20 éves voltam, volt egy feleségem, akivel főiskolán jöttünk össze, egy évig szinte mindennap egész nap és éjjel szexeltünk, dugás, 69, maszturbálás, a lényeg, hogy élveztük egymást. Felváltva éltünk a szüleinknél.
Aztán kiderült, hogy a feleségem terhes lett, ott hagytuk a főiskolát, elmentünk dolgozni és anyámékhoz költöztünk. Az ő hálójuk mellett volt a mi szobánk, hiába, hogy állapotos volt egyfolytában valamit csináltunk a másiknak, vagy egymásnak. Az lehetetlen, hogy ezeket, az egyébként nem csendes elélvezéseket anyámék ne hallották volna. szükség volt a pénzre, ezért én 3 műszakot vállaltam, amikor reggel hazamentem már senki sem volt otthon, nekem viszont állt a faszom és nagyon tenni kellett vele valamit, hogy aludhassak.
Kutattam valami pornó irodalom után, helyette anyám naplóját találtam meg.
A családban marad – perverz kaland részletei…
Címke: tabu
Bizarr szexélmények
– Mi volt a legextrémebb erotikus dolog, ami valaha is megtörtént veled? – kérdezte Niki egy szenvedélyes, hosszú szeretkezés után. Nemrég ismerkedtünk össze, de már elég jól megértettük egymást, a szex terén mindenképpen. Felkönyökölt az ágyban és kíváncsian nézett rám. Miközben a válaszomra várt, hosszú körmével szórakozottan egyik mellbimbóját cirógatta, szerintem nem is volt tudatában mozdulatának.
– Na mi lesz, talán nem mered elmondani? Nehogy most kezdj el szemérmeskedni!
– Isten ments, csak gondolkozom, hogy melyik élményem volt a legextrémebb.
– Ó, te Casanova, szóval annyi volt, hogy meg sem tudod számolni.
– Ne légy már ilyen gúnyos. Ismerhetsz, tudod jól, hogy nem vagyok egy nőcsábász. Viszont tényleg szeretem a szélsőséges dolgokat. Volna is egy-két ötletem, amit kipróbálhatnánk. Akár most rögtön is.
– Mellébeszélsz! Azonnal válaszolj a kérdésemre!
Nagy lendülettel rám fordult és rázni kezdte a vállaimat. Súlyos kerek mellei föl s alá táncoltak a szemem előtt. Mivel az elmúlt két órában csak egyszer élveztem el kefélés közben, kezdett visszatérni belém a szufla. Belemarkoltam Niki fenekébe és erőteljesen széthúzva félgömbjeit, utat nyitottam ismét harcra kész fegyveremnek, majd félretéve minden udvariasságot kopogás nélkül behatoltam barátnőm kapuján. Egy nagy nyögés és egy még nagyobb pofon volt a reakció. Ez utóbbira nem igazán számítottam, így elképedve bámultam a hadakozó nőre.
– Mégis mit képzelsz, csak úgy belém rakhatod a farkad, amikor jólesik?! – láttam, alig bírta visszatartani a nevetést, bárgyú tekintetemet látva.
– Pontosan azt képzelem – feleltem égő arcomat masszírozva. Nem mondom, egy pillanatig megfordult a fejemben, hogy én is lekeverek neki egyet, de inkább visszafogtam magam – Ha annyira zavar, akkor miért nem húzod le magad rólam?
– Csak!
Jézus, micsoda egy némber! Lassan megemelte csípőjét, azt hittem lemászik rólam, de aztán újra visszaereszkedett. Hangja is negédessé vált.
– Szeretném, ha elmesélnéd a legperverzebb kefélést, amit átéltél, miközben én szépen kielégítem magam rajtad.
– És miből gondolod, hogy tudok egyszerre két dologra koncentrálni?
– Kezdjed már, kérlek! Ezt már egész halkan mondta, arca kipirult, mint mindig, ha izgalomba jött.
– Hát jó. Elmesélek neked egy történetet, ami két éve esett meg velem. De hosszú lesz, úgyhogy próbáld visszatartani magad. Nem válaszolt. Csukott szemmel előrehajtotta fejét, hosszú barna haja mellkasomat cirógatta. Kínzóan lassan mozgott fel és alá. Mielőtt belekezdhettem volna, pozíciót váltott, felsőtestével teljesen rám nehezedett, lábait kinyújtotta, fejét vállamra hajtotta. Egészen kicsiket mozdult, csípőjét fel sem emelte rólam, csak finoman körkörösen mozgatta csiklóját hozzádörzsölve farkam tövéhez. Halkan suttogni kezdtem a fülébe:
Bizarr szexélmények részletei…