– Akkor indulsz?
– Igen anya!
– Remek! Mikor jössz?
– Fogalmam sincs, utána még elmennék sörözni egyet, ha nem gond..
– Szinte most lettél 18, és már eliszod azt a maradék agyadat is?
– Vicces.. Szia!
– Vigyázz magadra.
Végre… El sem hiszem, hogy egy ajtónyi távolság ilyen sokat érhet.. Na, de akkor induljunk is.. Természetesen a magántanárom felé tartok.. Szerencsére alig lakunk pár utcányira egymástól, de mégis.. Ki a francnak van kedve ilyenkor tanulnia, nemde? Ahogyan sétálok a fák zöldellnek, a lányokon alig egy két rongy.. El sem hiszem, hogy ebbe nem gondoltam bele még idejében..
Ohh, na de itt is volnánk. Hányas csengő is? Hát persze, hogy a hármas. Már megint ez az idétlen „zene”. Nem tudom hogy ez, vagy a kitalálója lehet idegesítőbb..
– Igen? – Üdvözöl a lágy, fiatalos női hang… Ismét…
– Én vagyok az, Vencel.
– Ohh, gyere csak.
Ajtó kinyit, lépcsőzés a másodikra. Minden kibaszott monotonná vállt. Éppen melózhatnék, bulizhatnék, mi több… Dughatnék.
– Ohh, szia, már tényleg vártalak. – Hogy tud mindig ilyen kibebaszott vidám lenni?
-Én nem annyira.. Mármint nem téged, te a legkisebbik probléma lennél az életemben.
A baszós tanulás részletei…