol akarja. Elégedett mosollyal nyugtázta beleegyezésemet és közölte, hogy néhány perc múlva menjek utána, a folyosón a második ajtón jobbra, nyissak be, ott fog várni. Elment és én ott maradtam ledermedve. Teljesen elgyengültem a gondolattól, hogy mit kért tőlem ez az ember. Még soha nem volt a számban férfi nemi szerv. Zsoltnak sem engedtem ezt meg, amikor próbálkozott vele. Láttam már olyat pornófilmen és nagyon visszataszítónak tartottam. Hirtelen el sem tudtam képzelni, hogy meg tudom-e tenni. Már a gondolattól, hogy esetleg a számba üríti spermáját, a rosszullét jött rám. Egy nálam valamivel idősebb nő fogta meg a karom és megkérdezte: rosszul vagyok-e? Zsolt egyik munkatársának felesége volt. Az asztalhoz vezetett, adott egy pohár vizet és halkan kérdezte: Meissner hívott szobára? Csak bólintani tudtam, mire súgva elmondta, hogy néhány évvel korábban ő is megtette már, kedve és szándéka ellenére. Aztán két éven át volt a szeretője. Megkérdezte még, hogy Zsolt felkészített-e erre a lehetőségre. Amikor nemet mondtam elcsodálkozott. Bátorítóan megszorította a karomat, és azt mondta: menjek, ezen át kell esnem. Kerestem Zsoltot, hogy elmondjam mi az ára a kinevezésének, de nem láttam sehol. Ettől teljesen pánikba estem. Remegő lábakkal, összeszorult gyomorral, elindultam megkeresni a szobát. A folyosón tétován megálltam, mert elfelejtettem, melyik ajtón is kell bemennem. Meissner felesége jött arra, aki mikor meglátta, hogy nézem az ajtókat, barátságosan mosolyogva mutatta: azon az ajtón menjen be kedves, ott várják. Tehát tud mindenről, gondoltam és ettől még megalázóbbnak éreztem a helyzetemet. Lenyomtam a kilincset és beléptem.
A szobában csak egy olvasólámpa égett a sarokban álló íróasztalon. A falak könyvekkel zsúfolt polcokkal voltak borítva. Középen egy hosszú, zöld posztóval borított tárgyalóasztal állt, annak támaszkodva Meissner várta érkezésemet. A lábaim remegtek, attól féltem, hogy mindjárt összeesek. Ekkor tudatosult bennem, hogy mire vállalkoztam és rettenetes félelem fogott el, közel voltam az ájuláshoz. Kétségbeesetten próbáltam elképzelni, hogy is kell hozzákezdenem a dologhoz és mi lesz, ha a számba élvez. Hirtelen eszembe jutott egy jelenet a pornó filmből.
„Már azt hittem meggondolta magát”,- fogadott Meissner. Összeszedtem minden bátorságomat, és azt mondtam.
– Uram, én még soha nem tettem ilyet, azt sem tudom, hogyan kell csinálni, de megteszem. Kérem, bocsásson meg, ha ügyetlen leszek.
Közelebb mentem és a filmen látott módon, letérdeltem eléje. Remegő kézzel megpróbáltam kigombolni a nadrágját. Ahogy előrehajoltam melleim csaknem kibuktak a ruhámból. Meissner ekkor lehajolt és karomnál fogva álló helyzetbe emelt. Azt mondta, ne siessek, majd arra is sor kerül. Két kezét a vállaimra helyezve közelebb hajolt és megcsókolta a számat és nyelvét a számba dugta. Kis várakozás után visszacsókoltam. Úgy gondoltam meg kell tennem, ez még nem olyan borzasztó. Kezeivel lassan lecsúsztatta a ruhám pántjait vállamról, amitől a ruhám magától csúszott le tovább, a padlóra. Egy szál bugyiban meztelen kebleimmel, a szégyentől remegve álltam egy idegen férfi mohó tekintete előtt és hagytam, hogy kezeibe vegye melleimet. Mintha kelyhet fogna, úgy tartotta őket a tenyerében és hüvelykujjaival, lágyan masszírozni kezdte a mellbimbóimat. Akartam vagy sem, a mellbimbóim egy pillanat alatt megkeményedtek. Meissner a szájába vette, egyiket a másik után és váltakozva elkezdte szopni őket.
Aztán hátralépett, gyönyörködve nézett végig testemen és lassan lesimította csípőmről a bugyimat. Kiléptem a földre hullott ruhámból, Meissner pedig a derekamnál fogva megemelt és felültetett a tárgyalóasztalra. Még mindig reméltem, hogy nem kell megcsalnom Zsoltot. Elhitettem magammal, hogy a csók, a melleim tapogatása még nem számít hűtlenségnek. Ültem az asztal szélén és szerettem volna elszaladni vagy legalább néhány órával öregebb lenni. Le akartam szállni, de Meissner nem engedett. Folytatta melleim szopását és a combjaim között benyúlt a pinámba és simogatni kezdett. Mondtam neki, hogy én azért vagyok itt, hogy szopjak neki, nem szeretném a férjemet megcsalni. Azt felelte, hogy nem érti a húzódozásomat, hiszen Zsoltot a leendő vezetőtársai már napokkal korábban felvilágosították, miért kell nekem megjelenni az estélyen, és mi a feladatom a kinevezés érdekében.
– „Tudja kedvesem – mondta – ez a belépő a mi kis családunkba.”
Elakadt a szavam a megdöbbenéstől. Első gondolatom az volt, hogy hazudik, de eszembe jutott, hogy mit mondott a nő a mosdóban és Zsolt állandó figyelmeztetései a meghívás elfogadását, a ruhámat és a főnökeivel szemben viselkedésemet illetően. Ilyen aljasságot nem vártam egy nagy cég főnökétől és főleg nem a férjemtől. Elárultnak, kiszolgáltatottnak, megalázottnak éreztem magam. Meissner láthatta rajtam szavainak hatását, és azt mondta, hogy ha mégis el akarok menni, elmehetek, de akkor ne számítsak Zsolt kinevezésére. Nem tudtam mit válaszolni, könnybe lábadt szemekkel hagytam magam hátradönteni az asztalra. Megadtam magamat. Meissner széjjelebb húzta combjaimat, és fejét közéjük préselve elkezdte nyalni a pinámat. Zsolt még soha nem csókolt meg ezen a helyen. Kétgyerekes anyaként naiv és nagyon tapasztalatlan voltam a szexuális dolgokban. Felnyögtem, mert a legérzékenyebb pontomon kezdett a szájával és nyelvével izgatni, miközben mindkét mellbimbómat az ujjaival szorította. Szexuálisan nagyon érzékeny vagyok, nagyon gyorsan fel lehet izgatni. Nagyon szégyelltem, hogy pillanatok alatt élvezni kezdtem, amikor a csiklómat kezdte szívni. Nem tudtam, hogy magam, vagy Meissner előtt szégyellem-e magam jobban. Próbáltam arra összpontosítani, hogy ne élvezzem, amit velem történik, de sikertelenül. Egy ideig még küzdöttem, de a puncim nyalása annyira új és izgató volt, hogy nem tudtam nem élvezni. Szégyenkezve, de nyöszörögve a kéjtől elélveztem, nedveimmel árasztva el Meissner arcát. Nem vettem észre, hogy közben Meissner levette a nadrágját. Még magamhoz sem tértem az orgazmusból, amikor a lábaim közé állt, és kényelmes lassúsággal benyomta a farkát az izgalomtól már nedves puncimba. Borzasztóan vastag és meglehetősen hosszú farka volt, hüvelyemet teljes hosszában betöltötte.
Megpróbáltam felülni és tiltakozni, de Meissner oda sem figyelt, szelíden de határozottan visszanyomott az asztalra és már kezdte is járatni bennem a farkát. Elveszettnek, becsapottnak éreztem magam, de a vastag és kemény pénisz feszítése és mozgása miatt már nem tudtam kivonni magam a lábaim közt erősödő kéj hatása alól. Az eszem még tiltakozott, a testem már kezdte élvezni a gyönyört. Hiába próbáltam megalázottságomra gondolni. Éreztem, hogy nemsokára ismét elélvezek. Hirtelen kinyílt az ajtó és Meiszner lelassított, épp csak annyit mozgott, hogy ne élvezzek el.
Megrémültem, hogy ránk nyitott valaki és meglátnak ebben a megalázó helyzetbe. Kinyitottam a szemem és felültem volna, de Meissner nem húzta ki a farkát belőlem, és ismét visszanyomott fekvő helyzetbe. Koller lépett be. Mosolyogva az asztalhoz jött. Minden rendben? – kérdezte Meissnert, és rám sem nézve, szinte mellékesen, fogta meg az egyik mellemet. Meissner megdicsért, hogy nagyon készséges vagyok és együttműködésre kész. Mosolyogva elmondta Kollernak, hogy még sohasem szoptam. Szörnyen megalázó volt ez a felettem és rólam folyó társalgás. Mintha csak egy tárgy lettem volna, akinek nincsen saját akarata, önérzete. Szégyenemben ismét behunytam a szemem. Közben Meiszner folytatta a dugást, és én ismét az elélvezés határán voltam. Koller váratlanul megfogta a fejemet, maga felé fordította, és azt mondta:
– Na, kedvesem nyisd ki nagyra azt a szép kis szádat és szopjál.
Sértetten a lekezelő tegezéstől kinyitottam a szemem és láttam, hogy a péniszét akarja a számba dugni.
– „Nem!” – nyögtem elkeseredve és ijedten.
– „Mit nem? – kérdezte Koller – úgy hallottam, hogy nemrég még azt mondta szopni jött.”
Azt mondta, felkelhetek és elmehetek, ha akarok, de Zsolt biztosan nem ezt akarná.
Nem tudtam mit válaszolni. Megadtam magamat. Kinyitottam a számat és hagytam, hogy Koller bedugja a farkát. Ez volt életem első pénisze a számban. Koller farka kemény és vastag volt, alig fért be a számba. Elfogott az undor és féltem, hogy hányni fogok tőle. Gondolatban felidéztem, amit a filmeken láttam és megpróbáltam szopni, de túlságosan ügyetlen lehettem, mert Keller a hajamba markolva lefogta fejemet, és egyszerűen baszni kezdte a számat. Amire sohasem gondoltam, most megtapasztaltam. Egyszerre basztak és szoptattak. A két férfi közben felváltva biztosított, hogy jól csinálom.
Nagyon megalázó helyzet volt, de nem volt bátorságom, és tulajdonképpen már erőm és kedvem sem tiltakozni. Meissner időnként teljesen kihúzta a farkát belőlem, épp csak a hegyét hagyta a szeméremajkaim közt. Aztán lassan ismét belém nyomta tövig a farkát, és benntartva feszítette a hüvelyemet. Hiába voltam nyolc éve férjes asszony, két gyerek anyja, mégis nagyon tapasztalatlan voltam. Zsolt volt eddig az első és egyetlen férfi az életemben. Mellette nem sok tapasztalatot szerettem. Most derült ki számomra is, hogy lehet a szexet másképpen is gyakorolni, mint amit Zsolt mellett megszoktam. Az asztalról eddig tehetetlenül lelógó lábaimat önkéntelenül összekulcsoltam Meissner hátán, combjaimmal a derekát szorítottam és mozgatni kezdtem a csípőmet. Azon vettem észre magamat, hogy élvezem, ahogyan a két férfi bánik velem. Igyekeztem a számban ki-be csúszkáló, időnként a torkomig hatoló farkat szopni, megszívni. Közben Meissner kezdett gyorsabban és szinte brutális keménységgel baszni. Egyre nagyobb ütemben nyomta belém a farkát időnként a méhemig hatolva. Kezdtem elveszíteni az ellenőrzést testem és akaratom felett. Ha a számat nem tölti be Koller farka sikítani, tudtam volna kéjtől. Már nem zavart, nem érdekelt kinek a farka jár bennem, csak élvezni akartam. Marokra fogtam Koller farkát és szívtam – nyaltam – szoptam, éppen csak nem haraptam bele.
Aztán már csak arra emlékszem, hogy elemi erővel elélveztem. Olyan orgazmusom volt, hogy néhány pillanatra elvesztettem az emlékezetemet és azt sem éreztem, amikor Koller a számba élvezett. Mikor magamhoz tértem, a szám, az arcom, nyakam tele volt spermával. A torkomban is éreztem az ízét. Meglepődtem, hogy a gyomrom nem háborog, nincs hányingerem. Azt is utólag vettem észre, hogy Meissner ugyan kiszállt belőlem, de még nem élvezett belém. A két férfi lelkesen értékelte saját teljesítményüket és az én testemet, és közben helyet cseréltek. Meglepődve láttam, hogy Kollernek már ismét áll a farka és úgy áll be a combjaim közé. Lábaimat a vállára tette és már nyomta is belém a farkát. Vastag farka elsőre fájdalmasan feszített, ráadásul keményen, szinte durván baszott. A még éppen csak elcsendesült kéj újból feléledt bennem. A gyönyör hatására én is egyre aktívabb lettem, csípőmmel köröztem, és visszalöktem Koller kemény lökéseinek. Aztán észrevettem, hogy Meissner közelebb lép a fejemhez, kezében tartva teljesen merev farkát. Megértettem, hogy mit akar, és felszólítást sem várva kinyitottam a számat, és kíváncsian vártam, milyen érzés az a pillanat, amikor beleélvez a számba. Meissner a kitátott szám előtt verte a farkát. Aztán hirtelen nyögni kezdett és hosszú sugárban egy adag sperma spriccelt a számba, és kötött ki a nyelvemen. Hagytam, hogy a következő kitörés az orromon fröccsenjen, aztán rábuktam a faszára, és a kezemmel fejni, a számmal szívni kezdtem. Tele lett a szám, nem győztem nyelni, egy része kifolyt a számból, a nyakamba. Kollerre nézve láttam, hogy izgatottan nézi, ahogy nyelem a spermát. Még a baszást is abbahagyta. A szégyenkezéssel keveredő izgalomba megint beleborzongtam. Még az utolsó tisztogató szopást csináltam, amikor Koller újra járatni kezdte a faszát bennem. Meissner farkával a számban, hallottam Koller kérdését: ugye szed fogamzásgátlót? A számat betöltő fasztól csak bólintani tudtam az igent. Koller ekkor nagyobb sebességre kapcsolt, két kezével a seggembe markolt, egyik ujját a végbelembe dugta és kezdte izgatni az ujjával. Erre nem voltam felkészülve, most derült ki számomra is, hogy ezen a ponton az átlagosnál is érzékenyebb vagyok. A testem vitustáncot járt, artikulálatlan szavakat hörögtem, és őrületes orgazmust éreztem, amit szinte elviselhetetlenné tett, hogy Koller a kemény mutatóujját egyre mélyebben döfte a fenekembe. Távolról, az öntudatlanság határán éreztem, hogy mélyen, a pinám mélyére önti spermáját, aztán már nem tudta semmiről, csak lebegtem a létezés határán. Lassan tértem magamhoz, és a józan valóság szinte fejbe ütött. A két férfi éppen rólam csevegett.
– „Na, mit szólsz családunk új tagjához?” – kérdezte Meiszner a másikat.
– „Ha az első alkalommal, amikor megcsalta a férjét, így tudja élvezni idegen férfiak faszát, akkor bűn lenne, ha nem teremtenénk lehetőséget a folytatásra. Jó teste van, izgalmasan szűk a pinája, jobban szopni pedig majd megtanul,”
– „Mégis mit gondolnak? – háborodtam fel – megkapták, amit akartak, de nem akarom máskor is megtenni.
Meissner visszafordult az ajtótól és odajött hozzám, megfogta az államat, és azt mondta:
– „Ne beszéljen szamárságokat kedvesem, ne rontsa el a dolgokat. A férje természetesen megkapja a kinevezését, és mi azt szeretnénk, ha ő hosszú ideig lenne vezető munkatársunk. Ahhoz pedig, hogy ez így legyen szükséges a maga maihoz hasonlóan okos viselkedése. A férje, megbízásunkból, időnként kiküldetésbe fog utazni néhány napra. Ilyenkor maga meghívást kap és rajtunk kívül alkalma lesz találkozni más, fontos emberekkel is. Biztos vagyok benne, hogy azokkal az urakkal is ugyanolyan kellemesen érzi majd magát, mint az imént velünk.. Erre készüljön, és ne rombolja le azt, ami ma itt felépített. Maga okos és nagyon vonzó asszony, nem szeretnénk csalódni magában. Természetesen anyagilag is honorálni fogjuk az együttműködését. ”
Míg ezeket mondta mintegy mellékesen, megsimogatta a mellemet. Kimentek a szobából és engem otthagytak az asztal szélén ülve. Alattam tócsába gyűlt a belőlem folyó sperma, hatalmas foltot hagyva a zöld posztón. Lekászálódtam az asztalról, felvettem a ruhámat, és bugyimmal a kezemben elindultam a toalett felé. A folyosón ismét Meissner feleségébe ütköztem, aki gyorsan karon fogott és sietve az emeletre kalauzolt egy pompás fürdőszobába. Míg mentünk éreztem, ahogy folyik a sperma a combomon. Nem tudtam megállni, hogy meg ne kérdezzem, tud arról mi történt velem a földszinti szobában? Szomorú mosollyal nézett rám, és azt mondta, hogy természetesen tudja, de nem én vagyok az első, akivel ez történik.
-„Tudja kedves – mondta – mi nők sok mindent megteszünk a férjünkért, és sokat elnézünk nekik, csupán azért, mert szeretjük őket, és megértjük gyengeségeiket. De hiszen maga is a férjéért tette, mint ahogy maga előtt mások is megtették ugyanezt” – fejezte be.
Megvárta, míg megmosakodtam és, felvettem a bugyimat, melltartómat, aztán visszakísért a szalonba.
– „Így legalább a többiek azt hihetik, hogy velem volt távol olyan sokáig” – súgta a fülembe, és bátorítóan megszorította a karom. Hálásan és elismeréssel néztem a kedves idős, asszonyra.
Zsoltot holt-részegen találtam meg egy széken görnyedve. A társaság már feloszlóban volt, sokan búcsúzkodtak már. Én is megköszöntem, a férjem nevében is a meghívást a ház asszonyának, aki megcsókolta az arcomat és azt mondta: szeretném, ha nem vinnék magammal kellemetlen emléket a mai estéről. Aztán a kezembe adott egy dossziét azzal, hogy a férje küldi.
Fáradt voltam, de már nem éreztem sem haragot, sem szégyenkezést. Túl voltam életem első hűtlenségén és utólag már nem is találtam olyan borzasztónak. Úgy látszik, hogy mással is tudom élvezni a szexet, nemcsak a férjemmel – próbáltam megnyugtatni magam.
Rendeltettem egy taxit, és haza vittem Zsoltot. Otthon ágyba fektettem őt, aki még mindig nem volt beszámítható állapotban, és beültem egy kádforró vízbe, kiáztatni magamat. Fürdés után az ágyban végig gondoltam az este történteket. Eszembe jutottak a mosdóbeli nő és Meissner szavai, az amit Zsoltról mondtak. Ha igaz, amit mondtak, és miért ne lenne igaz, akkor Zsolt eladott engem. Ez felment engem a hűtlenség vádja alól. Eszembe jutott a dosszié, amit a búcsúzásnál kaptam. Elővettem, Zsolt kinevezése volt benne. A fizetése pontnál elállt a lélegzetem. Jövendő fizetés sokszorosa lett a jelenleginek. Fellélegeztem. Ennyi pénzért talán érdemes volt elviselni a megaláztatást és megkönnyítheti azt, ami ezután fog történni velem.
Már elmúlt dél volt mire felébredtünk, a gyerekek a nővéremnél voltak, ott is maradtak másnapig, nem kellett sietnünk. Zsolt a másnaposok szokásos fejfájásával ébredt és csak este felé jutott abba az állapotba, hogy beszélni lehessen vele. Zsolt azzal kezdte a beszélgetést, hogy nem emlékezik semmire, és tőlem szeretné tudni mi történt az este. Elhatároztam, hogy nem fogok hazudozni, tiszta vizet akartam önteni a pohárba.
– „Lehet, hogy az este történtekre nem emlékezel, de arra biztosan, hogy mit mondtak a munkatársaid arról, hogy miért kellett feltétlenül magaddal vinned a feleségedet?” – kezdtem a beszélgetést. Arcáról leolvashattam, hogy tudja, miről beszélek, de képes volt ártatlan képet vágva visszakérdezni: miért, mi történt? Elfutott a méreg.
– „Hogy mi történt? Óh, semmi különös, azon kívül, hogy a két fontos főnököd, akikre külön felhívtad a figyelmemet, szobára vitte, levetkőztette, megbaszta és megszoptatta a te eddig hűséges feleségedet, akit nem győztél eleget figyelmeztetni arra, hogy legyen készséges a főnökeiddel. Csak ennyi történt. De ha most azt mered mondani, nem tudtad előre és még csak nem is sejtetted, hogy ez fog történni, akkor aljas hazug vagy. Mert igenis előre tudtál mindent, azért is ittad le magad az este, hogy ne kelljen látnod, amikor szobára visznek. Nos, én megadtam a kinevezésed árát, ami itt van a dossziéban. Csak azt ne hidd, hogy ezzel vége, mert a főnökeidnek már további terveik vannak velem a jövőre vonatkozóan..”
Zsolt hallgatott és nem tiltakozott. Megkérdeztem, hogy mondták-e neki mi a kinevezés ára Meissner és Koller uraknál, ha az új munkatársnak csinos felesége van? Arcáról leolvasható volt az igazság. Beismerte, hogy mondták de nem mert a szemembe nézni.
Könnyes szemmel kért bocsánatot, ő nem gondolta, hogy ez tényleg meg fog történni, és ezek után nem is fogadja el a kinevezését. Iszonyú dühös lettem és kikelve magamból elkezdtem kiabálni vele:
– Ne játszd meg itt nekem a felháborodott, megcsalt férjet. Te erősködtél, hogy tegyek meg mindent, hogy főnökeidnek jó benyomása legyen rólunk, pedig tudtad, mire készülnek. Én megtettem, amire kértél, te pedig megkaptad, amire vágytál. Tegnap este te a cég egyik vezetője lettél én pedig a céged kurvája. Élvezd mert nagy árat fizettettél velem, és élvezni akarom én is, meg a gyerekeink is. Ha nem fogadnád el, az lenne a legnagyobb ostobaság, mert akkor hiába áldoztam fel a hűségemet, hiába hagytam magam megalázni, hogy főnökeid úgy bánjanak velem, mint egy sarki kurvával. Nem Zsolt, nem. Elfogadod a kinevezést és elfogadod egyúttal azt is, hogy mindnyájunk érdekében, csaltalak meg és csallak meg a jövőben is. Tudomásul kell venned, hogy a testem már nem csak a tied, hanem időnként, amikor főnökeid igénylik, az övék is, vagy azoké az ügyfeleké is, akiknek az ágyába küldenek. Ha akarod, ezt felfoghatod úgy is, hogy megcsallak, de felfoghatod úgy is, hogy segítek neked az érvényesülésben.”
Hosszú percekig hallgatott, emésztette a hallottakat. Aztán halkan szinte suttogva kérdezte: nagyon rossz volt? Nem akartam megkönnyíteni számára a történtek megemésztését és az igazat feleltem:
Nagyon megalázó volt, szégyelltem magam. Nagyon megalázó volt, hogy idegen emberek levetkőztethettek és megtehettek velem bármit. Neked tudnod kell, hogy rajtad és az orvosomon kívül más eddig még nem látott engem ruhátlanul. És rajtad kívül mással még soha nem szeretkeztem. De végül még élveztem is, még orgazmusom is volt. A szopás sem volt olyan rettenetes, mint képzeltem, a lenyelt ondótól sem hánytam el magam.
Este, az ágyban hozzám bújt és simogatni kezdte a testemet. Mint máskor most is teljesen felizgatott érintése. És már nem is haragudtam rá. Már nem találtam olyan kétségbeejtően megalázónak az éjszaka történteket, sőt némi kíváncsissággal gondoltam arra, hogy milyen férfiakkal lesz még dolgom. Aztán valami más jutott az eszembe. Türelemre intettem és a polcon levő krémből nagy adagot a kezemre nyomva elkezdtem bekenni a farkát. Csodálkozva nézett mit csinálok, de nem kérdezett. Négykézlábra álltam és azt mondtam:
-„Gyere, dugd meg a még szűz fenekemet, legyél te az első, mert később már a főnökeid fogják megtenni. Ne törődj vel,e ha jajgatok a fájdalomtól, legalább tudni fogom mire számíthatok.”
Nem ellenkezett, nem vitatkozott. Mögém térdelt és a fenekemhez nyomta a farkát. Arcomat a párnába temettem, hogy ne hallja jajgatásomat. Pokolian fájt, míg átnyomult a záróizmon. Lassan, milliméterenként haladt befelé. Amikor a makkja már bent volt megállt, hogy megszokjam a feszítést. Benyúltam a lábaim közé és a csiklómat kezdtem dörzsölni. A fájdalom csökkenése majd elmúlását követően már nem is volt olyan rettenetes. Az izmaim ellazultak és Zsolt farka végre teljes hosszában a fenekembe hatolt. Lassan baszni kezdte a seggemet, és közben ujjaival masszírozta a csiklómat, előbb kettő majd három ujját dugta fel hüvelyembe. Közben egyre gyorsabban és keményebben járatta a seggemben a farkát. Telesikoltottam a párnámat, dobáltam a testemet és voltak pillanatok, amikor azt hittem, ezt nem lehet túlélni. De legalább ezen is túl voltam.
Zsolt nehezen tért napirendre a felett, hogy minden alkalommal megcsalom, amikor hivatalos útra küldik. Tudta, hogy míg távol van, engem a főnökei és üzletfeleik kefélnek. Be kell vallanom, néhány alkalom után már sokkal kevésbé zavart, hogy két férfi egymást váltva, vagy egyszerre használja testemet. De azokat az ügyfeleiket, akiket ki kellet szolgálnom, nehezen viseltem. Igaz a Meissneréknél egész éjszaka tartó szeretkezések nagyon kimerítettek. Meissnernek és Kollernek is hatalmas volt a potenciája. Az éjszakákat rövid kis szünetekkel végigbaszatták-szopatták velem. Reggelre teljesen szét voltam baszva és annyi spermát kellett nyelnem, ami egy életre is elég lett volna. Nekem mégis egyre jobban tetszett a velük való szeretkezés, és ha néhány hétig nem hívtak, hát hiányérzetem volt.
Zsolt, amikor megérkezett nem kérdezett semmit, Úgy tettünk mintha semmi nem történt volna távollétében. Pedig nyilván meglátszott rajtam, hogy mivel voltam elfoglalva, míg távol volt. Ezek az alkalmak két – háromhavonta ismétlődtek éveken keresztül. Volt olyan alkalom is, amikor Meissner felnőtt fia is betársult és hárman basztak, szoptattak egész éjszaka. És nem voltak fukarak a honorárium terén sem. Ám két évvel ezelőtt. Meissner hirtelen halálával értek véget ezek az éjszakák. Egy idő után hiányozni kezdtek a kalandok, bár Zsoltot továbbra is úgy szerettem, mint régen, de a szeretkezéseink már nem elégítettek ki teljesen. Körül kellett néznem és akadt is partner, sőt mostanában már az is megtörténik, hogy pénzért fekszem le valakivel. Az önfeláldozó feleség részletei…

Megkúrtam az osztálytársnőimet

Beértünk az első óránk kémia volt és ugye a kémia elég gáz óra szóval ilyenkor kiszokta nekem verni ma is kiverte nekem nagyon jó volt… Óra után azt mondta a tanárnő, hogy maradjunk mert akar velünk beszélni. Egyből elmondta, hogy látta, hogy mi történt a pad alatt nagyon féltem, hogy mi fog történni mindenre csak erre nem számítottam… Már vettem volna elő az ellenőrzőm, hogy beírjon egy szaktanárit de ehelyett azt kérdezte, hogy szexeltünk már e én egyből rávágtam, hogy igen erre ő azt mondta, jóó és mit szólnátok ha én is becsatlakoznék egy 25-26 éves szexi barna hajú kis mellű de gyönyörű feszes fenekű csaj volt így úgy gondoltam miért ne azt mondtam, hogy jó de akkor kémiából mindketten ötösök leszünk év végén és nem lesz semmi következménye ennek a mainak meg a többinek sem ami ezután fog jönni erre azt mondta ha minden héten 2-szer 3sban dugunk akkor rendben én belementünk és felszólított, hogy kezdjük el mi és majd ő becsatlakozik eskü mintha egy pornóban lettem volna…. Elkezdtünk smárolni aztán lekerültek a ruhák és elkezdtem nyalni a punciját jó nagy csiklója volt amit nagyon szeretett ha izgattam kb 10 perc alatt kétszer élvezett el azt mondta a tanárnő, hogy jó most lefognak egyszerre szopni én elővettem a farkam nem volt nagy még most sem az csak 13cm. leszoptak ketten és a szájukba élveztem minden cseppet lenyalt a tanárnő mindenhonnan…
Aztán azt mondta, hogy basszam meg a barátnőm.. Én meglovagolt egy idő után a fejemre ült és nyaltam de egy idő után abba kellett hagynom mert már nagyon az élvezés határán voltam beleélveztem a barátnőmbe ezután azt mondta, hogy nyaljam ki őt is a tanárnő kérésének eleget téve kinyaltam a tanárnő nagyon sikított már ő is elélvezett újra megmerevedett a faszom és megbasztam a tanárnőt is hiába akartam elélvezni de nem sikerült nagyon tetszett a tanárnőnek ahogy baszom a ki pináját a csajom addig masztizott majd gondoltam meg dugom a seggét is a tanárnőnek ezt is engedte nagyon élvezte lesmárolt megjegyzem nagyon jól csinálta….
Végül megujjaztam mindkettőt adtam a pinájukra egy-egy puszit és azóta 2szer kúrtam őket még meg ugyanígy….

A női fehérneműbolt (leszbikus szextörténet)

Egész nap nem jött szinte senki, csak néhány érdeklődő. Teljesen üres volt a bolt, amikor belépett egy gyönyörű nő. 35-40 év körüli lehetett és nagyon csinos volt. Magas sarkú fekete szandálban volt, ami a pánttal volt a vékony bokájára csatolva, apró kis csatokkal. Egy könnyű fehér nyári ruha volt rajta, ami sejtetni engedte gyönyörű és sportos alakját. Nagyon finom anyagból volt a rucija, így teljesen nyilvánvaló volt, hogy sem melltartó sem bugyi nem volt rajta.

Odalépett hozzám a pulthoz, köszönt, mélyen a szemembe nézett és megkért segítsek neki választani valami szexi fehérneműt. A szemeivel teljesen megőrjített, volt bennük valami vadító, amitől teljesen kész lettem. Kiválasztott egy izgi kis piros melltartót és egy hozzáillő tangát, majd bement a próbafülkébe. Talán egy perce lehetett bent, mikor szólt, hogy segítsek neki. Elhúztam a függönyt és beléptem a fülkébe. Ott állt nekem háttal és kérőn a szemembe pillantott, majd azt mondta, segítsek neki bekapcsolni a melltartó pántját. Ekkor látszott igazán milyen kecses és szép alakja van. A bőre pedig puha és finom, és ahogy hozzáértem mintha áramütés ért volna. Észrevette, hogy milyen hatással van rám, de nem reagált rá. Megfordult és megkérdezte, hogy áll. Fantasztikus látvány volt, alig kaptam levegőt. A cicijei szemtelenül buggyantak ki a melltartóból, és mondanom sem kell épphogy takartak valamit.

A tanga pedig szinte kérlelően domborodott a vénuszdombján, mintha csak azt suttogta volna: „Simogass meg”. Látta, hogy teljesen odavagyok a látványtól és megkérdezte: „Tetszem?”. Én csak annyit tudtam zavaromban kinyögni, hogy nagyon jól áll hölgyem, vagy valami ilyesmit. Ez a rész szinte kiesett. De, ami utána jött az felejthetetlen volt. Gyengéden megfogta a kezem, és lassan végigsimította vele a testét. A melleitől kezdve egészen a combjaiig. Nagyon finom, puha és forró volt a bőre. Szinte égetett. Közben végig a szemembe nézett, majd miután elengedte a kezem hozzásimult a testemhez és gyengéden a falhoz szorított és megcsókolt. Az ajkai forrók voltak. Lassú és apró mozdulatokkal kóstolgatni kezdte az én ajkaimat, majd egyre szenvedélyesebben és gyorsabban. Éreztem, hogy a nyelvével egyre beljebb tolakszik a számba és rákulcsolódik az enyémre. Én ekkor már teljesen lucskos voltam, a nunim szinte lüktetett és éreztem, ahogy a nedvem megtölti a bugyim, és szép lassan folyik le a combomon.

Kívántam, pedig még a nevét sem tudtam, de ez akkor nem is érdekelt. Egyre hangosabban kezdtem sóhajtozni és mikor már nem bírtam, belelihegtem a fülébe: „Érintsd meg a puncim is!”. Nem válaszolt semmit csak megfogta a vállaim és a fal felé fordított. Leguggolt mögém és a bokáimtól indulva elindult a kezeivel egyre feljebb és feljebb. Mikor a ruhámhoz ért, azt elkezdte tolni magával és ahogy egyre feljebb haladt és előtűnt a meztelen testem ő végigcsókolta azt egészen a nyakamig, ahol én egy gyors mozdulattal ledobtam magamról a feleslegessé vált ruhadarabot. Csak a tangám maradt rajtam. Belekapaszkodott a pántjaiba, majd hirtelen mozdulattal elengedte őket. A gumi apró csattanással hozzácsapódott a csípőmhöz, én pedig feljajdultam. De nem a fájdalomtól.… Újra belekapaszkodott, rátekerte a hüvelykujjaira és lassan egyre lejjebb tolta, miközben aprókat harapott a popsimba.

Én már szinte teljesen önkívületi állapotban voltam, és minden harapásnál aprókat sikkantottam. Mikor a tangám leért a bokámig, elengedte azt, és gyengéd mozdulatokkal széthúzta a popsim félgömbjeit. És belenyalt, mélyen, és lassan a popsilyukamba. még soha nem éreztem ilyet azelőtt. A nyelvével masszírozni kezdte a lyukacskám, egyre beljebb és beljebb furakodva magát. Eközben a jobb kezével a csiklómat kezdte simizni. Egyszerre két kényes ponton izgatott, és ez a kombináció annyira jó érzés volt! Már nem kellett sok, hogy elélvezzek, a csípőm szinte magától elkezdett mozogni előre-hátra, egyre jobban hozzá préselve az érzékeny pontokat, vagy a kezéhez, vagy a nyelvéhez. Bizseregni kezdett az egész testem. Éreztem, hogy a nyelvével már szinte teljesen benne jár a popsimban a keze pedig egyre gyorsabban mozog a csiklómon. Már nem bírtam. Szinte olyan, volt mintha bomba robbant volna a testemben.

Az agyamat és minden végtagomat, az egész testemet átjárta az orgazmus. Még soha nem élveztem ekkorát. Nem tudom meddig tartott, még utólag visszagondolva is óráknak tűnt az a pár másodperc gyönyörűség. Éreztem, ahogy izzadtság cseppek folynak végig lassan a hátamon, a melleimen, a combomon, ahol összekeveredtek a puncimból kifolyt nedveimmel. Ő pedig felállt és megcsókolta a melleim, lenyalogatva róluk a kövér izzadságcseppeket. Meg akartam köszönni neki, de szinte meg sem tudtam szólalni, aprókat pihegve csak annyit bírta kinyögni: fantasztikus volt. Meg akartam csókolni még egyszer, és megkérdezni a nevét. De mosolyogva felöltözött, és ahogy jött el is ment.

A megrontó

Volt egyszer egy fiú, akit Viktornak hívtak. 20éves volt, de már több szexuális tapasztalattal rendelkezett, mint a legtöbb férfi egész életében, több mint száz lánnyal szeretkezett. A szüzek megrontójaként is hírhedt volt falujában.

Történt egyszer, hogy elcsatangolt és egy messzi erdőbe tévedt, ahol még sosem járt azelőtt. Május volt, a nap sütött, a levegő pedig virágillattal teli volt. Egyszer csak sikoltozásra lett figyelmes. A hang irányába indult és nem sokkal később meg is látta a forrását, egy fiatal lányt éppen megerőszakolni próbált két vele egykorú fiú. A lány hangosan kiabált, hogy engedjék el, de ők csak röhögtek a tehetetlenségén, mivel sarokba szorították.

Viktor előugrott az egyik bokor mögül és azt mondta nekik: Hagyjátok békén a lányt!

Azok kajánul mosolyogva feleltek: Mert különben mi lesz? Ne ugass bele, mert pórul jársz…

Ilyesmi válaszra számított, ugyanis megrohamozta a fiút, ledöntötte a lábáról, elkezdte csépelni ütésekkel, amitől a földre került, ott egy hatalmas jobb egyenessel ki is ütötte. A másik otthagyta a fához szorított lányt, megpördült a tengelye körül és a fiú felé ütött baljával, de ő kikerülte, kigáncsolta a lábával, bírkóztak egy ideig aztán néhány pofon csattant és társa is eszméletlenül esett össze.

A lány nagyon meg volt rémülve, odament hozzá Viktor vigasztalni. Csak ekkor vette észre milyen gyönyörű. Mintha maga Aphrodité szállt volna elé, egyből szerelmes lett földöntúli szépségébe. Aprólékosan megfigyelte. 175cm magas lehetett, maximum 60kg, karcsú testalkatú, nyárias öltözetén keresztül jól látszott dekoltázsa. Miniszoknyát és ujjatlan, átlátszó pólót viselt, ami alatt valószínüleg nem is hordott melltartót. Hosszú szőke haja volt, kék szeme és gyönyörű, tükörsima arca. Megölelte majd így szólt hozzá:

-Ugye nem bántottak?

-Nem -szipogta

A lánynak ellenállhatatlan vonzereje volt, ráadásul valami különlegesen finom illatú parfüme is volt, aminek az illata is elragadó. Nem csoda, hogy azok a huligánok rátámadtak. Ilyen káprázatos lányt csak a mesékbe látni.

-Hogy hívnak?

-Kinga vagyok, és te?

-Viktor

-Hát köszönöm, hogy megmentettél Viktor… sokkal tartozom neked.

-Á, ugyan szóra sem érdemes. Ezek a gazfickók megérdemelték, amit kaptak, örülhetnek hogy életben hagytam őket.

-Nem, én tényleg meg szeretném köszönni neked valahogy, de sajnos nincs pénzem

-Tényleg semmiség az egész

-Ragaszkodom hozzá

-Hát jó, ha ennyire szeretnéd, esetleg maradhatnék nálad ebédre?

-Persze -mosolyodott el Kinga

Viktor ilyen szép mosolyt még soha nem látott

-Messze laksz?

-Nem, itt lakok 1órányi járásra

Tudta hogy ma ismét rá mosolyog a szerencse.

Egy ösvényen bandukoltak, amíg elértek egy kis kunyhót, ahol már forrt a húsleves.

A lány sütött neki marhasteaket is, ami nagyon ínyére volt Viktornak.

Főnyeremény ez a csaj-gondolta- nemcsak szép, de még a konyhában is otthon mozog

Miután megebédeltek Viktor szólalt meg először:

-Szüleiddel laksz itt?

-Igen anyámmal, de ő ma elutazott és csak holnap jön.

Tovább kérdezgette a naív lányt, úgy tervezte pár óra alatt feltöri a jeget és akkor együtt hálhatnak.

-Na és van párod?

-Nincs, ami azt illeti még udvarlóm se volt.

-Furcsa

-Anyám soha nem enged az erdőn túlra, fiúkat meg alig látok az erdőben, és ha látok is, azok általában veszélyesek, mint az a kettő, aki megtámadott

-Szörnyű lehet így, barátok nélkül élni.

-Azért annyira nem rossz. Szeretek itt élni békében, nyugalomban.

-De ha nem volt még kérőd, akkor szűz vagy, igaz?

-Igen, sőt még csak nem is csókolóztam 18éves létemre -pirult el Kinga

-Na és mennyit maszturbálsz?

-Még azt se csináltam -felelte

-Ez furcsa

-Miért lenne az?

-Nálunk a szép lányok már 13-14évesen elvesztik a szüzességük.

-És?

-Te vagy a legszebb lány, akit valaha láttam -bókolt Viktor

-Köszönöm -zavarba jött-izééé mit szólnál ha…

-Mi?

-Hát tudod…te is tetszel nekem és…

-Még mindig nem értem.

-csináhatnánk azt…

Viktor értetlen arcot vágott

A lány összeszedte magát és kibökte végül:

-Nem akarsz velem szeretkezni? Odaadnám neked a szüzességem, amiért megmentettél.

Viktor nagyon megdöbbent, általában a lányokat órákig kell fűzni, hogy lefektethesse őket, ráadásul ez még szűz és gyönyörű is.

Fél órája ismerkedtek meg de már neki adná a legféltettebb kincsét.

-Ha nagyon szeretnéd szexelhetek veled -válaszolta kajánul

-Örülök, akkor izéé hogy is kell azt kezdeni?

-Nem tudod hogy kell!?

-Nem, anyám otthon taníttat és a szex nála tabu.

-De azt azért tudod, hogy hogy születik a gyerek.

-Persze, azt még oviban megtanultam, amikor apám még velünk volt.

-Biztos ezt akarod? Ha belevágunk nincs visszaút

-Igen, szerelmeskedni akarok veled!

-Jó, először is gyakorolhatnánk a csókolózást. Tudod hogy kell?

-Nem igazán.

-Akkor megmutatom.

Odahajolt Kingához és lágyan megcsókolta ajkát. Kinga kissé oldalra hajtotta a fejét és elpirult. Viktor lassan mozgatni kezdte nyelvét Kinga szájában, majd egyre vadabban smárolni kezdett vele.

1perc után kivette és megkérdezte:

-Na milyen volt?

-Csodálatos!Soha nem gondoltam volna hogy a csókolózás ilyen élvezetes.

-Most te is mozgasd a nyelvedet!

Kinga bólintott, szájaik ismét találkoztak

Ezúttal Kinga is beleadott apait-anyait, nyelve táncolt a fiújéval

Így smaciztak 1órán átt, aztán így szólt viktor:

-Na ez elég volt előjátéknak, térjünk is át a szexre

Levetkőztek pucérra, viktornak meztelenül még jobban tetszett a lány, napbarnított bőre, hosszú lábai, nagy kerek mellei, és borotvált puncija volt. Mintha csak álmai nőjét látná maga előtt.

Kingának is nagyon tetszett Viktor, jóképű volt, kemény bicepszeit befeszítette és a kockahasa is jól állt neki, ráadásul magas is volt és tekintélyparancsoló, péniszt pedig most látott életében először.

Meg is jegyezte hogy sokkal nagyobb, mint gondolta.

Viktor elnevette magát:

-És még nem is láttad mereven.

-Akkor mutasd meg.

-Ha dugni akarsz, csináld amit mondok te kis lotyó

-Igenis -felelte Kinga

-Most szeretném ha lehajolnál elém, a kezedbe vennéd a farkam és szép lassan huzogatnád magad fele.

Kinda így is tett, amitől a pénisz megkeményedett, csak nőtt és nőtt, Kinga ámult-bámult. Majd mikor úgy látta nem nő tovább megkérdezte:

-Minden férfinek ilyen hatalmas a pénisze?

-Nem az enyém sokkal nagyobb mint egy átlagos, 26cm hosszú és 18cm a kerülete -mondta büszkén

-Az tényleg óriási, belefér ez egyáltalán a puncimba?

-Elég szűk pinád van, de én majd belegyömöszölöm a farkam, ne aggódj

-Sok lánnyal csináltad már?

-Nem, nekem is ez az első -hazudta Viktor

A lány két kézzel verte ki neki, nagyon hamar rájött a jó technikára.

-Ügyesen bánsz a fasszal -jegyezte meg neki

15perc után így szólt Kingának: -Jó nagy cicijeid vannak, úgyhogy most próbáld meg ugyanezt azokkal!

Kinga megfogta két mellét és a merev farkat körbefogva mozgatni kezdte őket.

-Így -kérdezte szemérmesen

-Úgy

Ilyen szuper tejeskannái vannak és egyedül én láthattam és érezhettem őket, tényleg a szerencse fia vagyok -gondolta magában Viktor

Újabb negyedóra után ismét szólt a lánynak, hogy fejezze be.

-Jól van most vedd be a szádba és kezd el szopni. Próbáld meg minél mélyebben és gyorsabban cumizni. Ha hányingered van egy bizonyos pont után, akkor tartsd még ott és szopogasd, így majd fokozatosan megtanulod a mélytorok technikát és képes leszel tövig szopni még az én nem mindennapos méretemet is.

Kinga elkezdte az orális kielégítést, meglepően jól ment neki, a fallosz 2/3-adát tudta lenyomni a torkán első próbálkozáskor, 20perc után viszont már az egész fasz a szájában volt. Élvezte, hogy örömet okozhat neki. Végig követte a fiú utasításait, folyamatosan a szemébe nézett és szinte fél óra alatt a szopás minden trükkjét megtanulta.

-Jól csinálod te kis ribanc, a szopós szád pont a farkamra illik -mondta, miközben mélytorkozták

Kinga érezte, hogy nedvesedik a puncija, nagyon felizgatta a mocskos beszéd

1óra után már nem bírta tovább tartani az orgazmust Viktor -Mindjárt elélvezek, legyél jó kislány és nyeld le az összes gecimet, nehogy egy csepp is kárba vesszen!

Beleélvezett a szájába, az egy hetes önmegtartóztatás eredménye fél liternyi sperma lett, amit Kinga alig bírt nyelni.

Viktor jobban szeretett a lányok arcára élvezni, de most nem akarta elcsúfítani ezt a tökéletes arcot.

Miután az utolsó cseppet is kiszívta pasija dagadó farkából megköszönte a friss nedűt:

-Fincsi folyadék jött ki belőled

Ritka nagy tehetsége van a szopáshoz-gondolta Viktor-de mondjuk erre találták ki a lányok száját, nem az ostoba fecsegésre.

Ezután Viktor felemelte a faszra epekedő lányt és bevitte egy hálószobájába, ott ledobta a puha franciágyra. Az ágyon fekve még vonzóbbnak találta a lányt.

-Készen állsz, hogy széjjelbasszalak?

-Igen, tégy a magadévá

-Biztos nem akarsz védekezni? Ha belédélvezek terhes is lehetsz.

-Nem zavar, sőt szeretném is hogy felcsinálj. Örömmel szülnék neked gyereket.

Falloszát a lány hüvelyéhez illesztette és egy nagy lökés után már benne is volt. Érezte, ahogy átszakítja a szűzhártyát és megszentségteleníti az érintetlen lányt. A lány sikoltott fájdalmába, ami nagyon felizgatta a kanos fiút.

-Úristen de vastag, mindjárt szétfeszít belülről -panaszkodott

Nagyon vissza kellett fognia magát, legszívesebben már most teljes erőből ostromolná a lány bennsőségeit. Úriember módjára megkérdezte:

-Nagyon fáj? Akarod, hogy abbahagyjam?

-Igen, de el tudom viselni, csak várj még egy kicsit mielőtt elkezded mozgatni

Még épp csak a pénisz feje volt benn, de a lánynak már ez is hihetetlen fájdalmat okozott

Viktor beljebb nyomta, amire ismét hangos sikítással válaszolt

-Ahhhh, hogy lehet valami ilyen nagy? Ugye már bennem van az egész?

-Dehogy, most van benn kb félig, ez lenne egy átlagos pénisz hossza -mondta Viktor

-Jajj nekem, már így is nagyon mélyen bennem van

-Mindjárt hozzászokik a puncid a vastagsághoz és akkor elkezdem majd mozgatni

-Jó, de óvatosan mert tényleg nagyon szorít

5perc után még mélyebbre nyomta aztán még mélyebbre és Kinga minden egyes alkalommal feljajdult

Hihetetlen, de tényleg az egész fasz belefért kingába, kb amikor 20cm-ig volt benne, érzett egy még a szűzhártya elvesztésénél is fájdalmasabb behatolást…egyenesen a méhébe. A pénisz pontosan megegyezett az ő méreteivel, a méhe belső falától 1cm választotta el.

Fél óra után a hüvelye már eléggé kitágult, ahhoz hogy Viktor mozgatni kezdje méretes szerszámát.

-Fáj még? -kérdezte egy idő után a lánytól

-Igen, egy kicsit, de ennél azért csinálhatod gyorsabban

Viktor gyengéden megcsókolta a lányt aztán elkezdte mozgatni farkát, a lány eleinte fájdalomtól sikítoztt aztán már az élvezettől.

Pár percenként gyorsította a tempót, 1óra után már maximális sebességgel baszta a lányt, aki extázisba esett az isteni érzéstől.

-Csináld keményebben -üvöltötte- mindjárt elélvezek

-Még hányszor mocskolsz össze? -súgta a lány fülébe

-Remélem még soksz…ahhhh

Pár percre abbahagyta a mozgást, hogy kipihenhesse magát, mindketten izzadtak, már lassan 3órája csinálták megállás nélkül

-Akkor a faszod mint egy lónak -szólalt meg Kinga

-Lehet -vigyorodott el Viktor- viszont te lenyelted ezt a „lófaszt”

-És nem csak a méreted elképesztő, a technikád és az állóképességed is!

-Szóval szerinted jó szerető lennék?

-Az nem kifejezés! Én nem voltam még más pasival, de te isteni vagy, ennél jobb érzést elképzelni sem tudnék. Ráadásul neked is ez az első alkalmad.

-Ha akarod egész éjjel csinálhatjuk

-Naná, hogy akarom, elég is a dumából, kezdj el sunázni

6órán keresztül dugtak, Kingának közben 15-ször volt hüvelyi orgazmusa, aztán Viktor végül beleélvezett a méhébe jó néhány deciliternyi ondót. Kinga beleremegett az érzésbe, utána még perceken keresztül érezte magában a férfi nemi szervet, teste elzsibbadt, semmi másra nem tudott gondolni, csak, hogy mennyire szereti a szexet. 1nap alatt nimfomán kis kurvává lett.

Szusszantak egy órát, aztán Kinga így szólt:

-Imádlak -lihegte, azt akarom, hogy a segglyukamba is behatolj

-Análisan akarod??

-Igen

-De hisz ezt a fájdalmat is alig bírtad, az ennél 10-szer keményebb lesz

-Kibírom! Meg amúgy is csak az elején fájt, a végére már teljesen elmúlt és csak a tiszta élvezet maradt. Úgy éreztem, mintha a Mennyországba lennék.

-Hát nem tudom, seggbe még nem sok lánnyal csináltam -elszólta magát, de a lány nem is törődött vele, annyira elkábult a szex után- nekik is kínszenvedés volt, ekkora fasszal egyszerűen nem lehet élvezetes

-Engem nem érdekel, hogy fájdalmas, az is boldoggá tenne engem, ha örömet okozhatnék neked!

Viktor tudta, hogy a lány elvesztette az eszét, de nem bírt ellenállni a kísértésnek hogy egy ilyen dögös és szexre éhes lánynak ne tegyen a kedvére.

-Végülis megpróbálhatjuk, de azt kutya pózban kell csinálnunk

Kinga lekászálódott az ágyról, karjaival belekapaszkodott az ágytámlába és bepucsított

Viktor odament hozzá és farkát segglyukához kezdte dörgölni merev dákóját

-Mehet a menet?

-Igen

Minden erejére szüksége volt, hogy belenyomja a lányba farkát, mert az nagyon szűk volt.

Azt hitte a lány nem tud hangosabban kiabálni, de tévedett. Majdnem beszakadt a dobhártyája olyan hangos volt. Ha nem az erdő közepén lettek volna, valószínüleg már tucatnyian rontottak volna a házba, hogy megtudják miért üvöltenek.

A behatolás után a fasz végigsiklott a végbelen, egészen a legvégéig majd a vastagbelen folytatódott. Legalább 2-szer vastagabb volt, mint amit még el tudott volna viselni, valószínüleg kárt is tett benne, amit nem árult el a lánynak. Vér buggyant elő Kinga seggéből.

-Még mindig folytatni akarod?

-Igeeen, csináld meg a seggemet is -mondta könnyezve

Itt is ki-be mozgatta hímvesszőjét, amitől még több vér bukott ki a felszínre. Sok energiájába került, hogy mozgásra bírja csípőjét a fiú, mert a csaj tüzességétől csak a puncija lett nedves, a seggét szárazon kellett megbasznia.

Ennek ellenére Viktornak nagyon tetszett, még mindig iszonyúan fel volt izgulva a lány testére, főleg a seggére. Az átlagosnál nagyobb volt, de sokkal formásabb, feszesebb is. Kúrás közben jól el is fenekelte, ami 4óra szeretkezés után már vörösen izzott a bőrén. Az ugrándozó melleit is tapizta az aktus közben.

Miután a seggébe is élvezett, a lány elájult. Ő hullafáradtan minden maradék energiáját összeszedve felöltözött. Utoljára félresöpörte a lány arcába hulló platinaszőke haját és homlokon csókolta. Eszméletlen feküdt a földön és még mindig vérzett a hátsó fele. Elköszönt tőle és távozott, soha többé nem látták egymást. A lány rózsaszín csipkés tangabugyiját azért megtartotta emléknek.

Dél lett, mire Kinga felbéredt, anyja 2órával később meg is érkezett, napokig kérdezgette mi történt vele, mert látta, hogy a lány érzéki, szüzies viselkedése a múlté, Kinga soha nem árulta el neki mi történt, viszont az ülés nagyon fájdalmas volt neki a következő napokban, és Viktorral való találkozás utáni néhány héttel később pedig jöttek a reggeli rosszullétek és kiderült, hogy egypetéjű hármasikreket vár. 9hónappal később pedig megszülte lányait, de ez már egy másik történet…

Mint egy izguló kisiskolás

Szervusz. Én Zoli vagyok, aki mindenkit szeret. Biztos téged is megkívánnálak, ha most szemtől-szemben láthatnánk Egymást, de ez most nem adatott meg. Mindegy, azért csak elmondom legalább, hogy a szüzességemet hogy vesztettem el.

Úgy történt, hogy éppen edzőtáborban voltunk. Tudod, én sokáig eveztem. Nem nézek ki valami bikának, de a hátam jó széles lett ettől a sporttól. Vannak vállaim, mitagadás. Na, szóval ott voltunk ebben a táborban, fiúk, lányok vegyesen. Viki már az első nap feltűnt nekem, és azonnal elhatároztam, hogy megszerzem magamnak. Addig teljesen ártatlan voltam, de éppen ezért támadt fel bennem az a gondolat, hogy itt az ideje adnom az erotikának. Az ebédnél szuggesztíven fixírozni kezdtem, és ennek meg is lett az eredménye. Az első pillanatban biztos nem volt meggyőződve róla, hogy elértette a pillantásomat, de tettem róla, hogy ne sokáig maradjon bizonytalanságban. Azt hiszem, még rá is kacsintottam egyszer. Sikerült! Ebéd után lassú léptekkel odajött hozzám, és a szemembe nézett. Varázslatos, mélybarna szeme volt, tudod? Egészen tűzbe jöttem tőle. A teste egyetlen kérdést sugárzott. Mi lesz most?

Körülnéztem, hogy látnak-e, mert akkor még féltem attól, hogy mit szólnak az emberek, ha eléjük kerül egy ilyen intim találkozás. Persze senki sem figyelt ránk. Akkor bátorságot gyűjtöttem, és lassan kinyújtottam a kezem, hogy megérintsem Őt. Félúton találkozott a tenyerünk és ujjaink egymásba fonódtak. Aztán, mintha összebeszéltünk volna, ráérősen elindultunk a szállás felé. Az én szobámba mentünk.

Annyira gyönyörű volt, hogy szavak nélkül is megértettük egymást. Simogattuk a másik arcát, testét, és csakhamar megszabadultunk minden ruhadarabtól. oh… nincs szebb, mint két forró, meztelen test szabad érintkezése, közelsége! Szinte faltuk egymást ujjainkkal és ajkunkkal. Nem sokáig bírtam így ezt.

Nem tagadom, láttam már ilyen filmeket, úgyhogy rögtön tudtam, mit kell csinálni. Határozottan ágyamra döntöttem Őt, simogattam még egy percet, aztán minden sietség nélkül beléhatoltam. mmmmmmmh… nagyon férfias lehettem azokban a pillanatokban. Felnyögött, ahogy szűz szerszámomat a bensőjében érezte, és nekem is pillanat alatt kiszáradt a szám.

Mint egy izguló kisiskolás, olyan tempóban kezdtem egyre inkább birtokba venni venni a testét. ah… az az újszerű érzés! Az a soha nem érzett gyönyör! Hogy is mondhatnám el pontosan?

Az evezés persze rajta is nyomott hagyott. Gyúrogattam izgalomtól feszülő izmait, amit most annyira más cél érdekében állított hadrendbe, mint kint, ott a vízen!

Azon csodálkoztam, hogy lehet a bőre ilyen csodásan bársonyos! Viki nagyon izgató volt. Minden pillanatban attól féltem, hogy hamarosan elélvezek, és akkor végünk van, mindent elrontok. De szerencsére az önuralmam már akkor is nagyszerű volt. Csak dolgoztam, dolgoztam rajta, és mmmmmmmh… ah… egészen tűzbe jöttem, de tartottam magam, és nem pazaroltam el értékes energiáimat már az első percben.

Éreztem, hogy Ő sem bánta meg, amit velem csinál. Egyre gyorsuló iramban törtünk a kéj hullámtaraján feljebb és feljebb, mígnem hosszú idő múlva én is hörögni kezdtem, és kisvártatva hatalmas diadalüvöltéssel adtam tudtára a világnak, hogy újabb Homo Eroticus született!

Azóta is csodálkozom, hogy miért nem szaladt össze akkor a tábor. De tudod te is, a szerelmeseknek mindig szerencséjük van! Mert szerelem lett ebből! oh… mekkora szerelem! Gyönyörű hónapokat töltöttünk egymással!

Apád is szerette a lábaimat

Amikor ez az eset történt tizenhat éves voltam, anyám harmincnyolc. Suli után éppen tévéztem a nappaliban, amikor megjött anyám a munkából. Levetette a cipőjét, belépett a nappaliba, majd rögtön ledőlt a heverőre.

– Anya, minden OK?- kérdeztem.

– Tisztára hulla vagyok. Nagyon nehéz napom volt ma. Mintha összetörtek volna. Hoznál egy pohár ásványvizet a hűtőből?

– Persze, azonnal.

– Várj! Azt hiszem, van egy üveg bor felbontva, hozzál inkább abból egy pohárral!

Öntöttem egy pohárral. Egy tálcára raktam, majd mellé tettem az üveget is, ha kellene még, majd bevittem a szobába.

– Egy angyal vagy! – köszönte meg anyám- Nem hiszed el, milyen napom volt ma!

Szájához emelte a poharat, s egy hajtásra kiitta a tartalmát.

– Anya, készítesz majd valamit vacsorára, elpusztulok az éhségtől?

– Nem fogsz elpusztulni, csak egyszerűen éhes vagy- mosolygott. Nincs energiám most főzni, tudod mit? Rendeljünk pizzát!

– Szuper! Az mindig jöhet!

Anyám megrendelte a pizzát, majd újabb pohárral töltött magának.

– Legalább egy óra, mire kihozzák- közölte velem.

Feltette a lábát a heverőre. Blúz és combközépig érő szoknya volt rajta. Nagyon csinos volt.

– Apád olyan jól meg szokta masszírozni a lábam. Most is jól esne.

– Megpróbálhatom!- ajánlkoztam.

– Az jó lenne- egyezett bele azonnal.

Kezelésbe vettem a lábait, nagyon kellemesnek találta, nem győzte dicsérni a kezemet.

– Te egy született masszőr vagy- nevetett, miközben már a harmadik pohár bort kortyolgatta.

Nagyon szép lába volt anyámnak. Mindig is vonzottak a szép női lábak. Már nem is masszíroztam, inkább simogattam, a lábfejét. Hirtelen ötlettől vezérelve, megcsókoltam a lábát.

– Óh! Mi volt ez?- kérdezte nevetve.

– Egy puszi, anya! Egy filmben láttam, hogy egy férfi megcsókolta a nő lábát, s a nő nagyon élvezte.

– Ez nagyon kedves, de a lábaim most, lehet, hogy kicsit … szagosak- nevetett anya.

– Valóban szaguk van, parfüm illatuk! Én nagyon szeretem a lábaidat anya.

– Szereted? Mi a csudát szeretsz rajtuk?

– Nem tudom, csak szeretem! Szépek.

– Ez furcsa! Apád is szerette a lábaimat.

– Igazán?

– Ez valami genetikai dolog- állapította meg anyám.

Tovább masszíroztam a lábát, s amikor ismét megpusziltam, anyám már nem is csodálkozott, inkább élvezte a dolgot.

– Óh! Ez nagyon jól esik! Egy született tehetség vagy, fiam!- sóhajtotta.

– Szeretem, ha jó érzés neked, anya!- válaszoltam, s tovább masszíroztam, simogattam a lábait.

Egy idő után a lábfejéről feljebb csúsztattam a kezem, s a vádliját, lábszárát simogattam.

– Óh! Mit csinálsz kicsim?

– Csak lazíts! Engedd el magad! Ezt is a filmben láttam.

Anyám lehunyta a szemét, én pedig felbátorodva, egyre feljebb simogattam. Hamarosan a combjainál járt a kezem, s a finom, puha bőrét puszilgattam. Elkapott a hév. Felhajtottam a szoknyáját, arcom már a combja tövénél járt. Anyám nem tiltakozott, így félrehúztam a bugyiját, s megpusziltam a puniját

– Óh! De nagyon jó érzés!- sóhajtotta anyám, aki majdnem elaludt a kényeztetéstől.

Hirtelen feleszmélt, hogy valójában mit művelek vele.

– Istenem! Ezt nem csinálhatod az anyáddal! Anya és fia nem tehet ilyet!

– De olyan jó ezt csinálni veled, Anya!- mondtam reménykedve, hátha folytathatjuk.

A pár pohár bor hatása volt, vagy csak megmozdult benne valami? Anyám elbizonytalanodott. Tovább próbálkoztam.

– Nem árt neked sem egy kis kényeztetés.

Láttam rajta, hogy elgondolkodik.

– Ok! De ez titok marad! Érted?! A mi titkunk!- nézett rám komolyan.

Bólintottam.

– Jól van! Meglátjuk, mit tehetek érted- szólt anyám titokzatos mosollyal.

Felállt, meglazította a szoknyáját, majd egy sztriptíz táncos mozdulatával leengedte a földre. Ott állt előttem bugyiban, ami alig takarta puncijának dombját. Megcsodálhattam szép, hosszú combjait. Szájtátva néztem, nem tudva mi sül ki ebből. Anyám feljebb húzta a blúzát. Nem volt rajta melltartó, előbukkantak formás mellei.

– Tetszenek a melleim?- kérdezte kacéran.

Naná, hogy tetszettek, de az izgalomtól elállt a szavam. Anyám kibújt a blúzából is. A farkam ekkor már majdnem kilyukasztotta a nadrágomat. Anyám kigombolta a nadrágomat, letolta a térdemig, majd az alsómat is.

– Szép kukid van!- vette a kezébe ágaskodó szerszámomat.

Leültetett a heverőre, lehúzta rólam a ruhadarabokat. Elém térdelt, s elkezdett a farkammal játszani. Marokra fogta, le és föl húzogatta rajta a bőrt. Gyönyörű mellei ott himbálóztak a térdeimnél. A háttámlának dőlve élveztem a játékot. Anyám előrehajolt, s a szájával folytatta.

– Jaj, anya! Mindjárt elmegyek!- sóhajtottam.

– S, akkor velem mi lesz?- nézett rám, s abbahagyta a kényeztetést.

Kicsit várt, hogy az izgalmam alább hagyjon, majd szólt, hogy feküdjek fel a heverőre. Hanyatt fekve elhelyezkedtem, a farkam, mint egy nyárs állt felfelé. Anyám kibújt a bugyijából, fölém térdelt, a két combja közé vett, megfogta a farkam, majd lassan rám ereszkedett. Éreztem, ahogy a szerszámom becsúszik a nedves résbe. Soha nem tapasztalt élmény volt.

Anyám lassan mozogni kezdett, s ahogy fölém hajolt, kemény mellei ott himbálóztak előttem. Mindkét kezemmel megfogtam őket, a bimbóit simogattam. Anyám le-föl mozgott, s éreztem, hogy ezt már nem bírom tovább.

– Anya, elélvezek!

Anyám azonnal feljebb emelkedett, kissé hátradőlt, s ahogy a farkam kicsúszott, máris lövellt a spermám a hasára, a mellére. Mondhatom, bőségesen megöntöztem. Anyám felállt, letörölgette magát, én fekve maradtam, s csak sóhajtoztam a nagy gyönyörtől, amiben részem volt. Anyámnak nem volt ideje kielégülni, ezért szólt, hogy feküdjek le a szőnyegre, mert ő még nem végzett.

– Most te kényeztetsz engem!- szólt.

A fejemhez térdelt, arcom a két combja között volt, punciját a számhoz illesztette. Elkezdtem nyalni.

– Óh, de jó! Mélyebben!- nyögdécselt anyám.

Hosszan nyaltam, anyám egyre hangosabban nyögdécselt. Éreztem, hogy a farkam újra kemény lesz. Szerettem volna, ha a nyelvem helyett a farkammal juttatom el a csúcsra. Abbahagytam a nyalást. Anyám is látta, hogy újra akció kész vagyok. Lefordult rólam, hanyatt feküdt a szőnyegen. A lábai közé hasaltam, megtámaszkodtam a két kezemmel, s farkamat újra a puncijában érezhettem. Mozogni kezdtem benne, anyám hangos nyögésekkel adta tudtomra, hogy jól csinálom. Most már neki sem kellett sok, szinte kiabált a gyönyörtől. Tudtam, hogy elment, így én sem fogtam vissza magam, újra a hasára ürítettem a magomat.

Anyám mellé heveredtem, s még javában pihegtem, amikor váratlanul csengettek.

– Ki lehet ez?- rezzent össze anyám.

– Itt a pizza!- hallatszott kintről.

– Basszus, erről teljesen megfeledkeztünk!- ugrott fel.

– Azonnal megyek!- kiabált ki, miközben magára kapott egy köntöst.

Meztelenül ültünk a szőnyegen, úgy ettük a pizzát.

– Milyen filmben láttad azt a jelenetet?- kérdezte anyám, szemében elégedettség csillogott.

– Hát, nem filmben láttam, hanem egy pornó újságban!- vallottam be vigyorogva.

– Te kis hazudós!- simogatta meg anyám a fejem.

Másnap reggel, arra ébredtem, hogy anyám bejön a szobámba.

– Szia, Anya! Mi lesz ma reggelire?

Anyám rám nézett, ledobta a köntöst magáról, teljesen meztelen volt.

– Én leszek ma a reggeli!- mosolygott, s bebújt mellém a takaró alá.