A plázacica


Ma az egyik bevásárlóközpontba összefutottam Brigivel, az egyik kollégám feleségével, aki a feleségem barátnője és gyakran feljár hozzánk. Két napja is fent volt nálunk, én éppen az éjszakai műszak utáni alvásból ébredtem és hallottam ahogy a nejemmel arról dumál, hogy másfél éve a férjével alig van közöttük szex pedig már nagyon kívánja. Havonta talán két három alkalom, pedig Tibi a kollégám töbször is azzal dicsekszik hogy az asszonyt hányszor és hogyan döntötte meg.

Szóval Brigit már messziről kiszúrtam, és elkezdtem követni. Úgy hét éve ismerjük egymást és úgy tíz évvel idősebb nálam, de még most is vadítóan jól néz ki. Fekete csizmát ,kosztümöt és fehér blúzt viselt. A kezei tele voltak szatyrokkal, a kabátja pedig a karjára volt dobva.

-Szia!-köszöntem rá amikor utolértem. Széles mosollyal köszönt vissza.

–Segíthetek?-kérdeztem a csomagokra mutatva és válaszra nem várva elvettem tőle a csomagokat. Köszi, azt hiszem a buszon bajba leszek ezzel a sok csomaggal.

-Autóval vagyok szívesen hazaviszlek. Elfogadta a felajánlásomat és fél óra múlva már a lakásukon voltunk. Megkínált egy kávéval amiért segítettem felcuccolni. Figyeltem ahogy a konyhaszekrényből kissé nyujtózkova előszedi a hozzávalókat, figyeltem a formás fenekét,vékony derekát . A látvány egyre jobban felizgatott, egy új csomag cukorért nyúlt fel a konyhaszekrénybe amit nem ért el.

-Segítenél levenni?- mögéléptem bal kezemet a derekára csúsztatva felnyúltam a cukorért, és a kezébe adtam. Brigi megfogta, majd a jobb kezemmel is átöleltem és magamhoz húztam. Nadrágomban ágaskodo falloszom szorosan a fenekéhez nyomtam, nyakára finom csókot leheltem. Brigi felsóhajtott, megcsókoltam a fülcimpáját miközben mégszorosabban átöleltem. A fülébesúgtam hogy kívánom, és elkezdtem kigombolní a blúzát. Brigi letette a konyhapultra a cukrot ,hátranyúlt és a nadrágon keresztül elkezdte simogatni a farkam. Hamar megszabadítottam a blúztól , melltartótól és a szoknyától, ő kicsatolta az övemet és letolta a nadrágm alsogatyámból előhalászta a farkam és ajkai közé vette. Elkedte izgatni a vörös makkomat a nyelve hegyével és a fogaival. Pár perc alatt teljesen feizgatott, hangosan hörögtem ahogy egyre vadabbul szopott.

-Mindjárt elélvezek!-nyögtem. Deő erre mégkeményebb munkára fogta az ajkait, hangosan cuppogva szivta szopta a farkamat és masszírozta közben a golyóimat. Hangosan hörögve élveztem a szájába, de nem hagyta abba a farokszopást szájából a melleire és a kezére folyt a kiadós spermaadag. Kezével tovább verte a bránert és alig pár perc alatt ismét akciókész állapotba szopta majd mosolyogva felállt.

-Na most már megkefélhetsz!-mondta. Alul már csak a harisnyatartó, franciabugyi, harisnya és a csizma volt rajta. Megfogtam a derekát és feldobtam a konyhaasztalra, felszakítottam a nedves csipkebugyit és belenyaltam a lucskos puncijába. Brigi mélyen felnyögött-Nem kell ízgatnod, gyere dugj meg! Felálltam megragadtam a csípőjénél kissé lehúzva az asztalról, majd belétoltam az ágaskodó kéjlécem és elkezdtem megdolgozni a csatakos pinát. Brigi hangosan nyögdécselt, ondótól csillogó mellei fel-alá ugrátak ahogy döngettem vagináját.

-Ahhh,uhhh, ez az , bassz,bassz, méééég. újjai kifehéredtek ahogy az asztal szélét markolta.Csizmás lábainak szorítása egyre erősödött. –Bassz,bassz,óóóó, úúúúh- teste megfeszült és elélvezett. Egészen addig em hagytam abba a nemző mozdulatokat amíg én is ismét el nem élveztem.

Amikor végeztem felöltöztünk, a kávét …

 

Amikor végeztem felöltöztünk,  megittuk a kávét.

-Utoljára talán húszéves koromban dobtam magam így oda egy pasinak.

-Megbántad?

-Nem, már hiányom volt, mostanában kissé kevés a szex az életemben. És te megbántad, vagy a félredugás rendszeres nálad?

-Nem bántam meg. És ha alkalom adódik akkor ritkán hagyom ki.

-Ancsa tud róla?

-Nem szoktam eldicsekedni vele. Figyeltem ahogy szorongatja a kávéscsészét, tekintetem az ondótól átázott blúzára tévedt. Szép nagy sötétvörös mellbimbói átlátszottak a nedves blúz anyagán, észrevette,hogy figyelem.

-Ez aztán bőséges adag , pedig még nyeltem is belőle. –kacagott. Azt hiszem majd le kell tusolnom.

-Akár indulhatunk is.- Válaszra nem várva kicsatoltam és letoltam a nadrágom, majd ledobtam az ingem is. Ott áltam elötte pucéran, éledező bránerrel. Brigi letette a kávéscsészét alányult a zacskómnak és előrehajolva egy cuppanás kiséretében a szájábs szippantotta a farkam. Ajkai közt hamar használható méretűre dagadt a szerszámom, felállt és a farkamat fogva elindultunk a fürdőbe. Megengedte a vizet, amikor megfurdult átöleltem és felültettem a mosógépre, lehúztam lábáról a csizmát, elétérdeltem és félrehúzva a kiszakított csipkebugyit nyelvemmel mélyen a duzzadt sikamlós nagyajkak közé nyaltam. Brigi felhúzta a lábait talpát a válamra téve, csípőjét ritmusosan fel alá mozgatta ahogy  nyaltam. Nyelvemmel a gömböcskévé duzzad klitóriszát , újaimmal pedig a hüvelybemenetét kezdtem izgatni amit hangos nyögésekkel nyugtázott. Puncijából bőséges nedü csorgott a mosógép tetejére, széthúztam a szeméremajkait és amilyen mélyen csak tudtam belenyaltam a kéjbarlangjába, -Óhhh.-sóhajtott fel majd felvátva nyaltam szopogattam ,szívogattam a nagyajkakat és klitoriszt. Feneke fürge kör-körös táncba kezdett, teste egyre jobban vonaglott, ajkait kéjes sikolyok hagyták el. –Ne hagyd abba- lihegte. Nyelvem és újjam egyre fürgébben tették a dolgukat.-Ahhh , ahhh el… élvezek. Talpát a vállamnak feszítette, teste megrándult  vaginájából bőséges adag nedü ömlött k,i kezével a fejem a puncijára húzta.-Úhhhh-élvezett el ismét és ismét összerándulva. A puncijával való foglalatoskodást még akkor sem hagytam abba, amikor teste ismét elernyedt. Tenyerével az állam alá nyúlt és megemelte az arcom, tekintetünk összetalálkozott. –Hát így még nem nyaltak ki, most már értem hogy Ancsa miért ilyen elégedett veled.-Széles mosollyal álltam fel, imádok pinát nyalni és büszkeséggel tölt el ha dícsérik az erőfeszítésemet , ilyenkor még a faszom is jobban áll. A fürdő már tiszta gőz volt a tusból folyó melegvíztől, Brigi felállt a nyakambacsimpaszkodott és megcsókolt. Nem csak úgy felszinesen hanem igazi nyelvessel, én pedig viszonoztam. Megmarkoltam a fenekét erre ö mégjobban hozzámsímult, farkam a hasához nyomódott- Mindjárt kezelésbe veszem-mondta-és lecsusszant, majd bekapta a farkam. Amig gyakorolt a varázsfuvolámon beállítottam a vizet majd beálltunk a a tus alá. Kezembe vettem a szappant és elkezdtem Brigi melleit mosni, eközben ö a farkamat szappanozta. Miután lemostuk egymást kimentünk a nappaliba, ő ment elől, amikor elértűnk az űlőgarnitúrához rádöntöttem a kartámlára és hátulról hatoltam a még mindíg sikamlós vagínájába. Csípőjét markolva ütemesen elkezdtem megdugni, lágyékom hangosan csattogott a még mindíg vizes kerek popsiján. Egyik lábát felrakta a karfára, így mégjobban belé tudtam hatolni dorongommal, egyre vadabbul köpültem az éhes vágyainak kelyhét ismét előcsalva  kélyes nyögéseit.

-Imádom az ilyen szaftos, könnyen élvező puncit-lihegtem.

-Óhh, akkor keféld szét , mutasd meg , hogy olyan erőteljes e az a farok mint amilyennek látszik. Ez az kúrj szét, bassz szééét- lihegett ő is.

-Igen bíztass még-kértem. Tetszett ahogy nyögdécselve kiejtette ezeket az obszcén szavakat.

-Dugj, kúrj ,bassz, kefélj, ezaz,méég, ahhh,- és én csak toltam belé a faszt, éreztem,hogy ismét közeledik az orgazmusa, már csak azt tudta ismételgetni hogy „Bassz, bassz, bassz” aztán jött az a még utcán is hallható –Aúúhh-hosszú nyögés amivel elélvezett. Egy kicsit ijedten néztem az ablak irányába, hogy az utcán hallotta –e valaki, de senkinek sem tünt fel. Mire észbekeptam már le is csúszott a farkamról. A dohányzóasztalra mutatott-Feküdj oda-Mondta  és bement az egyik szobába. Engedelmesen ráfeküdtem a dohányzóasztalra, ő pedig kis idő múlva előjött a szobából. A látvány teljesen letaglózott , ismét fekete harisnya, harisnyatartóval, fekete fűző ami csak félig takarta a melleit, kiegészítve fekete csipke nyakpánt és kesztyű,valamint egy fekete térd fölé érő tűsarku csizma volt rajt. Odaállt az asztal végéhez és letérdelt, ezúttal nem a farkamat kapta be, hanem a zacskómat kezdte el nyalogatni és szopogatta a golyóimat. Pár perc után felállt az asztalra, háttal nekem letérdelt és bekapta a farkam, én pedig ismét nyalni kezdtem a felettem csillogó,csorgó puncit. Most nem úgy szopott mint azelött, fogait finoman húzogatta fel-le a makkomon. Az arcom már tiszta lucsok volt a vágynedveitől ai csak úgy folyt a pinájából.  –Ahh ,szétrobban a faszom, fordulj meg a pinádat akarom.- erre megfordult megmarkolta a hímtagom és rásiklott. Finom csípőmozdulatokkal elkezdett megdugni. Kezeimmel telt kebleit markolásztam, mellbimbóit izgattam. Egyre jobban kezdtem zihálnim ire ő lágy hangonbíztatni kezdett- Ez-az élvezz belém, lövellj forró őlem kelyhébe, élvezz vulvám mélyére, töltsd meg forró ondómagmáddal.-nem kellett tovább bíztatnia, vonagló teste látványa, perverz szavai hallatára hangosan élveztem belé.

Még pár percig így feküdtünk és símogattuk egymást.-Remélem még fogunk együtt kefélni!-mondta. –Abban biztos lehetsz-feleltem.